2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2007 február

A világ érdekessége és a természettudományi oktatás. Beszélgetés Németh Judit akadémikussal, a Fizikai Szemle főszerkesztőjével

2009. június 17.

Az oktatás helyzetével, a tudástársadalomban betöltött szerepével foglalkozó interjúsorozatunkban Németh Judit fizikus professzorral készült beszélgetés. Németh Judit személye nemcsak gazdag tudományos pályafutása miatt érdekes, hanem azért is, mert az oktatás kérdései iránt egyik legérzékenyebb 20. századi írónk, Németh László egyik leánya. Érdekes gondolatokat mond el az ismeret-központúság és a képességfejlesztés viszonyáról. Véleménye szerint az iskolázás első szakaszában az alapvető cél az önálló tanulás megalapozásához nélkülözhetetlen eszköztudások átadása és a gondolkodási képességek fejlesztése, amelyet a gyermekközpontú, a gyermeki érdeklődés szempontjai szerint szerveződő befogadó iskola tud elérni. Az interjú érdekes része az, amelyben édesapja tantárgyi integrációs kísérleteiről beszél. Kiderül, hogy annak idején Németh László sem minősítette eredményesnek az integrált műveltségtömbökben történő tanítás kipróbálását. Talán ezek a tapasztalatok is szerepet játszanak abban, hogy Németh Judit a diszciplináris tanítás híve maradt.

A világ érdekessége és a természettudományi oktatás

Beszélgetés Németh Judit akadémikussal, a Fizikai Szemle főszerkesztőjével

A közoktatásnak milyen szerepet kell betöltenie a társadalom formálásában, ha meg akar felelni a 21. század kihívásainak?

Véleményem szerint egy társadalom színvonala elsősorban az oktatás minőségétől függ. Az oktatás révén válhatnak az emberek a társadalom tagjaivá, de nem a tananyag sulykolása, hanem minőségi elsajátítása révén. A jelenlegi oktatási rendszer egyszerre túl sok anyagot akar a gyerekeknek megtanítani, ráadásul olyan ismereteket, amelyek tizenöt év alatt megváltoznak. Elsősorban olyan készségekre van szükség, amelyek formálják a gyereket, és olyan ismeretek átadására kell törekedni, amelyek nem avulnak el.

Meg kell tanítani a gyereknek, hogy jó kérdést tegyen föl.

Az alapkészségek és alapműveletek (olvasás, írás és számolás) elsajátíttatásán túl a 6–10 éves kisgyerekeket gondolkodni kell megtanítani. Ugyanis kérdés formájában nem tudják megfogalmazni, hogy mi érdekli őket. Ezt meg kell tanítani nekik. Gondolkodni nem olyan könnyű, megtanítani még nehezebb. A magolás nem gondolkodás. A lényeglátásra törekvő gondolkodásformálást nagyon fontosnak tartom a tanítás-tanulás folyamatában. Egy példával szeretném illusztrálni, mit tartok helyes gyakorlatnak a kisgyermekkori gondolkodás fejlesztésében. A tanító elmond egy rövid történetet, majd megkérdezi a gyerekektől, hogy szerintük mi a mese lényege. Tudatosan úgy mondja el a mesét, hogy valamelyik része kérdésfeltevést igényeljen. Azt figyeli meg, hogy melyik kisgyerek tudja feltenni a kérdést. Fontos, hogy a gyerekek a lényeget és a legfontosabbat lássák meg. 9-10 éves korban az olvasónapló vezetése is betöltheti a gondolkodásformálás szerepét. A gyerekek elolvasnak egy könyvet, és a történetét néhány sorban leírják, nem részletesen, csak pár mondatban, a lényegre szorítkozva. A gondolkodásformálás szempontjából jó gyakorlatnak tartom a következőt: a tanító kihív két gyereket, az egyiknek kérdést kell feltennie a történet alapján, a másiknak válaszolnia kell rá. Tehát nem a tanító teszi fel a kérdést, hanem a gyerek, aki megértette, mi a legfontosabb abban a történetben.

A memoriterek, szabályok elsajátíttatása helyett tehát kisgyermekkorban fontosabb az érdeklődés fenntartása, a gyermeki nyitottság kondicionálása.

