2019. június 26., szerda , János, Pál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> A tanulás kora

Pokol vagy paradicsom?

2009. június 17.

Mayer József

Országos Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központ

Pokol vagy paradicsom?

(Úton az információs táradalom felé)1

1. Bevezetés

Mindazok a változások, amelyeket röviden a globalizáció szóval szoktunk jelölni, rövid idő alatt szinte minden tekintetben átalakították azt a feltételrendszert, amelyben élünk. A folyamatok hátterében egy világméretű „technostrukrúra” kialakítása állt, amely elemi módon vetette fel a társadalom tagjai számára az ehhez történő alkalmazkodás kérdését. Már-már közhelyszámba megy azt hangoztatni, hogy többről van itt szó, mint technikai eszközök kezelésének elsajátításáról. A „kommunikációs forradalom” előidézte valós és virtuális világban való részvétel vagy az onnan történő kimaradás átrajzolta a hagyományos törésvonalakat a társadalom szerkezetében. Különös jelentőséggel bír ez a volt közép-európai szovjet szatelitországok esetében, amelyek az 1989-et követő évtizedben ismerkedhettek meg a szociális szempontok iránt egyelőre csekély érzékenységet mutató piacgazdasággal, majd annak súlyos gazdasági és társadalmi következményeivel.

A rendszerváltást követően a hatalom és tulajdonváltás következményeképpen a magyar társadalomban a korábbi évtizedekben nem tapasztalt egyenlőtlenségek alakultak ki. A legsúlyosabb problémát a tömeges munkanélküliség jelentette, amely nyomán széles tömegeket érintő szegénység alakult ki Magyarországon.

A társadalom fő törésvonalai egyrészt a tőketulajdonosok, illetve a tőke(tulajdon)-nélküliek között alakultak ki, másrészt pedig – elsősorban ez utóbbi csoportot illetően – az vált a meghatározóvá, hogy e csoport tagjai tudnak-e önmaguk számára a munkaerőpiacon helyet biztosítani.

Mindazok, akik kiszorultak a munkaerőpiacról, azok vagy a fekete- vagy/és szürkegazdaságban vállalt szerep, vagy ha éppen voltak, akkor különféle, ám idővel egyre csökkenő összegű segélyekből révén tudták megélhetésüket biztosítani.

Az újonnan alakuló, formálódó „újkapitalista struktúrával”2 párhuzamosan, azt átfedve képződött egy másik szerkezet is, amelyben a struktúrát és a pozíciókat a globalizációs „netwörkökben” való részvétel és tájékozottság határozza meg. Az új társadalom irányító elitjét minden bizonnyal nemzeteken és országhatárokon átívelő, azokra egyre kevésbé érzékenyen reagáló „globalizáltak” rétege alkotja majd, akik „mögött” vagy „alatt” e folyamatokban részt vevő, ahhoz kapcsolódni tudó széles rétegek helyezkednek majd el, akiknek a többsége a szolgáltató szektor favorizált vagy kevéssé elegáns, ám mindenképpen tudásigényes álláshelyeit fogja betölteni.

Rendkívül nehéz helyzetben lesznek mindazok, akik a „kirekesztettek”3 világához tartoznak majd. A mezőgazdaságban dolgozókat (parasztok), a szakképzetlen tömegeket és az ún. „mezítlábas” értelmiségieket4 soroljuk ebbe a csoportba.

Az elmondottak jól érzékeltetik, hogy mindazok a fogalmak – tudásalapú gazdaság, tudástársadalom stb. –, amelyeket oly gyakran használunk az elérendő és megvalósítandó jövőképünk leírására, nem mindenki számára jelenti majd automatikusan a „kánaánt”. A társadalom jelentős része előtt hosszú és keserves tanulási folyamat áll, amely az „átokföldje”5 elkerülésének nélkülözhetetlen útját (és módját) képezi.

Az előadás célja az, hogy rávilágítson arra a feltételrendszere, amelyben az iskolarendszerű felnőttoktatásnak ebben az összefüggésrendszerben meg kell felelnie mindazoknak a kihívásoknak, amelyek vele szemben (is) megfogalmazódtak. Melyek a legfontosabbak?

