2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 február

Tanárok az iskolapszichológiáról

2009. június 17.

A szerző mintegy száz középiskolai tanár véleményét dolgozta fel az iskolapszichológia iskolai helyének, szerepének, feladatának meghatározása és a mindennapi gyakorlatban való meghonosodása érdekében.

Hegyiné Ferch Gabriella

Tanárok az iskolapszichológiáról

"Óriási értéke van annak, ha megengedhetem
magamnak, hogy megértsem a másik embert."
C. R. Rogers: Ilyen vagyok

A pszichológiai szemléletmód létjogosultságát ma már az iskolák többségében elfogadják. A pszichológusok munkáját egyre élénkülő érdeklődés kíséri, a szakmával kapcsolatos irreális elvárások, mítoszok és egyedi, rossz tapasztalatok jelen vannak még a pedagógus-pszichológus viszonyban. Napjaink nevelőintézményeinek számos olyan szocializációs zavarral kell szembenéznie, mely a problémák rendszerszemléletű megközelítését és a segítő szakemberek szorosabb együttműködését igényelné.

Az iskolapszichológiával egy 1980-as évek végén szervezett 30 tagú munkacsoport tagjaként kerültem személyes kapcsolatba.1 A többiekhez hasonlóan engem is vonzott az új feladat kihívása. Ekkor egy nagy létszámú fővárosi gimnáziumban, a tantestület tagjaként kereshettem az iskolapszichológus "létezési módját", működési feltételeit. A beilleszkedést egy viszonylag hosszú kapcsolatfelvételi időszak jelentette, melynek során körvonalazódtak a kooperáció lehetőségei.

Elsőrendű feladatomnak tekintettem, hogy személyes kapcsolatot teremtsek kollégáimmal, megismerjem gondjaikat, tanári attitűdjeiket, "értékfilozófiájukat". Ezért kérdeztem meg közel száz tanárkollégám véleményét az alábbi kérdésekkel kapcsolatban:

  1. Van-e helye, szerepe az iskolapszichológiának az iskolában?
  2. ilyen szervezeti keretek között működjön, szervezetileg és szakmailag kihez tartozzon? (Az iskolában a tantestület tagjaként vagy külső konzultánsként legyen jelen?)
  3. Mely főbb feladatok tartoznak a hatókörébe?
  4. Hol látja legfontosabbnak a pszichológus-pedagógus együttműködését?
  5. Személyes konfliktus esetén kérné-e az iskolapszichológus közreműködését?
  6. Tagja lenne-e egy olyan pszichológiai kiscsoportnak, melyet pszichológus vezet?

A nondirektív interjúk az adott pedagógus által megjelölt időpontban zajlottak tanári szobában, szertárban, könyvtárban, viszonylag intim körülmények között. A beszélgetések átlagideje 50 perc (legrövidebb fél óra, leghosszabb két és fél óra) volt. Úgy vélem, ez meglehetősen hosszú idő ahhoz képest, hogy a kollégák általában szabadidejük rovására folytatták a beszélgetést. Az interjúra való felkérésemet valamennyien komolyan vették. A kérdések megválaszolásakor sok szó esett azokról az általános és személyes gondokról is, melyek a pedagógus közérzetét, munkakedvét negatívan befolyásolják.

Az interjúk gazdag anyagából a fenti kérdésekre adott válaszokból próbáltam kiválogatni a legjellemzőbbeket: elsősorban azokat, melyek a személyes önfeltárásra vagy belső szervezeti konfliktusokra vonatkoznak.2

Szemelvények az interjúk anyagából

A kérdésekre adott jellegzetes válaszokat fésületlenül szeretném idézni, kerülve a válaszok túlzott értelmezését.

Az első kérdésre (Van-e helye, szerepe a pszichológiának az iskolában?) a tantestület egységesen pozitív választ adott, néhányan fenntartásaikat fogalmazták meg. Valamennyi interjúalany megegyezett abban, hogy az iskolapszichológus munkájára szükség van.

"Mindenképpen az iskolában legyen, a közelség a legfontosabb, a lelkipásztor is mindig a hívei között van."

"Ismeretlenhez nincs bizalom, a kollégák zöme nem érzi partnernek, ha kívülről próbál beavatkozni az iskola életébe, felületes információi lehetnek."

"Benn kell lennie, a belső »érdekviszonyokat« ismernie kell."