A memoritereket csak szépirodalmi szövegek, elsősorban versek esetében alkalmaznám. Egyébként fölöslegesnek tartom, mert a gondolkodásformálás általam említett módját, a lényeglátást nehezíti, és nem vezet a jó kérdés feltevéséhez. A kisgyerekek esetében fontos, hogy a versek élményszerűen épüljenek be a tudatukba. Különösen idős korban pedig örömteli élményt nyújt, amikor egy-egy szóról valamely versrészlet, verssor jut az ember eszébe. A kisgyerekek tanításában rendkívül fontos, hogy az elolvasott szöveget felfogják-e. A tanítónak törekednie kell arra, hogy a gyerekek egyszerű szöveget olvassanak, de azt feltétlenül megértsék. Ha nem szoknak hozzá, hogy a szöveget teljesen megértsék, akkor későbbi tanulmányaik során is csak félig-meddig fogják fel az olvasottakat.

Az iskolába járás érdekes dolog legyen!

Véleményem szerint a játékszabályokat, a nyerés és a vesztés feldolgozásának módját is az iskolában sajátítják el a gyerekek. Meg kell tanítani őket arra, hogy az, aki nyer velük szemben, nem ellenség. Ezt a szemléletet már hatéves kortól érdemes közvetíteni, mert húszévesen már nem lehet elsajátítani. Láttam arra is jó példákat, hogyan lehet csoportmunkában együtt dolgozni, a kapott feladatot megvitatni, majd megoldani: a gyerekeket csoportokba osztják, de nem baráti alapon, hanem összevissza, hol ezzel a csoporttal, hol azzal kerül össze a gyerek. Fontos, hogy képes legyen a csoportos munkavégzésre bármelyik osztálytársával. Nem jó, ha a csoportmunka a klikkeket erősíti, ha a gyerekek nem keverednek eléggé. A szocializálódásukat kell elősegíteni!

Mennyire különül el kisgyermekkorban a családi és az iskolai szocializáció? Átvehetik-e egymás szerepét?

Bizonyos dolgokat nem tud a család megtanítani a gyereknek. Például a csoportmunkát nem lehet családban elsajátítani, hiszen az nem úgy működik, mint az általam említett csoport, amelyet alkalomszerűen, bizonyos tevékenység, feladat közös végrehajtására hoznak létre. A nyerés és a vesztés elfogadásának megtanítására sem ideális a család, hiszen a szülő szíve szerint hagyja, hogy a gyerek nyerjen.

Ma egyre erősebb a befogadó iskola iránti igény, amely azt is magában foglalja, hogy gyermekközpontú és gyermekméretű az adott intézmény, hiszen már a kicsik is az iskolában töltik idejük nagy részét. Fontos, hogy az iskola is hasonló üzenetet közvetítsen a gyerekek és szüleik felé?

Igen, rendkívül fontos! Angliában élő tizenéves unokáimon látom, mennyire fontos és jó lehet az iskolai szocializáció, amely természetesen nem pótolja az otthonit. Mindazonáltal a mai családok nagy része nem tud szocializációs szerepeket átvállalni az iskolától, mert a szülők nincsenek otthon, dolgoznak.

Nálunk az iskoláról elsősorban még mindig az jut a szülők és a gyerekek eszébe, hogy ott teljesíteni kell.

Kisgyermekkorban a teljesítmény még nem olyan fontos. Sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy a gyerek megtanulja, hogyan kell viselkednie egy közösségben. Egyetértek azzal, hogy az elemi készségeket (írás, olvasás, számolás) el kell sajátítani ebben a korban. Ugyanakkor nem érzem akkora problémának, hogy az első években nem osztályoznak, hanem szövegesen értékelnek az iskolákban. Nem hiszem, hogyha egy kisgyerek nem tud „teljesíteni”, akkor kudarcélményekkel kell megterhelni. Elismerem, hogy ez nagyobb erőfeszítést igényel a tanítótól, aki személyre szabottan értékel minden gyereket és a szülőktől is, akik korábban jobban eligazodtak az osztályzatokban. Mindenkinek azt kell szem előtt tartania, hogy a tanulásra kevésbé motivált gyereket is rá lehessen vezetni arra, hogy akarjon tanulni. Az iskolába járás érdekes dolog legyen!

A természettudományi oktatásban sokszor sikerült elhomályosítani, hogy a világ érdekes.

A természettudomány tanítása milyen módon fejlesztheti a gyermeki gondolkodást?

