2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2000 december

Tudománnyal nevelni tudományra

2009. június 17.

Tudománnyal nevelni tudományra

- Weszely Ödön az egyetem eszméjéről -

Az egyetem intézménye a középkor alkotása. Több mint nyolc évszázada már annak, hogy kontinensünkön is elkezdtek kialakulni azok az érdekvédelmi tömörülések, melyek a tudományok művelésére és az ismeretek továbbadására szövetkezett tanárokat és diákokat egyesítették. Az évezred végén, az egyetemi integrációk kialakulása közben hasznos és érdekes leporolni és újraolvasni azokat a műveket, amelyeket elmúlt korok jeles gondolkodói vetettek papírra az egyetem működésével, lényegével kapcsolatban. Az ugyanis, hogy mit értünk az egyetem eszméjén, mit tartunk fő feladatainak, nagyban hozzájárul hazánk 21. századi jövőjének alakulásához. Politikusoknak, kutatóknak, tanároknak és diákoknak egyaránt nagy a felelősségük az egyetem intézményének minél hatékonyabb működésében.

Jól tudta ezt Weszely Ödön is, aki a klebelsbergi kultúrpolitika utolsó harmadában, a legnehezebb időszakban lett a Pécsi Egyetem rektora. Székfoglaló beszédében éppen ezért azt fejtette ki, hogy mit gondol "Az egyetem eszméje és típusai"1Minerva, 1929. 4-7. sz. 127-171. p.> felől.

A hatvanas éveiben járó, széles körű magyar és nemzetközi tapasztalatokkal és példamutató olvasottsággal rendelkező Weszely elsősorban történeti és filozófiai, tudománypolitikai szempontból világította meg az egyetem működésével kapcsolatos jellegzetességeket és kételyeket, a világban, illetve Magyarországon tapasztalható tendenciákat. A Minerva című, Pécsett kiadott tudományos folyóiratban megjelent székfoglaló beszéd - mely különnyomatként is megjelent - bevezető mondata megadta az egész írás alaphangját: "Az egyetem minden országban a nemzeti művelődés legmagasabb rendű intézménye, s így nagy nemzeti hivatása van. De ezen túl is emelkedik jelentősége, mert belekapcsolódik a tudomány egyetemes nemzetközi munkájába, s ezzel a nemzetet is belekapcsolja a világ kulturális áramlataiba." A beszéd I-X. részében Weszely a legkiválóbb magyar és német neveléstörténészekre támaszkodva jellemezte a középkortól a 20. századig létrejött egyetemtípusokat. Művének e része sem csupán neveléstörténeti adalékokat összegez, hanem filozofikus gondolatokkal egészíti ki az áttekintést. Az újdonsült rektor egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy egy és ugyanazon intézménymodell (pl. a párizsi vagy bolognai egyetemtípus) minden országban más-más módon adaptálható, hiszen a "nemzeti szellem" mindenütt különböző. "Az egyetem is tükre a népjellemnek, mint minden más kulturális alkotás, mely idők folyamán a művelt nemzetek körében létrejött" - írta. A beszéd központi helyén az egyetem lényegét kifejtő gondolatok kaptak helyet. Az egyetem Weszely szerint a tudomány legmagasabb fokú művelője. A tudományról pedig ezt írta: "A tudományos munka (...) értelmi munka. Ez nem jelenti azt, hogy érzelmek nem kísérik, hogy cél és törekvés nélküli. Nem. A tudomány szeretete az alapja, az igazság fölismerését követő öröm a megkoronázása a tudományos munkának. Ez az öröm a legtisztább gyönyörűség, a legönzetlenebb érzelem." A rektor beszédében többször kiemelte, hogy az egyetemet sohasem szabad egyszerű szakiskolává, különböző pályákra felkészítő intézménnyé degradálni. A tudományok összességének tanítása mellett az egyetemen helyet kell adni a fejlesztésnek, az állandó kutatómunkának. Az egyetem nem kész eredmények, ismeretek továbbadására szolgáló helyszín, hanem önálló kutatásra, állandó olvasásra, folyamatos kérdésfeltevésekre sarkalló szellemi központ. Weszely - mivel már a 20-as évek végén aggasztották az egyre nagyobb tért hódító médiumok (film, gramofon és rádió) - leszögezte, hogy a tanár személyes hatását sohasem lehet kikapcsolni, "mert a személyes érintkezés, az ösztönzés, az irányítás, amit a hallgató kap, ami eszméket ébreszt és ösztönzést ad, talán mindennél fontosabb." Kiemelte a tudósok és az ifjúság közötti állandó párbeszéd, a kölcsönös ösztönzések jelentőségét a tanárokra nézve is. Hihetetlen aktualitása van azoknak a gondolatoknak is, amelyeket a pedagógiai gondolkodás e kiválósága a "Specializálás és totalitás" című fejezetben fogalmazott meg: "A specializálás a tudomány mai nagy terjedelme miatt föltétlenül szükséges. De korunk talán túlment e tekintetben a kellő határon, s a specialista elvesztette az összefüggést az egésszel." A sok analízis után szintézisre, a részletek után az egészre áhítozott Weszely, hivatkozva Spranger és Jaspers nézeteire. Ezt hangoztatta a beszédét lezáró, a "jövő" egyetemét megálmodó oldalakon is. Emellett kiemelte még az egyetem autonómiáját, a tudomány szabadságát, és elvetette a politikai érdekek alá rendelését. Nem volt híve a tömegegyetemnek sem, hiszen úgy vélte, hogy "A tanárnak közvetlen személyes hatása csak azokra van, kik a szemináriumban mellette és vele dolgoznak, ezek az ő igazi tanítványai, de ez a kisebbség. A nagy többség távol áll a tanárok személyes hatásától, s minél nagyobb az egyetem, annál távolabb." Ezek a gondolatok egybecsengenek több neves magyar kultúrpolitikus és pedagógiai gondolkodó véleményével. Hasonlóképpen vélekedett Klebelsberg Kunó is, aki - jóllehet az egyetemfejlesztések kapcsán kifejtett munkássága óriási horderejű volt - úgy látta, hogy akkor lehet egyetemi oktatásról beszélni, ha egy tanár körül legfeljebb 10-12 diák tömörül. A kultuszminiszter éppen 1929-ben írta a Pesti Napló hasábjain azt, hogy használhatatlan az olyan egyetemi oktató, "aki a katedra magasságából elszavalja, elmondja, elmotyogja a maga tudományát; egyébként az ifjúsággal nem törődik, s azután ismeretlen tömegeket levizsgáztat, pár futó perc alatt szerezve felületes benyomást arról, hogy a vizsgázó komolyan tud-e ... Ahol a tanár igazi pedagógus, ott valóságos munkaközösség fejlődik ki közte és tehetséges hallgatói között. Ez az eszmény, amely felé törekedni kell..."2Pesti Napló, 1929. július 21.>

A trianoni tragédia után, a gazdasági válság és a több irányból is kibontakozó diktatúrák szorításától fenyegettetve Weszely Ödön is a kulturális emelkedésben, a tudományok művelésében vélte felfedezni a nemzet megtartó erejét. Korunk argentin neveléstörténésze, Marcella Mollis egyik tanulmánya végén így fogalmazott: "az a pozíció, amit egy társadalom az egyetemeinek biztosít (...) megegyezik azzal, amit ő maga betölt a világban." (Revista de la Education, 1994. enero-febrero.) Ezért érdemes újraolvasnunk az egyetemek működésével kapcsolatos régi és új írást, hogy megválaszoljuk: mit is jelent valójában az egyetem eszméje?

Ambrusné Kéri Katalin

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.