2019. szeptember 23., hétfő , Tekla

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Intézményi szintű folyamatok >> Tartalmi változások a közoktatásban a 90-es években

Előszó

2009. június 17.

Előszó



A nyolcvanas évek végén az oktatási alrendszer szűkebb és tágabb társadalmi környezetében olyan nagy horderejű változások történtek, melyeknek determináló hatása alól a közoktatási szféra egésze sem vonhatta ki magát. Mivel a globális, a regionális és a lokális szint meghatározó történései szinte egy időben, egymásra torlódva zajlottak, a hozzájuk való alkalmazkodás szinte megoldhatatlan feladatot jelentett. Az ezredvég legkomolyabb globális kihívását az oktatási rendszer számára minden bizonnyal az információrobbanás, a modern informatikai eszközök és a világháló használatának pedagógiai konzekvenciái jelentik. Elég, ha közülük az információhoz való gyors és könnyű hozzáférés miatt a - jelenlegi iskolai tudás lényegét jelentő - "mi tudás" relatív leértékelődését, a "hogyan tudásoknak", az információkezelés képességeinek, a kommunikatív kompetenciának, általában az "eljárási tudásoknak" a felértékelődését; a hagyományos pedagógusszerep - melynek lényege, hogy a tanár a tudás birtoklásából fakadó hatalmi helyzetben közvetíti a tudományokból derivált igazságokat - átalakulását egy lehetséges új - a tekintély alapú konformista igazodást meghaladó autentikusabb személyiség kialakulását biztosító - tanulói szerep kiformálódását említjük.

A régiónkban zajló, a volt szovjet tömb országait egyként érintő társadalmi, politikai, gazdasági változásoknak az iskolák számára legközvetlenebbül és leggyorsabban érzékelhető hatása a korábban közvetített ideológiával való teljes leszámolás igénye volt, aminek formálisan néhány átpolitizált tantárgy (történelem, irodalom) tankönyveinek lecserélésével eleget lehetett tenni. A gyökeres strukturális átalakulások azonban ettől lényegesen komplexebb, bonyolultabb alkalmazkodási folyamatokat indítottak el a közoktatásban. Magyarországon a piacgazdasági átalakuláshoz elengedhetetlen gazdasági szerkezetváltás mély és elhúzódó gazdasági válságot eredményezett. A költségvetési egyensúly megbomlása olyan szigorú megszorító intézkedések (Bokros-csomag) bevezetését tette szükségessé, amely elsősorban a közszolgáltatásokat hozta kritikus helyzetbe. A "fejkvótás" (tanulólétszám szerinti) finanszírozású közoktatási rendszert a többi közszolgáltatásnál is keményebben sújtották a restrikciós intézkedések, mert 1993 és 1995 között - az akkor átlagosan 20%-os infláció ellenére - az egy tanulóra jutó normatív támogatás nem emelkedett, miközben a mély demográfiai hullámvölgy következtében a gyereklétszám nagymértékben csökkent. Az oktatási intézmények fennmaradásnak, a pedagógus-álláshelyek megőrzésének legfőbb záloga a kilencvenes években a tanulók megszerzése, megőrzése és az új finanszírozók megnyerése volt. Mára a pénzügyi válsághoz képest kevésbé direkt, de várhatóan tartós regionális kihívásokat jelent oktatási rendszerünknek a tömeges (ifjúsági) munkanélküliség, a munkaerő-piaci elvárások gyors változása, s nem utolsósorban a jövedelemkülönbségek növekedése miatt az esélyegyenlőtlenségek fokozódása.

Az iskolaalapítás állami monopóliumának megszűnése, az állami iskolák önkormányzati tulajdonba adása, az irányítási felelősség megosztása következtében a döntési kompetenciák többségének helyi szintre kerülése egyfelől, a szabad iskolaválasztás törvénybe iktatása nyomán a kényszerfogyasztóból (legalábbis a nagyobb településeken) az oktatási szolgáltatások közül nagy szabadsággal válogató iskolahasználóvá vált szülők és gyerekek igényei másfelől, alaposan felértékelték a centralizált rendszerben szinte nem is létező, súlytalan helyi szint jelentőségét. A finanszírozási válsághelyzetben végső soron a lokális kihívásokra adott adekvát intézményi válaszok biztosíthatták csupán az iskolák számára a helyi közösségek anyagi és erkölcsi támogatását.

