2019. november 21., csütörtök , Olivér

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2005 április

Új Pedagógiai Szemle 2005 április

2009. június 17.

A hetvenes évek vége felé egy külvárosi gimnáziumban tanítottam, meglehetősen beszűkült érdeklődésű, a tanításba belefáradt tanárkollégák és hátrányos helyzetű, zömében alacsonyan iskolázott szülői környezetből érkező gyerekek között. Azokat az éveket éltem, amikor egy fiatal tanár végre megszabadul az egyetemi kényszerolvasás béklyóitól, és szelleme szabadon rácsodálkozhat az őt érdeklő tudományokra, irodalmi művekre. Délutánjain, estéin végre elmélyedhet mindabban, amit az egyetemi évek alatt csak felületesen ismerhetett meg. A szellemi arculat kialakulása szempontjából talán ezek a legmeghatározóbb s legtermékenyebb évek. Ebben az időben dől el, hogy valaki szellemi betanított munkás vagy autonóm értelmiségi lesz. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy az értelmiségivé váláshoz, a szellemi emberré emelkedéshez szükség van társakra, szükség van egy olyan mindennapos közegre, amelyben az íróasztal és az olvasólámpa magányában szerzett tudás, a jegyzetpapírokon megfogalmazott gondolatok megütköznek más, szintén elmélyülten tanuló, széles érdeklődésű emberek, kollégák és idősebb mentorok véleményével, tapasztalataival.

A külvárosi, egykor általános iskolából gimnáziummá „fejlesztett” középiskola tanári karában nem nagyon volt olyan kolléga, akivel a közép-európai abszurd társadalomfilozófiai, szociológiai gyökereiről vagy a tudatregény problémáiról beszélgethettem volna. Mint ahogy a tanulási motiváció nevelés-lélektani problémáinak megvitatásához sem találtam olyan tanártársat, aki a diákokat korholó beszélgetéseken túl hajlandó lett volna beszállni a magam kezdte mélyinterjús kutatásba, amelyet főként tanári munkám csekély hatásfoka és a tanulók érdektelensége motivált. A pezsgő szellemiségű egyetemi évek után meglehetősen nehéz volt elviselni az iskola szellemi sivárságát, a heti 20-24 órányi tanári munka taposómalmába szürkült, egykor bizonyosan sokkal ambiciózusabb kollégák közegét.

Akkor lett valamivel elviselhetőbb ez a tespedt világú tanoda, amikor egy véletlen folytán bekapcsolódhattam a minisztérium által kezdeményezett kísérletbe, amelynek keretében középiskolásoknak szóló, kétéves pedagógiai-pszichológiai fakultatív tantárgy kidolgozására s a kidolgozott tananyag kísérleti tanítására adódott lehetőség. Hol volt még akkor iskolai innováció, pályázati lehetőség! A minisztériumi kísérlet irányítói kitalálták, hogy nem elég a Fazekasban és valamelyik vidéki elit gimnáziumban kipróbálni ezt a – képesítés nélküli pedagóguspályára felkészítő, esetleg a pedagóguspályára szocializáló – tárgyat, hanem kell egy-két gyenge, hátrányos helyzetű középiskola is, ahol esetleg akad a tárgyakhoz valamit értő, vállalkozó szellemű tanár, aki együttműködik az akkori OPI és az egyetem, valamint a két jó iskola tanáraival.

Nem túlzás, ha azt állítom, ettől a fordulattól megváltozott az életem. Részese lettem egy mai szóval élve fejlesztő hálózatnak, amelynek tagjai más szakmai nyelvet beszéltek, idegen nyelvű szakirodalmat olvastak, s olvastattak velem is, és betekintést nyertem abba, hogyan kell tantervi célokhoz konkrét tananyagokat hozzárendelni. Szöveggyűjteményekhez kezdtem anyagot gyűjteni, s ami a legfontosabb, megpróbáltam az elit értelmiségi környezetből érkező tanulók számára természetesnek ható nyelvi kontextusokat saját diákjaim számára lefordítani, adaptálni. Végül is kétszer két évig tanítottam ezt a heti négyórás fakultációs tárgyat ott a végeken, egy meglehetősen gyenge középiskolában. Hogy nem szöktem meg azonnal a tanári pályáról, azt annak köszönhetem, hogy éveken át e hálózat részeseként hetente beszélgethettem kiváló tanárokkal, tankönyvek fejezeteit írhattam, bírálhattam, és előadásokat tarthattam a tárgy iránt érdeklődő kollégáknak az ország különböző pontjain. Az egykori sokszor öncélúan olvasó, a realitásoktól néha elszakadó, magányosan álmodozó szellemi emberből ez a hálózat faragott földön járó, a konkrét valósággal folytonosan szembesülő, ahhoz alkalmazkodni próbáló – talán nem szerénytelenség – kezdő innovátort.