A második kérdésre adott válaszok során (Milyen szervezeti keretek között működjön, szervezetileg és szakmailag kihez tartozzon? Az iskolában a tantestület tagjaként vagy külső konzultáns jelleggel működjön?) szinte valamennyien hangsúlyozták, hogy a pszichológus az iskolában dolgozzon a tantestület tagjaként. Néhányan úgy gondolták azonban, hogy nem szerencsés, ha közvetlenül az iskola igazgatójához tartozik.

"Legyen önálló, senkihez ne tartozzon, ez a feltétele, hogy működni tudjon."

"Semmiképpen ne az iskolához, közvetlenül a minisztériumhoz tartozzon."

"Ha az igazgatósághoz tartozik, senki nem megy hozzá."

És egy elgondolkodtató vélemény: "Az igazgatóhoz tartozzon, de csak akkor, ha az kiáll mellette, hogy szét ne cincálják."

Egyetlen tanár fogalmazott így: "Az iskolától úgy legyen független, hogy a híd szerepét töltse be az iskolavezetés és a tanárok között."

Tanulságosak voltak az iskolapszichológiai munka iránti elutasító attitűdöt tükröző vélemények is elsősorban az indokok miatt.

"Fenntartásaim vannak a pszichológiával kapcsolatban; ha a tanítás folyamán a tanár képtelen arra, hogy segítsen a gyereknek, akkor közvetlen eszközökkel (mert a ti eszközeitek közvetlenek) nem tudom, lehet-e segíteni."

"A tanároknak kellene »pszichológusoknak« lenni."

"Szerintem szükséges és fontos, de meg vagyok róla győződve, hogy a kollégák nagy része ezt nem ismeri el. Van, aki ezt kimutatja, van, aki nem. Egy problémás gyermek esete X vagy Y tanárhoz is elvezethet, ebből következik, hogy számtalan dolgot nem lehet megoldani. Ez akkora gátja a működésnek, hogy ez már lidércnyomás!"

"Szükség van rá, de a jó kifutás reális esélyét nem látom. Ha mi tanárok normálisan bánnánk a gyerekekkel, ahogyan kell, akkor egy-egy gyerek »feltérképezésében« egy sajátos módszer megválasztásában mintegy »tanácsadó« szerepben tudna segíteni a pszichológus. Azonban a fásultság, a gondok, a felelősségelhárítás felerősödött. A problémák iránt már nagyon különböző módon vagyunk érzékenyek."

"Remélem, szükség van rád, és fordulnak hozzád!"

"Remélem, hogy nemcsak a jelentéseidet írod!"

"Ki nem állhatom a mondvacsinált státusokat, csak ha emberformáló erő van benne! Legyen itt a pszichológus - az az előnye, hogy nemcsak eseteket lát, hanem folyamatában látja a problémákat, de nehogy »felülről« közölje az észrevételeit, hogy az osztályfőnök semmit nem tud, a pszichológus pedig mindent tud. Egyiknek sem szabad fensőbbségesnek lenni, a saját értékítéletét egyedül üdvözítőnek tartani!"

"Meg van annak a gyereknek apja is, anyja is, erről ne feledkezzünk meg. Nem szabad, hogy a gyerekben kialakuljon egy betegségtudat, egy köldöknézés vagy egy olyan hibáztatás, hogy minderről a környezete tehet, és akkor iskolaellenessé válik. Ne a bűnbakot keressük! Nálam a gyerek is ember, engem a gyerekeim neveltek a legtöbbet…!"

Egy kolléga a "viszontinterjú" módszerével él. Visszakérdez, adminisztratív módon szeretné tisztázni: Milyen szempontok alapján indították a kísérletet? Kikkel kell foglalkoznia? Mire jó ez az egész? Hogyan mérhető az iskolapszichológusi munka hatékonysága? Majd mikor ezekre a kérdésekre a legjobb tudásom szerint próbálok válaszolni, megerősít abban, hogy ő "iskolapszichológus-párti":

"Nehéz kenyér, nem irigyellek ezért a munkáért, egyre több az ide-oda csapódó, sodródó gyerek, akikkel foglalkozni kell. A kollégák durván belegázolnak a gyermek lelkivilágába, ezt te is fogod tapasztalni."

