2019. szeptember 20., péntek , Friderika

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2005 január

Új Pedagógiai Szemle 2005 január

2009. június 17.

Tilly Smith 12 éves angol kislány neve bejárta a világsajtót, a vele készült televíziós interjúk szinte minden csatornán helyet kaptak a dél-ázsiai cunami tragikus képsorai között, mivel több száz Thaiföldön, Phuket közelében nyaraló turista életét mentette meg azzal, hogy néhány jellegzetes előjelből – a tenger hirtelen kavargása, majd gyors visszahúzódása – felismerte, hogy szökőár fenyegeti a parton napozó, vízben fürdő turistákat. Szólt a szüleinek, akik szerencsére nem valamiféle gyerekes képzelgésnek vélték Tilly figyelmeztető szavait, hanem riadt kiáltozásba kezdtek. A turisták és a parton dolgozó thaiok riasztották a közelben lévő szállodák személyzetét, s kiürítették a partot, az emberek egy magaslatra futottak fel. Néhány percen belül a szökőár elárasztotta a szállodákat, éttermeket, de szerencsére senkit sem sodort el az irdatlan erővel zúduló víztömeg.

A szeplős, szőke angol kislányt a Surrey grófságbeli Oshott általános iskolájában Andrew Kearney tanította földrajzra. A Tillyvel készült interjúkban az eseményektől láthatóan felzaklatott, könnyeivel küszködő kislány elmondta, hogy a másodpercek alatt született felismerését földrajztanárának köszönheti. A lelkes fiatal tanárnő fontosnak tartja, hogy ne csak száraz leíró földrajzot tanítson diákjainak, hanem megismertesse őket a természeti jelenségekkel, az esetleges veszélyek előjeleivel. Így került sor a pusztító szökőár előtt alig két héttel arra az órára is, amelyen a cunami jelenségével foglalkoztak, s amelyen többek között levetítették a Hawaii-szigetet ért szökőárról készült videofelvételt. Az amatőr felvételen több szemtanú ugyanazokról a jelenségekről számolt be, mint amelyeket Tilly Smith érzékelt a Phuket melletti tengerparton. Az órán egy szimulációs játékot is lejátszottak a gyerekek, amelyben azt próbálták, ki mit tenne, hogyan cselekedne, ha a brit partok vagy bármely más tengerpart mentén szökőár jönne. Tilly és társai érzelmileg is átélték egy ilyen természeti katasztrófa lehetséges hatásait, megpróbálták önmagukban kezelni az ilyen helyzetekben szükségszerűen fellépő pánikot. Andrew Kearney az interjú során elmondta, hogy hasonló formában dolgozta fel a földrengések, esőzések, árvizek okait, a jelenségek természetismereti hátterét, de a jelenségek bekövetkezése esetén lehetséges közösségi szituációk hatásait, a kritikus helyzetek okozta veszélyek elhárításának módjait is.

Ez a történet több fontos üzenetet is hordoz. Talán a legfontosabb, hogy az iskola tudásközvetítésben játszott szerepét kétségbevonó vélekedésekkel ellentétben Tilly Smith mégiscsak az oshotti iskola földrajzóráján tanultak segítségével mentette meg százak életét. A történet egyértelműen mutatja, hogy az az iskola képes megőrizni az ismeretközvetítésben betöltött szerepét, amely nem holt ismereteket közöl, hanem olyanokat, amelyek a mindennapi élethelyzetekben is hasznosíthatóak. Fontos üzenetnek érzem, hogy Tilly és társai nemcsak ismereteket szerezhetnek a természeti, környezeti katasztrófákról, hanem sokféle lehetőségük van a jelenségek érzelmi átélésére. A BBC Tillyről és tanáráról készült 15 perces dokumentumriportjából megtudhattuk, hogy a tanárnő évek óta szimulációs játékokban dolgozza fel a helyi környezetvédelmi problémákhoz kapcsolódó valóságos konfliktusokat, amelyekben a hulladéktárolástól a patakszennyező vegyipari üzem problémáján át egészen az erdőkön át haladó, új út nyomvonalának kiválasztásáig minden lehetséges témát úgy dolgoz fel, hogy tanítványaiban fejlődjenek azok az összetett kompetenciák, amelyek a természet, a környezet védelméhez szükséges társadalmi cselekvéshez szükségesek. A riportban megszólaltatott gyerekek érdekes módon nem érezték hősnek osztálytársukat, természetesnek tartották, hogy felismerte a közeledő cunami veszélyét. „Ez az ember dolga ilyen helyzetben” – mondta egy kedves nyurga kamasz fiú. Olyan szép, hogy nem is lehet igaz, mondtam magamban. Pedig tény, hogy azon a kicsinyke partszakaszon, ahol az angol kislány és szülei a karácsonyt töltötték, senki nem esett a szökőár áldozatául.