Úgy gondolom, 10-11 éves kortól bizonyos tananyagokat meg kell tanulniuk a gyerekeknek, noha a fent említett szempontok sem veszítenek érvényükből. A természettudomány különösen alkalmas arra, hogy a gyerek számára a megismerés tárgya legyen, de játékosabb formában, kísérletek révén. Nagyon sok élményt lehet és kell a gyerekekkel megtapasztaltatni, a rendszerezés ideje később következik. A történelmet is mesék, történetek segítségével ismerik meg, később jöhetnek az évszámok, az ismeretek, majd annak megértése, hogy bizonyos események milyen ok-okozati összefüggésbe ágyazódnak. A természettudományban a miért megtanítására irányítanám a figyelmet. Fontos ráébreszteni a gyerekeket arra, hogy bizonyos dolgok nem természetesek, és amit természetesnek gondolnak, az bizonyos szempontból érdekes jelenség. „Nem hiszed, hogy érdekes? Akkor mondd meg, hogy ez miért történik így!” Manapság világszerte elterjedtek a Csodák Palotájához hasonló létesítmények. Nálunk az eredetit még a Fizikai Társulat alapította, aztán egyre több intézmény csatlakozott hozzá (Rubik Ernőék). Mára Budapesten, a Millenárison kapott helyet, mellette pedig a Jövő Háza működik. Itt a gyerekek olyan jelenségeket láthatnak, amelyek felkelthetik az érdeklődésüket, és feltehetik a kérdést: „Miért van ez így?”. Ráfekszem a szöges padra, amely nem fog megszúrni. Miért van ez így? Rengeteg olyan jelenség van, amely voltaképpen játék, de a fizika, a kémia vagy a biológia ad rá magyarázatot. A gyerekeknek találkozniuk kell ilyen élményekkel, nagyjából 10 éves kortól az általános iskola felső tagozatán. Ebben a korban a világ érdekességét kell megismerniük. Erre sor kerülhet egyhetes iskolai kiránduláson, ahol megismerhetik a fákat, virágokat, a természetben élő állatokat. Nemcsak a túrázás élménye, hanem a természet érdekességeinek a megismerése is fontos. 10–14 évesen a természetben vagy a Csodák Palotájához hasonló intézményekben szerzett élmények során a gyerekekhez közel lehet hozni a biológiát, a fizikát vagy a kémiát, a földrajzot. A természettudományi oktatást rendkívül fontosnak tartom már gyermekkorban is, de nem a természettudományi elméletek oktatását. A gyerekeknek meg kell tapasztalniuk, hogy a természet szép, fontos, hogy rácsodálkozzanak mindenre, ami érdekes vagy furcsa, hogy megértsék azt. Tizennyolc éves korban ezt a szemléletet már nem vagy csak nagyon nehezen lehet átadni. Természetesen a későbbiek folyamán majd megtanulhatja a jelenségek mögött húzódó elméletet is.

Elsősorban mely képességek fejlesztését tartod fontosnak ebben az életkorban?

Ebben az életkorban kell a gyerekek rendszerező képességét fejleszteni, és ez az alapvető matematikai logika elsajátításával veszi kezdetét. A természettudomány fejlődése a 15. században akkor gyorsult fel, amikor az absztrakt szám fogalma ismertté vált. Addig nem voltak képesek tételeket, elemi dolgokat megfogalmazni, mert csak számokkal tudtak dolgozni. Az „a” szám fogalma és jelentése a természettudományi gondolkodást is előrevitte. Az egyenlet felírásának képessége a rendszerezés fejlesztését segíti elő. A tanár elmagyarázhatja, hogy van három alma az egyik csoportban meg három alma a másikban, plusz van két körte. A gyerekek ki tudják számolni az ujjaikon, hogy összesen hány gyümölcs van a tálban. Viszont az a jó, ha ezt rendszerezni tudják, és egy egyszerű matematikai egyenlet formájában felírják: 2 x 3 + 2 = 8. Ezek a logika legegyszerűbb elemei közé tartoznak, de ha ezt az elemi rendszerező, logikai készséget nem sajátítja el valaki, akkor később a saját életében, anyagi helyzetében sem fog tudni eligazodni. Ma, amikor az elmúlt időszakhoz képest megváltozott gazdasági környezetben kell boldogulniuk az embereknek, nem tudnak úgy gazdálkodni, mint amikor a havonta kapott 1500 Ft fizetésüket kellett beosztaniuk. Bonyolultabbá vált a gazdasági élet, és ebben már nem képesek eligazodni. A matematika megtanítja úgy fölállítani a problémát, hogy arra világos választ lehessen adni. Az egyszerű egyenleteket a gyerekeknek viszonylag korán meg kell tanulniuk. A természettudományban is elengedhetetlennek tartom az egyszerű ismeretek és készségek elsajátítását; meg kell szerettetni a természetet, meg kell mutatni, milyen érdekességei vannak, meg kell tanítani a gyerekeknek az ismeretek rendszerezését, és még mindig nem tanultak semmi elméletet! Ezek a folyamatok fejlesztik a gondolkodást, ugyanakkor élményszerűek és érdekesek. Az eddig megvalósított természettudományi oktatásban sokszor sikerült elhomályosítani, hogy a világ érdekes.

