2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 április

Tanítóbarát könyv

2009. június 17.

Tanítóbarát könyv

Ritkán érzi az olvasó egy tudományosnak ígérkező könyv olvasásakor, hogy a kor atmoszférájába csöppent. Hogyan sikerült ezt elérnie az elmúlt évben kiadott Magyar tanító, 1901 című kötet szerzőhármasának? A magyarázat: a téma és az ember szeretete, a tanító iránti feltétlen tisztelet. S talán hozzátehetjük, hogy a szerzők női mivoltából fakadó beleérzés, amellyel a múlt és tárgyuk felé fordultak. A tudományos kíváncsiság és érdeklődés, milyen is lehetett a tanító élete, milyen volt a társadalmi környezet, milyen is volt valójában az elemi népiskola, s mire lehet a száraznak tetsző adatokból biztonsággal következtetni? Idesorolható még a szakszerű és gondos megközelítés, a sokoldalúság.

A könyv tartalma átfogja, magában hordja az ezredforduló Magyarországának életét.

Mindenekelőtt említést kell tennünk a gazdag forrásanyagról. Ezek: az 1900-as népszámlálás adatai, a tanítóság korszakokon átívelő legjelentősebb lapjának, a Néptanítók Lapjának elemzése, a Népoktatás és a Népnevelők Lapja szemelvényes ismertetése, Wlassics Gyula kultuszminiszter beszámolója az 1901-es oktatási helyzetről.

A tanítóság a századelőn a statisztikai adatok tükrében című fejezet, amelyet Nagy Mária írt, tizenkét táblázatban, öt térképen és a vonatkozó év sajtóján keresztül mutatja be a tanítóság létszámát, a férfiak és a nők arányát, családi állapotát, életkori és felekezeti megoszlását vármegyék szerint, külön-külön tárgyalva az állami és a fővárosi tanítók helyzetét. Ismerteti az elemi iskolák és tanulóik számát, az iskolázottság mértékét, az olvasni tudók arányát.

Az adatokat és számokat megismerve felfedezhetjük, hogy a régiók, vármegyék életének milyen jellemző vonásai voltak. Utalhatunk itt például a 4. számú térképen a csak magyar nyelvű iskolák számarányára, amely a nemzetiségi vidékeken csupán 34 százalék, a kevertebb népesség lakta településeken 76 százalék volt. (A nemzetiségi elnyomásra nem éppen jellemző helyzeten el kell gondolkodnunk.)

Sajnos az összehasonlítások lehetőségét a szerzők nem minden esetben használják ki. Például a tanítók felekezeti megoszlását vármegyék szerint bemutató táblázat mellett érdekes lett volna a tanulók ugyanilyen részletezésű felekezeti hovatartozását is közölni. Vagy Nagy-Küküllő és Szeben vagy Szepes megyében az evangélikus tanítók száma érthető okok miatt - németség, szászság - magas, de nem tudjuk meg, hogy ez a szám hogyan viszonyul a tanulók népességéhez.

Szabolcs Éva a Néptanítók Lapja 1901-es évfolyamának első három hónapjában megjelent, az iskolák által meghirdetett álláshirdetéseket vetette alá mélyebb elemzésnek. A 252 hirdetésből a szerző visszafogott következtetéseket von le a szakma presztízsére, a jövedelmi viszonyokra, ajánlatokra, juttatásokra, a területi megoszlásra, a nemre vonatkozóan (78% férfi, 21% nő). A vallási felekezet mint az állás elnyerésének a feltétele a hirdetésekben 86,1 százalékot tesz ki. A tanító feladatainak számbavétele az egyik legérdekesebb megközelítés. A sokféle és összetett tevékenységből kiemelhetjük a tanítói, kántortanítói, gazdaságban felügyeleti, segédkezés, korrepetálás, összevont osztályok tanítása, lelkészi helyettesítés stb. feladatokat. Ha még megyénkénti megoszlásban is rendelkezésre állna ilyen táblázat, lehetőségünk lenne olyan összehasonlításra, hogy mennyiben általános kívánalom és mennyiben jellemző egy adott vidék állapotára, felekezeti megoszlására a felsorolt feladatok elvárása.

