2019. szeptember 16., hétfő , Edit

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 február

Új Pedagógiai Szemle 2002 február

2009. június 17.

Érdekes elemzést olvastam a közelmúltban arról, hogy milyen okokra vezethető vissza a hiányos tudás. A nemzetközi összehasonlító elemzés adatai arra utalnak, hogy a hátrányos helyzetű rétegekbe tartozó tanulók az iskola által közvetített ismeretek zömét azért nem sajátítják el, mert életviláguk, környezetük nem igazolja vissza ezeknek az ismereteknek a fontosságát, relevanciáját, és ezért nem is érzik fontosnak azokat a maguk számára. Különösen a klasszikus kultúra körébe tartozó ismereteket nem akarják megtanulni, mert azok elvont értékeket, morális tartalmakat közvetítenek, de elutasítják azokat a gyakorlati ismereteket is, amelyek olyan eszközökhöz kapcsolódnak, amelyek az ő eszköz- és tárgyhasználatuktól távol állnak. Ilyenek például a modern informatikai eszközök, az internet alkalmazásával összefüggő ismeretek, amelyeket minden előzetes feltételezéssel ellentétben a nagyon alacsony technikai infrastruktúrájú, szegényes berendezésű otthonokban élő gyerekek sokkal kevésbé képesek befogadni, mint azok, akiknek az otthonában fellelhetők az elektronikai eszközök. Az elemzés azt mutatja, hogy minél hátrányosabb a tanulók szociokulturális környezete, annál képtelenebbek a saját életük és az ismeretek közötti kapcsolat felismerésére, annál kevésbé érzik magukénak az iskola által közvetített ismereteket, kultúrát.

A nemzetközi összehasonlító vizsgálat eredményeit olvasva felidéződött bennem egy évekkel ezelőtti könyvélményem, Polányi Károlynak, a híres magyar származású tudományfilozófusnak az ötvenes-hatvanas évek fordulóján megjelent műve, a Személyes tudás1. Érdekes módon a hazai pedagógiát szinte teljesen érintetlenül hagyta ez a könyv, a benne megfogalmazódó elmélet, amelynek lényege az ismereteket, a tudást befogadó személyes részvételének fontossága, személyiségének involváltsága az ismeretszerzésben.

Most, amikor napirenden van korábbi tudásképünk átértékelése, Polányi gondolatainak különös aktualitása van. Könyvében részletesen foglalkozik az emberi tudás átörökítésében kiemelt szerepet betöltő tényezőkkel. Szerinte a tudáshoz, az ismeretek befogadásához fűződő pozitív viszony alakíthatósága, a tudás meggyőződéssé válása, a tudással való érzelmi azonosulás szempontjából óriási jelentősége van annak, hogy az egyik generáció által a másiknak átadott ismeretek vonzzák a befogadó, a fiatalabb ember személyiségét. "Csak azok az ismeretek válnak személyes tudássá, amelyek evidenciáját az élet igazolja." Polányi szerint csak azokat a kultúraelemeket vagyunk képesek befogadni, amelyeknek az értelmét közvetlen környezetünk visszaigazolja, amelyekről valamilyen módon már az első percepciónál, az első felvillantásnál kiderül, hogy az egyén számára fontosak és hasznosíthatók, beilleszthetők az általa megélt világba.

