2019. június 20., csütörtök , Rafael

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Intézményi szintű folyamatok >> Tartalmi változások a közoktatásban a 90-es években

A szakképzés központi programjainak kifejlesztése

2009. június 17.

Modláné Görgényi Ildikó

A szakképzés központi programjainak kifejlesztése

A központi programok kifejlesztésének általános jogi háttere

Az átalakulási folyamatok a szakképzésben is megkezdődtek már 1989-ben. A szakképzés résztvevői nem kívánták fenntartani tovább az uniformizált képzési rendszert, ezért az oktatási intézmények érezve a változás szükségességét átmenetként kísérleteket indítottak, amelyekre a művelődési tárca jogszabályban biztosított lehetőséget.

A 90-es évek elején megindult a változások jogszabályi hátterének megteremtése. 1993-ban jelent meg az ún. oktatási törvénycsomag, amelynek a felsőoktatási és a közoktatási törvény mellett része volt a szakképzési törvény is, majd 1994-ben a kamarai törvény egészítette ezt ki. Az új törvények hatályossá válásához azonban további jogszabályok előkészítésére és hatalmas fejlesztőmunkára volt szükség. A legfontosabb jogszabályok a szakképzés megkezdésére, a gyakorlati oktatásra, a vizsgáztatásra, a tanulói kedvezményekre, az Országos Képzési Jegyzékre (OKJ) és az iskolai rendszerű képzések esetében további tanügy-igazgatási kérdésekre terjedtek ki.

Az új szabályozással életbe lépő – a szakképzési rendszert alapjában érintő – legfőbb változás megszüntette a közismereti és szakképzési tantárgyak párhuzamosságát a tanítás-tanulás folyamatában. Az általános képzés 16 éves korig történő meghosszabbításával a szakképzést – a szakmunkásképzésben is – a közoktatás kétéves közismereti szakasza alapozza meg. Ebből következően a szakképzési törvény előírásai szerint elinduló szakképzési program fejlesztési munkálatainak szükségszerűen a Nemzeti alaptanterv (NAT) volt/lett volna az egyik releváns pillére. Ám a munkálatokat jelentősen késleltette, hogy a NAT megszületése – az egymást követő különféle variációk kidolgozása, megvitatása, újabb és újabb átdolgozása miatt – sokat váratott magára. A másik szignifikáns elem, az állam által elismert szakképesítéseket tartalmazó Országos Képzési Jegyzék viszont időben, 1-2 hónappal a törvények elfogadása után, még az 1993. év végén megjelent. Az OKJ1 tartalmazza a szakképesítésekre vonatkozó jellemző adatokat (lásd 1. sz. melléklet).

A szakképzési törvény szerint minden szakma esetében az illetékes, azaz a szakképesítésért felelős szaktárcának kellett kidolgoztatni a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit, ez a folyamat azonban elhúzódott sok esetben 1996-ra, egy-két esetben pedig egyáltalán nem készültek el ezek a dokumentumok.

A Nemzeti Szakképzési Intézet (NSZI) annak érdekében, hogy az országon belül egységes rendszerben történhessen az egyes szakterületek, szakképesítések sajátosságainak leírása, továbbá hogy elősegítse a munkák gyorsabb megvalósítását, a szakmai és vizsgakövetelmények kidolgozásához részletes értelmezésekkel ellátott szempontrendszert készített. A szempontok természetesen az OKJ adataihoz kapcsolódtak. A szempontrendszert és a hozzá tartozó módszertani útmutatót előzetes, egyenkénti oldalegyeztetések (munkaadói, munkavállalói és a kormányoldal) után 1994-ben az Országos Képzési Tanács elfogadta. Ennek alapján készültek a szaktárcák által jogszabályként kiadott szakmai és vizsgakövetelmények.

A jogszabály úgy rendelkezett, hogy ahol az adott szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye nem jelent meg, nem indulhat képzés. A további előírások az iskolarendszerű szakképzésre és az azon kívül esőkre már eltérőek. A 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet 3. §-ának (2) bekezdése szerint: „A szakképző iskolában az OKJ-ben szereplő szakképesítésre tanulót csak akkor lehet beiskolázni, ha az előírt szakmai tantárgyak központi programjai (tantervei) kiadásra kerültek, és az elméleti képzéshez szükséges tananyagok rendelkezésre állnak”. Tehát az iskolai rendszer esetében a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeihez központi programot (tantervet) kell készíteni. A központi program pilléreire épül az iskola helyi szakmai programja, amely része az intézmény pedagógiai programjának. A követelmények és a központi programok, valamint az iskola helyi szakmai programja között szoros az összefüggés (lásd 1. ábra).

Amíg az iskolarendszeren kívüli képzések tekintetében a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményének megjelenésekor már lehet képzést indítani, addig az iskolai rendszerben nem, ahhoz központi programra is szükség van. Ez azt jelenti, hogy az előbbi rendszerben gyorsabban megtörténhetett az átállás, még az utóbbiban az új szakképesítésekre csak jóval később tudtak tanulókat beiskolázni. A két képzési forma eltérő szabályozása, többek között a gazdaság, a munkaerőpiac változásai, valamint az oktatásban részt vevő korosztályok eltérő életkori sajátosságai miatt indokolt. Köztudott, hogy az iskolai rendszerű oktatás, a hosszabb képzési idő miatt is már eleve lassabban tud alkalmazkodni a munkaerőpiac változásaihoz. Ugyanakkor számolni kell azzal a jogos igénnyel is, hogy a reakcióidő a keresletként megjelenő új álláslehetőségek és annak a betöltése céljából induló képzések között lehetőleg rövid legyen. Ezeknek az igényeknek a kielégítését szolgálják többek között az iskolai rendszeren kívüli képzési formák. Általánosságokban elmondható, hogy a munkaerő-piaci képzések célra orientáltak, rugalmasságuk következtében gyorsabban képesek követni kínálatukkal a keresletet.

A közoktatási törvény az OKJ szerinti szakképzés bevezetését először 1996 szeptemberére tűzte ki, majd a törvénymódosítás ezt a határidőt 1998 szeptemberére áthelyezte. Az időpontváltozás legfőbb oka az lehetett, hogy a NAT még nem került bevezetésre.

Központi programok

Felmerül a kérdés, miért is olyan fontosak a központi programok? Nyomatékosan ki kell emelni, hogy az 1993-ban elfogadott és kiadott Országos Képzési Jegyzék szakképesítéseire oktatás – a törvény előírásai szerint – csak akkor indítható az iskolai rendszerben, ha annak a központi programja elkészült és kihirdetésre került.

