2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 október

Tanügyi skolasztika, avagy egy téma anatómiai elemzésének anatómiája

2009. június 17.

Kronstein Gábor, a neves pedagógiai közíró Gergely Gyula A pedagógiai tevékenység komponensrendszere című cikkéhez fűz megjegyzéseket. Kritikai észrevételeket tesz a tanulmány sok helyen nehezen érthető okfejtéséhez, s ennek kapcsán bírálja a szaktudományi írásokban gyakori „fentebb stílt”.

Kronstein Gábor

Tanügyi skolasztika avagy egy téma elemzésének anatómiája

A költő születik, a kutató fejlődik. Átalakulásának állomásait jelzik a cikkek. Érettségének viszonylag fejlett fokán érkezik el egy sajátos értekezésfajtához: a tanítványi sűrítményhez. Ez egyrészt cikknyi terjedelemben tömöríti professzorának monográfiáját, másrészt – ezzel párhuzamosan – tudományának divateszméit tárja olvasói elé.

Vegyük példának az oktatás és nevelés szakterületét. Elméleti művelői második évtizede próbálják kikölteni a pedagógiai fészekben a két legnevezetesebb kakukktojást: a rendszerelméletet és a minőségbiztosítást. Az egyik az informatikából érkezett, a másik a termelőtevékenységből. Módszereik tudományossága már kezdetben lehengerelt. Ezt a közemberi megilletődöttséget később is éreztem a magyar közvetítők művei előtt. Kis módosítással Szerb Antal szillogizmusa szerint: Ezt a tudományosságot nem értem. – X szerző y dolgozatát szintúgy nem. Xy tehát a színtiszta tudomány.

Gergely Gyula A pedagógiai tevékenység komponensrendszere című értekezése (ÚPSZ, 2002. 5. sz. 3–13.) is nagyon tudományos. Mindemellett vitathatatlanul tanítványi sűrítmény. Mint írta is, témájáról a rendelkezésre álló szakirodalom alapján értekezik. Lábjegyzeteiből 13 vonatkozik professzorának monográfiájára.

További öt hivatkozás négy szerző egy-egy művét, illetve a Pedagógiai Lexikont említi érvelése nyomatékaként. Ez az arány beszédes.

A jelenséget a téma kijelölésének szövegével szemléltethetjük. „A minőségre törekvő pedagógiai munka szempontjából fontosnak tartom a pedagógiai tevékenység anatómiai elemzését. A tevékenység komponensrendszerének alapos ismerete is feltétele a színvonalas pedagógiai tervezőmunkának és a stratégiai jellegű gyakorlati megvalósításnak. A pedagógiai tevékenység főbb komponensei: a rendszerszemlélet komponensrendszere, a személyiségfejlesztés, a kompetenciafejlesztés, az interaktív partneri kapcsolat, a stratégiai gondolkodás és gyakorlat komponensrendszere.

(...) A problémát a nevelésre leszűkítve, Nagy József gondolatait idézve: a nevelés nem más, mint az öröklött komponensrendszerekre tanult komponensrendszerek (motívumok, készségek, ismeretek) irányított, egymást kiegészítő, hierarchikus szerveződése, amely közvetlen és közvetett szocializációs rendszerek (személyek, információk, objektumok, tárgyi környezet stb.) komponenseivel egészül ki.

(...) Következésképpen az építkező hierarchikus szerveződés a kognitív szférában és a fizikai, testi valóságban is nyomon követhető, a változások mérhetők.” (3–4. o.)

A kulcsfogalmak tehát: a rendszer(ben gondolkodás és tevékenység), a tervezés, a mérés-értékelés-minősítés, a stratégiai gondolkodásmód.

Ami a fenti kulcsszavakkal jellemezhető modernizációs eszméket, elméleteket és módszereket illeti, azok anyaországaikban, főleg azokban a nemzetgazdasági ágazatokban, amelyekre kialakították őket, kiválóak is voltak. A magyarországi honosítás hibái miatt azonban ezek az eszmék és megvalósításuk legföljebb távoli köszönőviszonyban állnak a mi pedagógiai valóságunkkal. E folyóirat márciusi számában Horn Gábor azt nyilatkozta, hogy 1998-ban, az első nagy modernizációs hullám elől a pedagógusok 75-85 százaléka menekült „régi, megszokott, biztonságos gyakorlata mögé”. A most folyó újabb modernizációs hullám (minőség-ellenőrzés, minőségfejlesztés) sem aratott nagyobb sikert. Mindössze csöndesebben viselték el. „Apátia lett úrrá rajtuk” – Horn Gábor megfogalmazásában.

Az idegenkedés egyik lehetséges okát ugyancsak folyóiratunk idézi. Egy OECD-beszámoló, amely éppen a tanítás és tanulás minőségéről ad helyzetképet, témánkkal kapcsolatban leszögezi: „A dokumentumokkal igazolt minőség nem képes megfelelően leírni, mitől jó, mitől kiváló egy tanár. Az osztálytermekben, a diákokkal megvalósított közös munka jellemzőit... nem tudjuk változókba és adatokba foglalni. Számos kutató arra a következtetésre jutott, hogy a tanulók teljesítményének minősítéséhez a tanárok munkájának a minőségét kellene értékelnünk, mert az oktatásnak ez a döntő és alapvető tényezője” (ÚPSZ, 2002. 5. sz. 117.).

