2019. szeptember 23., hétfő , Tekla

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2004 december

Új Pedagógiai Szemle 2004 december

2009. június 17.

1988 végén az egykori OPI munkatársaként részt vettem egy Leningrádban tartott munkaülésen, ahol a szocialista országok pedagógiai intézeteinek képviselői a mindenoldalúan fejlett ember nevelésének 1990 és 2000 közötti feladatait kijelölő munkaprogram szövegének előkészítésén dolgoztak. Egy olyan Magyarországról érkeztem erre a tanácskozásra, ahol már érezhetővé vált a változások előszele. Azon az őszön már túl voltunk a lakitelki találkozón, a Szabad Kezdeményezések Hálózata legálisan ülésezett a Corvin moziban, ronggyá olvastuk Ribakov sokáig kiadatlan, megindító könyvét, az Arbat gyermekeit, s a HVG-ben interjú jelent meg Bauer Tamással és Lengyel Lászlóval a pénzügykutatósok híres félszamizdat röpiratáról, a „Fordulat és reform”-ról. Talán ezért is volt olyan végzetesen anakronisztikus hallgatni a munkaülés egynémely résztvevőjének harcos felszólalását. Például azt, amikor az NDK-ból érkezett kolléga javasolta, hogy fontos elérendő célként jelöljük meg minden részt vevő ország számára a tanulók felkészítését a kapitalista fogyasztói társadalom hatásaival való szembenállás képességének elsajátítására. A bolgár kolléganő előadásában azt vázolta, milyen fontos, hogy tanulóinkban tudatosítsuk: a szocialista gazdaság és társadalom fölénye hosszú távon érvényesül. A munkaülés szovjet házigazdái pedig több szövegváltozatban is elénk terjesztették azt a nevelési célt, mely szerint el kell érni, hogy a tanulók értékrendjének legfőbb szervező ereje a szocialista-kommunista jövőbe vetett hit legyen.

Három nap után, amikor csak lehetett, igyekeztem távol maradni ettől a furcsa színjátéktól, s belevetettem magam Észak Velencéjének peresztrojkás forgatagába, ahol szintén érezhető volt, hogy valami átalakulóban van. Az emberek mintha bátrabban, nyíltabban beszéltek volna, mintha remény ébredt volna bennük, hogy van esély egy élhetőbb világra még akkor is, ha Gorbacsov ellenére nőttek az üzletek előtti sorok. Az értelmiség az éppen megjelent Sartre- és Wittgenstein-fordításokról beszélt, meg a fel-feltörő örök orosz – nem is alaptalan – reménytelenségérzetről, a változások lehetőségébe vetett hit folytonos elvesztéséről. A leningrádi Pedagógiai Kutatóintézet munkaüléseinek voluntarista célokat kitűző vitái bennem is hasonló érzeteket keltettek. Ahogy a délutáni szürkületet megtörő fények által megvilágított csatornaparti házakat nézve megelevenedtek a Dosztojevszkij- és Turgenyev-regények régi Pétervárának képei, azon tűnődtem, vajon mikor lesz vége annak a történelmi kornak, amelyben egy politikai tömb egy bizottságának munkaértekezletén közös célokat határoznak meg egy földrésznyi térség felnövekvő nemzedékének értékrendjéről, világgal kapcsolatos nézeteinek alakításáról.

Aztán végre leszállt velem Ferihegyen a Malév TU 154-ese, és a repülőtéri könyves pavilonban megláttam Koestler könyvét a Sötétség délben-t magyarul Konrád György hosszú ideig csak szamizdatban olvasható Antipolitikája mellett. Rég volt ilyen jó hazaérkezni.

