2019. november 15., péntek , Albert, Lipót

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 június

Új Pedagógiai Szemle 2006 június

2009. június 17.

Közvetlenül a választások előtt – az esélyeket latolgatva – pedagógusokkal beszélgettünk arról, hogy az egyik vagy a másik tömb győzelme milyen változásokat hozhat az oktatáspolitikában. Egy középkorú kolléganő nem csekély cinizmussal azt mondta: „Szinte teljesen mindegy, hogy ki van kormányon, ki a miniszter, az államtitkár, mint ahogy az is mindegy, hogy milyen tantervi, értékelésbeli változásokat határoznak el. Amikor a pedagógus bemegy az osztályba, akkor ott nem a politikusok dirigálnak, ott ő az úr, és az történik, amit ő jónak tart.”

Sokszor találkoztam ilyen és ehhez hasonló pedagógusi vélekedéssel. A rendszerváltozás óta eltelt több mint másfél évtized oktatásügyi, oktatáspolitikai történései nem segítették a politika – a politikusok – és a pedagógusok közti jó viszony kialakulását. Végül is minden kormányváltás olyan fordulatot hozott az oktatáspolitikában, amely részben vagy egészben felülírta a megelőző ciklus oktatáspolitikai prioritásait. Különösen igaz ez a tartalmi szabályozás dokumentumaira és az értékeléssel kapcsolatos kezdeményezésekre. A pedagógusok oktatáspolitikával szembeni fenntartásaiban erőteljesen munkálnak az elmúlt évek negatív tapasztalatai. Az iskolavezetők és a tantestületek jelentős hányada egyfajta kivárásos taktikára rendezkedik be. Mindig megvan ugyanis annak az esélye, hogy mire implementálódna az éppen aktuális modernizációs lépés – például a pedagógiai program, a helyi tanterv, a minőségbiztosítási stratégia, az értékelési rendszer, s sorolhatnánk tovább az elmúlt évtized oktatáspolitikai innovációit –, addigra új kormány, új miniszter jön, s vele együtt új célok, új prioritások fogalmazódnak meg. Ezért nem érdemes energiát fektetni az ilyen ügyekbe, nem érdemes valóságos változási folyamatokba kezdeni – gondolkodnak sokan. Ez a taktika erősen fékezi a magyar oktatás modernizációja szempontjából fontos reformok, fejlesztések intézményi szintű megvalósulását.

Persze a mindenkori oktatáspolitika sincs könnyű helyzetben, mivel meg kell találnia a kényes egyensúlyt az iskola normális működéséhez szükséges stabilitás és a hatékonyabb működést eredményező változási folyamatok között. Ez a politika művészete!

Az említett esélylatolgató beszélgetésen felmerült, hogy az oktatáspolitika csak akkor tud valóságos eredményeket felmutatni, igazi változási folyamatokat elindítani és tartósan fenntartani, ha széles szakmai támogatást élvez, a pedagógusokat bevonva tervezi meg a reformlépéseket, és számol az intézmények változási képességének jelentős különbségeivel. Ez azonban a politika művészetével kapcsolatos újabb kérdéseket vet fel. Hogyan lehet megnyerni a pedagógusok többségét azoknak a változási folyamatoknak, amelyek ellenében hatnak a régi beidegződések, minták, amelyeknek sok esetben nincsenek meg a szervezeti, tárgyi és nem utolsósorban személyi, kompetenciabeli feltételei, s amelyek lényegét sokszor sem a politika, sem a szakértői, kutató-fejlesztői szféra nem tudja pontosan meghatározni?

A kérdések kérdése, hogy milyen mértékben szabad, lehet, kell a politikának figyelembe vennie az érintett szereplők változásra való képességét, rugalmasságát vagy éppen rugalmatlanságát, változásokkal szembeni ellenállását, s mennyire kell, lehet kikényszeríteni az oktatás hatékonyabbá, eredményesebbé tételéhez szükséges változásokat. Másként fogalmazva: mennyire lehet türelmes a politika, és milyen mértékben alapozhat az organikus fejlődési folyamatokra, valamint mennyire kell kemény finanszírozási és kimeneti szabályozási eszközökkel viszonylag gyorsan kikényszeríteni a modernizációt?

Az elmúlt másfél évtized a lehetséges változtatási stratégiák mindegyikére kínált példákat. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az oktatás, az iskola világában az úgynevezett felülről végrehajtott reformok időleges s főként látszólagos eredményekhez vezettek. Mint ahogy nem hoztak mélyreható változási folyamatokat az „egy kormányzati ciklushoz kötött” s így alapvetően türelmetlen reformok sem. Valószínűnek látszik, hogy csak azok a reformok lehetnek eredményesek, amelyek tanulórendszerként működnek, azaz a reformfolyamatban részt vevő szereplők együtt alakítják a kitűzött változási-változtatási célokhoz vezető utakat, eszközöket – így maguk is politikaformálókká válnak –, együtt tanulják az új működési logika szerinti cselekvés szabályait, s tudomásul veszik, hogy a rendszerben az egyes szereplők eltérő szinten alkalmazkodnak az új feltételekhez.

