2019. augusztus 21., szerda , Sámuel, Hajna

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Intézményi szintű folyamatok >> Válaszol az iskola

Iskolaigazgatók a tanulókról és tanításukról

2009. június 17.

Simon Mária

Iskolaigazgatók a tanulókról és tanításukról

Bevezetés

A magyar közoktatási rendszer azon sajátossága, hogy kiterjedt helyi és intézményi szintű önállóság jellemzi, fokozatosan alakult ki. A kezdőlépést az jelentette, hogy a hetvenes években a tanárok munkáltatója az igazgató lett, majd az 1985-ös oktatási törvény kimondta az intézmények szakmai autonómiáját és a szabad iskolaválasztás jogát. A korábbi állami oktatási intézmények 1990-ben az önkormányzatok tulajdonába kerültek, ami megteremtette annak a lehetőségét, hogy a közoktatás helyi intézményi hálózata, a képzési kínálat alkalmazkodjon a lokális igényekhez. Újabb jelentős állomás volt ebben a folyamatban – az 1993-as közoktatási törvény kiadásának és a Nemzeti alaptanterv 1995-ben történt elfogadásának, illetve ezt követő implementációjának eredményeként – a tantervi szabályozás kétszintű rendszerének létrejötte. Végül pedig a közoktatási törvény 1996-os módosítása, amely a korábbi szabályozónál részletesebben határozta meg a kormányhoz, a helyi hatalomhoz, illetve az egyes intézményekhez kapcsolódó felelősségek körét (Balázs–Halász, 2000). Témánk szempontjából ez utóbbiak, tehát az iskolai szintű felelősségi körök, döntési kompetenciák, egyeztetési kötelezettségek fontosak, melyeknek lényege, hogy a jelenlegi szabályozás – s itt akkor ugorva az időben, lemondunk arról, hogy a vonatkozó törvények, rendeletek kiadásának történetét napjainkig végigkísérjük – az igazgatóhoz, valamint a nevelőtestülethez delegálja azokat. Közülük is elsősorban azon jogosítványok és eszközök számbavétele jelent kiindulópontot a tanulmányban feldolgozandó kérdések megválaszoláshoz, amelyek a személyzeti döntésekhez, az oktatás tartalmának meghatározásához és a tanulók beiskolázásához tartoznak. Elöljáróban tehát azt érdemes kiemelnünk, hogy a) az igazgató munkáltatói jogkörökkel rendelkezik mind a tanítók, tanárok, segítő szakemberek, mind a nem pedagógus foglalkoztatottak tekintetében (fizetés, szakmai előmenetel, értékelés, kötelező óraszámok módosítása, továbbképzés stb.); b) a nevelőtestület dönt nevelési-oktatási kérdésekben (pedagógiai program, helyi tanterv, oktatási módszerek, tankönyvek, segédanyagok); c) az igazgatónak viszonylag nagy önállósága van beiskolázási kérdésekben, annyi megszorítással, hogy azokat a tanulókat köteles felvenni, akiknek a lakóhelye az iskola körzetében található, illetve az általános iskolát kezdők esetében nem tarthat felvételi vizsgát. Szintén autonóm az iskolavezetés és a tantestület a gyerekek osztályba sorolását illetően, továbbá elég nagy játékterük van – a központilag előírt óraszámok rendszerét visszaállító kerettantervek bevezetése is csak szűkítette ezt, de nem szüntette meg – a tanított tantárgyak, a konkrét óraszámok meghatározásában is.

A közoktatási intézményekben folyó munkát a hatályos törvényi előírások keretein belül a helyi igények és a tanulói összetétel határozza meg. Miután a 2001/02-es vizsgálatunk középpontjában nem a tanulók, hanem az egész intézmény, az adott iskola állt, meg kellett elégednünk azzal, hogy a megkeresett iskolaigazgatóknak feltett néhány kérdésre adott válasz alapján szóljunk a gyerekösszetételről. Alapvetően tehát az iskolavezetők vélekedéseire támaszkodunk elemzésünk során. Vállaljuk és egyben hangsúlyozzuk, hogy természetesen ily módon mindaz, amit elmondunk az iskolákban zajló folyamatokról, az igazgatók szubjektív véleményeinek értelmezése. De éppen amiatt, hogy egy iskola igazgatójának (önállóan vagy a nevelőtestülettel egyetértésben) a fentiekben vázolt széles körű döntési jogköre van, úgy gondoltuk, hogy kizárólag az igazgatói válaszok alapján talán merész, mégis releváns azt megnézni, hogyan reagál az iskola a változó tanulói összetételből fakadó kihívásokra. Az egyes döntéseknél – például a tantestület szakmai szerkezetének átalakításánál, a tanított tantárgyak meghatározásánál, az alkalmazott tanítási módszerekben, oktatási formákban – tekintetbe veszi-e az általa érzékelt tanulókhoz köthető változásokat. Arra keressük a választ, hogy vajon az iskola működésében felmerülő problémák (szintén az igazgatói percepcióra koncentrálva) és a megoldásukra rendelkezésre álló eszközökből történő választás koherens, teljesen esetleges vagy csak nehezen magyarázható külső (például kutatói) szemszögből. Számunkra ebben az elemzésben csak másodlagos jelentősége van annak, hogy a tanuló-összetétel változásával kapcsolatban rendelkezésre állnak objektív statisztikai adatok, kutatási eredmények, hiszen a kutatói kíváncsiság éppen arra irányul, hogy az a felelős vezető, aki a különböző döntéseket meghozza egy iskola működésével kapcsolatban, mit érzékel mindebből.

Végül, még egy előzetes megfontolásunkról szólni kell, ami befolyásolta, hogy a 2001/02-es vizsgálatban megkérdezett iskolák közül melyekre fókuszálunk a továbbiakban. A közoktatási rendszer vertikális tagolódása mentén az utóbbi időben – a középfok tömegessé válása miatt – a középfokú képzés került mind az oktatáskutatói figyelem, mind a közvélemény érdeklődésének középpontjába. Ugyanakkor az a tény is egyre inkább közismert, hogy az egyéni tanulási utakat alapvetően befolyásoló döntések egyre korábbi – a hagyományosan az általános iskolában töltött – életkorra tevődnek át. Másrészt azt is tudjuk – ha azokra a személyiségfejlődés szempontjából fontos iskolai szocializációs hatásokra, az ismeretszerzéssel kapcsolatos attitűdökre, általában a tanuláshoz köthető élményekre nem is gondolunk –, hogy a későbbi tanulmányok sikerességét alapvetően befolyásolja az alapfokú képzésben elsajátított ismeretek mennyisége és minősége, még inkább az egyes készségek, képességek megszerzése. Mindezek miatt a továbbiakban döntően az általános iskolák vezetőinek válaszait elemezzük, s ezt csak a középfokra vonatkozó legérdekesebbnek talált megállapításokkal egészítjük ki.

A tanulók összetételének alakulása

A tanulók jellemzői

Mielőtt saját kutatási adataink elemzésébe kezdenénk, talán nem haszontalan felidézni az OKI KK – kötetünkben is többször hivatkozott – 1996/97-es vizsgálatának vonatkozó tanulságai közül azokat, amelyek az általános iskolai tanulók összetételével kapcsolatosak. A kilencvenes évtized közepén arról is megkérdezték az iskolaigazgatókat (Balázs, 1998), hogy különböző tényezők mennyire jelentenek problémát munkájukban. A válaszokból az derült ki, hogy ha a legnagyobbnak tekintett gondokat sorba rendezzük, akkor az iskola pénzügyei, az iskolaépület állapota, a gyereklétszám csökkenése és az iskola ellátottsága után az ötödik helyen szerepel a tanulói összetétel (30%-nyian tekintették komoly problémának). A vezetők válaszainak alakulásában minden bizonnyal szerepet játszott, hogy minősítésük szerint diákjaik egyharmada valamilyen szempontból hátrányos helyzetű – családi és/vagy anyagi gondok, egészségügyi problémák stb. – volt (lásd 1. táblázat).

