2019. november 14., csütörtök , Aliz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1999 január

Új Pedagógiai Szemle 1999 január

2009. június 17.

Valamikor a nyolcvanas évek elején került először a kezembe John Stuart Mill híres írása "A szabadságról", amelyet Tocqueville-nak az amerikai demokráciáról és Thoreau-nak a polgári engedetlenségről szóló könyvei mellett a liberális polgári demokráciák alapvető társadalomelméletének tekinthetünk. Mill könyve döbbentett rá arra, hogy a másság tisztelete a polgári értékrend egyik legfontosabb eleme. Ma már minden bizonnyal másként hatnak az akkor hihetetlenül újnak és az akkoriban használt tankönyvek személyiségfelfogásától, individuumértelmezésétől meglehetősen idegennek tetsző gondolatok, hiszen a másság iránti tolerancia fogalma a diktatúrából a polgári demokráciába vezető átmenet egyik kulcsfogalma lett.

A közösségi akaratnak magát önként alárendelő egyén eszményét hirdető korban bizony a reveláció erejével hatott olyan szövegeket olvasni, amelyek arról szóltak, hogy egy társadalom ereje alapvetően azon múlik, hogy a benne élő emberek mennyire fejthetik ki önmaguk egyediségét, mennyire nyilváníthatják ki a megszokott, már-már megkövesedett értékítéletekkel ellentétben álló új vélekedéseiket a köz dolgairól. A másként gondolkodókkal szembeni politikai - s ritkábban rendőri - elnyomás viszonyai közepette sajátos jelentéstartalmak rakódtak a Mill által írott szövegekre. Álljon itt az egyik ide vonatkozó, számomra legkedvesebb részlet: "Senki sem tagadja, hogy az embereket fiatal korukban úgy kell tanítani és nevelni, hogy megismerjék és javukra fordítsák az emberi tapasztalatok bizonyos eredményeit. De a kifejlett képességeit már birtokló embernek előjoga és egyben normális állapota, hogy a maga módján használja és értelmezze a tapasztalatot."

Hosszan sorolhatnám még Millnek a másság értékét megvilágító gondolatait, még inkább azt a sajátos szellemi élményt, amelyet az adott viszonyok között nekem az egyéniség tiszteletéről mást és másként megtanulónak jelentett az a világ, amely az említett szerzők írásaiból felderengett.

Mindezt azért idézem fel, mert ezen olvasmányaim előtt számomra - s nagy valószínűséggel sok kortársam számára is - a másság tisztelete kifejezés egészen más tartalmakat hordozott. Az iskola világában azok voltak "mások", a megkülönböztetett bánásmódot - merészebb szerzők egyedit is írtak olykor - igénylők, akik valamiért nem fértek bele a közoktatás egyenruhájába, a sokat emlegetett egységes, mindenkinek demokratikusan ugyanazt nyújtó egyenlősdijébe. Ők voltak a fogyatékosok, a sérültek. Csak jóval később tágult az iskola világában hivatalosan másnak minősülők, azaz másfajta pedagógiai eljárásra jogosultak köre a nehezen nevelhetőkkel, a veszélyeztetettekkel, egyszóval a valamilyen szempontból peremhelyzetbe kerülőkkel.

Ez már a kádári konszolidáció ideje volt, amikor kimondhatóvá vált, hogy vannak olyan társadalmi egyenlőtlenségek, amelyek bizonyos társadalmi csoportok esetében marginalizálódáshoz vezetnek. S bizonyára az sem véletlen, hogy 1967-1968 tájékán az iskolaszociológusok jelzései nyomán a politika felismerte, hogy az iskolába járó tanulók jelentős hányada - szociokulturális hátrányai következtében - megkülönböztetett bánásmódot igényel. A hátrányos helyzetük miatt "mások" létezésének politikai általi "jóváhagyása" akkor történt meg, amikor az új gazdasági mechanizmust kidolgozó reformközgazdászok mellett néhány, később eretneknek minősített társadalomtudós - éppen a gazdasági struktúra átalakításából eredően - felvetette a politikai intézményrendszer reformjának, a társadalmi demokrácia kiszélesítésének szükségességét.

Demokráciaszint és másságszemlélet szorosan összefüggnek egymással. A diktatúrák, a tekintélyelvű társadalmak alattvalóik azonosságára, közös sajátosságaira helyezik a hangsúlyt, s ebből következően nem igazán engednek teret az egyének között egyébként mindig is létező különbségek megnyilvánulásának. Mennél kiteljesedettebb egy társadalomban a demokrácia, annál többféle dimenzióban nyilvánulhat meg az egyének egyedisége, sokfélesége. Nyilvánvalóan ezzel magyarázható, hogy míg a diktatúrák iskolái "egykönyvű" pedagógiát művelnek, addig a demokráciákban az állam az oktatásban érintettek konszenzusára alapozva meghatározza a mindenki számára kötelező műveltséganyagot, s ezen túl tág teret enged a különböző szempontok szerinti differenciálásnak. Így válik másságot képzővé a vallási, etnikai, kulturális identitás alapján történő elkülönülés. Napjainkra a másságszemlélet posztmodern kiterjesztéseként megjelenik a "mindenki más" sajátos jelszava, amelyben egyfelől valójában az egyéniség szabad kibontakoztatásának értéke fejeződik ki, másfelől azonban kísért a fogalom felhígulásának, súlytalanná válásának veszélye.

