2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2008 augusztus–szeptember

Polónyi István :: Tömegesedés és esélykiegyenlítés a hazai felsőoktatásban

2009. szeptember 30.
A hátrányos helyzetű rétegek felsőoktatásba kerülésének elősegítése egyre
sürgetőbb igény. Különösen, ha tudjuk, hogy Magyarországon a cigány
hallgatók felsőoktatási aránya 2010-ben a mai trendek alapján mindössze
1,3-1,5% lesz, ami messze elmarad a társadalmi kohéziós elvárásoktól. A
hátrányos helyzetűek felvételi többletpontszáma fontos lépés az
esélykülönbség mérséklésében, ám csak ideiglenes megoldás lehet. Az
esélykiegyenlítés meghatározó eszköze lehetne a hazai oktatási rendszerből
hiányzó community college mintájára kifejleszthető fejlesztő főiskola,
amely a hátrányos helyzetű tanulók felsőfokra történő felkészítése mellett
közép- és felsőfokú szakképzéssel, valamint érettségire felkészítéssel is
foglalkozna. Finanszírozási forrása a felsőfokú szakképzés fel nem
használt, államilag finanszírozott kerete lehetne. Az írás rámutat, hogy a
fejlesztő főiskola kifejlesztésének kísérleti programját a Nemzeti
Fejlesztési Tervbe kellene illeszteni.

A felsőoktatásba járó mind nagyobb hallgatói létszámok, mind nagyobb korosztályi arányok nyomán a fejlett országokban egyre határozottabban került erőtérbe az esélykülönbségek mérséklése, a hátrányos helyzetű rétegek felsőoktatásba kerülésének elősegítése. A gazdasági fejlődéssel és a társadalom demokratizálódásával együtt járó felsőoktatás-tömegesedés nyomán ez az oktatási forma is kezdi elveszíteni elit jellegét, s a társadalmi rétegek mind szélesebb köre számára válik általános törekvéssé a felnövekvő nemzedék felsőfokú tanulása. Ennek következtében a kormányok oktatáspolitikájában egyre inkább szerepet kap a felsőoktatás területén az esélykülönbségek mérséklésére való törekvés, a hátrányos helyzetű rétegek gyermekei felsőoktatási tanulmányainak előmozdítása. Erre számos oktatáspolitikai eszköz ismert az ösztöndíjaktól a felkészítő rendszereken és új képzési formákon keresztül a tutorálásig.

Ebben az írásban elsősorban a hátrányos helyzetűek felsőoktatásba, illetve a gazdaságba történő beillesztésének arra az elemére koncentrálunk, amely egyfajta képzési alrendszerként intézményesült. Ez a Community College intézménye, amelynek hazai bevezethetőségével foglalkozunk.

Tömegesedés és esélykiegyenlítés a felsőoktatásban

A hazai oktatás tömegesedése – a fejlett országokhoz képest megkésve – a rendszerváltozás után kezdődött (1. ábra).

1. ábra: A hazai felsőoktatási hallgatólétszám alakulása, 1980–2005

A késve indult fejlődés ellenére azonban lényegében mára a 100 ezer lakosra jutó hallgatólétszám tekintetében elértük a fejlett országok felsőoktatását, sőt egyes vélemények szerint a gazdasági fejlettségünket meghaladó mértékben fejlesztettük a hazai felsőoktatást (Polónyi–Timár 2001). Az elmúlt közel húsz évben a hazai felsőoktatás viharos fejlődésen ment keresztül, amelynek eredményeként mára utolérte a fejlett országokban mintegy 50-60 éve zajló tömegesedés nyomán kifejlődött harmadik szintű képzést (2. ábra). Ugyanakkor ennek a viharos fejlődésnek megvannak a súlyos következményei.

2. ábra: A százezer lakosra jutó felsőoktatási hallgatólétszám a fejlett országokban

Többek között ilyen következmény az is, hogy a hazai felsőoktatás-politikából sokáig hiányzott az esélykiegyenlítésre törekvés, a hátrányos helyzetű rétegek esélyhez juttatása. A hazai felsőoktatási rendszerben csak mostanában kezdenek megjelenni az esélykiegyenlítést célzó elemek.