Korántsem akarok vitatkozni a tudásszociológus Polányival. Hiszen alaptételét "visszaigazolja" az élet. Sokkal inkább azzal a szemlélettel van vitám, amely a tudásevidencia-elméletre alapozottan akarja pragmatizálni az iskola által ma közvetített, egyébként valóban túlzottan akadémikus, teoretikus és elvont tudást. Kétségtelen, hogy az akadémikus tudáselemek indokolatlanul magas aránya nagy súllyal felelős azért, hogy a hátrányos helyzetű rétegekbe tartozó gyerekek igen hiányos tudással lépnek ki az iskolarendszerből, hogy valójában kevés ismeret, tudás válik az iskolai tanulás eredményeként a sajátjukká. Az ebből eredő problémákra azonban nem jelent valóságos megoldást az ismeretek olyanfajta minimalizálása, még inkább redukálása, amely e gyerekek szűkös, szegényes életvilágához igazítja a számukra közvetítendő ismeretek tartalmát. Ez ugyanis a tudás szegregálódását erősítené fel. Maga Polányi is utal erre, amikor kifejti, hogy viszonylag csekély az a tudásmennyiség, amelyet evidenciák, a gyakorlati visszaigazolhatóság alapján képesek vagyunk befogadni. Épp ezért fogalmazza meg sajátos pedagógiai ars poetikáját, amelynek lényege az, hogy a kultúrát, tudást közvetítőknek olyan szintű bizalmat, érdeklődést kell felkelteniük azokban, akiknek átadják a tudást, hogy a szűk értelemben evidensnek, relevánsnak elfogadottakon túli, transzpragmatikus ismereteket, kultúraelemeket is elfogadják, képesek legyenek azonosulni azokkal. E nélkül meglehetősen szűkös lenne, s igen gyorsan megszűnne az a kulturális kontinuitás, amelynek fenntartása a generációk közötti kultúraátadás értelme.

Polányi is odáig jut a következtetéseiben, mint minden korábbi és mai elemzés: a pedagógusnak, az iskolának kell felkeltenie a tanulás igényét azon tudáselemek, ismeretek iránt, amelyek a gyerekek jelentős része számára élethelyzetük miatt idegennek hatnak. Csak ez állíthatja meg a kulturális szegregálódást, és akadályozhatja meg a hátrányban lévők és az előnyösebb csoportok közötti végérvényes kulturális szakadás.

Úgy tűnik, késő van, közeleg a huszonnegyedik óra. A hátrányban lévők a saját, egyre szegényesebb életük nézőpontjából egyre kevesebb ismeretet tekintenek fontosnak, tanulásra érdemesnek.

Nem szabad engedni, hogy tudásszociológiai törvényszerűségek alapján "ők írják" saját tanterveiket, s élethelyzetük révén önmaguk idézzék elő kirekesztődésüket a kultúra közösségéből s ezzel együtt a felzárkózásból.

 


Tartalom

Konferencia

[3–6. oldal]
A szerző áttekintést ad azokról a vitákról, dilemmákról, amelyek ma a fejlett országokban érzékelhetőek a standardizált tesztekkel történő értékeléssel kapcsolatban. Kísérletet tesz magának a fogalomnak a meghatározására, továbbá elemzi az értékelés társadalmi-politikai környezetét. Feltárja, hogyan hat vissza az értékelés a tanulásra és a tanulási környezet alakítására. 
[7–21. oldal]
A standardizált vizsgákkal szembeni legfőbb igény a teljesítmény mérésének objektivitása. A szerző először a standardizáció és objektivitás összefüggéseit tárgyalja az angol A-szintű vizsgákra vonatkozó ilyen jellegű kutatási eredmények tükrében. Majd azt mutatja be, milyen szakmai és technikai megoldásokkal próbálják az évente változó vizsgázók teljesítményének standard minősítését fenntartani a skót vizsgarendszerben. Végül egy különösen nehéz szakmai problémára, a szóbeli vizsgák standardizációjának megoldási lehetőségeire tér át, megismertetve az olvasóval a cambridge-i nyelvvizsgáztatás sikeres tapasztalatait. 
[22–30. oldal]
A 14-15 éves magyar tanulók természettudományos teljesítményei a 2000. évi OECD-PISA nemzetközi felmérés tanúsága szerint az átlag közelébe kerültek (a 15. rangsorhelyre), míg korábban az ehhez hasonló felmérésekben tanulóink a csúcsrégióban helyezkedtek el (1–5. rangsorhely). A szerző e jelenség lehetséges okait keresve rámutat a teszttechnika megváltozására (mely tükrözi a tanulással kapcsolatos felfogásmód változását) és az oktatásügyi központosítás – decentralizáció lehetséges hatására. A „tanulói teljesítményről” alkotott nézeteink is felülvizsgálatra szorulnak – állítja a szerző. 
[31–37. oldal]
A tanulmány a tudáskoncepció változásából kiindulva elemzi, hogy miként alakul át az iskola, a tanítási-tanulási folyamat egésze. Az átalakulás egyik legszembetűnőbb eredménye az, hogy az ismeretekkel szemben felértékelődik a kompetencia, az a fajta tudás, amelynek elsajátítása természetes környezetben, életszerű tapasztalatok szerzésével történik. A tanulmány elemzi azt is, hogy mindez milyen módon jelenik meg a tartalomban, a tanításban és a tanulók fejlesztésében. 
[38–45. oldal]
A tanulmány összegzi az iskolai értékelés lehetséges funkcióit egy olyan időszakban, amikor jelentősen megváltozik a tudásról alkotott felfogás. Rávilágít arra a problémára is, miszerint az értékelés az intézményekben még mindig nem tematizálódik kellő súllyal. A szerző szerint a hazai értékelési szemléletben még kevéssé van jelen a tanulók önreflektivitásának erősítését szolgáló mozzanat. 
[46–55. oldal]
A hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásának egyik legfontosabb feltétele a számukra biztosított oktatás jó minősége, hatékonysága. A tanulmány elemzi azokat a paramétereket, amelyekkel leírható, mérhető a hátrányos helyzetűek oktatásának minősége. A kiválasztott minőségi jellemzőkre vonatkozóan a tanulmány számos adatot tesz közzé, amelyek arra utalnak, hogy a hátrányban lévők a minőségi oktatáshoz való hozzájutásban is esélytelenebbek. 
[56–69. oldal]