"Igen komoly fenntartásaim vannak a pszichológiával kapcsolatosan. Az egész családom tele van pszichológussal. Egyik rokonomnál ostobán agresszív viselkedést tapasztalok. Stílusára jellemző, hogy végtelen jóságát végtelen erőszakossággal párosítja. A gyerekek nevelésével kapcsolatban a nevelés elsődlegességét hangsúlyoznám. A pszichológus sokat tudna segíteni, ha »olyan ember«, aki meg tudja nyerni a gyermek bizalmát."

"A pszichológia oldaláról nem lehet megváltoztatni az embereket, oktatni kellene a pszichológiát. Korábban szerepelt is a gimnáziumi tantárgyak között. Nagyon fontos, mert a tantestület műveletlen, ez a gondolkodásának egy elhanyagolt része."

"A »psziché« szörnyen szégyellni való dolog, a kultúrában és a fejünkben sincs helye a mentális egészségnek. Az egészségügy is azért van ilyen silány állapotban. Az emberség egy kiüresedett fogalom. Magunkat nem becsüljük, ezért mást sem tudunk becsülni. Ott kezdődik, hogy mit feltételezek a másikról."

"A pedagógusok pszichológiai kultúra nélkül kerülnek ki a képzésből. Egyesek azt gondolják, hogy a pszichológus csak arra jó, hogy mentegesse a gyermek bűneit a pedagógusnál. Érzem a létjogosultságát az iskolai pszichológiának, csak korábban rossz tapasztalataim voltak, a pszichológussal a korábbi együttműködési kísérletek kudarcba fulladtak."

Egy pályakezdő kolléga sommás véleménye:

"Szerintem nincs semmi értelme." Ő az egyetlen kolléga, aki nyíltan felvállalja elvi fenntartásait is. Szeretnék tőle több indoklást hallani, de a választ elhárítja, mondván: "Nem tudom, abszolút nem értek hozzá. Szerintem ezeket a problémákat mi is meg tudnánk oldani, ha…"

A harmadik kérdés az iskolapszichológus főbb feladataira vonatkozott. A feladatok rangsorolásában az első helyen a tanulóknak nyújtott egyéni pszichológiai tanácsadás áll.

"A gyerekeknek nagy szükségük van arra, hogy meghallgassák őket, hogy kibeszélhessék magukat, a saját lányomon is látom. Neked jobban kitárulkoznak, ezért az egyéni tanácsadást tartom fontosnak. Még az osztályfőnöki munka segítésénél is fontosabb, hogy legyen valaki, akihez bármikor elmehet, de ne csak a sebeiket nyalogassák. Bár sokszor jogosak a sérelmeik. Például az osztályomból az egyik gyerek panaszkodott: beteg volt, a tanár feleltetni akarta, a lány kimentette magát, erre a tanár közölte, hogy másnap »bezúgatja«. Érzem az egyéni tanácsadás szükségességét, a diákok önismeretével bajok vannak, sok az önmagát túlértékelő gyerek, akit sajnos a szülei is túlértékelnek. Rengeteg tanulási, családi és egyéni probléma van, amiben mi nem tudunk segíteni, a gyerekek nehezen megközelíthetők. Minden olyan problémával foglalkozzon a pszichológus, ami a gyerekeket »feszíti« (magatartási, közösségi, iskolán kívüli problémák)."

"Szükséges lenne elsőtől kezdve kiszűrni azokat a gyerekeket, akikkel foglalkozni kell, akiknek segíteni kell a beilleszkedésben. Sokszor mi is elhárítjuk, ha problémája van a gyereknek, sok tanár úgy gondolkodik, hogy az nem is tartozik rá."

"A nagy osztálylétszám miatt a tanár »kívülálló«, a pedagógusokkal nem lehet mit kezdeni, de a gyerekekkel még lehet. Az életkori sajátosságok is indokolják a tanácsadást, ennél a korosztálynál a legfontosabb a pszichológiai segítségnyújtás, mert kicsúsznak a tanár kezei közül."

"A pszichológus nem a tanárért van, nem tud a tanári problémákon segíteni, ha a felsőbb hatóság nem tud, akkor ő hogyan tudna? Van, aki 15 éve itt van, és teljesen alkalmatlan a tanári pályára. Tehát a diákokat segítse."

