2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 február

Tantárgyi integráció, projektszemlélet -- Interjú Kojanitz Lászlóval

2009. június 17.

Tantárgyi integráció, projektszemlélet

Interjú Kojanitz Lászlóval, a KOMA XX. pályázat felelős kurátorával

A KOMA 1999 tavaszán írta ki a "Komplex környezeti értékek helytörténeti, földrajzi háttérrel" című pályázatot. Mi volt a pályázati kiírás aktualitása?

A helyi tantervkészítés 1997-1998-ban lejátszódott folyamatában jól lehetett látni, hogy az egyes önkormányzatok vagy helyi közösségek akkor kezdték fontosnak érezni a helyi tanterveket, amikor azokban ténylegesen is megjelent a helyi vonatkozás. Nagyon sok önkormányzat komoly pénzt fektetett abba, hogy olyan kiadványokat készítsen - helytörténetről, helyi épületekről, helyi természeti értékekről -, amelyek eleve alkalmasak arra, hogy azokat az iskola a kötelező ismeretanyagába beépítse. Amikor 1999-ben kiírtuk a pályázatot, úgy gondoltuk, hogy ezt az élményt meg kell erősíteni, illetve fontosnak tartottuk, hogy a helyi kezdeményezések ne álljanak meg azzal, hogy az adott iskola helyi tantervébe mindez bekerült. A pályázattal azt igyekeztünk elősegíteni, hogy valóban létrejöjjenek az első közös akciók, amelyek visszaigazolást jelenthetnek mind az önkormányzat és a helyi közösség, mind az iskola számára. Mindez kölcsönös előnyökkel jár. Egyrészt az iskola ilyen akciók keretében tudja a leginkább megmutatni teljesítményét a külvilágnak: egy civil ember maga is meggyőződhet arról, hogy jól dolgozik az iskola, ha egy riportot kulturáltan, okosan készítő tanulóval találkozik. Másrészt az iskola is jobban elhiszi, hogy érdemes beengednie olyan embereket a falai közé, akik nem pedagógusok ugyan, de tudnak nevelő hatást kifejteni a gyerekekre, és ez mindenki számára haszonnal jár.

A pályázat címe úgy van megfogalmazva, hogy abba a tartalmi megvalósítás szempontjából rendkívül sok minden belefér. Tovább olvasva a pályázat szövegét, az indoklásból és a prioritások megjelöléséből válik világossá, hogy elsősorban nem környezeti nevelési vagy helytörténeti tananyagok kidolgozását, sokkal inkább az iskola és a helyi közösség kapcsolatának elmélyítését kívánta támogatni a kuratórium. Hogyan jött létre ez a - pályázóknak igen nagy alkotószabadságot biztosító - pályázati kiírás?

A pályázati kiírások hosszú egyeztetés után születnek meg. Minden kurátor képviseli a maga elképzelését arról, hogy mit kellene az iskolai munkában leginkább megerősíteni. Ezekben a javaslatokban mindig megjelennek közös szempontok, és ezeket a szempontokat igyekszünk kiemelni és pályázati kiírásainkban megjeleníteni. Ebben a kiírásban is érződik, hogy több gondolatkör ötvözetéből született: volt, akinek a környezeti nevelés a fontos, volt, akinek a helytörténet, és volt, akinek témától függetlenül az, hogy a gyerekek olyan tanulási szituációba kerüljenek, amely túlmutat az iskola falain. Ezeket a szempontokat ebben a pályázati kiírásban igyekeztünk egybekapcsolni, és valószínűleg a pályázat sikerét éppen ez eredményezte. Kétségtelen, hogy a kiírásban nem tartalmi megszorításokat tettünk: azt hangsúlyoztuk, hogy a konkrét tapasztalati élmények erősítik meg a tanulókban a közösséghez való tartozás érzetét; tehát a közösség volt a kulcsfogalom a pályázatban. Az iskolákban végül nagyon sok embert megszólított ez a pályázat, és miközben tartalmi szempontból valóban nagyon különböző programok születtek, a megvalósítás formájában jelen voltak az egy pályázati kört jellemző közös jegyek.

