2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2007 január

Világfelfogás dolga. Kozma Tamás könyvéről

2009. június 17.

Világfelfogás dolga

Kevés olyan könyv található a magyar és a nemzetközi szociológiában és a pedagógia szakirodalmában, amely megkerülhetné a kisebbségek ügyét. A fő kérdés az, mennyire a világ megváltoztatásának programja a kisebbségek ügye. A kisebbségi oktatásnak társadalompolitikai tartalma van, és történelmünk bővelkedik az ezzel kapcsolatban felsorolható konfliktusokkal, harcokkal, a mindennapi életben előforduló összeütközésekkel. Kikerülhetetlen a téma, ha egyének sorsáról vagy népcsoportok földrajzi elhelyezkedéséről gondolkodunk, vagy ha világunk szellemi „klímájának” bemutatására készülünk. Érdemes újra és újra áttekinteni a kisebbség és a többség viszonyrendszerét, elgondolkodni a lehetőségeken és morfondírozni a kevésbé magasztos helyzeteken, mert közösségi együttélésünkről szólnak. Kozma Tamás e téma elméleti alapvetéseit gyűjtötte össze a Kisebbségi oktatás Közép-Európában című kötetben. Gondolatébresztő, nyitott és türelmes írás, segíti az eligazodást tájékunkon. Aktuális kérdésről szól. A szerkesztő előre figyelmeztet arra, hogy ne várjuk a könyvben olvasható kutatástól a valóság őszinte feltárását, de nem a szerzőket kell okolnunk emiatt, inkább a téma bonyolultsága és rejtőzködő jellemzői miatt kell beérnünk a felszín megismerésével. A kisebbségfogalom jelentése eltolódott, különböző értelmet kapott a világban. Nálunk is többfélét jelent. Variációink: magyarok, nem magyarok itthon és külföldön. A kötet a változásokat, egy új paradigma kialakulását mutatja be, az intézményesült vagy még vajúdó kisebbségi oktatás témakörét kutatja. Nem törekszik teljességre, nem rendszerez, hanem trendek felvázolására vállalkozik, a téma tartalmát, irányát jelzi.

A kisebbségi oktatás jelentésváltozása fogalmaink változására is példa, a kifejezés módosulásából kiolvasható történeti átalakulásunk. Nem köthető más projekthez. Önállóan létezik, saját fogalomtárral. A rendszerváltás előtt két dolgot értettünk alatta: azok tanítását, akik magyarként más országban éltek, vagy azokét, akiknek nem magyar létükre Magyarország a hazájuk. Multikulturális régiókban a műveltség, a hagyományok átörökítésére szolgált. A globalizáció révén manapság mindazokról szól, akik a többséggel szemben alkotnak valamilyen kisebbséget, nyelvit, vallásit, nembelit, gondolkodás szerintit stb. Az egyedi felé halad, és azáltal válik napjainkban a neveléstudomány kulcskérdésévé, hogy az egyes csoportok viselkedését, sajátosságait a többségtől elkülönítve vizsgálja. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az egyén és a másik problémája kerül szóba. Nem olvad be az egyén a tömegbe.

A könyv a kisebbségek által szervezett oktatások kutatására, ismertetésére épül. Alulról jövő kezdeményezéseket mutatnak be a szerzők, az egyes esettanulmányokat jegyző kutatók, illetve a következtetéseket levonó Kozma Tamás. Ezek szerveződése áll a középpontban európai és tengerentúli kitekintésekkel és helyzetelemzésekkel.