Elsősorban:

  • a leszakadók és hátrányos helyzetű társadalmi csoportok visszavezetése az oktatás világán keresztül a munka világába,
  • az inaktív és roma népesség iskolázottságának biztosítása, nem csak a munkaerőpiac szempontjából,
  • az oktatás és képzés elérhetőségének biztosítása (iskolák és/vagy programok országos elterjesztése) regionális/megyei/települési szinten, és végül
  • a feladatra alkalmas tanárok módszertani felkészítése és erre építve
  • egyéni „tanulás-életút” programok biztosítása mindazok számára, akik az iskolarendszer „királyi csatornáit” nem tudták vagy éppen nem akarták igénybe venni.

Jelenleg azonban a felsorolt szempontok eredményes és hatékony kezelését az alábbi valós és az intézmények számára a cselekvést a mindennapok szintjén korlátozó problémák nehezíthetik, de nem gátolhatják meg.

Így:

  • az elégtelen, az esti és levelező tagozatokat (is) szűken kezelő finanszírozás,
  • az iskolák elégtelen területi elhelyezkedése, amely a hozzáférést gátolja éppen a legérintettebbek esetében,
  • az elégtelen arányú lemorzsolódás az iskolákban, valamint
  • az elavult, a kor igényeitől fényévnyi távolságra lévő tanítási stratégiák és az ezt megalapozó módszertani kultúra, és végül problémát okoz
  • az érintett iskolák többségében az irányítás, a menedzsment kérdése is, amely akár intézményi szinten, akár a közoktatás egészét érintő módon felismerje a felnőttek és leszakadó csoportok oktatásának/képzésének fontosságát.

2. A digitális szakadék két oldalán

A globalizációt ellenzők érvrendszere arra épül, hogy a globalizációs folyamatok nem hogy nem oldják meg a fennálló egyenlőtlenségeket, hanem azokat elmélyítik, sőt számukat növelik. Tehát, érvelnek,

  • tovább növekszik az elszegényedés,
  • nem állítható meg a nemi különbségekből adódó egyenlőtlenség terjedése,
  • nem számolható fel a globalizáció nyújtotta eszközökkel a digitális szakadék,
  • tovább terjed (térben és időtartamban) a munkanélküliség, véglegesen és behozhatatlanul hátrányos helyzetet idézve elő egyes társadalmi (etnikai) csoportok esetében,
  • tovább gyengül a szociális védőháló, amely így alkalmatlanná válik a rászorultak fenn- és benntartására a társadalomban,
  • megállíthatatlanul tovább piacosodnak a jóléti szolgáltatások, további előnyöket biztosítva az amúgy is előnyös helyzetben lévőknek, s végül
  • nem válik felszámolhatóvá a nemzetközi és az országon belüli egyenlőtlenségek további növekedése.

Mindezek alapján fogalmazódik meg a következtetés, hogy – szinte kódolható módon – előre láthatóvá válik az a tény, hogy a társadalom egy jelentős része eleve csak a perifériákon vagy azon túl foglalhat majd helyett, és válik „újszegénnyé”, underclass-osztállyá.

A sebességet váltott társadalomban számosan lesznek olyanok, akik megfelelő oktatás és képzés hiányában tehát eleve arra ítéltetnek, hogy „elkéssék a csatlakozást”.6

2.1. Tudástársadalom = információs társadalom

A globalizáció korának jellemző és meghatározó kulcskifejezésévé a „versenyképesség” fogalma vált. Az egyes társadalmak helyét és szerepét az újonnan formálódó „világrendben” az ebben való sikeresség, jártasság, az ehhez történő alkalmazkodás fogja meghatározni. Ezen belül meghatározó szerepe lesz

  • a lakosság képzettségének, amelynek fontosságát a nemzeti szinteken megfogalmazott fejlesztési koncepciók kivétel nélkül felismerték.7

A hazai viszonyokat figyelembe véve elkerülhetetlenné válik, mint a fejlesztéshez nélkülözhetetlen komponensnek,

  • a lakosság egészségi állapotának általános javítása,
  • a szilárd erkölcsi értékrend(szer)ek kialakítása és megszilárdítása, valamint
  • az oktatás és képzés szempontjából nélkülözhetetlen motivációs tényezők fejlesztése.