Ugyanakkor a gazdasági, társadalmi változások a korábbiaktól eltérő igényt támasztottak a szakképzéssel szemben. A képzési tartalmak dinamikus változásait a leginkább az motiválja, hogy a szakképzésből kiáramló szakemberek felkészültsége a munkaerőpiacon versenyképes legyen. Az iskolarendszerű szakképzés a magyarországi gazdasági-társadalmi átalakulásban sajátos feladatokat teljesít, mert egyrészt megpróbálja valamilyen prognózis alapján a munkaerő-piaci igényeket kielégíteni, másrészt igyekszik megfelelni az erőteljes össztársadalmi, helyi, szülői elvárásoknak, a hagyományoknak, a nemzeti sajátosságoknak. Ezen sokszínű elvárás-rendszernek csak egy rugalmasabb, de stabil orientációt biztosító tantervi szabályozás segítségével tud megfelelni a szakképzés, csak úgy, mint annak a kihívásnak, amelyet a felmenő rendszerben bevezetésre kerülő NAT és a képzés struktúrájának teljes átalakulása jelent a szakképzés intézményrendszere számára. Míg a NAT a közismereti tantárgyak változását, a központi programok a szakmai előkészítés és a tulajdonképpeni szakképzés modernizációját segítik.

Mit jelent a korábbi tanterv szó helyett a központi program elnevezés? Az iskolai rendszerű szakoktatásban a tanterv szó helyett bevezetett központi program kifejezés érzékelteti a más szemléletet, a más tartalmat, a más „használatot” az oktatási folyamat szakképzési szakaszában. A tanterv korábban kötelező volt a teljes képzési időre és tartalomra. A központi program a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeire épül (lásd 1. ábra), ugyanakkor tantárgyanként és a teljes képzési idő tekintetében is kb. 14-20% szabad sávot tartalmaz, mely az iskola helyi sajátosságainak megfelelő tananyaggal tölthető ki.

1. ábra



A központi programok kidolgozásához nélkülözhetetlen az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, az állam által elismert szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek jogszabályi megjelentetése, amelyet a szakképesítésért felelős minisztériumok nagy számban, de nem teljes mértékben 1996. első negyedévéig teljesítettek. A követelményekből látható a szakma részletes és pontos igénye, betartásuk pedig kötelező érvényű. Ezen dokumentumok megjelenésével új szakaszához érkezett szakképzés fejlesztése, a korábbi „folyamatszabályozásról” megkezdődött az áttérés a „kimenet-szabályozásra” (lásd 2. ábra).

2a. ábra
Folyamatszabályozáson alapuló képzés és szakmai vizsga



2b. ábra
Kimenetszabályozáson alapuló szakmai képzés



A szakmai és vizsgakövetelmények alapján készülő központi programok (lásd 1. ábra) olyan oktatási dokumentumok, amelyek biztosítják a központi követelmények teljesítését a képzési folyamatban, és lehetővé teszik a helyi iskolai innovációs műhelymunkát a szakmai program végső kialakításához. A központi program funkciója olyan fontos a szakképzés fejlesztési folyamatában és a képzés megvalósításában, hogy irányelveinek kidolgozásánál összegyűjtésre, analizálásra és felhasználásra kerültek a képzési hagyományok, a jelenlegi és a korábbi hazai, illetve külföldi szakképzési anyagok, valamint innovációk, amelyek a következők voltak:

– a közoktatási és szakképzési törvény által meghatározott és ide vonatkozó fogalmak, elvek és szabályozások;

– a korábbi hazai eredmények és nemzeti hagyományok (a tantervek szerkezete, tartalma, követelményszintek);

– az 1989-től megindult helyi kezdeményezésű iskolakísérletek tapasztalatai (a szakképzésben számon tartott 120 kísérletéből 49 célzott meg OKJ-szakképesítést úgy, hogy szakmai és vizsgakövetelmény még nem állt rendelkezésre);

– a világbanki szakképzési modell szakmacsoportos elve és tantárgyi rendszerének alapjai;

– törekvés az európai követelmények elérésére (219 EK szakképesítési irány került összehasonlításra az OKJ szakképesítéseivel);

– a magyar és más országok (német, svájci, osztrák, flamand, angol, kanadai) bilaterális együttműködési programjának keretei között lefordított és elemzett, valamint a magyar körülmények közé adaptált szakmák, szakterületek szakmai curriculumjai stb.

Annak érdekében, hogy a központi programfejlesztő munkák során egységes tartalmi és formai szempontok érvényesüljenek az iskolarendszerű szakképzés teljes szakképzési szakaszában, a Nemzeti Szakképzési Intézet kidolgozta, a szakmai és a társadalmi szervezetekkel egyeztette, az oktatási intézményekkel megvitatta, majd korrigálta és útmutató formájában kiadta a központi programok általános irányelveit. Az intézet meghatározta a munkákhoz szükséges alapfogalmakat, a formai követelményeket, és mintaprogramot készített a nőiruha-készítő szakképesítésre.2 (A kiadvány öt füzetből áll.)

A központi programok készítésének általános szempontjai

A központi programok kidolgozásához szükséges kiindulási adatokat az OKJ tartalmazza, amely meghatározza a bemeneti feltételeket („a” = alapfokú iskolai végzettség, „k” = középfokú iskolai végzettség stb.), a képzési időt, az elmélet és a gyakorlat arányát. A program kialakításához szükséges a tartalmi részt körülhatárolni, és megállapítani a szakképzés tartalmát. Ez meghatározható a bemeneti feltételek, illetve a kimeneti szakmai és vizsgakövetelmények közötti tartalmi különbségek alapján (lásd 3. ábra).

A munkák kezdetekor definiálásra kerültek a központi programok fő jellemzői, amelyek a következők: időalapúság, kompetencia elve, moduláris szerkezet.

Az időalapúság elve azt jelenti, hogy figyelembe vettük az OKJ-ben meghatározott képzési időt, az elmélet és a gyakorlat arányát. A képzési követelmények által meghatározott időtartamot az iskolai rendszerű képzésben éves, féléves összes óraszámra bontják. Az óratervek a tanévenkénti összes óraszámot tartalmazzák, ami lehetővé teszi a heti mellett a ciklusos tanításszervezést is.

3. ábra



A kompetencia elve azt jelenti, hogy a képzés módjától függetlenül kell a szakmai kimeneti követelményeket teljesíteni. Éppen ezért a tantárgyi programoknál a követelmény a tananyag egészére fogalmazódott meg.

A moduláris szerkezetű programok a különböző szakképesítések közötti „átjárhatóság” – a képzési idő beszámításával megvalósítható pályakorrekció – érdekében közös tananyagokat (tantárgyakat) alakíthatnak ki a következők szerint:

– Egy szakmacsoportban felhasználható közös tananyagok. A korábban MüM (ma OM) hatáskörébe tartozó szakképesítések többsége 22 féle szakmacsoportba sorolható (részletezésük a tantárgyi struktúránál látható), részükre közös alapozó tananyagok, alapozó tantárgyi programok készültek (lásd 2. sz. melléklet).