A rendkívül bonyolult erőtérbe került oktatási intézmények helyzetét nehezítette, hogy az 1989-es fordulat után a rugalmasabb alkalmazkodásra képes decentralizált oktatási rendszer alapvető törvényi kereteinek megteremtése öt évet vett igénybe, és az igen nehezen megteremthető szakmai, politikai konszenzus miatt még inkább elhúzódott a pedagógiai feladatok ellátásához szükséges szakmai követelmények előkészítése, kiadása (1995, illetve 1997), a vizsgarendszer kialakítása és működtetése. Így a rendszerváltás után a magyar iskolákban folyó szakmai munkát formálisan továbbra is egy tartalmában sok tekintetben elavult, ismeretcentrikus, egyoldalú világnézeti elkötelezettségű, túlideologizált, teljességgel rugalmatlan központi tanterv irányította. De csak formálisan, mert a pedagógiai munka - 1978-as nevelési-oktatási terv segítségével történő - központi kézi vezérlése már korábban nem volt összeegyeztethető az 1985-ös oktatási törvény által deklarált intézményi szakmai autonómiával, sőt a szakfelügyeleti rendszer eltörlésével a központi tanterv végrehajtásának ellenőrzéséről, az attól való eltérés szankcionálásáról maguk az egymást követő oktatási kormányzatok is önként lemondtak, a központi tanterv szabályozó ereje gyorsan erodálódott. A tanterv merevsége az iskolai oktatás tartalmi megújításának gátjává vált, ezért egyre több intézmény kért és kapott úgynevezett kísérleti vagy alternatív pedagógiai program kidolgozása címen mentességet az alól, hogy a 78-as tanterv tantárgyi rendszeréhez és óraszámaihoz igazodjon. A rendszerváltás után egyre nőtt azoknak a közoktatási intézményeknek a száma, melyek nem is tartották szükségesnek ilyen engedélyek megszerzését, hanem - az iskolafenntartó-váltás körüli bizonytalanságot, a helyi önkormányzati oktatásirányítás betanulási időszakát kihasználva - saját felelősségükre vezettek be jelentős változásokat, léptek túl az akkor még névlegesen érvényes központi tanterven. Mindez összességében oda vezetett, hogy az 1990. májusi székesfehérvári NAT-tanácskozás résztvevői joggal állapíthatták meg, hogy a 78-as központi tanterv legitimitását vesztette. (S ezen a tényen már az sem változtatott, hogy némi fáziskéséssel a központi oktatásirányítás kinyilvánította: a NAT használatbavételéig, az iskolák pedagógiai programjának elfogadásáig az 1978-as tanterv marad érvényben.)

Ebben a tartalmi szabályozási vákuumhelyzetben az iskolák nagy önállósággal, szabadon, de egyúttal lényegében véve magukra hagyottan próbáltak a gyökeresen megváltozott feltételekhez alkalmazkodni. A központi irányítási szint sokáig nem adott támpontokat a tervezett tantervi szabályozási modellről, még kevésbé a tartalmi modernizáció lehetséges irányairól. A kétszintű tartalmi szabályozás központi szintjeként tételezett Nemzeti alaptanterv különböző szövegváltozatai időről időre eljutottak ugyan az iskolákba, stabil orientációt azonban ezek sem jelentettek, mert a NAT létrehozásán munkálkodó szakmai csoport oktatáspolitikai támogatottsága hosszabb időszakokban legalábbis kérdéses volt, sőt 1992-93-ban a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban "ellentanterv" (NAT 4) készült. Ezek a tények és a személyeskedésig fajuló viták meglehetősen elbizonytalanították az iskolákat.

A rendszerváltást követően az országos szakmai szolgáltató szervezetek átszervezése kevésbé érintette az iskolákat, az 1985-ös közoktatási törvény nyomán kibontakozó intézményi szintű pedagógiai innovációk szakmai támogatásában jelentős szerepet játszó megyei pedagógiai intézetek fokozatos és tudatos elsorvasztása miatt azonban, az iskolák évekig nem kaptak szaktanácsadói segítséget. A rendszerváltó kormány a ciklus vége felé kiépítette ugyan saját pedagógiai intézményhálózatát, a tankerületi oktatási központokat (TOK), melyek azonban nem szolgáltató, hanem alapvetően hatósági feladatokat láttak el, s igen rövid életűnek bizonyultak.