Ez utóbbi megjegyzéssel nem kívánjuk kétségbe vonni a mindenki más jelszavában megfogalmazott alapigazságot. Már csak azért sem, mivel ennek a fajta másságértelmezésnek - Közép-Kelet-Európa társadalmaiban éppen az egyéniség szabadságát korlátozó, helyenként elnyomó korszak közelsége miatt - különös üzenete van: törekvés az egyéniség önérvényesítésére. A másság fogalma azonban akkor maradhat működőképes, ha azoknak az egyediségeknek a megjelölésére tartjuk fenn, amelyek valamiért az átlagostól eltérő kezelést igényelnek. Nem megkülönböztetést, hanem a sokat emlegetett pozitív diszkrimináció elvén alapuló többletek nyújtását.

A másság tiszteletének elve csak egy olyan társadalomban nyerheti el igazi értelmét, amelyben a szegénység, a testi vagy értelmi sérültségből eredő hátrányok nem válnak kirekesztő megkülönböztetések alapjává. A fejlett demokráciákban a másság ugyanis elsősorban az eltérő etnikai, kulturális hagyományokon s nem az önmaguk hiánylétét generációról generációra újratermelő rétegek társadalmi megkülönböztetettségén alapul.


Tartalom

Konferencia

A társadalom mássághoz való viszonya összetett tényezők függvénye. A nyitott, demokratikus társadalmakban a valamilyen szempontból más ember nem kap negatív megkülönböztető bélyeget, a másság nem befolyásolja az eltérő tulajdonságokat mutatók emberi minőségét. A pozitív másságszemlélet értékként kezeli a másságban kifejeződő egyediséget. 
[3–10. oldal]
Az iskolai esélyegyenlőség fő kérdése, hogy az egymást követő generációk élete során kialakult egyenlőtlenségek átörökítése elkerülhető-e vagy sem. Az iskolai teljesítményeket meghatározó szociokulturális feltételek vizsgálatai arra utalnak, hogy az iskola alapvetően nem képes a bemeneten mért teljesítménykülönbségek csökkentésére, sőt bizonyos értelemben még növeli is azokat. A szerző szerint a jövő érdekében szakítani kell a mindenki számára nagyjából azonos tartalmat közvetítő és fejlesztési módszereket alkalmazó iskolai gyakorlattal, s a mainál erőteljesebben differenciáló közoktatást, iskolai tevékenységrendszert kell kialakítani. 
[11–19. oldal]
A szerző a másság, az egyes emberek közötti különbségek mibenlétére, a másságról történő tudományos gondolkodás fejlődésére vonatkozó elméletek történeti áttekintésére vállalkozik. Bemutatja továbbá azt, hogy a pedagógia milyen módon közelítette meg, milyen "technikákkal" kezelte az átlagtól eltérő gyerekeket. A tanulmány néhány, a másság pedagógiai értelmezésére vonatkozó tétel közreadásával zárul, ezek közül talán a legfontosabb: a másság fogalma csak a normativitás fogalmával együtt létezik. A norma, a statisztikai norma az átlag; a statisztikai szórás pedig a másság. 
[20–29. oldal]
Az emberi minőségnek két lehetséges értelmezése van. Az egyik az emberre mint olyanra, tehát mint homo sapiensre vonatkozik, a másik arra, hogy milyen minőségekkel rendelkezik ezen belül az egyén, akivel találkozunk. A tanulmányban megfogalmazandó gondolatok és kételyek természetesen az utóbbi problémára vonatkoznak, nevezetesen arra, hogy milyen mértékben képes az iskola tiszteletben tartani az emberi minőséget, illetve, hogy létrehozható-e egyáltalán olyan iskola, amely az emberek konkrét, egyedi minőségét tiszteletben tudja tartani, avagy ez a feltételezés merő utópia. 
[30–36. oldal]
A tanulmány szerzője bizonyítja, hogy a pedagógiai program megfelelő feltételekkel a közoktatási intézmények és a nevelők szakmai munkája értékelésének, a minőségbiztosításnak kiindulópontjává válhat. Felvázolja az intézményértékelés alapelveit, a fenntartói, nevelőtestületi és fogyasztói értékelés szempontjait és szintjeit. A nevelők egyéni szakmai teljesítményei értékelésének körében szól a nevelők iránt támasztott fogyasztói igények és szükségletek szintjeiről. Végül kísérleti szempontokat ad az egyes pedagógus minőségi munkavégzését biztosító rendszer kialakításához. 
[37–44. oldal]
A másság iskolai kezelésének régi dilemmája az, hogy az átlagosan fejlődőkkel együtt vagy elkülönítetten kezeljük-e a valamily okból eltérően fejlődő, fejleszthető tanulókat. A pszichológus szerző ezzel az alapkérdéssel kapcsolatban fejti ki álláspontját. Úgy látja, hogy a tanulási és viselkedési zavarokkal küzdő tanulók fejlesztésének esélyei jobbak akkor, ha fejlesztésük normál iskolai környezetben történik. Az együtt nevelésnek azonban számos tárgyi, szakmai és mindenekelőtt pedagógus attitűdbeli előfeltétele van. 
[45–49. oldal]
Az alábbi esszé a folyóiratunkban megszokott stílustól, hangvételtől eltérően szól a pedagógia, a pedagógus lét egyik fontos, ha nem a legfontosabb kérdéséről, nevezetesen arról, hogy a hagyományos pedagógusi attitűd, nevelési stratégia alkalmas-e a korábbitól szinte minden tekintetben különböző gyerek megszólítására, formálására. 
[50–54. oldal]
Milyen lehetséges értelmezési keretei vannak a másságnak? Alkalmas-e a magyar közoktatás az eltérő bánásmódot igénylő gyerekek iskolai fejlesztésére? Milyen változtatásokkal lehetne alkalmasabbá tenni a közoktatást, az iskola belső világát a különböző szempontból másnak minősülők fejlesztési lehetőségeinek javítása érdekében? Hogyan viszonyulnak az iskola megrendelői a másságot integráltan kezelni akaró intézményhez, pedagógushoz? Ezekről a kérdésekről vitatkoztak a konferenciát záró pódiumvita résztvevői. 
[55–69. oldal]