1. táblázat •  A valamilyen szempontból problémával küzdő általános iskolai tanulók aránya az igazgatói vélemények alapján, 1996/97 (%)
Megnevezés Az előfordulás mértéke
 
Hátrányos helyzetű tanulók 33,2
Általános iskolai végzettséggel nem rendelkező szülők gyereke 8,1
Elvált szülők gyereke 20,0
Komoly anyagi gondokkal küzdő családok gyereke 37,9
Tanulási nehézségekkel küzdő tanuló 22,8
Egészségi problémákkal küzdő tanuló 6,7
Állami gondozott 1,8
Külföldről érkezett (menekült) 0,8
Nem magyar anyanyelvű tanuló 1,5

Forrás: NAT-vizsgálat, 1996/97, OKI KK
A feltett kérdés: „Kérem, becsülje meg, hogy az Önök iskolájában hány százalékban vannak ilyen gyerekek!”

A fenti kérdésblokk némi változtatással a 2001/02-es kérdőívben is szerepelt. A két kutatás eredményeinek összehasonlításából úgy tűnik, hogy az igazgatók szerint javult tanulóik anyagi háttere: míg 1996/97-ben átlagosan a diákok 38 százalékáról állították azt, hogy családjuk komoly anyagi nehézségekkel küzd, addig 2001/02-ben ez a becsült érték 25%-ra csökkent. Nem zárjuk ki, hogy ténylegesen történt ebből a szempontból némi változás az iskoláskorú gyerekeket nevelő családok helyzetében, de messzemenő következtetéseket nem vonnánk le az adatokból. Ha ugyanis azokat a válaszokat is figyelembe vesszük, melyek az elmúlt öt év változásait firtatták, a vezetők több mint kétharmada véli úgy, hogy intézményükben nőtt a nagyon rossz anyagi körülmények között élő tanulók aránya (lásd 2. táblázat). Az ellentmondásra többféle magyarázat adható, közülük az egyik a kérdezés technikájához köthető. A második adatfelvétel során a jó anyagi körülményekkel jellemezhető diákok arányára is rákérdeztünk, így a válaszadás során a pozitív irányba eltérőekről is gondolkodni kellett, ami befolyásolhatta a rossz helyzetben lévőkre vonatkozó becslést. Szerepe lehet annak is, hogy a válaszolók a „komoly anyagi gondokkal küzdő családok gyereke” és a „nagyon rossz anyagi körülmények között élők” kategóriák közül ez utóbbit súlyosabbnak értékelték.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a legtöbb mutató mentén romlást érzékelnek az iskolaigazgatók (lásd 2. táblázat). Mielőtt az ezen vélekedést alátámasztó, a kérdőívből származó adatokat megvizsgálnánk – zárójelben – megjegyezzük, hogy miután alapvetően jobban szeretünk panaszkodni, mint büszkélkedni, mindez nem meglepő, különösen akkor nem, ha a válaszok mögött megbújó, az iskola további sorsát „optimalizálni” igyekvő vezetői taktikákra gondolunk. A mintabeli általános iskolák egészének átlagadatai mögött lényeges különbségek vannak, ha az intézményeket településtípus és fenntartó szerinti bontásban is megvizsgáljuk. A kistelepülések (1000 főnél kisebb, illetve 1000 és 5000 fő közötti lélekszám), döntő többségében települési önkormányzat által fenntartott „tiszta” általános iskoláinak tanulóit elsősorban az jellemzi – az intézményvezetők szerint –, hogy közöttük a legmagasabb a nagyon rossz anyagi körülmények között élők, a cigány származásúak, az alultápláltak, továbbá a nevelési segélyben részesülők aránya (ez utóbbi a gyerekek csaknem felét érinti), ugyanakkor rájuk jellemző a legkevésbé, hogy egyszülős családokban nevelkednek. Fenntartók szerint elemezve az adatokat, az igazán jelentős választóvonal az önkormányzati, illetve a bármely más működtettető között húzódik (lásd Melléklet 1. táblázat). Ezzel kapcsolatban két eredményre érdemes kitérnünk. A központi fenntartású általános iskolák közül a tényleges mintánkba bekerült mind az öt intézmény tanárképzéssel is foglalkozó főiskola vagy egyetem gyakorlóiskolája, ahol a tanulók körülményeit, jellemzőit leíró mutatóink lényegesen jobbak az átlagnál. A másik kommentárt igénylő adatsor az alapítványi fenntartásban működő alapfokú intézményekhez kötődik, ahol az előzetes várakozásainkhoz képest másként alakult a tanuló-összetétel. A jó anyagi körülmények között élő gyerekek alacsony, illetve a részképességzavarral küzdők magas aránya nem megszokott az alapítványi iskolák esetében. Általános érvényű kijelentéseket a kis elemszám miatt nem tehetünk, de úgy tűnik, hogy azok az iskolák, akik válaszoltak kérdéseinkre, éppen arra specializálódtak, hogy olyan – feltehetően nem az átlagosnál tehetségesebb – gyerekekkel foglalkozzanak, akik a hagyományostól eltérő, az egyéni adottságokra építő oktatási formákat és módszereket igényelnek. Bár tanulmányunk az alapfokú oktatásra koncentrál – a gyerekek későbbi sorsának alakulása miatt –, fontosnak tartjuk jelezni, hogy egyrészt a csonka családban nevelkedők aránya a középfokú képzés egészében – azaz programtípustól függetlenül – szignifikánsan magasabb (28%), mint az általános iskolai tanulók esetében. Másrészt a jó anyagi körülmények között élő diákok gimnáziumokban, Budapesten, a nem állami fenntartású iskolákban tanulnak leggyakrabban, míg a napi bejárás és a cigány származásúak aránya a szakképzésben magasabb, és elsősorban a megyei fenntartású, valamint a megyeszékhelyen/megyei jogú városban lévő oktatási intézményekben tipikus.

Az elmúlt öt évben (2001/02-től visszaszámolva) a tanulók egyes jellemzői különböző mértékben és eltérő irányba (az arányok nőttek vagy csökkentek) változtak az igazgatók véleménye szerint (lásd 2. táblázat). Az említések nagyságrendjét illetően – némiképp meglepő módon – a részképességzavarban szenvedők arányának emelkedése került az első helyre (a válaszadók több mint kétharmada jelzi, hogy az előfordulás gyakorisága nőtt a diákjai körében). Településtípus és fenntartó szerint nem mutatható ki szignifikáns különbség, de a budapesti és a nagyvárosi igazgatók becsülnek jelentősebben növekvő mértéket. Valószínű ennek az a magyarázata, hogy az arányok emelkedését azokon a helyeken érezték inkább a válaszoló vezetők, ahol van lehetőség (szakember-ellátottság), illetve tanári és/vagy szülői igény a szűrésre. Amennyiben feltevésünk igaz, ez egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a pedagógiai szakszolgálatok körébe tartozó, a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottságok hálózatát bővíteni kellene ahhoz, hogy tevékenységük a közoktatási hálózat egészét lefedhesse. Nem pusztán arra gondolunk, hogy a kistelepülések iskoláiba is el kellene jutniuk, hanem a középfokon is vannak olyan képzési profilok, ahol a részképességzavarban szenvedők alacsonyabb (szakiskola), illetve magasabb (gimnázium) aránya nehezen értelmezhető. Ugyanakkor talán némi szemléletváltást jelez, vagy legalábbis az egyes gyerekekre való fokozottabb odafigyelés jeleként is értelmezhető, hogy az iskola vezetőinek – feltehetően a „tanáriban” elhangzottak alapján – már nem pusztán a tanulók családi hátteréről van valamilyen összképük, hanem arról is, hogy a diákok teljesítményét más tényezők, adott esetben például bizonyos készségek zavara is befolyásolhatja.