Ez a régi emlék akkor idéződött fel bennem, amikor a szerkesztőségben kollégáimmal először olvastuk el az Európai Unió 2000-ben, Lisszabonban tartott csúcsértekezletén megfogalmazott Oktatás és képzés 2010 című munkaprogram szövegét. Egyik kolléganőm megjegyezte, ezek a programok az egykori párthatározatokra emlékeztetik. Bevallom, magam is éreztem valami hasonlóságot az egykori „2000-re legyőzzük, felszámoljuk, minden tanulónál elérjük, minden diákot felvértezzük” állítmányú szövegek és a Lisszabonban kitűzött célok nyelvezete között. Első pillanatban a múltbeli emlékek villannak fel az olyan megfogalmazásokat olvasván, mint „minden polgár rendelkezzen az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákkal”, vagy „mindenki számára elérhetővé kell tenni a tanulást annak érdekében, hogy a tudás alapú társadalom kihívásaira jobb válaszok szülessenek”.

Valószínű, hogy minden politikai indíttatású nagy szervezet retorikája ilyen kategorikus imperatívuszokra épül – mondogattuk egymásnak a szerkesztőségben, de hozzátettük: azért ezek az Európai Unióban megfogalmazott célok kevésbé vagy talán egyáltalán nem ideológiai fogantatásúak. Az a szellemi aura, amelyben megfogalmazódtak, közelebb áll identitásunkhoz, ahhoz a történetileg meghatározott kultúraképhez, amely személyes és vállalt közösségeink orientációját régóta meghatározza. Így hát jól megszerkesztettük a munkaprogram szövegét, igyekeztük minél pontosabbá tenni az angol szövegből átvett fogalomrendszert. Értelmezni kezdtük az EU-nyelvezet kulcsszavait a benchmarkingtól az indikátorképzésig, s a szerkesztői szövegértelmezés lassan elvezetett bennünket oda, hogy felismerjük a múltbeli céltételező dokumentumok és az Európai Unió célkijelölő dokumentumainak alapvető különbségét. Az európai dokumentumokban, programokban megfogalmazott ajánlásokból, a nyitott politikai koordináció elvére alapozva minden tagország olyan mértékben vállal konkrét feladatokat, amilyen mértékben lehetőségei, erőforrásai alapján képes megvalósítani azokat. S ami talán ennél is fontosabb, hogy ezekben a programokban, kormányok számára tett ajánlásokban szinte kivétel nélkül konkrét, mérhető, számokban kifejezhető változtatási, fejlesztési célok jelennek meg az olvasási nehézségekkel küzdők arányának csökkentésétől az idegen nyelvet tanulók körének bővítésén át a matematikai és természettudományi képzésben részt vevők számának növeléséig.

Egyre inkább érzem, hogy a retorikai áthallások ellenére a munkaprogram talán nem válik voluntarista ábrándképek gyűjteményévé, hiszen ezek a célok, ajánlások az öreg kontinens gazdasági versenyképességének megőrzése, növelése – azaz egy kemény gazdasági racionalitás – érdekében fogalmazódtak meg Lisszabonban.

Sokan féltik az Uniót attól, hogy a nyitott koordinációs politika ellenére ez a racionális céltételező funkció néhány év vagy évized alatt kiüresedhet, hogy megvalósíthatatlan célok deklarációjává silányulnak a nagy ívű programok, s egy eséllyel megint szegényebbek leszünk mi – most már joggal használhatjuk a többes szám első személyt –, európaiak. Ennek nem szabad bekövetkeznie. Nem lenne jó, ha néhány évtized múltán olyan reményvesztetten sétálnánk Brüsszel vagy éppen Strasbourg utcáin, mint én azon az 1988-as szürke decemberi délutánon, a Néva partján Dosztojevszkij és Turgenyev Pétervárát keresve.