Látókör

A szerző a Brigitte Sindelar osztrák pszichológus, pszichoterapeuta komplex fejlesztő programjával ismertet meg, amely elsősorban az idegi eredetű tanulási és magatartási zavarok hatékony terápiája lehet. A program bemutatását egy hazai esetismertetés követi. 
[70–76. oldal]

Világtükör

Napjainkban a gyakorló pedagógusokat és az elméleti szakembereket három fő probléma foglalkoztatja. A közoktatás decentralizálásával összefüggően az iskolai munkának irányt szabó központi dokumentum, a NAT használatbavétele és korszerűsítése; az iskola speciális igényeit érvényesítő iskolaautonómia megvalósulása, valamint a tanulmányi teljesítmények emelése érdekében a minőségbiztosítás rendszere. Az Új Pedagógiai Szemle - egy összefoglaló publikáció alapján - bemutatja a központi dokumentum és a minőségbiztosítás értelmezésének és megoldásának európai helyzetét. 
[77–91. oldal]

Műhely

Egy fővárosi kerület Gyermekjóléti Szolgálatánál fél év alatt előfordult esetek elemzéséből kirajzolódni látszik az iskolakerülés jelensége, a háttérben húzódó okok, problémák természete, egy meghatározott korosztály és azon belül a fiúk érintettsége. Kimutathatók e területen az iskola funkciózavarai, amelyek az iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi munka prevenciós szerepének megvalósulását gátolják. 
[92–100. oldal]

Dokumentum

Az iskolai pedagógiai programok, helyi tantervek készítését és bevezetését átfogó folyamatnak fontos mozzanata a helyi dokumentumok szakértői véleményezése. Az alábbiakban közölt cikkel új sorozatot kezdünk, amelyben szakértők mutatják be azt, hogy melyek voltak azok a jellegzetes problémák, amelyeket a leggyakrabban észrevételeztek az általuk vizsgált iskolai dokumentumokban. 
[101–109. oldal]

Kritika-figyelő

[110–111. oldal]
[112–114. oldal]
[115–116. oldal]

Európa-melléklet

Roberto Carneiro portugál művelődési miniszter alábbiakban közreadott tanulmánya az európai integráció egyik alapproblémáját elemzi: hogyan segítheti az átalakulóban lévő európai társadalmakat az oktatás. A szerző alaptétele, hogy Európa csak akkor maradhat meg a globalizálódó világ egyik gazdasági és kulturális értelemben jelentős térségeként, ha a posztmodern kor kihívásaival szemben megőrzi azt a szellemiséget, azt az értékrendszert amely évszázadokon át az erejét adta. Ennek egyik fontos feltétele, hogy az oktatás terén szorosabbá váljék az Európai Unión belüli együttműködés. A szerző a közös európai házat olyan építménynek látja, amelyben minden "lakó" folyamatosan tanul és tanít. 
[117–128. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.