A felsőoktatás-politika hiányosságait jól érzékelteti a cigány fiatalok felsőoktatási részvételének adatai. Az 1992/1993-as adatok alapján1 Radó Péter megállapítja, hogy míg „a nem cigány tanulók 76,5 százaléka szerzett az általános iskolainál magasabb végzettséget, addig az ugyanazon évjárathoz tartozó cigány tanulók körében ez az arány csupán 5,9 százalék. A középiskola befejezését tekintve az esélyegyenlőtlenség mértéke több mint ötvenszeres... ez azt jelenti, hogy egy cigány tanulónak ötvenszer kisebb az esélye arra, hogy diplomát szerezzen, mint nem cigány társainak. Ennek a hatalmas esélykülönbségnek a legnagyobb része az érettségit adó középfokú oktatásba való belépés pontján keletkezik.” Továbbá „a felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók száma tehát sem a cigányság arányának, sem az értelmiségi képzéssel kapcsolatos igényeinek nem felelnek meg” (Radó 1997).

Az ombudsman 1998. évi jelentésében található adatok szerint a roma tanulóknak csak mintegy 3%-a kerül középiskolába, és a felsőoktatásban tanulóknak csupán a 0,22%-a roma (Aáry-Tamás 1998).

Az 1998/1999-es tanévben az általános iskola elvégzése után a cigány tanulók 57%-a tanult tovább szakmunkásképzőben, 15%-uk szakközépiskolában, 9%-uk szakiskolában, 4%-uk gimnáziumban, 15%-uk nem tanult tovább (Liskó 2002). (1. táblázat)

1. táblázat: A tovább tanulók aránya évente a végzősök százalékában
1996/1997 1997/1998 1998/1999
Nem
cigány
Cigány Nem
cigány
Cigány Nem
cigány
Cigány
Nem tanul tovább 2,3 16,5 2,8 16,1 3,2 14,9
Speciális szakiskola 4,4 8,6 5,4 10,4 3,2 9,4
Szakmunkásképző 36,5 61,6 34,9 57,5 36,8 56,5
Szakközépiskola 38,3 9,3 37,3 12,0 38,1 15,4
Gimnázium 18,3 3,7 19,3 3,8 18,4 3,6
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
N 167 168 176 176 177 182
Forrás: Liskó (2002) hivatkozással a Cigány szegregáció, iskolai adatok, 2000. OI-Dokumentumra.

Tehát 1996/1997-ben a felsőoktatási hallgatók 0,22%-a volt cigány, 2001/2002-ben ez az arány 0,6%-ra tehető.2 Ha ebben az ütemben alakul a cigány hallgatók felsőoktatási aránya, akkor 2010-ben nagyjából 1,3-1,5%, 2020-ban 2,1-2,5% körül prognosztizálható, ami messze elmarad korosztályi arányuktól.

A 2000-es évek elején jelennek meg az első jelentősebb, a hátrányos helyzetűek felsőoktatási tanulmányait támogató ösztöndíjak,3 majd a hátrányos helyzetűek felvételi előkészítése.4 Lényegében a hátrányos helyzetűek felsőoktatásba kerülésének elősegítésére igazán jelentős lépés csak 2003-ban születik, ekkor jelenik meg5 a hátrányos helyzetűek felsőoktatási felvételi rendszerben való kedvezményezése és mentorálása. Majd 2005-ben az új felsőoktatási törvény6 lehetővé teszi, hogy a Kormány a felsőoktatási felvételi eljárás során előnyben részesítse a hátrányos helyzetűeket. A törvényhez kapcsolódóan a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásáról szóló jogszabály meghatározza a többletpontszámokat, amelyek a hátrányos helyzetűek felsőoktatásba történő bejutását segítik.7

Ennek az írásnak nem célja a hazai felsőoktatási felvételi rendszer mélyebb elemzése, de annyit fontos megjegyezni, hogy az ma meglehetősen zavaros elvekre épül. Pedig a 2005. évi felsőoktatási törvény indoklása szerint a felvételi rendszer szabályozása azzal a célkitűzéssel történik, „hogy a középfokú tanulmányok azonos követelményrendszerében országosan a legjobb eredményt elérő jelentkezők tölthessék be az államilag támogatott férőhelyeket”. Könnyű belátni azonban, hogy a megvalósult rendszer köszönőviszonyban sincs ezzel az elvvel.

