2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 március

Tankönyvmellék(let)-zörejek

2009. június 17.

A Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója az Új Pedagógiai Szemle 2001. januári számának Tankönyvmellékletében megjelent írások egyes megállapításaira, a szerinte szakszerűtlen értékelésekre, irreális elképzelésekre reflektál.

Ábrahám István

Tankönyvmellék(let)-zörejek

Nagy örömmel vettem kézbe és kezdtem olvasni az Új Pedagógiai Szemle 2001. januári számát, benne a Tankönyvmelléklet írásait.

A folyóirat 30. oldalán leírtak szerint a Tankönyvmelléklet "A tankönyv jelenével és jövőjével foglalkozó tematikus szám, az Oktatási Minisztérium kezdeményezésére és anyagi támogatásával jelenik meg". Így a téma iránt érdeklődő várakozása mind a jelen értékelése, mind a jövőkép felrajzolása tekintetében jogos. Olvasás közben azonban egyre szomorúbb lettem, ugyanis az írásokban egymást érték a szakszerűtlen értékelések, a hamis állítások és a szerintem irreális elképzelések a jövőre vonatkozóan.

1. Az Oktatási Minisztérium munkatársa, Gál Ferenc cikkében (Tankönyvekről, tankönyvpiacról; 40-46. oldal) a legnagyobb gond a számokkal van. A szerző többször hivatkozik a "tankönyvjegyzéken lévő, tehát jól bevált könyvek"-re és arra, hogy a jegyzéken lévő könyvek száma túl nagy, a "számok nagysága riasztó".

Valóban, a 2000/2001. tanévre a közoktatási jegyzéken 5151-féle kiadvány szerepel, ez nagy szám. De naggyá és riasztóvá az teszi, hogy éppen a szerző által vezetett minisztériumi részleg hibájából egészen abszurd adatok kerültek fel a gyakran büszkén emlegetett, CD-ROM formában megjelent tankönyvlistára. Nevezetesen:

  • 269 könyvnek az ára a jegyzéken 0 Ft. Mi lenne, ha megrendelnénk azokat?
  • Jó néhány könyv duplán szerepel a listán. Pl.: a Medicina Könyvkiadó Rt.-nél ugyanazok a könyvek (Franciaország, Itália, Japán, Spanyolország, Nagy-Britannia és Észak-Írország címekkel) különböző kódszámok alatt kétszer szerepelnek. A jelenség több más kiadónál is észlelhető, gyakran úgy, hogy a könyv puha táblás és kemény fedelű változata külön tétel.
  • A tankönyv fogalmát meg sem közelítő művek szerepelnek a tankönyvlistán. Például az MTV Rt.-Televideo Kiadó 234 db címet szerepeltet, ezek mind video-, illetve hangkazetták, mint például a Vízipók csodapók c. kiadvány.
  • Nehéz magyarázatot találni arra, hogy miért került a tankönyvlistára 35 db magyar nyelvű könyv a pozsonyi szlovák tankönyvkiadótól (köztük például az Aubrecht-Bizubová-Hantabálová: Természetrajz az alapiskola 8. osztálya számára című mű), valamint további mintegy negyven, szomszédos országból származó nem nyelvkönyv.

A szerző felteszi a kérdést: a tankönyvlistára kerülő művek száma tekintetében "meddig tarthat még ez a növekedés". Lehetne azt is kérdezni: miért történt, milyen érdekből ez a növekedés?

A cikk 44. oldaláról idézek: "1999-ben a közoktatásban majdnem tizenhatmillió darab tankönyv és segédkönyv talált gazdára, és ezért közel 6,7 milliárd forintot fizettek ki. A könyvek átlagára 1999-ben 620 forint volt."

A matematikában az osztás elég nehéz művelet. Számológéppel is mellé lehet nyúlni a billentyűnek. De azért egy publikált cikkben majdnem 50%-ot tévedni nem szoktak, hiszen 6700 millióban a 16 millió még 420-szor sincs meg, és így kb. 420 Ft lenne a súlyozott átlag. Ebben a tekintetben csak a súlyozott átlagnak van értelme, hiszen a jegyzéken szereplő könyvek (amint láttuk, 269 esetben 0 Ft értékű) súlyozatlan középértékének nincs informatív ereje.

