2019. november 14., csütörtök , Aliz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2003 október

Új Pedagógiai Szemle 2003 október

2009. június 17.

Régóta tudjuk, hogy a magyar közoktatásban egyszerre van jelen a legmodernebb 21. századi iskolavilág és a 19. század végének poroszos, verbális tanulásra alapozott, szegénységgel terhes, alacsony hatékonysággal működő iskolája. Szerkesztőként épp ezért vagyok sokszor zavarban, amikor a hazai, még inkább az európai vagy más térségek innovációiról szóló könyvek, cikkek tanulmányok között válogatok. Zavarom némiképp fokozódott, amikor a közelmúltban levelet kaptam egy régi olvasótól, aki arra figyelmeztet, hogy a folyóirat túl sok olyan hazai és európai témát tárgyal, amely nagyon távol van az iskola, a pedagógusok mindennapi problémáitól. „A pedagógusoknak ma nem az a legfőbb gondjuk, hogy milyen európai tanároldalakon vitatkozzanak az informatika tantárgyi alkalmazásáról vagy a történelem projektszerű oktatásáról. Kísért a veszélye annak, hogy az Únök által tükrözött világ köszönő viszonyban sem lesz azzal a valósággal, amelyben mi élünk. Nekünk az a fő gondunk, hogy miként lehet 15-16 éves tanulni nem akaró, az iskolát tehernek érző, s tegyük hozzá sokszor éhező, embertelen lakáskörülmények között és nagyon alacsony kulturális szinten élő családokból érkező gyerekeket megtanítani írni, olvasni, számolni, egyáltalán viselkedni. Olyan messze van ettől az a tartalom, amelyet Únök hónapról hónapra közreadnak” – írta a levélíró.

Mélyen eltűnődtem gondolatain, még inkább azon az élethelyzeten, amelyben ez a kisvárosi szakiskolában tanító pedagógus él. Felidéződött bennem az Európai Bizottságnak a csatlakozó országok oktatásügyéről készített elemzése, amely azt fejtegette, hogy a csatlakozást követően is jó ideig együtt kell élni az oktatási rendszer működésének egyik nagy ellentmondásával, nevezetesen azzal, hogy együtt, gyakran egy intézményen belül létezik a legmodernebb oktatás és a 19. század világát idéző iskola.

Számos olyan tanulmányt közöltünk az elmúlt évek során, amelyek az európai térség oktatásügyének kiemelkedő innovációit tárták a hazai olvasó elé, a modern iskolaépítészet problémáitól a befogadó nevelésen át a tanulói aktivitásnak tág teret adó tanulásszervezési eljárások bemutatásáig. Mindezek azonban nem egy távoli, a magyar közoktatástól idegen világról adtak hírt, hiszen szinte minden téma, fejlesztés esetében megtalálhatók azok a terepek, ahol a bemutatott európai „best practice” a hazai gyakorlatban is működik. Ráadásul a nálunk gazdaságilag fejlettebb régiók oktatási rendszereiben sem az intézmények teljes körében terjedt el a legjobb gyakorlat. A világ közoktatási rendszereiben mindenütt tapasztalhatók jelentős színvonalbeli különbségek az egyes intézmények között, bár kétségtelen, hogy a magyar helyzet ezen a téren sokkal kedvezőtlenebb képet mutat az OECD-országokban tapasztalhatókhoz képest. A PISA 2000 vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy Magyarországon a legnagyobbak az egyes intézményekbe járó tanulók közötti teljesítménykülönbségek. Az elemzések arra utalnak, hogy ennek alapvetően területi és társadalmi rétegződésbeli okai vannak. A magyar, de általában a posztkommunista országokban lényegesen nagyobbak az egyenlőtlenségek, a társadalmi rétegek közötti távolságok, mint a gazdaságilag fejlett országokban.

Minden nemzetközi összehasonlító elemzés, de a hétköznapi tapasztalatok is megerősítik, hogy a ma iskolába járó korosztályok közel egyharmada mellett elrohan az iskola. Ennek az egyharmadnyi gyereknek valóban nagyon távoli világot jelent a tudás alapú társadalom, s a tanuláshoz fűződő negatív attitűdjeik mellett elég nehéz elképzelni, hogy ők is részesei legyenek a tanulás társadalmának, hogy életük során újra és újra tanuljanak iskolapadban vagy azon kívül. Az ilyen gyerekeket tanító pedagógusok helyzete valóban nem könnyű, de biztos vagyok abban, hogy épp számukra lenne a legfontosabb mindannak a megismerése, amelyet a szó konkrét és átvitt értelmében pedagógiai „high technek”, pozitív gyakorlatnak lehet tekinteni. A nagyon hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésének sokféle technikája létezik ma a világban, ezek hazai adaptációja nélkül aligha képzelhető el, hogy érdemi változások történjenek a leszakadók iskolai felzárkóztatása, tanulási motivációjuk fejlesztése terén. A velük foglalkozó pedagógusoknak ezért van szükségük arra, hogy közel vigyük hozzájuk azt a tudást, innovációt, amely a gazdaságilag sikeres társadalmak oktatási rendszerében a hátrányban levők fejlesztése, munkaerőpiachoz való alkalmazkodásának javítása terén keletkezett.

