2019. szeptember 20., péntek , Friderika

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2003 január

Új Pedagógiai Szemle 2003 január

2009. június 17.

Az utópiák mindig érzékenyen jelzik, hogy születésük korában milyen társadalmi, emberi problémák bizonyultak a legégetőbbnek. Olvasmányaim során nemrég találkoztam újra diákkorom egyik legkedvesebb utópiájával, Campanella Napvárosával, amelyben a szerző az ideális állam működésének modelljét írta meg. A mű 1602-ben született, amikor a szerző az inkvizíció börtönében ült, Nápolyban. A jeles értelmiségit azért zárták börtönbe, mert gyújtó hatású beszédekkel arra buzdította Calabria és Padova népét, hogy felkeléssel szabaduljanak meg a térséget megnyomorító spanyol igától, s vívják ki az igazságosabb társadalom megteremtésének jobban kedvező nemzeti függetlenséget.

Campanella művében többször visszatér az a gondolat, hogy a Napvárosban az emberek nem ismerik a hatalomtól, a hivatalnokoktól való félelmet, mert az államot irányító főtisztviselők döntéseik meghozatala előtt kötelesek mindig kikérni a polgárok véleményét. A különféle mesterségekre készülő gyerekek már a tanítás során gyakorolhatják a szabad véleményalkotást. A Campanella által elképzelt iskola egyik lényeges pedagógiai sajátossága, hogy mindenki szabadon kifejtheti a tanulták kapcsán elméjében felötlő gondolatokat, még akkor is, ha az eltér a többség és legfőképpen a tanítást végző mester álláspontjától. A vélemények szabad kifejtése nélkül nincs szabadság, nincs igazságos társadalom, nincs jó köztársaság – írta. Azt is felismerte, hogy a nevelés azonban csak akkor képes bátorrá, szókimondóvá tenni a felnövő nemzedéket, ha a köztársaság vezetői, a főtisztviselők nemcsak meghallgatják, hanem igénylik is a köznép véleménynyilvánítását, és ha az eltérő nézetek kifejtését nem szankcionálja a politika.

Sokan és sokszor leírták mindezt Campanella óta, sőt annak előtte is. Elég, ha a görög demokrácia fénykorának olyan teoretikusaira utalunk, mint Platon, Arisztotelész vagy az egy évszázaddal később élő Xenophon. Utóbbi, pedagógiai műveket is író szerző "Az értekezés a zsarnokságról" című művében az államvezetés megítélésében az egyik legfőbb szempontnak azt tartja, hogy fél-e a köznép, ki meri-e mondani az uralkodók, köztársasági vezérek előtt gondolatait, az írástudók mernek-e bátran kritikát gyakorolni a vezetők döntéseiről. A zsarnokság kezdete, amikor az emberek félnek a vélemények, a másként gondolkodás következményeitől - írja Xenophon. "S ha jó uralkodó vagy vezér jön, ki hallgat a közember szavára is, a népet elnémító zsarnok után, évek hosszú sora vagy inkább évtizedek kellenek ahhoz, hogy megeredjen a félelemtől vagy a közöny mételyétől hallgatók nyelve."

Valami nagy gond lehetett a társadalmi félelmek terén az elmúlt évszázadokban, mivel szinte minden utópia Morustól Fourier-ig érinti a félelmektől mentes, a szabad véleménynyilvánításra lehetőséget adó társadalom gondolatát, az olyan közélet teremtésének szükségességét, amelyben valóban létezik széles társadalmi nyilvánosság, amelyben "egyenes derékkal élő", bátor polgárok és nem hallgatag, lehajtott fejjel járó tömegek élnek.

Ha a magyar közéletre, azon belül a pedagógia szakmai nyilvánosságára tekintek, gyakran eszembe jutnak Xenophon imént idézett szavai arról, hogy a zsarnokság vagy a diktatúrák alatt zsigereinkbe ivódott félelmek milyen hoszszú ideig megmaradnak, hogy a szabadsághiány ellen közönnyel védekező emberi magatartásforma milyen sokáig túléli a letűnt diktatúrákat.

Pedig fontos lenne, hogy oldódjanak ezek a félelmek, hogy a társadalom, a szakma fontos közügyeiről minél többen fogalmazzák meg véleményüket, a hivatalostól esetleg sok tekintetben eltérő álláspontjukat. E nélkül ugyanis tényleg csak korlátozott demokrácia létezhet, amely épp olyan, mint a Bulgakov-féle másodosztályú friss hal, azaz nem valóságos demokrácia. Csak az éles és amennyire lehetséges, politikamentes szakmai vitákban kristályosodhatnak ki konszenzuson alapuló, előremutató megoldások, legyen szó tantervekről, törvénymódosításokról vagy éppen iskolaépítészetről.

