2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 április

A szabadság természete

2009. június 17.

A szabadság természete

Lányi András szerkesztésében megjelent Természet és szabadság című humánökológiai olvasókönyv alapgondolatainak ismerete, megértése nélkül a 21. század küszöbén nehéz társadalmilag releváns és az emberiség hosszú távú érdekeit szem előtt tartó módon tanítani. A kötet a két éve működő humánökológia egyetemi szakirány hallgatói számára készült, így a pedagógusok jó része bizonyosan nem találkozott tanulmányai során még humánökológiai gondolatokkal. Arról szól, hogy az emberiség milyen szerepet tölt be a Földön, és hogy ennek a szerepnek hogyan kellene megváltoznia ahhoz, hogy az emberi civilizáció hosszú távon fennmaradhasson. A fenntarthatósággal kapcsolatos írások a pedagógusok számára tisztáznak igen fontos elveket. Ez a téma ma már a világ nagy részén rengeteg pedagógiai innováció elindítója, sőt, sokan a jövő pedagógiájának egységesítő, szervező erejét látják benne.

A Természet és szabadság című kötet nemcsak hiánypótló, hanem igazi "hiányteremtő mű": végigolvasása ugyanis mindenképpen hiányérzetet okoz. A 26 tanulmány közül nem egy megválaszolatlan kérdéseket tesz fel. Gyakorlati pedagógiai módszerek felkutatására és megalkotására vagy a tanulmányokban bőségesen hivatkozott szakirodalmi (filozófiai, közgazdasági stb.) forrásokban való elmélyedésre ösztönöz. Aki kezébe veszi a könyvet, az számítson rá, hogy egy szellemi út első lépéseit teszi meg, és készüljön fel arra, hogy gyönyörű, hosszú és sokszor nehéz út áll előtte.

A kötet négy nagy szerkezeti egységre tagolódik. Az elsőben a természettudományos megismerés természete kerül górcső alá, a másodikban az etika környezeti vonatkozásai képezik a vizsgálódás tárgyát, a harmadik rész az emberi társadalom környezeti hatásairól szól, a negyedikben pedig a fenntarthatóság alapelveivel ismerkedhetünk meg. A négy részt méltó keretbe foglalja a szerkesztő elő-, illetve utószava.

A bevezető a kötet legművészibb, legemocionálisabb része, összesűríti mindazt, amiről a könyv szól. Döbbenetes erővel ábrázolja egy környezetvédelmi akció drámáját, melynek során aktivisták farönkökhöz láncolva magukat, saját testi épségük kockáztatásával késleltették egy erdő kivágását. Érdemes lenne Graham Innes tanúságtételét feldolgozni a középiskolai irodalomórákon. A környezetvédelem azért ritka témája a művészeteknek, mert a környezeti történések általában nem emberléptékűek. Nincs bennük jó és rossz, a cselekmény lassan bontakozik ki. Graham Innes tanúságtétele a bizonyíték rá, hogy a környezetvédelmi konfliktusokat is lehet művészien ábrázolni. Az elvont globális problémák (környezetpusztítás, szegénység, államadósságok) ellen nehéz tiltakozni, de ha konkrét megnyilvánulásai megkereshetők (egy erdő kivágása), vagy vannak intézményesült formái, emberek által képviselt szervezetei (pl. Világbank, a WTO közgyűlése), akkor a konfliktus "megszemélyesítetté" válhat, azaz, van ki ellen tiltakozni. Ezek a konfliktusok pedig már könnyen válhatnak a művészet tárgyává.