– Több szakmacsoportban felhasználható közös tananyagok, tananyagegységek, modulok, amelyekből tantárgyak is alakíthatóak.

– Egy adott szakképesítésnél szükséges, alapozó tananyagokon túli speciális szakmai programok. A „Szakmai és vizsgakövetelmények”-ben meghatározottaknak megfelelő speciális tananyagokat tartalmazzák.

A központi programok fő jellemzői „hármas” szabályként érvényesültek minden munkafázisban, valamennyi szakmacsoport és szakképesítés sajátosságainak megfelelően.

A programok kidolgozásának következő kardinális része a tantárgyi struktúra kiépítése volt. A szakképzési szakaszban a szakmai tartalom minden szempontból determináló, ezért ennek alapján került meghatározásra a tantárgystruktúra. A tantárgyak száma és csoportosítása attól is függött, hogy alapozó vagy speciális feladatot lát-e el. Ennek tisztázásához azonban először célszerű volt a szakképesítéseket szakmacsoportokba rendezni. A szakképesítésekkel kapcsolatos konkrét munkákat az 1995. évi OKJ-ből kiindulva kezdtük. A 896 állam által elismert szakképesítés közül kiválasztottuk azokat, amelyek a központi program szempontjából akkor a Munkaügyi Minisztérium (ma az OM) hatáskörébe tartoztak, és meghatározott képzési idővel rendelkeztek (1–3 éves szakképesítések). A szám szerint 325 szakképesítést szakmai tartalom szerint 22 szakmacsoportba soroltuk. Az 1995-ben megkezdett munkákat korrigáltuk az 1996-os OKJ figyelembevételével. A 933 szakképesítésből kiválogattuk azt a 330 szakképesítést, amelyhez leágazással együtt 341 központi program készült (lásd 1. táblázat).

1. táblázat
Az 1996. évi OKJ alapján a MüM hatáskörébe tartozó 330 szakképesítés szakmacsoportjai és a hozzájuk készült 341 központi program
  A szakmacsoport elnevezése Szakképesítésekszáma Közös alapozású szakképesítések száma Központi programok száma
1. Gépészeti I. „k” 13 11 13
2. Gépészeti II. „a” 19 14 19
3. Elektrotechnika (erősáramú) 7 5 7
4. Elektrotechnika (gyengeáramú) 15 14 15
5. Kereskedelem, marketing 16 11 16
6. Vegyészeti 24 20 24
7. Vendéglátás, idegenforgalom 11 7 11
8. Közgazdasági „k” 14 12 21
9. Finommechanika és automatikai 10 6 11
10. Építőipari 3 3 3
11. Építő szakipari 14 13 14
12. Bányászat-kohászati 31 30 31
13. Faipari 21 19 23
14. Nyomdaipari 21 11 21
15. Textilipari 14 11 14
16. Közlekedéstechnikai 19 19 19
17. Hírközléstechnika és automatikai 10 10 10
18. Közlekedés üzemviteli 11 11 11
19. Közlekedésépítés és vízgazdálkodás 14 14 14
20. Ruhaipari 11 6 13
21. Bőr és szőrmeipari 17 16 17
22. Egyéb szakmacsoport 14 7 14
  ÖSSZESEN: 330 271 341

A szakképesítésekkel kapcsolatos fejlesztőmunka szakmacsoportos rendezését az indokolja, hogy az egyes szakmák követelményében sok az azonos elem. A közös ismeretek alapozó szakaszba emelése elősegíti az átjárhatóságot a szakképzési szakaszban. Ezt megerősítették a világbanki modellről szerzett, a szakmacsoportok működésére és a szakmák alapozására vonatkozó tapasztalatok is.

Mindezek figyelembevételével a következőképpen határoztuk meg a tantárgyak típusait:

1. Szakmai alapozó tantárgy;

– több szakmacsoportba tartozó szakképesítéseknél közös tartalommal (pl.: munkavédelem, környezetvédelem, munkajogi alapismeretek, álláskeresés stb.);

– azonos szakmacsoportba tartozó szakképesítéseknél közös tartalommal. Néhány szakmacsoportra vonatkozóan az ábrákon jól látható, hogy a közös alapozású és speciális tantárgyak aránya teljesen eltérő, mindig a szakmai sajátosságoktól függ (lásd 4a., 4b., 5a. ábrák).

2. Speciális szakmai tantárgy kizárólag, egy-egy szakképesítésnél oktatható.

A fentiek figyelembevételével a szakképzés tantárgyai 4 típusba sorolhatók: alapozó szakmai elmélet, alapozó szakmai gyakorlat, valamint speciális szakmai elmélet és speciális szakmai gyakorlat. Az egyes modulokból az oktatási intézmény igényei szerint építhet tantárgyat.

4a. ábra
Építőipari szakmacsoport (Középiskolai végzettségre épülő szakképesítések)



4b. ábra
Közgazdaság szakmacsoport (Középiskolai végzettségre épülő szakképesítések)



A struktúrafejlesztés fontos szempontjai közé tartozott a követelmények szintezése. A korábbi hármas szint (ismeret, jártasság és készség) helyett a négyszintű De Block taxonómiát (ismeret, megértés, alkalmazás, integrálás) használtuk a központi programok kidolgozásánál. A választás azért esett erre, mert ez a rendszer a tanítás-tanulás folyamatában az egyre növekvő követelmények teljesítését megfelelőbb átmenettel biztosítja.

A központi programok szakmacsoportos rendszere

Az egyes szakmacsoportokon belül gondosan elemeztük a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit, elsősorban abból a szempontból, hogy milyen arányban tartalmaznak közös ismereteket, mennyi az az optimális ismeretmennyiség, amelynél még igen vagy már nem érdemes közös alapokra építeni. Ezen utóbbi megfontolásból jó néhány szakmai képesítés esetében közös alapozó tantárgyak nélküli, ún. „direkt” központi program készült.

A szakmák többségénél azonban a központi programok speciális tantárgyakat és valamennyi szakmacsoport számára közös ismeretet egyaránt tartalmaznak. Az egyes szakképesítések szakmacsoportonkénti számát, illetve a közös alapozású szakmák számát lásd az 1. táblázatban. Természetesen ezek az arányok nagymértékben el is térhetnek egymástól. (Például amíg az építő szakipari szakmacsoportban mind a 14 szakma közösen alapozható, addig a nyomdaipari szakmacsoportban 21 szakmai képesítésből csak 11.)

