2019. szeptember 16., hétfő , Edit

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2004 június

Új Pedagógiai Szemle 2004 június

2009. június 17.

Ritkán szoktam személyes ügyekkel előhozakodni szerkesztői leveleimben. Hogy most mégis megteszem, annak az az oka, hogy a júniusi szám szerkesztése közben többször felmerült a szerkesztőség munkatársaiban, köztük bennem is, „a közöljük, ne közöljük” dilemmája és a „milyen cikk környezetében jelentessük meg?” problémája. Ilyen esetekben egy mágikus, már-már transzcendensnek tűnő kérdéssel próbálunk döntést hozni: „Mit szólna ehhez Majzik Kati néni?”, szerkesztőségünk – s tudjuk, olvasótáborunk jó részének is – mai napig szeretett, tisztelt, nagy tudású, biztos értékítéletű tagja, aki öt éve távozott el körünkből. Illetve dehogy távozott, hiszen hozzáforduló, véleményét felidézni próbáló igyekezetünk és a tőle tanult sokrétű szerkesztői tudás, fortély, amely beépült gondolkodásunkba, szemléletünkbe, sőt zsigereinkbe, állandóvá teszi szerkesztőségi jelenlétét.

Majzik Lászlóné alakjának felidézése nem kultikusnak tűnő megemlékezés. Annál sokkal több. Őrá nem „emlékezünk”, vele bizony még ma is sokszor együtt dolgozunk. Elővesszük fordításait, a Cseppben a tenger címet viselő és általa meghonosított, sajátos műfajú írásokat, melyek az Európai Unióban, az OECD-ben vagy az UNESCO keretei között született fontos nemzetközi dokumentumok, könyvek keresztmetszetei, vagy a tőle tanult sajátos fogalomalkotó módszerrel próbálunk magyarítani újabb és újabb angol szakkifejezéseket, igyekszünk folytatni pontos terminológiaalkotó tevékenységét. S ahogy utaltam rá, nehéz döntéseink előtt gyakorta feltesszük a kérdést – sokszor ki sem mondva nevét –: ”Vajon Ő mit szólna hozzá, hogyan írná át, tenné érthetőbbé ezt vagy azt a bekezdést?” Neve ezért szerepel halála után öt évvel is lapunk impresszumában.

Látszólag személyes, szerkesztőségi ügy ez. Miért is tartozna az olvasóra? Talán azért, mert Majzik Lászlóné az egyik utolsó reprezentánsa volt annak a pedagógiai, neveléstudományi értelmiségi nemzedéknek, amely műveltsége, tudása, hihetetlen gyakorlati tapasztalata révén biztonsággal el tudott igazodni a szakmai viszonylatokban, az értékek útvesztőiben. Ahhoz a nagyon csekély számú neveléstudományi szakemberkörhöz tartozott, melynek tagjai a világban való folytonos tájékozódásuk és érzékeny intuitív személyiségük révén nagyon pontosan meg tudták ítélni, mi a valóságosan új tudás, s mi az, ami jól fésült mondatok mögé rejtett álságos, öncélú tudományoskodás, blöff, amely által egy jottányit sem változik az iskola, a tanítás, csak a tudományos stallumok száma gyarapszik.

A változások, a paradigmaváltások ütemének felgyorsulása okozta posztmodern bizonytalanság korában sokan megkérdőjelezik annak a szellemi tisztánlátásnak, biztos értékítéletnek a lehetőségét, amely kolléganőnket és néhány nagy tekintélyű kortársát jellemezte. Nos, ezek a hatalmas munkabírású, kivételes tájékozottságú emberek nem tekintélyelvi alapon, hanem naprakész tudásuk, a paradigmaváltásokkal való már-már legendás ütemű lépéstartásuk révén foglaltak állást értékek, elméletek mellett, vagy vetették el azokat. Elég csak felidézni azt a lázas igyekezetet, amellyel a nyolcvanöt éves Majzik Lászlóné megtanulta a gyors tájékozódás technikáját a világhálón, vagy azt az örömöt, amely egy Párizsból vagy Brüsszelből érkezett új könyvcsomag átlapozása után jelent meg az arcán. „Isteni dolgok, gyorsan közölnünk kell ezeket!” – mondta jellegzetes hanghordozásával.

Miközben gondos, rendszerező munkával tette el füzeteit, fordítás vagy olvasás közben felmerülő gondolatairól készített jegyzeteit, nagyon tudott haragudni azokra a pedagógusokra, akik évtizedeken át ugyanazokból a megsárgult óravázlatokból tanítottak, pedig pedagógiai képességeik, egyéniségük alapján gyakorlóiskolai vezető tanárok lettek vagy jó nevű patinás intézményekben dolgoztak. Meglehetősen biztos értékítéletének hátterét a változásokkal való szakadatlan lépéstartás és a szakmai életút alatt felhalmozódott tengernyi tapasztalat sajátos egysége adta.