A bevezető olvasása után több út áll előttünk a kötet további részeinek feldolgozásához. A könyv által kínált út a legnehezebb. A tudományos elmélyülés első lépcsőjeként az Előszó kínálkozik, ugyanis bemutatja a humánökológia tudományos alapjait. Ezek közül a legfontosabb a humánökológia környezetfogalma és a nyelv szerepéről vallott nézetek. A humánökológia környezet- (és természet-) felfogásának lényege, hogy a környezetet nem objektív létezőként tételezi fel, hanem azt vallja, hogy arról csakis az ember-környezet viszonyban van értelme beszélni. A ember-környezet viszonyhoz szorosan kapcsolódik a nyelv kérdésköre, amelyben a világhoz való viszonyunk kifejeződik. A humánökológia felfogása szerint a nyelv az ember környezetének szerves része, sőt alkotója. Az ember a világot leginkább nyelvi, gondolkodási képessége segítségével érti meg, a nyelv segítségével kerül viszonyba a környezettel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az ember világa elsősorban a nyelv világa. A nyelv pedig csak kommunikációban létezhet, ezért a humánökológia nem az egyént, hanem az egyének kommunikáló közösségét tekinti vizsgálódása kiindulópontjának.

Az Előszó olvasása után a pedagógusok számára a negyedik, a fenntarthatóság témakörével foglalkozó rész elolvasása ajánlott, hiszen a humánökológiának ez a területe került leginkább szoros kapcsolatba a pedagógiával. A fejezet hét tanulmánya kisebbfajta történelmi panorámában tárja elénk a fenntartható társadalom témakörét. A kötet egyik nagy erénye, hogy közreadja Gerett Hardin két lépten-nyomon hivatkozott tanulmányát, annak a tételnek kristálytiszta, tudományos bizonyítékai, hogy abszolút racionális, ésszerű egyéni döntések hogyan vezethetnek egy egész közösség csődjéhez. A közlegelők tragédiája kapcsán hozott döntések ésszerűsége abban rejlik, hogy egy adott pillanatban a döntést hozó egyén előnyére válnak. A közlegelőt közösen használja a közösség. Ha nincsenek szabályok a legelő használatára vonatkozóan, hogy ki, mikor, hány tehenet hajthat ki a legelőre, akkor egyéni nyereséget könyvelhet az, aki növeli kihajtott állatai számát. A konkrét példa: Adva van egy falu határában egy közösen használt legelő, melyen tíz gazda tíz tehene legel. Mindegyik szép, kövér és jól tejel. Az egyik gazda gondol egyet, még egy tehenet kienged a legelőre. Így már kicsit kevesebbet tejelnek a tehenek, mivel ugyanakkora területen többen osztoznak. Aki két tehenet legeltet, nyereségre tett szert, mivel a két tehene együtt többet tejel, mint azelőtt az egy tehene, a többi gazda viszont veszteséget könyvelhet el, mivel egy tehenük kevesebbet tejel, mint addig. Valószínű, hogy a többi gazda is követni fogja a példát, mivel senki sem szereti, ha veszteség éri. Azonban, ha egyre többen legeltetnek két tehenet, egyre kevesebb fű jut egy tehénre, mígnem egyszer csak annyira tele lesz a legelő tehénnel, hogy már nem tudnak tejet adni. A gazdák pedig csődbe mennek.

A közlegelők tragédiájának legfontosabb tanulsága az, hogy az egyéni racionalitás közösségi szinten csődhöz vezethet, ezért elengedhetetlen, hogy a közösség szabályozza a rendelkezésére álló erőforrások (közlegelők) használatát. A totálisan liberális gazdaságpolitika könnyen tönkreteheti az emberiség létalapjait. Megfelelő közösségi, állami, nemzetközi szabályozás hiányában a levegő, a talaj, az erdőségek, az óceánok könnyen a közlegelők tragikus sorsára juthatnak. A nyugati civilizáció történelme azt mutatja, hogy a közlegelők tragédiájának először be kellett következnie ahhoz, hogy az embert a természeten kívülre helyező nyugati közösségek elkezdjenek szabályokat alkotni megvédésükre. Így történt ez az ipari forradalom Angliájában a valódi közlegelőkkel éppúgy, mint napjainkban a tengerekkel. Csak remélhető, hogy az összes létfontosságú "közlegelőnket" sikerül idejében megvédenünk az értelmetlen pusztulástól.