Még valami eszembe jut, ha erre a történetre gondolok. Tillyt komolyan vették a szülei, a körülötte lévő felnőttek. A riportban a kislány édesapja elmondta, hogy a család kicsi kora óta felnőttként kezeli Tillyt, továbbá igen nagyra becsülik a földrajztanárnőt, mivel nagyon tetszik nekik, ahogyan a földrajzot és a természetismeretet tanítja. „Abban a pillanatban, amikor a partoktól mélyen visszahúzódó, kavargó tenger láttán Tilly túlkiabálta a tenger dübörgését, nemcsak azért vettem komolyan riadt szavait, mert bíztam benne, hanem azért is mert Mrs. Kearney nevét említette. Talán azt mondta: Kearney tanárnő pontosan így mutatta be a cunamit” – mesélte a riportban a szintén könnyeivel küzdő édesapa.

A történetről szóló sajtóhírek elolvasása és az általam látott BBC-riport az elmúlt három hétben gyakorta felidéződik bennem. Főleg annak a titkát keresem, hogy mi kell ahhoz, hogy egy 12 éves gyerek ilyen mélyen bevésődő, személyes tudást építsen önmagában. Mi kell ahhoz, hogy egy 12 éves gyereket ilyen komolyan vegyen a környezete? Mindenképp olyan tananyag, amely a kognitív elemeket élmények sokaságával köti össze, olyan tanulási környezet, amely lehetőséget ad az ismeretek azonnali gyakorlati alkalmazására, amelyben nagy szerepe van a valóságnak, a tanultak azonnali érzelmi átélhetőségének. S persze sok-sok olyan tanárnőre van szükség, mint amilyen Mrs. Kearney, aki segített abban, hogy Tilly Smithben és társaiban személyes tudássá váljon mindaz, amit a szökőárról tanultak az órán. S persze olyan tananyag kell, amely a 12 éveseknek cunamiról és földrengésekről tanítva az emberi helytállást, a pánikhelyzetek megoldásának készségeit is gyakoroltatja. E nélkül ugyanis mindaz, amit tanítunk, vajmi keveset ér.

Amíg Tilly a Surrey grófságbeli Oshott általános iskolájában a szökőár esetén szükséges segítő magatartásról tanult a földrajzórán, vele egyidős unokám az ország egyik legjobb 12 évfolyamos iskolájának környezetismeret-óráján a magyarországi cukorgyárak földrajzi elhelyezkedését és a gazdaságföldrajzi térképjelek használatát tanulta.

Mi lenne velünk, ha valami csoda folytán minket is elérne egy szökőár?