S volt még egy titka ennek a biztonságnak: a pontos – szintén többféle forrásból táplálkozó – valóságismeret. Tanított külvárosi elemi iskolában, pedagógiai főiskolán olyan korban, amikor együtt tanultak szakérettségis munkás- és parasztfiatalok és elit értelmiségi családból érkezett diákok; s tanított az ország egyik legjobb egyetemén is posztgraduális képzések keretében. Emellett több mint két évtizeden át pedagógus-továbbképzések előadójaként járta az országot. Ezért tudott bonyolult összefüggéseket tárgyaló, idegen nyelven és idegen pedagógiai kontextusokban született könyvekről világosan és közérthetően írni. Tudta, milyen jelentősége van a tanulmány lényegének megértetése szempontjából egy értelmező mellékmondatnak, egy magyar gondolati környezetet felvillantó lábjegyzetnek vagy a témát felvezető ötsoros bevezetőnek, amelyből az olvasó megértheti, milyen korábbi ismeretekhez, tudáselemekhez kapcsolhatja az eléje tárt művet. Mai fogalmainkkal azt mondhatnák, hogy a pedagógiai sajtóban megjelenő tudásmenedzsment első művelője volt akkor, amikor még azok sem tudtak erről a tevékenységről, akik ma szakmai karrierjüket köszönhetik neki.

Majzik Lászlóné és még néhány, immár legendává lett tudós példája bizonyítja, hogy ha nehezen is, de úrrá lehet lenni az egykönyvű világot felváltó posztmodern pluralitás, ha úgy tetszik relativizmus világán, az egymásra torlódó paradigmák teoretikus bizonytalanságán. Különösen akkor, ha az embernek megadatik, hogy olyan tanítója, társa, barátja legyen, mint amilyen Majzik Lászlóné volt nekünk.


Tartalom

Tanulmányok

A tanulmány bemutatja az akciókutatás (action research) legelterjedtebb fogalmi értelmezését és szerepét a tanulás fejlesztésében. Elemzi, hogy a gyakorló pedagógus önreflexiói hogyan juttatják el őt magát (és a kutatókat) a valós pedagógiai folyamat mélyebb megismeréséhez, ami a folyamat szereplői közötti intenzívebb kommunikációt és diskurzust teszi lehetővé. Mindezek alapján az akciókutatás hatékony eszköz lehet a fejlesztők és az eredményesebb tanulási-tanítási folyamat résztvevői számára egyaránt. 
[3–8. oldal]
A kilencvenes évek Nat-vitáiban felerősödött az a nézet, hogy a rendszerváltás előtt kiadott valamennyi központi tanterv a diktatúra eszköze volt. Az utóbbi években ugyan már lehetett hallani azt is, hogy van különbség az 1945 előtti és az azt követő központi tantervek között. A különbségekről azonban csak a tantervtörténeti olvasataink alapján alakíthatunk ki véleményt, konkrét, részletekbe menő elemzést nemigen találhatunk. A szerző arra keresi a választ, hogy milyen azonosság és különbség van az Osztrák–Magyar Monarchia területére kiadott központi tanterv és az 1978-as gimnáziumi, ugyancsak központilag kiadott tanterv között. Egyidejűen azt bizonyítja, hogy az általa kidolgozott komponensrendszer alkalmas eszköz összehasonlító tantervi elemzésre is. 
[9–20. oldal]
A pedagógiai szakmai és szakszolgáltatás számára komoly kihívást jelent az iskolarendszerben végbemenő paradigmaváltás. Az intézmények jelentős szakmai segítséget várnak pedagógiai programjaik fejlesztéséhez, a megjelenő programkínálatból történő választáshoz. A szerző véleménye szerint azonban a szakmai szolgáltatások rendszere egyre kevésbé képes megfelelni az intézményrendszer felől érkező igényeknek. A tanulmány összegzi, hogy a szakmai szolgáltatás milyen funkciók ellátása révén tudná kielégítően teljesíteni az iskolák, a pedagógusok elvárásait. 
[21–27. oldal]
A pedagógia világában az alternativitás immár több mint egy évszázada az új, az elfogadottól különbözni akaró törekvések gyűjtőfogalma. Tanulmányában a szerző értelmezi a fogalom lehetséges pedagógiai, iskolai dimenzióit. Szerinte az alternatív iskola lényege olyan modellek megszületése, felkínálása, amelyek mind tartalmukban, mind módszereikben lényegesen eltérnek az adott időszakban, az adott társadalmi közegben tömegesen létező iskolától, pedagógiai felfogástól. Az alternatív iskolákban született eredmények akkor termékenyíthetik meg a tömegoktatást, ha az iskola megújítása iránt valóságos társadalmi igény mutatkozik. 
[28–33. oldal]

