2019. november 21., csütörtök , Olivér

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Pedagógiai rendszerek fejlesztése >> A társadalomismeret- és etikaoktatás módszertana >> A társadalomismeret- és etikaoktatás európai gyakorlata

Szabadtéri etikaoktatási programok (Outdoor ethics education programs)

2009. június 17.

Szabadtéri etikaoktatási programok (Outdoor ethics education programs)

Hogyan javíthatunk a szabadtéri viselkedésen?

Vadászunk, halászunk, szánkózunk, búvárkodunk, de mindegyik szabadtéri tevékenységnél figyelnünk kell a viselkedésünkre, mert kárt okozhatunk a természeti erőforrásokban. Mit tehetünk ennek elkerülésére?

Ez a jelentés két év kutatómunkáját összegzi. Sajnos az eredmények azt mutatják, hogy az etika tanításának hagyományos módszerei nem mindig hatékonyak. Ez a jelentés azonban olyan technikákat is bemutat, amelyekkel jobb eredményt érhetünk el.

Mi a szabadtéri etikaoktatás?

A szabadtéri etika tanításának célja, hogy úgy viselkedjünk a természetben, hogy azt megőrizzük és tápláljuk, a többi természetben járó embert pedig tiszteletben tartsuk. El kell érnünk, hogy ne csak tudjuk, mi a helyes, de úgy is cselekedjünk.

Mi az, ami nem működik?

Kutatások szerint az alábbi módszerek nem működnek:

  • előadások;
  • túlzott moralizálás;
  • külső szabályok erőltetése;
  • ha a felnőttek szabják meg a fő kérdéseket;
  • ha a tanárok autoriterek.

Az alábbi módszerek szintén nem eredményesek, vagy csak rövid távú eredményt hoznak: jutalmazás, információözön, rábeszélés stb.

Mik az eredményes módszerek?

Vegyük észre, hogy a tudatosság kialakítása önmagában még nem jelenti azt, hogy valaki viselkedése hosszú távon is megváltozik. Ahhoz, hogy a viselkedést valóban megváltoztassuk, a diákoknak az adott kérdést magukénak kell érezniük, és rá kell döbbenniük, hogy cselekedeteik hatással vannak a körülöttük levő világra.

Kutatások szerint az alábbi módszerek működnek:

  • vonjuk be a szülőket, családokat
  • a tanárok csak vezetők, nem autoriter személyiségek
  • pozitív légkör, egymás kölcsönös megbecsülése
  • saját csoportnormák kialakítása
  • a diákok támogassák, segítsék és tanítsák egymást

Egyértelműen bizonyított, hogy az etikával és a helyes viselkedéssel kapcsolatos tények közlése kevésbé fontos, mint az etikai nevelés szociális kontextusa.
A szabadtéri etikát sokkal könnyebb szabadtérben tanítani, mint a négy fal között. A fiatalok általában szeretnek halászni, szánkózni, kerékpározni stb., így könnyen motiválhatóak.

1. Mi az etikai nevelés?

A szabadtéri viselkedés is a szociális hátteret tükrözi. Ha szabadtéri etikát tanítunk, annak az egész emberi viselkedésre hatása lesz. Így mielőtt kifejezetten a szabadtéri etikáról beszélnénk, érdemes néhány szót ejtenünk az etika szerepéről a társadalomban. Minderre azért is szükség van, mert az ifjúság körében jelentkező tendenciák (öngyilkosságok számának növekedése, drog és alkoholfogyasztás, a család nevelőszerepének csökkenése, a teljesítmény és munkamorál romlása stb.) azt mutatják, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a személyiségfejlesztésre.
Az „integrált személyiségfejlesztés” elvei szerint nem elég, ha tudjuk, mi jó és mi rossz, hanem mindig etikusan is kell cselekednünk.

Burnett és Rusnak meghatározták a hatékony személyiségfejlesztés 4 kritériumát:

  1. Felelősségteljes cselekvés – ehhez többre van szükség a tanult tudásnál. A diákoknak valódi kérdésekkel kell szembesülniük, ezekre megoldásokat keresniük és részt kell kapniuk a végrehajtásban is.
  2. Interakció – a társadalom etikai problémáival nem csak elméletileg, hanem gyakorlatban kell foglalkozni, együtt a kortársakkal, tanárokkal és a közösséggel.
  3. Integráció – olyan erős identitást kell kialakítani, amely az erkölcsös elkötelezettség és cselekedet forrása lesz.
  4. Összhang – a diákokat támogatni kell abban, hogy minden esetben az értékeikkel összhangban cselekedjenek.

A személyiségfejlesztésben az alábbi módszerek segíthetnek:

  • szerepjáték és drámapedagógia;
  • olyan vita, amelyben a diákok (legalább) két eltérő álláspontot képviselnek;
  • megfelelő kérdésfeltevés, amely összetettebb gondolkodásra késztet;
  • programok (közösségi munka, diákok, szülők, a közösség tagjainak részvételével);
  • a csoport- és egyéni munka elismerése;
  • a diákok erőfeszítéseinek nyilvánosságra hozása.

A személyiségfejlesztés ma használatos megközelítései:

  • Kooperatív tanulás: a diákcsoportok maguk határozzák meg az egyéni és a csoport- munkatervet. Az önálló és a közös munka felelősségét együtt viselik. Kutatások szerint ez a megközelítés segíti a társadalomhoz való pozitív hozzáállás kialakulását.
  • Közösségi/szociális munka: ennek révén a diákok közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a szociális és környezeti kérdésekről és a köz szolgálatáról.
  • „Aktuális közösség”: ezen megközelítés szerint a csoport maga alakítja ki azokat a normákat, amelyek szerint működni kíván. (Problémákat beszélnek meg, majd konszenzusra jutnak.) Ilyen módon a csoport az elfogadott normákat teljes mértékben magáénak érzi és azok betartásában nyomásgyakorló szerepe van. Kutatások szerint ez a módszer hatékony az antiszociális viselkedés legyőzésére.
  • Szexuális és drognevelés tapasztalatai: az előadások a legkevésbé hatékonyak.
  • Iskolai légkör: azok az iskolák, amelyeket támogató légkör jellemez, és ahol a diákok részt vesznek a döntéshozatalban, nagyobb hatással vannak a diákokra az etikus viselkedés terén.

Kutatások bizonyítják, hogy ha a diákok részt vesznek a tervezésben, illetve közösen (társaikkal, szülőkkel, stb.) dolgoznak, a személyiségfejlesztés sokkal hatékonyabb. A hatékony etikai nevelés a közösségben gyökerezik: ha minden egyes tanulót csak önmagában próbálunk nevelni, kudarcra vagyunk ítélve. Ha az etikai nevelést nem az adott közösség és kultúra kontextusában folytatjuk, az egész elvont, teljes mértékben irreleváns lesz a tanuló számára.