Milyen ismeretek, készségek kerülnek előtérbe a középiskolai természettudományi oktatásban?

A középiskolai oktatásban is fontos a kísérlet és a kísérletezés szerepe. A gimnáziumi tananyagból szinte teljesen hiányzik a manuális készségek kialakítása, fejlesztése. Problémaként merül fel, hogy a kísérlet vagy nagyon drága, vagy a tanárnak nagyon sok idejét veszi igénybe. A szaktanárok egyesületei által publikált folyóiratoknak ebben nagyobb szerepet lehetne adni. A lapokból a tanárok olyan egyszerű trükköket tanulhatnak, amelyeket továbbadhatnak a diákoknak. A Fizikai Szemlében törekszünk ennek elősegítésére. A tananyagok kidolgozásában kísért az a régi probléma, hogy minden szakterület vezetői saját tudományterületüket tartják a legfontosabbnak, a többi nem lényeges. A Fizikai Társulatban, ahol nagyon sok általános és középiskolai tanár is van, három-négy évvel ezelőtt létrehoztunk egy bizottságot, amely kidolgozta, hogy szerintünk mi a minimumkövetelmény a fizikaérettségin. Az Akadémia Fizikai Osztályán természetesen az egész tananyagot meg akarták háromszorozni. A mi bizottságunkban is voltak akadémikusok, elismert fizikusok, de tanárok is, akik sokkal jobban tudják, hogy mekkora tananyagmennyiséget lehet megtanítani. Minden szakterületnek ki kellene alakítania azt a minimumot, amely a mindennapi életben szükséges, és amelyet az iskolában meg kell tanítani. Egyrészt nem érdemes túlságosan elmélyülni a tudományokban, hiszen aki azt a területet választja hivatásául, megteheti ezt, másrészt nem érdemes túl sok ismeretet közvetítenie az oktatásnak, mert a tudomány olyan gyors ütemben változik, hogy az elsajátított ismeretek jó része 10-15 év alatt elavul. Úgy gondolom, ez a többi műveltségi terület esetében is igaz. Viszont a természettudományi gondolkodást a gyerekeknek már korábban el kell sajátítaniuk, és ez nem az elméletek megismerésével, hanem kísérletek útján valósítható meg.

Egyes vélemények szerint jogot és közgazdaságtant nem kell tanítani a gyerekeknek. Szerintem az önálló ügyintézéshez szükséges ismereteket igenis szükséges elsajátítani az iskolában. Ugyancsak fontosnak érzem az egészségtan tanulását, mert ezek az ismeretek elengedhetetlenek a hétköznapokban. Fontos, hogy a gyerek felismerje azokat a jeleket, amelyek alapján tudja, hogy orvoshoz kell fordulnia, vagy éppen azokat, amelyekről tudja, hogy pár nap alatt elmúlnak.

Mi szabályozza ideális esetben a közoktatás tartalmát? A tudományterületek felől érkező tudáskánon, amely egy jól megalapozott tudományos gondolkodásmód elsajátításához szükséges? Vagy a munkaerőpiac igénye, amely olyan készségek fejlesztését helyezi előtérbe, amelyekkel a fiatalok könnyebben boldogulhatnak a munkaerőpiacon?