Nézőpontok

A kilencvenes évektől kezdődően az alternatív iskolák a pedagógiai elképzelések, fejlesztések terén jóval előrébb jártak, mint a hagyományos, önkormányzati fenntartású iskolák. Programfejlesztésben, pedagógiai módszertanban, a továbbképzések terén, a speciális igények kielégítésében is új utakat kerestek. Felbontották a korlátokat, nyitott iskolát hoztak létre, a gyerekeket helyezték a középpontba, a tanítás helyett a tanulásra tették a nagyobb hangsúlyt. Eközben országos szinten a tartalmi fejlesztések különböző szakaszai zajlottak. Jelenleg, a NAT 2003 elfogadása után, a programfejlesztés zajlik. Kerekasztal-beszélgetésünkben az alternatív iskolák és a programfejlesztés összefüggéseit kerestük. Milyen az alternatív iskolák jelenlegi helyzete? Milyen szerepük lehet a programfejlesztésben? Mennyire tudnak a közoktatás szélesebb köreibe is eljutni azok az eredmények, amelyek mögött már egy, akár másfél évtizedes gyakorlati tapasztalat áll? Milyen technikái lehetnek a programok átadásának, terjesztésének? 
[34–42. oldal]

Informatikai nevelés

A tanulmány olyan informatikai fejlesztő projekt eredményeit mutatja be, amelyet OECD-forrásokból finanszíroztak, s amely a leghátrányosabb helyzetű térségekben az informatikai nevelés tartalmi fejlesztését, illetve személyi és tárgyi feltételeinek javítását célozta. A projekt alapját képező intenzív tanárképzési kurzus középpontjában a modern informatikai alkalmazási szemléletmód terjesztése állt. A tanulmány közreadja a kurzus eredményeként létrejött programok értékelését, amely tartalmi értelemben messze túlmutat a projekt keretein, mivel érzékelteti, milyen szélesen értelmezhető az informatika iskolai alkalmazása. 
[43–53. oldal]

Látókör

Kronstein Gábor tanulmánya szubjektív hangú történeti és politológiai elemzést ad a magyar társadalom egyik legnagyobb, a közéletet és a magánszférát egyaránt mérgező gondjáról: történelmi sorstragédiáink kibeszéletlenségéről, amely a különböző etnikai, vallási csoportokkal szembeni előítéletek egyik fő táptalaja. Az elmúlt évtizedben sikeres és kevésbé sikeres próbálkozások zajlottak történelmi „ügyeink” tárgyilagos, a történések mélyrétegeit feltáró átgondolására, segítve ezzel az emberek tisztánlátását, az egészséges kollektív emlékezet konszenzusminimumának megteremtését. A szerző pedagógiai problematikától látszólag távol álló tanulmányának üzenete: ahhoz, hogy az emberek soha többé ne lehessenek akárcsak néma cinkosai embertelen, őrült hatalmak, diktátorok manipulációinak, beszélni, tanítani kell a holokausztról. Az írás e tisztánlátást kívánja elősegíteni. 
[54–70. oldal]
A szerzőpáros a holokauszt tanítására készített programot mutatja be, melyet a budapesti Bornemisza Gimnáziumban dolgoztak ki. A program lényege, hogy sem bagatellizálni, sem túldimenzionálni nem akarja a holokauszt történéseit. A tanulmány valóságos dokumentumot ismertet, egy deportált cseh festőművész albumát, amelyet kisfiának készített, és amelyből a maga eredeti valóságában ismerhetjük meg egy koncentrációs tábor mindennapjait. A program egyik fő értéke, hogy nem ragad meg a holokauszt történéseinek ismertetésénél, hanem a tanórán kívüli lehetőségeket is beépítve megpróbálja bemutatni az antiszemitizmus történetét, s a társadalmi előítéletek oldása érdekében képet ad a zsidó kultúráról is. 
[71–76. oldal]