A felsőoktatásba történő bejutás alapja a középiskolai eredmény és az érettségi eredmény alapján kapott pontszám, amelyek jelenleg enyhén szólva sem tekinthetők országosan összemérhetőnek. (Egy gyenge középiskolában lényegesen könnyebb magas pontszámot elérni, mint egy magas színvonalon képző iskolában.) A középiskolai „hozott pontok” kiegészülnek néhány teljesítmény alapú pontszerzési lehetőséggel (emelt szinten teljesített érettségiért, idegennyelv-vizsgáért, szakképzettségért, tanulmányi versenyeken, tudományos diákköri konferencián elért helyezésért kapott többletpontszám). Ezek a pontszámok nyilvánvalóan az elitnek kedveznek. A rendszert kissé egzotikussá színezi, hogy a sportteljesítményért is jelentős többletpontszám jár, és hogy az olimpikonok és sakkbajnokok maximális pontot kapnak a jogszabálytól.8

Mindezt kiegészíti a hátrányos helyzetűek fentiekben bemutatott előnyben részesítése. Ez utóbbi tehát egyáltalán nem lóg ki a meglehetően zavaros rendszerből. A hátrányos helyzetűek esélykiegyenlítésének megítélésünk szerint mégsem ez lehet a hosszabb távú megoldása. A felvételi többletpontszámmal történő előnyhöz juttatás fontos lépés a hátrányos helyzetűek felsőoktatási esélykülönbség-mérséklésében, azonban legfeljebb csak ideiglenesen fogadható el. Nyilvánvalóan sérti az igazságosságot, s jól érzékelhetően kellemetlen a kedvezményezettek számára is.

2007-ben az összes jelentkezőből valamivel több mint 8 ezer fő (7,4%) kapott előnyben részesítési pontszámot, az összes felvettnek 7,6%-a (2. táblázat).

2. táblázat: Az előnyben részesített jelentkezők és felvettek száma és aránya
Létszám %
Összes jelentkező 108 857
Ebből előnyben részesítési pontot kapott 8 053 7,4
Első helyen nappali tagozatra jelentkezett 78 285
Ebből előnyben részesítési pontot kapott 5 863 7,5
Első helyen részidős képzésre jelentkezett 30 572
Ebből előnyben részesítési pontot kapott 2 190 7,2
Összes felvett 80 335
Ebből előnyben részesítési pontot kapott 6 113 7,6
Forrás: saját számítás a 2007-es felvételi adatbázis alapján.

A nappali tagozatra felvett hallgatók 7,7%-a, a részidős képzésre felvett hallgatóknak 7,4%-a jutott előnyben részesítési ponthoz. Mélyebb elemzés nélkül nehéz megítélni, hogy ez sok vagy kevés.

Mindezekhez az is hozzátartozik, hogy hosszú távon a hazai felsőoktatási felvételi rendszer jelenlegi formája aligha tartható fenn. Nemcsak a zavaros elveivel van probléma, hanem rendszerbe illeszkedésével is. Meglehetősen sajátos, hogy a törvény és az oktatáspolitika által unos-untalan hangsúlyozott autonóm felsőoktatási intézmény helyett a kormány dönti el a felsőoktatásba történő bekerülést. Ennek nyilvánvaló oka, hogy jelenleg a felvételi egyben az állami finanszírozás allokációjának is egy eleme. A szétválasztással megszűnnek ezek a kényszerpályák. Hosszabb távon az önálló intézményi felvételi rendszer és felvételi politika felé kell a rendszernek tendálnia, amit egy tudatos központi felsőoktatás-politika különböző eszközökkel befolyásolhat. Egy ilyen rendszerben is érvényesítendők és érvényesíthetők a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatos oktatáspolitikai célkitűzések.

Egy hiányzó oktatási alrendszer a hátrányos
helyzetűek esélyhez juttatásáért

A hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási esélykiegyenlítésének egyik rendkívül fontos eszköze a hazai oktatási rendszerből hiányzó community college. Rögtön tegyük hozzá azonban, hogy ez az oktatási rendszerelem nem egyszerűen csak a felsőoktatásba történő bejutást és az ottani helytállást mozdítja elő. Ennél sokkal szerteágazóbb oktatáspolitikai célokat szolgál, amelyek a hazai oktatási rendszerből mind nyilvánvalóbban hiányoznak.