Persze mindez kevésbé fontos ahhoz képest, hogy ez idő alatt mintegy félszáz tizenéves érzékenyebbé vált az emberi problémák iránt, és némelyikük sokkal többet tudott a tanítási stílusok sajátosságairól és a személyiségfejlesztés egyénre szabottságának problémáiról, mint az őket tanító tanárok többsége. Vagy hogy felbolydult méhkassá vált a tanári szoba, amikor a közben partneremmé, segítőmmé vált igazgatóm előterjesztette, hogy a nevelési alapismeretet tanuló diákok hospitálnak a tantestület tagjainak óráin, és meghatározott szempontrendszer szerint értékelést készítenek azokról. S az sem mellékes, hogy az iskola addig halódó szabadidős programjaiból a kerület egyik legjobb ifjúsági klubját hozta létre ez a két évfolyam. Aztán négy év után új miniszterhelyettes jött, aki leállította ezt a kísérletet. Sorsom megpecsételődött, s otthagytam a tanárságot – mindez a történet lényege szempontjából azonban kevésbé érdekes.

E kísérlet történései sokáig megmaradtak az emlékeimben, s egyes elemei ma is gyakran felidéződnek bennem. Legutóbb épp akkor, amikor a Szemle által a Nemzeti Fejlesztési Tervről szervezett vitán Patkós András akadémikus az innovációra kész tanárok hálózatba szerveződését jelölte meg a fejlődés, fejlesztés egyik legfontosabb irányának. Saját tanárságom sikere és egyben kudarca alapján ehhez hozzátenném, hogy a jó innovációs készségekkel rendelkező pedagógusokat a hálózatba szerveződés mellett fontos lenne felkészíteni arra, hogy saját közegükben is ki tudjanak törni a szellemi elszigeteltségből, képesek legyenek felrázni a kiégettséggel, a mindennapi egzisztenciális gondokkal küzdő tanártársaikat, és ne magányos farkasként próbálják megváltani saját mikrovilágukat.

A pedagógiai innováció természetéből adódik, hogy „egyedül nem megy”, s ahogy egy másik Sándor Pál-film főhőse, Minarik Ede mondja: „Kell egy csapat!”


Tartalom

Tanulmányok

A próbaérettségi eredményeit bemutató sorozatunkban ezúttal három természettudományi tantárgy vizsgatapasztalatait elemzik az OKI Követelmény- és Vizsgafejlesztési Központjának munkatársai: Bánkuti Zsuzsa (fizika), Berek László (kémia) és Csorba F. László (biológia). Az olvasó mindhárom tárgy esetében megtudhatja, hogy a próbaérettségiben milyen arányban szerepeltek az eddigiektől eltérő, szokatlan feladatok (esettanulmány, esszé), s milyen arányban kaptak helyet a tantárgyban hagyományosnak mondható feladatok. Érdekes összehasonlításokra adnak lehetőséget a többféle csoportosításban is megjelenő eredmények mind a közép-, mind az emelt szintre vonatkozóan. 
[3–25. oldal]
A tanulmány olyan pedagógiai módszertan bemutatására tesz kísérletet, amely hozzásegíti az iskolát a hátrányos helyzetű diákok integrációjához, valamint a tolerancia fejlesztéséhez. A szerző célja bevezetni az olvasót a mentorpedagógiába, s arra sarkallni, hogy miután kipróbálta a módszert, tegye meg észrevételeit, ossza meg tapasztalatait. Az első részben a mentorpedagógia alkalmazását a felsőoktatásban mutatja be, a második részben, melyet májusban közlünk, az alap- és középfokú oktatásban való adaptációját ismerteti. 
[26–38. oldal]
Az elmúlt másfél évtizedben újra teret kap a családi értékrend. Az értékpluralizmus szabadsága jegyében a szülők egyre nagyobb mértékben alakítják gyermekeik értékválasztását, világról való gondolkodásmódját. A családi szocializációban elsajátított tartalmak megjelennek, hatnak az iskolában is. A szerző azt vizsgálja, hogy az iskola mennyire képes kezelni az eltérő családi szocializációból származó különbségeket, az esetleges konfliktusokat. 
[39–44. oldal]
A tanulmány azt vizsgálja, hogy a közoktatás legfontosabb tartalmi szabályozó dokumentumában, a Nemzeti alaptantervben hogyan jelenik meg a szociális kompetencia fejlesztése, a kognitív fejlesztésekre alapozott hazai oktatásban hogyan teremthető meg az egyre fontosabbá és nélkülözhetetlenebbé váló szociális képességek fejlesztése, valamint milyen feladata van ezek kivitelezésekor a pedagógusoknak. 
[45–52. oldal]