Különösen érdemes figyelni most a kisebbségi kérdésre, amikor egyes közeli országokban „magyarellenes atrocitások” történtek, és nálunk sem kell a szomszédba menni egy kis sértegetésért, ha „oláht” vagy „tótot” kell gyalázni. Időnként előkerül az „idegenkártya”. Minden jó érzésű ember megegyezik abban, hogy nem általános vélekedésről, beállítódásról van szó, csak elszigetelt jelenségekről. Elítélendő a focipályákon zajló „zászlós, transzparenses üzengetések” sora is. A megoldás abban rejlik, ha a felek felismerik, hogy az összeütközések ellentmondanak az európai normáknak, az együttműködésnek. El kell felejteni azt a közép-európai szkepszist, hogy a problémák csak minket sújtanak, és mindig a másik a hibás, aki „ellenünkre tör”. A politikai Európa megszületésének kényszere a szegénységtől és a háborúktól való félelemből fakad, reméljük, elég erős is marad ez az érzés, így válságok nélkül következik be az együttműködés.

A kisebbségek problémáival tele van a világ, a téma megosztja a társadalmakat, mert a kisebbségi oktatáspolitika ma is rendkívül érzékeny politikai kérdés. Nemzetek, népek látták ennek kárát, vesztették el földjüket vagy életüket. Az oktatás a térségi fejlesztések kitörési pontja, hiszen a tanulmányi teljesítmény a társadalmi eredményesség része, és mert a pedagógia világában fontos, hogy erősödjön az egymás iránti megértés. A kisebbségi oktatás problémavilága a létezés kockázati tényezőiből származik, ahol gyakran a lét a tét.

A kisebbség és a többség problémájával élünk együtt a világban. Sokféle helyzetben fordul elő ilyen összeütközés. Ha fellapozzuk az újságokat, vagy a világ televízióinak híradóit nézzük, számos megdöbbentő esettel találkozhatunk: az idegen „kultúrökológiai” vidékre került közösségek, egyének problémáival, elkeseredett tengerátúszási kísérletekkel, levegőtlen kamionutazásokkal, a társadalmi pozíciókülönbségekből származó konfliktusokkal.

Ebben a könyvben népekről olvashatunk, nyelvhasználatról, saját hagyományaik, szokásaik szerinti életükről, művészetükről, alkotási, kulturálódási, művelődési lehetőségeikről. Szó kerül a kettős identitásról, és azt sem zárja ki, hogy sokféle kötődésünk lehet, szellemünk nyitott, így sokféle vonzalmunk többféle táborba állíthat minket.

Az esettanulmányok szerzői figyelmeztetnek arra, hogy pontatlan fogalom a „kisebbségi oktatás”. Kezd parttalanná válni az elnevezés. A világ többségében nemzeti közösségek összefoglaló néven ismerik a kisebbségi helyzetek fogalomkörét. Az angolok például kirekesztett, >

Mikor lehet sikeres a kisebbségi oktatás? Van asszimiláló, van toleráns politika. Nem akkor sikeres, ha túlsúlyra törekszik, hanem akkor, ha az általános és humán művelődést szolgálja. Esettanulmányokat olvashatunk néhány területi-társadalmi közösségi oktatáspolitizálásról. Közös vonásuk, hogy születőben lévő kezdeményezésekről adnak hírt.

A kötet fő része a különféle földrészeken élő kisebbségek oktatáspolitikáiról szól. Az esettanulmányok földrajzi elrendezésben kerülnek elénk. Nemzetközi irányokról tudósítanak. Tanulhatunk a társadalomszervezők gondolkodásából, olvashatunk a bevándorlók, a vendégmunkások önképéről. Ha emlékeinkben tallózunk, nem mindig „rózsaszínű” sorsok jelennek meg képzeletünkben, akár a németországi törökökre, akár a francia bevándorlók gyermekeinek sorsára, élethelyzeteire gondolunk. Nem ritka a látszatokon alapuló hiedelmekre épülő, morális tévelygés okozta sérelem, sérülés. Észak-Amerikában a bevándoroltak kérdésének lényege: hogyan lehet együtt élni a mexikóiakkal. Az illegális határátlépők sorsa sokszor összefonódik a szegénységgel, a nyelvi hátrányokkal, az esélyegyenlőtlenséggel. Keleten a kínaiak a világban leginkább szétszóródó nép, ez különleges szerepeket és világfelfogást jelent számukra. Velük ellentétben a japánok nem tulajdonítanak jelentőséget a különféle életmódoknak, kisebbségeknek.