A community college: „félfelsőfokú oktatási intézmény Észak-Amerikában. Részét képezi az ún. posztszekonderi oktatásnak, egyfajta hidat alkot a középiskola, a munkaerőpiac és az egyetemek közt. Nyújthat alapozó kurzusokat, egyetemre előkészítő vagy szakképző tanfolyamokat, vagy éppen kulturális, szociális igényeket elégít ki. Az Amerikai Egyesült Államokban részét képezi a felsőoktatásnak, és elsősorban egyetemre való felkészítést végez, de vannak szakképzéssel foglalkozó vagy kézműves tanfolyamokat nyújtó community college-ok is. Az egyetemre felkészítő community college-on szerzett krediteket beszámítják az egyetemen. (…) A svéd, francia ilyen jellegű intézmények (népfőiskolák) inkább a felső középfokú képzéshez kapcsolódnak, és miután itt már a középfokon is nagyobb a specializálódás, mint az angolszász országokban, erősebben szakképző jellegűek. A community college típusába sorolható még a német Volkshochschule, ill. az angol College of Further Education …” (Pedagógiai Lexikon, 1997).

Valószínűleg nem szerencsés sem az angol, sem a német elnevezést átvenni, s a magyar népfőiskolai elnevezést sem lenne helyes alkalmazni egy ilyen iskolatípusra. Mi a továb­biakban a fejlesztő főiskola elnevezést használjuk.

Vegyük sorra, milyen feladatai lehetnének egy ilyen fejlesztő főiskolának nálunk! Nem nehéz összeszedni, hiszen ezek a feladatok részint már megjelentek az oktatási rendszer különböző intézményeiben vagy az oktatáspolitika igényrendszerében.

  1. Hátrányos helyzetű, érettségizett tanulók felkészítése a felsőfokú tanulmányokra
  2. Felsőfokú szakképzés
  3. Érettségire történő felkészítés és érettségiztetés
  4. Szakképzés

A felsorolt feladatok nagyobb része eddig is létezett, csak a hátrányos helyzetű érettségizett tanulók felkészítése a felsőfokú tanulmányokra új. Ez a felsőfokú szakképzéshez hasonló képzés lehetne, azonban nem adna szakmát, csak nyelvi és szaktárgyi alapképzéseket, valamint beszámítható krediteket a felsőoktatásba főleg ezen szaktárgyak tekintetében. Hozzá kell tenni, hogy ez a képzés nem csak a hátrányos helyzetű tanulók számára lehetne adott. A közoktatás és a felsőoktatás kiterjedésével ugyanis egyre inkább növekszik azoknak a tanulóknak a száma, akik rászorulnak a felsőoktatási felkészítésre az érettségit követően.

A felsőfokú szakképzés is a tanulók felkészültségétől függően erős alapozó képzéssel és idegen nyelvi képzéssel társulna, a felsőoktatásra való felkészítést is célozva.

Az érettségire történő felkészítés rendkívül fontos feladata lehetne ennek az iskolatípusnak. Hiszen ma a hátrányos helyzetű tanulók igen jelentős hányada szakiskolába jár, s nem rendelkezik érettségivel. A mai oktatási rendszerből hiányzik egy olyan rendszerelem, amely alapfeladatként foglalkozik e tanulók, valamint a középiskolákból lemorzsolódott fiatalok érettségihez juttatásával.

A szakképzés alapvetően az érettségihez jutott, de tovább tanulni nem akaró, valamint az érettségit esetleg megszerezni nem tudó fiatalok számára nyújtana munkaerő-piacon jól hasznosítható szakképzést.

A potenciális intézmények

Alapkérdés, hogy milyen személyi és infrastrukturális feltételekre építkezve jöhet létre egy felkészítő főiskolai hálózat.