2. táblázat •  Az általános iskolai tanulók körülményei, jellemzői, illetve az ezen tulajdonságokkal rendelkezők arányainak változása az elmúlt 5 évben, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02
Jellemzők Arány Változás
csökkent nem változott nőtt
 
Részképességzavarban szenvedők (pl. diszlexia) 8,9 1,1 26,8 72,1
Nevelési segélyben részesülők 34,8 3,1 24,8 72,1
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők 24,8 5,8 26,2 68,0
Egyszülős (régi terminológiával csonka) családban élők 18,9 2,2 39,5 58,3
Alultápláltak 9,1 4,4 51,9 43,7
Cigány származásúak 19,0 8,9 42,9 48,1
Jó anyagi körülmények között élők 23,2 51,9 37,5 10,6

A feltett kérdés: „Kérem, becsülje meg, hogy az Önök iskolájában milyen százalékos arányban vannak az alábbiakkal jellemezhető diákok, és hogyan változott az arányuk (csökkent, nem változott, nőtt) az elmúlt 5 évben?”

A szülői háttér

A tanulók szociokulturális hátterét – sok egyéb tényező mellett – döntően befolyásolja, hogyan alakulnak a szülők iskolázottsági, foglalkoztatási jellemzői. A kérdezés időpontjától öt évre visszatekintve az igazgatói vélemények azt tükrözik, hogy a képzettségre vonatkozó mutatók kivételével a szülők esetében a romlás dominál: megnőtt a munkanélküli és a súlyos családi problémákkal küzdők aránya (lásd 3. táblázat). Ez utóbbiak arányának növekedését elsősorban (mindkét adat esetében ötven százalék feletti arányban) az 1000 fő alatti, illetve az 1000 és 5000 fő közötti lélekszámú települések iskoláinak igazgatói jelezték, ami azt is jelentheti, hogy az alapfokú oktatásban tanuló gyerekek közül a kistelepülésen élők a leginkább veszélyeztettek, de az is elképzelhető, hogy az intézményvezetők erre a kérdésre válaszolva nem pusztán a gyerekekkel kapcsolatos, hanem egyéb tapasztalataikra, információkra is támaszkodtak.

3. táblázat •  Az igazgatók véleménye az általános iskolai tanulók szüleinek különböző jellemzőiről, illetve ezek változásáról az elmúlt 5 évben, 2001/02 (%)
A szülők jellemzői Arány Csökkent Nem változott Nőtt
 
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők 13,6 19,9 56,8 23,3
Érettségivel nem rendelkező 51,2 24,8 53,9 21,3
Általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők 10,3 34,3 56,9 8,8
Munkanélküli 25,3 16,0 28,2 55,8
Súlyos családi problémákkal küzdők (pl. alkoholizmus) 13,9 4,7 39,1 56,2

A szülők iskolázottsági adatainak általános javulása mögött szignifikáns eltéréseket tapasztalunk. A kistelepüléseken (1000 fő alatt) működő oktatási intézmények igazgatóinak egynegyede a diplomás szülők arányának csökkenését érzékelte, miközben a megyei jogú városok/megyeszékhelyek, illetve az ötezer és tízezer fős települések általános iskoláinak vezetői a felsőfokú végzettségűek számosságának növekedését jelezték (az előbbiek 26%-a és az utóbbiak 38%-a). A nem állami fenntartású iskolák esetében is a minta átlagánál nagyobb mértékűnek (39%) becslik a válaszadók a diplomás szülők arányának a növekedését. Az érettségivel nem rendelkező szülők számának változása inkább csökkenő jellegű, de ezt a tendenciát mintánkban a különböző méretű településeken működő alapfokú oktatást biztosító iskolák vezetői különböző (statisztikai próbával igazolhatóan szignifikánsan eltérő) arányban érzékelik (lásd 1. ábra). Az adatok két ponton térnek el előzetes várakozásainktól. Az öt- és tízezer lakosú településeken sokkal jobban nőtt az érettségivel nem rendelkező szülők aránya, mint a kisebbeken, illetve az ezer–ötezer lélekszámúakon csaknem olyan mértékben, sőt néhány kategóriához viszonyítva inkább csökkent, mint a nagyobb településeken. Az elsőként említett „furcsaságra” az ad magyarázatot, hogy bár mintánk településméret szerint reprezentatív, a véletlen kiválasztás alapján az 5 000–10 000-es kategóriába olyan kisvárosok és nagyközségek kerültek, melyek vagy határszéli települések, vagy az adott megye belső perifériájára szorultak, vagy gazdasági szempontból pangó térségben találhatóak. Az 1000–5000 fős települések vártnál jobb iskolázottsági összetétele mögött pedig az áll, hogy ezen helységek döntő többsége (mintánkban) a nagyvárosok agglomerációs övezetébe tartozik.

1. ábra
Az érettségivel nem rendelkező szülők arányának növekedését, illetve csökkenését jelző általános iskolai igazgatók aránya településméret szerint, 2001/02 (%)

Statisztikai módszerekkel is igazolható különbségeket az iskola fenntartója, székhelyének településtípusa szerint lényegében olyan pontokon találtunk, melyekről szociológiai vizsgálatok, illetve statisztikai adatok alapján volt már ismeretünk. Az igazgatók válaszai alapján kutatásunk tükrében is az látszik, hogy az alapfokú oktatás esetében is érvényes, hogy a magasabb és alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők megoszlása követi a települési lejtőt, s ez igaz a munkanélküliségi arányokra is (lásd Melléklet 2. táblázat). Fenntartó szerint vizsgálva a vezetők becsléseit, a nem állami (egyházi, alapítványi) intézmények igazgatói mind a szülők képzettségi adatait, mind a munkanélküliségi arányokat tekintve lényegesen kedvezőbb helyzetről számolnak be, mint az önkormányzati iskolákban dolgozó kollegáik (lásd 2. ábra).