A kisebbségi kutatások bemutatása során a szakirodalmat is áttekinthetjük, hiszen a problémavilág különféle módokon közelíthető meg, sokféle történeti és szociológiai felfogásból elemezhető. Egy biztos, a rendszerfilozófiákat felváltó kommunikációfilozófiában kell keresni a választ. A társadalmi struktúra kutatói társadalmi egyenlőtlenségi problémának tekintik a kisebbségi oktatáspolitikát, míg a kultúrantropológusok a kisebbségi kutatások alapján definiálják azt. A szerzők az amerikai és a keleti kitekintés után Európa néhány „kockázati régióját” veszik górcső alá. A kisebbség dolga itt még inkább politikai kérdés. A politikai motívumnak nagy szerepe van, ez pedig az önmeghatározásra és a túlélésre épül. A Benelux államok hagyományosan ismert kisebbségkutatási térség. Évtizedek óta mintaként szolgálnak a soknemzetiségű társadalmi együttélés megszervezésére. Amszterdam ebből a szempontból a hatvanas évek szeretetre épülő gondolkodásmódjának „virágoskertje” volt. Közismertek a szeparáltan működő anyanyelvi iskolahálózatok, a bevándorlók részére működtetett nyelvi programok. Fontos terület még a mediterráneum, bár keveset lehet tudni róla. Viszonylag ismertté vált a baszkok oktatása Spanyolországban és a dél-tiroliaké Olaszországban. Ezek speciális autonómiával rendelkező területek, széles, intézményesült rendszerrel, tanrenddel, programmal. Említésre méltó még Izrael 20 százalékos arab kisebbsége, amelynek különleges helyzetét a szomszédos országokkal való hadi, politikai és vallási szembenállás gyakori alkalmai adják. A bulgáriai török kisebbség problémáiról nem sokat tudunk. Ott nem általános még a helyzetelemzésen alapuló társadalmi programok szervezése.

Közép-Európában a kisebbségi oktatás kutatásában a cigány/roma tematika dominál, amelyről talán mi szólhatunk a legtöbb tapasztalattal és talán a legtöbb szomorúsággal is. Ez a magyar társadalom gyenge pontja, az esélyegyenlőtlenség itt szedi leginkább az áldozatait. Időnként találkozhatunk virulens cigányozással. Esetenként elfeledkeznek errefelé arról, hogy a szavak értékítéletet is rejtenek. Mindannyian festhetnénk lélekbe markoló életképeket tapasztalatainkból a faji alapon történő gondolkodásról. A kutatók érzékenyek az identitáspolitikára. Az esettanulmányok után következtetéseket von le a kötetet jegyző Kozma Tamás, egyszersmind felhívja a figyelmet arra, miért nehéz a kisebbségi oktatásról valóságfeltáróan beszélni.

Külön fejezet a könyvben a „közép-európai régió”. Sok történeti, kulturális és politikai konnotációja van ennek a fogalomnak. Francia, porosz, német, magyar, osztrák elképzelések, jóslatok egész sora született már itt sorsunkat illetően az évszázadok alatt. Közép-Európa „geopolitikai fogalom”. Irodalmi műben is olvasható közkeletű tréfa szerint „Közép-Európába születni pech, élni pedig tragédia”. Itt a létet és a történelmet faggatni ugyanaz. Itt minden vészesen komoly. Itt népeket, országokat nagy bölcselet vagy hit csak ideig-óráig tart össze. Bizarr történetekből, pletykákból táplálkozik a világlátásunk, a hivatalos tájékoztatás gyanús, a nem hivatalos pontatlan. Ez szellemi értelemben inkább rurális, mint urbánus tájék. A régió jellegzetesen városhiányos térség. Élő népi hagyományok jellemzik, amelyek gyakran keverednek dzsentroid úrhatnámsággal és búsmagyar lemondással. Mások a tapasztalataink. Különböző értékrendekkel élünk. Mi onnan jövünk, ahol a totális diktatúrák arroganciával kezelték a kisebbségeket, és a tényfeltáró kutatások is hiányosak voltak. A kisebbségi jogok háttérben maradtak. Valódi eredményre vezető kutatások csak ott találhatók, ahol elismerik a konfliktusok létezését a többség és kisebbség között, és nem félnek attól, hogy kiderül az igazság.