Környezetvédelemmel foglalkozók körében a közlegelők tragédiája régóta ismert példázat. Hardin második tanulmányában a tudományban történő késleltetéseket mutatja be. Arról értekezik, hogy a tudományos eredmények sokszor megelőzik korukat. Felidézi, hogy A közlegelők tragédiája című tanulmánya igazából nem más, mint William Forster Lloyd 1833-ban publikált előadásaiban megfogalmazott gondolatok kiterjesztése. Hardin tehát egy régóta ismert tudományos elméletet élesztett újra ma már klasszikusnak számító tanulmányával.

Hardin két írását öt tanulmány követi az elmúlt 12 évből. Wolfgang Sachs tanulmánya a fenntartható fejlődés alapelveit mutatja be röviden.

Harman Daly és John B. Cobb Jr. a fenntarthatóság és a közgazdaságtan viszonyát elemzi. Élesen szembeállítja egymással a közgazdaságtan két eltérő megközelítését. Az egyik a krematisztika, mely a tulajdon és vagyon olyan manipulálását jelenti, melynek egyetlen célja a tulajdonos rövid távú anyagi nyeresége, a profit. A másik az oikonomia, a vagyonnal való olyan gazdálkodás, melynek célja a háztartás összes tagjának hosszú távú gyarapodása. A szerzők szemléletes példákkal illusztrálják azt, miképpen lehetne a világgazdaságot az oikonomia elvei szerint átalakítani.

A fenntarthatóság és a globalizáció, illetve az emberi boldogság összefüggéseit mutatja be Helena Norberg-Hodges két tanulmánya. Az első a globalizáció ellenpólusát, a lokalizációt, vagyis a helyhez kötődő kultúra és gazdaság kialakítására való törekvést mutatja be. A tanulmány fő ereje, hogy szinte konstruktivista pedagógiai alapokon áll. Gondolatmenete akkurátusan cáfolja a lokalizációval kapcsolatban elterjedt téves elképzeléseket, és mindennapi közérthető példákon keresztül mutatja be a lokalizáció előnyeit. A második tanulmány a fenntarthatóság pszichológiai oldalát mutatja be. Példával szemlélteti, hogy az egyén milyen élményvilággal, szociális kapcsolatrendszerrel rendelkezik egy lokalizáción alapuló, emberléptékű, fenntartható civilizációban. A filozófiai gondolatok mellett olyan apró hétköznapi lépéseket is felvillant, amelyeket vagy amelyekhez hasonlókat bárki megtehet annak érdekében, hogy jobban érezze magát, és hogy saját maga is tegyen valamit a fenntarthatóság érdekében.

A fenntarthatóságról szóló rész Donella Meadows és Dennis Meadows tanulmányával zárul. A tanulmány a fenntartható társadalom alapjellegzetességeit összegzi, amelynek alapvonásai nagy átfedést mutatnak a fenntartható fejlődés alapelveivel, mivel egy fenntartható társadalom a fenntartható fejlődés állapotában van. A tanulmány talán legértékesebb része a fenntartható társadalomban élő ember igényeinek, pszichológiai jellegzetességeinek bemutatása. Meadowsék szerint nem az emberi psziché jellegzetességei, igényei teszik a nyugati civilizációt fenntarthatatlanná, hanem azok az eszközök, melyekkel ezeket az igényeket kielégítik. A legfőbb probléma, hogy a nem anyagi természetű igényeket (megbecsülés, önazonosság, kreativitás) anyagi javak birtoklásával akarják kielégíteni. Ez az anyagi javak iránti csillapíthatatlan étvágyhoz vezet, mely csak úgy szüntethető meg, ha felismerjük, hogy az óhajtott cél eléréséhez rossz eszközt választottunk, és visszatérünk ezen igényeink kielégítésének valódi forrásához, az emberi közösségekhez, a kommunikációhoz. Így teremthető meg az olyan világ, mely jóval kevesebb energia- és anyagfelhasználás mellett, a mainál jóval magasabb szintű életminőséget tud biztosítani. Jól látható az eddig ismertetett gondolatokból, hogy a fenntartható fogyasztás elvei és a nevelés feladatai milyen szorosan összekapcsolódnak. Az emberiség hosszú távú érdekeit figyelembe vevő generáció akkor nőhet fel, ha az oktatásban-nevelésben ezeket az elveket megtanítjuk, érvényesítjük, a gyerekek világszemléletének részévé tesszük.