2. ábra
A felsőfokú végzettséggel rendelkező és a munkanélküli szülők aránya az igazgatói becslések alapján, fenntartó szerint, 2001/02 (%)

A tanulók egy kisebb csoportjának szüleiről a fenti jellemzők közül a képzettségről és a munkanélküliségről az OKI KK egy másik kutatásából1 is rendelkezésünkre állnak információk. A középiskolai tanulmányaikat elkezdő 9. osztályos szakközépiskolások és gimnazisták teljes köréből 2001/02-ben a diákok 90%-a kitöltött egy olyan adatlapot, melyben szerepeltek az apa és az anya legmagasabb iskolai végzettségére, illetve az egy éven belüli munkanélküliségére vonatkozó kérdések, valamint volt általános iskolájuk neve és székhelye. Adott volt hát a lehetőség – a két vizsgálat közös iskolai halmaza esetében –, hogy teszteljük, vajon mennyire vannak összhangban az igazgatói becslések a diákok válaszaival. A részletes adatok közlése nélkül, mindössze érdekessége miatt azt emelnénk ki, hogy miután egyenletesen, azaz minden összehasonlítható kérdés esetében csaknem egyformán kis mértékben mondanak magasabb előfordulási arányt az intézményvezetők, mint a tanulók, használhatóak és elemzésre is alkalmasak az igazgatói vélemények.2

Viselkedési problémák az iskolában

A tanulók magatartása

Arról, hogy mennyire elterjedtek a különböző magatartási problémák az iskolákban, kinek-kinek vannak hétköznapi tapasztalatai, s visszatérő kérdésként gyakran szerepel ez a problémakör a közoktatási közvélemény-kutatásokban is. Az OKI KK megbízásából az ezredforduló környékén végzett két lakossági adatfelvétel3 alapján az fogalmazható meg, hogy a különböző iskolai jellemzők (az iskolák felszereltsége, a tanárok munkájának ellenőrzése, a tanárok és a diákok kapcsolata, a szülők tájékoztatása, a tanulók értékelése, a tanárok felkészültsége) közül a legkevésbé a tanulók fegyelmezettségével elégedettek a válaszoló felnőttek: százfokú skálán értékelve 1999-ben 45, 2002-ben pedig 39 volt a mutató átlaga. Nemcsak a közvélemény-kutatási adatok jeleznek e tekintetben enyhe romlást, hanem a vizsgálatunkban megkérdezett igazgatói vélemények is. A tanulók viselkedéséből adódó – kérdőívünkben felsorolt – problémák előfordulásának gyakoriságát ötfokú skálán az adatfelvételkor, illetve az azt megelőző öt évvel korábbi időpontra vonatkozóan az általános iskolai minta átlagában vagy változatlan értékkel jellemezték, vagy a jelenlegi állapotot egy-két tizedessel (osztályzatok: 1=soha, 5=nagyon gyakran) rosszabbnak minősítették az intézményvezetők. Ugyanakkor az adatokból az látszik, hogy a vizsgálatba bekerült oktatási intézmények többségében még sincs különösebb akadálya – már ami a tanulók viselkedését illeti – annak, hogy normális mentben folyjék a tanítás, hiszen összességében ritkán (az átlagosztályzatok értéke 1,1 és 2,4 között marad) fordulnak elő a különböző nehézségeket jelentő tényezők. Kivételt az a néhány intézmény jelent, ahol az életkori sajátosságokhoz nem köthető olyan deviáns magatartási problémákat kell egyszerre kezelni, mint az alkohol- és drogfogyasztás, valamint az iskola dolgozóinak bántalmazása. Ezek akkor is komoly gondokról árulkodnak, ha bármelyikük csak egyszer-egyszer fordul elő, s még nagyobbról, amennyiben együtt vagy többször jelentkeznek.

Az általános iskolákban a különböző problémák igazgatói minősítése településtípus szerint a legtöbb tényező esetében szignifikáns eltérést jelez (lásd Melléklet 3. táblázat). A gondot okozó jelenségek rangsorában a korosztályi jellemzőknek megfelelően az óra alatti fegyelmezetlenség, a verekedés és a rongálás áll az élen, és ezek elsősorban a budapesti iskolákban érik el azt a mértéket, ami már zavarhatja a tanítást. A fővárosi alapfokú oktatási intézmények vezetői minden más tényezőt tekintve is a legrosszabb minősítést adták tanulóikról.

A tanuló-összetétel és az iskolai viselkedésformák kapcsolata

Miután nagyvonalakban áttekintettük, hogyan vélekednek a megkérdezett iskolavezetők tanulóik családi hátterének alakulásáról, illetve milyen szintűnek értékelték a diákok viselkedéséhez köthető gondokat, a kérdés most már az, van-e kapcsolat e két területről alkotott vélekedéseik között. Az igazgatók által leggyakrabban említett magatartási problémák, valamint a tanuló-összetétel bemutatására kialakított mutatóink között sok ponton találtunk szignifikáns összefüggést. A továbbiakban ezek közül azokról szólunk, melyek a legmarkánsabbnak tekinthetőek.

Az általános iskolai tanulók rendszeres hiányzásáról korábban azt láttuk (lásd Melléklet 3. táblázat), hogy 2001/02-ben az előfordulás gyakoriságának átlagértéke 2,1 volt. Ha nem az átlagot, hanem az ötfokú skála értékenkénti adatainak gyakoriságát vetjük össze a tanulók és családjaik egyes háttérjellemzői alapján kialakított, szintén öt kategóriába sorolt csoportjaival, lényeges különbségeket találunk. Egyrészt láthatóvá válik, hogy minél magasabb a munkanélküli szülők aránya, annál inkább jelentkezik ez a probléma, másrészt ahol a gyerekek szülei közül többen rendelkeznek diplomával, ott ritkábban jelent nagy gondot a tanulói mulasztás (lásd 3. ábra). A diákok hiányzásának nagyobb gyakoriságát mintánkban még két tényező: a nagyon rossz anyagi körülmények között élők, valamint a cigány származásúak arányának magasabb mértéke befolyásolja szignifikánsan.

3. ábra
A rendszeres hiányzás nagyon gyakori előfordulását jelölő igazgatói válaszok megoszlása a munkanélküli, illetve a diplomás szülők becsült aránya szerint, 2001/02 (%)

A gyerekek között előforduló fizikai bántalmazás az alapfokú oktatási intézményekben olyan általános problémát jelent, ami független attól, hogy mely településtípusba sorolható az iskola székhelye (lásd Melléklet 3. táblázat). A tanulók családi háttere, egyes szülői jellemzők azonban jelentős mértékben módosítják, milyen nagyságrendűnek érzékelik válaszoló igazgatóink ezt a magatartási gondot (lásd 4. táblázat).

4. táblázat •  A fizikai bántalmazás előfordulási gyakorisága az általános iskolai tanulók között a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők aránya szerint, 2001/02 (%)
Fizikai bántalmazás előfordulása a gyerekek között Felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők aránya (%)
3 alatt 3,1–7 7,1–10 10,1–20 20,1 felett
 
Soha 14,5 29,8 15,3 20,6 19,8
Ritkán 17,6 15,1 28,6 21,8 16,8
Közepes mértékű 16,1 20,8 23,5 22,8 16,8
Gyakran 21,4 23,2 17,9 21,4 16,1
Nagyon gyakran 42,3 26,9 11,5 11,5 7,7

Az igazgatók a gyerekekkel kapcsolatos gondokat a 2001/02-es tanévre és az öt évvel korábbi időszakra vonatkozóan is értékelték4, ezen adatokból képeztünk egy változót, amely azt mutatja, hogy inkább romlást vagy javulást, illetve változatlan helyzetet érzékelnek-e a válaszadók. A családi körülmények, továbbá a szülők jellemzőinek alakulásáról hasonló háromfokú skála áll rendelkezésünkre. Az említett változók közötti, statisztikai próbával is igazolható szignifikáns összefüggésekből azonban csak óvatosan vonhatunk le következtetéseket. Amire érdemes odafigyelni, hogy elsősorban azok a tanulói viselkedési problémák függenek össze a gyerekek „szociokulturális” mutatóival, amelyek az igazgatói értékelésben a „legrosszabb” minősítést kapták: azaz a „fizikai bántalmazás a gyerekek között”, a rongálás és a rendbontás a tanteremben óra alatt. A tanulók között előforduló fizikai bántalmazásról összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy ahol a szülői hátteret és a családi összetételt mérő mutatóink értékei javultak (az igazgatói vélemények alapján), a „verekedések” csökkenő és növekvő aránya egyensúlyban van, míg ahol romlottak, az igazgatók három-négyszeres gyakorisággal említik ezt „devianciát” (lásd 5. táblázat).