Tartalom

Konferencia

Az előadás kísérletet tesz a hatékonyság, az eredményesség és a méltányosság fogalmának értelmezésére, és elemzi az eredményesség és az oktatást meghatározó társadalmi feltételrendszer közötti kapcsolatot. Az előadás egyik fontos megállapítása, hogy a magyar oktatási rendszer azért van többek között válságban, mert nem elég hatékony, nem elég eredményes, és a méltányosság sem érvényesül kellőképpen benne. 
[3–15. oldal]
Az előadás az angliai iskolákban végrehajtott nagy ívű reformot mutatja be, amelynek keretében minden iskolára kiterjedően bevezették a tanulók teljesítményének folyamatos mérését. A neves angol előadó adatokkal támasztja alá, hogy a folyamatos tesztelés hatásaként látványosan növekedett a tanulók teljesítménye, javulni kezdett az oktatás minősége. Eközben csökkent az iskolák szelektivitása, azaz a hátrányosabb helyzetű tanulói rétegekben is növekedtek a teljesítmények. David Hopkins szerint, ha a tanítás egyénre szabott, ha a tanárok felkészültek a differenciálásra, akkor a minőség nem mond ellent a méltányosságnak, azaz nem nőnek, hanem csökkennek az esélykülönbségek. 
[16–25. oldal]
Az előadás alapján készült tanulmány képet ad az értékelés újabb eszközeiről. Bemutatja, hogy a közoktatás jogi szabályozása milyen értékelési funkciókat hordoz, és hogy a nemzetközi értékelési rendszereknek – mindenekelőtt a PISA-nak – milyen hatásai vannak az oktatásra. Emellett részletesen elemzi a hozzáadott pedagógiai érték objektív megragadása érdekében tett kutatói törekvések hatásait és első eredményeit is. 
[26–35. oldal]
A mérés-értékelés kapcsán néhány éve megjelent egy fogalom, a hozzáadott pedagógiai érték. Az alábbi tanulmány a hozzáadott értékről és a teszteken mért eredmények objektivitása szempontjából fontos tényezőről, a hozott értékről, valamint ezek számítási módszeréről ad információt. A hozott érték fejezi ki azt a szociokulturális hátteret, amelyből a tanuló érkezik. A hozott érték számítása meghatározó jelentőségű az intézmények teljesítményének megítélésében, mivel segítségével mérhetővé válik egy-egy intézmény valóságos hozzáadott pedagógiai értéket létrehozó képessége. 
[36–50. oldal]
Az OKI-konferencia témájához kapcsolódóan az értékelés társadalmi nyilvánosságáról beszélgettek a pódiumvita résztvevői. A megvitatott kérdések között szerepelt annak megtárgyalása, hogy milyen a jó iskola, továbbá az is, hogy mennyire alkalmasak a nyilvánosságra hozott, különböző mérési-értékelési adatok alapján képzett iskolai rangsorok. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az értékelés társadalmi nyilvánossága pozitívan hat az oktatás, az intézmény fejlődésére, ezért szükség van egy mindenki által elérhető, ugyanakkor legitim értékelési rendszerre. 
[51–60. oldal]
Az előadás négy témakörrel foglalkozik. Áttekinti azt a hátteret, amelyben a közös európai oktatáspolitikai célok megfogalmazódtak. Ismerteti, hogy miként alakult át az Európai Unióban a közpolitikák közösségi koordinációja, és bemutatja azt is, hogy milyen módon jelennek meg a közös oktatásfejlesztési célok azokon a politikaterületeken, ahol a nemzeti politikák koordinációja már korábban elindult. Képet kap az olvasó az oktatási ágazaton belül zajló önálló oktatáspolitikai koordináció folyamatáról, melyet „objectives folyamatnak” neveznek, és röviden összefoglalja e folyamat eddigi eredményeit és jövőbeli lehetőségeit. 
[61–68. oldal]
Az előadás a munkaprogramban való magyar részvétel tapasztalatai alapján bemutatja, mit jelentenek a benchmarkok, a Lisszabonban megjelölt célok konkrét számokra lefordított, mérhető, elérendő eredményei a hazai oktatás fejlesztése szempontjából. A kijelölt benchmarkok mindegyike olyan fejlesztési célokat határoz meg, amelyek a magyar oktatás, gazdaság és társadalom szempontjából hosszú távon meghatározó jelentőségűek. Az előadás képet ad arról is, hogy mit jelent a lisszaboni célok adaptálása a sajátos hazai viszonyokra. 
[69–73. oldal]
Az oktatás és képzés 2010 konferencia keretében megtartott pódiumvita betekintést próbált nyújtani abba a műhelymunkába, amely a hazai és a nemzetközi munkabizottságokban zajlik. A beszélgetésben érzékelhetővé válik, hogy a nyitott koordináció nyomán hogyan alakul át az Unió munkabizottságainak stílusa, miként működnek együtt a kutatók és az eurobürokraták. 
[74–84. oldal]

