2019. október 14., hétfő , Helén

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Sajátos nevelési igényű tanulók >> Sajátos nevelési igényű tanulók együttneveléséről...

A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált neveléséről – szülőknek

2009. június 17.

Fatalin Andrea

A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált neveléséről – szülőknek

2004. március

A szülők mindannyian várakozással teli izgalommal készülnek gyermekük születésére. A szimbiózis csodálatos időszakában álmodnak gyermekükről, elképzelik, milyen lesz, kész történeteket írnak jövendő életéből, és talán gondolatban már pályát is választottak magzatuknak. Ha megkérdezik tőlük, fiút vagy lányt szeretnének, újra és újra elhangzik a közhelyszerű válasz: mindegy, csak egészséges legyen! Amikor eljön a szülés/születés pillanata, minden szenvedést legyőz, hogy hamarosan karjukban tarthatják, láthatják. A szembesülés azzal, hogy a gyermek sérült – embert próbáló. Nem hiszem, hogy van kíméletes közlés. A sérültség későbbi felismerése során sem könnyebb az elfogadás. Az emberi természetből fakadóan okokat és felelősöket keresnek, és felteszik a kérdést, miért pont velünk történt.

Míg csak hallottak róla vagy látták a tévében, az utcán, távolinak, a más problémájának tűnt, valami olyannak, ami velük nem történhet meg. Most itt van, hallották a megváltoztathatatlant, sérült, más, mint a többi. Nehéz elfogadtatni önmagukkal, a családjukkal, barátaikkal, a társadalommal, hogy csemetéjük más. Túljutva az első sokkon rájönnek, hogy valami mást, valami pluszt kell nyújtaniuk neki.

Egyetemes emberi érték, hogy minden emberi élet értékes. Nem görcsös áldozatként, hanem belső meggyőződésből fakadóan hinnünk kell, hogy sérült gyermekünk felnevelése, a társadalomba való integrációja nem lehetetlen.

Kezdetnek olvassuk el egy olyan szülő levelét, aki megdöbbentő őszinteséggel vall a nehézségeiről.

„27 éves, többszörösen – többek között szellemileg is – fogyatékos fiatalember édesanyja vagyok. Fogyatékos gyermekünk szellemileg, testileg és beszédkészségét tekintve fogyatékos, de megtanult ülni és járni, szobatiszta, tud egyedül enni, öltözni és vetkőzni. Fogyatékossága nem teljes, résein átviláglik egyénisége. Megvan benne a legszebb emberi tulajdonság: tiszta szívből tud örvendeni. Meleg lénye méllyé és gazdaggá teszi életünket – de ez egyáltalán nem egyszerű. Mikor valakinek szülés után fogyatékos gyermeket helyeznek a karjaiba, akkor egy világ változik meg. Én ezt az első gyermekemmel kapcsolatban éltem át. Semmi tapasztalatom nem volt erre az életformára vonatkozólag. Nem volt menekvés. Tudom, nem egyedi sors ez. Mégis, az első szakadék, amelybe beleestem, az volt, hogy a környezetemben semmihez sem hasonlíthattam a helyzetünket. Fiatalok, gondtalanok, egészségesek voltunk, tele tetterővel. Boldog házaspár voltunk, örültünk, hogy gyermekeink lesznek, hogy családot alapítunk. Fogyatékos gyermekünk úgy érkezett hozzánk, hogy egyáltalán nem volt tekintettel képességeinkre, erőnkre, anyagi helyzetünkre. Küzdöttünk magunkkal, küzdöttünk fiunk életéért, de küzdöttünk a saját teljesítőképességünkkel, tehetetlenségünkkel, barátaink és rokonaink gyanútlanságával és az orvosok tanácstalanságával is. Kérdéseket tettünk föl, segítséget kerestünk, mindent megtettünk, hogy ezt a fogyatékosságot gyógyítsuk. Hosszú, többnyire eredménytelen út volt ez, de szükség volt rá a megismeréshez, az éréshez – ahogy akkoriban gyakorta mondogatták nekünk. A pokolba kívántuk ezt az »érést«, nem akartunk érni ezen az áron – egészséges gyereket akartunk, és szívesen maradtunk volna éretlenek. Következett a lázadás, a csalódás, a miért? keresése, azután pedig csatába szálltunk a gyermek megmentéséért. Ilyenféle gondolatok kergették egymást bennünk: szerencsétlenség történt, segítségre szorulunk, a segítség meg fog érkezni! Vártuk a segítséget, de az csak váratott magára. Senki sem jött, aki ezt mondta volna: »Segítek nektek, a dolog rendben lesz.« Megfagyott körülöttünk a légkör. Rokonok, barátok, szomszédok, munkatársak, főnökök, a háziorvosunk most talán rohantak hozzánk? Nem! Csak itt-ott észleltünk csekély, nagyon csekély közeledést, de az emberek nekünk akartak segíteni, a szülőknek – a gyermeket, a fogyatékos gyermeket egyáltalán nem fogadták el, ezt nekünk magunknak kellett megértetnünk e jóakaratú emberekkel. Amikor azonban fogyatékos gyermekünknek nem jutott hely a barátainkkal, rokonainkkal való kapcsolatunkban, akkor szülői mivoltunkban éreztük magunkat lealacsonyítva. Először a mindennapokkal próbáltunk megküzdeni, a nappalokkal és az éjszakákkal, mert éjszaka minden más, nagyobb a csend a szenvedő gyermek körül, tudatosabban érezzük a tehetetlenségünket. Amint a kimerültség első hulláma ránk tört, gyermekünket egy egyetemi klinikára vittük. A diagnózis olyan volt, mint egy ítélet: »Teljesen reménytelen eset – mondták – ez a gyerek soha nem fog ülni és járni, sőt fogai sem lesznek. Sok gondjuk lesz vele.« A gyerekkel a karunkban ott álltunk a férjemmel és sírtunk. Egyre nagyobb lett a távolság köztünk és a boldogabb szülők között. Világossá vált előttünk, hogy ez a gyerek soha nem lesz olyan, amilyennek szerettük volna. De szüksége volt ránk, sokkal inkább, mint bármely más gyereknek. Eltökéltük, hogy olyan környezetet teremtünk számára, amelyben növekedni és fejlődni fog. Tudják-e, hogy hová vezet ez? Megváltozik az ember, megkeményednek a vonásai, hogy a fogyatékos gyermeknek életteret teremthessen. Védtük őt és fogyatékosságát a rokonsággal szemben, a baráti körben, végül az ABC-áruházban – és közben elvesztettük áramvonalas formánkat. Két tábor keletkezett. Egyesek megbotránkoztak és eltávolodtak, mások éppen a fogyatékos gyermek miatt jöttek hozzánk. Hármasban az édesanyámmal neveltük föl ezt a gyereket lépésről lépésre – óvatosan, anélkül hogy a gyors fejlődés iránt a legcsekélyebb »igényt« támasztottuk volna. Közben sok váratlan és megindító öröm ért bennünket, kimondhatatlanul mély örömök, amelyek azonban oly szerények voltak, hogy mások nem érthették meg. Például rokonainkkal és barátainkkal gyermekünk életének huszonhét éve alatt nem sikerült elhitetnünk, hogy milyen őrült boldogok vagyunk, amikor gyermekünket hazaengedik szabadságra – ezt egyszerűen nem hiszik el nekünk. Körülbelül tizenhét éves volt, amikor úgy döntöttünk, hogy elengedjük a szülői házból. Ez nem volt könnyű és ma sem az számunkra – emberfeletti erő kell ahhoz, hogy elengedjük és idegenekre bízzuk. Azért cselekedtünk mégis így, mert hisszük, hogy mások is szeretni fogják. Az egészséges gyerekekhez hasonlóan ő is igényli az önálló életet, és mert úgy gondoljuk, hogy neki egy darabig akkor is tovább kell mennie az úton, amikor a mi életünk majd lehanyatlik.