5. táblázat •  Az általános iskolai tanulók közötti fizikai bántalmazás előfordulásának mértékében bekövetkezett változás összefüggése a tanulók és családi hátterük jellemzőinek változása között, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)
A tanulók, illetve szüleik jellemzőinek változása Fizikai bántalmazás a gyerekek között
csökkent nem változott nőtt
 
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya csökkent 9,0 60,9 30,1
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nem változott 7,1 65,9 27,0
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nőtt 14,2 67,7 18,1
Súlyos családi problémákkal küzdők aránya csökkent 17,9 67,9 14,2
Súlyos családi problémákkal küzdők aránya nem változott 10,7 69,1 20,2
Súlyos családi problémákkal küzdők aránya nőtt 9,2 61,4 29,4
Jó anyagi körülmények között élők aránya csökkent 10,4 61,0 28,6
Jó anyagi körülmények között élők aránya nem változott 8,5 70,2 21,3
Jó anyagi körülmények között élők aránya nőtt 14,0 70,2 15,8
Cigány származásúak aránya csökkent 15,2 74,2 10,6
Cigány származásúak aránya nem változott 13,3 67,9 18,8
Cigány származásúak aránya nőtt 7,7 60,5 31,8

Az óra alatti fegyelmezetlenség más típusú gondot jelent a tanítók és tanárok számára, s kezelését tekintve is más pedagógiai, módszertani eszközök alkalmazását teszi szükségessé, mint például a tanulók között előforduló bántalmazások. A tanóra menetének zavarása, a „rendetlenkedés” gyakori előfordulása mögött nagyon sokféle magyarázó tényező feltételezhető, közülük talán az életkori sajátosságokat érdemes megemlíteni (amelyek persze mást jelentenek az általános iskola alsó, illetve felső tagozatán). Kérdőívünk adataiból (szintén az igazgatói becslések alapján) is megfogalmazható erre vonatkozóan néhány kijelentés. Szignifikáns összefüggést találtunk az egyszülős családban nevelkedő tanulók arányának növekedése és az órai magatartási problémák előfordulási gyakoriságának emelkedése között (lásd Melléklet 4. táblázat), ami – azt gondoljuk –, nem igényel különösebb kommentárt. Másrészt a szülők iskolázottsági mutatói közül az érettségivel nem rendelkezők arányának növekedésével jár együtt ezen magatartási probléma gyakoribb előfordulása (lásd 4. ábra).

4. ábra
Az általános iskolai tanulók tanóra alatti rendbontásának előfordulási gyakoriságában bekövetkezett változás összefüggése az érettségivel nem rendelkező szülők arányának változásával, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)

A tanuló-összetétel változása és az alkalmazott oktatási formák

Ha az alapfokú oktatás iskolán belüli szervezeti kereteiről beszélünk, az átlagembernek az osztály mint 4 vagy 8 évig tartó egység jut eszébe. Kevesebben ismerik a már az ezredforduló Magyarországán is működő, nem szokványos oktatási formákat, amelyeknek önálló szervezeti keretei is lehetnek (pl. tehetséggondozás, illetve felzárkóztatás az osztályoktól eltérő csoportokban vagy külön ezekre a célokra szervezett osztályokban). Ezek lehetőségeit, ösztönzésük és korlátozásuk közvetlen és indirekt formáit általában jogi vagy finanszírozási eszközök biztosítják. Vizsgálatunk lehetőséget nyújt arra, hogy feltárjuk, az egyes szervezeti formákat milyen arányban alkalmazzák az általános iskolákban.

Nem pusztán a 2001/02-es kutatásunk adataiból, hanem korábbi vizsgálatokból (például a kötetünkben többször hivatkozott OKI KK 1996/97-es) is tudjuk, hogy az átlagtól eltérő teljesítményt nyújtó gyerekkel a tanítók, az egyes szaktárgyak tanárai leggyakrabban tanórán kívül szervezett csoportos korrepetálásokon foglalkoznak. A mintánkba került általános iskolák csaknem 90 százalékában, átlagosan a diákok egynegyedét érintő nagyságrendben alkalmazzák ezt az oktatási formát. Az ezeken való részvétel nem kötelező, de az a tény, hogy az iskolák ilyen széles körében folyik csoportos korrepetálás, és viszonylag magas arányban – feltehetően szülői egyetértéssel – veszik igénybe ezt a kiegészítő tanulási lehetőséget a gyerekek, jelzi, hogy napjainkban is nagy szükség van erre a hagyományos, a kötelező tanórákon kívüli oktatási formára. Az egy-egy tantárgyból lemaradók számára, vagy éppen az iskolában tanított tartalmak kiegészítését igénylőknek alternatívát a magántanár igénybevétele jelent. A különórákat azonban csak a szülők kisebb hányada tudja finanszírozni. Ezért nem túl meglepő, hogy kutatási adataink alapján az fogalmazható meg, hogy azokban az intézményekben, ahol nőtt a „nagyon rossz anyagi körülmények között élő” gyerekek aránya, illetve ahol emelkedett a szülők körében a munkanélküliség, ott inkább szerveznek a tanulóknak korrepetálást. Ugyanakkor a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők arányának emelkedése is befolyásolja, hogy egy intézményben létezik-e tanórán kívüli csoportos korrepetálás, ami azt sejteti, hogy ez esetben erősebb érdekérvényesítésről, vagy a hiányok pótlása helyett esetleg kiegészítő ismeretek átadásáról van szó (lásd 6. táblázat). Ez utóbbiakat megerősíti az is, hogy amennyiben a 2001/02-es végzettségi adatok közül a diplomával rendelkező szülők arányából készített skálával vetjük össze a korrepetálás szervezésének gyakoriságát, hasonló eredményre jutunk (lásd Melléklet 5. táblázat).

6. táblázat •  Működik-e csoportos korrepetálás az általános iskolában a tanulók családi hátterének változása szerint, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)
A tanulók, illetve szüleik jellemzőinek változása Csoportos korrepetálás tanórán kívül
van nincs
 
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya csökkent 87,2 12,8
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nem változott 86,2 13,8
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nőtt 94,5 5,5
Átlagosan (N=611) 88,3 11,7
 
Munkanélküliek aránya csökkent 87,4 12,6
Munkanélküliek aránya nem változott 83,7 16,3
Munkanélküliek aránya nőtt 92,0 8,0
Átlagosan (N=589) 89,0 11,0
 
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők aránya csökkent 82,5 17,5
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők aránya nem változott 83,9 16,1
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők aránya nőtt 91,1 8,9
Átlagosan (N=638) 88,7 11,3