Sokunk nézete szerint a magyar oktatáspolitika által erőszakolt módszerekkel nem lehet értékelni a közös munka olyan jellemzőit, mint „a jó kommunikációs képesség, a pedagógiai készség, a gondolatok és tapasztalatok világos és meggyőző átadásának képessége, a lelkesedés és a motiváció” (uo.).

Egy jó cikk egyszerű szavakkal teszi érthetővé a bonyolultat. Gergely Gyula a viszonylag egyszerűt is bonyolultnak mutatja be, és a valóban bonyolultat tovább bonyolítja. Ennek a tudományos stílusburjánzásnak vélhetően egyik oka, hogy a szerzőben nem tisztult le teljesen, mit mond a teória, de az sem, hogy ő abból mit akar továbbadni, s hogyan tehetné kifejezővé gondolatait. De az is igaz, hogy Magyarországon az oktatáspolitikusok és vezető szakértők a rendszerelméleti hátterű tervezést a tervező ész magaslatán elhelyezett íróasztalaik mögött végzik. E magaslatról nézve minden egyéb, a személyiségekből és társadalomból eredő vonás esetlegesség.

Gergely Gyula a véletlen szennyező hatását azzal próbálja kiküszöbölni, hogy egy-egy mondatba belezsúfolja a jelenség minden összetevőjét. A teljességre törekvés a mellérendelő fogalmi sorok nehézkes, túlburjánzó szerkezetét eredményezi. Elvont és statikus a szöveg, amelyben a sok-sok főnév elnyomja az igéket. A szerző a hosszú felsorolásokból kiágazó részgondolatmenetek szálait kénytelen elvarratlanul hagyni, máskülönben az egyik gondolattól nem jutna el a következőhöz. Végül azt a megoldást választja, hogy mindent, amit leírt, követelményként fogalmazza meg. Minden mondat azt a benyomást erősíti, hogy a legéletidegenebb tennivaló is egészen természetes dolog, teljesítése csak a pedagóguson múlik.

* * *

A szerzőt legtöbb olvasója már az első bekezdés után cserbenhagyja. Ezek az olvasók megfosztják magukat a ráismerés élményétől, hogy a peckes tanhivatalnoki „fentebb stíl” mélyén mekkora szakmai közhelyek rejtőznek.

Íme! „A nevelés közvetlen és közvetett szocializációs hatásrendszerek személyiségre ható komponensrendszere, melynek eszköze a kommunikáció. A közvetítő eszközmechanizmus hatékonysága a kommunikátor és a kommunikáns interaktív érzelmi és értelmi aktivitásától függ. A szociális kommunikáció öröklött alapja (zárt kompetencia) a nonverbális kommunikáció rendszerében van, kiegészítője a verbális (nyílt kompetencia) kommunikációnak. A zárt (öröklött) kompetenciák magasabb szintű felébresztése, komplexitásának generálása és a nyílt (tanult) komponensek aktivitása, bonyolultságának növelése (a rutinok, szokások, minták, képességek, készségek és ismeretek stabilizálása), komplex szerveződésének elősegítése interaktív, a kommunikáció eszközeivel megoldható és megoldandó feladat.” (9. o.)

Gergely Gyula vélhetően a következőket akarta mondani: A nevelés eszköze a kommunikáció. Hatékonysága a tanár és diákjai között kialakult kapcsolat minőségétől függ. A szavak mellett sok mindent tudunk kifejezni arcjátékkal, taglejtéssel, hangsúllyal. Ha nem tudjuk megnyerni tanítványunk bizalmát, az magára marad a társadalmi tanulásban. Tudása szegényesebb lesz, képességei nem fejlődnek megfelelően. Nehezebben igazodik el a szokások világában, a viselkedési rutin sokszor hiányozni fog neki. Megvan a veszélye, hogy bizonytalan személyiséggé válik. Arról nem is beszélve, hogy a sok kellemetlen élmény hatására nem a megfelelő magatartási mintákat fogja követni. Minden jó tanár kapcsolatteremtő képességével tűnik ki és éri el sikereit. Nem boszorkányság tehát a hatékony, embernevelő kommunikáció.

Gergely Gyulának van egy vétke és egy nyomatékos mentsége. Vétke: nem gondolta végig, hogy kihez szól. Amiről értekezik, azt az elméleti szakemberek nyilván tudják. Ismerik a gyakorló pedagógusok is. Hiszen van-e olyan elsőéves tanárjelölt, aki év végén ne vizsgázott volna az értekezésben bemutatott anyagrészekből? Mentsége viszont az, hogy a tudományos közélet kérlelhetetlen nyomása, a félelmetes 2P alatt cselekszik. A 2P – Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia mai elnökének fiatal kutatóként megfogalmazott bon mot-jából rövidült le: „Publikálj (akármit), vagy Pusztulj (nemes pályánkról)!”

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.