2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1999 november

A tévékor gyermekei

2009. június 17.

A tévékor gyermekei

Az Oslói Egyetem Bölcsészkara kutatójának, Anita Wernernek e kötete első ízben 1994-ben látott napvilágot. Szerzője azóta az újabb kiadások előkészítésekor könyvébe mindig beépítette a legújabb kutatási és statisztikai adatokat is, így a Magyarországon megjelentetett változat már tartalmazza a nemzetközi szakirodalom legfrissebb következtetéseit is. Mivel a könyvben felvetett kérdések nálunk is egyre gyakrabban megfogalmazódnak - szülők és a pedagógusok körében egyaránt -, érdemes megismernünk Anita Werner elemzésének legfontosabb eredményeit.

A szerző elsőként a médiabefolyásolás különféle mechanizmusait, vagyis a kommunikációs folyamat modelljeit mutatja be. Werner a jelenségek holisztikus megközelítése mellett teszi le a voksát; a televízió és gyermek kapcsolatának kutatásában figyelmét a különböző tényezők együttműködésének és kölcsönhatásának vizsgálatára fordítja. A médiakutatások másik irányát pedig az egyén öntevékenységének, a szocializáció folyamatának elemzésére alapozott gondolatmenet segítségével jelöli meg. E szerint "A gyermeknek identitástudata és kompetenciája fejlődéséhez, valamint a valóság megértéséhez szüksége van saját tapasztalatainak, személyes kommunikációjának és a médiából szerzett benyomásainak összjátékára", annál is inkább, mert a gyermek tulajdonképpen nem egy, hanem többféle valóságot is kénytelen megtapasztalni. Az objektív valóság mellett ugyanis a médiatartalmak egy szimbolikus valóságot is megjelenítenek, s e kettő szolgál alapul az egyén szubjektív valóságának felépítéséhez.

Az utóbbi években gyakran szembesültek a kutatók azzal a kérdéssel, vajon a televízió hogyan hat a gyermek szellemi aktivitására. A gyermek média általi befolyásolásának módja és mértéke a szerző szerint elsősorban attól a kulturális környezettől függ, amelynek tagja. A médiastruktúra és a médiakultúra ugyanis a társadalom struktúrájának és kultúrájának a következménye; viszont feltétele is az ott bekövetkező változásoknak. A médiahasználat pedig egyértelmű szerepet tölt be az életstílus kialakításában is. Ez utóbbi természetesen többféle nézőpontból megközelíthető: például az értékrend, a humán vonatkozások vagy a médiapolitika, illetve az interdiszciplináris együttműködés lehetőségei felől.

A médiahasználat passzivizálásával kapcsolatos vádak vizsgálatakor az elmúlt negyedszázad során rendszeresen megismételt felmérések alapján az is kiderült, hogy valójában a televízió nem elsősorban a kulturális és szociális tevékenységi formáktól vette el az időt, hanem a többi médiától, a mozitól, a rádiótól és bizonyos mértékben a könyvektől. A szabadidős tevékenységek egymáshoz való viszonya lényegében állandó maradt, miközben a szabadidő mennyisége megnövekedett. Összességében tehát a média nem eredményezett általános csökkenést a tevékenységszintben, ami persze a médiatartalom (versek, teljesítmény, tempó) sajátos összetevőivel is magyarázható.

A kötet külön fejezetet fordít annak eldöntésére is, vajon a média alkalmas lehet-e a társadalmi különbségek nivellálására vagy sem. Az e téren elvégzett vizsgálatok ugyanis egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak. Anita Werner szerint a fiatalok és az idősek közötti médiahasználati különbség egészen a generációs szakadék mértékéig növekedett; s hasonló tendencia figyelhető meg a nemek között is.

A nemek közötti médiahasználati különbségeknek köszönhetően a média meghatározó szerepet tölt be a nemi szerepek szocializációjában. Ezt a megfigyelést több évtizedes, például amerikai vizsgálati adatok is megerősítik. Arra viszont a svéd kutatók csak nemrégiben hívták fel a figyelmet, hogy - egyelőre még nem egészen világos mechanizmus következtében - a tévénézés másként hat a fiúkra és a lányokra. Ez az eltérő hatás elsősorban a két nem önképének kialakulási folyamatában mutatkozik meg.

A televíziózás szerepének megítélésekor természetesen nem kerülhető meg az a kérdés sem: miképpen hat ez a gyermek olvasási szokásaira. E vonatkozásban két hipotézis létezik: a stimulációs és a redukciós. Használatban vannak különféle vizsgálati technikák is; az összehasonlításra alkalmas adatok egybevetése nyomán a legfontosabb tanulságot az a megállapítás képviseli, hogy "a médiaszokások a lakosság egészét tekintve kevéssé változtak; a tévénézés valamennyit nőtt, míg az olvasással eltöltött idő változatlan maradt". Újabban a könyvolvasást egyre inkább felváltja az újság- és folyóirat-olvasás. Nemek tekintetében viszont Észak-Európában is megfigyelték a könyvolvasási szokások terén nálunk is észlelt tendenciát: az elmúlt 25 év során a fiúk esetében csökkent, lányok körében változatlan maradt a könyvolvasás, ami az elsősorban az audiovizuális médiafogyasztás nemek közötti különbségével magyarázható.

Nincsen azonban még pontos képünk a gyermekek képnyelvi kompetenciájáról, szemben e verbalitással, aminek teljes fejlődésmenete ismert. Így csak remélhetjük, hogy a médiapedagógia már a közeljövőben tudni fogja, mi kell ahhoz, hogy a megértés érdekében valóban helyesen válasszuk ki az ismeret átadásának céljából alkalmazott képet. Mivel azonban a televízió nem csak képmédium, hanem szavakat is közvetít, eredményesen használható a nyelvek oktatásában.