Fontos kérdés az is, miképpen vált a civilizált ember gondolkodásmódja olyanná, hogy egy fenntarthatatlan működésmódú világot teremtett. Erre a kérdésre válaszol filozófiai alapossággal a könyv első részének hét tanulmánya.

A hét tanulmány két irányból közelíti meg a kérdést, de abban közös, hogy az ökológiai válság mögött a civilizált ember természeti környezettel kapcsolatos gondolkodásmódját látja. Lynn White Jr., Theodore Roszak, Val Plumwood és Erazim Kohák tanulmányai történeti nézőpontból vázolják fel a nyugati civilizáció természeti környezettel kapcsolatos gondolkodásmódjának változását. Arne Naess, David W. Kidner és Gary Snyder írásai pedig a jelenlegi gondolkodásmód megváltoztatására tesznek kísérletet, javaslatot.

A könyv második része segítséget nyújt a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatban gyakran felmerülő kérdések megválaszolásához. Miért kell nekünk figyelembe vennünk más lények érdekeit? Miért nem tehetünk azt, amit akarunk? Ez a fejezet a filozófia etikai részébe vezeti be az olvasót humánökológiai szemszögből.

Aldo Leopold, Arne Naess és Gary Snyder írásai részletesen bemutatják a fenntarthatóság témakörének etikai alapjait, hozzájárulnak a témakörben használatos fogalmak (pl. mélyökológia) jelentésének tisztázásához, és ötletekkel szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a mindennapokban hogyan jelenhetnek meg a leírt elvek.

Leslie Paul Thiele tanulmánya a kötet központi jelentőségű, címadó műve. A szerző legfontosabb megállapítása, hogy sem a természetnek jogokat tulajdonító - vagyis az emberi civilizáció szabadságát korlátozó - biocentrikus, sem az emberi értelem és személyiség szabadságának az emberi világon túlra való kiterjesztésén fáradozó szociocentrikus irányzat szabadságfelfogása nem segíti elő a környezeti válság megoldását. Thiele Heidegger feltár(ul)ó szabadságfelfogását javasolja a szerző az ökológiai gondolkodás alapjául. A feltár(ul)ó szabadság azt jelenti, hogy a megismerésem által feltárom, felszabadítom a világot. Ebben az értelemben az ember a legszabadabb lény a világmindenségben. A világ ugyanis az ember számára tárul fel a legteljesebb mértékben. Épp ezért Heidegger szerint nem lehet morális egyenlőségjelet tenni az emberi lét és a többi létező léte közé. Az ember ugyanis az egyetlen létező, mely tudatában van a világ létezésének, és szabadsága van a világ minél alaposabb megismerésére. Ez csak úgy lehetséges, ha az ember minél nagyobb változatosságában, teljességében megőrzi a nem emberi világ létezőit is. Így szolgálhat a heideggeri szabadságfelfogás az ökológiai gondolkodás alapjául. Erre a gondolatra könnyen építhető egy etikai rendszer is, mely az embert mint tudatos lényt felruházza azzal a kötelezettséggel, hogy óvja, őrizze meg tudattal nem rendelkező léttársait. Heidegger szavaival élve legyen a "lét pásztora". Thiele szerint az ember azzal teheti a legjobbat a természettel, ha meglátja és tiszteli benne az emberi világtól való különbözőséget.

A Hans Jonas tanulmányában kifejtett gondolatok élesebb megvilágításba helyezik az előbbi tanulmányok elgondolásait. Jonas szerint minden etika alapfeltétele, hogy legyenek emberek, akik képesek jót, illetve rosszat cselekedni. Az ökológiai válság azonban hosszú távon éppen azzal fenyeget, hogy megszűnnek az emberi élet alapfeltételei. Az emberi tevékenység pedig ma már olyan mértéktelen, hogy etikai megfontolásokat kell alkalmaznunk a természeti világgal kapcsolatos cselekedeteinkben is, különben mindenféle etika megszűnik.

