2019. szeptember 16., hétfő , Edit

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 február

Új Pedagógiai Szemle 2006 február

2009. június 17.

Néhány nappal ezelőtt az autóbuszon együtt utaztam egy osztálynyi ötödikes kisdiákkal. Érdeklődéssel figyeltem a hallótávolságban ülő gyerekek beszélgetését arról, hogy kinek milyen mobiltelefonja, DVD-lejátszója, televíziója, számítógépes játékprogramja van. A gyerekek meglepő biztonsággal magyarázták egymásnak, hogy melyik programhoz hány megás memóriára, winchesterre van szükség. Továbbá megtudhattam azt is, hogy ki milyen márkájú edzőcipőt kedvel, s milyen dzsipet és motort fog vásárolni a nem távoli jövőben. A gyerekek öltözékéből manapság nem könnyű következtetni családi hátterükre, hiszen a dzsekik, edzőcipők, sapkák, sőt még a hátizsákok is szinte egyformává tesznek egy-egy gyerekcsoportot.

Amint a körtéri végállomásra beérő buszról leszállt az osztály, s a két pedagógus „menetkész” sorba rendezte az önfeledten csivitelő társaságot, a gyerekek szeme megakadt a földön fekvő, rongyos paplanokba, piszkos plédekbe burkolódzott két hajléktalan férfin, akik egy szupermarket szellőzőrácsából kiáramló meleggel próbálták enyhíteni a mínusz tíz fok körüli dermesztő hideget. A gyerekcsoport egy fővárossal határos településről érkezett a busszal, ritkán járhatnak a nagyvárosban, nem megszokott számukra az, ami a nagyvárosi embereknek immár mindennapinak, „természetesnek” tűnik. A csoportból néhány gyerek megállt az elnyűtt arcú férfiak előtt, és ki nevetve, ki megdöbbenve szemlélte őket. Néhányan kommentálták is a látottakat: „Biztos részegek” – mondta kissé idétlenül nevetve az egyik fiú. „Szegények! Hogy alhatnak itt?” – tört fel a kérdés egy kislányból. „Anyukám mondta, hogy két napja ugyanitt le volt takarva egy bácsi, aki éjjel megfagyott és meghalt” – próbálta túllicitálni osztálytársát egy másik kislány.

A hajléktalanok szemlélésének a gyerekek fejét kissé erőteljes mozdulatokkal elfordító tanárnő éles hangja vetett véget: „Nem állsz meg fiam, s nem nézed ezeket! Tudtommal nem őket, hanem a múzeumot jöttünk megnézni Pestre.” A látványtól némileg megdöbbent gyerekek a szigorú hangú tanári intelem ellenére nem indultak el, tekintetük a két férfi arcát, a testüket beburkoló rongyokat s a kettejük között megbúvó szomorú szemű kutyát fürkészte, meg azt a foszlott, felfordított kucsmaszerűséget, amelynek mélyén ott lapult néhány odadobott pénzdarab. Végül a szigorú hangú tanárnő győzött, aki határozott mozdulatokkal terelte a lemaradt gyerekeket a 15-20 méterrel előbbre lévő csoporthoz. A pillanatnyi intermezzo után helyreállt a rend, zöldre váltott az átjáró lámpája, s a kisdiákok átjutottak a villamosmegálló járdaszigetéhez, ahol meleg kabátokban álldogáló, magukat többnyire mégis fázósan összehúzó emberek várták a villamost. A gyerekek többsége láthatóan tovalendült a látottakon. ...m néhányan a szemlélők közül nem tudtak napirendre térni a tíz fokos fagyban az utcán fekvő férfiak látványán. „De miért fekszenek a földön?” – kérdezték. „Mert nincs lakásuk, mert szegények” – válaszolta egyikük. „Nálunk a szemétledobóban néhány napig aludt egy ilyen ember, de a gondnok mindegyik emeleten lezárta a szemétledobót. Pedig anyu sajnálta a bácsit, vitt neki levest…” – szőtte tovább a beszélgetés fonalát egy szemüveges lány, akinek a tekintete láthatóan odaszegeződött a szupermarket kirakata elé, ahol a két hajléktalan, meg a köztük melegedő sötét szőrű kutya feküdt. „Fejezzétek be ezt a témát!” – vágott közbe ismét szigorú hangon a tanárnő. „Nem nektek való ügy ez, s különben is ők tehetnek róla, hogy idejutottak.” A gyerekek mintha megfogadták volna a tanárnő intelmét, elcsendesedtek.

Megérkezett a villamos, a gyerekcsoport felszállt, s elfoglalt minden lehetséges ülőhelyet. Én a tanárnő ülése elé sodródtam. Maga elé meredve hallgatott, időnként a kocsi másik végében álló kolléganőjére nézett, mintegy kérdezve, hogy ott is rendben van-e minden. Jobban megnéztem az arcát. Fáradt, ötvenes évei elején járó asszonynak tűnt. Először arra gondoltam, hogy megszólítom, s elmondom neki, hogy nagyot hibázott, rossz mintát közvetített. De rájöttem, milyen jogon szólnék hozzá, ráadásul az osztálya, a tanítványai meghallhatnak valamit a beszélgetésünkből.