Világtükör

A felnőttoktatás avatott szakértője tanulmányában azt elemzi, hogy az élethosszig tartó tanulással foglalkozó EU-dokumentumokban szereplő követelményeknek mennyire képes eleget tenni a magyar oktatási rendszer. A szerző egyik megállapítása, hogy a Lifelong Learning megvalósulásának egyik legfőbb gátja az, hogy a magyar oktatási rendszer sokkal inkább újratermeli és konzerválja, mintsem csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket. A hatékony foglalkoztatás egyik lényeges korlátjának tartja, hogy a felnőttképzés csak nagyon lassan képes segíteni a hátrányos helyzetű csoportok rugalmas munkaerő-piaci alkalmazkodását. A szerző az élethosszig tartó tanulás paradigmájának terjedése szempontjából fontosnak ítéli, hogy a nem formális keretek között szerzett tudást minél előbb elismerjék. 
[77–82. oldal]
Az európai oktatás kulcskérdéseit elemző sorozat újabb kötete* az európai országok tanárainak helyzetét elemzi. Az e témában született immár harmadik összegzés elsősorban a tanárok szakmai státusát, a munkakörülményeket, a munkaidőt, a munkaköröket, a fizetést, a továbbképzési lehetőségeket és tartalmakat, valamint a szakmai tanácsadás formális lehetőségeit tekinti át. 
[83–91. oldal]
Az iskolai segítő szakmák sorában fontos szerepet töltenek be az iskolaorvosok. A szerző áttekintést ad arról, hogy néhány európai országban milyen feladatok hárulnak az iskolaorvosokra. A legtöbb országban az iskolaorvos részese az iskolai egészségnevelési és prevenciós programnak. E tevékenységében kapcsolatot alakít ki a pedagógusokkal. Egyre több országban specializálódik az iskolaorvosok szűrő-megelőző tevékenysége, s szintén egyre több helyen vállalnak mentálhigiénés prevenciós és konkrét kezelési-gondozási funkciót. A serdülők körében végzett munka fontos része a szexuális felvilágosítás, illetve a serdülőkori terhességek megelőzése, valamint a terhes fiatalok helyzetével való törődés. 
[92–97. oldal]

Múltunkból

A sorozat második része az 1949 és 1956 közötti időszak nemzetiségi oktatásának helyzetét elemzi. A nemzetiségi oktatás helyzetét ebben az időszakban talán minden megelőző és ezt követő korszakénál erősebben és direktebb formában határozta meg a nálunk élő nemzetiségek anyaországaival kialakult politikai viszony. Különösen ellentmondásos volt a német és – a Jugoszláviával kialakult helyzet okán – a délszláv kisebbségi oktatás helyzete. A politikai alapú diszkrimináció miatt felgyorsult az egyes hazai nemzeti kisebbségek asszimilációja, ami a nemzetiségi oktatás feltételrendszerének rosszabbodását vonta maga után. A tanulmány szerint egyre gyakoribbá vált, hogy a nemzetiségi oktatás épp a rossz iskolai feltételek következtében a települések egy részében háttérbe szorult, mivel a szülők gyermekeiket – tanulási esélyeik növelése érdekében – a jobb pedagógiai színvonalat biztosító iskolákba íratták. 
[98–105. oldal]

Műhely

A környezeti nevelés fejlesztésének egyik fontos iránya a tantermen kívüli tapasztalatszerzés arányának jelentős növelése. A lehetséges tapasztalatszerzési terepek közül az egyik legjelentősebbnek tekinthetők a hazai állat- és növénykertek. A Jászberényi Állatkert pedagógiával foglalkozó munkatársainak beszámolójából megtudhatjuk, miként válhat a környezeti nevelés színterévé, a természet világáról való közvetlen tapasztalatszerzés eszközévé egy zoopark. Különösen figyelemreméltó azoknak a modelleknek a bemutatása, amelyekben a környezeti neveléssel foglalkozó pedagógus és az állatkert-pedagógus együttműködése nyomán gazdag tevékenységkínálat teremthető gyerekek és felnőttek számára egyaránt. A beszámoló fontos tanulsága, hogy az állatkert-pedagógia csak akkor lehet eredményes, ha a kertekben folyó tanulói tevékenység szervesen integrálódik az iskolai természettudományi, környezeti nevelésbe. 
[106–117. oldal]
A múzeumpedagógus szerző, a kortárs művészeti alkotásokat bemutató Ludwig Múzeum munkatársa írásában arról szól, miként lehet közelebb vinni a sokszor nehezebben értelmezhető műveket a gyerekekhez. Az esztétikai élményen túl a kortárs művek alkalmasak a kor életvilágának, egzisztenciális és szociális problémáinak megragadására, a róluk való gondolkodásra. A kortárs művek sajátos formavilágával való ismerkedés, az ebben való elmélyedés hozzájárulhat a gyerekek kreativitásának, innovatív szemléletének fejlesztéséhez. Ez akkor érhető el, ha a művek passzív szemlélésén túl valamilyen művészi, kreatív alkotófolyamatba is bevonják a múzeumban a tanulókat. 
[118–122. oldal]

Kritika-figyelő

[123–125. oldal]
[126–127. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.