Ilyen közös vonás volt a tantárgyi integráció és a projektszemlélet megjelenése. Úgy tűnik, a környezeti nevelés szemlélete mind tartalmi, mind módszertani szempontból alkalmas lehet a merev és életidegen természettudományi tananyag oldására. Ez éppen ebben a tanévben különösen fontos és aktuális téma, hiszen a helyi tantervek kerettanterv szerinti átdolgozása során az iskoláknak amúgy is szembesülniük kell a természettudományi tárgyak helyzetével.

Kicsit kiszélesíteném a problémát. Valóban a természettudományos tantárgyakban is gyakran megjelenik az a kritika, hogy túl iskolás vagy iskolásított a tanításra szánt ismeretanyag, és a gyerekek, ha kilépnek az iskolából, még azt a keveset sem veszik észre, amit a tanultakból alkalmazhatnának. Az pedig, hogy közvetlenül ráismerhetnének arra, amit tanultak, nagyon ritkán adatik meg. De ez a történelemre és a társadalomtudományi tantárgyakra is igaz lehet; és sokszor valóban igaz is. Ez a pályázat azért is rendkívül fontos, mert felhívja az iskolák figyelmét, hogy a legfontosabb és legalkalmasabb tanulási terep az iskola világa, illetve annak szűkebb és tágabb környezete - bármiről is legyen szó a központilag meghatározott tantervek alapján. Itt a pályázati programok és a kerettanterv közötti összhangról lehet beszélni; hiszen a kerettantervekben tantárgyanként és évfolyamonként felsorolt különböző tevékenységtípusok között mindig megjelennek az iskola környezetében elvégzendő tevékenységek. Ez lehet valaminek a megfigyelése és megvizsgálása vagy egy konkrét helyi probléma elemzése és végiggondolása - akár természettudományi, akár társadalomtudományi tantárgyról van szó. Akik ebben a pályázatban részt vettek, és sikerrel kipróbálták saját projektjeiket, azok nyilván hasonlóan magas színvonalon tudják a kerettantervnek ezt az elvárását helyi tantervükben megjeleníteni.

A következő lépés annak a végiggondolása, hogy egy projekt jellegű feladat elmossa a határokat a tantárgyak között, így integráltabb szemléletet igényel. Ez a munka a különböző tantárgyakban tanult ismeretek integrációját jelenti az ismeretek és a készségek szintjén egyaránt. Egy helyi ökológiai probléma feldolgozásában például egyszerre kell mozgósítani a természettudományi és társadalmi (a helyi közösség összetételével, a helyi érdekekkel kapcsolatos) ismereteket, ráadásul megjelenik egy sor olyan készség jellegű tudás - legyen ez riportkészítés, számítógépes adatfeldolgozás vagy fényképezés -, amely a művészetek, az anyanyelv vagy az informatika körében tanultakat érinti. Ennek az integrációnak nem csak a diákok szempontjából van jelentősége: éppen a legkülönfélébb ismeretek mozgósítása által sokszor azok a tanárok is visszajelzést kapnak munkájuk eredményességéről, akik nem vesznek részt közvetlenül a projekt tervezésében. Ezért tartom az iskolai munka legértékesebb elemének az ilyen jellegű feladatokat. Ráadásul mindez - túl az ismeretanyag újdonságán és a pedagógiai módszerek megújításán - vonzó a gyerekek számára, és a helyi közösséggel való kapcsolat szempontjából is jelentős lehet.

A helyi közösséggel való együttműködés a pályázatok alapmotívumának bizonyult. Ezért is meglepő számomra, hogy a pályázatok elbírálásánál a közoktatáson kívüli szereplők (alapítványok, magánszemélyek), tehát a helyi közösség további szereplői jobbára elutasításban részesültek, az ő kezdeményezéseiket a kuratórium nem támogatta. Mivel magyarázható ez az ellentmondás?