Tanulmányok

A művelődéstörténész szerző arra a kérdésre keres választ, hogy milyen kapcsolódási pontok léteznek a művelődéstörténet és a neveléstörténet között. Álláspontja szerint, amennyiben a neveléstörténetet nem szűken, a neveléstudomány histográfiájaként értelmezzük, hanem az oktatás által közvetített kultúra, tudás történeti változásait összegző diszciplínaként, akkor a nevelés- és a művelődéstörténet meglehetősen szoros kapcsolatot alkot. 
[70–79. oldal]
[80–81. oldal]

Világtükör

Magyarországon is fontos téma a tanulókat érő iskolai ártalmak megismerése és megelőzése. Az alábbiakban áttekintést adunk a feladat értelmezéséről a nemzetközi szakirodalom alapján. Az ismertetett könyvekből, tanulmányokból kitűnik, hogy az iskolai ártalmak megelőzése összetett pedagógiai, mentálhigiéniai és pszichiátriai gondozást igényel. 
[82–89. oldal]

Kritika-figyelő

Az OKI Kiadó és a Dinasztia Kiadó közösen jelentette meg a Nevelési kézikönyv nem csak osztályfőnököknek című kötetet. A könyv régi hiányt pótol, mivel három évtizeddel ezelőtt jelent meg utoljára ilyen jellegű összeállítás. Az új kiadvány szerkesztőjével, Szekszárdi Júliával a könyv ürügyén az osztályfőnöki szerepről, a nevelés mai értelmezéséről és az iskola világának sajátosságairól beszélgetett Schüttler Tamás. 
[90–94. oldal]
[95–100. oldal]
[101–103. oldal]
[104–105. oldal]
[106–107. oldal]
[108–109. oldal]
[110–116. oldal]

TKA-melléklet

Az Európai Unió oktatással, képzéssel kapcsolatban megfogalmazott egyik fontos igénye az, hogy az oktatásban történjék meg a munkaerőpiac által fontosnak tartott készségek, kompetenciák fejlesztése. Az Oktatási Minisztérium felkérésére mintegy négyszáz magyar vállalat esetében mérték fel, hogy az adott cégek milyen készségek meglétét igénylik dolgozóiktól. Az írás erről a kísérleti mérésről ad tájékoztatást, valamint közli a kutatás zárótanulmányának összefoglalóját. A projekt részletes bemutatása, a zárótanulmány, a tanulmány következtetéseinek rövid összefoglalása, valamint a zárókonferencia programja az előadások anyagával elérhető a Tempus Közalapítvány honlapján: http://www.tpf.iif.hu/keszsegigeny.html. A kísérleti projekt zárótanulmánya közvetlenül az alábbi internetcímen található: http://www.tpf.iif.hu/docs/keszsegigenytanulmany.doc. 
[117–121. oldal]

KOMA-melléklet

[122–123. oldal]
[124–126. oldal]
[127–130. oldal]
[131–133. oldal]
[134–142. oldal]
[143–148. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.