Tanulmányok

A tanulmány egy olyan digitális tananyag-fejlesztési projektet mutat be, amely az Európai Unió Információs Társadalom Programja keretében zajlott, s amelyet az Európai Iskolahálózat koordinált. A projekt keretében a természettudományi tárgyak tanításához készítettek a tanárok digitális tananyagokat. A tanulmány bemutatja, mi is jellemzi valójában a digitális tananyagot. Elsősorban olyan témákban van létjogosultsága, ahol a tanár a digitális, multimédiás eszközökkel valójában többet tud megmutatni a tárgyból, mint a hagyományos taneszközökkel. A szerző áttekintést ad a magyar tanárok által fejlesztett tananyagokról is. 
[85–94. oldal]
A pedagógia régi kérdése, hogy melyik tanulási-tanításszervezési módszer hatékony. A tanulmány áttekinti a frontális tanítástól a differenciálás különböző formáin át egészen az individualizált tanulásig terjedő tanulásszervezési módokat, és arra a megállapításra jut, hogy a maga helyén mindegyik módszer eredményezhet hatékony tanulást. Ennek feltétele a tanulók sajátosságainak, illetve a különböző tanítási célokhoz vezető utaknak az alapos ismerete. 
[95–104. oldal]

Világtükör

Hogyan élik meg a háborús konfliktusokat a gyerekek? Milyen nyomokat hagy lelkükben az átélt borzalom? Hogyan oldható meg a fegyverropogás, a bombázás közepette az iskoláskorú gyerekek tanítása? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket válaszol meg Mihály Ildikó összeállítása a háborús konfliktusoktól terhes régiókban végzett elemzések tapasztalatai alapján. Az elemzésből kiderül, hogy a háborúk súlyos, életre szóló nyomokat hagynak az ott élő gyerekekben, a depressziótól az agresszióig. A háború sújtotta területeken nemcsak a romba dőlt épületeket kell újjáépíteni, hanem a szétzilálódott, agresszióra, félelmekre szocializálódott gyermeklelkeket is hosszú ideig gondozni kell. 
[105–111. oldal]

Múltunkból

A tanulmány képet ad arról a jelentős fejlődésről, amely a múlt század húszas éveiben a sport és az iskolai testnevelés terén következett be. Klebelsberg Kunó nevéhez fűződik a modern iskolai testnevelőtanár-képzés megteremtése. A szerző utal arra, hogy a sport és a testkultúra-fejlesztés terén kialakított politika nemcsak az egészséges életmódot, hanem a Trianon utáni revíziós politikát is szolgálta. 
[112–116. oldal]

Műhely

A több évtizedes gyakorló pedagógusi múlttal rendelkező szerző egyrészt elemzi a gyerekek által beszélt nyelv, a kifejezőkészség szegényességének okát, és mind a szülők, mind a pedagógusok számára ad megfontolandó tanácsokat. Ezek közül talán a két legfontosabb: a gyerekekkel való minél több beszélgetés mesékről, tapasztalatokról és a minél gyakoribb olvasás, olvastatás. 
[117–122. oldal]

Kritika-figyelő

[123–125. oldal]
[126–127. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.