Baj van a táblázatokkal is: a Nemzeti Tankönyvkiadó hitelesített mérlege szerint a cég tankönyvekből származó bevétele 1999-ben 2839 millió Ft volt (összes árbevétele pedig 3361 millió Ft), és 8 millió 597 ezer közoktatási tankönyvet és segédkönyvet forgalmazott ez évben a vállalat. A 4. táblázatban a cég forgalmaként 2430 millió Ft szerepel, és ha igaz az országos összpéldányszám (2. táblázat: 16 949 527 db), akkor ennek 8 597 000 nem 36%-a (4. táblázat), hanem több mint 50%.

A "túl pontos" adat mindig gyanús: szinte lehetetlen az éves összpéldányszámként közölt több mint 16 milliós nagyságú számra egész értékre pontos adatot adni. De azt is fenntartással fogadom, hogy a "közoktatásban 1 513 662 tanuló vett részt az 1999/2000-es tanévben" (45. oldal), ennyire pontosan nem lehet megszámolni az iskolás gyerekeket. Nem stimmel az általuk idegen nyelv tanulására - a cikk szerint - megrendelt "290 ezer + 33 ezer könyv" szám sem, hiszen csak a Nemzeti Tankönyvkiadótól 1999-ben 587 ezer db idegen nyelvkönyvet vásároltak, és az idegennyelvkönyv-piacon a Nemzeti Tankönyvkiadó nem éri el az 50%-os részesedést.

A magabiztosan emlegetett "precíz" számok azért is súlyosan problémásak, mert oktatásirányítási döntéseket alapozhatnak rájuk, illetve "direkt marketing" célokra, mások kárára felhasználhatók (ami például meg is történt).

2. Hasonlóan a "túl pontosság" hibája miatt is hiteltelennek érzem Karlovitz János Tibor írását Az iskolai tankönyvválasztásról, amelynek nagyobb része részlet a minisztérium által is támogatott kutatása eredményeiből. A szerző a populáció (magyar iskolák) számának alig több mint 10%-ából származó, bevallottan nem reprezentatív minta alapján számított relatív gyakorisági mutatókat általánosít, gyakran négy tizedesjegy (!) pontosságig a teljes sokaságra. Elemi statisztikai kérdés a valahol publikált adatok valódiságának kérdése: egy bizonyos elemszám alatti és nem reprezentatív mintából nyert adatok csak rendkívül rossz valószínűségi szinten és adat értékét használhatatlanná tevő szórással lehetnének közölhetők! Ha ez az eset áll fenn - amit egy korrekt tanulmányban feltétlenül jelezni kell -, akkor a felmérés legfeljebb valamit sejtethet, aminek esetleg az ellenkezője is igaz lehet. Ilyenkor viszont a nyilvános közléstől - amelynek adatait esetleg mások idézni, felhasználni szokták - el kell tekinteni.

Foglalkozik a szerző olyan kérdések vizsgálatával, amelyek mérhetősége megkérdőjelezhető: "… lényeges mutató a kiadó kedveltsége is" (75. oldal). Ha egy iskolában 5-15 kiadótól rendelnek tankönyvet, ami általánosnak mondható, akkor bizonyára ott az adott szakos pedagógusok kedvelik az általuk használt tankönyv kiadóját is, más szakosok pedig más kiadót kedvelnek. Mit jelenthet a "különösen kedvelt" kiadó, mely pedagóguscsoport (vagy válaszadó személy?) részéről igaz a minősítés?

Ugyanakkor lényeges, jól mérhető adatokat nem találunk az írásban, bár említés történik a témakörről. Így például fontos volna azt tudnunk a tanévkezdés költségeit sokalló szülők (77. oldal) szempontjából is, hogy korosztályonként, iskolatípusonként körülbelül milyen részt, hány százalékot tesz ki a tanévkezdés költségeiből a tankönyvek ára, nem elég az a megjegyzés, hogy "… relatíve nem is olyan magas", illetve "csak egy bizonyos hányadot (esetleg töredéket) tesz ki a tankönyvekre fordított összeg".