Ugyanakkor fontos, hogy időről időre jelzéseket adjunk a hátrányos helyzetű rétegek gyerekeinek nevelésével foglalkozó iskolák világáról, azokról a kemény tényekről, amelyek a magyar iskola erőteljes szelektivitását mutatják. E filozófia jegyében fér meg egymással a szakiskola gondjaival foglalkozó szerkesztőségi beszélgetés az élethosszig tartó tanulásról vagy a tudás menedzselésének modern technikáiról szóló írásokkal.

S végezetül még egy megjegyzés: súlyos hiba lenne, ha nem vennénk tudomást arról, hogy a magyar oktatásnak – többek között épp az elmúlt évtized világra odafigyelő törekvéseinek eredményeként – van egy olyan szelete, amely minden jellemzőjét tekintve szinkrónban van a pedagógia nemzetközi élmezőnyével. Ezeknek az intézményeknek, az ott alkalmazott módszereknek, pedagógiai technikáknak a nyilvánosság elé tárása épp olyan fontos, mint a nagyon nehéz helyzetben lévő iskolavilág gondjainak megjelenítése.

Már csak azért is, hogy az általunk felvillantott körkép tényleg a pedagógia valóságának tükre legyen.


Tartalom

Tanulmányok

Régóta ismert jelenség, hogy a roma tanulók – halmozottan hátrányos helyzetük következtében – az átlagosnál sokkal nagyobb arányban kezdik későbbi életkorban az iskolát. A szerző régóta kutatja a roma tanulókkal foglalkozó nevelési, oktatási intézmények sajátosságait, és tanulmányában arra keres választ, hogy milyen szociológiai, tanulásszervezési tényezők játszanak szerepet a roma tanulók kedvezőtlen iskolakezdési körülményeinek kialakulásában, illetve a kezdés zavarai miként hatnak a későbbi iskolai pályafutásra, mennyiben játszanak szerepet a még mindig magas iskolai eredménytelenségben, lemorzsolódásban. 
[3–18. oldal]
Az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége 2002-ben felmérést készített az iskolák működésének külső és belső feltételeiről. A felmérést készítő szerzőpáros tanulmányában a legfontosabb eredményeket tárja a nyilvánosság elé. A adatok arra utalnak, hogy az iskolaigazgatók a pedagógusok talán legtúlterheltebb rétegét képezik. Munkájuk nehézségét a kedvezőtlen személyi és tárgyi feltételek, a sokféle intézményen belüli feszültség kezelése és a fenntartókkal való viszony problémái okozzák. A felmérés összességében mindezek ellenére sem kelti azt a látszatot, hogy az intézmények vezetőinek jelentős részéből kivesztek volna az innovációs energiák, ugyanakkor az adatok arra figyelmeztetnek, hogy nem lenne szabad a végsőkig kihasználni a vezetőkben lévő elkötelezettséget, megszállottságot. 
[19–31. oldal]
A magunk mögött hagyott század nyolcvanas éveinek egyik jelentős intézménymodernizációs fejleménye volt az általános művelődési központok megjelenése. A szerző kutató-fejlesztő szakemberként részt vett az ÁMK-modell kimunkálásában és a debreceni ÚÁMK szervezetének, konkrét tevékenységrendszerének kidolgozásában. Tanulmányában az egykor kitűzött szervezeti fejlesztési célokat veti egybe az eltelt 15 év ténylegesen megvalósult folyamataival. Számos egykori elképzelés kiállta az idő próbáját, mások viszont a megváltozott társadalmi feltételrendszerben jelentős korrekcióra szorultak. 
[32–42. oldal]
Szeptemberi számunkban közöltük a szakiskolai tankönyvek vizsgálatának eredményeit bemutató tanulmány első részét. A most közreadott második részben a szerző a vizsgálat egyik legérdekesebb részét, a tankönyvszövegek olvasásértési nehézségeire vonatkozó adatokat mutatja be. A tankönyvek érthetőségének egyik fontos kritériuma, hogy minél rövidebb, egyszerűbb szerkezetű mondatokban közöljék az ismereteket. Az elemzés azt mutatja, hogy az irodalom- és nyelvtankönyvek ebből a szempontból sok kívánnivalót hagynak maguk után, míg a földrajzkönyvek szövegei jobban megfelelnek a szakiskolai tanulók sajátos igényeinek. 
[43–52. oldal]