A szerzők kutatási területe nem egy-egy közigazgatási egység, hanem egy-egy területi-társadalmi közösség. Múltbéli és időszerű kérdéseket egyaránt tárgyalnak. Ilyen a kulturális megközelítés, a nyelvhasználat, a multikulturális nevelés, a globalizáció, a szegénység és az etnocentrikusság problémája a tudás alapú társadalomban.

Milyen tanulságokat fogalmaz meg a kötet?

Közép-Európában a kisebbségi oktatást intézményszervezési vagy kisebbségi kérdésként szokás kezelni, ezért a problémák orvoslására többnyire pedagógiai megoldásokat ajánlanak, ami így pontatlan. Ez nem csak szervezeti kérdés, hiszen a környezetével együtt élő eltérő nyelvű, gondolkodású, kultúrájú egyén sikeres lehet a saját értékrendje szerint is. Gondoljunk csak a nálunk is működő amerikai iskolára, amely nem idegen test a magyar közoktatásban, pusztán más, színesíti a kínálatot, sajátos szerepet tölt be. A kisebbségi oktatás a kisebbségi politizálás függvénye. Alapja a nemzetiségek államszervezése és összevonása. A hivatalos európai oktatásügyben a kisebbségekkel való foglalkozás >egyén és a másik filozófiájáig, amely a világról való gondolkodásunk alapja.

Fontos tanulság, hogy Kelet-Európa behatárolása bizonytalan és politikafüggő. Nehéz összefoglaló tendenciákat leírni. A régiót napjainkban az átalakulás hatásai jellemzik leginkább, a csalódások és a múltbeli remények ápolásával. Legyünk optimisták: demokrácia van. Napjaink világviszonyait figyelve kell ennél több?

A kisebbségi politizálásban a legfontosabb hajtóerő a közösségi önmeghatározás kényszere. Az a nagy különbség a nyugati és a keleti megközelítés között, hogy az előbbiek a kultúra ápolását, a nyelvi identitás megőrzését tartják fontosnak, míg az utóbbi területeken a nemzeti identitás megőrzése a rendező elv. Nálunk örök kérdés a „mik vogymuk”, és a többiek is ezzel a dilemmával élnek együtt. Gondolatainkat egy sikeres ország képzete mozgatja. Több országban élünk. Nyolc szomszédos államban is résztvevők vagyunk, és akkor nem tekintettünk Nyugat-Európára és Amerikára.

A kötet többgenerációs politikai kultúrát valló nemzedékeket mutat be a kutatásban is. Az első, az ún. reformnemzedék, amely „harmadikutas” modellt ajánlott, a második a helyzethez, a körülményekhez való alkalmazkodást hirdeti: a felzárkózásban hisz, felsőoktatási hálózattal, egyetemekkel, kisebbségi oktatási rendszerekkel. A kutatók ott találták sikeresnek a kisebbségeket, ahol a társadalmat vezető elit is sikeres lett. Bizonyítva, hogy a siker vonz, csak olaj a tűzre az ellenségeskedés.