Tartalom

Tanulmányok

A szerző tanulmányában, amely történetiségében mutatja be az iskola pedagógiai programjának kialakulását, a célok s az azok megvalósításához vezető utak keresésének folyamatát, azt elemzi, hogyan lehet egy önkormányzati fenntartású intézményben átvenni, megvalósítani az alternatív pedagógiák célkitűzéseit. Egyik fontos következtetése, hogy mind az iskola által közvetített tartalom, mind a szervezeti kultúra tekintetében számos lehetőség adódik arra, hogy a tradicionális iskolai gyakorlatot széttörő vagy legalábbis meghaladó iskolát teremtsenek azok az innovatív pedagógusok, akik a nem deklaráltan alternatív intézmény keretei között végzik tevékenységüket. A szerző rávilágít arra is, hogy ma mi gátolja az egykori alternatív iskolakép megvalósítását. 
[3–11. oldal]
Az esettanulmány műfajához hűen induktív megközelítésben mutatja be az iskolai fejlesztést. Az iskolában végbemenő innováció sajátosságát az adja, hogy egyben iskolateremtés is, hiszen egy korábbi általános iskola fölé épült a nyolc-, illetve a négyosztályos gimnázium. A nyolcosztályos gimnázium alapításának évétől az iskolában rendkívül lendületes, dinamikus fejlesztési folyamat indult el, amelynek irányítását az új iskolavezetés látta el az igazgató által megírt igazgatói pályázat nyomán megszülető, az iskola alapvető stratégiai dokumentumának számító Pedagógiai Program következetes megvalósításával, a tanárok átképzésével, illetve a tanári állomány bővítésével, részben cseréjével és hatalmas eszköz- és infrastrukturális fejlesztéssel. 
[12–27. oldal]
A szerző közelmúltban megjelent kötetében az elmúlt évtizedek kiemelkedő magyartanáraival készült interjúit gyűjtötte egybe. Az alábbiakban közölt írás a kötet bevezető tanulmányának kiegészített változata, amelyben a szerző képet ad a megkérdezett „mestertanárok” szociológiai jellemzőiről, életpályájuk közös vonásairól, valamint arról, hogy milyen személyes, társadalmi és intellektuális törekvések játszottak szerepet kiválasztódásukban, sikereikben. Az elemzésből jól kirajzolódnak az elmúlt évtizedek irodalomtanításában tükröződő tanítási felfogások, paradigmák, továbbá az ezek hátterében fellelhető politikai, irodalomtudományi, pedagógiai nézetek, viták. 
[28–40. oldal]
Az oktatás tartalmával foglalkozó szakemberek, de a szélesebb szakmai közvélemény számára is régóta kérdés, mi lehet, mi legyen az oktatás tárgya, mennyire korlátozódjon a közvetített tartalom a tudomány által minden szempontból visszaigazolt tényekre. A tanulmány szerzője szerint a közpénzen fenntartott iskola kötelező jelleggel csak a természettudományi diszciplínákat, továbbá az államberendezkedésre, a jogrendre vonatkozó ismereteket oktathatja. Minden egyebet, beleértve a művészeteket is, nem lehet kötelező jelleggel tanítani, mivel azok sajátos ízlés- és értékvilágot közvetítenek. Gondolatmenetében egészen odáig jut el, hogy az iskolának nem lehet feladata valamely nemzet vagy etnikum identitásának erősítése, kulturális hagyományainak átörökítése. Hosszú szerkesztőségi vita előzte meg a sok helyen sarkított kijelentéseket tartalmazó tanulmány közlését. Végül azért döntöttünk Holovicz Attila írásának megjelentetése mellett, mert biztosak vagyunk abban, hogy többeket vitára, ellenérvek sokaságának megfogalmazására sarkall. Várjuk tehát olvasóink reflexióit, kritikáit a szerző által megfogalmazott s tapasztalataink szerint korántsem egyedi és extrém vélekedéssel kapcsolatban. 
[41–51. oldal]

Nézőpontok

Éppen egy évtizede, 1995-ben jött létre a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány. Ebből az alkalomból a kuratórium három tagjával, Nádor Rudolfnéval, Szenczy Sándornéval és Szalay Lúciával, majd ezt követően Dobos Krisztinával, a KOMA elnökével a közalapítvány oktatásfejlesztésben betöltött eddigi szerepéről, továbbá jövőbeli feladatairól készült interjú. Mindkét beszélgetésből kiderül, hogy a KOMA nemcsak anyagi támogatást jelentett a kibontakozó pedagógiai innovációs folyamatok számára, hanem épp a pályázati témák révén ráirányította a figyelmet a legfontosabb modernizációs célokra. Mind a kurátorok, mind az elnök véleménye szerint a KOMA tevékenységében a jövőben a tartalmi fejlesztés mellett nagyobb hangsúlyt kell kapnia a tanítás módszertani megújításának. Dobos Krisztina a vele készült interjúban utal arra is, hogy a neveléstudomány számára milyen gazdag kutatási terepet jelenthet az elmúlt évtized pályázatainak szisztematikus elemzése. 
[52–57. oldal]
[58–62. oldal]