Egy ilyen intézményhálózat létrejöttére sok tekintetben kedvező helyzetet teremtenek a jelenlegi felsőoktatásra jellemző fejlődési, átalakulási folyamatok. Jól kitapintható ugyanis, hogy a felsőoktatási intézményrendszerből a főiskolák egy része kezd kiszorulni. Ennek több oka van. Az egyik ok a kétszintű képzés bevezetése, amelynek nyomán az egyetemek és a főiskolák azonos képzést folytatnak, s ez törvényszerűen a magasabb színvonalú (vagy annak vélt) egyetemek felé orientálja a tovább tanulni vágyó fiatalokat. Ezt a folyamatot erősíti a központi felvételi rendszer is, amely az állami finanszírozást a magasabb pontszámú (és ezzel részben összefüggően magasabb presztízsű intézményekbe, tehát inkább egyetemekre törekvő) hallgatókra nyújtja. A folyamat fontos eleme az intézmények számának, tehát a kínálatnak a növekedése. De hosszabb távon ok a demográfiai folyamat is (3. táblázat).

3. táblázat: Magyarország felsőoktatás szempontjából releváns korcsoportjainak várható létszáma, 2000–2050
Népesség
korcsoportok
szerint (ezer fő)
2000 2005 2010 2015 2020 2030 2040 2050
14–17 511 503 476 398 408 417 387 352
18 141 128 129 108 100 105 100 89
18–21 605 510 509 463 398 421 410 363
22–25 707 581 518 516 454 427 428 388
26–29 564 692 561 527 518 420 437 417
30–34 678 746 855 695 662 551 553 549
35–39 622 681 746 855 697 650 539 558
Forrás: saját számítás Hablicsek (2000) alapján.

A nappali tagozatos, felsőoktatás szempontjából meghatározó korcsoportok létszáma az elkövetkező évtizedekben csökkenni fog. A csökkenés különösen jelentős lesz a 2010-et követő években.

Az érettségizettek száma – azaz a felsőoktatás potenciális merítési bázisa – az ezredforduló körüli kisebb csökkenés után az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett. A nappali tagozaton érettségizettek aránya a 18 éves korosztályhoz viszonyítva 2004-ben elérte a 60%-ot, s úgy tűnik, töretlenül növekszik. Ha megpróbáljuk előrebecsülni az érettségizettek várható számának alakulását,9 akkor 2008-ig várhatunk növekedést, majd az ezt követő néhány évi stagnálás után 2012-től csökkenést prognosztizálhatunk (3. ábra).

3. ábra: Az érettségizettek száma és aránya a 18 éves korosztályhoz viszonyítva,
1970–2005: tény és 2006–2020: előrebecslés

Végeredményben azt állapíthatjuk meg, hogy a felsőoktatás merítési bázisa stagnál, majd a 2010-es évektől szűkülni fog. Ez nyilvánvalóan a „klasszikus” felsőoktatási képzési kínálat iránti kereslet csökkenéséhez vezet. Ebből a klasszikus képzési irányból az intézmények kénytelenek lesznek legalább részben kimozdulni.

Az egyik kimozdulási lehetőség a diplomások tovább-, újra- és átképzése. Ez inkább az egyetemek elmozdulási lehetősége, hiszen itt alapvetően a munkaerőpiac keresletéhez gyorsan igazodó mesterképzések játszhatják a meghatározó szerepet.

A másik kimozdulási lehetőség a felkészítő főiskolai irány. A klasszikus képzési piacról alapvetően a főiskolák fognak kiszorulni. A főiskolák elmozdulásának egyik lehetséges útja a felkészítő főiskolává válás.

Egy lehetséges kísérleti fejlesztési program

A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében meg lehetne teremteni a fejlesztő főiskola hazai meghonosításának feltételeit. Ehhez egyik oldalon szükség lenne a hazai felsőoktatás hálózatfejlesztési tervére, amely részben azonosítja a hazai felsőoktatás centrumait, azaz azokat a nagy regionális felsőoktatási centrumokat, amelyek ennek a hálózatnak meghatározó, szervező elemei, gócpontjai lesznek. Ezekhez kapcsolódóan lehet azonosítani azokat a kisebb felsőoktatási intézményeket, amelyek a centrumok „beszállítói” lehetnek. A beszállítók között különböző feladatokat ellátó intézmények lehetnek: részint a régió egyes térségeinek szakemberigényét is szolgáló alapképzést folytató főiskolák, részint a fejlesztő főiskolák, amelyek a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására koncentrálnak.