Hasznos könyv, mert segít felismerni a valóságos problémákat, és egészségesebb életfelfogás felé tereli a gondolatainkat. Határozott értékrendet képvisel, indulat nem befolyásolja, nem kötelezi el magát politikai irányzat mellett. Elismeri, hogy létezhet együtt két érzés, amelyben az egyén átélheti a hűséget az otthonát jelentő államhoz és a nemzetiségi kultúrájához. Olvashatjuk Schuman, egykori francia külügyminiszter által felvetett és szorgalmazott elvet a regionális együttműködésről, amely a határközi kapcsolatok révén a letűnő nemzetállamiság hátrányait mutatja be. Tudatosítja, hogy a kisebbségi oktatás nem pedagógiai megoldást igényel, nem szervezetműködtetési probléma, hanem érdekérvényesítési lehetőség kérdése, ez pedig már politika. A felzárkóztatás, a tehetséggondozás csak másodlagos kérdés. Rossz emlékű európai történelmünkből tudjuk, hogy a népek közötti együttműködésnek nincs alternatívája. Az európai közösséghez való csatlakozás után át kell vennünk a közösségi, jogi, igazgatási normákat. A második világháború utáni hatalmi konstelláció nyomai eltűntek. Vége a harmadik világháborúnak is. A gonosz birodalma felbomlott. A győztes kiterjesztette eszméjét térségünkre, mi itt új világszervezési elv szerint élünk. Megtanuljuk, hogy felnőtté kell válnunk, akár korog a gyomrunk, akár tele van a hasunk mindenféle finomságokkal. Jogunk lett élni, de meghalni is.

Még mindig az 1989-es fordulat okozta változás a probléma mifelénk. A változások és azok összefüggései nehezen értelmezhetőek. A korábbi szocializálódási technika módjai, elvei nem érvényesek napjainkban.

Nem olvashatjuk a könyvet azzal a tudattal, hogy Magyarország kicsi, de erős, nagyhatalom a sportban, a kreativitásban. Be kell látnunk, hogy a világ csak időnként figyel ránk. Nem tekinthetünk egyetlen népet sem folklorisztikus népcsoportnak. A kötet pontos meghatározásaival, őszinte és igaz szavaival oldani kívánja a fogalmi zűrzavarokat.

A kisebbségi oktatáspolitikát tárgyaló könyv Közép-Európa gondolkodástörténetének legjelesebb munkái közé sorolható. Segít belátnunk, hogy ne a társadalmat tekintsük elsődlegesnek, hanem az egyént és kisebb közösségeit, és ne higgyük, hogy a szőnyeg alá lehet söpörni a problémákat, ugyanakkor azokat szítani is káros mindenkire nézve. A többségi társadalomba való integrálódást segítik a tanítási programok, de veszélyes is lehet az „olvasztótégely”-hatás, amely háttérbe szorítja az identitást. Tipikus vesztes-vesztes játszma, ahogy a lélek- és magatartás-kutatók is mondják, ha elfogult magyar, román, lengyel vagy német szemmel nézzük egymást és a társadalmat. Nincs sehol homogén közeg, „minden család ősi”, nincs senkinek a zsebében a bölcsek köve. Egy igazi magyar, aki harmonikus kapcsolatot akar fenntartani a múlttal, az egyszerre német, zsidó, cigány és szolidáris más népcsoporttal is, nemcsak konyháját, életformáját tekintve, hanem értékrendjét illetően is. Az előítéletek tüze és szunnyadó parazsa károkat okoz. A legjobb gyakorlatok átadása a célravezető, hasznos. Szorgalmazni kell az Európai Egyetemhez hasonló iskolák terjedését és az aktív testvérvárosi és „európai polgár” programok szaporodását. A kisebbségeknek integrálódniuk kell az ország társadalmába, főleg a gazdaságba. A rasszizmus és a nemzeti gyűlölködés keltette harcok során áldozattokká és társtettesekké is válhatnak a résztvevők.

Reméljük, a jövőben sem kell „katasztrófaturistának” lenni, ha a kisebbségek sorsát és a velük kapcsolatos eseményeket nézzük a világban. Ennek elősegítője a közös oktatás, kulturálódás.

Kozma Tamás: Kisebbségi oktatás Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2005.
Novák Imre

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.