A szakmacsoportos közös alapozás mértéke függ:
– a szakmai tartalomtól,
– a teljes képzési időtől,
– a bemeneti követelményektől (lásd 1. sz. melléklet „a”, „k”, „ a*”, „f”, „sz”) és
– a kimeneti követelményektől.

A szakmacsoportonként eltérő arányokat demonstrálja a 4a. és 4b. ábra. Az 5a. és 5b. ábra megmutatja, hogy a teljes képzési időhöz képest mekkora a közös alapozású tantárgyak mennyisége az alapfokú és a középiskolai végzettségre épülve a vendéglátás és az idegenforgalmi szakmacsoport területén. Természetesen az egyes alapozó tantárgyak időbeli és szintbeli egymáshoz viszonyítása is érdekes arányokat jelez (lásd 6. ábra).

5a. ábra
Vendéglátás, idegenforgalom (Alapfokú iskolai végzettségre épülő szakképesítések)



5b. ábra
Vendéglátás, idegenforgalom (Középiskolai végzettségre épülő szakképesítések)



6. ábra
A vendéglátás szakmacsoportt alapozó tantárgyainak időbeli arányai képzési szintenként



Megjegyzés: a*: Alapfokú iskolai végzettség + alapvizsga
k: Középiskolai végzettség

A tantárgyak közül a szakmai idegen nyelvi programokat kiemelten kezeltük. Ennek oka, hogy az EU-integráció egyik meghatározó irányelve az idegennyelv-ismeret, de a nyelvoktatás a szakképzésben nem volt általános. Mint említettük, a központi programok 14-20% közötti arányban tartalmaznak olyan időtartamot, amelyet szabadon választható tananyaggal kell kitölteni. Vannak olyan szakképesítések, amelyeknél a szakmai és a vizsgakövetelmény előírja a szakmai idegen nyelv tudását és így az oktatását is. A legtöbb szakképesítésnél azonban nincs ilyen megkötés, azoknál ebben a bizonyos szabad sávban nyílik lehetőség az idegen nyelv oktatására. Tekintettel arra, hogy a magyar szakképzésben már régóta gond, hogy a végzettek, de sok esetben a szaktanárok sem beszélnek idegen nyelvet, a Nemzeti Szakképzési Intézet elkészítette németül (44 db), angolul (44 db) és két esetben még franciául is a szakmai idegen nyelvi központi programokat. Időben elkészültek külön az alapfokú és külön a középfokú iskolai végzettségre épülő idegen nyelvi tananyagok valamennyi szakmacsoporthoz, az adott szakterületre legjellemzőbb és legfontosabb szóanyaggal együtt.

Központi programok és a világbanki modellel való harmonizáció

A középiskolai végzettségre épülő, közösen alapozható szakképesítések központi programjait nyolc világbanki szakmacsoport kiválasztott és bevezetésre tervezett központi programjával egyeztettük és harmonizáltuk (lásd 2. táblázat). A közös munka eredményeképpen a 4 éves szakmai előkészítő szakasz fejlesztése beépülhetett a központi program fejlesztésébe, vagyis a kettő találkozott. Ily módon a szakképzési szakasz lerövidülhet a szakmai előkészítés beszámításával, melynek mértéke természetesen képesítésenként eltér egymástól.

2. táblázat
Világbanki szakmacsoportok által NSZI irányításával készült központi programok
Szakmacsoport Központi programok
Gépészet/fémtechnika Gépipari számítástechnikai technikus
  Műszaki üzletszervező technikus
  Mechatronikai technikus
Elektrotechnika/elektronika Elektronikai műszerész
  Ipari elektronikai technikus
  Műszaki számítástechnikai technikus
  Számítástechnikai műszerész
Közlekedés Vasútüzemvitel-ellátó
  Forgalomirányító és szervező
  Közlekedésautomatikai műszerész
Vegyipar Drog- és toxikológiai technikus
  Vegyipari minőségbiztosítási technikus
  Általános vegyipari szakmunkás
  Vegyészlaboráns
  Vegyészanalitikus
  Gyógynövényipari technikus (megszűnt)
Építészet Magasépítő technikus
  Mélyépítő technikus
  Építőanyag-ipari technikus
Kereskedelem/marketing Kereskedelmi technikus
  Marketing- és reklámügyintéző
Vendéglátóipar/idegenforgalom Vendéglátó technikus
  Idegenforgalmi technikus
Számítástechnika/informatika Műszaki számítástechnikai technikus
  Számítástechnikai műszerész (javasolt)
  Ipari informatikai technikus
  Informatikai műszerész

Hasonló elv alapján az NSZI kidolgozta a 9–10. osztály szakmai előkészítő programjait 19 szakmacsoportra, heti 5 órában, amely tartalmazza az elméletet és a gyakorlatot is. Az előkészítő tárgyak beszámíthatóak a szakképzési szakaszba. Ezen tantárgyak további célja a diákság pályaválasztásának szakterületi tudatosítása és a szakképzési évfolyamok előkészítése. A felszabaduló órákon idegen nyelvet célszerű oktatni.

A központi programok folyamatos kidolgozása és közzététele lehetővé tette, hogy az iskolai rendszerű OKJ szerinti képzések fokozatosan, már 1996-tól beinduljanak. A központi programok ismeretében az iskolák elkészítették pedagógiai programjaikat, melyeknek – az iskolai rendszerű képzés esetében – része a szakmai program is.

Az iskolák számára szokatlan munka megkönnyítése érdekében kidolgoztuk, és valamennyi szakképző intézmény részére ingyen megküldtük az „Útmutató a szakmai programok kidolgozásához” c. kiadványunkat. A segédlet összefoglalja a pedagógiai, illetve szakmai program készítése során figyelembe veendő legfontosabb elveket, feladatokat és módszereket.

A központi program készítésének szervezése és a fejlesztés néhány módszere

A Nemzeti Szakképzési Intézet programfejlesztő részlege 1994-ben dolgozta ki azt az öt füzetből álló sorozatot, amelynek alapján a központi program tervezését és szervezési munkáit 1995-ben megkezdtük, majd 1996-ban folytattuk. Első lépésként megalakult egy programfejlesztést irányító team, amelynek vezetője, mint a fejlesztésért felelős főigazgató-helyettes, e tanulmány szerzője volt, tagjai pedig a Programfejlesztő Osztály, a Szaktanácsadás és az Informatikai Csoport vezetői. Később a csoport kibővült a Dokumentációs Osztály vezetőjével. A munka megkezdésekor meghatároztuk a fejlesztési folyamat fő fázisait, amelyek a következők voltak:

– a szakmacsoportok kialakítása,
– a szakképesítések szakmacsoportba rendezése,
– a témavezetők kiválasztása,
– a témavezetők felkészítése,
– a szakképesítések munkabizottságainak összeállítása,
– a munkabizottságok felkészítése és működtetése,
– az elkészült bizottsági anyagok ellenőrzése a fejlesztést irányító team által,
– az anyagok számítógépes szerkesztése,
– a fájlrendszer kiépítése,
– felterjesztés minisztériumi jóváhagyásra,
– a jóváhagyásról visszaérkezett központi programok igény szerinti korrekciója,
– a jóváhagyott programokról kiadás céljából etalon lemez (köteles példány) készítése,
– hiteles informatikai elhelyezés,
– közzététel a Szakképzési Könyvtárban (NSZI),
– előkészítés az expediálásra,
– sokszorosítás, expediálás.