A fogyatékosságnak van néhány rossz oldala, amit a kívülálló eleinte nem lát. Ilyen például a másoktól való függés. Fogyatékos gyerek esetében látható, milyen csekély dolgok is okozhatnak függőséget: valaki nem tudja egyedül befűzni a cipőjét, vagy az étteremben nem tudja egyedül elolvasni az étlapot. De amikor megengedtük neki, hogy egyszemélyes ülőgondolában menjen föl a hegyre, ahol a biztonsági öv hibás használata a biztos lezuhanást jelentette volna, akkor ez fantasztikus boldogság volt számára. Ez a szülői elhatározás és bátorság a mi részünkről fölért egy kötéltáncos mutatvánnyal, de az a hála, amely sugárzott a gyermek szeméből, aki rendkívüli érzékenységről tanúságot téve világosan érzékelte belső küzdelmünket – ezek a szemek, ez a hála, hogy megbíztunk benne, gazdagon megjutalmazott bennünket.

Nagyon nehéz kijutni a kiúttalanságból. Megértő, nem fogyatékos emberek tolmácsai lehetnek más nem fogyatékosoknak, akiknek nehézségei vannak. A fogyatékosok és hozzátartozóik azonban életfogytiglanra vannak ítélve. Nem bűntény miatt, hanem a sors miatt.

A fogyatékos gyerek növekedésének és fejlődésének döntő feltétele az, hogy a szülők mindenestül elfogadják. A beteg gyerek iránti odaadás a szülőkben erővé változik át, hogy el tudják viselni a megváltoztathatatlant, és hogy a boldogság határán váratlan örömöket fedezzenek fel. Önök most kíváncsiak lehetnek arra, beletörődöm-e abba, hogy fogyatékos gyermekem van. Hogyan mérhetném ezt le? Amikor alszom, még mindig meglátogat az a lehetetlen álom, hogy egy egészséges gyermek jön szembe velem – a lélek dacol egy kicsit a neveléssel, amelynek alávetettem. De nappal – mondjuk úgy, amikor ébren vagyok – teljes szívemből és mélységesen szeretem fogyatékos gyermekemet.” (Egy szülő)

A küzdelmes első évek, az orvostól orvosig rohanás, a különböző korai fejlesztések és számtalan terápia után előtérbe kerül az iskolaválasztás, a pályaválasztás, a munkába állás, egyáltalán a boldogulás az életben.

Mielőtt megismerkednénk azzal, milyen tapasztalatokkal rendelkeznek más országok, hogyan rendelkeznek a törvények, milyen gondolatokat vet fel hazánkban az együttnevelés kérdése, tisztázzunk néhány fogalmat.

A sajátos nevelési igényű gyermek (régen fogyatékos)

Az a gyermek sajátos nevelési igényű, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság esetén halmozottan fogyatékos vagy a pszichés fejlődés zavarai miatt a tanulási folyamatban tartósan akadályozott (pl. dyslexia).