Az átlagostól eltérő tanulókkal való foglalkozás szükségességét – akár felzárkóztatásról, akár tehetséggondozásról van szó – az iskolák többsége tehát pontosan érzékeli. Ennek lehetséges tanításszervezési módja azonban, a már említett korrepetáláson túl, inkább az osztályoktól eltérő csoportok, mint az önálló osztályok kialakítása. Az általános iskolai minta átlagában korrekciós osztály indítását a válaszadók 8,6, felzárkóztatóét 9, tehetséggondozóét pedig 7,7 százaléka jelezte, az osztálytól eltérő csoportok megszervezésének gyakorisága viszont a felzárkóztatás esetében 64,3%, és ez a forma jellemzőbb a tehetséges tanulók esetében is: 78,8%. Feltételezzük, hogy a különböző oktatási formák alkalmazását – a fenntartói támogatás „megszerzésén” túl – alapvetően a tanuló-összetétel befolyásolja. Elsőként azt vizsgáltuk meg, hogy a gyerekek szociokulturális hátterének leírására használt változóink mennyiben függenek össze a korrekciós osztályok indításával. Eredményeinkből az látható, hogy ahol kiugróan magas a nagyon rossz anyagi körülmények között élő tanulók aránya, ott a korrekciós osztály indítása tízszer gyakoribb, mint ahol a legkevesebb a szegényebb családokban nevelkedők aránya. Teljesen hasonló – egyes pontokon még a konkrét számadatok is csaknem megegyeznek – kép rajzolódik ki, ha a munkanélküli szülőkre vonatkozó mutató mentén elemezzük a kapcsolatot (lásd 7. táblázat).

7. táblázat •  Korrekciós osztály léte az általános iskolában a tanulók egyes háttérjellemzői alapján, 2001/02 (%) N=514
A tanulók családi hátterének jellemzői Korrekciós osztály léte az iskolában
Van Nincs
 
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők aránya
9 alatt 1,6 98,4
9,1–15 7,5 92,5
15,1–24 8,0 92,0
24,1–39 6,2 93,8
39,1 felett 17,9 82,1
 
Munkanélküli szülők aránya
8 alatt 7,6 92,4
8,1–15 3,7 96,3
15,1–23 9,8 90,2
23,1–39 5,7 94,3
39,1 felett 15,1 84,9

A vizsgálat során összegyűlt információk alapján lehetőségünk volt azt a kérdést is megválaszolni, milyen tanulói összetétel változás késztette az adott iskolát a különböző tanulásszervezési formák alkalmazására. A felzárkóztató vagy korrekciós osztályok működtetésénél ugyanazok a gyerekösszetétel jellemzésére használt változóink mutatnak szignifikáns összefüggéseket: elsősorban akkor szervezik meg azokat, ha nő a rossz anyagi körülmények között élő, a cigányszármazású, a súlyos családi problémákkal küzdő, munkanélküli, illetve „csonka” családból származóak aránya (lásd Melléklet 6. táblázat). Az egymáshoz nagyon közel álló gyakorisági mutatók egyrészt a tanulók esetében a hátrányok halmozódásáról, másrészt az osztályok kialakításában erős szegregációról árulkodnak. Az adatok tanulsága szerint úgy tűnik, hogy felzárkóztató foglalkozást viszont ott szerveznek az iskolák nagyobb arányban, ahol több a részképességzavarban szenvedő tanuló: ahol nő az ilyen gyerekek száma, ott 15%-kal magasabb arányban fordul elő ez a fajta oktatási forma.

Az átlagosnál jobb képességű és teljesítményű tanulókkal inkább a városokban van lehetőség – a fenntartók inkább biztosítanak ehhez támogatást, a tanárok is motiváltabbak erre – foglalkozni, akár külön nekik indított osztályokban, akár csoportosan. Közvetve ezt jelzi az is, hogy erős szignifikáns kapcsolatot csak az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek számosságának változásával találtunk, a válásról pedig láttuk korábban, hogy a kisebb településeken kevésbé gyakori. Tovább árnyalja és egyben meg is erősíti állításunkat az a tény, hogy amennyiben a 2001/02-es szülői háttérre vonatkozó adatainkkal vetjük össze például a tehetséggondozó osztályok indításának gyakoriságát, a diplomás szülők arányának magasabb mutatója pozitív, míg a cigányszármazású, illetve munkanélküli családokban nevelkedő gyerekek arányának emelkedése negatív irányú, s mindkét esetben szignifikáns összefüggést mutat (lásd 8. táblázat).

8. táblázat •  Tehetséggondozó osztály léte a tanulók családi háttérjellemzői szerint, 2001/02 (%)
Tehetséggondozó osztály léte az iskolában Diplomás szülők aránya
3 alatt 3,1–7 7,1–10 10,1–20 20,1 felett Összesen
 
Van 2,9 20,0 8,6 34,3 34,3 100,0
Nincs 17,2 21,9 23,1 21,2 16,7 100,0
 
Tehetséggondozó osztály léte az iskolában Cigányszármazású tanulók aránya
2 alatt 2,1–7 7,1–15 15,1–32 32,1 felett Összesen
 
Van 42,9 14,3 28,6 3,6 10,7 100,0
Nincs 16,1 22,6 20,2 20,2 20,8 100,0
 
Tehetséggondozó osztály léte az iskolában Munkanélküli szülők aránya
8 alatt 8,1–15 15,1–23 23,1–39 39,1 felett Összesen
 
Van 45,5 12,1 12,1 15,2 15,2 100,0
Nincs 20,4 23,4 16,4 18,8 21,1 100,0

Tanulók, módszerek, tanári kompetenciák

A tanítás-, tanulásszervezés formáinak állandósága avagy folyamatos, a tanulói összetételt követő megújulása csak az egyik, bár kétségtelenül döntő összetevője a gyerekközpontú, hatékony oktatásnak. A másik alapvető tényező, hogy a napi iskolai gyakorlatban továbbra is a pedagógiai kultúra hagyományos, a tanárképzésben elsajátított eszköztárának mechanikus alkalmazása történik-e, vagy a tanítók, tanárok ismerik-e és használják-e az „újgenerációs módszereket”. Olyan kérdéshez érkeztünk, melynek vizsgálata több kutatás témája volt, s amiről rendkívül gazdag szakirodalom áll rendelkezésre, de lényegében összefoglalóan az mondható el, hogy napjainkban egy osztályterembe lépve, általában még mindig a „megszokott” módon zajlik egy tanóra. Önmagában is információértéke van annak a ténynek, hogy a 2001/02-es kutatásunkban a „nem tudom” válasz átlagon felüli arányban szerepelt a „tantárgyak epochális formában történő tanításával” és a „projektmódszer” alkalmazásával kapcsolatban. Továbbra is az általános iskoláknál maradva, arról szeretnénk tájékozódni (vizsgálatunk eredményeit bemutatni), hogy a hét–tizenöt éves tanulók képzésében kimutathatóak-e módszertani különbségek annak alapján, hogy összetételük hogyan változott az igazgató megítélése szerint. Mondanivalónkat szűkre szabja, hogy a diákok és családi hátterük jellemzőinek bemutatására eddig is használt változóink közül csak néhány mutat összefüggést szintén kevés számú tanóra-, tananyag-, tanulásszervezési módszerrel. Az integrált tárgyak oktatása az egyszülős családban élő tanulók arányának emelkedésével jár együtt, ami ismét azzal magyarázható, hogy az alapfokú intézmények közül a városi iskolákban fordul elő inkább. Szintén a városokhoz köthető az iskolán kívüli tanulási alkalmak (erdei iskola, terepgyakorlat) beépítése az oktatásba. Azokban az általános iskolákban fordul ez elő az átlagosnál gyakrabban, ahol csökkent a munkanélküli szülők aránya, emelkedett viszont a csonka családban nevelkedő vagy részképességzavarban szenvedő gyerekeké (lásd Melléklet 7. táblázat). Kutatásunk adatai alapján az is megállapítható, hogy a hátrányos helyzetű, községi iskolákban tanulók nagy többségének továbbra is be kell érnie a hagyományos tanítási módszerekkel, a 45 perces órák tabunak számítanak, ritkábban viszik őket terepgyakorlatra, erdei iskolákba.