A másik legfontosabb feladatként az osztályfőnökökkel való együttműködést, az osztályfőnöki munka segítését jelölték meg. A vélemények szerint itt az alábbi feladatok adódnának:

  • rendszeres és folyamatos konzultáció az osztályfőnökökkel a problémás gyerekekről,
  • osztályfőnöki órán végzett pszichodiagnosztikai vizsgálatok:
    • tanulási prognózisvizsgálat első osztályban
    • közösségfejlesztés (szociometria)
    • pályaválasztási tanácsadás
    • vizsgálat a fakultáció megválasztása céljából
  • osztályfőnöki órák tartása előre megbeszélt vagy a pszichológus által javasolt témákból (önismereti, egészségnevelési, pedagógiai, pszichológiai témák)
  • hospitálás tanórákon (mindössze ketten javasolták)
  • gyermekvédelmi munka (szintén csak ketten javasolták)
  • részvétel az osztályfőnöki munkaközösség értekezletein (beszámolók, pszichológiai előadás, esetismertetés megtartásával)
  • egyéni konzultáció osztályfőnökökkel, szaktanárokkal.

A pszichológus és pedagógus konzultációjának a tárgyát a többség szerint a gyerekekkel kapcsolatos problémák adják. Néhányan azonban egy olyan "szolgáltatás" lehetőségét is felvetik, amely a tanár mentálhigiénés állapotán segít. Az egyik pedagógus például így fogalmaz: "A tanárnak a közérzetét is javíthatja, ha valakinek elmondhatja gondjait, az én vívódásaim oldódnak meg vele."

A beszélgetések alapján kényes téma a tanár-diák és a tanár-tanár konfliktusok kezelése. Sok tanár szerint szinte mindennaposak az ilyen konfliktushelyzetek, melyek inkább elmérgesednek, mintsem megoldódnának, s orvoslásukra az iskolai gyakorlatban sem léteznek konstruktív konfliktuskezelési minták. Hiányzik az egymás iránti tolerancia, a felek a nyílt konfrontációtól félve, a "színfalak" mögött növesztik sérelmeiket intrikus vagy önsajnáltató panaszkodással. Gyakori eset, hogy akkor történik - az általában elhibázott - beavatkozás, amikor a probléma már túlnőtt önmagán:

"Állandó tanári konfliktusokba botlok, állandó problémám ez a feszültség."

"Borzasztó ez a klikkesedés a tanárok között, sokan a gyerekek előtt szidják a másik kollégát."

"Nagyon sokan átnéznek a másikon, indokolatlanul."

"Nem tudjuk a problémákat nyíltan megbeszélni. Nagy probléma az autokrata tanárokkal való szembenállás, meg nem értettség."

Óvatos javaslatok hangzanak el arra vonatkozóan, hogy ezeket a problémákat is vizsgálja meg a pszichológus. Az egyik kolléga így fogalmaz: "A pszichológus szerepe a békéltetés diák-diák és tanár-diák konfliktusokban."

Néhányan azt javasolják, hogy tartsak elméleti előadásokat a tantestületnek, és ezeket kövesse megbeszélés és vita.

Nem véletlen, hogy ugyanabban a témában (tanár-diák konfliktus) két egymásnak merőben ellentmondó javaslat is megjelenik.

1. "Ha a gyerek nem szimpatikus - ha a gyerekkel nem nagyon értek szót -, segítsen a pszichológus!"

2. "Az osztály életébe és főleg a tanár-diák konfliktusokba ne avatkozzon bele az iskolapszichológus, ezeket a tanároknak kell megoldaniuk."

Elgondolkodtató, hogy mindössze ketten tartják iskolapszichológusi feladatnak az iskolavezetéssel történő konzultációt. Ennek eredményességét illetően sokkal inkább pesszimista vélemények hangzottak el. Néhány kollégában él a gyanú, hogy az iskolapszichológus az igazgató "beépített emberévé" válik, vagy legalábbis ebbe a gyanúba keveredik, ha túlságosan gyakran fordul meg az igazgatói irodában.

A diákokkal végzett csoportmunka fontosságát kevesen említik. Két osztályfőnök javasolja a pszichológiai csoportfoglalkozásokat, önismereti vagy pályaválasztási célból. A tanórán kívüli foglalkozásokkal kapcsolatban a tanárok borúlátóak, hiszen sok a 0. és a 7., 8. óra, s a diákokat még vonzó iskolai programokra is nehéz tanítás után ott tartani.

"Szimpátiával viszonyulok a pszichológiához, hasznosnak tartom, hogy önismereti játékokat játsszanak a gyerekek. A pszichológus az öntudatos emberré váláshoz adjon segítséget." "Igényelném, hogy ne notórius pszichoanalitikusok foglalkozzanak a gyerekekkel, hanem olyanok, akiknek még lelkük van."