A televízió alapvetően családi médium is, vizsgálati adatok szerint szoros összefüggéseket mutatnak a szülők és a gyermekek televíziós szokásai. A család tehát hat a tévénézésre, de ez fordítva is igaz. A televíziónak strukturális és relációs szerepei is vannak; ez utóbbiak között legjelentősebbnek a "szociális tanulás" funkcióit tekintjük. A családi kapcsolatok azonban könnyen meg is sérülhetnek, adott esetben a látottak nyomán a gyerekekben kialakult túlzott elvárások kielégítetlensége miatt.

Neuralgikus pontja a televízió megítélésének a média által közvetített agresszivitás kérdése. A médiaerőszakkal kapcsolatos nemzetközi felmérések tapasztalatai, bár rengeteg módszertani nehézséget vetettek fel a kutatók, különféle elméletek megszületését eredményezték; ma is érvényben lévőnek tartják a tanulási, a stimulációs és a hozzászokási elméletet. Az első két esetben kiszámítható az agresszivitás felerősödése, az utóbbi inkább tolerálását eredményezné. Összességében azonban nem tagadható az erőszakos műsorok nézése és a gyermeki agresszivitás terjedése közötti összefüggés, noha a hatást nagymértékben befolyásolják a gyermekek környezetének és előzetes beállítottságának jellemzői.

Így nem lehet csodálkozni azon sem, ha például a svédországi Mediapanel-vizsgálat e vonatkozásban is különbséget mutatott ki a fiúk és a lányok között, illetve pozitív korrelációt az agresszivitás, a szorongás és a nyughatatlanság között. A televíziós erőszak azonban korántsem az egyetlen vagy kizárólagos oka a társadalomban megtalálható agresszivitásnak; legfeljebb felerősíti a másutt is jelenlévő trendek hatásait. Sőt, bizonyos vonatkozásban legitimálhatja azokat.

Hasonlóképpen sok aggodalmat keltenek a szakemberekben a televízióban látott, látható reklámok gyermekekre gyakorolt hatásai. A reklámok ugyanis a televízió kommercializációjával megkerülhetetlenné váltak: így bekerültek a gyermekeknek szánt műsorokba is. Elsősorban játékokat, élelmiszereket, szórakoztató elektronikai termékeket hirdetnek, és következetesen különbözőképpen kezelik a fiúkat és a lányokat a nemi sztereotípiákkal teljes összhangban. De a reklámok gyermekekre gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatásai esetében sem szabad elfeledkezni arról, hogy ezek is mindig a környezeti hatásokon és a személyes beállítottságon keresztül érvényesülnek. A családnak tehát a tévéreklámhoz való helyes viszony kialakításában döntő szerepe van, és e viszony közvetlen kapcsolatban van a tévézés mennyiségével. Mivel a reklám is önálló kultúrtermék, vitathatatlanul szerepet játszik a gyermek valóságképének kialakításában, ami a hatáslánc minden szereplőjének felelősségére figyelmeztet.

Megkerülhetetlen a kérdés: valóban az iskola rovására megy-e a televíziózás? Sok helyütt legjobban a gyermekek nyelvi készségének romlása miatt okolják a televíziót, de olvashatunk a tévénézés mennyisége és az iskolai tevékenység közötti negatív korrelációról is. Ez utóbbi esetben azonban igencsak árnyalja a képet az a megállapítás, hogy a társadalmi-kulturális szempontból előnyösnek tartott környezetben felnövő gyermekek általában kevesebbet nézik a tévét, és általában jobbak a tanulmányi eredményeik is. Az is csak nehezíti a tapasztaltak megítélését, hogy a televízió egyes esetekben pozitív, másokban negatív hatású; az iskola által kínált tudás iránti további érdeklődés ösztönzőjének, de az iskolai kudarcok előli menekülés lehetőségének is tekinthető. Az pedig, hogy megnőtt a gyerekeknek a világról való - a nagyon távoliakról is - informáltsága, ugyancsak nagymértékben a televíziónak köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy az iskola információnyújtó jelentősége ezáltal csökkent volna. Anita Werner inkább úgy fogalmaz: a média elsősorban a gyermekek álmaira és fantáziájára hat, sokkal kevésbé saját konkrét valóságukra. Ha pedig ez így van, akkor az iskola nem tehet mást, mint megtanul ezzel az eszközzel (is) élni: megtanítja tanulóinak az alapvető médiaismereteket, az audiovizuális kifejezés adekvát módjait és lehetőségeit, és kialakítja bennük a médiával szembeni önálló, kritikus attitűdöt is.

Miképpen oldható ez meg a legeredményesebben? Önálló tantárgy keretében vagy esetleg az anyanyelv, a környezet- vagy a társadalomismeret tananyagában? Minden iskolai szintnek és típusnak megvannak ezzel kapcsolatban a maga tapasztalatai. Azt azonban semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a médiaismeret oktatása nem lehet eredményes sem a kommunikációs kompetenciák helyes elsajátíttatása, sem a szabadidő-eltöltés kultúrájának megalapozása nélkül. Ehhez a pedagógiához szükségképpen újabb szakmai ismeretanyagokat is hozzá kell kapcsolni, például az antropológiát, a médiára alkalmazott irodalomdidaktikát, de a legfontosabb az interdiszciplinaritás tudomásulvétele és megvalósítása.

Anita Werner: A tévékor gyermekei. Magyar Felsőoktatás Könyvek 9. Budapest, 1998, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Mihály Ildikó

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.