Az integráció és szintjei

Társadalmilag elfogadottan az integráció lényege, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek beilleszkednek ép társaik közé. (Illyés, 2000) Lokális integrációnak nevezzük, amikor közös épületben folyik a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése ép társaikkal, de a gyermekek között nincs kapcsolat – külön osztály vagy csoport működik egy-egy iskolában vagy óvodában.

Szociális integrációról beszélünk, amikor tanórákon külön csoportban folyik a sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztése, de a tanórán kívüli időben együtt vannak ép társaikkal.

A funkcionális integráció esetében az együttnevelés az együttfejlesztés minden tanórára és foglalkozásra kiterjed. A teljes integráció akkor valósul meg, ha a sajátos nevelési igényű gyermek minden idejét együtt tölti ép társaival. A mai pedagógiai gyakorlatban megjelenik az inklúzió (befogadás) fogalma is. (Kőpataki, 2003)

„Az integrációval az egyéneket be kívánják olvasztani az iskola meglévő struktúráiba, míg az inklúziónál újra átgondolják a tanterv megvalósításának szervezeti kereteit és azokat a feltételeket, amelyekkel valamennyi tanuló haladását biztosítani tudják.” (Sebba) (Illyés, 2000)

Külföldi példák – a szülők szerepe (OECD-tanulmány, 1999)

A sérült és ép gyermekek együttnevelésére világszerte több példát találunk, az országok politikai célkitűzéseiben jelentős, lényeges és fontos elemként jelenik meg.

Általában a szülők és a különböző civil szervezetek az együttnevelés éllovasai. Az OECD által vizsgált országokban (Kanada, Olaszország, USA, Németország, Ausztrália, Nagy- Britannia, Izland, Dánia) a szülők aktív szerepet játszottak a fogyatékosság értékelésével kapcsolatos döntéshozatalban. Dániában például a szülő megakadályozhatja gyermeke fogyatékossá nyilvánítását.

A fogyatékosság jellegének és mértékének meghatározása egyéni alapon történik, pedagógusokból, pszichológusokból, orvosokból, szociális munkásokból álló team végzi. Egyre gyakoribb a szülő bevonása a team munkájába, akár tanácsadóként, akár a team tagjaként. A munkacsoportnak óriási szerepe és felelőssége van abban, hogy csak az igazán rászoruló gyermekek kerüljenek speciális intézménybe.

Kanadában a hivatalosan fogyatékosnak minősített és speciális iskolában elhelyezett gyermekek száma közelít a nullához.

Változó módon és mértékben kapcsolódhatnak be a szülők az iskolai nevelés-oktatás folyamatába. Kanadában az iskola irányításának is aktív résztvevői, annyira, hogy egyes területeken akár többségben is lehetnek, így közvetlenül befolyásolhatják az iskola politikájának alakítását. Itt megvalósult a szülők részvétele a teljes nevelési folyamatban. Természetesen a kiragadott példák nem általánosíthatók, nagy a változatosság abban, hogy mennyire látják szívesen az intézmények a szülőket a nevelés-oktatás folyamatában.

De érdemes megvizsgálni, mitől ilyen sikeres az együttnevelés például Kanadában.

  1. Nagy múltú az innováció, a folyamatos fejlődésre, fejlesztésre való törekvés.
  2. Szakszolgálatok működnek, melyek az intézményvezetők teljes támogatását élvezik.
    • A szakszolgálatok nemcsak a speciális nevelést igénylőkre figyelnek, hanem általános értelemben segítik a tanulók nevelését.
    • Rendszeresen és folyamatosan továbbképzéseket szerveznek.
    • A szakszolgálat munkatársait az intézmények igazgatói bevonják a vezetésbe (nemcsak a speciális neveléssel kapcsolatban).
  3. A szülők nem ügyfelek, hanem aktív szerepet vállalnak a nevelés-oktatás folyamatában.

A tanulmány alapján joggal gondolhatjuk, hogy az együttnevelésnek semmi nem szabhat határt. Minden gyermek, így a sajátos nevelési igényű is bevonható a többségi nevelés-oktatásba úgy, hogy ez, akár a sajátos nevelési igényű, akár az ép gyermekre negatív, hátrányos hatással lenne.

Érdemes-e akkor fenntartani a közoktatásban a speciális intézményrendszert? A válasz lehetne „nem” is.

Azonban a teljes körű integráció ellen a fenti országokban a szülők és gyermekek részéről a következő érvek fogalmazódtak meg:

  • A szülő szabad iskolaválasztási joga mellett azt szeretné, ha sajátos nevelési igényű gyermeke speciális intézményben, szegregáltan nevelődne.
  • A sajátos nevelési igényű gyermek pedig megfogalmazza vágyát, hogy sorstársaival szeretne együtt lenni.

Az integráció helyzete Magyarországon

A közoktatási törvény (1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról, módosításokkal egybeszerkesztett változat alapján, 2003)

Az ENSZ 1982-es világprogramját (Egyezmény a gyermekek jogairól) Magyarország is ratifikálta, mely támogatja a szülők azon jogát, hogy gyermeküket a lakóhelyükön, integráló intézményben helyezzék el.

A sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjára először 1993-ban biztosított lehetőséget a törvény. A közoktatási törvény 2003. évi módosításaival a legfontosabb tudnivalók a következők:

  1. Tilos a hátrányos megkülönböztetés és minden olyan közvetlen és közvetett különbségtétel (kizárás, korlátozás, kedvezés), amelynek a következménye az egyenlő bánásmód megszüntetése vagy akadályozása. Nem minősül azonban hátrányos megkülönböztetésnek a nevelő-oktató munka természetéből fakadó különbségtétel. A gyermek mindenek felett álló érdeke, joga a megfelelő színvonalú szolgáltatásokhoz, hogy minden segítséget megkapjon képességei kibontakoztatásához, személyisége fejlesztéséhez. (KT. 4. §)
  2. A tankötelezettség 6-8 éves kor között kezdődik és a gyermek 18 éves koráig tart. Sajátos nevelési igényű gyermeknél meghosszabbítható a 20. életévig. A szakértői bizottságok szakvéleménye alapján az intézmény igazgatója dönt a tankötelezettség kezdetéről és annak meghosszabbításáról is. Fontos tudni, hogy nappali rendszerű oktatást általános iskolában a tanuló abban az évben kezdhet utoljára, amelyikben betölti a 16. életévét, ha azonban a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, akkor ez az életkor a 19. életévre módosul. (KT. 6. §, 52. §)
  3. A tankötelezettség iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető, a szülő választása alapján. Ha felmerül, hogy a magántanulói státus a gyermeknek kedvezőtlen, akkor az illetékes önkormányzat jegyzője dönt arról, hogy a tanuló miként folytassa tanulmányait. (KT. 7. §)
  4. A szülőt megilleti az óvoda, illetve iskola szabad megválasztásának joga. Joga, hogy sajátos nevelési igényű gyermekét lakóhelyén járassa iskolába, a feltételek megteremtéséhez kérheti a polgármester segítségét. (KT. 13. §)
  5. A sajátos nevelési igényű gyermeknek joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő ellátásban részesüljön, attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. Ez történhet az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben vagy a többi gyermekkel együtt a többségi iskolákban. Az integráló intézményeknek rendelkeznie kell azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, melyek a sajátos nevelési igényű gyermek ellátásához szükségesek, melyről a jegyző tájékoztatja az illetékes szakértői bizottságot. (KT. 30. §, 91. §)
  6. A tanulási képességet vizsgáló és más országos szakértői bizottságok foglalkoznak a fogyatékosság szűrésével, javaslatot tesznek az ellátás formájára, módjára és helyére. Vizsgálják azt is, hogy a különleges gondozáshoz szükséges feltételekkel rendelkeznek-e az intézmények. Nem keverendők össze a nevelési tanácsadókkal, akik a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekekkel foglalkoznak. (KT. 35. §)
  7. Az integrációban lévő sajátos nevelési igényű gyermekek megsegítése céljából egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény hozható létre, mely ellátja a pedagógiai szakszolgálatok feladatait is (Pl.: utazótanári hálózat működtetése). Segíti a szülőt tanácsadás formájában, a pedagógust nevelő munkája során. A szolgáltatás akkor vehető igénybe, ha a gyermek nappali rendszerű nevelés-oktatásban részesül és különleges gondozásra jogosult szakorvosi vélemény alapján. (KT. 33. §, 78. §)
  8. A megyei, illetve a fővárosi önkormányzat köteles gondoskodni azoknak a sajátos nevelési igényű gyermekeknek az ellátásáról, akik a többi gyermekkel nem foglalkoztathatók együtt. (KT. 87. §)

Az oktatáspolitika hosszú ideig a speciális nevelési igényű gyermekek elkülönített nevelését preferálta, a többségi intézmények hatékonyságának növelése érdekében. Létrejött két, egymással párhuzamosan működő oktatási rendszer. A többségi intézményrendszer nem látta szükségesnek, hogy kiszolgáljon minden gyermeket, alkalmazkodjon minden gyermek képességeihez, a speciális intézményrendszer pedig összegyűjtötte az előzőekből kiszorulókat.

A civil kezdeményezések „nyomására” változó oktatáspolitika, annak deklarálása, hogy egy egységes oktatási rendszer felelős minden egyes gyermek oktatásáért, olyan innovációs folyamat, melyen keresztül az iskola rugalmasan reagál a tanuló speciális igényeire. Ezt az intézmények akkor tudják megvalósítani, ha rendelkeznek iskolán belüli szakértelemmel, elfogadják a szakszolgálatok munkáját, melyeknek jellemzője a tudás átadása folyamatos szakmai továbbképzéseken keresztül a nevelés-oktatás folyamatában résztvevőknek, beleértve a szülőket is.

A gyógypedagógia területén hosszú ideig a különböző típusú fogyatékosokat ellátó, fogadó intézmények kialakulása volt jellemző. Az elv az volt, hogy a hasonló problémákkal küzdő gyerekek a számukra előnyösebb speciális feltételek mellett jobban fejlődhetnek. Az elmúlt évtizedekben az elkülönítő gyakorlattal szemben megjelent az együtt nevelés irányzata. A pedagógiai tapasztalatok is erősítették az új tendenciát, mely szerint a nem elkülönítetten fejlesztett gyermekek nem fejlődtek kevésbé, sőt olykor jobban haladtak.