A változások persze csak akkor működhetnek tanulórendszerként, ha a politika akar és képes is tanulni saját lépéseinek társadalmi fogadtatásából, s tegyük hozzá kudarcaiból, ha nem akarja mindenáron sikertörténetté stilizálni azt, ami láthatóan nem eredményes.

Az oktatáspolitika megtépázott hitelének csak használhat, ha a szakmai nyilvánosságban vállalja saját bizonytalanságait, ha nem akar minden bölcsesség letéteményese lenni, és használhat az is, ha rávilágít a maradiság és az újító szándék ütközéseiből eredő konfliktusokra, ha az oktatásügy szereplőivel folytatott nyílt vitában teszi explicitté, hogy mi a maradiság következménye, s milyen időtávban, milyen eszközökkel tudja segíteni a kívánatos változásokat.

Akár a hazai oktatáspolitika vezetőinek is írhatta volna – e számunkban megjelenő tanulmányában – Michael Barber, az angol oktatásügy egyik vezető személyisége az alábbi sorokat: „A következő kormánynak célul kell kitűznie egy új szellemiség létrehozását. A kampánynak együttesen a vezető partnerek hatékony munkakapcsolatának megalapozására, valamint a magasabb színvonal elérésére kell irányulnia. A társadalmi fejlődés, amint azt Fukuyama megvilágítja, a bizalom kérdése. A nyolcvanas évek előtt az oktatásban rendelkeztünk bizonyos fokú bizalommal, de azáltal értük el, hogy a bonyolult kérdések megoldását folyton késleltettük és tologattuk a jövőbe. A menekülés még soha nem volt jó hosszú távú stratégia.”

Bízzunk benne, hogy a politikaformálók megfogadják Barber bölcs tanácsát, és szembenéznek mindazzal, ami változtatásra szorul.


Tartalom

Tanulmányok

A suliNova Kht.-ban működő Oktatáspolitikai Elemzések Központja elemzést készített az államháztartási reform értelmezéséről az oktatásügyben. A tanulmány az erről folyó társadalmi diskurzust kívánja ösztönözni, és alapvetően a következő kérdésekre keres választ: mit jelenthet az államháztartási reform az oktatási szektorban, a jelenlegi strukturális problémák közül melyek okozzák a hatékonyság csökkenését, továbbá milyen eszközökkel lehet enyhíteni a problémákat. 
[3–14. oldal]
A szerző áttekinti a kulcskompetenciákra vonatkozó nézeteket, majd értelmezi a kompetencia alapú fejlesztés jelentését az anyanyelvtanításban. Arra keres választ, hogy az anyanyelvtanításban miként lehet fejleszteni a tudástranszfer képességét, milyen pedagógiai, nyelvészeti kereteket lehet találni ahhoz, hogy a tanulók az alkalmazható tudás birtokába jussanak. 
[15–26. oldal]
A pedagógia számára elengedhetetlenül fontos a szociális viselkedés alapjainak, működési mechanizmusainak a megismerése. A tanulmány első része a szociális kompetencia fejlődésével foglalkozik, majd a 4–8 éves korosztály szociális készségeinek és képességeinek fejlődését mutatja be egy empirikus kutatás tükrében. Az utolsó rész a szociális kompetencia óvodai és iskolai fejlesztésének lehetőségeit vizsgálja. 
[27–37. oldal]
A tanulmány a dél-alföldi régióban végzett empirikus kutatás tapasztalatait összegzi, amely a 14-21 év közötti fiatalok egészségmagatartását, pszichoszociális egészségét és azok lakóhely/lakástípus szerinti jellegzetességeit vizsgálta. A szerzők szerint a kortárs- és fogyasztásorientált szabadidőstílus inkább a nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken, az intellektuális, illetve művészeti szabadidőstílus pedig a kisvárosokban, falvakban élő fiatalokra jellemző. A rizikómagatartások, a gyakoribb pszichoszomatikus és depresszív tünetek nagyobb arányban fordulnak elő a lakótelepen, bérlakásban élők között. Az elemzés egyik legfőbb tanulsága, hogy a lakóhelynek, a lakókörnyezetnek jelentős hatása van a fiatalok életmódjának alakulására, és ezt célszerű figyelembe venni az iskolai egészségfejlesztési programokban. 
[36–47. oldal]