OKI-műhely

Az új érettségi vizsgával foglalkozó sorozatunk részeként közreadjuk azt az átfogó tanulmányt, amelyet az OKI Követelmény- és Vizsgafejlesztési Központjának két vezetője készített az érettségi fejlesztésének több mint egy évtizedes történetéről, illetve a 2005-ben bevezetésre kerülő vizsga sajátosságairól. A tanulmány részletesen elemzi az új érettségi vizsgamodell pedagógiai céljait, az abban rejlő értékelési filozófia jellemzőit, továbbá a vizsgaszervezés logisztikai rendszerét. A tanulmányból képet kap az olvasó arról is, hogy a kétszintű érettségi milyen szerepet tölt be az oktatás tartalmi modernizációjában. 
[53–70. oldal]

Nézőpontok

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal felkérte folyóiratunkat, hogy a 2007–2013 közötti időszakra szóló II. Nemzeti Fejlesztési Terv oktatási célkitűzéseiről nyilvános vitát szervezzen. Ennek a vitának a részleteit ismerheti meg az olvasó. A szakértők és a meghívott pedagógusok egyaránt azt tartják az egyik legfontosabb megvalósítandó célnak, hogy az oktatás fejlesztésére fordítható források megszerzésében egyszerre érvényesüljön a költséghatékonyság racionalitása és az esélyegyenlőség növelése. 
[71–83. oldal]

Látókör

Az írás mind műfaját, mind tartalmát tekintve szokatlan. Közlését azért tartjuk fontosnak, hogy bepillantást nyújtsunk abba a folyamatba, amely napjainkban a szomatikus neveléssel foglalkozó kutatások terén zajlik. A testi neveléssel foglalkozó fiatal szakemberek, akiknek kutatási tárgyuk az emberi test sajátos fejlesztése, egyre inkább fontosnak érzik, hogy önmaguk és persze a vizsgálatokat felhasználó, alkalmazó kör számára episztemológiai hátteret is adjanak kutatásuk tárgyáról. Egy szakma tudománnyá szerveződésének sajátos pillanatfelvételeként érdemes elolvasni a test fogalomértelmezéséről írott dolgozatot. 
[84–90. oldal]

Világtükör

Az Oktatás és képzés 2010 munkaprogramot bemutató sorozatunk ezúttal két kulcsfontosságú területtel foglalkozik. Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) elterjesztése kiemelkedő szerepet tölt be a lisszaboni célkitűzések elérésében. Az oktatás informatikai stratégiájának keretében a tudás alapú társadalom követelményeinek megfelelő, korszerű oktatási informatikai hálózatokat és oktatási módszereket kell kialakítani, amelyek hatékonyan támogatják az iskolai munkát. Többek között ennek megvalósításához is elengedhetetlen a tanárképzés reformja, hiszen a tudástársadalom megteremtésének sikere nagyban múlik a pedagógusokon. A tanári szakma újragondolása a fenntartható fejlődés zálogát jelenti, ezért átfogó stratégiai célokhoz illeszkedő, nagy ívű szakmapolitikai döntésekre van szükség ezen a téren. 
[91–107. oldal]
2005 márciusában Finnországban konferenciát rendeztek a PISA-vizsgálat eredményeinek értelmezéséről. A konferenciáról készült beszámoló egyrészt Andreas Schleicher, az OECD oktatáselemző központja munkatársának előadását ismerteti a PISA-eredmények értelmezéséről, másrészt röviden bemutatja a „finn csoda” egyik fontos összetevőjét jelentő finn oktatási rendszert, amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy szinte minden tekintetben alkalmazkodik a tanulók egyéni sajátosságaihoz. 
[108–112. oldal]
A hátrányos helyzetű rétegek kirekesztődése elleni küzdelem egyik fontos eszköze a veszélyeztetett, hátránnyal küzdő csoportok oktatásba, közművelődésbe és az ehhez kapcsolódó közösségfejlesztési akciókba történő bevonása. A tanulmány portugáliai példákon mutatja be, hogy a speciális tantervekkel folyó második esély jellegű, a munkaerő-piaci esélyeket növelő oktatás hogyan kapcsolható össze az általános műveltséget, a közösségi beilleszkedést segítő programokkal s a hiányos közösségi szocializáció pótlásával. 
[113–119. oldal]

Kritika-figyelő

[120–124. oldal]
[125–126. oldal]
[127–128. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.