A demokrácia jogi feltételeinek törvénybe foglalása ehhez kevés, az kell, amiről oly szépen írt a Napvárosban Campanella. "A főtisztviselőknek maguknak kell valóban érdeklődniük aziránt, hogy a mesterségek űzői, a kereskedők, a pedagógusok s az idősek miként vélekednek a kormányzás ügyeiről, s nemcsak meghallgatni kell, de megfontolni is a jól formált sokféle gondolatukat."

Vagyis nem azért van szükség az érdekeket, véleményeket nyilvánossá tevő szakmai-társadalmi vitákra, mert demokráciákban ez így illik, hanem, mert csak olyan szakmai koncepció valósítható meg eredményesen, amelybe minden értelmes vélemény, álláspont valamilyen módon beépül, függetlenül attól, hogy politikai vagy éppen szakmai értelemben melyik oldaltól érkezik. Azért van szükség ezekre a vitákra, mert a "főtisztviselők" nélkül képtelenek jó döntéseket hozni, épp ezért - ahogy Campanella mondja - nincs okuk s joguk neheztelni azokra, akik esetleg másként látják a kormányzás és a törvények ügyét.

El kellene hinni, hogy lassan tényleg megérettek a feltételei annak, amiről Bibó a magunk mögött hagyott század derekán kvázi utópiaként azt írta: Demokratának lenni annyi, mint nem félni.

Amíg élnek a félelmek, amíg a félelmek elől sokan a fásult közöny odvába menekülnek, addig nehéz konszenzuson alapuló reformokat, a szakmai nyilvánosság legitimációjára alapozott szakmai döntéseket várni a főtisztviselőktől.

Az utópiák szerzői mindezt tudták, csak azt nem látták, miként lehet megvalósítani az ehhez vezető demokratikus gyakorlatot.

Most már nem lehet újabb utópiákat írni, végre meg kell valósítani ezeket a lassan évezredes utópista álmokat.


Tartalom

Tanulmányok

Az iskolai könyvtár fontos szerepet tölt be a tanulók önálló ismeretszerzéséhez szükséges képességek fejlesztésében, az információs társadalom világára történő felkészítésükben. A szerző olyan stratégiát vázol fel az iskolai könyvtárak fejlesztésére, amelynek érvényesülésével az iskola jobban fel tudja készíteni a diákokat az önálló tanulásra, az információs és kommunikációs technikák alkalmazására. A stratégia átfogja az iskolai könyvtárak tevékenységének egészét az állománygyarapítástól az adatbázisok fejlesztésén át a könyvtár-pedagógiai szakmódszertanig. 
[3–14. oldal]
A tanulmány egy 1200 intézményre kiterjedő vizsgálat adataira alapozva mutatja be a magyarországi iskolai könyvtárak helyzetét, felszereltségük állapotát. Az elemzés elsősorban abból a szempontból vizsgálja az iskolai könyvtárak helyzetét, hogy azok mennyire képesek segíteni a tanulók önálló ismeretszerzését, a megszerzett iskolai tudás sokoldalú bővítését. Külön elemzi a könyvtárostanárok helyzetét, továbbá azt, hogy mennyire épül be a könyvtárhasználat tanítása az iskolák helyi tantervébe. 
[12–22. oldal]
Az agresszió ott van a gyermekek világában, így az óvodák, iskolák mindennapjaiban is. A szerző áttekinti, miért alakul ki az agresszió valamilyen formája a gyermekközösségekben. Példák segítségével rendszerezi az agresszív megnyilvánulások lehetséges formáit. Külön teret szentel a pedagógus-gyermek kapcsolatban megjelenő agresszió formáinak. Részletesen bemutatja az iskolai, gyermekközösségbeli agresszió kezelésének módjait. 
[23–35. oldal]
A minőségi oktatás fontos feltétele, hogy maguk az intézmények tisztában legyenek egyrészt a minőség oktatásbeli értelmezésével, másrészt képesek legyenek saját tevékenységük minőségszempontú elemzésére. A tanulmány az iskolai minőség értékelésének lehetséges szempontjait veszi számba, nemzetközi modelleket illetve együttműködési projekteket mutat be. Az iskolaértékelési eljárások mindegyike közös vonásokat mutat abban, hogy az iskolák az értékelést a tanulási folyamatok mellett kiterjesztik a légkör, a szervezeti kultúra, a szervezettség, továbbá a partnerek elégedettségének értékelésére is. 
[36–46. oldal]
A NAT elfogadtatásának, sikeres implementációjának kulcskérdése, hogy mennyire sikerül a műveltségterületekbe szervezett ismereteket minél integráltabb módon közvetíteni a tanulók számára. A NAT-ra történő felkészülésben és a bevezetés során az integrált tantárgyak tanításához szükséges pedagógusi kompetenciák hiánya jelentette és jelenti változatlanul a legnagyobb problémát. A tanárképzéssel és továbbképzéssel foglalkozó szerző felvázolja, hogy a NAT eredményes bevezetéséhez a tanárképzésben milyen reformok szükségesek, továbbá leírja, hogy az egyes műveltségterületek, illetve crosscurriculáris tartalmak tanításához milyen változtatásokat kellene megvalósítani az egyes szakok képzési profiljában. 
[47–52. oldal]

