2019. november 15., péntek , Albert, Lipót

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 február

Új Pedagógiai Szemle 2001 február

2009. június 17.

Néhány évvel ezelőtt meghívtak egy nyugat-magyarországi kisváros általános iskolájába, ahol az etikaoktatás, az erkölcsi nevelés lehetőségeinek megvitatását választották a nevelési értekezlet témájául. A vitaindítót a középkorú igazgatónő tartotta, aki ismertette a tanulók erkölcsi gondolkodásának fejlettségéről, morális beállítódásairól tájékozódó vizsgálatának eredményeit. Részletesen elemezte, hogy a különböző családi háttérből érkező tanulók erkölcsi ítéletei, értékpreferenciái milyen jellegzetes különbségeket mutatnak. Felfigyeltem az igazgatónő egyik mondatára, amely így hangzott: "Határozott minőségi különbségek tapasztalhatók a hittanra járó, vallásos nevelésben részesülő és a nem vallásos, nem hívő családokban nevelkedő, a hittel még nem találkozott gyerekek erkölcsi fogalmainak fejlettségében, morális beállítódásainak jellegében." Ezt követően hosszan elemezte, hogy valójában miben ragadhatók meg ezek a különbségek. Megpróbálom felidézni szavait: "Tudatosabban tudják, hogy mi a jó, a helyes viselkedés, jobban tisztelik a felnőtteket, az öregeket és egymást. Segítőkészebbek, toleránsabbak." Azt a következtetést vonta le ebből a diagnózisból, hogy az iskola értéksemlegességének megőrzése mellett törekedni kell arra, hogy az iskola a hit erkölcsi tanításait mint egyetemes emberi erkölcsi szabályrendszert minden tanulója számára közvetítse, függetlenül attól, hogy a szülők hívők vagy ateisták.

Bevallom, a nevelési értekezleten ülve arra számítottam, hogy a tantestület néhány tagja vitatkozni fog ezekkel a gondolatokkal. Nem így történt. Először arra gyanakodtam, hogy az igazgatónő esetleges autokratikus vezetési stílusa intette hallgatásra a tantestületet. Kiderült, hogy toleráns, demokratikusan vezetett iskolába toppantam. Majd arra gondoltam, hogy többségben vannak a hívő pedagógusok, s a talán létező harcos ateisták a vitában való alulmaradástól félve nem kezdtek ellenvéleményeik megfogalmazásába. Délutáni beszélgetéseim aztán ezt a feltételezést is megcáfolták.

Egy ideig élénken foglalkoztatott a történet, kerestem az igazgatónő kijelentését követő csend okait, idővel azonban e kisvárosi tanári szoba emlékképe az emlékezetem mélyére került, oda, ahol még nem lépjük át a felejtés küszöbét, de ahol már csak rejtetten munkálnak bennünk az élmények, a megtapasztalt történések.

Furcsák e tudatunk peremére szorult történetek. Elég egy hozzájuk kapcsolható gondolat felbukkanása, s az érdeklődésünk fókuszából jó ideje kikerült élmény újra tudatunk középpontjába kerül, aktualizálódik, kiegészül a peremre szorultság ideje alatt szerzett megannyi tapasztalattal, benyomással.

Így jártam én is ezzel az elhomályosult emlékkel, amikor elolvastam Carlo Maria Martini bíboros és Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz? című levelező könyvét*. A két szerző, Milano érseke és az egykoron hívő, mára ateistává lett nyelvfilozófus-esszéista arra keres választ, hogy az erkölcsös életnek, a
jóra törekvésnek, a szeretetnek, a toleranciának feltétele-e a vallásos hit. Martini érsek nem kevesebbet kérdez ebben az erkölcs forrását kereső párbeszédben, mint, hogy milyen parancsnak engedelmeskedve, milyen belső kényszertől vezettetve követi az ember az erkölcsi törvényeket, ha nem hisz a megszemélyesült Istenben. Mi vezérli őt a jó megtételére, a rossz elkerülésére, a szeretetre, ha nem lebeg előtte valamiféle abszolutum. Martini nem tartja elégséges magyarázatnak a világi törvények visszatartó erejét, mivel úgy véli, hogy az erkölcsi parancsok követéséhez szükség van transzcendens hitre. Mindebből szerinte nem következik az, hogy aki nem hisz, az nem élhet erkölcsösen, nem lehet jó. A jeles teológus épp arra kér választ világi vitapartnerétől, hogy a nem hívő ember honnan meríti cselekedeteinek erkölcsi hátterét. Umberto Eco szerint az erkölcs forrása maga a természet és benne az ember, ha úgy tetszik, a hit az emberben. E hit s ezzel együtt az erkölcs keletkezésének pillanata, amikor az ember felismerte, hogy társakra van szüksége, a másik emberre, akinek a léte függ attól, hogy vérszomjas ösztönei ne pusztítsák el. Innen származtatható "a ne tégy másokkal olyat, amit magaddal nem tennélö kategorikus imperatívusza, az alapvető erkölcsi törvény.

Martini és Eco párbeszédéből nyilvánvalóvá válik, hogy az erkölcsi szabályok, értékek lényegét illetően összeegyeztethető a természeti forrásból származtatott és a transzcendens hitből táplálkozó erkölcs. A vita talán legérdekesebb pillanatai azok, amikor a két eltérő kultúrát képviselő, eltérő világnézetet valló ember konszenzusra jut abban, hogy a transzcendens hit fogalma nem kötődhet egyedül és kizárólag a megszemélyesült Istenhez, értelmezése sokkal tágabb ennél. Az emberben megszólaló lelkiismeret, a humánum is lehet transzcendens erő. Martini érsek a kötet zárófejezetében így ír erről: "Más utakon ... eljutok ahhoz az Eco által is megfogalmazott gondolathoz, hogy a természetes etika azért egyezhet a bibliai kinyilatkoztatásban foglalt etikával, mert már az előbbiben is benne van a másik ember arca, ... a transzcendencia mint vonatkoztatási alap. Az emberben - mindannyiunkban - egyszer csak megszólal egy hang, a lelkiismeret hangja, és ez a népek, kultúrák, eltérő meggyőződések közötti erkölcsi párbeszéd elsődleges feltétele."