A gyógypedagógiában megjelenő legjelentősebb gondolatváltás az ép és a sajátos nevelési igényű gyermekek együttneveléséhez kapcsolódó értékek elfogadása és képviselete. Az új eszme kívülről áramlott be a gyógypedagógiába. Az antidiszkriminációs civil mozgalmak, az azok nyomán megszülető törvények az iskolára is hatást gyakoroltak. A gyakorlat megelőzte az elméletet. A fejlődési folyamatot, amely külföldön több évtized alatt ment végbe, Magyarországon a rendszerváltás után lényegesen rövidebb idő alatt jártuk be. A mai gyógypedagógia a kezdeti vonakodás ellenére kész arra, hogy segítséget nyújtson az együttnevelés elkötelezettjeinek, a gyermekeknek, a szülőknek, de arra is, hogy meghallgassa azokat az aggályokat, amelyek az integráció kérdésében felmerülnek.

Az oktatásügyi közvélemény-kutatásokban (2002) többek között azt vizsgálták, hogy a közvélemény szerint az általános iskolai oktatás mely formája optimális a fogyatékos tanulóknak.

1. ábra • A fogyatékos tanulók általános iskolai oktatásának optimális formája a megkérdezettek szerint

A fogyatékos és sérült gyermekek általános iskolai oktatását

  1. a megkérdezettek 27%-a szerint együtt, egy iskolában a nem fogyatékos gyerekekkel, de külön foglalkozások formájában,
  2. 53%-a szerint külön iskolában,
  3. 15%-a szerint közösen a nem fogyatékos gyerekekkel kellene megoldani.
  4. A megkérdezettek 5%-a nem tudja.

Érdekes eredménye ugyanennek a közvélemény-kutatásnak, hogy az esélyegyenlőség fontosságát a közvélemény előtérbe helyezi.

A sérült gyermek elfogadása a szülő részéről, jelentős mérföldkő. Az első életévekben a szülők minden energiáját leköti a gyermek ellátása, a különböző korai fejlesztések, az orvosi kezelések (a korai fejlesztő centrumok elsődleges feladatuknak tekintik a család széles körű megsegítését). A szülők erejükön felül védik, óvják gyermeküket, melynek az a nem kívánatos következménye lehet, hogy a család elszigetelődik. A sajátos nevelési igényű gyermeknek is szüksége van közösségre. Általában a szülők nem küzdenek a gyermek óvodai felvételéért, különösen, ha az óvoda elutasító magatartásával találkoznak, hiszen adott a megoldás – a gyermek továbbra is otthon marad. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a közösségben nevelődő gyermekek szocializációja magasabb szintű.

A tankötelezett kor elérésével ez a probléma elodázhatatlanná válik, megoldásra vár. A sajátos nevelési igényű gyermeket közösségbe kell adni, iskolát, oktatási formát, módot, helyet kell választani számára.

A tanulási képességet vizsgáló, illetve országos szakértői és rehabilitációs bizottságok ebben tudnak segítséget nyújtani a vívódó, mérlegelő, döntési helyzet előtt álló szülőknek (lásd 1. melléklet).

A szakértői bizottságok feladatköre

A szakértői bizottságok feladatköre három nagy területet fog át.

  • A szakértői tevékenység során végzik a fogyatékosság szűrését, vizsgálatát.
  • A rehabilitációs tevékenység során a vizsgálati eredmények alapján javaslatot tesznek a gyermek különleges gondozás keretében történő ellátására, ennek módjára, formájára, helyére és az ellátáshoz kapcsolódó pedagógiai szakszolgálatra.
  • Rendszerfejlesztő tevékenysége során vizsgálja a különleges gondozás ellátásához szükséges feltételek meglétét.

A szakértői tevékenység, amely a jogosultság megállapítását célozza, a következő területeken történik: korai fejlesztés, óvodai nevelés, iskolai nevelés – oktatás, fejlesztő felkészítés, kiegészítő pedagógiai szolgáltatások (pl. logopédia). A szakértői bizottságok feladatai jelentősen megnövekedtek – a korábbi, úgynevezett áthelyező eljárás lefolytatásához képest – lényegesen sokrétűbb lett. Ezek a bizottságok végzik az integrált nevelés feltételeinek megállapításához szükséges vizsgálatokat, kontrollvizsgálatokat is.

Az integráció két félt feltételez: a beilleszkedni akaró egyiket és a befogadni akaró másikat. A folyamat mindkét részről alkalmazkodást, egymáshoz való igazodást kíván. Az integráció a gyermekek vonatkozásában a sérült és a nem sérült együtt fejlesztését, közös tevékenységeiknek az adott lehetőségekhez képest maximális megvalósítását jelenti. A gyermek nem tehet sem biológiai, sem szociális, sem társadalmi eltérésekből adódó hátrányairól. Szeretné jól érezni magát feladatvégzés közben, sikeresen tanulni önmaga, szülei és tanárai megelégedésére. Az egyenlő esélyek megvalósulásának alapfeltétele, hogy olyanná kell formálni a befogadó közeget, az óvodát, az iskolát, a nevelés-oktatást, hogy a gyermek jól tudjon benne fejlődni, s már gyermekkorban megtalálja a helyét a társadalomban. Az integráció kiteljesedését objektív és szubjektív tényezők segíthetik, illetve akadályozhatják.

„Azt hiszed, ha megérted az egyet,
meg kell értened a kettőt is,
mert egy meg egy az kettő.
De meg kell értened a meg-et is.”