OKI-műhely

A tanulmány az Országos Közoktatási Intézetben folytatott kutatás eredményeit mutatja be, amely a pedagógusok mentális állapotának a tanár-diák viszonyok szempontjából kulcsfontosságú – a problémamegoldással, illetve az életben való eligazodással, értékállapotokkal kapcsolatos – aspektusait vizsgálta. Az eredmények azt mutatták, hogy a pedagógustársadalom mentális jellemzői a felnőtt népesség átlagához, illetve a pedagógustársadalomhoz hasonló demográfiai és kulturális státusú társadalmi csoportok átlagértékéhez képest kedvezőek. Ugyanakkor a mentális állapot tekintetében nem beszélhetünk a pedagógustársadalomról mint homogén sokaságról. A kedvező átlagértékek jelentős különbségeket takarnak, s ezek elsősorban az iskola belső világával, a tantestületben uralkodó légkörrel mutatnak kapcsolatot. 
[48–64. oldal]

LLL

A tanulmány összefoglalja az élethosszig tartó tanulás oktatáspolitikai koncepcióját. A szerző gondolatainak középpontjában az a gondolat áll, hogy az LLL-t nem szabad pragmatista módon csupán a gazdasági hatékonyság oldaláról értelmezni. A demokrácia kibontakozásának egyik legfontosabb feltétele az élethosszig tartó tanulás, mivel az állandó tanulás révén válik lehetővé, hogy az egyének adekvátan reagáljanak a társadalmi, politikai és gazdasági változásokra. 
[65–71. oldal]
A tudás alapú társadalom és gazdaság hatásaként kialakulóban vannak azok a regionális területi egységek, ahol a gazdaság átlagosnál gyorsabb fejlődése révén az oktatás és képzés szélesebb lehetőségei teremtődnek meg. A tanulmány sorra veszi a tanulás lehetséges szervezeti formáit és típusait a tanuló régiókban, és áttekinti, milyen innovációk szükségesek a tanuló régiók kialakulásához és fejlődéséhez. 
[72–82. oldal]

Világtükör

A 20. század utolsó évtizedeiben egyre több gyereket tanítottak otthon, s ez a tendencia az elmúlt néhány évben tovább erősödött. A tanulmány egyrészt körképet ad arról, hogy a világ különböző térségeiben milyen a home-schooling jogi szabályozása, másrészt részletesen elemzi, hogy milyen okok, szülői motivációk következtében terjedt el ismét ez a történelem korábbi szakaszaiban természetesnek mondható jelenség. Az elemzés szerint az okok között nagy súllyal esik latba az iskola agresszióval, erőszakkal teli légköre és a tömegoktatás alacsony hatékonysága. 
[83–90. oldal]
A szerző svájci tanulmányútjának a tapasztalatairól számol be, melynek keretében egyrészt tanulmányozta a pedagógus-továbbképzést, másrészt több iskolát meglátogatott, és tájékozódott az alkalmazott nevelési és oktatási módszerekről. Svájcban a féléves pedagógus-továbbképzés lehetőséget teremt az új típusú – például IKT – kompetenciák fejlesztésére és a tanárok rekreációjára. Az iskolalátogatások tapasztalatai közül a szerző a szülők intenzív részvételét, a projektmódszer alkalmazását és a tanulók önértékelését emeli ki. 
[91–97. oldal]

Műhely

A fejlesztő pedagógiai szemlélet érvényesítésének legalapvetőbb célja a tanulási nehézségek kialakulásának megelőzése. A szerző bemutatja az óvodáskorúak és az általános iskolás tanulók ilyen célú szűrése során alkalmazható vizsgálatokat. Kísérletet tesz a részképesség-zavarok és a tanulási nehézségek tipizálására, továbbá áttekintést ad az óvodai és iskolai keretek között megvalósítható megelőzés és fejlesztés módjairól. Ezáltal közelebb hozza a gyógypedagógusi és fejlesztő pedagógusi tevékenységet az óvodapedagógusokhoz, a tanítókhoz és a tanárokhoz egyaránt. 
[98–106. oldal]
[107–114. oldal]

OKI Kiadó

Michael Barber kulcsszerepet játszott annak a reformnak az irányításában, amelyet 1997 után a Blair-kormány valósított meg az Egyesült Királyságban. Barber ebben az írásában egy új oktatáspolitikai gondolkodási paradigmát mutat be, amelyet később, kormányzati pozícióban sikeresen alkalmazott a gyakorlatban. Gondolkodásának egyik leginkább figyelemreméltó eleme, ahogyan a Munkáspárt meggyőződéses híveként hidat teremt az angol oktatásügy radikális átalakítását megvalósító korábbi Thatcher-féle konzervatív oktatáspolitika és az új baloldal politikája között. 
[115–143. oldal]

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.