A szakközépiskolákon kívül, ahová többnyire azok a diákok járnak, akik hamarabb kerülnek ki a munka világába, érdemes a gimnáziumokban is kicsit gyakorlatiasabb képzést nyújtani, de úgy gondolom, erre a fizika tantárgy esetében például a nyári táborok, erdei iskolák alkalmasabbak. A számítógéphez szükséges infokommunikációs tudásra és az idegen nyelvek ismeretére, elsősorban az angol nyelv használatára mindenkinek szüksége van, ez nem lehet vita tárgya. Én még úgy tanultam az Árpád-házi királyokat, hogy uralkodásuk sorrendjében fel tudtam őket sorolni. Ma fontosabb, hogy a számítógépen a diák ki tudja keresni az információt, hogy pontosan mikor uralkodtak az egyes királyok. Nagyon meg kell válogatni azokat a tudástartalmakat, amelyeket a 16-18 éveseknek közvetítünk, hiszen ha egyetemre mennek, akkor csak 6-8 év múlva kerülnek ki a munkaerőpiacra. Honnan tudjuk, hogy akkor mi lesz majd fontos?

Fontos az oktatásban Az egyes természettudományok sorrendisége.

Következetesen természettudományi oktatásról beszélsz, vagy csak gyűjtőfogalomként használod a kifejezést?

Ez pusztán gyűjtőfogalom az én szóhasználatomban. A science típusú oktatásról folyt már vita, Marx Györgyöt szokták idézni meg édesapámat is. Amennyire tudom, Marx György science iránti lelkesedése a későbbiekben alábbhagyott. Németh Lászlóról pontosan tudom, mit tapasztalt ezzel kapcsolatban. Végzettségét tekintve orvos volt, 15 évig dolgozott iskolaorvosként. Az ostrom után Békésen laktunk, onnan hívta egy tanár barátja Hódmezővásárhelyre. A vásárhelyi gimnáziumban kezdett tanítani egészségtant meg humán tárgyakat, később fizikát és kémiát. Akkor támadt az a gondolata, hogy a fizikát és a kémiát az egészségtannal együtt célszerű tanítani. De aztán hamar kiderült számára, hogy a gyakorlatban a fizikát egyáltalán nem lehet a többi természettudománnyal együtt tanítani; vagy kémiát tanított, vagy fizikát és egészségtant. Végső soron a gyakorlat, azaz a tanítás nem igazolta az elképzelését, és ezt le is írta. A Négy könyvben is külön írja le a tantárgyakat. Természetesen jó, ha egy tanár ismeri a rokon természettudományi tárgyakat, a fizika mellett a kémiát vagy az egyik legizgalmasabb új tudományt, a biológiát, de ezeket nem lehet együtt tanítani. Ez volt apám véleménye a természettudományi tárgyak integrált oktatásáról.

A diákok nem alkalmasak egy szisztematikus, integrált természettudományi oktatás befogadására, vagy az egyes tudományterületek mint önálló diszciplínák állnak ellen az integrált, rendszerszintű szemléletnek?

A magyarázatot az önálló diszciplínák létezésében kell keresni. A harmonikus rezgőmozgást lehet alkalmazni bizonyos jelenségekre, de semmi értelme a genetikával együtt tanítani. Nem lehet rendszert alakítani belőle. Fontos eldönteni az egyes természettudományi tantárgyak tanításának sorrendiségét. A sorrendiséget a gyakorló tanároknak kellene meghatározniuk, én már láttam nagy tudósokat tévedni e téren. Engem mindig zavart, hogy Magyarországon az igazi szakértőket nem szokás megkérdezni. Ebben a kérdésben a legjobb szakértők a középiskolai tanárok, hiszen ők tanítanak. Őket kell erről megkérdezni, és nem azokat, akik könyveket olvasnak, és elméleteket gyártanak, mert ők nem érzik a bőrükön, hogy mit jelent tanítani. Nem biztos ugyanis, hogy az elméletek működnek a gyerekek tanításában. A periódusos rendszert akkor lehet igazán megérteni, amikor az embernek bizonyos kvantummechanikai ismeretei vannak. Tanári feladat annak eldöntése, hogy miből mennyit szükséges magyarázatként elmondani. Teljesen nyilvánvaló, hogy kvantummechanikából csak az alapgondolatokat lehet középiskolában tanítani. A relativitáselméletből is csak bizonyos egyszerű fogalmakat lehet átadni a gyerekeknek. Egy jó tanár el tudja magyarázni, hogy a különböző sebességeknél a megtett út nem mindig arányos, hanem különböző egyéb formulák is közrejátszanak, amelyeket azonban már nem kell részletezni. Manapság a tudásanyag olyan gyorsan változik, hogy feltétlenül szűrni kell az oktatás során.

