2019. november 15., péntek , Albert, Lipót

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 április

Új Pedagógiai Szemle 2001 április

2009. június 17.

Emlékezetes szellemi élményt jelentett számomra, amikor neveléstörténeti tanulmányaim során megismerkedtem az utópista szocialisták, Owen és Fourier nevelésről alkotott nézeteivel. Különösen érdekesnek tűntek a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására vonatkozó elképzeléseik. Érdeklődésemet valószínűleg az motiválta, hogy akkoriban kerültek először nyilvánosságra azok a szociológiai kutatási eredmények, amelyek arra utaltak, hogy az iskolarendszer - a rezsim minden valós és propagandisztikus törekvése ellenére - nem képes kompenzálni a családok eltérő anyagi és kulturális miliőjéből eredő különbségeket. Ezek a kutatások nagyban hozzájárultak az iskolai nevelés mindenhatóságába vetett ifjúkori ábrándjaim szertefoszlásához, a társadalmi tagozódás szerepének felismeréséhez az életút meghatározásában. Nagy kiábrándulás volt ez, a nevelés megváltó erejéről való “álmodozások korának" végleges lezárulása.

Ebben a pedagógiai illúzióvesztésben némiképp szenvedő, ugyanakkor megoldások után kutató egykori önmagam számára különös jelentősége volt az utópisták kommunisztikus, falanszterszerű alternatívájának. Owen és Fourier a 19. század első évtizedeiben azt javasolta, hogy a gyerekeket ki kell emelni abból a családi-mikrotársadalmi környezetből, amelybe születtek, s kommunisztikus telepeken kell felnevelni, ezzel juttatva mindenkit egyenlő esélyekhez. Máig emlékszem arra, hogy milyen hatást gyakorolt rám Owen leírása az 1824-ben általa létrehozott New Harmony nevű kommunisztikus telepről, amelyet saját utópisztikus elvei mellett Fourier nevelési koncepciójának felhasználásával alkotott meg Amerikában. Saját nevelődésem példáján - az ötvenes években is jó körülményeket biztosító polgári családban nőttem fel - tapasztaltam meg a családban megélhető gazdag érzelmi kapcsolatrendszernek a személyiségfejlődésben betöltött, semmivel nem pótolható szerepét. Ezt a tapasztalatot egészítették ki a fejlődés- és személyiségpszichológia terén a családi szocializációra, az anya-gyermek kapcsolat szerepére vonatkozó ismereteim.

Két nézet ütközött bennem az egyenlőtlenségek kezelését illetően: ragadjuk-e ki a gyerekeket a hátrányos helyzetű családi miliőből, s ezzel jelentősen javítsuk társadalmi esélyeiket, vagy az esélynöveléssel szemben elsődlegesebbnek tekintsük a harmonikus személyiségfejlődés, az érzelmi biztonság szempontjait, s ameddig csak lehet, tartsuk a család - ugyan meglehetősen heterogén értékeket, mintákat, légkört jelentő - meleg, óvó keretei között őket.

Dilemmám kialakulásában szerepet játszottak azoknak a mélyinterjúknak a tapasztalatai is, amelyeket egy családszociológiai vizsgálat keretében az Ormánság apró cigány putrijaiban roma szülőkkel készítettem akkoriban. Döbbenetes volt, hogy ezek a számomra addig elképzelhetetlen nyomorban, civilizálatlan feltételek között élő roma családok - minden előzetesen kialakult elképzelésemmel szemben - milyen melegséggel vették körül gyermekeiket, s milyen erővel harcoltak azért, hogy az akkori körzetesítés következményeként létrehozott körzetközponti kollégiumok ne ragadhassák el az - egyébként sokszor alultáplált, nagyon rossz otthoni és iskolai feltételek között tanuló gyermekeiket.

