2019. november 14., csütörtök , Aliz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2004 november

Új Pedagógiai Szemle 2004 november

2009. június 17.

1990 tavaszán részt vettem a Soros Alapítvány egyik tréningjén, amelyen a nem sokkal korábban megalakult független tanárszakszervezet, illetve a leendő tanáregyesületek képviselőit készítették fel az érdekérvényesítés, a politikai hatalommal, illetve az igazgatási bürokráciával való kommunikáció, valamint a kormányzati és a független szakértői apparátusokkal való együttműködés módjaira, formáira. Ezen a képzésen sokat tanultunk a neves hazai és külföldi előadóktól, trénerektől.

Egy angol politológus-pszichológus hosszan beszélt arról, hogy milyen hosszú fejlődési-tanulási folyamat eredményeként alakult ki a civilszférának az a képessége, hogy érdemi párbeszédet kezdjen a szakpolitikusokkal, még inkább a kutatásban-fejlesztésben dolgozó szakértőkkel. Máig emlékszem arra az okfejtésére, amelyben megpróbálta megértetni velünk, hogy a társadalmi aktivitás igényétől vezettetett s a civilszerveződésekbe bekapcsolódó lelkes laikusokat milyen mértékben váltsák fel vagy egészítsék ki az egyes szakpolitikai kérdések szakértői. A dilemmát az okozta, hogy a szakértők túlzott jelenléte a civilszerveződésekben növeli ugyan a véleményalkotás, az érdekérvényesítés szakszerűségét, ugyanakkor gyengíti, sőt esetleg ki is oltja a civilszerveződések egyik legnagyobb értékét, a vállalt ügyek iránti mély emocionális elköteleződést.

Azóta tudjuk, hogy ez a dilemma nemcsak a civilszerveződések esetében jelenik meg, hanem a képviseleti demokrácia minden lehetséges színterén, az önkormányzati testületektől a megyei közgyűléseken át a parlamentig. A döntések bonyolultsága miatt ugyanis mindenütt megnőtt a szakszerűség, a professzionalizmus iránti igény, az, hogy a különböző szerveződések, pártok által képviselt érdekek markánsan megjelenítődjenek, hogy a civilek, a laikus testületek tagjai valódi érvekkel tudják opponálni az igazgatási apparátusok szakértőinek álláspontját. Az elmúlt másfél évtizedben – a rendszerváltás idején tapasztalható állapotához képest – sokat erősödött a civilszféra, elsősorban azért, mert a mérvadó értelmiségi elit egyre jelentősebb mértékben kötődik ezekhez az önszerveződő közösségekhez. ...m még számos társadalmi alrendszer – így az oktatás – esetében sem jött létre az a fajta civil professzionalizmus, amely a szakpolitika és a civilszféra közötti érdemi viták folytatásához szükséges. Többek közt a civil professzionalizmus hiánya is késlelteti annak a széles oktatásügyi, pedagógiai szakmai nyilvánosságnak a kialakulását, amelynek révén valóban közüggyé válhat az oktatás.

2004 tavaszán valami jelentős történt ezen a téren: „Az iskola bukásra áll?” címmel megjelent a Védegylet oktatáspolitikai elemzése. A Védegylet az egyik legaktívabb hazai civilszervezet, amely alapvetően a környezettudatos gondolkodás terjesztője, olyan javaslatok kidolgozója, amely élhető és szerethető jövőt kíván biztosítani a felnövő nemzedékek számára. A Védegylet – a szervezet honlapján található információk szerint – tájékoztató tevékenységének középpontjában a közvélemény, különösen a véleményformáló elitértelmiség tájékoztatása, érdeklődésének a felkeltése áll. A szóban forgó elemzés – a megfogalmazott javaslatok tartalmától függetlenül – azért úttörő jelentőségű, mert esélyt adhat arra, hogy a kultúra, a tudomány arculatát alakítani képes, véleményformáló elitértelmiség felfigyeljen az oktatás problémáira, hogy az oktatás tartalmi kérdései az értelmiségi, illetve általában a társadalmi közbeszéd tárgyává váljanak.

Az elmúlt másfél évtizedben gyakorta leírtuk, hogy nálunk az értelmiségi és tegyük hozzá a szélesebb közvélemény sokkal kevesebb, illetve másfajta figyelmet szentel az oktatásban lejátszódó történéseknek, mint a fejlett nyugati társadalmakban. Nálunk a civil nyilvánosságban nagyon ritkán folyik vita az oktatás tartalmi kérdéseiről, a tartalmi szabályozásról, az iskolaszerkezetről s olyan nagy horderejű kérdésekről, mint az érettségi, a felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges vizsgák ügye s más ehhez hasonló kérdések. A szélesebb közvélemény, a szülői szervezetek rendszerint az iskolabezárások s a finanszírozási kérdések kapcsán hallatják hangjukat a társadalmi nyilvánosságban. Ennek alapvető oka, hogy ezekben a szervezetekben nincs igazán jelen az a szakmai kompetencia, amely nélkül nem lehet érdemi vitát kezdeni a szakpolitikával, még inkább a szakértőkkel.