Ősi szufi tanítás

Optimális esetben, a sérült tanuló is a lakóhelyén részesülhet oktatásban, akár a többi gyermek.

A szülőkben felvetődő kétségek, kérdések a sérült gyermek oldaláról:

  • Ha elkülönülten, szegregált intézményben, „burokban” nevelik, képessé válik-e később a társadalmi beilleszkedésre, hiszen csak a sorstársaival találkozik?
  • Vajon megállja-e a helyét a többségi intézményben?
  • Befogadják-e az ép gyermekek, vagy állandó atrocitásoknak teszem ki?
  • Felvállalja-e a lakóhely szerinti intézmény?
  • Megkapja-e a neki szükséges speciális fejlesztéseket?
  • Alkalmas-e a társadalom a másság elfogadására?
  • Rendelkezik-e az integráló iskola megfelelő tárgyi feltételekkel, adaptált környezettel?
  • Milyen a pedagógusok felkészültsége?
  • Dolgozik-e speciális szakember az intézményben?
  • Honnan kaphat segítséget az integráló intézmény, a gyermek, a szülő?
  • Miért nincs legalább minden városban egy integráló intézmény?

Az ép gyermekek szüleinek részéről:

  • Megbélyegzik a gyerekem, ha fogyatékosokkal tanul együtt?
  • Nem képvisel visszahúzó erőt a sérült gyermek az osztályban?
  • Hátrányos helyzetbe kerül a gyermekem?
  • Kevesebb idő jut rá, a sérült gyermekkel többet foglalkoznak?
  • Hogyan dolgozza fel a gyermekem a sérült osztálytárs látványát?

A kérdésekre a válaszokat csak közösen adhatjuk meg. A szülők tájékoztatása, véleményük szem előtt és tiszteletben tartása az első lépés a helyes válaszok felé vezető úton. Az ember megretten az ismeretlentől, de ha megismeri, hajlandó a feléje nyújtott ismereteket, tudást befogadni, a pozitív attitűd kialakulása nem kétséges. Mindenképpen látnunk kell, hogy ami nekünk, felnőtteknek probléma, az adott esetben a gyermeknek természetes.

Az elfogadás feltétele, hogy belátjuk:

  • A sérült ember is egyedi, megismételhetetlen.
  • Elsősorban ember, s csak aztán sérült, más.
  • Egy közös világunk van – ha csak óvjuk őket, kizárjuk őket ebből a közös világból.
  • Meg tudják mondani, mire van szükségük, csak figyeljünk oda.
  • Nem helyette kell cselekednünk, csak a szükséges feltételeket kell megteremtenünk.

Az integrált nevelés-oktatás előnyei

A sajátos nevelési igényű gyermek szempontjából:

  • Megtanulja, hogy ő más.
  • Konfliktuskezelő stratégiákat sajátít el.
  • Megtanul harcolni.
  • Megsokszorozott szociális kölcsönhatások érik.
  • Társadalmilag elfogadott magatartás-repertoárt sajátít el.
  • Fejlődik az alkalmazkodó képessége.
  • Szocializációja magasabb szintet ér el.

Az ép gyermek szempontjából:

  • Beépül a másság tapasztalata.
  • Kialakulnak morális értékek (empátia, segítőkészség, tolerancia).
  • Megtanulja az együttműködés más formáit.
  • Saját egészsége, épsége felértékelődik.
  • Elfogadóvá válik.
  • Önismerete, önértékelése erősödik.
  • Fejlődik az alkalmazkodóképessége.

Az integrált nevelés – oktatás hátrányai

A sajátos nevelési igényű gyermek szempontjából:

  • Azonnal szembesül másságával, mely pszichés zavarokat okozhat.
  • Kirekesztődhet.

Az ép gyermek szempontjából:

  • A sérültség látványa frusztrációs lehet.

A szegregált nevelés-oktatás

Előnyei:

  • minden speciális szükséglet kielégítése egy helyen;
  • speciális szakember (gyógypedagógus) jelenléte;
  • fokozatos felkészítés a társadalmi integrációra.

Hátrányai:

  • a társadalmi integráció késleltetett;
  • „elszokunk” a sérült ember jelenlététől.

A sajátos nevelési igényű gyermeket befogadó intézménnyel szembeni elvárások

A befogadó intézménynek rendelkeznie kell olyan adaptált környezettel, mely a sérült gyermek igényeinek megfelel, alapító okiratában rögzítenie kell a feladat felvállalását. Pedagógiai programjában meg kell jelenniük a sérülés-specifikus elemeknek. A pedagógiai program tartalma hozzáférhető minden szülő számára, az intézmény köteles nyilvánossá tenni. A szülő előzetesen is tájékozódhat az intézmény attitűdjéről, hozzáállásáról a sérült gyermekek nevelésével kapcsolatban. Megismerheti a tantestület elkötelezettségét, gyógypedagógiai kompetenciáit, a nevelés-oktatás módszereit, például az évi rendszerességgel tartott nyílt napokon.

Az integráció szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő szakemberellátás biztosítása. Jelenleg nincsenek pontos adatok arról, hogy az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű gyermekek megsegítésére mennyi gyógypedagógust alkalmaznak. Az intézmény csak akkor tud megfelelni vállalt speciális feladatának, ha az ott dolgozó pedagógusok elsajátítják a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésének és oktatásának szakmai ismereteit.