Több szempontból is fontos volna azt is tudnunk, hogy a költségvetésből a tankönyvár-támogatásra juttatott jelentős, mintegy 3 milliárd forintnyi összeg valóban a tankönyvárat csökkenti-e. Nem elég annyit közölni, hogy "a pénzt esetleg nem a célnak megfelelően használják fel". Tehát mire költik, milyen arányban, hogyan tehetik meg ezt ezzel a címzett, elkülönített pénzzel?

3. Külön eset Müller András A tankönyvpiac alakulásának főbb tendenciái című cikke. A fent felsorolt típusú hibák mellett feltűnt a túl sok ismerős mondat, ahol a forrást nem mindig közli a szerző. Rajtam kívül is sokan olvasták-olvassák a Jelentés a magyar közoktatásról című kiadványt vagy a TÁRKI tankönyves tanulmányát, sőt - elnézést a szerénytelenségért - magam is többnyire emlékszem az általam leírtakra. Egy tanulmány hitelességét a saját megfogalmazásoknak, eredményeknek a forrásoktól való elkülöníthetősége is alátámasztja, így a hivatkozásoknál meg kell jelölni a forrást, ami ebből az írásból sajnos igen gyakran hiányzik.

Nem szabad viszont olyan kijelentéseket mások szájába adni, amelyet nem biztos, hogy mondtak, vagy esetleg nem úgy mondtak. Így aztán megdöbbentem, amikor az 51. oldalon ezt olvastam: "A Nemzeti Tankönyvkiadó marketingstratégiájáról a kiadó vezetője elmondta … Amióta a Tankönyvkiadó a Nemzeti Tankönyvkiadó nevet használja, azóta folyamatosan - és a cikk megjelenésekor is - én láttam el a kiadó vezetője feladatait". A cikk szerzőjének én ilyent nem mondtam, vele soha nem beszélgettem, nem is ismerem, és tudtommal szavaimat sem rögzítette soha. Bár amit az említett bekezdésben a szerző állít, az többé-kevésbé igaz, többször írtam hasonlókat, viszont a következő bekezdés, amelynek információit a szövegezés szerint nekem is lehet tulajdonítani, általam (nyilvánosan) soha ki nem mondott súlyosságú dolgot állít az Apáczai Kiadóról: "az Apáczai Kiadó nem fejlesztésre költ, hanem tisztességtelen marketingre, a tanárok megvesztegetésére." Ezért az állításért bizony akár sajtópert is lehet indítani.

Kicsit "tanár bácsisabb" voltam Müller András cikke véleményezésekor, tettem ezt talán azért is, mert a folyóirat e száma szerzőinek bemutatásakor kiderül, hogy Müller András diák, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem hallgatója. Bizonyára tehetséges fiatalember, lesz még ideje a hibáit kijavítani. Csak azt nem értem, hogy akik ennek a cikknek az írására felkérték, vagy az írását az Oktatási Minisztérium által patronált Tankönyvmellékletben egy jó nevű pedagógiai folyóiratban közlendőnek tartották, egyáltalán: hogyan gondolták? Kinek jó ez?

4. Az első tankönyves írással is problémáim vannak, amely alcíme szerint Beszélgetés Pokorni Zoltán miniszterrel a jelen és jövő tankönyveiről. Úgy gondolom, hogy észrevételeim alapvetően a fentiekben már leírtakból fakadnak, hiszen természetszerű, hogy egy miniszter elsősorban a saját munkatársaitól származó vagy azok által beszerzett információkra épít. Ha azokkal gond van, a miniszter nyilatkozata is közvetítheti azokat. Így ezzel magyaráznám a miniszter úrnak azt a nyilvánvalóan téves kijelentését, hogy "ma már a legtöbb tankönyv CD-n is megszerezhető." (38. oldal). A jövőképként felvillantott perspektíva is kétséget ébreszt bennem: "szükséges, hogy a tankönyvjóváhagyásra beadott tankönyvek öt éven belül digitális formában is rendelkezésre álljanak - legyen - minden piacon lévő tankönyv hypertextformátumban, ábrákkal, képekkel mindenki számára elérhető" (39. oldal).