A negyedik kérdésre (Hol látja legfontosabbnak a pszichológus-pedagógus együttműködését?) adott válaszok azt tükrözik, hogy a pedagógus-pszichológus együttműködés elsősorban az osztályfőnökökkel folytatott konzultáció során valósulhat meg. Arra vonatkozóan is elhangzott néhány javaslat, hogy a pszichológus vegyen részt az osztályozó konferenciákon, foglalkozzon a minősítés és az értékelés problémáival. A szülőkkel való kapcsolattartást és tanácsadást mindössze két kolléga említette meg.

Az adott téma kapcsán több kolléga általános pedagógiai problémákat fogalmaz meg:

"A tanári munkában nem kerülnek felszínre az egyéni problémák. Nincs lehetőség, energia, idő a nevelésre. A szakma dominál, a szakmai felkészültség a fontos, mert nap mint nap megméretik az ember. Főként az egyéni problémák megoldásában kell segíteni a diákoknak. Tehát a lelki egészségvédelemben látom a fő szerepedet."

"A gyerekek egyszerre túlterheltek és elkényeztetettek, viselkedésükben a "rossz értékrend" elleni lázadás érezhető. Az iskolában egyszerre van jelen a könyörtelenség és a szabadosság. Rengeteg a frusztráció és az elégedetlenség. A gyerekek nem próbálják ki saját erejüket, nem jelenik meg a fegyelem, önfegyelem igénye."

"Megszállott szenvedélyességgel ragaszkodni kellene a humán értékekhez. A tolerancia alapmagatartás kellene hogy legyen. Ritka a morális tartással, egészséges önbecsüléssel bíró tanár. Szilárd, de folyton mozgó egyéniségnek kellene lenni, ezzel szemben a mostani harcmodor a »dörzsöltségre nevelés«. Vagy kisebbrendűségi érzéssel küzdünk, vagy a tanár a gőgös, dölyfös, tévedhetetlen."

"A tanügyi szemlélet megmételyezi a légkört, a szolidaritás teljes hiányát látom, egymást is megbélyegzik, kibeszélik. A pedagógiánkból hiányzik az értelmes életre nevelés."

"Ne foglalkozzunk olyan sokat önmagunkkal, az állandó sirámok pesszimistává és megalkuvóvá teszik a tanárt."

"A közösség fogalmát sajnos lejáratták, hol van ma a közösségi nevelés? Hol az ifjúsági mozgalom?"

"Az iskolapszichológusnak kellene a tanárok pszichéjével is foglalkozni. Iskolába tanárnak az megy el, aki a gyerekeken keresztül szeretné önmagát gyógyítani. És nagyon fél a kontrollkörnyezettől."

"A tanítás emberi kapcsolat, a mai középiskola nem emberséges. A gimnázium által közvetített tudás leértékelődött, az osztályzatokért, a pontokért folyik a harc. Az iskolai érdemjegy a továbbtanuláshoz szükséges, a jó tanulók így nem biztos, hogy szellemileg fogékony, művelt emberek lesznek. Azt tanulják meg, hogyan kell önmagukat »menedzselni« a tanárnál. Aki pedig szorgalmas és tanul, annak nincs ideje olvasni, művelődni, baráti, rokoni kapcsolatokat ápolni."

"Jobban kellene törekedni arra, hogy a gyerek tudását feltérképezzük, ne csak a kiválókkal foglalkozzanak a tanárok. A kialakult tanulói közömbösség láttán a tanár elfásul, ez deformáló."

"A toleranciát magunkkal szemben igényeljük, nem a diákjainkkal szemben. A tanár teljesen kiszolgáltatott, hiába van mögötte tapasztalat. A közoktatás-politikai helyzetet kellene megváltoztatni, ezt nem lehet bírni! A tananyag zsenikre van szabva. Azért olyan nagy a kényszer a diákban arra, hogy ne gondolkodjon, mert megemészthetetlen a tananyag. Semmit sem súlyoznak, alacsonyak az óraszámok. Rossz a légkör, egyik tanár a másikat akarja lejáratni, a tanulmányi versenyeken néhány tanár »homorít«, de sok esetben nem érdemel elismerést."