Mindez azt jelentette, hogy a rendszerváltást követő legválságosabb időszakban az oktatási intézmények csak magukra, esetleg más iskolákra számíthattak. A megváltozott külső feltételekhez való alkalmazkodás változatos formáit alakították, ennek következtében egy igen tagolt, szerkezeti és tartalmi variánsaiban áttekinthetetlenül gazdag közoktatási rendszer működik ma Magyarországon. Az oktatáspolitikusok, oktatásirányítók, kutatók és nyomukban a tömegkommunikáció, illetve a közvélemény érdeklődése mind ez ideig szinte kizárólag az iskolaszerkezeti változások elemzésére, az esetleges következmények felvázolására irányult. Megítélésünk szerint azonban a szerkezetváltás egyrészt csak a közoktatási rendszer egy kisebb szegmensét, a gimnáziumokat és a 12 évfolyamos általános iskolákat, illetve a felsőoktatási tanulmányokra aspiráló, e tekintetben korán (10, 12 éves korban) döntést hozó tanulókat érinti, másrészt megoldást csak a szelekciót alkalmazni képes intézmények és a tehetséges gyerekek számára hoz (természetesen ez sem kevés), míg a motivált, jó képességű tanulóit elvesztő intézmények helyzetét nehezíti. Ha az oktatási rendszer adaptivitását próbáljuk megítélni, a szerkezetváltással azonos súllyal kell vizsgálni a iskolák képzési profilváltásait és az oktatási tartalmakat végső soron meghatározó tantervi-óratervi változásokat.

Ebben a tanulmánykötetben kísérletet teszünk azon legfontosabb tartalmi változások számbavételére, esetenként értékelésére, amelyek a 90-es években zajlottak a finanszírozási szempontból gúzsba kötött, de nagy szakmai szabadságot élvező közoktatási intézményekben. Az iskolákban zajló intézményi folyamatokról az 1996-97-es év fordulóján lebonyolított nagyszabású, és több szálon futó empirikus vizsgálat segítségével tájékozódtunk. Az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központja által vezetett kutatás az MKM projektfinanszírozásban valósult meg 1996 és 1998 között. A településjelleg, az iskolafenntartók és az iskolatípus tekintetében reprezentatív mintába1 1200 közoktatási intézmény került, melyek mindegyikében 2 kérdőívvel (lásd 1. és 2. függelék) az igazgatókat kerestük meg, míg a vizsgálat egy másik vonalán az ugyanebből az intézményi mintából kiválasztott 400 iskolában összesen 2411 pedagógust is megkérdeztünk. A pedagógusvizsgálat eredményeit bemutató tanulmánygyűjtemény Nagy Mária szerkesztésében 1998-ban jelent meg Tanári pálya és életkörülmények, 1996/97 címmel.

A mi kötetünk első négy tanulmányát is megalapozó igazgatóvizsgálatban az intézményekben lezajlott, illetve tervezett tartalmi, tantervi, szerkezeti változásokra, a profilváltásokra; az iskolai NAT-dokumentumok előkészítő munkálataira, az igazgatók közoktatási elképzeléseire vonatkozó kérdésekre adott válaszokat a kérdezőbiztosok rögzítették, az iskola tárgyi, személyi és anyagi kondícióira, illetve a saját személyükre, vezetői szerepükre vonatkozó adatokat az iskolában hagyott önkitöltős kérdőívbe maguk az intézményvezetők vezették be. Az igazgatók közül 1181 válaszolt a kérdezőbiztosok kérdéseire, 1166 intézmény vezetője2 pedig a sok létszám- és költségvetési adatot kérő önkitöltős kérdőívet is lelkiismeretesen kitöltve visszajuttatta hozzánk. Közreműködésüket ezúton is köszönjük.

Az igazgatóvizsgálat eredményeiről gyorsjelentés készült, és 1997-98-ban több elemző írás született. Közülük a közoktatási intézmények vezetőinek iskola- és szakmaképét, vezetői szerepértelmezését, közoktatási koncepcióit, a központi modernizációs célokhoz való viszonyulásukat bemutatók megtalálhatók abban a tanulmánykötetben, amely a közelmúltban került kiadásra Balázs Éva szerkesztésében, Iskolavezetők a 90-es években címmel.