Nézőpontok

Ellentmondanak-e egymásnak a PISA és a PIRLS eredményei? Miben rejlik a két egymástól független nemzetközi mérés eltérő eredménye? Ezek a kérdések a PIRLS-vizsgálat eredményeinek nyilvánosságra kerülése óta erőteljesen foglalkoztatják a szakmai közvéleményt. Ezekre kerestünk választ Vári Péterrel, a két mérés irányítójával, a Kiss Árpád Közoktatási Szolgáltató Intézmény Értékelési Központjának vezetőjével. 
[53–63. oldal]
A hátrányos helyzetű tanulók iskolai kudarcai jó ideje a közoktatás egyik legégetőbb – és egyelőre nem megoldott – problémáját jelentik. Az alábbiakban közölt szerkesztőségi beszélgetésre olyan iskolák igazgatóit hívtuk meg, amely intézményekben az átlagosnál is nagyobb számban tanulnak halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekek. A beszélgetésben a résztvevők napi gyakorlatukból adnak közre olyan módszereket, tanulásszervezési eljárásokat, amelyek az iskolai kudarcok megelőzését, következményeinek csökkentését segítik, és amelyeket más iskolák is átvehetnek, alkalmazhatnak. 
[64–73. oldal]
Az iskola megújulásának egyik fontos tényezője, hogy odafigyeljen arra, miként látják működését, az általa közvetített értékeket, tartalmakat a társadalom életében meghatározó szerepet játszó személyek, a mérvadó értelmiségiek, közéleti emberek, tudósok, írók. Az alábbiakban közreadott interjúval sorozatot kezd folyóiratunk, amelyben olyan emberekkel beszélgetünk az iskola, a közoktatás állapotáról, társadalomban betöltött funkciójáról, akik helyzetükből adódóan képesek kívülről szemlélni ezt a világot. Sorozatunk első interjúalanya Nehéz-Posony István ismert ügyvéd, közíró. 
[74–82. oldal]

In memoriam

[83–84. oldal]
[85–85. oldal]

Műhely

Egy-másfél évtizeddel ezelőtt jelent meg az alternatív pedagógia fogalma a magyar pedagógiai közvéleményben. Csirmaz Mátyás, aki hosszabb ideje egy alternatív pedagógiai elvek szerint működő intézményben dolgozik, tanulmányában azt elemzi, hogy mennyire nehéz meghatározni az alternativitás fogalmát. A szerző áttekinti az alternatívnak mondott tanulásszervezési, vezetési eljárásokat, munkaformákat. Elemzése alapján arra a következtetésre jut, hogy az alternatívnak tekintett szervezési eljárások korántsem csak a deklaráltan alternatív intézmények tevékenységében jelennek meg. 
[86–98. oldal]
Az iskolapszichológus szerző szubjektív hangú tanulmányában bepillantást enged a sokak előtt rejtve maradó iskolapszichológusi tevékenységbe. A vallomásszerű írásból megismerheti az olvasó, hogy mit tekint sikernek, mit kudarcnak egy pszichológus, aki együtt él az iskola szereplőivel. Arra is választ kaphat az olvasó, hogy mennyire ismeri el, mennyire tartja fontosnak a környezet tevékenységét. Járó Katalin tanulmánya jól érzékelteti, hogy milyen sokrétű, összetett tevékenység az övé, s arra is fény derül, milyen nagy szüksége van diáknak, szülőnek, pedagógusnak arra a személyes segítésre, empátiára, amely e munka igazi lényege. 
[99–108. oldal]

Világtükör

Az OECD Oktatáskutatási és Innovációs Központja a közelmúltban kiadványt jelentetett meg, amelyben a tudásmenedzsment témakörében tartott különböző konferenciák legfontosabb megállapításait adta közre. Az alábbi tanulmány összefoglalja, hogy miként változnak korunkban a tudás megszerzésének, létrehozásának, terjesztésének, közvetítésének tradicionális keretei. Az ismertető bemutatja, miként alakul ki az az új iparág, amelyben a tudás termelése, hatékony elosztása történik. 
[109–120. oldal]
Az OECD nagyszabású kutatási programot kezdett arról, hogy az egyes országokban hogyan tanulnak a felnőttek. Az alábbi összeállítás a tíz országban végzett elemzés legérdekesebb megállapításait foglalja össze. Az összegzés egyrészt fényt derít arra, hogy az egyes országokban milyen intézményes lehetőségek nyílnak meg az élethosszig tartó tanulásra, másrészt információk szerezhetők arról, hogy a kormányok és a munkavállalók milyen eszközökkel ösztönzik a felnőttek tanulását. 
[121–132. oldal]
A szerzők szerint a médianevelés egyik fontos feltétele a megfelelően felkészült médiapedagógusok számának növelése. A médiapedagógiára történő felkészülés nemzetközi gyakorlatáról képet adó tanulmány fontos megállapítása, hogy számos országban a megoldatlan hivatalos tanárképzés és -továbbképzés mellett nonprofit szakmai szervezetek informális kurzusok alkalmazásával próbálják segíteni a tanárok felkészülését erre az új feladatra. 
[133–137. oldal]

Kritika-figyelő

[138–139. oldal]
[140–144. oldal]

KOMA-melléklet

[145–147. oldal]
[148–154. oldal]
[155–160. oldal]
[161–169. oldal]
[170–177. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.