Az első és legfontosabb feladatunk a szakmacsoportok meghatározása volt. Ez különösen a kapcsolódó szakterületeknél okozott nagy vitákat, pl.: szükség van-e két elektrotechnikai szakmacsoportra (erős- és gyengeáram), vagy a gépészetet szerelésre és megmunkálásra bontsuk-e, vagy inkább a bemeneti követelmények („a”, „k”) szerint stb. Hosszas egyeztetés után végül megszületett az a szakmai konszenzus, amelynek alapján 22 szakmacsoportra osztottuk a 330 szakképesítést. Az irányító csoport sorolta be az egyes szakképesítéseket a megfelelő szakmacsoportba is, majd összeállítottuk a munkák megindulásához szükséges szakmai anyagokat, útmutatókat, a szakmacsoportos szakképesítésekhez megfelelő jogszabályokat, a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

Ezután a legnehezebb feladathoz érkeztünk, a szakmacsoportos témavezetők kiválasztásához. A kritériumok a következők voltak:

– lehetőleg intézeti munkatárs legyen,
– jól ismerje a szakterületét,
– rendelkezzen tantervfejlesztési gyakorlattal,
– rendelkezzen oktatási gyakorlattal,
– rendelkezzen pedagógiai és módszertani ismeretekkel,
– jól tudjon számítógépen dolgozni.

A 22 helyre 18 munkatársat jelöltünk ki: közülük egy külső szakembert a KHVM-mel egyeztetve szerződtettünk a négy közlekedési szakmacsoport témavezetésére, a többiek közül négy fő eredetileg is programfejlesztő volt, egyikük két szakmacsoportot vezetett, a fennmaradó 13 fő pedig a szaktanácsadói körből került ki.

A témavezetők kiválasztását követte a felkészítő tréning, amely mind mélységében, mind tartalmában, mind pedig időtartamában igen komolynak minősíthető. Hiszen a témavezetőknek kellett a szakmacsoport szakképesítésenkénti központi programját fejlesztő iskolai, esetenként kamarai, szakmai szövetségbeli, valamint kormányoldali szakembereit felkészíteni az új feladatra.

A fejlesztőmunka valamennyi csoportban egyszerre indult. Ezen idő alatt a programfejlesztők megkezdték a követelmények alapján a modulok kidolgozását.

A munka nagyságát jelzi, hogy 341 központi programfejlesztő bizottság dolgozott közel 2000 szakemberrel. A szakemberek kiválasztásának szempontjai egy kivételével megegyeztek a témavezetővel szemben megfogalmazott elvárásokkal (itt a válogatás fontos szempontja volt, hogy ne intézeti munkatársakat kérjünk fel). A bizottságokban a különböző lektori és egyéb szakértői munkákra általában a három oldal (a munkaadói, a munkavállalói és a kormány) szakértői kerültek bevonásra. A központi programok készítésénél emellett nagy hangsúlyt helyeztünk a felhasználói oldal, vagyis az iskolák aktív szerzői részvételére. A munkába bevontuk a világbanki modellt követő iskolák fejlesztőmunkát vállaló tanárait is, ők 26 központi programot dolgoztak ki.

A munkálatok során végig kiemelt szerepe volt az érdekegyeztetésnek. Gyakran konstatáltuk, hogy a négy oldal szakmai érdekeltsége, meglátásai teljesen eltérőek. Ezek ütköztetésére az intézet témafelelős munkatársai szakmai vitát, ha kellett vitákat szerveztek. Minden esetben a szakmai megegyezés volt a cél. Bár ez a folyamat kétségkívül hosszadalmas, mégis rendkívül fontos volt, mert elősegítette a fejlesztést, és megoldott olyan kérdéseket is, amelyekre korábban nem volt lehetőség. Ezzel a módszerrel valóban kialakíthatóak voltak olyan szakanyagok, amelyek nemcsak egy szűk csoport igényeit elégítették ki, hanem országos bevezetésre is alkalmasak voltak.

A kidolgozási folyamat lényeges állomása volt a szakmacsoportos közös alapozás tananyagának összeállítása, ezután következett az egyes szakképesítések speciális tananyagrésze. A munkálatok alatt kiderült, hogy a 341 programból csak 271 szakképesítést lehet közösen alapozni.

A szakmacsoportos közös alapozás időtartama a 22 szakmacsoportban egymástól eltér. Megállapítható, hogy az egyéves képzéseknél általában minimális a közös tananyag mennyisége, ezért különösen élesen merült fel a közös alapozás problémája. Ezen szakképesítések programjainak kidolgozásához nem találtunk szakembert, ezért pályázatot hirdettünk. A beérkezett 17 pályázatból 11-et fogadott el az erre a célra létrehozott értékelőbizottság. Ezen a téren munkánkat nagymértékben segítette a Magyar Iparszövetség Kézműves Iskolájának tantestülete, amelynek tagjai hat kézműipari szakképesítés központi programját – az NSZI irányításával – ingyen készítették el.

Valamennyi központi programmal kapcsolatos munka feszített ütemben folyt, szinte kétnaponként készítettünk egy programot. A vezetői team mindennap egyeztetett, szükség esetén többször is, és ellenőrizte, hogy a programok megfelelnek-e az irányelvekben foglaltaknak. Előfordult, hogy egy-egy szakmai kérdésben nem tudtunk dönteni, ilyenkor szuperlektort kértünk fel.

A központi programok forgalmazása

A 341 szakképesítés központi programja terjedelemben is hatalmas mennyiség. Szakképesítésenként tartalmaz egy általános irányelvet a szakképesítés megszervezéséhez, és magában foglalja az óraterv szerinti tantárgyak központi programjait. A kiadványtervekben átlagban 200 oldallal lehetett számolni szakképesítésenként és központi programonként. A forgalmazás módját azonban átalakította és meghatározta a program új funkciója. A központi program egyik oldalon a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeire épül, másik oldalon pedig alapja az iskola szakmai programjának. A követelmény azonban gyakoribb módosítást igényel. Felmenő rendszerben előfordulhat, hogy évenként korrigálni kell a központi programot, és azt a korrekciót a pedagógusnak kell elvégeznie. Belátható, hogy a hagyományos nyomtatott megjelenési formában a gyors változtatások kivitelezhetetlenek. Túlzottan és fölöslegesen megterhelik a költségvetést, a fejlesztő-szolgáltató intézetet és a tanár munkaidejét. Ezért a lemezen (floppy) való forgalmazást javasoltuk a minisztériumoknak, amelyek elfogadták érveinket. A megjelentetésben fontos volt, hogy az egyes lemezek tartalmazzák az adott szakképesítés teljes központi programját, beleértve az általános irányelveket, a közös szakmai alapozó tantárgyakat, a speciális tantárgyakat, a modulokat és a kötelezően választható tantárgyakat is.