Az „Iskola bukásra áll?” címmel megjelent elemzés azért tűnik a maga módján korszakos jelentőségűnek, mert a civil szféra végre szakmai dimenziókban tett kísérletet az oktatásügyi problémák tematizálására. S ez akkor is igaz, ha a Védegylet által megfogalmazott javaslatok helyenként egy konzervatív nézeteket valló érdekcsoport véleményét tükrözik. Azt sem tartom igazán bajnak, hogy a Védegylet elemzését és javaslatait nagyobb részt olyan szakemberek dolgozták ki, akik kutatóként, tantervfejlesztőként részesei voltak az elmúlt másfél évtized különböző oktatáspolitikai koncepcióinak.

Valószínűleg csak ilyen átfedésekkel lehetséges az, hogy a civilszféra szakmapolitikai kritikájában, alternatív koncepcióalkotó tevékenységében valóban megjelenjen a szakmaiság, hogy érdemi párbeszéd kezdődjék a kormányzati oktatáspolitika és egy magát függetlennek valló, bár bizonyos szakmai és politikai kötődéseket is mutató érdekcsoport között. Az ideális persze az lenne, ha a civil szféra megteremtené a szakmai párbeszédre képes szakértői bázisát.

Mert a lényeg a párbeszéden, a szakmai vita színvonalán van, s persze azon, hogy mindez nyilvánosságot kapjon, s legyen olyan közeg, amely számára fontosak azok az érvelések, gondolatok, amelyek a vitatkozó felek között megfogalmazódnak. Megítélésem szerint ebben még az út legelején tartunk. A Védegylet vitaanyaga esélyt ad arra, hogy az iskolát övező szakmai nyilvánosság ne álljon bukásra.


Tartalom

Tanulmányok

A 2005-től bevezetendő kétszintű történelemérettségi egyszerre próbálja megújítani a történelemtanítás szemléletét és megőrizni a tanítás és a vizsga hagyományos elemeiből azt, amely kiállta az idők próbáját. A tanulmány bemutatja, milyen követelménybeli különbségeket jelent a közép- és az emelt szint, továbbá megismerteti az olvasót a vizsga új elemével, az írásbeli történelemérettségivel. A szerzők áttekintést adnak a tanári felkészítő munkában szükséges változások főbb elemeiről is. 
[3–12. oldal]
A történelemtanításban egyre növekvő jelentősége van a különböző típusú dokumentumok elemzésének. A tanulmány a történelem írásbeli próbaérettségi feladatain keresztül mutatja be, miként alkalmazható ez a – szerző szerint a történelemtanítás depolitizálását segítő – módszer. A szerző kritikai megjegyzéseket is fűz az érettségi feladatokhoz, elsősorban azzal a szándékkal, hogy segítse a módszer alkalmazásában rejlő csapdák jövőbeli elkerülését is. 
[13–30. oldal]
A tanulmány áttekinti, milyen módon és milyen konkrét tanulási feladatokban alkalmazható az e-learning, a számítógép, a multimédia és az internet. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy az elektronikus tanulás lehetőségei csak akkor használhatók ki, ha a tananyagtervezésben nem egyszerűen a hagyományos tananyag digitalizálása történik meg, hanem a sokféle tananyagforrás összekapcsolódása, hálózatba integrálása is megvalósul. A tanulmány fontos megállapítása, hogy a jól strukturált elektronikus tananyag és tanulási környezet nem nélkülözheti és nem pótolhatja a tanulás folyamatos irányítását és támogatását. 
[31–49. oldal]
Az ezredfordulót követő években jelent meg a kulcskompetencia fogalma, azoknak a legfontosabb képességeknek a „gyűjteménye”, amelyek fejlesztését a társadalom, a gazdaság az életben való boldogulás érdekében várja az iskolától. A tanulmány szerzője úgy látja, hiba lenne a kulcskompetenciákról mint önmagukban létező, elkülöníthető képességekről gondolkodni, mivel álláspontja szerint az ismeretek a készségekkel és képességekkel hierarchikusan szerveződő rendszert alkotnak. A szerző nem tagadja, hogy logikailag szét lehet választani az egyébként rendszert alkotó kompetenciákat, de ajánlja, hogy ezeket sose tekintsük materiálisan létező objektivációknak. 
[50–58. oldal]
A tanulmány a testnevelés óraszámának történeti és európai összehasonlító elemzésének tanulságait adja közre. Az elemzés kimutatja, hogy a hazai testnevelési óraszámok, illetve a műveltségterület óraszámokból való részesedése valamivel az európai átlag alatt van. A szerzők adatai azt mutatják, hogy a testnevelőtanárok szerint szakmailag nem fogadható el a mindennapos testmozgás olyan megoldása, amely nem teljes tanórai keretben, hanem napi negyedórás „adagolásban” ad lehetőséget a gyerekek mozgásnevelésére. 
[59–68. oldal]