A pályázat rögzítette, hogy közoktatási intézmények pályázatát kérjük, de elfogadjuk a helyi közösség vagy alapítványok pályázatát is, ha mellékelik egy velük együttműködő iskola nyilatkozatát. A pályázatnak ezt az elemét lehet vitatni, hiszen valóban tény, hogy a környezetvédelemmel, illetve természetvédelemmel foglalkozó különböző helyi közösségeknek, helyi alapítványoknak komoly vonzereje van, és nagyon sok gyereket mozgósítanak. Kétségtelenül lehetett volna ezt is támogatni, de ennél a pályázatnál inkább az volt a cél, hogy hasonló aktivitást indukáljunk a formálisabb, merevebb keretek között dolgozó oktatási intézményekben. Tehát úgy döntöttünk, hogy csak akkor támogatjuk a közoktatáson kívüli szereplőket, ha sikerül saját programjuk fontosságáról meggyőzniük az iskolát. A kiírás ebben a formában arra késztette az alapítványokat, hogy tudatosan menjenek be az iskolába, és próbáljanak ott propagandát kifejteni ahhoz, amit meg szeretnének valósítani. Ez önmagában is segítette azt, hogy olyan oktatási intézmények is elgondolkodjanak a témáról, akik saját kezdeményezésből nem kerestek volna kapcsolatot alapítványokkal.

A KOMA a szakirodalomból ismert pedagógiai terminológiával szemben mindig köznyelvi megfogalmazásban írja ki pályázatait. Van abban tudatosság, hogy a megfogalmazásnak ezt a szabadabb, de éppen ezért kevésbé egyértelmű formáját választják?

Természetesen van. Arra törekszünk, hogy a pályázati kiírások minél több embernek keltsék fel az érdeklődését, adjanak ötletet, ösztönzést saját programjuk kidolgozásához. Ez vezérel akkor, amikor nem elvont fogalmakkal, hanem köznyelvi megfogalmazásban írjuk ki a pályázatokat. A KOMA elsődleges célja a pályázati kiírásokkal az, hogy fokozza a pedagógusok aktivitását, hogy pezsgést teremtsen a szakmán belül.

Az a tény, hogy a KOMA kiírásaira rendszeresen sok száz pályázat érkezik, jól mutatja, hogy ez az ösztönzés sikeres. Ezek a pályamunkák komoly szellemi erőfeszítés termékei, megvalósításuk pedig igen nagy energiát igényel. A hazai pedagógia olyan kiváló produktumairól van itt szó, amelyek azonban nem kapnak semmiféle visszajelzést vagy publicitást, nem válnak mások számára is hasznosíthatóvá. Mit tehet a KOMA - miután az alkotó folyamatot katalizálta - az utógondozás érdekében?

A KOMA ösztönző funkciója valóban kiválóan működik; a pályázati kiírások sok pedagógust mozdítanak meg, akik igen értékes pályázati anyagot hoznak létre. A támogatásra legméltóbb pályázatok kiválasztásával sincsen probléma, tehát a konkrét támogatási rendszer is jól működik. Kétségtelen azonban, hogy ami ennek az ösztönzésnek köszönhetően termékként létrejön, nem hasznosul kellőképpen a pedagógus szakma számára; a KOMA kapacitását meghaladja, hogy az eredményeket a szakmai vérkeringésbe visszaforgassa. Ennek a hiányosságnak a kompenzálására szolgál a KOMA két új kezdeményezése: a szakmai beszámolók és a pályázatot kísérő mentorok megjelenése a pályázati folyamatban.