Sokkal többet tudunk arról, hogy mi nem működik, mint arról, hogy mi igen. Kutatások szerint egy dolog biztosan nem változtatja meg a viselkedést: a hagyományos didaktikus megközelítés, amikor a tanárok előadásokat tartanak, moralizálnak, megpróbálják a tudást átönteni a diákok fejébe.

Az erkölcsi döntéshelyzetek megbeszélése fejleszti a morális gondolkodást, de nem biztos, hogy a viselkedésre is hatással van.
Szintén kutatások támasztják alá azt a megállapítást, hogy ha egyedül a felnőttek határozzák meg, milyen kérdésekkel foglalkozzanak, a gyerekek viselkedése kevésbé lesz befolyásolható. A gyerekek imitálhatják a helyes viselkedést, de nem értik, miről van szó, ez pedig még nem etikus viselkedés.

Szintén nem alátámasztható az az elképzelés, hogy a tanárok nagy hatással volnának a diákokra az erkölcsi döntésekben. Egy felmérés szerint a diákok majdnem tízszer gyakrabban fordulnak társaikhoz és szüleikhez ilyen típusú kérdéseikkel, mint a tanárokhoz.

Mi működik? Több kutatás azt bizonyítja, hogy a fentebb felsorolt személyiségfejlesztési megközelítések és módszerek valóban befolyásolják a viselkedést. Eszerint számtalan olyan lehetőség kínálkozik a szabadtéri etika tanítására, amelyek révén a gyerekeket bevonhatjuk a cselekvésbe, így a kérdésekkel, problémákkal a való világ kontextusában találkozhatnak.

2. Kinek az etikáját tanítjuk?

Sok embernek gondot okoz eldönteni, hogy kinek az etikáját tanítsák. Az egyik lehetséges megközelítés szerint minden ember számára mások a legfontosabb értékek, ezért amit tennünk kell, annyi, hogy segítünk, hogy ezek az értékek letisztuljanak. Ez a hozzáállás megkérdőjelezhető, hiszen ez alapján az etikai irányelvek könnyen szubjektívvá, korlátozottá és kényelmi szempontúvá válhatnak.

Egy pluralista társadalomban a programoknak különböző szempontokat kell felölelniük. Az oktatóknak fel kell készülniük arra, hogy a különböző értékrendek összeütközésbe kerülhetnek, és ezeket a konfliktusokat úgy kell kezelni, hogy a megoldás a természet javát szolgálja. (Pl. más etikai megközelítést jelent, ha valaki városi állatbarát vagy vidéki halász/vadász.)
McDonald szerint 4 tényező befolyásolja az etikai hozzáállást: (1) a szociális réteg, amelyből valaki származik, (2) az illető diszkriminált vagy elszegényedett csoportba tartozik-e, (3) mennyire van hozzáférése a természeti forrásokhoz, (4) kulturális különbségek. Causey szerint a megoldás az, ha nem egy egyetemes etikai kódexet próbálunk a diákokra kényszeríteni, hanem a helyes viselkedés adott személyre szabott, egyéni elveit szedjük össze.

Létezik globális etika? Rushworth szerint léteznek olyan közös értékek, amelyek a közös etika alapját képezhetik: szeretet, igazság, szabadság, közösség, tolerancia, felelősség, az élet tisztelete.
Ha vannak egyetemesen közös értékek, tudunk-e hasonlóképpen olyan listát készíteni, amely a szabadtéri etika alapját képezheti? Tudjuk, hogy az, hogy valaki hogyan viselkedik a szabadban, az adott helytől, helyzettől, kulturális, vallási és társadalmi normáktól függ.

A „fair” vadászat jó kiindulópontnak tűnhet, ha az egyetemes szabadtéri etika alapjait keressük. Ennek lényege, hogy a vadász csak olyan vadra vadászik, amelyiknek megvan az esélye a menekülésre (nem használ csapdákat, nem lő úszó vagy a hóban elakadt állatra stb.). A „fair” vadászatról érdemes beszélgetni, de egyrészt értelmezése eltér a különböző régiókban és kultúrákban, másrészt nem sok támpontot nyújt azok számára, akik nem vadásznak.

Vitali szerint a vadászat etikájának az önmérsékletet kell hangsúlyoznia. Az önmérséklet a szabadtéri etika formálódásában is szerepet játszhat, de csak akkor igazán hatékony, ha tudjuk, mikor és mekkora önmérsékletet kell gyakorolnunk. Hogy ennek eldöntésében segítsen, Vitali felsorolja a kötelességeinket:

  • kötelességünk az állatok iránt, hogy nem bánhatunk velük kegyetlenül;
  • kötelességünk minden faj iránt, hogy életfeltételeiket ne rontsuk, hanem javítsuk;
  • kötelességünk a társadalom iránt, hogy ne bántsunk meg senkit szükségtelenül;
  • kötelességünk a sport iránt, hogy felelősségteljesen viselkedjünk.

A kötelességek felsorolását azonban ki kell egészítenünk olyan irányelvekkel, amelyek annak eldöntésében segítenek, hogy egy adott konfliktus esetében melyik a fontosabb. Ki felé nagyobb a kötelességünk?

Vegyünk néhány példát:

  • Egy vadász meglát két szarvast. Az egyiknek ritka szép agancsa van, a másiknak épp hogy csak valami kicsi agancskezdeménye. Ahogy jobban megnézi őket, látja, hogy a kis agancsú állat sebesült. Melyiket lője le?
  • Valóban lehetséges, hogy „ne hagyjunk nyomot magunk után”? Hogyan dönthetjük el, hogy milyen mértékig avatkozhatunk be a természetbe, ha egyáltalán megtehetjük?

Milyen irányelvek segítenek az ilyen dilemmák megoldásában? Honnan tudjuk, hogy mi a leghelyesebb?

Sok embernek segít, ha az értékeket hierarchikus sorrendbe állítják. Az alábbi listát Jack Lorenz állította össze:

  1. Legfontosabb kötelességünk a természetet megőrizni. Ebből következik, hogy védenünk kell az élőhelyeket és a fajokat.
  2. Kötelességünk, hogy annak a sportnak vagy tevékenységnek, amit űzünk, hagyományait megtartsuk, és úgy cselekedjünk, hogy azt a közvélemény elfogadja.
  3. Csak ha ezeknek a kötelességeinknek eleget tettünk, akkor vehetjük figyelembe saját egyéni érdekeinket, értékeinket, vágyainkat.

Bár ez az etikai hierarchia nagyon hasznos, vannak, akik korlátozottnak tartják, mondván, hogy az ilyen típusú hierarchiák kulturálisan megkötöttek. Az erkölcsi kötelességek sorrendbe állítása azt feltételezi, hogy létezik egy legjobb megoldás. Ha a nevelésnek az a célja, hogy kompetens egyéneket neveljen, akkor mindig több etikailag megvédhető választásnak kell lennie.

3. A viselkedés

Ahhoz, hogy a szabadtéri etikát hatékonyan tanítsuk, tudnunk kell, hogyan lehet az emberi viselkedést megváltoztatni.