Kié is valójában a gyerek? Mi is valójában a fontos? Mi is valójában a gyerekek érdeke? - kérdeztem akkoriban, s kérdezem azóta is - gyakorta önmagamtól. 1969-ben még hajlottam arra, hogy elsődlegesnek tekintsem a gyors felzárkóztatást, az esélynyújtást, a kognitív képességek fejlesztését. Ennek érdekében lehetségesnek, sőt egyenesen szükségesnek tartottam azt, hogy a gyerekeket minél korábbi életkorban kiemeljék a kedvezőtlen családi feltételek közül. Ma már tudom, hogy érzelmi biztonság, ép személyiség nélkül nincs esély a felzárkóztatásra. Mint ahogy azt is tudom, hogy a bármily pedagógiai racionalitással megteremtett nevelési tér - a Fourier- féle falanszter jellegzetesen ilyen - a szerető családi miliő, a gazdag érzelmi világ kibontakozását segítő családon belüli kapcsolatok nélkül, önnön céljai ellenében hat. A megszokott, védő családi környezetből korán kiszakított kisgyerekek többsége nem válik esélyesebbé, versenyképesebbé. Hiába javulnak a kisiskolás kollégiumban a tanulási feltételek, a mégoly alacsony szociokulturális státusú család nyújtotta érzelmi háttér, a testvérek hiánya olyan személyiségfejlődési zavarok, nevelési ártalmak forrása, amelyek lehetetlenné teszik a remélt nevelési-tanítási eredményt, pedagógiai hatékonyságot.

Az elmúlt évtizedek hátránykompenzációs tapasztalatai azt mutatják, hogy az iskolának meglehetősen korlátozottak a lehetőségei. Elsősorban azért, mert nem teheti zárójelbe, nem iktathatja ki a családot, azt a szocializációs tényezőt, amely talán a leginkább szerepet játszik a hátrányok kialakulásában. Kompenzálni, felzárkóztatni csak a családokkal együtt, a családok megnyerésével, együttműködésével lehetséges. S ez még akkor is igaz, ha a család kulturális szintje rendkívül alacsony, ha az általa közvetített értékrend, életmódminta a tanulás, a felzárkózás ellenében hat.

Épp ezért csak azok a hátránykompenzációs megoldások lehetnek igazán életképesek, amelyek a gyerekek mellett a családok felzárkóztatását, a szülők kulturális szintjének fejlesztését is célul tűzik ki. Mert a gyerek nem az államé, nem a társadalomé, hanem azé a családé, ahová született.

Ma már tudom, hogy Owen és Fourier New Harmony telepe a megvalósíthatatlan utópiák sorába tartozik. Az igazi lehetőséget az olyan modellek jelentik, mint a nyírteleki Kedvesház, ahol a gyerekekkel együtt az analfabéta roma szülők zöme is beül az iskolapadba.


Tartalom

Tanulmányok

Mit tehet a pedagógia annak érdekében, hogy soha többé ne jöjjön elő az emberből az, ami a holokauszt tömeggyilkosságait kiváltotta? Ez Loránd Ferenc alapkérdése. A szerző szerint a pedagógia egyik legnagyobb kihívása, hogy miként alakítható úgy az ember, hogy ne vesszen el benne az eredendően jó, s megóvódjon attól, hogy agresszív ösztönöktől vezérelve elkövesse azt a borzalmat, amit a holokauszt jelent. 
[3–8. oldal]
[9–13. oldal]
A tanulmány címe két, egyesek számára talán nehezen összeegyeztethető életvilág: az iskola és a politikum között kíván funkcionális összefüggést felmutatni. Időszerű-e egyáltalán - tehetjük fel a kérdést - olyan időszakban keresni ezt a kapcsolatot, amikor mintegy tíz éve társadalmi egyetértés született abban, hogy a politikának, a politikai szervezeteknek ki kell vonulniuk az iskola falai közül. Vagy talán mégis Mária Teréziának volt igaza, hogy "az iskola politikum, és az is marad"? 
[15–24. oldal]
A szerző kétrészes tanulmányában azt elemzi, hogy a közép-európai népek, nemzetek történelme, kultúrája miért nem épül be a tantervekbe, tankönyvekbe. Az alábbiakban közölt első részben arra keres választ, hogy miért nem sikerül kellőképpen oldani az együtt élő népek egymással szembeni előítéleteit, intoleranciáját. Kitér annak elemzésére is, hogy az európai kultúrán belül valóban elkülönül-e a közép- és kelet-európai kis népek kultúrája. (A tanulmány második részét egyik következő számunkban közöljük.) 
[25–33. oldal]