Nézőpontok

2004 májusában a Védegylet, az egyik jelentős hazai értelmiségi civilszerveződés Az iskola – bukásra áll? címmel elemzést jelentetett meg a magyar oktatás – beleértve a köz- és felsőoktatást – helyzetéről, továbbá az oktatásban a rendszerváltás óta eltelt időszak oktatásügyi és oktatáspolitikai történéseiről. Szerkesztőségünk az oktatásügyi szakmai nyilvánosság fontos történéseként értékelte a Védegylet tanulmányát, amelynek elkészítésében egyébként jeles szakértők is közreműködtek. Az elemzésnek a közoktatásra, azon belül is kitüntetetten a tantervi problémákra és a pedagógusok helyzetére vonatkozó megállapításait adjuk közre annak érdekében, hogy a folyóiratban ezzel kapcsolatban közölt szerkesztőségi vita minden olvasónk számára követhető, értelmezhető legyen. 
[69–79. oldal]
2004 májusában jelent meg a Védegylet Füzetek 4. száma Az iskola – bukásra áll? címmel. Kerekasztal-beszélgetésünkben a Védegylet oktatáspolitikai javaslatainak egy részét vitattuk meg, melyek középpontjában a tantervi kérdések, a kimeneti szabályozás, az iskolaszerkezet, a pedagógusképzés, illetve a pedagógusok helyzete állt. Bár a beszélgetés leginkább a tartalmi szabályozás bemeneti oldaláról, a tantervi szabályozás elveiről és az abból fakadó következményekről szólt, a résztvevők számára nyilvánvaló volt, hogy a tartalmi szabályozás rendszere csak egészében vizsgálható. 
[80–91. oldal]

Világtükör

Az oktatás európai dimenziója meglehetősen régi fogalom, ám a szerző gondolataiból kiderül, nem biztos, hogy értelmezési keretei mindenki számára egyértelműek és világosak. A szerző idéz néhány meghatározást, értelmezést, s eközben azt is elemzi, hogy az európaiság fogalmába tartozó értékek, normák, tartalmak mennyire valósulnak meg az iskola, az oktatás mindennapi gyakorlatában. 
[92–97. oldal]
A nemzetközi mérésekben kimagasló eredményeket elérő Szingapúr pedagógusképzési és -továbbképzési rendszerét mutatja be a tanulmány. A nagyon dinamikusan fejlődő ázsiai országban a középiskolai tanárok vagy négyévnyi egyetemi szaktárgyi képzés után egyéves pedagógusképzési stúdium elvégzésével, vagy a tudományos képzéssel párhuzamos pedagógiai képzés után kapják meg diplomájukat. Az általános iskolai tanári képzettség kétéves párhuzamos szak és pedagógiai tanulmányok folytatásával szerezhető meg. 
[98–109. oldal]

Visszalapozó

Osztályfőnöki órákat bemutató sorozatunkban folytatjuk a 2004. júniusi és július–augusztusi számainkban megjelent órarészletek közreadását. Felvételünk ugyanabban az osztályban készült 2004 szeptemberében. A 12 évfolyamos iskola 9. évfolyamába járó tanulókkal (ez a harmadik gimnáziumi osztály) a szegénységről, a különböző anyagi helyzetben lévő gyerekek közötti problémákról és a szegénység társadalmi kezeléséről beszélgetett T.-né V. Klára osztályfőnök. 
[110–119. oldal]

Műhely

A tanulókat érő zajártalmakról írott cikk áttekinti, miként hat a környezet zaja a tanulók koncentrációjára, tanulási eredményességére. A szerző szerint a zajártalmak csökkentésében jelentős szerepet játszik, ha a pedagógus tudatosítja, hogy a diákok által használt hanghordozó-lejátszó eszközök hangos működtetése milyen súlyos ártalmak forrása lehet. 
[122–126. oldal]

Kritika-figyelő

[127–128. oldal]

MPT Hírlevél

[129–151. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.