Gyógypedagógiai segítség

A többségi intézmények pedagógusai jelenleg nincsenek szakmailag felkészülve a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére-oktatására. Észlelik a gyermekek elmaradásait, az egyéb hátrányokat, de a jó szándék megléte esetén sem tudnak megfelelő módon segíteni a gyermeknek.

Az országos gyógypedagógiai intézmények mellett már több éve jelen vannak a pedagógiai szakszolgálatok. A jelen szabályozás lehetőséget biztosít arra, hogy ezek a gyógypedagógiai intézmények gyógypedagógiai módszertani központokká alakuljanak. Az integráló iskolák, az ott tanuló sajátos nevelési igényű gyermekek és szüleik innen kaphatnak segítséget. Mivel a módszertani központok szakmai kapcsolatban állnak egymással, feladatkörük hasonló, így a működésük is hasonlít.

A módszertani központok és az utazótanári szakszolgálatok tevékenységének középpontjában a többségi közoktatási intézményekben nevelődő sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésének megsegítése áll. A gyermekek esélyegyenlőségének javítása érdekében közelíteni kell a többségi pedagógia és a gyógypedagógia képviselőit egymáshoz.

Ennek során:

  • Meg kell teremteni a kapcsolatot, a tapasztalatcserét, a közös alkotás lehetőségét azok között az intézmények között, amelyekben foglalkoznak sajátos nevelési igényű gyermekkel.
  • Nyíljon lehetőség a továbbképzésekben együtt részt venni olyan pedagógusokkal, akiknek óvodájában, iskolájában sajátos nevelési igényű gyermeket nevelnek-oktatnak.
  • Legyen mód minél szélesebb körben terjeszteni az egyénre szabott fejlesztés fontosságát.

A módszertani központok és az utazótanári szakszolgálatok célja:

A sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok integrálódásának, boldogulásának, az épekkel egyenlő vagy ahhoz közelítő esélyük megteremtése érdekében

  • családi nevelésük, fejlesztésük segítése,

    a közoktatás intézményeiben az épek közösségeiben a sérültségből adódó hátrányaik megelőzése, csökkentése, kompenzálása, képességeik kibontakoztatásának segítése, társadalmi beilleszkedésük sérülés-specifikus szempontú támogatása.

A módszertani központok feladatai – szakszolgálati tevékenység és szakmai szolgáltatás

  • Szakorvosi vizsgálat, gondozás, tájékoztatás
  • Gyógypedagógiai és pszichológiai vizsgálat
  • Kapcsolattartás a családdal és a befogadó intézményekkel
  • Tanácsadás szülőknek, a családi nevelés segítése
  • Speciális pedagógiai segítségnyújtás a többségi pedagógusoknak
  • A sajátos nevelési igényű gyermekek egyéni és csoportos fejlesztése, iskolára felkészítés
  • Korrektív, kompenzatív programok kidolgozása, összeállítása
  • Az integrált nevelés-oktatásban részesülő sajátos nevelési igényű gyermekeknek speciális pedagógiai segítségnyújtás
  • Dokumentumadaptáció (alapító okirat módosítása, pedagógiai program módosítása)
  • Közreműködés a sérültségnek megfelelő eszközellátásban
  • Pályairányítás, utógondozás

Az ellátottak köre

A kezdeti fázisban a módszertani központok kevés szakemberrel, viszont sok iskolai, tanítási tapasztalat birtokában az iskolákon keresztül tudják a leghatékonyabban megsegíteni az ott tanuló sajátos nevelési igényű gyermekeket. A folyamatosan bővülő kapacitás, az utazótanári hálózat kiépülése során egyre közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a szülőkkel és a gyermekekkel. Ebben az esetben a gyermek személyre szabott egyéni fejlesztésével tudják elérni a szülőt és a befogadó intézmények megsegítését.

Az utazótanári szakszolgálatok gondoskodásába tartozó gyermekek és fiatalok köre a sajátos nevelési igény mértéke, a gyermek életkora, iskoláztatása és lakóhelye alapján határozható meg.

Szakértői vélemény alapján a következő kategóriákba tartozó sajátos nevelési igényű gyermek és fiatal kaphat a központoktól segítséget:

  1. 0-3 éves korú gyermekek
  2. a közoktatási intézményrendszerben integrált nevelésben-oktatásban részesülő tanulók
  3. pályaválasztás előtt álló fiatalok
  4. felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok

Életkor szerint:

  1. A hároméves kor alatti speciális nevelési igényű gyermekeket elsősorban a korai fejlesztő centrumok látják el.
  2. Óvodáskorúak: a korai fejlesztő centrumok hatásköréből kikerülő 3-6 éves korú sajátos nevelési igényű gyermekek, akik ép társaikkal együtt integrált óvodai nevelésben vesznek részt. A gyermekek fejlesztését a szakszolgálatok tanköteles korig végzik.
  3. Speciális tanácsadásban, fejlesztésben részesülhetnek az integrált nevelésben-oktatásban tanuló általános iskolások, középiskolások és felsőfokú oktatási intézmények hallgatói.

Pályaválasztás szerint:

  1. Az intézményváltásokban segítséget, javaslatokat kaphatnak a megfelelő intézményekre.
  2. Az iskoláit befejező sajátos nevelési igényű fiatalok elhelyezkedési tanácsokat kaphatnak, munkakörülményeikre vonatkozó javaslatokat kérhetnek a szakszolgálatoktól.