Nézőpontok

Az Európai Unió multikulturális neveléssel kapcsolatos ajánlásai között szerepel, hogy azokon a területeken, ahol jelentős kisebbség él együtt a többségi közösséggel, az iskolai tananyagba be kell építeni a kisebbség történelmére, hagyományaira, kultúrájára vonatkozó ismereteket, ezzel is elősegítve a különböző népcsoportok közötti megértést, elfogadást. Mennyire valósulhat meg itt és most, a harmadik évezred kezdetén ez az ajánlás? Erre kerestünk választ egy szerkesztőségi beszélgetés keretében, amelyre nemzetiségi pedagógusokat hívtunk meg. 
[34–43. oldal]
[44–48. oldal]
[49–51. oldal]
[52–55. oldal]

Világtükör

A szerző áttekinti, hogy mit jelent a világ különböző térségeiben a multikulturális oktatás, s milyen pedagógiai célokat szolgál. A multikulturális nevelés módszereiben, formáiban változatosságot mutat, de a cél, amiért fontosnak tartják, szinte mindenütt azonos: a különböző kultúrák megismerése segítse a különböző kultúrájú, értékrendszerű csoportok közötti együttműködést, az egymás elfogadását garantáló attitűdök kialakulását. 
[58–65. oldal]
A szerző, aki a roma gyerekeket is nevelő-oktató pedagógusok számára dolgozott ki továbbképzési programot, ebben a tanulmányában az amerikai (kaliforniai) multikulturális oktatást mutatja be, melynek tapasztalatait továbbképzési programjába is beépítette. Átfogó képet ad a kaliforniai multikulturális oktatás történeti előzményeiről és a San Franciscó-i New College of California egyéves tanár-továbbképzési programjáról, valamint az ottani iskolák gyakorlati munkájáról. 
[66–77. oldal]

Határainkon túl

[78–90. oldal]
A kerekasztal-beszélgetés rávilágít azokra a gondokra, amelyek a romániai magyar oktatás mindennapjaiban jelentkeznek. A résztvevők azonban szólnak arról is, hogy mit jelent a magyar kisebbség megmaradásában, magyarságtudatának erősítésében a magyar nyelvű iskolázás, az anyanyelvápolás. A beszélgetésből megtudhatjuk, hogy egy-egy régió magyar oktatásának fejlődésében mit jelent az anyaországgal és a többi, magyarok lakta régióval - Kárpátaljával, Felvidékkel - való kapcsolat. A beszélgetés résztvevői: Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelője, Beder Rozália magyartanár és Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének főtitkára. 
[91–98. oldal]

Kritika-figyelő

[99–103. oldal]
[104–107. oldal]
[108–110. oldal]

Európa-melléklet

Észak-Írországról először a politikai és vallási megosztottság és a terrorizmus jut az eszünkbe. Az alábbi válogatás azonban egy olyan, 1992-ben Észak-Írországban kiadott könyvből készült, amely az Európához való csatlakozás oktatási és tantervi kérdéseit gondolja át, illetve készíti elő. A tankönyvből szemelvényként az előszót, a tartalomjegyzéket és a középiskolára (a 11-16 éves korosztály számára) vonatkozó részt adjuk közre. Az olvasó feladata, hogy levonja a mai Magyarország számára aktuális tanulságokat. 
[111–127. oldal]
ÚPSZ a címlaponA szerző az Európai Unió legújabb dokumentumai alapján tekinti át az elkövetkező évtized oktatási igényeinek "listáját", továbbá azokat a megoldási lehetőségeket, amelyek révén sikerül felépíteni a Tudás Európáját. Az elkövetkező időszak fő célkitűzései címszavakban: élethosszig tartó tanulás, a tanulás eredményességének növelése, a tanulási lehetőségek bővítése, rugalmasabb tudás kialakítása. 
[128–134. oldal]

KOMA-melléklet

[135–139. oldal]
[140–143. oldal]
[144–156. oldal]
[157–159. oldal]
[160–160. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.