A szakmai beszámoló készítésének előírásával eleve a pályázók feladatává tesszük a megvalósított program rögzítését, és igyekszünk elérni, hogy ezek a beszámolók viszonylag könnyen szerkeszthetőek és sokszorosított anyagok formájában kiadhatóak legyenek. Ez volt az első olyan pályázat, ahol a kiíráshoz egy - a beszámolókra vonatkozó - második kör is kapcsolódott. Ebben a szakértői csoport és a kurátorok a győztes pályázatok megvalósításáról készült szakmai beszámolókat értékelték, és külön nívódíjban részesítették a legtartalmasabb, legszínvonalasabb beszámolókat. A beszámolók versenyeztetésével és díjazásával az volt a célunk, hogy a pályázók érzékeljék jelentésük, beszámolójuk értékét és hasznosságát. Egy ilyen beszámoló magának a pályázónak is igen fontos dokumentum lehet a program későbbi felhasználása, továbbfejlesztése szempontjából. Másrészt a legjobb beszámolók készítőinek igyekszünk publikálási alkalmat teremteni, hogy munkájuk a szélesebb közönség számára is ismertté válhasson.

A másik újdonság a pályázatok megvalósításának folyamatával kapcsolatos: a kurátorok, illetve a pályázatokat szakmailag bíráló szakértők vállalkozhatnak az általuk legértékesebbnek tartott pályázatok utógondozására, illetve ahol igen hosszú, esetleg többéves feladatot jelent a pályázatban leírt terv végrehajtása. Ez egyrészt egyfajta mentori funkció, másrészt visszajelzés is arról, hogy a pályázat megvalósulása tényleg létrehozza-e azokat az értékeket, amelyeket a terv szintjén a kuratórium belelátott, a támogatást megszavazta.

Az, hogy a program megvalósításáról a pályázók beszámolót készítenek, alkalmat ad arra, hogy a pedagógiai irodalomban igen ritka "élménybeszámoló" vagy "esettanulmány" stílusában íródott szövegek szülessenek. Ez a műfaj, amelyben sajnos elenyészően kevés publikáció jelenik meg, megtermékenyítően hathat a kollégákra.

Valóban, pedagógusként is szívesen olvas ilyet az ember, mert életszerű, és jobban ráismerünk belőle saját sikereinkre és kudarcainkra. Nem tudom az okát, hogy miért, de tény, hogy a pedagógusok valóban nem szeretnek írni, publikálásra alkalmas kéziratokat készíteni. Ennek egyik oka lehet, hogy a tanárok szívesebben fordítják az energiáikat arra, hogy a programokat létrehozzák, nem pedig arra, hogy utólag rögzítsék, dokumentálják azokat. A másik ok, hogy hiányzik a készség, a gyakorlat, a rutin a pedagógusokban ahhoz, hogy az egyébként szakmailag igen nívós gyakorlatukat átadható formában, publikációra érett módon meg tudják jeleníteni. A KOMA azzal a kezdeményezéssel, hogy külön pályázatban jutalmazza az ilyen szempontból legjobban sikerült munkákat, azt deklarálja, hogy a beszámolót, a publikációra érett írásművet mint önálló minőséget értékeli. Talán ez nyújt egy kis ösztönzést ahhoz, hogy most már ne csak a pályázatírás rutinja erősödjön, hanem a szakmai beszámolók megalkotása is beépüljön a folyamatba.

A beérkezett beszámolók alapján elmondhatjuk, hogy egy rendkívül sikeres pályázati körön vagyunk túl. Ennek fényében elgondolkodtató, hogy a pályázatok elbírálásakor a kuratórium csak a meghirdetett keretösszeg 90%-át osztotta ki (a megpályázott négyszeres igény ellenére) a pályázók között. Mi a magyarázata ennek?