Sokan azt hiszik, hogy a viselkedésbeli változást a tudás gyarapodása vagy az attitűd megváltozása okozza. (Tudás-attitűd-viselkedésbeli változás modell.) A szabadtéri etika oktatóinak azonban nem szabad azt hinniük, hogy ez automatikusan így működik.
Kutatók ma is vizsgálják az attitűd és a viselkedés kapcsolatát. Ha eredményre jutnak, többet tudunk majd arról, hogy az attitűd milyen hatással van a viselkedésre. Addig is, a szabadtéri etika oktatóinak óvatosnak kell lenniük. A tudás és az attitűd tanulmányozásából származó eredmények sok szempontból érdekesek lehetnek, de ha valóban a viselkedésbeli változást akarjuk vizsgálni, félrevezethetnek minket. A viselkedés szocio-kulturális hátterét és a motivációt is figyelembe kell vennünk. Mivel egy adott viselkedés számtalan ok számtalan variációjából eredhet, ezek megértése legalább olyan fontos, mint maga a cselekedet.

Kutatások segítségével már kezdjük látni, melyek azok a módszerek, amelyek hatékonyan befolyásolják a viselkedést. Ezek szerint azok a módszerek befolyásolják a viselkedést (legalábbis rövidtávon), amelyek elkötelezetté teszik az alanyt, demonstrálják a kérdést vagy célt állítanak az alany elé.

Hungerfold és Volk azt a következtetést vonták le kutatásaik alapján, hogy ha az alany csak tudatában van a kérdésnek, ez nem jelent hosszú távú viselkedésbeli változást, de ha magáénak érzi a problémát, viselkedése valóban megváltozhat.
Más kutatások, Hungerfordhoz és Volkhoz hasonlóan szintén azt javasolják, hogy annak érdekében, hogy a viselkedésben változást érjünk el, a diákokat vonjuk be valamilyen gyakorlati tevékenységbe.
Howe és Disinger kutatásai szerint akkor alakul ki felelősségteljes környezeti viselkedés, ha a diákok hosszútávon foglalkoznak valamilyen környezeti kérdéssel. Hungerford és Volk szerint a környezet iránti érzékenység kialakításához elegendő lehet, ha a diákok hosszú távon kapcsolatban állnak a természettel. (Több fontos környezetvédő személyiség arról számolt be, hogy elkötelezettségük azért alakult ki, mert sok időt töltöttek családjukkal, barátaikkal a természetben.)

Hogyan összegezhetjük a viselkedéssel kapcsolatos kutatásokat a szabadtéri etika oktatásának szempontjából? (Mindeközben ne feledkezzünk meg arról, hogy a szabadtéri etika nemcsak a környezet, hanem a tevékenység és az egyének felé való felelősséget is jelenti.)

Az alábbi stratégiák nem hoznak eredményt, vagy csak rövid távú változást eredményeznek:

  • ösztönző, jutalmazó stratégiák;
  • információátadás, amely csak a tudást növeli;
  • rábeszélő magatartás (pl. brossúrák, stb.).

Ahhoz, hogy hosszú távú viselkedésbeli változást érjünk el, a következőket kell szem előtt tartanunk:

  • olyan stratégiákra van szükség, amelyek elkötelezetté teszik a résztvevőket, célt adnak nekik;
  • a tanulóknak magukénak kell érezniük a környezeti kérdéseket és ismerniük kell azokat az eszközöket, amelyek segítségével változást érhetnek el. Biztosítani kell őket arról, hogy cselekedhetnek és cselekedetüknek hatása lesz.
  • hosszú távú támogatás és megerősítés biztosítása;
  • pozitív természeti élmények;
  • pozitív modellek (tanár, vezető, stb.);
  • olyan etikai kérdések felvetése, amelyek a tanuló társadalmi és kulturális környezetében relevánsak;
  • a tanulók hosszútávú bevonása;
  • a csoport vegyen részt az irányelvek kidolgozásában.

A leghatékonyabb stratégiák révén a tanuló úgy érzi, az etikai problémák „rám tartoznak, tehetek valamit azért, hogy jobb legyen”.

4. A szabadtéri etika megközelítései

A szabadtéri etika ugyanazokat a népszerűsítő eszközöket használja, mint a legtöbb reklámkampány. Ez a típusú reklámtevékenység kétségtelenül hatékony, ha arról van szó, mit vegyenek az emberek. De mennyire eredményes, amikor az a célunk, hogy etikus viselkedésre bírjuk az embereket?
A szabadtéri etikakampányok középpontjában általában valamilyen etikai kódex áll, amelyet elkötelezett egyének fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogyan is kellene viselkednünk. Különböző kódexek vonatkoznak arra, hogyan vadásszunk, hogyan használjunk csapdákat, hogyan halásszunk stb. Ezek a kódexek sokszor csak felszólítanak/ kérnek arra, hogyan viselkedjünk.
Ezek a kódexek önmagukban még nem feltétlenül befolyásolják az emberek viselkedését, de mindenképpen van hasznuk.(Pl. egy szervezet új tagjai ezek alapján tudnak azonosulni a szervet céljaival, a kialakított csoportnorma nagymértékben befolyásolhatja a csoporttagok egyéni viselkedését.)

Azok az emberek, akik maguk is részt vesznek a viselkedési kódex összeállításában, nagyobb valószínűséggel fogják ezt betartani, hiszen sokkal inkább sajátjuknak érzik. A saját etikai kódex összeállítása a nevelés fontos eszköze, sokkal hatékonyabb módszer, mint ha csak kiosztunk egy előre elkészített kódexet.

A szabadtéri etika oktatóinak el kell dönteniük, ki(ke)t akarnak megcélozni, és e szerint kell népszerűsítő programjukat összeállítani. Mint azt már említettem, semmi sem bizonyítja, hogy a reklámkampányok vagy az előre összeállított etikai kódexek nagy hatással lennének a közvéleményre. Ugyanakkor ahhoz, hogy a közvélemény tudjon erőfeszítéseinkről, szükség van ezeknek a kódexeknek az ismertetésére. De ne feledkezzünk meg arról, mennyi pénzbe kerül egy-egy ilyen kampány. Nem tudnánk jobb célokra fordítani ugyanezt az összeget? Mi a jó abban, ha az emberek tudnak rólunk, de nem tudjuk megváltoztatni a viselkedésüket? A közvélemény tájékoztatása és a kampányok fontos szerepet tölthetnek be a nevelésben, de nem nevelnek kompetens állampolgárokat, és nem vezetnek feltétlenül viselkedésbeli változáshoz.

A legtöbb állami intézmény a hagyományos előadásformát kedveli. Egy átlagos vadászkurzus esetén az etika és a felelősség kérdése a 10 órás programból 1 órát kap. Ebben az egy órában az oktató ismertet egy etikai kódexet, és felhívja a résztvevők figyelmét arra, hogy viselkedjenek felelősségteljesen.
A kutatások azt mutatták ki, hogy ezek a vadászkurzusok nem mindig befolyásolják a vadászok viselkedését. (Már az első fejezetben is említettem, hogy már évtizedek óta tudjuk, hogy az előadások, a didaktikus megközelítés és a moralizálás nem hoz eredményt.)