A központi programok elektronikus úton történő forgalmazására egészen új módon kellett felkészülni. A kéziratokat műszaki szerkesztés alá kellett vetni, vagyis jól felkészült szakemberek sorról sorra átnézték a programokat, és olyan formára szerkesztették, hogy a legkülönbözőbb gépeken lehessen olvasni azokat. Ezt követően etalon lemezek készültek, majd a másolás következett. Nagy mennyiségű másolásra a számítógépek alkalmatlanok, ezért a Magyarországon még nem elterjedt, ún. lemezmásolót szereztük be.

Az ilyen módon előállított lemezeket megrendelésre forgalmazzuk. Amennyiben a megrendelői igény nagyobb mértékű és a CD-ROM leolvasó az iskolákban elterjedtebb lesz, megfontoljuk a floppyról CD-re való átállást. Addig is az iskolák mindenhol felkészültek a lemezekkel való munkára. Ez a folyamat érzékelhető a rendelések számából is, hiszen 1998. december 10-éig 873 igénylő, 6684 központi programot rendelt.

Internet, adatbázis

Az NSZI a fejlesztéseket követően folyamatosan építi ki és bővíti a szakképzéssel kapcsolatos adatbázisokat. Ezek az állományok az Interneten közvetlenül is elérhetőek. A központi program készítése olyan hatalmas fejlesztés volt a Nemzeti Szakképzési Intézet történetében is, hogy ennek kapcsán kiemelten fontosnak tartjuk a párbeszéd kialakítását a felhasználókkal. Ezért 1997-ben elindítottunk egy rovatot „Kérdezz-felelek”, majd 1998-ban egy újat, „Programfejlesztés felhasználói szemmel” címen. Szeretnénk a fejlesztésekkel kapcsolatban javaslatokat kapni, ezeket figyelembe venni, és az esetleg „elbújt”, eddig még látókörünkbe nem került iskolai fejlesztőket bevonni a központi innovációs munkába.

A humán erőforrás fejlesztése

A szakképzés fejlesztésének a fejlődő piacgazdaság igényeihez való illeszkedése szemléletváltást követel a szakmai képzés iskolarendszerű és azon kívüli területein is. Mivel a jövő szakembereinek képzése alapvetően az őket oktató, velük közvetlenül érintkező tanártól, instruktortól függ, mindkét területen kiemelkedően fontos figyelmet fordítani a pedagógusok képzésére, továbbképzésére, hogy az új elvárásoknak minél inkább megfelelve valóra válhassanak azok a célok és elképzelések, melyeket az oktatás korszerűsítéseként tűztünk ki.

A továbbképzési programnak eltérő mélységben, különböző pedagógusréteget érintve kell megvalósulnia. A továbbképzési formában történő felkészítésnek ki kell terjednie a szakképző iskolák vezetésére és valamennyi pedagógusára.

A Nemzeti Szakképzési Intézet az OKJ 1998 szeptemberi bevezetéséhez jó néhány szakterületen (közgazdasági, vendéglátó-ipari) megkezdte a továbbképzéseket már az 1996/97-es tanévben. Az 1997/98-as továbbképzési programjaink között megkülönböztetett figyelmet fordítottunk azokra a tanfolyamokra, amelyek elősegítették a szakmai és vizsgáztatási követelmények jobb megismerését, a központi programok bevezetését.

Az 1996/97-es tanévben megkezdtük az intézményvezetők felkészítését az OKJ-szakképesítések bevezetésére. A témák a következők voltak: hatályba lépő törvények, OKJ, szakmai és vizsgakövetelmények, központi programok, szakmai programok. A továbbképzés nem volt kötelező, de az érdeklődés minden várakozást felülmúlt. A tervezett hét továbbképzés nem elégítette ki az igényeket, ezért 1997 őszén mindazok számára, akik a korábbi programokon nem tudtak részt venni, továbbképzést szerveztünk. Az összesen kilenc alkalommal megrendezett vezetői továbbképzésen közel 700 fő vett részt.

Ezzel egyidejűleg intenzívebbé tettük a tanári felkészítéseket is, az 1998/99-es tanévben 45 programot indítottunk 1486 fő részvételével. Ezen felkészítő továbbképzések általános jellemzői a következők:

– A felkészítések tartalma szakmacsoportok szerint meghatározott, így lehetővé teszi a szakmai sajátosságok részletesebb tárgyalását, a közös problémák feltárását. (Időtartamuk általában 2-3 nap.)

– Regionális szervezésűek, ezért idő- és költségkímélés szempontjából előnyösek. (Helyszínek a regionális átképző és továbbképző központok.)

– A továbbképzések vezetői többnyire az adott központi program kidolgozását irányító témavezetők, előadóik a programok kidolgozásában közreműködő szakemberek. A témavezetők részére külön felkészítést tartottunk. Ezt követően elkészítették a tréningekhez az írásvetítő fólia anyagaikat, majd az irányító team előtt vizsgaszerűen beszámoltak a felkészültségükről. Nagyon fontosnak ítéltük ezt a feladatot, hiszen csak így lehetett biztosítani, hogy a szaktanárok továbbképzése között ne legyen nagyobb különbség. A témavezetők kezdetben természetesen zúgolódtak, később már elfogadták ezt a módszert.

– A PHARE támogatásával 1995-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Műszaki Pedagógia Tanszéke, a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Magyar Szakképzési Társaság és a Flamand Foglalkoztatási és Szakképzési Szolgálat Konzorciumot hozott létre a műszaki pedagógusok képzésének és továbbképzésének korszerűsítésére. Az 1997 szeptemberétől első ízben beindításra kerülő továbbképzések célja az, hogy új ismeretek nyújtásával segítse egy – tudásában és szemléletében a változó követelményekhez alkalmazkodni tudó – új típusú oktatási menedzsment és pedagógustársadalom kialakulását, s ezáltal a piacgazdaság szakemberigényének magasabb szintű kielégítését.