A szakértői vélemények alapján a kuratórium úgy látta, hogy a pályázatok között ennyi a szakmailag, tartalmilag támogatásra méltó, illetve a benyújtott kalkulációkból ezek azok a tételek, amelyeket a kuratórium maga is támogatandónak, illetve reálisnak tart. Sajnos visszatérő probléma, hogy tárgyi, működési feltételeket a KOMA nem tud támogatni. Előfordulhat az, hogy azért nem adjuk meg az eredetileg kért összeget, mert vannak benne olyan tételek, amelyekre nem is adhatunk pénzt, és gyakran éppen ezek a tételek a legnagyobbak. Amikor egy iskola azt mondja, hogy neki magnetofon, televízió vagy hasonló berendezés kellene egy feladat végrehajtásához, ezt a lehető legritkább esetben tudjuk akceptálni, mert az ilyen beszerzés kifejezetten a fenntartó feladata. Csak akkor teszünk kivételt, ha olyan speciális eszközről van szó, amely nem az iskola általános gyakorlatának megfelelő, ugyanakkor a megpályázott projekt sajátosságaihoz szorosan kapcsolódik. Tehát a pályázatokban megjelenő eszközigény is az egyik oka volt annak, hogy nem az eredeti összeget osztottuk ki. Az ezek alapján leszűkített igények ezúttal a keretösszegnél kisebb eredményt adtak. Gyakran előfordul a fordított helyzet is, azaz hogy a kuratórium megemeli az eredeti összeget, mert több pályázatot ítél támogatásra méltónak. Ezzel együtt fontosnak tartom, hogy mindenáron minden pénzt ne osszunk ki. Ha arra törekszünk, hogy egy pályázat olyan anyagot hozzon létre, amelyet azután szélesebb közönségnek közvetíteni lehet, akkor arra is törekedni kell, hogy az szelektált anyag legyen, és már a tervezés szintjén is mutassa a minőség garanciáját.

Ha áttekintjük a Komához az elmúlt két évben beérkezett pályázatokról készült statisztikákat, igen nagy és pusztán társadalmi-gazdasági jellemzőkkel nem indokolható különbséget tapasztalhatunk a különböző megyék aktivitása között. Mi lehet ennek az oka, illetve milyen tanulságok levonására alkalmas egy ilyen összehasonlítás?

Nyilván ennek a feltárása egy mélyebb vizsgálat témája lehetne, így csak néhány végiggondolásra érdemes szempontot javasolhatok. Biztosan számít, hogy vannak-e szellemi műhelyek: van-e néhány olyan iskola vagy intézmény, amely a helyi innovációban pályázatoktól függetlenül is aktív, mert ennek kisugárzása a környező iskolákban, illetve az adott pedagógiai szolgáltatóhoz tartozó intézményekben kétségtelenül érződik. Valószínű, hogy sokat számít, hogy az 1985-től 1991-ig tartó időszakban, az alternatív iskolák megjelenésének, az alternatív programok elterjedésének, a követő iskolák kialakulásának időszakában hány ilyen kezdeményezés jött létre az adott területen. Én azt tapasztalom, hogy ez az intézményi csoport és az ebben dolgozó pedagógusok azóta is a pályázatok legaktívabb szereplői. Ennek csak az egyik oka az, hogy mindehhez viszonylag korán élményt szereztek, de az is közrejátszik, hogy az első kísérleti iskolai csoportnál az innováció és a fejlesztési munka a nyolcvanas évek végén még szakmailag ellenőrzött keretek között indult. Így teoretikusan lényegesen megalapozottabb volt akkor a helyi iskolai szintű fejlesztés, mint később, amikor mindez szinte általánossá vált. Azoknál a pályázatoknál, amelyeknél a konkrét programot egy kicsivel mélyebb összefüggésbe kell ágyazni, az ilyen teoretikus felkészültség előnyt jelenthet.

A "Jelentés a KOMA 1998-1999 között meghirdetett pályázatairól" című kiadvány az átfogó adatokat nagyon plasztikusan, táblázatokkal, térképekkel mutatja be. Az már nem a KOMA feladata, hogy ebből a következtetéseket levonja. Ha ezeket az összefoglalásokat egy megyei önkormányzat oktatásért felelős szakemberei vagy egy megyei közalapítvány kuratóriumi tagjai megnézik, akkor ki-ki a pozitív vagy a negatív jelzéseket ebből világosan kiolvashatja. Mindennek alapján helyi szinten kell vizsgálni, hogy melyek azok a lépések, amelyekkel ott helyben az oktatási rendszer mozgásba hozható.

Az interjút Földes Petra készítette.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.