2019. augusztus 21., szerda , Sámuel, Hajna

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Sajátos nevelési igényű tanulók >> Új horizontok az együttnevelésben

Előszó

2009. június 17.

Előszó

A kötet, amelyet az olvasó a kezében tart, a sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésével kapcsolatos pedagógiai kérdésekről szól. Az együttnevelés (inkluzív nevelés) az egyik olyan fogalom, amellyel az utóbbi évtizedben gyakran, sőt egyre gyakrabban találkozhattunk a hazai és az európai oktatásfejlesztési gondolkodásban és a gyakorlatban. Minden európai országban szakmai vita zajlik az együttnevelésről, annak gyakorlati megvalósításáról, oktatáspolitikai és esélyegyenlőségi stratégiák, dokumentumok szólnak a témáról, fejlesztési programok indultak-indulnak ezen a területen. Az együttneveléssel kapcsolatos kérdések kezelése, a fejlesztések és a fejlesztési eredmények értékelésének kérdései valamennyi nemzetközi szervezet munkájában megjelennek.

Ez azért van, mert a téma túlmutat annak a problémának a megoldásán, amely néhány sajátos nevelési igényű tanuló eredményes együttnevelését (inkluzív nevelését) jelenti a többségi intézményekben. Az inklúzió sokkal inkább szemléletmód, amely arra keresi a választ, hogy hogyan lehet átalakítani az oktatási rendszereket és más tanulási környezeteket, hogy azok meg tudjanak felelni a tanulók sokféleségének. Az igazán minőségi oktatás csak inklúzív lehet, mert célja minden tanuló teljes részvételét biztosítani a nevelési-oktatási folyamatban. A befogadás felértékelődik az egész közoktatási rendszer számára azért is, mert az inkluzív neveléssel kapcsolatos közös gondolkodás és önként vállalt együttes cselekvés bevonja és aktivizálja, átalakítja a szereplők – pedagógusközösségek, szülők, tanulók, intézményvezetők – gondolkodását, gyakorlatát, szemléletét.

A lisszaboni folyamattal új fejezet kezdődött az oktatás területén zajló európai együttműködésben. Az Európai Unió kormányzásának fontos része a nyitott koordinációs módszer (Open Method of Coordination, OMC)1. Ennek célja, hogy fejlessze a tagállamok közötti kommunikációt, a best practice, azaz a legjobb gyakorlatok elterjesztését, ezzel segítve-támogatva a kölcsönös tanulást. A nyitott koordináció a hangsúlyt az információ-, tudás- és tapasztalatcserére, a szakpolitikai tanulás ösztönzésére és támogatására, a követendő jó gyakorlatok azonosítására és a nemzeti politikák – indikátorok, benchmarkok segítségével történő – szisztematikus összehasonlítására helyezi.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben, illetve elődjében zajló K+F feladatok tapasztalatai rámutatnak arra, hogy a hatékony pedagógiai fejlesztések megvalósításához szükség van a fejlesztés szereplői – ezen belül különösen az iskolák – közötti horizontális kapcsolatok, együttműködési csatornák, egymástól való tanulás lehetőségeinek kialakítására. Az intézmények közötti közvetlen kommunikáció a leghatékonyabb eszköze a helyi fejlesztési eredmények, jó gyakorlatok leírásának és bemutatásának, illetve a fejlesztések során felmerülő problémákra adott helyi válaszok terjesztésének.

A kötet három nagyobb egységből áll. Az első részben három, elméletibb jellegű tanulmány olvasható. Kőpatakiné Mészáros Mária tanulmánya annak a nemzetközi összehasonlító munkának az első eredményeit mutatja be, amely – az Európai Ügynökség a Sajátos Nevelési Igényű Tanulók Oktatásának Fejlesztéséért vezetésével – a befogadó értékelés oktatáspolitikai és gyakorlati vonatkozásait vizsgálta 23 országban, s ennek alapján ajánlásokat is megfogalmazott az értékelésnek a befogadás szempontjából legfontosabb területein szükséges cselekvéshez. A tanulmány áttekinti és a fő cselekvési területek mentén elemzi a téma hazai helyzetét, annak történeti alakulásában. A következő tanulmány, amelyet Németh Szilvia jegyez, egy másik, szintén a fenti ügynökségnek a szakmai vezetésével zajlott összehasonlító kutatást mutat be, amelynek témája a sajátos nevelési igényű migráns tanulók oktatása. A tanulmányban megismerhetjük ennek a befogadás szempontjából különösen érzékeny területnek a szabályozási környezetét, nemzetközi kontextusát, s ennek fényében, empirikus adatokra támaszkodva, a nehézségekkel jellemezhető hazai helyzetet. Vargáné Mező Lilla tanulmánya a különleges bánásmódot igénylő gyermekek, tanulók együttneveléshez szükséges, azt támogató szakmaközi együttműködésekkel foglalkozik. A tanulmány – jelentős háttérismeretet is nyújtva – bemutatja a pedagógiai diagnosztika lehetőségeit, illetve a diagnózis és az erre épülő pedagógiai fejlesztés közötti kapcsolatot, amelyet elsősorban a látássérültek vonatkozásában számos gyakorlati példával is érzékletessé tesz.

A kötet második részében – nem titkolt szándékkal a nyitott koordinációs módszer alkalmazásához kedvcsinálónak is – négy olyan jó gyakorlatot ismerhet meg a kötet olvasója, amelyek a befogadó oktatás-nevelés iránt elkötelezett és abban eredményes, jóllehet nem különleges helyzetű hazai iskolákban jöttek létre, elsősorban az iskolavezetés, a pedagógus teamek, valamint a szélesebb szakmai és társadalmi közösség együttműködésében. E jó gyakorlatok mások számára hasznosítható tapasztalatait, a követőknek, adaptálóknak szánt javaslatokat az egyes iskolák is megosztják velünk; a fő tanulságokat emellett nemzetközi horizontba emelve rövid összegzés tartalmazza.

A kötet harmadik része jóval rövidebb, mint az előző kettő. Ez egy olyan interjút tartalmaz, amely három magyar fogyatékos fiatallal készült az Európai Unió elnökségének lisszaboni konferenciáján. Az interjú bizonyítja: e fiatalok képesek arra, hogy megfogalmazzák, milyen legyen az a támogató környezet, amelyben ők a saját sorsuk kovácsai lehetnek. Ez fontos üzenet az oktatás-nevelés számára is. Egyrészt megerősíti azokat a szakembereket, akik elkötelezetten munkálkodnak az együttnevelés elterjesztésén, másrészt irányt mutat mindazoknak, akik nyitottak a társadalmi befogadásra, de nem biztosak abban, hogyan válhatnak annak aktív szereplőivé.

Az inkluzív nevelés fokozatosan hódít teret a hazai közoktatásban. Sok területen találkozhatunk ígéretes kezdeményezéssel, figyelmet érdemlő eredményekkel. Az együttnevelés megvalósítása az első Nemzeti Fejlesztési Terv egyik fontos célja volt, és része a 2007 és 2013 között megvalósítandó fejlesztéseknek is.

Kötetünk e fejlesztésekhez kíván hozzájárulni. Célja az egymástól tanulás gyakorlatának segítése, az, hogy az érintettek – pedagógusok, intézményvezetők, fejlesztők – minél konkrétabb támogatást nyújtsanak egymásnak a jó gyakorlatok megismeréséhez, elterjesztéséhez, implementációjához. Az erre vállalkozóknak ajánljuk a kötetet.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.