Talán azt tanácsoltam volna neki, hogy mindenképp térjen vissza a látottakra, legalább mondja el a gyerekeknek, hogy sajnos a rongyokba bugyolált, fedél nélküli emberek léte is hozzátartozik a nagyvárosi utcaképhez, továbbá mondja el, hogy a fagyban földön fekvő emberek esetében nincs már értelme azt firtatni, hogy ők maguk mennyire okai a nyomoruknak, a kirekesztettségüknek. Lehet, hogy arról is meggyőztem volna, hogy egy tíz-tizenegy éves gyerek számára a múzeumokban szerezhető sokféle tapasztalat, ismeret mellett legalább annyira fontos az utca, az élet mindennapi valóságának megtapasztalása, még inkább értelmezése, feldolgozása. S arról valószínűleg végképp lebeszéltem volna, hogy a hajléktalanokat megpillantó tanítványai fejét olyan erőszakos mozdulatokkal fordítsa el, mint ahogy ezt első reakciójában tette. A villamos átért a pesti oldalra, a gyerekek gyorsan leszálltak, és ismét párokba rendeződtek.

Napok óta keresem a mondatokat, amelyeket egy képzeletbeli levélben megírnék a szigorú hangú, fáradt arcú tanárnőnek. Ma rádöbbentem, nem írhatok neki semmit, ugyanis azért fordította el a saját és gyerekei tekintetét a két hajléktalanról, mert ahogy a fedélnélküliek láttán szinte mindannyian, tudat alatt ő is attól fél, hogy mindez vele/velünk is megtörténhet. Olyan világban kellene élnünk, amelyben a lét, a mindennapi valóság nem gerjeszt különféle félelmeket, amelyben nem kísért annak a réme, hogy bármi megtörténhet velünk a terrortámadástól a hajléktalanná válásig.


Tartalom

Tanulmányok

A tanulmány az együttműködés és a versengés kapcsolatával, egymáshoz való viszonyával, illetve iskolai fejlesztési lehetőségeivel foglalkozik. Röviden bemutatja a Nemzeti alaptanterv és a pedagógiai-pszichológiai szakirodalom ezzel kapcsolatos nézeteit, majd értelmezi négy pedagógiai program együttműködésre és versengésre vonatkozó fejlesztési elképzeléseit. 
[3–10. oldal]

Nézőpontok

Az Új Pedagógiai Szemle immár harmadik alkalommal ad nyilvánosságot az Oktatáspolitikai Elemzések Központja által készített közpolitikai jelentésnek. Az elemzés az egyén tanulásának ösztönzőiről és akadályairól szól. Arra keres választ, hogy milyen oktatáspolitikai eszközökkel növelhető a tanulók által bejárt utak hatékonysága, és hogyan terjeszthető ki a tanulás a ma még ebből kiszoruló társadalmi és életkori csoportokra. Az intézményes formák mellett a tanulás nem formális és informális módjait is elemzi az egész életen át tartó tanulás perspektívájából. A szemelvényeket azért tárjuk a nyilvánosság elé, mert szeretnénk, ha minél szélesebb körben vita, közös gondolkodás indulna a felvetett kérdésekről. A teljes szöveg letölthető a suliNova Kht. honlapjáról (http://www.sulinova.hu). 
[11–28. oldal]
Az Új Pedagógiai Szemle régi hagyománya, hogy az országgyűlési választásokat közvetlenül megelőző időszakban lehetőséget teremt a parlamenti pártok oktatáspolitikusai számára, hogy értékeljék a ciklus oktatáspolitikáját, rávilágítsanak az eredményekre és a megoldásra váró problémákra. 2006-ban szakítottunk ezzel a hagyománnyal, és interjúk helyett kötetlenebb formában beszélgettünk a magyar oktatás erősségeiről és gyengeségeiről. Mindenekelőtt arra kerestünk választ a pártok szakpolitikusaival, hogy Magyarország mennyire vált a tanulás társadalmává, illetve milyen oktatáspolitikai és konkrét pedagógiai lépések szükségesek ahhoz, hogy javuljon a tanulás hatékonysága. 
[29–43. oldal]

LLL

A tanulmány a teljesség igénye nélkül rövid elméleti áttekintést ad arról, hogy az élethosszig tartó tanulás során miként használható fel a számítógép. A szerző végigkíséri, hogy a kezdetektől napjainkig milyen módon terjedt el az információs és kommunikációs technika a tanulásban, az önálló ismeretszerzésben. A tanulmány első részében értelmezi az élethosszig tartó tanulás fogalmát, majd leírja ennek rövid történetét. A második részben a számítógép kialakulásának rövid áttekintése után az oktatásban való alkalmazás lehetőségeit veszi számba. A harmadik fejezetben a számítógép, illetve az infokommunikációs technikák élethosszig tartó tanulást ösztönző szerepét és konkrét formáit ismerteti. 
[44–58. oldal]