Végső soron a természettudományok oktatásában fontosnak tartod, hogy az ismeretek felfűzése az adott tudományos diszciplína és nem a science mentén történjék. A science buktató?

Én annak érzem. Mert mindig fizikáról, kémiáról vagy biológiáról beszélünk. A természettudomány rendszerszerűen egy bizonyos jelenség magyarázata kapcsán kerül előtérbe.

Egy tanárnak sokkal nagyobb szerepe lehet a társadalom életében, mint egy fizikusnak.

Magyarországon a közoktatásban hagyományosnak mondható a szelekció, a gyerekek képesség, tudás szerinti kiválasztása már kisgyermekkorban, de a középfokú oktatásban mindenképpen. Említetted a közös kultúra, a csoportszellem, a verseny elsajátítását. Mit gondolsz a tehetség kiválasztásáról a közoktatásban, valamint az esély növeléséről a hátránnyal indulók és a tanulási hátrányokat hurcolók körében?

12-14 éves korig közös iskolába járatnám a gyerekeket. Szelektivitás akkor is létezne, mert egy rózsadombi iskola különbözik egy határszéli kis falu iskolájától, ahol nem tudják nyújtani ugyanazt a színvonalat. A szülők, a család szerepe sem elhanyagolható. A szülők az iskolaválasztáskor ma olyan szempontokat vesznek figyelembe, amilyenekre én nem gondoltam volna. Bizonyos iskolába azért nem akarják járatni a gyereküket, mert ott drogokhoz lehet hozzájutni. Teljesen megértem a félelmüket. Ha elolvasod Wigner Jenő önéletírását, abból kiderül, hogy a Fasori Evangélikus Gimnázium szellemisége, az ott tanító Rátz tanár úr, aki Neumann-nal külön is foglalkozott, valamint a diákok, akik egymást inspirálták, sőt tanították, meghatározó módon befolyásolták a későbbi Nobel-díjas, világhírű tudósok életpályáját. Visszatérve a kérdésedre, nagyon nehéz ebben egyértelműen állást foglalni. 14 éves korban már megmutatkozik az érdeklődés és a tehetség is.

Beszélgetésünk kezdetén azt mondtad, hogy a társadalom színvonala az oktatás minőségétől függ.

Így van, és ennek kapcsán elsősorban a tanárok helyzetéről kell beszélni. Mindenki sopánkodik, hogy ezen a téren nagy a baj, és aztán nem történik semmi. Az én nagyapám tanár volt. 1898-ban Nagybányára került, mivel akkoriban a kezdő tanárokat kihelyezték az ország szélére tanítani. Nagybánya húszezres lélekszámú, színmagyar, gazdag bányászváros volt. Nagyapám részletes naplót vezetett, s a nősülési terveiről is beszámolt. Leírta, hogy Nagybányán ő számít az egyik legjobb partinak. El tudod képzelni, hogy ma bárhol Magyarországon egy tanár a legjobb parti? Nagyapám az volt! Mert volt jó fizetése, mert a feleségének nem kellett dolgoznia, mégis jól éltek, külföldre mehettek nyaralni, és nagyapám óriási könyvtárral rendelkezett. A tanárnak akkoriban ilyen helyzete volt, és megbecsülték! Ma, ha egy fiú tanár szeretne lenni, először azt kérdezik tőle az aggódó szülők, hogy „miből fogtok megélni?”. A fiúgyerek inkább jogásznak vagy közgazdásznak tanul. A tanárok helyzetének megváltoztatása pénzkérdés! Ameddig a társadalom nem döbben rá, hogy az ország fejlődéséhez szükség van a tanárok anyagi megbecsülésére, addig nem történik semmi. Ma sokan kényszerből választják a tanári pályát, olyanok, akik máshol nem tudnak elhelyezkedni. Aki nem jut be fizikusnak, elmegy fizika szakos tanárnak, holott egy tanárnak sokkal nagyobb szerepe lehet a társadalom életében, mint egy fizikusnak. Gondot jelent a szakma elnőiesedése, hiszen az lenne ideális, ha a férfiak is hasonló arányban vennének részt a gyerekek oktatásában, mint a nők. De ők inkább elmennek pénzt keresni. A tanárok megbecsülése a fizetésükkel kezdődik, majd az általános megbecsülésükkel folytatódik. Úgy gondolom, a szülői véleménynyilvánítás sem jelentheti a tanár kritika nélküli szidalmazását. Azokban az országokban, amelyek jól haladnak, fejlődnek, a tanároknak magas fizetésük van.