"Az iskolapszichológiát azért tartom nagyon jónak, mert engem nagyon érdekel. Freud összes művét eredetiben végigolvastam, rengeteg pszichológia tárgyú könyvet elolvastam, ha úgy tetszik, ez a hobbim. Az Ödipusz-komplexusról írtam a szakdolgozatom. Javaslom, hogy néhány témát dolgozz ki, tegyél ki egy plakátot, hogy »hívjatok ebben és ebben a témában!« Önismeretről rengeteget olvastam, de én ezt osztályfőnöki órán a saját értékrendszeremen keresztül adom át, és mindig hozzáteszem a gyerekeknek, hogy ez a saját véleményem. Nem értették meg például, mi a hivatástudat, nem értik, hogy nyelvtanár létemre miért nem egy jól fizető helyen dolgozom. Osztályfőnöki órákra szülőket is hívok, ki mihez ért, jöjjön el és beszéljen róla a gyerekeknek."

Az ötös kérdésre (Személyes konfliktus esetén kérné-e az iskolapszichológus közreműködését?) adott válaszok ellentmondásosak, óvatos pesszimizmust tükröznek.

"Számomra akkor van értelme ennek a munkának, ha elhárító rendszerként működik, a súrlódásokat próbálja csökkenteni."

"Békéltetőként igényelném a segítségét."

"Igényelném a segítségét, egészen másképpen fog hozzá egy pszichológus egy gyerekhez, mint egy tanár. Ha valaki kilóg a sorból, vagy konfliktusba kerül a tanárral, ahhoz már pszichológus kell."

"Attól függ, milyen a pszichológus. Küldtem már gyermeket pszichológushoz, annak semmi értelme nem volt, a gyermek még ziláltabb lett. Durván próbáltak beavatkozni. Ha pszichológiai intézménybe megy a gyerek, az kifejezetten megbélyegző!"

"Nem tudom, hogy külső segítséggel meg lehet-e oldani, ha a családban eredendően nem kap segítséget az ember, nem biztos, hogy szakember segítségét kéri."

"A régi pszichológushoz az osztályomból sokan jártak, de ez csak felületi kezelésnek bizonyult. A te munkádat is nagyon háládatlannak tartom. Nem hiszem, hogy személyes konfliktusokban közreműködhet a pszichológus."

Arra a kérdésre, hogy tagja lenne-e egy olyan pszichológiai kiscsoportnak, melyet pszichológus vezet, sokan igennel válaszoltak, azonban ez az igen nem a cselekvőképes szándékot, inkább egy természetes kíváncsiságot jelzett a pszichológiai csoportműfajok iránt. A lehetőséget elutasítók közül többen hivatkoztak túlterheltségre, időhiányra, szervezési nehézségekre.

Összegzés

Az iskolapszichológusi munka hatékonyságának egyik lényeges feltétele az iskola fogadókészsége. Tapasztalataink szerint az általános iskolainál többnyire merevebb a gimnáziumi struktúra, és a konzervatívabb nevelői légkör miatt itt nehezebb feladata van az iskolapszichológusnak, mint az általános iskolában.

Úgy gondolom: a pszichológusnak el kell fogadnia, hogy az iskola szükségleteihez igazítsa tevékenységét, de nem mondhat le arról a hosszú távú célról, hogy a tanárok mentálhigiénés aktivitását életre hívja. Ne csak deklarált elvekben legyen az iskolapszichológiának korszerű "filozófiája", hanem a szemléleti megújulásnak próbáljon a mindennapi gyakorlatban, társas interakciókban érvényt szerezni. Ehhez nyújt segítséget a szociálpszichológiai szemlélet, mely legközelebb áll a hétköznapi élethez, hiszen mindennapi életünket irányító jelenségek megértésére és magyarázatára törekszik. Nagy előrelépést jelentene, ha a pedagógus-pszichológus konzultációs módszerek meghonosodhatnának az iskolai gyakorlatban.

Az interjúk készítése óta eltelt néhány évben az iskolapszichológia az adott intézményben az iskolai élet részévé vált. A tanárokkal folytatott konzultáció (mint a pedagógus-pszichológus együttműködés modellje) is lassan megtalálja megvalósulási formáit.

Örvendetes tény, hogy egyre több tanár vesz részt a pszichológiai csoportokon lelki egészségének karbantartása vagy tanári készségeinek fejlesztése céljából. A pszichológiai kultúra iránti óriási igény megteremti azt a magközösséget, melyben az iskolapszichológus igazi szövetségesre lelhet.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.