Világtükör

Készen állnak-e diákjaink arra, hogy szembenézzenek a jövő kihívásaival? Képesek-e elemezni, érvelni, ötleteiket hatékonyan közvetíteni? Rendelkeznek-e mindazon képességekkel, melyek lehetővé teszik majd az élethosszig tartó tanulást? A 2003-as PISA- (Programme for International Student Assessment – A tanulói tudást mérő nemzetközi program) mérés arra kereste a választ, hogy a kötelező iskoláztatás vége felé a tanulók birtokában vannak-e mindazon tudásnak és képességeknek, melyek elengedhetetlenek a mindennapi életben való tevékeny részvételhez. A háromévente ismétlődő felmérés második fordulójában 41 ország több mint 250 000 diákja vett részt. 2003-ban a matematika állt a középpontban, a feladatlapok tartalmaztak még olvasás-szövegértésbeli, természettudományi, problémamegoldó gondolkodást mérő, továbbá a diákok tanulási szokásaival és az iskolához fűződő viszonyukkal kapcsolatos kérdéseket. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a legtöbb ország megőrizte korábbi helyét, kevés – jól észlelhető – kivétellel az eredmények nagyjából azonosak maradtak. A magyar diákok teljesítménye a nemzetközi átlagnál valamivel gyengébb olvasás-szövegértésből és matematikából, míg a természettudományi és a problémamegoldó gondolkodást mérő teszteken átlagos. Finnország, mely már 2000-ben is az élen állt, 2003-ban is megőrizte vezető helyét, és tovább javult a matematika és a természettudomány terén. 
[63–85. oldal]

Műhely

A tanulmányban bemutatott tanítási eljárást az amerikai Stanford Egyetemen dolgozták ki. A Complex Instruction Program lehetővé teszi a tanárok számára a magas szintű csoportmunka szervezését olyan osztályokban, ahol a tanulók közötti tudásbeli különbség és kifejezőkészség tág határok között mozog. A program keretében végzett munka a hátrányos helyzetű tanulók leszakadását lassítja. Az eljárást eredetileg a hátrányos helyzetű afroamerikai és spanyol anyanyelvű bevándorlók gyermekei iskolai problémáinak kezelésére dolgozták ki. A programot 2001-től Magyarországon is alkalmazzák. A tanulmány a hejőkeresztúri Körzeti Általános Iskolában folytatott kísérleti kipróbálás eredményeit ismerteti. A program legnagyobb értéke, hogy alkalmazásával jelentősen csökkenthető a leszakadó, peremhelyzetbe kerülő tanulók közösségen belüli aránya. 
[86–102. oldal]
A tanulmány röviden áttekinti a viselkedészavarok fogalomrendszerét, és ismerteti a zavarokat kiváltó okok lehetséges típusait. Ezt követően a szerző bemutat egy tíz iskolára kiterjedő vizsgálatot, amelynek a fő célja az volt, hogy képet alkosson a viselkedészavart mutató alsó tagozatos tanulók arányairól és a zavarok leggyakrabban tapasztalható tüneteiről. Különösen érdekes azoknak a megoldási lehetőségeknek a bemutatása, amelyeket a pedagógusok sikerrel alkalmaznak az iskolákban. A szerző kísérletet tesz azoknak a problématerületeknek a feltárására is, ahol a tanároknak segítségre lenne szükségük, és áttekinti, mennyire elégedettek a pedagógusok a ma rendelkezésükre álló külső segítséggel. 
[103–117. oldal]
A folyóiratunkban már többször publikáló szerző saját iskolájának tapasztalatain keresztül mutatja be, hogy hátrányos helyzetű településen, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esetében miként lehet a minőséget összehangolni az esélyegyenlőség növelésével, a felzárkóztatással. A tanulmányból kiderül a pedagógiai szaksajtóban sokat szereplő baktakéki iskola titka, vagyis az, hogy a szervezetfejlesztésre, az iskolai humánerőforrás jó kihasználására alapozott menedzsment – szakmai támogató szervezetekhez kapcsolódva – képes a 21. század igényeinek megfelelő iskola létrehozására. 
[118–128. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.