Mit gondolsz az európaiságról és Magyarország jövőjéről? Ismerjük Németh László gondolatát a közép-európai országok esélyeiről, amelyet a harmincas években fejtett ki A minőség forradalmában. A közép-európai népekre jellemző kulturális, nyelvi sokszínűségben lehetőséget látott arra, hogy ezek az országok a nagyhatalmakhoz való ide-oda hányódás helyett megfogalmazzák azonosságukat, ezáltal új színt, többletet adva Európának. Németh László a kiemelkedés lehetőségét a műveltség és az oktatás színvonalában látta megvalósíthatónak. Most, amikor Magyarország is az Európai Unió tagja, és az európai közösség a kulturális és nyelvi sokszínűség megtartása mellett kötelezte el magát, látsz-e esélyt arra, hogy a Németh László-i gondolatot megvalósítsuk? Aktuális-e az ő elképzelése?

A minőség forradalmát édesapám a harmincas években írta. Akkor nem látta előre azt a negyvenöt évet, amely a II. világháború után a magyar társadalom életében bekövetkezett, és teljesen megváltoztatta egészséges fejlődését. Több természetellenes folyamat indult meg ekkor, amely nem feltétlenül politikai jellegű volt, csak hozzátartozott az egészhez. A tanári fizetések csökkentése és a szakma züllesztése is a háború utáni évektől kezdődött. Azokat a célokat, amelyeket ő extrapolált, nem lehetett megvalósítani, mert a társadalom egészen más irányba fejlődött. Apámnak sok szempontból igaza volt, és ezt azoknak az európai országoknak a fejlődése igazolja, amelyek nem mentek át ezen az átalakuláson: Finnországé, Írországé és Ausztriáé. Három kis ország Európában. Írország 15-20 éve elmaradott kis ország volt, ma az unióban Luxembourg után a második az egy főre jutó nemzeti jövedelem nagyságában. A másik két ország is az élen van. Írországhoz hasonlóan Finnország is periférián lévő ország volt, és a 19., részben a 20. században is súlyos problémákkal nézett szembe nemzeti léte megtartása érdekében. De a II. világháború után ők nem mentek át olyan természetellenes változáson, mint a magyar társadalom vagy a környező országok társadalma. Ha Magyarország sorsa másképpen alakul a háború után, nem tudjuk, vajon ezen országok közé tartozna-e. Apám jövőképe nem tartalmazta azt a negyvenöt évet, amelyről beszéltünk.

És a mai esélyünk? Van még?

A kilencvenes években sokkal lelkesebben beszéltem volna erről az esélyről. Mára teljes a széthúzás az országban. Amikor Írország belépett az EU-ba, megállapodtak, hogy bizonyos gazdasági jellegű kérdésekben megegyeznek. Magyarország mindig a széthúzásban volt erősebb, és most is ez a helyzet. A közmegállapodás gyenge pontunk maradt. Ezt szomorúan látom, és a legnagyobb problémának tartom. Nem azt tapasztalom, hogy külön utat képviselnénk, amely a fejlődés irányába mutat. A környező országokban is hasonló a helyzet. Az a bizonyos negyvenöt év nagyon megviselte ezeket az országokat.

Az oktatás problémái is megoldhatóak lennének a széthúzás megszűntével?

Az oktatás problémájának megoldása ott kezdődik, hogy a pedagógusoknak tisztességes jövedelmet kell biztosítani. A társadalomnak meg kell becsülnie a tanári munkát. A mai tanári fizetés mellett csak nagyon sok különmunkából lehet megélni, családot fönntartani. Teljesen mindegy, hogy éppen kik vannak hatalmon, mennyire húznak szét, min marakodnak. Ez anyagi és erkölcsi megbecsülés kérdése, amellyel a magyar társadalom tartozik a tanároknak.

Az interjút Tóth Teréz készítette.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.