Informatikai nevelés

Az IKT-eszközök tantárgyi alkalmazása jelentős kihívás a pedagógus számára, mind a tartalmak, mind a tanulásszervezés szempontjából. Az alábbi tanulmány alapvetően az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásának problémáival foglalkozik a földrajztanításban, de számos, figyelemre méltó általános didaktikai és tanulásszervezési megállapítást is tartalmaz. A szerző megpróbál választ keresni arra, milyen tárgyi és szervezési feltételek szükségesek ahhoz, hogy az internet valóban segíteni tudja a tanulók önálló tanulását és a tanárok tevékenységét, mindenekelőtt azt, hogy miként neveljék önálló ismeretszerzésre diákjaikat. 
[59–70. oldal]

Műhely

Hálózati vagy horizontális tanulás, tanulószervezet, egymástól tanulás – napjaink szervezetelméleti, szociológiai szakirodalmának talán leggyakrabban használt kulcsfogalmai. A szerző tanulmányában azt mutatja meg, milyen módon alkalmazható a horizontális tanulás egy magyar kisvárosi középiskola minőségirányítást célzó szervezetfejlesztésében. 
[71–80. oldal]
Az alábbi beszámoló a berettyóújfalui kistérség többcélú önkormányzati társulásának működéséről ad áttekintést. A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy a kistelepülési önkormányzatok sokkal nehezebben szánják rá magukat az intézményfenntartó társulások létrehozására, mint a szakszolgálati feladatok közös ellátását biztosító társulások alakítására. Az olvasó megismerkedhet a kistérségi társulások előnyeivel, illetve azokkal a konkrét területekkel, amelyen minden részt vevő település érdekeit szolgáló társulási formák jöhetnek létre. 
[81–84. oldal]
Mi is valójában a fejlesztő pedagógia? Milyen szükségletek hívják életre a fejlesztő pedagógiai tevékenységet egy-egy intézményben? Milyen lehetséges megjelenési formái vannak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszol a borsodi iskolák körében végzett felmérés alapján készült tanulmány. Egyik legfőbb következtetése: a fejlesztő pedagógia csak megfelelő intézményi feltételrendszer mellett képes segíteni a tanulók egyéni fejlődésében jelentkező problémák megoldását. E feltételek közül az együttműködő szakemberek és a pedagógusok folyamatos kooperációja a legfontosabb. 
[85–94. oldal]
A gyógypedagógus szerző tanulmányában bemutatja, miként lehet cselekvések sorába ágyazottan fejleszteni a szövegértés, a kommunikáció bonyolult folyamatait, az ezek mögötti funkciókat, mint hallás, látás, mozgásészlelés, emlékezet, asszociáció. A bemutatott tanulásközpontú óra jól példázza, mit jelent a mindennapi pedagógiai gyakorlatban a kompetenciafejlesztést előtérbe állító tanítás. Különösen érdekes, hogy a mozgásos cselekvések milyen összetett módon képesek segíteni a kognitív képességek hatékony fejlesztését. 
[95–104. oldal]

Világtükör

A tanulmány a bevándorlók, a migránsok gyermekeinek fejlett országokbeli iskolai jelenlétéből eredő problémákkal, illetve azok kezelésének lehetséges módjaival foglalkozik. Különböző kutatások eredményeire alapozva mutatja be, milyen feszültségek forrása lehet a befogadó országok iskoláiban a bevándorlók gyermekeinek eltérő kulturális és vallási identitása, sajátos szubkultúrája. A tanulmány egyik alapgondolata, hogy a fejlett országokba áramló „idegenek” azért jelentenek egyre nagyobb iskolai és társadalmi gondot, mert lényegesen rosszabbak az iskolázási és ennek következtében társadalmi beilleszkedési, munkaerő-piaci esélyeik. 
[105–112. oldal]
A szerző, aki az amerikai oktatásügy elismert kutatója, tanulmányában bemutatja azokat a jellegzetes oktatáspolitikai dilemmákat, amelyek az utóbbi évtizedekben a decentralizált oktatásirányítás és tartalmi szabályozás tendenciáiból következően alakultak ki az Egyesült Államokban. Röviden áttekinti az elmúlt évtizedek amerikai közoktatásának fejlődési szakaszait, bemutatja azokat a folyamatokat, amelyek az oktatás hatékonyságának javítása érdekében elvezettek az állami, szövetségi ellenőrzést biztosító mérési-értékelési eljárások kiterjesztéséhez. A tanulmány magyar szempontból talán egyik legérdekesebb része az oktatás korlátainak és ellentmondásainak felvillantása az esélyegyenlőség növelése terén. 
[113–122. oldal]

Kritika-figyelő

[123–125. oldal]
[126–127. oldal]
[128–128. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.