– Kidolgoztuk a továbbképzések teljesítésének igazolási módját a kreditek gyűjtése céljából. Megterveztük és elkészítettük a Továbbképzési Leckekönyvet. Ilyen nagy mennyiségű új ismeretet tartalmazó továbbképzésnél úgy látjuk, hogy ez a módszer aktivizálja a pedagógusokat.

A vizsgák tapasztalatai

A központi programok folyamatos kihirdetése lehetővé tette, hogy az 1998/99-es tanév előtt elindulhasson az iskolai rendszerben az Országos Képzési Jegyzék szerinti oktatás és vizsgáztatás. A szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiért felelős szaktárcák közül az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, ma Gazdasági Minisztérium (GM) megbízta az intézetet a központi írásbeli tételek elkészítésével és expediálásával. A 341 szakképesítés közül 266 a GM hatáskörébe tartozik. Közel 850 tétel kidolgozására került sor.

Sajnálatos módon nem volt olyan oktatásstatisztika, amelyből legalább hozzávetőlegesen meg lehetett volna állapítani, hogy hány iskola fog az OKJ szerint vizsgáztatni. Meg kell jegyezni, hogy a mintegy 1300 szakképző iskola közül – annak ellenére, hogy nem volt kötelező – már 98 iskola vizsgáztathatott az 1997/98-as tanév júniusi vizsgaidőszakában. Az írásbeli vizsgák alatt szakmai ügyeletet tartottunk, az esetlegesen felmerülő problémák megbeszélésére. Szakmai tartalomra vonatkozó kérdések lényegében nem érkeztek, ami azt jelzi, hogy a szaktanárok fel tudtak készülni az új típusú számonkérésre, és fel tudták készíteni a diákokat is. A legtöbb OKJ szerinti szakképzés és vizsgáztatás Baranya megyében folyt. Szakmai vizsgára 24 féle szakképesítésben jelentkeztek a diákok, ebből 11 technikusi szakképesítés volt, és legtöbben varrómunkás vizsgát tettek. 1998 júniusában az iskolai rendszerű képzésben (a GM hatáskörében) 2917 fő tett írásbeli vizsgát, közülük az októberi vizsgára ismét jelentkezett 251 fő, vagyis 8-9% nem tudott a követelményeknek megfelelni. Ez a korábbi 6-7%-nál kicsit magasabb, de az 1-2%-os különbségből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Talán annyit meg lehet jegyezni, hogy a követelmények növekedtek, és a vizsgabizottságok következetesebbek lettek. A vizsgatapasztalatok teljes körű feldolgozásához a további folyamatos mérés és elemzés nélkülözhetetlen.

A központi programokhoz kapcsolódó tankönyvek készítése

A Nemzeti Szakképzési Intézet 1997 februárjában előterjesztést készített a Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács részére abból a célból, hogy az OKJ-szakképesítések központi programjainak bevezetéséhez a szükséges tankönyvek a képzés megkezdésének időszakában biztosíthatóak legyenek. Az előterjesztés egy viszonylag gyorsan megvalósítható célvizsgálatra összpontosult. A tanács elfogadta a beterjesztett javaslatot, amelynek alapján az intézet megkezdte a munkákat. A célvizsgálat keretein belül kiválasztásra kerültek azok a tankönyvjegyzékben szereplő könyvek, amelyek az OKJ iskolai rendszerű bevezetéséhez megfelelőek. A vizsgálat elemzéseit célszerű volt szakmacsoportonként elvégzi. Tekintettel arra, hogy a vendéglátás és idegenforgalmi, valamint a kereskedelmi szakmacsoportokban készültek el leghamarabb a programok, a célvizsgálatot itt lehetett elsőként megkezdeni, majd ezután sorban, ahogy a központi programmal kapcsolatos munkák befejeződtek, lehetett a többit is lefolytatni. Mind a két szakterületre készült szakképesítésenkénti összesítő táblázat, továbbá megtörtént a tankönyv fejezeteinek és a központi program tananyagainak tételes összevetése. (Ez utóbbi több száz oldal, amely rendelkezésre áll betekintés céljából.)

A tankönyvek felülvizsgálata a központi programok alapján

A tankönyvféleségek meghatározásánál a szakképesítések száma, illetve a központi programok száma volt a kiindulási adat.

A felülvizsgálat során a következő tankönyvféleségeket definiáltuk. A korábban már meghatározott szakmacsoportos közös tantárgyi programokra alaptankönyvek értelmezhetőek, erre épülnek a szakképesítés szakmai tankönyvei. Valamennyi, illetve több szakmacsoport számára értelmezhető tankönyv a szakmai alaptankönyv. A modulokra épülő tananyagok a modul füzetek. A speciális központi programra épülő tankönyvek a szakspeciális tankönyvek.

A felülvizsgálat célja az volt, hogy:

– a tankönyv rendelkezésre álljon a központi programok bevezetésekor,
– meghatározásra kerüljenek azok a szakterületek, ahol hiány van, hogy ott a tankönyvírási munkák megindulhassanak,
– derüljön ki a használhatóság mértéke.

Az elemzéshez a jelenleg érvényben levő tankönyvjegyzékben szereplő tankönyveket használtuk fel.3

A felülvizsgálat fő szempontjai a következők voltak: a szakképesítés központi programja alapján az egyes tantárgyak tananyagtartalmához az érvényes tankönyvi jegyzékből a legmegfelelőbbek kiválasztása, a tananyagtartalmak összevetése a fejezetenkénti tartalmakkal, valamint a szakmai korszerűség és az anyagok központi programokkal való megfelelésének (ennek mértékét pontozták) vizsgálata.

A tankönyvek használhatóságának mértékére a következő csoportok kerültek kialakításra:

– használhatóak (átmenetileg, átdolgozással, teljesen),
– nem használhatóak,
– több tankönyvből összeszerkesztve használhatóak, illetve
– részben használhatóak a központi programokhoz.

Az látszott legcélravezetőbbnek, ha a tankönyvi felülvizsgálatot a központi programot készítők végzik el, a szakmacsoportos összesítést pedig az NSZI-s témavezetők koordinálják.

Tankönyvellátás

A Nemzeti Szakképzési Intézet gondoskodik a szakképzést folytató intézmények tanulóinak tankönyvellátásáról. A feladata kétirányú, kiterjed a kifutó képzésben részt vevő, valamint az OKJ szerinti szakképzésben részt vevő, központi programok alapján tanulókra egyaránt. A kifutó képzéshez szükséges közel 2100 féle tankönyv megfelelő példányszámban történő előállításának fedezetéről a központi költségvetés gondoskodik.