Sok szabadtéri etikaoktató az interaktív módszerek felé fordult. Az állami vadászprogramok koordinátorainak 95%-a gondolja úgy, hogy a szerepjáték, döntéshelyzet, megbeszélés hatékonyabb módszerek, mint az előadások. Az interaktív módszerek kétségtelenül hatékonyabbak az előadásoknál, egyszerűen már csak azért is, mert lefoglalják a diákokat, bevonják őket a tanulási folyamatba és aktívabb részvételt kívánnak. De az interaktív módszerek megváltoztatják-e a viselkedést? Megfelelő kontextusban ígéretesek lehetnek, de egy 10 órás kurzusból 1 óra interaktív módszerekkel sem elég. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell interaktív technikákat alkalmazni, hiszen még így is sokkal nagyobb az esélyünk, hogy eredményt érjünk el, mintha előadásokat tartanánk. De ne lepődjünk meg, ha a hatás csekély lesz.

Interaktív módszerek a vadászképzésben:

  • Kiscsoportos megbeszélés: a nagyobb osztályt kisebb csoportokra bontjuk. A csoportoknak konszenzusra kell jutniuk valamilyen kérdést illetően (pl. mi az oka a „nemtörődöm” viselkedésnek). A résztvevőknek meg is kell indokolniuk válaszukat. Ez a módszer azt hangsúlyozza, hogy nincs mindig egy egyértelműen jó és rossz választás. A kiscsoportos megbeszélés jó tanulási módszer, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a megszerzett tudás önmagában még nem garantálja a helyes viselkedést.
  • Döntéshelyzet: ez a módszer egy-egy olyan esetet jár körül, amely valamilyen etikai problémát vet fel, és amelyre nem csak egy helyes megoldás létezik. Jó lehetőség arra, hogy ne csak döntést hozzanak a diákok, hanem megvizsgálják az összes lehetséges választ azoknak következményeivel együtt. Ha valóban eredményt akarunk elérni, ehhez a módszerhez megfelelően képzett oktatókra van szükség. Előítéletmentes, támogató légkört kell kialakítaniuk. Nem szabad megfeledkeznünk ennek a módszernek a korlátairól: ezzel a módszerrel csak akkor érhetünk el eredményt, ha több döntéshelyzetet is megtárgyalunk. Ugyanakkor csak azt tudjuk biztosan, hogy a döntéshelyzet-gyakorlatok fejlesztik a morális gondolkodást, de nincs bizonyíték arra, hogy befolyásolnák a viselkedést.
  • Filmek–diák: filmek és diák segítségével audiovizuális környezetben mutathatunk be egy-egy kérdést, így a döntéshelyzetet több érzékre hat. A diákok a képernyőn látják a valódi helyzetet, majd amikor a szereplők éppen döntésre jutnának, a film véget ér, és elkezdődhet a megbeszélés. A diákok meghatározzák, mi a probléma, értékelik a különböző lehetséges megoldások következményeit. A döntéshelyzet-módszerhez hasonlóan ilyen típusú technikát is csak jól képzett oktató alkalmazhat. Még nem készültek pontos felmérések arról, hogy ez a módszer mennyire hatékony, de mivel hasonlóan működik a döntéshelyzet-módszerhez, feltételezhetjük, hogy valószínűleg jól bemutat egy adott kérdést, de nem okoz hosszú távú változást.
  • Interaktív videók: ez a módszer a legfrissebb a szabadtéri etikai nevelés eszköztárában. A technikai fejlődésnek köszönhetően ez a módszer lehetővé teszi, hogy a diákok életnagyságú képeket, lézerpuskákat, számítógép által vezérelt variációkat használhassanak. Miközben a tanuló a videót nézi, szimulált vadászhelyzetben valamilyen döntést hoz, a számítógép pedig a döntésének megfelelő következményeket vetíti a képernyőre. Valószínűleg nagyon szórakoztató módszer, de pillanatnyilag nagyon sok pénzbe kerül, és még nem is tudhatjuk, hogy mennyire hatékony. A hasonló módszerekről készült kutatások eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy az interaktív videók valószínűleg segítenek abban, hogy a tanuló ismeretet és tapasztalatot szerezzen, de nem szolgálják az etikus viselkedés gyakorlatát. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a virtuális játékokban a szereplők felélednek, egy valódi áldozat erre képtelen.
  • Szerepjáték: ez a módszer, mivel több érzékre hat, motiválja a megbeszélést. Az oktató bemutatja a szituációt, az azzal kapcsolatos morális döntéshelyzetet, és aztán kiosztja a szerepeket. A résztvevők eljátsszák a döntéshelyzetet, lehetőség szerint több megoldással és a szereplők cseréjével. Mivel a tanulóknak más ember(ek) bőrébe kell bújniuk, ez a módszer megváltoztathatja az attitűdöt. A csoportnyomás befolyásolhatja a viselkedést, de ez nem bizonyított.

Szerepmodellek:

  • A természet hősei mint szerepmodellek: az etikát részben az egyén közösségbe való szocializációja alakítja. A közösségi szerepmodelleknek, történeteknek, mítoszoknak mind szerepük van az etikai fejlődésben. Kilpatrick szerint a gyerekek azt szeretnék, ha életük olyan lenne, mint a hősöké. A tanárok hősi történetek és személyiségek bemutatásával befolyásolhatják a gyerekek viselkedését. Vissza kell térni a régi, hagyományos személyiségfejlesztési módszerekhez, úgy mint olvasni, moralizálni, történelmi példákat bemutatni – csupa olyan módszer, amiről tudjuk, hogy nem befolyásolják a viselkedést. Clifford Knapp „A környezet hősei és hősnői” című könyvével szintén hősökön keresztül kívánja az etikát tanítani. A diákok a könyvben hősökről és életükről olvashatnak, és ezután valamilyen etikai kérdést kell megbeszélniük. A mai napig nincs bizonyíték arra, hogy Knapp megközelítése hatékonyan változtatná meg a viselkedést, ugyanakkor a könyv érdekes olvasmány, és sokat lehet belőle tanulni a környezeti etikáról.
  • Ismert személyiségek mint szerepmodellek: 1992-ben a Sporthorgász Szövetség megjelentetett egy videókazettát, amelyen két ismert sportszemélyiség ismerteti meg a horgászat etikai kódexét a fiatalokkal. Az ismert személyiségek szerepeltetése és a videó-használat elterjedtsége új utat nyitott a szabadtéri etika oktatásában. Bár ezt a programot még nem értékelték tudományosan, azt kell gondolnunk, hogy mivel a program alapvetően egy külső etikai kódexet mutat be előadás formájában, a viselkedésre csekély hatással lehet, nem is beszélve arról, hogy mindkét személy fehér férfi volt, így valószínűleg az általuk elért közönség sem elég sokrétű.
  • A tanárok mint szerepmodellek: sok kutató és oktató gondolja, hogy a tanárok a diákok számára fontos szerepmodellek, különösképpen, ha hosszabb ideig tanítják őket. Ahhoz, hogy a tanárok sikeres szerepmodellek legyenek, megfelelő viselkedést kell mutatniuk, értékelniük kell a diákok viselkedését, és véleményüket mindig érvekkel kell alátámasztaniuk. Fontos, hogy a diák úgy érezze, a tanár becsüli őt, akkor is, ha az aktuális cselekedetével nem ért egyet. Elengedhetetlen az is, hogy a tanár a diákkal annak kognitív szintje szerint tudjon kommunikálni.
  • Mentorprogramok: Ahhoz, hogy valaki elkötelezettséget érezzen a környezet iránt, szükséges, hogy már fiatalon, felnőtt mentor segítségével szabadtéri tevékenységekben vegyen részt. A mentorprogramok a fiatalokat és családjukat a szabadtérben szembesítik az etikai helyzetekkel. Lényeges előnye a mentorprogramoknak, hogy hosszútávú bevonódást és támogatást jelentenek. Mentorszemélyiségek már a (nyugati) klasszikus civilizációkban is léteztek. A mentorszerep mindig több volt, mint egy tanáré: a mentor bizalmas és szerepmodell egyben, nem csak az akadémikus tudást osztja meg tanítványával, hanem erkölcsi irányt is mutat. Mivel a mentorság nagyon sok olyan elemet tartalmaz, amelyek a viselkedés megváltozásában lényegesek, a szabadtéri etika jó eredménnyel alkalmazhatja a mentormódszert.
  • Közösségi klubok: mivel ezek is sok olyan elemet vegyíthetnek, amelyek lényegesek az etikai fejlődésben, talán az egyik leghatékonyabb eszközei lehetnek a szabadtéri etikai nevelésnek. A közösségi klubok révén a fiatalok társadalmi támogatást kapnak, befolyásolják egymást, és maguk alakítják ki normáikat. A már más irányban működő klubok is foglalkozhatnak szabadtéri etikával, ha erre képzett vezetőik vannak.
  • Kortárstanítás: a legtöbbet akkor tanulunk, ha valaki mást tanítunk; ez alól a szabadtéri etika sem kivétel. A fiatalok felelősségteljesebbek lesznek a kortárstanítás révén, segíthetnek a közösségi klubok, kurzusok és mentorprogramok munkájában.

Ha a szabadtéri etika leghatékonyabb oktatási módszereit kutatjuk, nem szabad elfelejtenünk, hogy az etika összetett dolog. Nincs egyetlen kizárólagosan legjobb megközelítés, hanem egymást jól kiegészítő módszerek elegyét kell alkalmaznunk. Őszintén át kell gondolnunk régi, hagyományos módszereinket, vajon tényleg hatékonyak-e. A leghatékonyabb módszerekhez elengedhetetlen, hogy az oktató képzett legyen. Ahhoz, hogy valóban hatást érjen el, az oktatónak értenie kell, hogyan alakul ki az emberben az etikai érzék, és hogyan vezesse a közös tevékenységeket és megbeszéléseket.

5. Etikai programok értékelése

„Azt reméljük, hogy jót teszünk” – mondta egyszer Gene Smith, a Nemzeti Vadpulyka Szövetség tagja. Ezek a szavak jól mutatják, hogy azok a szervezetek, amelyek szabadtéri etikával foglalkoznak, mennyire nem tudják munkájukat pontosan értékelni.
Szükségünk van arra, hogy tudjuk, a lehetséges legjobbat tesszük-e, pedig a legtöbb program hatékonyságát a résztvevők száma vagy néhány közvélemény-kutatás alapján értékelték és értékelik.
Ennek két egyszerű oka van. A legtöbb programvezető nem a terepen dolgozik, hiszen ők kutatásokat és programokat vezetnek, amikor az egyik véget ért, másikba kezdenek. A másik ok az értékelés természetéből ered. Az értékelés sok időbe kerül, gyakorlat és források kellenek hozzá, különösképpen, ha olyan nehezen megfogható dolgokat kell értékelnünk, mint az emberi viselkedés megváltozása vagy a motiváció. Semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az értékelés a programok része, nem pedig valami olyasmi, amit majd megcsinálunk, ha lesz rá időnk. Ha nem végezzük el az értékelést, arra ítéljük magunkat, hogy újra és újra megismételjük saját hibáinkat. Ahhoz, hogy a természet jövőjét biztosítsuk, tudnunk kell, melyek a legjobb, leghatékonyabb módszerek. Őszintén és alaposan kell saját programunkat értékelni, az eredményeket pedig másokkal is osszuk meg, hogy azok mindenki javát szolgálják.

Ha jól értékelünk, megtudjuk, elértük-e a kitűzött célt, úgy hajtottuk-e végre a programot, ahogyan elterveztük, mit kell kijavítanunk, megváltoztatnunk.
Sajnos a legtöbb szervezet ahelyett, hogy a valóban lényeges kérdésekre koncentrálna (attitűd és viselkedésbeli változás), inkább a kézzelfogható eredményeket nézi: publikációk, sajtóvisszhang, részvevők száma, pedig semmi nem bizonyítja, hogy összefüggés lenne a résztvevők száma és a viselkedésbeli változás között.

Sok intézmény a résztvevőket kéri fel arra, hogy értékeljék a programot. Egy ilyen szubjektív értékelés jó lehet arra, hogy megtudjuk, mennyire elégedetek a résztvevők, de ez sem jelzi, milyen mértékű viselkedésbeli változást várhatunk. A résztvevők csak arról számolhatnak be, hogy szándékaik hogyan változtak meg, és valamikor később valószínűleg hogyan cselekszenek majd.

Sokan gondolják azt, hogy a helytelen szabadtéri viselkedés oka az, hogy nem tudjuk, mi a helyes, vagy nem vagyunk képesek a helyes viselkedésre. Ebből az következne, hogy a képzettebb egyének etikusabban viselkednek, de ahogyan azt már korábban említettem, ez nincs így. Így nem értékelhetjük valaki tudását vagy képzettségét annak érdekében, hogy megtudjuk, mennyire követi a szabadtéri etikát. Ezért azt kell vizsgálnunk, bármilyen nehéznek is tűnik, hogy milyen viselkedésbeli változás áll be egy-egy programnak köszönhetően. Olyan érékelési módszert kell tehát kidolgoznunk, amelyik a motivációt és a viselkedésbeli változást méri.