Ennek a kötetnek a szerkesztője (egyetlen írás kivétellel) nem kész tanulmányok közül válogatott, hanem a kutatói-szakértői kompetenciák ismeretében kérte fel a közreműködőket az oktatási rendszer intézményi folyamatainak, a rendszerben zajló tartalmi változás sajátosságainak feltérképezésére, elemzésére. Be kell vallani, hogy az eredeti célkitűzést - miszerint a közoktatási rendszer minden szintjén, minden intézménytípusában zajló, saját kezdeményezésű tartalmi innovációkat; a társadalmi érdeklődés előterébe került, kiemelt jelentőségű műveltségi területeken (idegennyelv-oktatás, informatika) történt változásokat; a központi tartalmi modernizációs eszköznek, a Nemzeti alaptantervnek a beágyazódását segítő központi akciókat és "civil" kezdeményezéseket; és végül, de nem utolsósorban az átalakuló közoktatás megváltozott igényeire a pedagógusképzés reakcióit egyetlen kötetbe foglaljuk össze - nem sikerült teljesen megvalósítani. A legfájóbb, hogy a dinamikusan fejlődő - a globális kihívásokhoz való alkalmazkodás szempontjából is kitüntetett szerepű - informatikaoktatásról nem született átfogó helyzetelemzés.

A tanulmánygyűjtemény 10 írását 8 szerző jegyzi, többségük ugyanannak a szakmai műhelynek a tagja. Bár sok tekintetben hasonlóan ítélik meg a kilencvenes évek történéseit - a választott és feldolgozott témák eltérő sajátosságai, a már említett saját kutatás mellett más forrásból (oktatásstatisztika, egyéb adatállományok, régebbi vizsgálatok információinak másodelemzése, interjú, résztvevő megfigyelés) rendelkezésre álló adatok használata és a műfaji különbségek miatt - a kötetben közreadott tanulmányaik nem egységes képet mutatnak, hanem maguk is leképezik a vizsgált terület ellentmondásosságát.

Elsősorban az igazgatóvizsgálat eredményeit bemutató első négy tanulmányban viszonylag sok táblázatot3 adunk közre, és a kötet függelékében az adatfelvétel alapjául szolgáló kérdőíveket is bemutatjuk azért, hogy eredményeinket ellenőrizhetővé tegyük, és ezen a kevéssé kutatott területen az utánunk jövőknek elvetésre vagy további elemzésre szolgáló támpontokat adjunk. A kötet középső két tanulmánya közül az első statisztikai adatok tükrében az idegennyelv-oktatás nagy évtizedeként látja a 90-es éveket, míg a másik másodelemzések és interjúk alapján a nagy nyugati nyelvek gyors terjedésének veszélyeire hívja fel a figyelmet egy speciális területen, a nemzetiséginyelv-oktatásban. Az oktatási intézmények tartalmi munkáját jelentősen átalakító Nemzeti alaptanterv és annak bevezetése a következő blokk témája. Szokatlan nézőpontokból, a külföldiek szemével, uniós szemüvegen keresztül, interkulturális megközelítésben látjuk a NAT-ot, majd az implementációt támogató akciók talán két szélső pólusát - egy, az iskolák, pedagógusok önfejlődésére épülő alapítványi kezdeményezést és a szakképzés területéről egy minisztériumi háttérintézet által végigvitt igen komplex, lényegében kerettanterv készítésnek nevezhető folyamat történetét - ismerhetjük meg a programban részt vevő kutató, illetve szakmai irányító kalauzolásában. A zárótanulmány azt boncolgatja, hogy mit érzékel a pedagógusképzés saját helyzetéből, és a közoktatás változásaiból.

A kötetet ajánljuk a kutatásainkban közreműködő intézményvezetőknek, pedagógusoknak, minden tanítónak és tanárnak, a pedagógusképzésben dolgozóknak, oktatásirányítóknak, oktatáspolitikusoknak, kutatóknak és mindenkinek, akit érdekel és érint a magyar közoktatás tartalmi, lényegi megújulása.

A szerkesztő

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.