Az OKJ szerinti szakképzés bevezetéséhez kapcsolódó tankönyvek kiadására szakmacsoportos közös alapozó rendszerben, összesen 223 féle tankönyvre a Nemzeti Szakképzési Intézet a közbeszerzési törvény alapján pályázatot hirdetett. A nyílt közbeszerzési eljárás 112 féle MüM és MKM hatáskörű tankönyv tekintetében volt eredményes, a maradék 111 könyv újabb közbeszerzési eljárásban került meghirdetésre, amely további 19 könyv elfogadását jelentette. Az ebben pályázó kiadóknak ajánlatként mintafejezetet és szinopszist kellett benyújtaniuk. A nyertesek a szerződés szerint 1998. július végére készítették el a kéziratokat, és kezdeményezték a könyvek tankönyvvé minősítését a Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanácsnál. (Előkészítés alatt áll a következő közbeszerzési eljárás.)

Az új, készülő tankönyvekről az NSZI folyamatosan tájékoztatta az iskolákat a „Szakképzési Tankönyvjegyzék”-ben és a „Forgalmazási tájékoztató és a szakmai tankönyvek árjegyzéke” című kiadványban.

Pénzügyi háttér

A központi programok kidolgozásának megkezdése előtt költségtervet és finanszírozási ütemtervet készítettünk. A szükséges fedezet biztosításához megkezdődött a különféle pályázatok előkészítése, és megindultak az egyeztető tárgyalások a minisztériumokkal. A munka megkezdéséhez minimálisan szükséges összeget 1994 végén és 1995 elején először a MüM biztosította, majd később a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumtól (KHVM) is kaptunk támogatást. Ebből az összegből azonban csak néhány szakmacsoport részmunkáit lehetett elindítani (ruhaipar, közgazdaság, vendéglátóipar, faipar, közlekedés és hírközlés). A munkák fennmaradó részének finanszírozását fele részben a Szakképzési Alaptól 1996-ban elnyert pályázatunk biztosította, míg a hiányzó összeg másik felét a MüM bocsátotta rendelkezésünkre.

A programok készítésének utolsó fázisától szükség volt a tanári továbbképzések előkészítésére és megszervezésére. Az előadói díjakra és a szakanyag készítésére szintén a Szakképzési Alapból pályáztunk, a tanárok részvételét pedig az MKM önkormányzatokhoz leosztott továbbképzési költségkerete tette lehetővé.

A központi programok készítésének utolsó fázisában elvégeztük a szakképzési tankönyvek célvizsgálatát. A vizsgálat eredményeképpen tervet készítettünk arról, hogy milyen új tankönyvek megírására van feltétlenül szükség, illetve melyek azok, amelyek még átmenetileg felhasználhatók. A többi háttérintézettel együtt közösen pályáztunk tankönyvkészítésre, és a 198 tankönyvre kért fedezetet megkaptuk, ezeknek a könyveknek a fejlesztése folyamatban van.

Fejlesztési tapasztalatok

A több mint kétéves fejlesztőmunka után ma már lehet mérleget készíteni és elgondolkozni azon, mit kellett volna másképpen csinálni. Talán az első és legfontosabb, hogy a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit teljesen modularizálni kellett volna.

– A központi programok számítógépes kidolgozásához tökéletesebb műszaki háttérre lett volna szükség. (A munkában résztvevők gépei között óriási volt az eltérés, ezért nehézkes volt a konvertálás is.)

– A szűk vezetői team tervezői munkájára több időt kellett volna biztosítani.

– Az összes központi program fejlesztési munkáinak egy időben való elindítása kétségtelenül előnyös volt a folyamatok felgyorsítása szempontjából, de mára már jól látszanak ennek a rendszernek a hátrányai is (előfordult, hogy a rokon képesítések nem tudtak egymásra épülni vagy egymáshoz kapcsolódni).

– A fejlesztőmunkához stabilabb szabályozási környezetre lett volna szükség (nehéz volt úgy fejleszteni, hogy közben módosult a közoktatási törvény, és az oktatási napok számának változása miatt minden óratervet át kellett alakítani).

A központi programok kidolgozásának folyamata igen sok pozitívumot hozott a Nemzeti Szakképzési Intézet életébe, mert mind a vezetők, mind a munkatársak szívvel-lélekkel együtt dolgoztak ezen a projekten. Mi a magunk részéről úgy érezzük, mindent megtettünk, hogy 1998. szeptember 1-jétől az OKJ szerint tanulhasson a szakképző intézmények diáksága. Természetesen a szükséges korrekciókhoz kérjük és várjuk az alkalmazó tanárkollégák és az érdeklődő szakemberek visszajelzéseit.

Melléklet

1. sz. melléklet

Az Országos Képzési Jegyzék felépítése:


Szakképesítés megnevezése
Szakképesítés szintje
Tanulmányi terület
Hozzárendelt FEOR-szám
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerű szakképzésbe szervezhető


Képzési idő:
– évfolyamok száma
– elmélet aránya
– gyakorlat aránya



Iskola és szakmai előképzettség (–, a, a*, k, f, sz)
alapfokú iskolai végzettség nélkül
a alapfokú iskolai végzettség
a* alapfokú iskolai végzettség + alapvizsga (NAT felülvizsgálattól függ)
k középiskolai végzettség
f felsőfokú iskolai végzettség
sz szakmai előképzettség

Pályaalkalmassági, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek kell megfelelni

A szakmai és vizsgáztatási követelményrendszer meghatározására feljogosított miniszter

2. sz. melléklet
Közös és speciális tantárgyak központi programjainak fájljai szakmacsoportos bontásban (a számok tartalmazzák a szabadon választható kötelező tantárgyi fájlokat)
  A szakmacsoportok Központi programok száma Közös tantárgyak fájlok Speciális tantárgyak fájlok Összesen
1. Gépészeti I. „k” 13 19 107 126
2. Gépészeti II. „a” 19 13 98 110
3. Elektrotechnika (erősáramú) 7 16 59 75
4. Elektrotechnika (gyengeáramú) 15 17 135 152
5. Kereskedelemi 16 15 119 134
6. Vegyészeti 24 3 161 164
7. Vendéglátás 11 9 89 98
8. Közgazdasági „k” 21 25 90 115
9. Finommechanika és automatikai 11 16 122 138
10. Építőipari 3 13 38 51
11. Építő szakipari 14 11 76 87
12. Bányászat-kohászati 31 35 266 301
13. Faipari 23 9 100 109
14. Nyomdaipari 21 11 171 182
15. Textilipari 14 8 58 66
16. Közlekedéstechnikai 19 20 160 180
17. Hírközléstechnika és automatikai 10 5 123 128
18. Közlekedés üzemviteli 11 7 111 118
19. Közlekedésépítés és vízgazdálkodási 14 31 77 108
20. Ruhaipari 13 13 74 87
21. Bőr- és szőrmeipari 17 9 77 86
22. Egyéb szakmacsoport 14 7 79 86
  Modulok   36   36
  ÖSSZESEN: 341 347 2390 2737

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.