Legelőször is tisztáznunk kell, mit akarunk elérni: milyen változást várunk, mennyi idő alatt (cél). A szabadtéri etika oktatásának céljai négy nagy területre oszthatóak:

  1. tudás – az etika alapjainak és rendszerének megértése, a szabadtéri etikai kódexek és azok okainak megértése, jogi kérdések.
  2. képességek – morális gondolkodás-érvelés, döntéshozatal, ítéletalkotás, egyéni vagy csoportos etikai kódex megalkotására és betartására való képesség.
  3. attitűd – az emberek hogyan fogják fel az etikus viselkedést, milyen érzéseik vannak az etikus viselkedéssel kapcsolatban, mit értékelnek a természeti világban.
  4. viselkedés – az emberek mit és miért csinálnak azokban a helyzetekben, amikor etikai döntést kell hozniuk.

(Ha mind a négy területet érinteni akarjuk, inkonzisztens célt állíthatunk magunk elé.)

Ha a célunkat világosan megfogalmaztuk, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogyan értékeljük a program sikerességét, például magunk értékeljük-e, avagy más segítségét kérjük. Ne felejtsük el, hogy a nem-hivatalos önértékelések során legtöbbször nem teszünk összehasonlításokat, könnyen anekdotázásba torkollunk. Sok értékes információt halmozhatunk fel ilyen módon, de hosszú távon ezek az információk kevésbé lesznek fontosak. Lehet az értékelést így kezdeni, de nem tanácsos leragadni ennél a fázisnál. A „kísérlet jellegű” értékelés lényege, hogy a programban résztvevők eredményeit hasonlítjuk össze olyanokéval, akik nem vettek részt a programban. Ilyen módon nem csak a saját adott programunkról, de más oktatók programjairól is adatokat nyerhetünk.

Amikor arról döntünk, hogyan értékelünk egy adott programot, választanunk kell, hogy minőségi vagy mennyiségi (esetleg mindkét) módszert kívánunk alkalmazni. A mennyiségi (kvantitatív) módszerek szigorúan a számszerű tényeket veszik figyelembe, az eredményeket pedig statisztikailag összegzik. A minőségi (kvalitatív) módszerek statisztikailag bizonyítható összefüggéseket tárnak fel, egy-egy jelenséget magyaráznak vagy jeleznek.
A kvalitatív módszerek egyre népszerűbbek a társadalomtudomány körében, bár még mindig a kvantitatív módszerek dominálnak.
A kvalitatív módszerek (mivel leíró jellegűek és több szempontot kínálhatnak) jó választásnak tűnnek a szabadtéri etikát érintő programok eredményességének mérésére. Sajnos az intézmények jobban kedvelik a kvantitatív módszereket. Az igazság valószínűleg az arany középút, a két módszerfajtát elegyíteni kell.
Magunk végezzük az értékelést, vagy külső személy(ek)re bízzuk? A külső értékelés előnyei, hogy a külső értékelő objektív, és nagyobb tapasztalattal bír. Hátrányai, hogy pénzbe kerül, és hogy egy külső értékelő nem feltétlenül ismeri programunk lényegét.

Hogyan tervezzük meg az értékelést? Ne felejtsük el, hogy az értékelésre már akkor gondolnunk kell, amikor az egész program megtervezéséhez fogunk. Ha nem tisztázzuk pontosan, mi a célunk, nem tudjuk, hol keressük az eredményt. Arról se feledkezzünk meg, hogy ne csak a program végén, hanem az egész program során gyűjtsünk anyagot az értékeléshez. A jó értékelés 6 lépésben hajható végre: értékelés megtervezése, adatgyűjtés, az adatok elemzése, eredmények összegzése, eredmények felhasználása, az értékelés értékelése. A legfontosabb és legnehezebb az első lépés: az értékelés megtervezése. Nézzünk erre egy példát:

  1. Gondoljuk át, kikhez jut el az értékelés. (Kit érdekel az értékelés eredménye? Kik a döntéshozók?)
  2. Mi az értékelés célja? Miért akarja értékelni a programot? Mit értékel? Milyen eredményre kíván jutni? Mihez fogja felhasználni az értékelés eredményét?
  3. Határozza meg, melyek az adatgyűjtés legjobb forrásai. Honnan szerezheti meg a kívánt információt? Ki vagy mi szolgál a leghasznosabb információval?
  4. Válassza ki vagy tervezze meg az értékelést. Egyetlen pillanatot akar értékelni alaposan, vagy a program egész folyamatát? Kiket von be? Melyik értékelésfajta mutatja meg önnek azokat az eredményeket, amelyekre kíváncsi?
  5. Források meghatározása. Ha jól tervezi meg az értékelést, kevesebb forrás is elegendő. Milyen anyagi lehetőségei vannak? Mennyi ideje lesz az értékelésre? Kitől kérhet segítséget?
  6. Időkeret meghatározása. Tűzzön ki határidőket minden lépésre.
  7. Határozza meg az adatgyűjtési módszereket. Mely módszerek szolgáltatják a legmegbízhatóbb és leglényegesebb adatokat? Ez természetesen attól függ, mit akar értékelni:
    • ha az etikai ismereteket: tesztek, kérdőívek, interjúk, fókuszcsoportok.
    • ha a képességeket: tesztek, közvetlen megfigyelés, önértékelés.
    • ha az attitűdöt: felmérés.
    • ha a viselkedésbeli változást: önértékelés, elemzés, interjú, fókuszcsoportok, közvetlen megfigyelés.

Viselkedés-értékelés – értékelési technikák:

  • Önértékelés: a legegyszerűbb módszer, de egyben a legkevésbé megbízható. Általában esettanulmányokhoz használják. Ahhoz, hogy a viselkedésbeli változásról szolgáltasson anyagot, a program előtt és után is el kell végezni. Bizonyosodjon meg arról, hogy a feltett kérdések valóban arra az információra vonatkoznak, amelyet meg szeretne tudni.
  • Adatok elemzése: aránylag kényelmes és könnyen használható módszer, de könnyen téves következtetésekre vezethet. Szabadtéri etikával foglalkozó programok esetén akkor hasznos, ha a program előtt és után is elvégzi. Csökkentheti a téves következtetések esélyét, ha a program után tanulmányutat tesz, pl. megvizsgálja, hogy az adott csoport a programon való részvétel után kevesebb szemetet hagy-e maga után.
  • Interjú és fókuszcsoportok: időigényes és képzettséget igényel. A motiváció mérésére jó technika, a viselkedésbeli változás mérésére is jó lehetőséget nyújthat. Családtagokat és csoportvezetőket is megkérdezhet, milyen viselkedésbeli változást tapasztaltak. Megbízhatóságát növeljük, ha a program előtt és után is elvégezzük.
  • Közvetlen megfigyelés: időigényes, képzett, elfogulatlan megfigyelőket igényel. (Az emberek másképpen viselkednek, ha tudják, hogy megfigyelik őket.) Viselkedésbeli változások mérésére a legjobb technika. A problémák elkerülése végett alkalmazzon olyan megfigyelőket, akik maguk is részt vesznek az adott tevékenységben (pl. a megfigyelt csoport mellett horgásznak). A megfigyelést videókamerával is végezheti.