A tanítói jövedelmek forrásai meglepően hasonlóak a mai helyzethez, esetleg csak a sorrendjük más. Nevezetesen: egyház, állam, község (önkormányzat), szülők, alapítványi pénz (uradalom, egyéb).

Elgondolkodtatóak a nyelvi megoszlásra (a tanítótól elvárt nyelvtudásra) vonatkozó adatok. Az 1901-es statisztikai adatok alapján négy megyére vonatkoztatva (ahol a lakosság körében nemzetiségi túlsúly volt) az 515 magyar tannyelvű iskolával szemben 658 szlovák - a statisztikák hivatalos szóhasználata szerint - tót, illetve tót-magyar nyelvű iskola volt. Ezek a mikroadatok árnyaltabb képet mutathatnak az országos statisztikáknál. (A szlovák tannyelvű iskolák száma 1880-ban 1716, 1900-ban 528, 1913-ban 365 volt. Hanák Péter: Magyarország története. II. 1978 - Szabolcs Éva hivatkozásában). Érdemes lenne a valós adatokat és azok ok-okozati összefüggéseit nagyobb mintán és egyéb tények birtokában megkeresni.

A hirdetésekből kiindulva vizsgálni lehetne azt is, hogy más regionális lapok (például Erdélyben) csökkentették-e az onnan származó hirdetések számát a Néptanítók Lapjában, azaz mennyire reprezentáns ez a folyóirat.

Ehhez a fejezethez öt melléklet tartozik, utalnak a hirdetésekre jellemző szempontokra, a megyék kódjeleire, a megyénkénti hirdetések megoszlására, az állás kínálójára s a tanító nemére.

Nem kevésbé érdekes Baska Gabriella Fények és árnyak című fejezete. Az 1901-es pedagógiai lapokban tallózva feltárja a tanítóság korabeli helyzetét. Találunk olyan utalást is, amely főleg az állami tanítók gyakori állásváltoztatásait azzal indokolja, hogy akár csak néhány forinttal több fizetés miatt új helyre mennek. Az "elpályázás" ijesztő mértéke külön is aláhúzza Szabolcs Éva tanulmányának fontosságát, az okok keresését. A népszámlálásban részt vevő tanítók is fizetésük gyarapítása érdekében vállalták ezt a munkát. Ugyanakkor hasznos is volt, mert pótolta az akkor még nem szokásos családlátogatást is.

Külön említést érdemelnek az iskola-egészségüggyel foglalkozó részek. Képet kapunk az iskolaépületek állapotáról, az osztálytermek zsúfoltságáról, szellőzetlenségéről, a fertőző betegségekről, de az új technikai felszerelések megjelenéséről is. A tanulmány kifejezi azokat a vágyakat is, amelyekkel több tanító is foglalkozott, aki a 20. század elején megpróbálta előre látni a jövőt, a technika fejlődésének hasznát. Száz évvel később olvasva mindezt, kénytelenek vagyunk szembesülni a múlttal, beteljesült és be nem teljesült vágyakkal, és önkéntelenül is a mai kor kihívásai jutnak eszünkbe.

A kötet egy fejezete azt a szép gondolatot fejezi ki, amely a tanítók összetartására, összefogására s önzetlenségére utal, s ennek kapcsán az Eötvös-féle pedagógusnemzedék jeles képviselőinek e téren elért eredményeiből mutat néhány nagyszerű példát. (Pl. Eötvös-alap, Ferencz József Tanítók Háza.) Óhatatlanul is elgondolkodik az olvasó azon, hogy a tanítóság árnyakkal, nehézségekkel átszőtt helyzete milyen tettrekészséget, milyen kiváló emberi tulajdonságokat (jótékonyság, szociális érzékenység) hozott felszínre. Ebben a korban óriási jelentőségük volt a közösségteremtő, a közösséget összetartó egyéni teljesítményeknek.