Ami a magyarországi információs társadalom és gazdaság kialakítását illeti, itt elmaradás tapasztalható a vezető hatalmakkal történő összehasonlítás kapcsán. A számba jöhető indikátorok jelentős különbséget mutatnak, amely csökkentéséhez az oktatás és képzés jelentős mértékben hozzájárulhat. Meghatározó lehet elsősorban az elektronikus írástudók aránya, valamint az ezt biztosító infrastruktúra-mutatók aránya.

A hazai viszonyokat figyelembe véve, mind a két esetben jelentős távolság mutatkozik a minősített információs társadalmakhoz képest, s az ebből adódó probléma részben az oktatási és képzési rendszerre, azok hiányosságaira vezethetők vissza.

A másik és talán meghatározóbb probléma a bevezetőben már vázolt és e most említett szempontból szerencsétlenül alakuló társadalomszerkezetre és az abból adódó egyenlőtlenségekre vezethető vissza. Nézzük azokat a tényezőket, amelyek akadályozzák a hazai információs társadalom erőteljesebb kibontakozását:

  • Információs javak + piaci és kereskedelemi folyamatok:
    Elsősorban az utóbbi tényezők azok, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az információs javak eloszlása egyéni és intézményi szinten meglehetősen jelentős egyenlőtlenséget mutat. Ennek a következményei – különösen az iskolarendszerű felnőttoktatás esetében – közismertek. (Ezen az új tantárgyi struktúra kialakítása csak részben segít. A teljesebb megoldást az intézmények/tagozatok gépekkel történő teljes mértékű (és értékű) ellátottsága jelentheti majd.) Mindez az információipar (információ termelése, szétosztása, fogyasztása – globális térben) vonatkozásában csak megismételhető.
  • Ami a hazai foglalkoztatás-politika számára fontos szempont lenne, az az információs munka(végzők) arányának a növelésében mutatkozna meg, ám – és ezt látni fogjuk – az idősebb korcsoportok esetében csekély azoknak a száma, akiket ilyen irányú képzésekbe (még) érdemes bevonni.
  • Az elsődleges (társadalmi) és másodlagos hálózatok komplexitásának, valamint az integrált médiakörnyezet biztosításának kérdése – az intelligens régiók kiépítése mellett – sem tekinthető teljesnek és befejezettnek. Ez témánk esetében azért fontos, mert e komplex hálózatok működtetése számos, jelenleg nem megoldható problémát – pl. tágabban értelmezett tanulási környezet stb. – túlhaladottá tehetne.8
  • Technológiai és társadalmi haladás összekapcsolása az elmondottak miatt nélkülözhetetlen kelléke az információs társadalom kiépítésének.

Egyértelmű tehát, hogy az információs társadalom nem azonosítható a tudás társadalmával. Ez utóbbi indexeit Az ún. INEXSK-sémával szokták megadni9Infrastruktúra, tapasztalat, képesség, tudás>, ahol a hangsúlyok elsősorban a javak és szolgáltatások termelésére, illetve felhasználására és fogyasztására tevődnek át.

Mindezek élesen vetik fel a digitális írásbeliség kérdését. Melyek azok a tényezők, amelyek elsősorban meghatározhatják és befolyásolhatják az „újírásbeliséggel” kapcsolatos tanulási folyamatot?

  • Generáció és tudás
    A kérdés ebben az esetben viszonylag egyszerűen vetődik fel, hiszen szinte senki sem vitatja, hogy ennek a „tudásnak” generáció-kötöttsége van. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy idősebb korosztályok (25 év felett!) ne ismerkedhessenek meg mindezekkel a dolgokkal.
  • Interperszonális network és a munka világa
    A munkaerőpiacon elfoglalt helyzet meghatározó módon befolyásolta azt, hogy ki, mikor és milyen feltételek mellett ismerkedhetett meg az ICT eszközökkel. Nyilvánvaló, hogy mindazok, akik már eleve kiszorultak innen, illetve olyan szektorokban dolgoztak, ahol késett vagy egyáltalán nem történt meg mindezeknek az alkalmazása, többszörösen hátrányos helyzetűnek minősültek.
  • Fogyasztási szokások és értékpreferenciák
    Az eszközök családi szintű beszerzését nagy mértékben befolyásolta – túl a valós anyagi helyzeten – a címben jelölt két szempont. A probléma itt is az, hogy mindazok esetében, ahol a szegénység érzése jelen van, ott ezek a tényezők (akár a beszerzése, akár az „ok- és célszerű” használata) háttérbe szorulnak.10