Napjainkban már általánosan elfogadott az a felismerés, hogy a közoktatási intézményekben folyó oktató-nevelő munka eredményességéhez nem pusztán jól képzett tanítókra, szaktanárokra van szükség, hanem olyan szakemberekre is, akik a nehezen kezelhető, hátrányos helyzetű, motiválatlan gyerekekkel kapcsolatos nevelési feladatok megoldásához, a részképességzavarral küzdők problémáinak kezeléséhez szükséges kompetenciákkal rendelkeznek. Az igazgatók több lehetőség közül választhatnak, amikor ezt a fajta szakértelmet szeretnék iskolájukban elérhetővé tenni. Megoldást jelenthet a pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele, vagy – amennyiben az intézményi munkaerő-gazdálkodás keretei ezt megengedik – alkalmazhatnak részfoglalkozású, illetve főállású szakembert, de támogathatják az e terület iránt fogékony tanáraik továbbképzésen való részvételét is. Előfordulhat azonban az is, hogy egyik eszköz sem áll rendelkezésükre, s ez esetben pusztán az általuk szükségesnek tartott kompetenciák iránti igényüket tudják megfogalmazni5. Témánk szempontjából a kérdés éppen az, hogy az általános iskolák vezetői milyen szakértelmet(ket) hiányolnak, s hogy ez összeköthető-e a tanuló-összetétel változásával. Mind az 1996/97-es, mind a 2001/02-es vizsgálatunk adatai azt mutatják, hogy elsősorban pszichológusra, fejlesztő pedagógusra, logopédusra és gyógypedagógusra lenne leginkább szükség. A különböző szaktudások hiányát ugyanakkor más mértékben jelzik a különböző korosztályhoz tartozó tanulók oktatásáért felelős vezetők. A 2001/02-es vizsgálatban megkérdezettek összes válaszát az alap-, illetve a középfokú képzést végző intézmények szerint bontva a következő eredményt kaptuk: a gyógypedagógus és a fejlesztő pedagógus iránti igényt háromnegyed részben, a logopédus irántit kétharmad, míg a pszichológus irántit ötven százalékban az általános iskolai igazgatók fogalmazták meg. A tanuló-összetétel változására eddig is használt mutatóink szerint elemezve a kompetenciahiányokat, elöljáróban arra érdemes utalnunk, hogy az igazgatói vélekedések koherensnek vagy legalábbis indokolhatónak tűnnek. Fejlesztő pedagógus hiányát szignifikánsan nagyobb mértékben jelzik azok a vezetők, akik úgy érzékelték, hogy iskolájukban nőtt a részképességzavarral küzdők aránya, logopédust pedig azok látnának szívesen, ahol emelkedett az egyszülős családokban élő gyerekek száma. Más problémakörre hívják fel a figyelmet azok az adatok, melyekből az látható, hogy amennyiben növekszik a szegényebb, illetve a cigány származású tanulók aránya, gyógypedagógus segítségét várják az igazgatók. Ez esetben ugyan látens módon, de ismét a szegregációs tendenciák érhetőek tetten. A pszichológus viszont – a feldolgozott információk alapján – az a szakember, akinek az iskolai jelenléte egyben az intézmény presztízsét is emeli. Ott szeretnék őket alkalmazni, ahol nőtt a diplomás szülők, továbbá a jó anyagi körülmények között nevelkedő gyerekek aránya. Nem mutatkozik irántuk kereslet azokban az általános iskolákban, ahol az érettségivel nem rendelkező szülők aránya emelkedett, ami feltehetően azt tükrözi, hogy nem is látnak esélyt arra ezek az intézmények, hogy igénybe vehetnének tantárgyakhoz nem köthető, ezzel a kompetenciával rendelkező munkaerőt (lásd 9. táblázat).

9. táblázat •  A pszichológus hiányát jelző iskolaigazgatói vélemények előfordulási gyakorisága a tanulók, illetve szüleik jellemzőinek változása szerint, 2001/02 (%)
A tanulók, illetve szüleik jellemzőinek változása Pszichológushiány
van nincs
 
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya csökkent 8,5 91,5
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nem változott 5,6 94,4
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nőtt 13,1 86,9
Jó anyagi körülmények között élők aránya csökkent 9,6 90,4
Jó anyagi körülmények között élők aránya nem változott 6,5 93,5
Jó anyagi körülmények között élők aránya nőtt 17,9 82,1
Érettségivel nem rendelkező szülők aránya csökkent 19,9 80,1
Érettségivel nem rendelkező szülők aránya nem változott 8,6 91,4
Érettségivel nem rendelkező szülők aránya nőtt 6,6 93,4

Összegzés

Tanulmányunkban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a családi körülmények, a szülők jellemzői, az iskolában tapasztalt viselkedési problémák típusai szerint eltérő tanuló-összetételű általános iskolákban van-e különbség az oktatás szervezeti kereteit, a választott tanítási módszereket illetően. Képes-e, szándékozik-e egy adott intézmény tantestülete, vezetése adekvát módon reagálni a változó gyerekösszetételre? Az iskolában is látható, érzékelhető társadalmi egyenlőtlenségek kezelésére használható eszközök alkalmazásának eredményeként csökkennek vagy éppen felerősödnek a különbségek? Kutatási adatainkból olyan színes kép rajzolódott ki, hogy kérdéseinkre nem adható egyértelmű válasz. Az alapfokú oktatási intézmények – attól függően, hogy milyen településen, egyetlen vagy több hasonló iskola közül választhatóként, kinek a fenntartásában működnek –, nagyon eltérőek abból a szempontból, hogyan jellemezhető diákjaik szociokulturális háttere. Adatainkból az látszik, hogy az anyagi körülményeket, a szülők iskolázottsági mutatóit tekintve nő a távolság a kistelepülések és a nagyvárosok általános iskolai tanulói között. Ez az összetételbeli különbség a különböző magatartási problémák nagyobb részének előfordulásban ugyanakkor kisebb gondot okoz a községi, kisvárosi intézményekben, mint a nagyobb településeken. Az átlagostól eltérő képességű és teljesítményű gyerekekkel a felzárkóztatás esetében a csoportos korrepetálás csaknem mindenhol alkalmazott eszköz, a külön ilyen céllal szervezett osztályok ellenben egyrészt a több szempontból is hátrányos helyzetűnek minősíthető tanulók magas arányához kapcsolódnak, másrészt a finomabb elemzés alapján erős szegregációs tendenciát jeleznek. A pedagógiai kultúra megújulása, a tantárgyakhoz nem köthető, de az oktatási-nevelési folyamat hatékonyságát segítő kompetenciák elterjedtsége továbbra is ritkaságnak számít, s ha mégis előfordul, akkor az egyébként is kedvezőbb helyzetű iskolák előnyeit növeli. Ugyanakkor a bevezetőben említett magas fokú intézményi önállóság, a helyi igényekre, kihívásokra való válaszolás lehetőségének kihasználatlansága – legalábbis az iskolák többségénél – olyan kérdéseket vet fel, melyek megválaszolása fontos és halaszthatatlan lenne, ám nemcsak tanulmányunk, hanem kötetünk keretein is túlmutat.