Ezt a gondolatot teljesíti ki Baska Gabriella Életrajzok, intézmények című írása is, mely tizenöt személy és hét intézmény lexikonszerű bemutatásán keresztül győz meg arról, hogy azok a tanítók, "akik valamilyen szerencse, kitartás, jobb anyagi háttér, szellemi igény (...) folytán, magukat tovább képezve, vezető egyéniségekké, olyan meghatározó személyiségekké váltak, akik munkájukkal, legtöbbször tankönyvírói és egyesületi szervezői tevékenységükkel a korabeli magyar szellemi életre is befolyással voltak".

Értékes része a könyvnek, hogy a pillanatnyi helyzetek, törekvések, állapotok bemutatása mellett a Néptanítók Lapja hasábjain megjelent komolyabb tanulmányokból, vitákból is közöl részeket, köztük azokat, amelyeknek egy-egy eleme visszaköszön a kötet más fejezeteiben (pl. fizetés és színvonal).

Mi foglalkoztatta a szakmai közéletet? Nagy Mária tanulmánya - Önbecsérzet és tudásvágy - két nagy területet vizsgál, az egyesületi életet és a közszellemet, valamint a tanítók szakképzettségét. Érdekes kettősségként említi a szerző a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és lapja, a Néptanítók Lapja, illetve a szerzői gárda (a tanítóság és a kultuszminisztériumhoz közelállók) szándéka és a tanítóság kritikai állásfoglalása között időnként felmerülő nézetkülönbségeket. A ma olvasója olykor ugyanolyan ostorozó, a hiányokat felnagyító szemlélettel találkozhat.

A kötetet pergő válogatás zárja a korabeli szaksajtó írásainak rövid részleteiből. Érdeklődést felkeltő névmutató, térképek és statisztikai adatok gazdagítják a munkát, valamint a kor hangulatát idézik a néptanítók fényképei és a különböző (felekezeti, városi, falusi stb.) népiskoláknak egykor a levelezőlapokon bemutatott ábrázolásai, amelyek a korfestés mellett az építés eltérő színvonalára is utalnak.

Nemcsak a neveléstörténet iránt érdeklődők, hanem minden, a tanítóság valós emberi és társadalmi problémájára érzékeny, a jelentős kulturális eredmények iránt nyitott olvasó számára érdekes ez a könyv. A kötet olvastán szemléletbeli és érzelmi kulturáltság tárul elénk. Mintát ad arra, hogyan is lehet "megszondázni" a múlt egy részletét, jelen esetben egy évet úgy, hogy abból egy egész korszakra, annak hangulatára, a tanítóság helyzetére, a szakma erényeire és gondjaira lehessen következtetni. A következtetések korrektek, visszafogottak, s mindenütt jelzik a korlátokat. Kiemelhetjük az új módszertani elemeket, amelyekkel a kötetből tudást merítve gyarapítani lehet a kutatásokat. A három szerző írása az egyéni hang megőrzése mellett azonos megközelítéseket tükröz, és érződik felfogásukban az összehangoltság. A könyv érdekes, olvasmányos, tanulságos, mintát ad a további kutatásokhoz, arra bátorítva a szerzőket is, hogy - nagyobb mintát is alapul véve - teljesítsék ki kutatásaikat, amelyeknek eredményeképpen sok elemmel gyarapíthatják még neveléstörténeti szakirodalmunkat, s tágítják szemléletünk forrásait.

Baska Gabriella - Nagy Mária - Szabolcs Éva: Magyar tanító, 1901. Pécs, 2001, Iskolakultúra. Iskolakultúra-könyvek 9.

Horánszky Nándor

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.