Hanspeter Padrutt írása zárja a kötet Környezet és etika című részét. Padrutt összefoglalja mindazt, ami szerinte hozzájárul az ökológiai válság kialakulásához, és rávilágít a legszükségesebb változásokra. A legnagyobb veszélynek a világ elgépiesedését látja. Ez alatt azt érti, hogy a világ minden szereplője (emberek, élőlények, tárgyak, szavak stb.) elveszti saját értékét, és csak egy gépezet, egy technikai folyamat részeiként értelmeződik. Ezt az almafa példájával mutatja be. Ma arrafelé halad a világ, hogy egy almafában vagy gyümölcsgyárat, vagy botanikai egyedet, vagy pszichológiai érzetet, esetleg kvantumcsomagot lásson. Pedig az almafa jóval több mindezeknél és mindez egyszerre. Az almafát egészében vizsgáló, önmagában értékesnek tekintő nézetek egyre inkább kiszorulnak a tudomány és a mindennapi élet területéről is.

Ha azonban semminek nincs önmagában értéke, akkor eljutunk a legalapvetőbb filozófiai kérdésig, addig, hogy jó-e egyáltalán, hogy valami van és nem a semmi tölti ki a világegyetemet. Minden filozófiai rendszer és minden ember ösztönös válasza erre a kérdésre az, hogy igen, jó hogy a semmivel szemben van valami. A pusztán technikai folyamatok részeként értelmezett, saját értéküktől megfosztott létezők világában ezt a kérdést egyre erősebben kell feltenni, és egyre határozottabban kell kiállni amellett, hogy a semminél jobb a valami.

A kötet harmadik része azt mutatja be, hogy milyen tényezők okozzák azt, hogy a társadalom élete lassan éppúgy elviselhetetlenné válik saját tagjai, mint a bioszféra számára. A humánökológia legfontosabb megállapítása talán az, hogy a társadalmi egyén nem létezik. A társadalom az emberek közötti viszonyokban létezik, tehát a társadalom léte csakis emberek közötti kommunikációban nyilvánulhat meg. A közösséget az különbözteti meg az egyszerű csoportosulástól, hogy tagjai valamiféle közös cél, közös örökség tudatában vannak. A kötet harmadik részét Nathan Keyfitz tanulmánya zárja, mely két tudományág, a biológia és a közgazdaságtan összehasonlításával igyekszik megvilágítani azt az alapvető kérdést, hogy vannak-e korlátai a növekedésnek. Az előbbi a korlátokat, az utóbbi pedig a fejlődés korlátlan lehetőségeit hangsúlyozza.

A kötetet a szerkesztő utószava zárja, melyben öt pontban foglalja össze a humánökológia az emberiség önpusztító magatartására vonatkozó felismeréseit. Ezek: a személytelen döntési mechanizmusok, a gazdasági racionalitás korlátlan alkalmazása, hit a technológia mindenhatóságában, menekülés a közvetlen tapasztalatoktól, illetve az apátia.

Az igényes válogatású kötet írásait látva egy apró hiányérzet felmerülhet az olvasóban: érdemes lenne ötvözni a humánökológiai és a humánetológiai gondolkodásmódot. A humánetológia az emberi viselkedéseket evolúciós szempontból vizsgálja. Sok tanulsággal szolgálhat a fenntartható társadalmak építői számára, ha figyelembe veszik a humánteológia felismeréseit, hiszen - mint Lányi is írja a kötet előszavában - a társadalmi viszonyokon kívül csak a biológiai egyén léte fogadható el objektivitásnak. Az ember biológiai lénye viszont történelmi léptékkel mérve rendkívül hosszú evolúciós folyamat eredményeképpen alakult ki, így csak az ember biológiai jellegzetességeit figyelembe vevő társadalom lehet olyan, amely hosszú távon megfelelő életminőséget tud biztosítani tagjai számára. Nem várható, hogy történelmi léptékű (pár száz, esetleg pár ezer éves) időtartam alatt az ember biológiai természete (mely millió évek alatt csiszolódott) idomuljon számára teljesen idegen társadalmi berendezkedésekhez.

Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Humánökológiai Szakirány. Budapest, 2000, Osiris Kiadó, 284 p.

Varga Attila

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.