Az értékelés értelmezése:

Bármilyen módszert is választott az értékelésre, legyen tisztában azzal, hogyan értelmezze az eredményeket, hogyan kerülje el, hogy azokban csak vágyainak megvalósulását lássa. (Ha önmaga végzi az értékelést, akkor is érdemes szakember segítségét kérni, hogy nézze át az értékeléstervezetet.)

Ha befejezte az értékelést, érdemes összefoglalni az eredményeket és ezeket mások részére is elérhetővé tenni.

6. Összegzés

Mit tudhatunk a szabadtéri etika oktatásának két éve után, és merre tovább? Sok szabadtéri etikát érintő programról nem áll rendelkezésünkre kutatás vagy tanulmány. Amit tudunk, főként olyan kutatások alapján tudjuk, amelyek az etikaoktatás más területeiről készültek. Sajnos azt kell mondanunk, hogy a szabadtéri etika oktatása minél jobban hasonlít a hagyományos iskolai oktatásra, annál kevésbé hatékony.
Biztosan tudjuk azonban, hogy az etika oktatásának sikerességében nagy szerepet játszik a szociális kontextus. A kiscsoportos megoldások (amelyekben a résztvevők közösen viselik a felelősséget, megosztják egymással kérdéseiket és tanácsaikat, főként ha a közösség hasznára tevékenykednek) hatékonyak, különösen, ha hosszabb távúak. Fontos szerepet játszhatnak a mentorok, közösségi klubok.
Annak jelentősége, hogy konkrétan milyen módszereket alkalmaz, másodlagosnak tűnik. Az interaktív technikák is csak akkor igazán hatékonyak, ha a közösség légköre támogató. Mindebben nincs semmi meglepő, hiszen az ember az etikus cselekvést mindig is a másokkal való interakciókból tanulta, ezt pedig leginkább a családokon, közösségeken belül lehet gyakorolni. Sajnos az utóbbi időben a család és a közösség nem tudja betölteni ezt a szerepet, ezért kell az etikai fejlődésbe beavatkoznunk. Hogyan kezdjen hozzá? Egyértelmű, hogy ahhoz, hogy programjai gyümölcsözőek legyenek, közösségre és hosszú távú tevékenységekre van szükség.

Mellékletek

Döntéshelyzetek

Bevezetés

A vadászat ellentmondásos dolog. A nem-vadászók többsége nem tudja, hogy a vadvilág, mint annyi más természeti forrás, megújítható. Nem értik a szabályozott vadászat szerepét a vadgazdálkodásban és megőrzésben.
Az újonc vadászoknak tudniuk kell, hogy felelősséggel tartoznak a természeti források, tulajdonosok, a közvélemény és a többi vadász felé. Tudatában kell lenniük annak, hogy cselekedeteik a többi vadász megítélésére is kihatnak.
Oktatóként nemcsak információt kell átadnia a diákoknak, hanem arra is meg kell tanítania őket, hogy egy adott helyzetet helyesen értékeljenek, biztonságos és értelmes döntéseket hozzanak és felelősségteljesen viselkedjenek. Mindig legyenek tudatában annak, hogy viselkedésük másokra is hatással van.
Az itt ismertetett döntéshelyzetek segíthetnek abban, hogy a diákok megértsék, mi a felelősségteljes viselkedés. A döntéshelyzetek megbeszélése közben a diákok egyben a saját etikai kódexüket is kialakítják.

Bevezető módszerek:

Sok módszer létezik arra, hogyan vezessünk be egy témát.

  • audio-vizuális segédeszközök: a tanulás folyamatába a látást, hallást, érzékelést is bevonják. Táblázatok, gyűjtemények, filmrészletek, térképek, modellek, bábok, hangfelvételek, diák, stb.
  • brainstorming: az osztályt kisebb csoportokra osztjuk, amelyek egy-egy probléma lehetséges megoldásait mutatják be. A résztvevők csak pozitív állításokat tehetnek (negatívat nem), valaki pedig jegyzeteli az elhangzottakat.
  • vita: az osztályt 4-8 fős csoportokra osztjuk. Egy csoporton belül mindegyik résztvevő eltérő álláspontot képvisel. Adott felkészülési idő után mindegyik résztvevő ismertetheti nézeteit és érvelhet mások álláspontja ellen.
  • demonstrálás: a tanár az osztály előtt bemutat egy elvet, technikát vagy tényeket közöl.
  • megbeszélés: a diákok aktívan részt vesznek egy adott kérdés megoldásában. Nem feltétlenül szükséges moderátor a megbeszélés levezetéséhez, de szükség lehet rá, ha megfelelő irányba kívánjuk terelni a gondolatmenetet.
  • gyakorlatok: alapvető ismeretek vagy képességek ismétlése, hogy azok automatikussá váljanak.
  • tanulmányi kirándulás: a diákok vagy a tanár által megszervezett kirándulás, amelynek oktatási célja van (a folyamatokat való környezetükben vizsgálni).
  • játékok: kedvező légkört teremtenek ahhoz, hogy a diákok részt vegyenek a közös tevékenységben.
  • előadás: célja a tudás átadása, vélemény befolyásolása, a kritikai gondolkodás fejlesztése. Verbális, a diákokat nem aktivizálja.
  • előadás-megbeszélés: az előadást megbeszélés követi.
  • meghívott vendég: tájékozott szakember meghívása, hogy a diákokkal aktuális kérdéseket beszéljen meg.
  • olvasmány (és számonkérés): a diákoknak kiegészítő anyagot osztunk ki, hogy egy adott témát mélyebben megismerjenek, megértsenek.
  • kritika: korábban már megismert eszköz, anyag vizsgálata kritikai szempontból.
  • szerepjáték: adott probléma, helyzet spontán, improvizált eljátszása.
  • jelenet: előre megírt és begyakorolt jelent eljátszása a csoport előtt, érdeklődés felkeltése.
  • tesztek: a már meglevő tudás, attitűd, érdeklődés, képesség mérése.
A döntéshelyzet-módszer

Az oktatók alapvető felelőssége, hogy a természetbe a lehető legfelelősségteljesebb, etikus vadászokat küldjenek. A mai vadászok viselkedése fogja nagyrészt eldönteni, hogy fennmarad-e ez a sport. Ezért olyan új tanítási módszerekre van szükség, amelyek bevonják a tanulókat. Ilyen a döntéshelyzet-módszer is. Ahhoz, hogy a módszer működjön, a történetben

  1. szükséges egy központi szereplő;
  2. aki egy problematikus helyzettel áll szemben;
  3. amelyben döntést kell hoznia;
  4. miközben számtalan lehetőség közül választhat;
  5. a döntés etikai természetű.

Ideális esetben a történet rövid, bemutatja a hátteret és legalább három lehetséges döntésvariációt rejt magában, valamint ezeknek a döntéseknek az okait is bemutatja. Ne felejtsük el, hogy nem jó, ha van egy egyértelműen rossz és egy egyértelműen jó alternatíva arra a kérdésre, hogy mit kellene a központi szereplőnek tennie.