A Nemzeti Tankönyvkiadó készített néhány hypertextes digitális oktató anyagot. A multimédiás feldolgozás - kész tankönyvből készítve is - az illető tankönyv fejlesztési költségeinek több mint duplájába került. Más jellegű feldolgozásnak (pl. a könyv oldalai képként jelenjenek meg a képernyőn) meg nincs értelme, a papír alapú könyv használata összehasonlíthatatlanul egyszerűbb, kényelmesebb és olcsóbb, mint a képernyőt nézni. De a minisztertől egy ilyen nyilatkozat programbeszéd, a beosztottak majd megpróbálják végrehajtani. Mi lesz akkor? Gyerekkoromból felsejlik az emlék, amikor gumigyártásunk nyersanyagproblémáinak megoldására "bölcs tanácsadók" a gumipitypang termesztését favorizálták...

Szólni kellene a miniszternek, ha valamilyen információt nem helyesen értelmez: már korábban is hallottam tőle a 32. oldalon olvashatókat: "jók a tapasztalataink a kiadókkal való együttműködés terén. Jóllehet ők is sokat köszönhetnek ennek a kormányzati ciklusnak, hiszen a parlament 1998 őszén nullakulcsos áfa alá sorolta a tankönyveket. A minisztérium feladata volt annak elérése, hogy az ebből eredő 12%-os haszon ne maradjon a kiadóknál."

Amikor először hallottam ezt a kijelentést, szóltam a miniszter úr munkatársainak, hogy az áfa - nevéből eredően is - adó, az soha nem maradt a kiadóknál, szigorú büntetés terhe mellett minden gazdálkodónak be kell fizetnie az államkasszába, tehát a kiadóknak mindegy, hogy 0%, 12% vagy akár 25% az áfa. Ez a fogyasztónak nem mindegy. Akkor viszont az lett volna a feladata a minisztériumnak, amikor az áfa a korábbi 12% helyett 0% lett, hogy a kiadók a kiinduló fogyasztói áraikat ennyivel csökkentsék. Tehát ha a régi árat a kiadó nem emeli, akkor a könyv fogyasztói árának 12%-kal kevesebbnek kellett volna lennie. Mégis volt olyan tankönyvkiadó, amely széles nyilvánosság előtt hirdette, hogy nem emel árat, és megtartotta az előző évi árát, tehát az áfatörvény módosulása miatt tulajdonképpen 12%-ot emelt az árain. Azt gondolom, ekkor a minisztérium is hallathatta volna a szavát, nyilvánosan cáfolhatta volna az illető kiadó reklámfogását.

Az a véleményem, hogy a tankönyvpiac egyes anomáliái észlelésekor az oktatásirányítás nem lehet passzív szemlélő. Ez áll a cikk 34. oldalán, a miniszter úr kijelentéseként: "A piac felvet még morális kérdéseket is: felmerült, hogy mennyiben erkölcsös és mennyiben megengedhető az, ha egy-egy kiadó jutalmat, nyereményösszeget fizet a pedagógusnak azért, hogy érdekeltté tegye az általa kiadott tankönyvek választásában."

Azt hiszem, egyáltalán nem erkölcsös és teljességgel megengedhetetlen anyagi ajánlatokkal rávenni a pedagógusokat azoknak a tankönyveknek a megrendelésére, amelyekért viszont nem ők fizetnek. Ebben a minisztériumnak direkt vagy indirekt módon intézkednie kellene.

Nem térek ki teljes részletességgel a cikkek elemzésére, korrigálására, szívesen megtettem volna, ha előzetesen mint a legnagyobb magyar tankönyvkiadó vezetőjét és mintegy három évtizede a tankönyvekkel foglalkozó pedagógust megkérdeznek.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.