A fejlesztő főiskola létrejöttének fontos eleme a felsőoktatás-politika olyan törekvése, amely a hátrányos helyzetű tanulók felsőoktatási felkészítésének prioritást és támogatást biztosít. Akkor honosodhat meg egy ilyen intézmény, illetve feladat, ha a felsőoktatás finanszírozási rendszerében helyet kap a hátrányos helyzetű tanulók érettségire való felkészítésének, valamint felsőoktatási felkészítésének normatív támogatása.

A fejlesztő főiskola megteremtésének kezdeteként lehetne egy olyan kísérleti (pilot-) programot szervezni, amelynek keretében azok a főiskolák, amelyek ebben az irányban képzelik el jövőjüket, illetve ebbe az irányba kényszeríti őket a hallgatói kereslet alakulása, olyan intézményfejlesztési tervet dolgoznak ki, amelyben felmérik a beiskolázási régiójukban az ilyen irányú keresletet, azonosítják azokat a tanulói rétegeket, amelyeket az új képzésbe be lehet vonni. A terv keretében képzési programokat dolgoznak ki, s el is indítanak ilyen képzéseket (érettségire történő felkészítéseket, felsőoktatási szakképzéssel kombinált felsőoktatási felkészítő képzéseket). A projekt fontos eleme az oktatók és az intézményi menedzsment tapasztalatszerzése s felkészültségük javítását szolgáló programok sora.

A fejlesztő főiskola egy lehetséges finanszírozási forrása a felsőfokú szakképzés államilag finanszírozott kerete lehetne (jelenleg évente 5000 kihasználatlan államilag támogatott FSZ-keretszám). A fel nem használt keretszám kinyitása a „fejlesztő főiskolai feladatokra” lehetőséget nyújtana az ilyen főiskolai képzés támogatására.

Befejezésül

A felsőoktatás hazai fejlődése, kiterjedése olyan szakaszba jutott, amikor egyre nyilvánvalóbb igény mutatkozik egy olyan oktatási alrendszerre, amelynek célja a közoktatásból kilépő tanulók felkészítése a felsőoktatásba történő bejutásra, valamint a tovább nem tanulók gazdasági beillesztése. Különösen fontossá teszi ennek az alrendszernek a megjelenését a hátrányos helyzetű tanulók felsőoktatásba kerülésének előmozdítása, illetve érettségihez és szakmához juttatása. De a kiterjedt középfokú oktatás színvonala is egyre inkább nélkülözhetetlenné teszi a felsőoktatási előkészítést a gyengébb középiskolában végzett tanulók számára.

A felsőoktatás iránti kereslet változása nyomán lehetőség kínálkozik arra, hogy a community colloge mintájára a hazai sajátosságokhoz alkalmazkodva kialakuljon egy új intézménytípus, a fejlesztő főiskola. A fejlesztő főiskola alapvetően azokból a főiskolákból jöhet létre, amelyek beiskolázási gondjaik miatt elmozdulásra kényszerülnek.

Az írásban arra igyekeztünk rámutatni, hogy érdemes lenne a fejlesztő főiskola kifejlesztésének egy kísérleti programját a Nemzeti Fejlesztési Tervbe illeszteni.

Irodalom

Aáry-Tamás Lajos (szerk., 1998): A kisebbségi ombudsman jelentése a kisebbségek oktatásának átfogó vizsgálatáról. Kaltenbach Jenő, nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, Budapest.

Hablicsek László (2000): Demográfiai forgatókönyvek 1997–2050.
(http://www.nepinfo.hu/doc.php?doc=NDE2&f=./f070302010001.pdf)

Liskó Ilona (2002): Cigány tanulók a középfokú iskolákban. Új Pedagógiai Szemle, 2002. 11. sz. (http://www.oki.hu/cikk.asp?Kod=2002-11-ta-Lisko-Cigany.html)

Pedagógiai lexikon, 1997. Főszerk.: Báthory Zoltán – Falus Iván. Keraban Kiadó, Budapest.

Polónyi István – Tímár János (2001): Tudásgyár vagy papírgyár. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Polónyi István: A hazai felsőoktatási felvétel néhány tendenciája. Debreceni Szemle, 2008. 3. sz. 299–319.

Radó Péter (1997): Jelentés a magyarországi cigány tanulók oktatásáról. Szakértői tanulmány a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal számára.
Forrás: http://www.meh.hu/nekh/Magyar/rado.htm (letöltés: 2003. január 25.).

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.