Az információs (és tudás-) társadalomban való részvétel ellenőrzésére jó mutatónak kínálkozik az internethasználat. Feltételezzük, hogy aki használja, az „net-polgárnak” minősíthető, azaz teljes értékű digitális írásbeliséggel rendelkezik. Kulcskérdéssé itt a hozzáférés lehetősége minősül.

1. ábra. – Az internethasználat helye – az összes megkérdezett arányában

Forrás: Ifjúság 2000. Kutatási adatok CD (NII)

A mellékelt ábra jól érzékelteti a hazai helyzetet. Mindebből több dolgot szűrhetünk le:

  1. nem éri el a kívánt arányt a hazai „internetezők” száma,
  2. a hozzáférés még a legtöbb család számára komoly problémát okoz, de ugyanakkor az is jól látható, hogy
  3. a megfelelő korosztályok számára az iskolák megfelelő mértékben nyújtanak szükséges ismereteket.

Ez utóbbi megállapítást a 1. ábra pontosan igazolni látszik. Ebben az esetben a gondot – és ez az iskolarendszerű felnőttoktatás számára kiemelkedően fontos szempont lehet – a 29 év feletti korosztályok jelentik. Jól látható, hogy a „törésvonal” éppen azoknál a korcsoportoknál húzódik, ahol még nem volt (nem lehetett) jelen az iskolai oktatásban ez a program.

Hogyan tanulható meg ez az „újírásbeliség”, ez az új kommunikációs stratégia? Látszólag csekély „előismeretet” követel, de az egyértelműnek látszik, hogy a tanulók sikerességét alapvetően befolyásolhatja az, hogy milyen mértékben/minőségben rendelkeznek az ún. alapkompetenciákkal. Nyilvánvaló, hogy azokat lesz a legnehezebb bevezetni ebbe a világba, akik a hagyományos alapkészségekkel nem vagy csak részlegesen rendelkeznek.

2.2. A szakadék másik oldala: az analfabetizmus és a funkcionális analfabetizmus

Az alábbi táblázat alapján nyomon követhető, hogy a kiegyezést követő időszakban elindult és az 1970-es évekre gyakorlatilag megtörtént az analfabetizmus felszámolása Magyarországon. Ha a 2000. évi adatokat nézzük, akkor a helyzet látszólag nem tűnhet rossznak (1%!), de a valóságban a számok mögött más áll. Az 1% egyértelműen az idősebb korosztályokat takarja, az esetek túlnyomó többségében, bár nem lehet kizárni ebből a csoportból a fiatalabb korosztályok képviselőit sem.

1. táblázat
Magyarország 1880–2000
1880 56,50%
1920 15,20%
1941 6,40%
1960 3,20%
1970 1,90%
1980 1,40%
1990 1,20%
2000 1,00%
 

Sokkal nehezebben becsülhető meg a funkcionális analfabéták száma, de bizonyos, hogy mind a fiatalok, mind pedig a felnőtt lakosság soraiban számosan vannak olyanok, akiknek az információ befogadása és feldolgozása komoly nehézséget, sok esetben megoldhatatlan feladatot jelent.11

A kulturális hátrány lépcsőzetesen (nagyváros-aprófalu) válik egyre súlyosabbá és egyenlőtlenséget előidéző tényezővé, nemcsak életkorhoz, hanem területhez is köthető.12 Az innovációhiányos területek (térségek) több ok miatt sem alkalmasak arra, hogy megfelelően optimalizált feltételeket kínáljanak az ott élők számára az információs társadalom kulcsához, a digitális műveltség elsajátításához. Az iskolák hiánya vagy gyenge minősége, a magas fokú munkanélküliség és a szegénység játszik itt inkább meghatározó szerepet.