A módszer végrehajtása nagyon egyszerű, mert a diákok végzik a munka nagy részét. Ossza ki a diákoknak a helyzet leírását, és adjon elég időt arra, hogy elolvassák és megemésszék a történetet. Ezután kérdezze meg, mit kellene a főszereplőnek tennie. (Ideális esetben a diákok maguk több megoldást vetnek fel. Ha ez nem így lenne, segítsen nekik.) Ha van rá idő, a diákok dolgozzanak kiscsoportokban. Egy-egy csoport tagjai olyan diákok legyenek, akik hasonlóképpen látták a megoldást. Ne csak a megoldást beszéljék meg, hanem annak indokait is. Tegyen fel segítő kérdéseket, ha szükségesnek látja: Mi a fontosabb? Mit gondolnak erről majd mások? Mindig helyes, ha...?
Minden csoportban legyen valaki, aki lejegyzi az elhangzottakat. A megbeszélésre szánt idő lejártával a csoportok az egész osztálynak előadják álláspontjukat. A többiek kérdezhetnek. Ne hagyja, hogy egyik vagy másik diák dominálja a megbeszélést.

Szarvasvadászat

John Kerber íjjal vadászott és sportembernek tartotta magát. Már évek óta egy adott területen vadászott annak reményében, hogy egy nap valami gyönyörű agancsot lel. Az idény utolsó napján végre meglőtt egy olyan állatot, amelyiknek hatalmas agancsa volt. A szarvas megbotlott, de végül visszanyerte egyensúlyát és elmenekült. John biztos volt abban, hogy súlyosan megsebesítette az állatot, hiszen vérnyomokat is talált. Nyilát is hiába kereste, így úgy döntött, követi a szarvast.
Majdnem sötétedésig követte a vérnyomokat, de egyszer csak egy ismerős kerítéshez ért. Tudta, kié a kerítés: Mr. Hendricksé. A gyerekeik egy iskolába jártak, sokszor találkoztak. John többször is beszélgetett a vadászatról Mr.Hendricks-szel, megpróbálta jobb véleményre bírni őt a vadászokkal kapcsolatban. De Mr.Hendricks hajthatatlan volt, továbbra is ellenezte a vadászatot, és mindenkit letartóztattatott, aki a birtokára lépett.
John tudta, hogy Mr. Hendricks sosem engedné meg neki, hogy a birtokára lépjen. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy a meglőtt állat haldoklik, vagy már meg is halt a kerítéstől nem olyan messze. Mindemellett John azt is tudta, hogy az állatkínzást tiltja a törvény és maga is hitt abban, hogy nem szabad az állatot felesleges szenvedésnek kitenni. Mit csináljon most John?

Környezetszennyezés

Bill egy konzervgyárban dolgozott. Mivel ő volt felelős a hulladékért, neki kellett a helyi és állami hulladéktörvények és szabályozások betartását felügyelnie.
Bill szeretett horgászni, sokat járt a Bíbor-patakhoz és sok halat fogott. A Bíbor-patak arról volt ismert, hogy az egyik halakban leginkább bővelkedő víz az államban.
A múltban a konzervgyár sokszor engedett szennyvizet a Bíbor-patakba, de csak a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően. Nemrégiben egy olyan eljárást vezettek be a paradicsom tartósítására, amely során olyan szennyvíz keletkezett, amelynek kieresztését az előírások nem engedélyezték. Bill azonban olyan utasítást kapott a főnökétől, hogy továbbra is a Bíbor-patakba öntsék a szennyvizet. A főnöke úgy vélte, kevesebbe kerül a bírságot kifizetni, mint a szennyvizet elszállíttatni. Bill tudta, hogy a szennyvíz elpusztítja a halakat. Miközben Bill barátjával horgászott a patakban, sok elpusztult halat láttak. Barátja, George, aki megyei felügyelő volt, megkérdezte Billt, szerinte a konzervgyár szennyvize okozza-e a halak pusztulását.
Mit tegyen Bill?

Etikai kódex-minták

Horgászetika
  1. Csak annyi halat tarts meg, amennyire szükséged van.
  2. Ne szennyezd a természetet.
  3. Fejleszd a horgász- és evezős tudásodat.
  4. Vedd figyelembe a biztonsági előírásokat.
  5. Vedd figyelembe a többi horgász jogait.
  6. Vedd figyelembe a terület tulajdonosainak jogait.
  7. Tudásodat add át másoknak is.
  8. Támogasd a természet megóvását szolgáló helyi kezdeményezéseket.
Vadászetika
  1. Magamat a területtulajdonos vendégének tekintem, engedélyét kérem, és úgy viselkedem, hogy a jövőben is szívesen lásson.
  2. A biztonságos fegyverhasználat szabályait betartom, és udvariasan, de határozottan vadásztársaimmal is betartatom.
  3. Minden vadvédelmi törvényt és szabályozást betartok és ragaszkodom hozzá, hogy társaim is betartsák őket.
  4. Mindent megteszek azért, hogy jó céllövő, vadász és sportember legyek.
  5. Minden környezetvédelmi kezdeményezést támogatok, amely lehetővé teszi, hogy a jövő generációi is vadászhassanak.
  6. Fiatalabb vadásztársaimnak átadom azokat a tapasztalataimat, amelyek segítségével igazi sportemberek lehetnek.
Barlangászetika
  1. Semmilyen módon ne jelöld meg vagy csúfítsd el a barlangokat.
  2. Vigyél magaddal minden szemetet.
  3. Ne vigyél el magaddal mást a barlangból, csak fényképeket, ne hagyj magad után mást, csak a lábnyomaidat.
  4. Egyetlen embertől sem kérhetsz olyat, ami meghaladja fizikai lehetőségeit.
  5. Nagy barlangban olyan jelzéseket használj, amelyeket el tudsz távolítani.
  6. Minden bejáratot hagyj úgy, ahogy találtad.

Alkalmazott szabadtéri etika: egy elképzelt eset

Szemetelés

Környékükön problémát jelent a szemét, amelynek egy részét a horgászok hagyják ott maguk után. Tervezzen egy olyan programot, ami a horgászok után való szemét mennyiségét csökkenti. Íme egy kis segítség:

  1. Keresse meg a helyi horgászszövetség képviselőjét és kérdezze meg, szeretnének-e részt venni egy egynapos szemétgyűjtő akcióban.
  2. Mérje meg az összegyűjtött szemetet és döntse el, mi eredhet a horgászoktól. Jegyezze fel.
  3. Keresse meg a horgászklubokat és beszéljék meg a problémát. Találjanak ki együtt olyan megoldásokat, amivel csökkenthetnék a szemét mennyiségét.
  4. Segítsen abban, hogy ezeket a megállapodásokat be tudják tartani.
  5. Adott idő elteltével vizsgálja meg, az első „takarítás” után most mennyi szemét van. Ha szükséges, szervezzen újabb akciót.
  6. Ismerje el és jutalmazza az önkéntesek munkáját.
  7. Ha szükséges, dolgozzanak együtt hosszú távon.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.