Irodalom

Balázs Éva – Halász Gábor (szerk.) (2000): Oktatás és decentralizáció Közép-Európában. Budapest, Okker Kiadó.

Balázs Éva (1998): Iskolavezetés és iskolavezetők Magyarországon. In: Balázs Éva (szerk.): Iskolavezetők a 90-es években. Okker Kiadó, Budapest.

Vágó Irén (szerk.) (1999): Tartalmi változások a közoktatásban a 90-es években. Okker Kiadó, Budapest.

Melléklet

1. táblázat •  Az általános iskolai tanulók körülményeit, jellemzőit leíró átlagos arányok településméret és fenntartó szerint, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)
Jellemzők Településméret Fenntartó Átlag
Budapest Megyei jogú város/megyeszékhely 10 000 fő feletti város 5000–9 999 lakos 1000–4999 lakos 1000 alatti lakos Önkormányzat N=770 Alapítvány N=6 Egyház N=25 Központi N=5
 
Jó anyagi körülmények között élők 28,0 27,5 25,5 19,5 19,6 25,2 22,7 10,0 34,7 68,3 23,2
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők 18,3 20,8 19,7 20,2 28,2 28,6 25,1 15,0 16,2 5,3 24,8
Egyszülős családban élők* 28,2 27,4 22,3 19,0 15,2 12,3 18,6 23,0 23,8 21,3 18,9
Cigány származásúak* 9,4 7,9 13,2 11,3 24,0 27,3 19,4 13,0 9,3 1,5 19,0
Részképességzavarban szenvedők 12,1 8,8 7,8 8,1 9,1 7,9 8,7 60,0 6,8 4,5 8,9
Nevelési segélyben részesülők 16,1 20,4 22,5 31,2 43,5 46,0 35,7 13,6 5,5 34,8
Alultápláltak* 3,5 8,1 6,9 6,7 10,6 13,0 9,0 17,0 0,0 9,1

* Fenntartó szerinti bontásban nem szignifikáns a különbség.

 

2. táblázat •  A különböző tulajdonságokkal rendelkező szülők átlagos aránya az általános iskolákban településtípus és fenntartó szerint, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)
A szülők jellemzői Településméret Fenntartó Átlag
Budapest Megyei jogú város
/megye-
székhely
10 000 fő feletti város 5000–9 999 lakos 1000–4999 lakos 1000 alatti lakos Települési
önkor-
mányzat
Egyéb állami Nem állami
 
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők 30,6 23,5 18,3 13,0 7,9 6,7 12,7 52,5 24,8 13,6
Érettségivel nem rendelkezők 22,7 38,1 43,1 45,5 58,5 65,5 52,3 34,6 28,3 51,2
Munkanélküliek 12,5 16,6 17,7 18,7 30,3 34,8 25,7 30,2 13,5 25,3
Súlyos családi problémákkal küzdők (pl. alkoholizmus) 10,9 11,8 10,2 14,7 15,7 15,4 13,8 13,5 11,8 13,9

3. táblázat •  Az általános iskolai tanulókkal kapcsolatos viselkedési problémák súlyának* megítélése az igazgatók vélekedése alapján, településtípus szerint, 2001/02
Probléma Településtípus Átlag
Budapest Megyei jogú város/megyeszékhely 10 000 fő feletti város 5000–
9 999
lakos
1000–4999
lakos
1000 alatti
lakos
 
Rendszeres hiányzás 2,7 2,1 2,2 2,2 2,1 1,7 2,1
Rendbontás a tanteremben (órán) 2,8 2,5 2,5 2,3 2,4 2,1 2,4
Rongálás 2,6 2,4 2,4 2,4 2,1 1,8 2,2
Fizikai bántalmazás a gyerekek között** 2,6 2,3 2,4 2,3 2,3 2,1 2,3
Az iskola dolgozóinak bántalmazása** 1,0 1,1 1,1 1,0 1,1 1,1 1,1
Dohányzás 1,8 2,0 2,0 1,9 1,7 1,5 1,8
Alkoholfogyasztás** 1,2 1,2 1,3 1,1 1,1 1,2 1,2
Drogfogyasztás 1,2 1,2 1,2 1,0 1,0 1,0 1,1
Lopás 1,9 1,9 2,0 2,1 1,9 1,7 1,9

** 1=soha nem kell vele foglalkozni, 5=nagyon gyakran kell vele foglalkozni.
** Nem szignifikánsak az eltérések.

4. táblázat •  Az általános iskolai tanulók tanóra alatti rendbontásának előfordulási gyakoriságában bekövetkezett változás összefüggése az egyszülős családban nevelkedők arányának változásával, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)
Az érettségivel nem rendelkező szülők arányának változása Rendbontás tanóra alatt
csökkent nem változott nőtt
 
Csökkent 8,4 81,5 10,1
Nem változott 14,9 65,0 20,1
Nőtt 9,1 61,8 29,0

5. táblázat •  A csoportos korrepetálás szervezésének gyakorisága a diplomás szülők aránya szerint, 2001/02 (%)
Csoportos korrepetálás léte az iskolában Felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők aránya
3 alatt 3,1–7 7,1–10 10,1–20 20,1 felett
 
Van 80,4 89,6 90,9 93,2 89,1
Nincs 19,6 10,4 9,1 6,8 10,9
 
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

6. táblázat •  Korrekciós, illetve felzárkóztató osztályok működtetésének gyakorisága az általános iskolában a tanulók családi hátterének változása szerint, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)
A tanulók, illetve szüleik jellemzőinek változása Korrekciós osztály Felzárkóztató osztály
Van Nincs Van Nincs
 
Munkanélküliek aránya csökkent 6,9 93,1 2,9 97,1
Munkanélküliek aránya nem változott 2,7 97,3 4,1 95,9
Munkanélküliek aránya nőtt 11,8 88,2 11,1 88,9
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők aránya csökkent 3,5 96,5 0,0 100,0
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők aránya nem változott 3,9 96,1 4,8 95,2
Nagyon rossz anyagi körülmények között élők aránya nőtt 10,9 89,1 10,0 90,0
Cigány származásúak aránya csökkent 3,2 96,8 3,6 96,4
Cigány származásúak aránya nem változott 4,0 96,0 5,3 94,7
Cigány származásúak aránya nőtt 14,8 85,2 13,4 86,6

7. táblázat •  Az iskolán kívüli tanulási alkalmak előfordulási gyakorisága a tanulók, illetve szüleik jellemzőinek változása szerint, az igazgatói vélemények alapján, 2001/02 (%)
A tanulók, illetve szüleik jellemzőinek változása Iskolán kívüli tanulási alkalmak
(erdei iskola, terepgyakorlat stb.)
van nincs
 
Egyszülős családban élők aránya csökkent 53,7 46,3
Egyszülős családban élők aránya nőtt nem változott 50,5 49,5
Egyszülős családban élők aránya nőtt 65,2 34,8
Munkanélküliek aránya csökkent 71,2 28,8
Munkanélküliek aránya nem változott 64,1 35,9
Munkanélküliek aránya nőtt 54,5 45,5
Részképességzavarban szenvedők aránya csökkent 80,7 19,3
Részképességzavarban szenvedők aránya nem változott 54,6 45,4
Részképességzavarban szenvedők aránya nőtt 65,9 34,4

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.