A könyv olvasása közben megelevenedett az évekkel ezelőtti nevelési értekezlet, az igazgatónő szavaival, az én furcsa ellenérzéseimmel és a hallgatag tantestülettel. Remélem, az igazgatónő szavai azért maradtak reflektálatlanul, mert az ott ülők az erkölcsiség forrásáról való gondolkodásukban előbb jutottak el oda, ahova én csak most, a Miben hisz, aki nem hisz? elolvasása után.

* Carlo Maria Martini - Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz? Budapest, 2000, Európa Könyvkiadó, 173 p.


Tartalom

Konferencia

[3–10. oldal]
[11–16. oldal]
[17–20. oldal]
[21–29. oldal]

Tanulmányok

Ahogy a magyar oktatással kapcsolatos elvárások és az oktatáspolitika által kitűzött célok egyre inkább nemzetközi kontextusban fogalmazódnak meg, úgy egyre gyakrabban használunk olyan kifejezéseket, melyek Magyarországon még nem gyökeresedtek meg, ezért az oktatás szereplői számára nehezen értelmezhetőek. A magyar szóhasználatban meglehetősen gyökértelen kifejezés a társadalmi kohézió. Ez az írás arra tesz kísérletet, hogy röviden értelmezze a kifejezést, feltárja annak oktatási vonatkozásait és a hozzá kapcsolódó oktatáspolitikai alternatívákat, valamint vázlatos áttekintést nyújtson a magyar oktatáspolitika rendelkezésére álló eszközrendszerről. 
[30–38. oldal]
A roma gyerekeket képző általános iskolák körében végzett kutatás, amelyet a "Közösen a Jövő Munkahelyeiért" Alapítvány, illetve az OM Közoktatási és Kisebbségi Kapcsolatok Főosztálya támogatott, a cigányság mai általános iskolai reprezentációjáról, az esetleges szegregáció jelenlétéről (ún. "cigány osztályok", a gyógypedagógiai képzésben felülreprezentáció stb.), továbbá a normál képzésnek, valamint a speciális kisebbségi programoknak az iskolai sikerességére/sikertelenségére gyakorolt hatásáról ad számot. 
[39–55. oldal]
A roma gyerekek nevelése-oktatása terén gazdag tapasztalatokkal és eredményekkel rendelkező szerző egy olyan oktatási-továbbképzési programot ismertet, amely többéves pedagógiai munkán alapul, és segítséget nyújthat a roma gyerekekkel foglalkozó pedagógusok számára. 
[56–69. oldal]
A pedagógiai kutatások egyik fontos és időszerű feladata, hogy pontosan feltárják a cigány tanulók iskolai sikertelenségének és lemorzsolódásának iskolai és iskolán kívüli okait, s az okok ismeretében megoldási javaslatokat nyújtsanak a problémák kezelésére. Ezen belül is fontos kérdés, hogy megjelenik-e az előítéletesség az iskola falain belül, a pedagógusok beállítódásában. Jelen vizsgálat arra keres választ, hogy fellelhető-e a romákkal szembeni előítéletesség a cigány tanulókat is oktató pedagógusok körében a különböző nagyságú települések, illetve a férfi-nő beállítódások bontásában. 
[70–89. oldal]

Mentálhigiéné

Miközben az iskolai kudarcot a legkülönfélébb társadalmi összefüggésekben elemezzük, nem szabad megfeledkezni a kudarcot elszenvedő személyről: arról, hogy számára a kudarc megkerülhetetlen problémát, sokszor szinte feldolgozhatatlan fájdalmat jelent. Kerényi Marival, a Zöld Kakas Líceum igazgatójával a kudarcnak erről a szubjektív dimenziójáról beszélgettünk. 
[90–94. oldal]

Világtükör

Az iskolai kudarcok kezelésében fontos szerep hárul az iskolapszichológusra. A szerző áttekinti, hogy Európában, illetve Amerikában milyen funkciói vannak az iskolapszichológusnak, továbbá bemutatja, hogy milyen szervezeti keretek között látja el tevékenységét. A tanulmány egyik legérdekesebb része az iskolapszichológus és a pedagógusok együttműködésének leírása. 
[95–100. oldal]

Műhely

A szerző mintegy száz középiskolai tanár véleményét dolgozta fel az iskolapszichológia iskolai helyének, szerepének, feladatának meghatározása és a mindennapi gyakorlatban való meghonosodása érdekében. 
[101–108. oldal]

OKI On-line

[109–110. oldal]

Kritika-figyelő

[111–135. oldal]
[113–115. oldal]
[116–117. oldal]
[117–117. oldal]
[119–121. oldal]

Európa-melléklet

Az Európai Unió tagországaiban szervezett formában történik a pályaválasztás előtt álló fiatalok döntésének segítése. A tanulmány ezt a sokoldalú segítő, tanácsadó rendszert mutatja be. Történeti áttekintést ad a pályaválasztás érdekében tett közösségi intézkedésekről, továbbá példákon keresztül mutatja be, hogy az egyes országokban milyen szervezeti keretek között, milyen konkrét tartalommal történik a tanácsadás. 
[122–132. oldal]

KOMA-melléklet

[133–136. oldal]
[137–141. oldal]
[142–148. oldal]
[149–157. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.