Tantervfórum

Az Új Pedagógiai Szemle 2002. decemberi számának mellékleteként megjelentettük az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság által készített NAT-2002 tervezetet. Az ennek nyomán elindított „Tantervfórum” rovatunkban közreadjuk azt a szerkesztőségi beszélgetést, amelyet a tervezet készítőivel, Báthory Zoltánnal, Knausz Imrével, Perjés Istvánnal és Vass Vilmossal folytattunk. 
[53–66. oldal]

Befogadó pedagógia

B>Csányi Yvonne-nal, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar tanszékvezető főiskolai tanárával a magyar közoktatás és az integráció viszonyáról, a befogadó pedagógiák hazai szerepéről és a nemzetközi tapasztalatokról beszélgettünk. 
[67–73. oldal]

Látókör

A tehetség talán egyik legsajátosabb formája a társas kapcsolatok alakításához szükséges képességek átlagon felüli fejlettsége. A tehetségről szóló sorozatban a szerző ennek a mindennapi életben fontos szerepet betöltő tehetségnek a természetét elemzi. Hosszan foglalkozik a társas készség és a vezetői képesség felismerésének és fejlesztésének gyakorlati problémáival, az alkalmazható módszerekkel. 
[74–83. oldal]

Világtükör

A nemzetközi oktatási szakértő tanulmánya összegzi azokat a főbb projekteket és kezdeményezéseket, amelyek révén széles nemzetközi fejlesztőhálózat teremtődött az információs és kommunikációs technológiák fejlesztése, meghonosítása, terjesztése érdekében. A cikk egyik legérdekesebb része az e-learning, a hálózati tanulás programja és az IKT ismertetése, amely az Európai Unió egyik legjelentősebb, az IKT terjesztését segítő tanulási programja. 
[84–89. oldal]

Műhely

A cím látszólag egyszerű megfordítás. Azt kérdezi, mennyiben érettek iskoláink arra, hogy a gyerekekkel jó hatásfokon foglalkozzanak. A kérdést „fordítatlan” változatban jól ismerjük: iskolaérett-e a gyerek? Ez utóbbit mérni is tudjuk az iskolák által készített tesztekkel. Ebből adódik – ha megfordításunk következetes –, hogy iskoláink gyerekérettsége is mérhető. Magától értetődően: a gyerekkel. Erről szól az alábbi írás. Pontosabban Gábor gondolkodástechnikai története. 
[90–96. oldal]
Kamarás István, a hetvenes években indult olvasótábori mozgalom egyik vezéralakja a táborok művelődésben, személyiségfejlesztésben játszott szerepének felidézésével reflektál egy korábban Csoma Gyula– Lada László által írott és a felnőttek olvasási problémáival foglalkozó tanulmányra. Kamarás István írásából képet kaphatunk arról, hogy az olvasótáborokban milyen módszerekkel keltették fel a zömében nagyon hátrányos helyzetű fiatalok igényét az olvasás iránt. 
[97–102. oldal]

Kritika-figyelő

[103–109. oldal]
[110–112. oldal]
[113–116. oldal]

TKA-melléklet

A mobilitás kérdése az európai integráció történetében kezdetektől központi helyen szerepel. A személyek szabad mozgását a Római Szerződésben meghatározott négy fő szabadságelv egyikeként a közösségi politikák is kiemelten kezelik. A mobilitás elősegítése, a gátló tényezők kiiktatása a tagállamok közös feladata. 
[117–124. oldal]

KOMA-melléklet

[125–127. oldal]
[128–140. oldal]
[141–143. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.