A lakosság iskolai végzettség szerinti területi eloszlása mindezt jól példázza. Az alacsony iskolai végzettség és az innovációhiány területileg fedi egymást. Így az sem kelthet meglepetést, hogy éppen ezek a területek lesznek azok, ahol az analfabetizmus számottevő mértékben jelenik meg. Bár a funkcionális analfabéták területi eloszlása nehezen igazolhat, nagy biztonsággal állítható, hogy ezekben a térségeken számuk (és arányuk) az országos átlag felett lesz.

Az oktatási rendszer egésze számára a legjelentősebb kihívást a halmozottan hátrányos helyzetben lévő roma populáció oktatásának/képzésének a kérdése okozza. Az előttünk álló évized komoly erőpróbája lesz az, hogy

  • egyrészt hozzuk létre azt a feltételrendszert, amely alkalmas lesz arra, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb arányban vehessenek részt a roma származású tanulók a teljes értékű középfokú oktatásban,
  • másrészt akadályozzuk meg azt, hogy a közoktatás rendszeréből a jelenlegi helyzethez hasonló módon, elfogadhatatlan arányban hulljanak ki ezek a tanulók az iskolarendszerből.
  • Mindezeket a törekvéseket ki kell, hogy egészítse egy olyan törekvés, amely arra irányul, hogy a 21–45 év közötti roma felnőtteket megfelelő színvonalú és jól konvertálható általános és szakképzésben részesítse annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel juthassanak a munkaerőpiacra, illetve nagyobb biztonsággal tarthassák meg állásaikat, ha ezzel rendelkeznek.

A megoldások egyik járható útja a kistérségek komplex támogatásában rejlik. Ez alkalmas lehet arra, hogy a számos területen jelenlévő forráshiányokat megszüntesse és elindítsa a társadalmi integráció és kohézió szempontjából kívánatos folyamatokat.

Mindezt mi sem indokolhatja jobban, mint az a tény, hogy éppen a SZJA- befizetésekkel igazolható talán leginkább az, hogy hol húzódnak a valódi törésvonalak a ma Magyarországán.

A hátrányos helyzetű régiókban élők számára – az előzőek erről meggyőzhettek minket – a hátrány mindig halmozottan jelentkezik. Ezért egy ok megszüntetése – pl. digitális műveltséget biztosító kurzusok megindítása szegények, munkanélküliek számára – önmagában nem fogja a kívánt eredményt biztosítani.

3. Befejezés

Az alacsony iskolai végzettség, a korszerűtlen szakmai tudás önmagában „garanciája” lehet a tartós munkanélküliségnek. A veszély ebben az esetben kettős:

  • ezeket a személyeket egyrészt nem lehet bejuttatni a munkaerőpiacra,
  • másrészt pedig nem lehet benntartani.

A tartós munkanélküliség következménye a tartós szegénység, a leszakadás, a marginalizáció. Nézzük meg az erre vonatkozó adatokat!

2. táblázat
Legmagasabb iskolai végzettség Egyszer volt munkanélküli Kétszer volt munkanélküli Háromszor vagy többször volt munkanélküli Ismeretlen Összesen %
Forrás: A tudás társadalma, I–II. Stratégiai Kutató Intézet, Bp., 2000 Információs Társadalom Kötetek 5. Ifjúság 2000. 1. Szerk: Szabó A., Bauer B., Laki L. Nemzeti Ifjúságkutató Intézet.
Befejezetlen általános 43 27 25 5 100
Befejezett általános 63 18 13 5 100
Szakmunkásképző 70 21 8 1 100
Gimnázium 77 18 4 2 100
Szakközépiskola 80 17 3 1 100
Technikum 82 14 4 1 100
Főiskola, egyetem 81 15 1 3 100
Összesen 72 19 8 2 100

Végezetül a címben feltett kérdésre a válasz egyszerűnek tűnik: útban az információs társadalom felé, kezünkben van a döntés. Lehetőségünk van arra, hogy meggátoljuk a társadalom végleges kettészakadását, a kulturális lejtők kialakulását, valamint a különféle típusú szegregációs mechanizmusok működését.13

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.