Lakóhely szerinti megoszlás:

  • Budapesten az utazótanári hálózaton keresztül közvetlenül segítik az óvodás és iskoláskorú sajátos nevelési igényű gyermekeket.
  • Országosan eseti szaktanácsadást nyújtanak.

A módszertani központok tevékenységei:

  1. Orvosi ellátás:
    Rendszeres vizsgálat, gondozás keretében javaslatot tesz a segédeszközök használatára, tájékoztatja a szülőt a sérültségről orvosi szempontból.
  2. Pszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálat:
    Óvodásoknál az utazótanárok elvégzik a sajátos nevelési igényű gyermekek pedagógiai szempontú vizsgálatát, a szülőt kikérdezik az anamnesztikus adatokról. Szakértői vélemény megléte esetén kiegészítő vizsgálatokat végeznek a fejlesztő foglalkozások során. Szakértői vélemény hiányában kezdeményezik a szakértői vizsgálatot. Iskolásoknál a gyógypedagógus hospitálás, beszélgetés útján tájékozódik a sajátos nevelési igényű gyermek iskolai teljesítményeiről, a hátráltató tényezőkről, a nehézségek okáról. Tájékozódik a befogadó iskola személyi és tárgyi feltételeiről. Az osztályfoknak megfelelő feladatsor alapján felméri, hogy hol tart a gyermek az alapvető kultúrtechnikák elsajátításában, a segédeszközeit hogyan, milyen szinten használja.
  3. Kapcsolattartás
    • Formái az utazótanár részéről
      A családdal: a vizsgálat és az azt követő fejlesztés, iskolára felkészítés a szülő jelenlétében történik. Az utazótanár ellátogat a családhoz, rendszeresen konzultál személyesen és/vagy telefonon. Tájékoztatást nyújt, meghívásokat tolmácsol különböző rendezvényekre (például szülőklub vagy a speciális iskolában szervezett eszközbemutató).
  4. Formái a család részéről
    Probléma esetén megkeresik az utazótanárt, és segítséget kérhetnek személyesen, levélben, telefonon vagy e-mailben. Kifejezhetik igényüket a központ szolgáltatásai iránt (szülőklub, tájékoztatás).
  5. Tanácsadás
    Az utazótanár kiemelten fontos tevékenysége a sajátos nevelési igényű gyermek érdekeit képviselő körültekintő tanácsadás. Célja a problémák megelőzése, a konfliktusok oldása, hatékony módszerek, eszközök javaslatok felsorakoztatása a nehézségek enyhítésére. A tanácsadás minden esetben a gyermek szakszerű ellátása érdekében történik. Az otthoni környezet kialakítására vonatkozóan, a sajátos nevelési igényű gyermek gondozásával, nevelésével kapcsolatban, illetve az iskolás korú gyermek nevelési feladataira tekintettel.
  6. Családlátogatás
    Ennek során feltárulnak a család nevelési módszerei, elvárásai sérült gyermekükkel szemben, a család szociális helyzete. A legjobb alkalom az adekvát tanácsadásra.
  7. Szülőklub
    Szervezett foglalkozássorozat szülőknek, nagyszülőknek, melynek célja a család felkészítése a sajátos nevelési igényű gyermek folyamatos segítésére. A szülők megismerhetik az épekétől eltérő fejlődésmenetet, módszertani tanácsokat kapnak az adekvát segítségnyújtáshoz. Tájékoztatást kapnak az őket megillető szociális juttatásokról, az integrált nevelés-oktatás lehetőségeiről, feltételeiről. Biztosított a sorstárs szülők közötti kötetlen beszélgetés is.
  8. Fejlesztő tevékenység, iskolára felkészítés
    Célja a hátrányok felszámolásával az iskolai életbe való zökkenőmentes beilleszkedés, a magatartási zavarok és iskolai kudarcok kialakulásának megelőzése, a sérülés okozta elváltozások és társuló rendellenességek megelőzése, javítása.

Az egyéni és csoportos foglalkozások helyszíne lehet a speciális iskola (tornaterem, uszoda) vagy a befogadó intézmény megfelelő helyiségei.

Az általános bemutatás után ismerkedjünk meg konkrétan egy módszertani központtal, mely a Mozgásjavító Általános Iskola mellett jött létre. A központ a budapesti közoktatási intézményekben nevelődő mozgáskorlátozott gyermekek, szüleik és pedagógusaik megsegítését tűzte ki elsődleges céljául.

Tevékenységei:

  • Pedagógiai szempontú mozgásvizsgálatok elvégzése: A felmérésekhez a Bicebóca Alapítvány korábban kidolgozott felmérőlapjait használták fel.
  • Eszközkatalógus létrehozása: Évek óta nagy szükség volt a mozgáskorlátozott gyermekek fejlesztéséhez szükséges segédeszközöket teljes körűen összegyűjtő eszközkatalógusra. A hiánypótló CD, mely a központban hozzáférhető, segítséget nyújt az intézményeknek, szakembereknek, többségi pedagógusoknak, szülőknek a speciális eszközök, játékok kiválasztásában. Az eszközök egy része a központban kipróbálható és kölcsönözhető.
  • Pedagógiai, ergoterápiás tanácsadás szülőknek: Az ergoterápiás tanácsadás elősegíti a mozgáskorlátozott gyermekek hétköznapi önállóságának kialakítását. A mindennapi élet legtöbb tevékenységében a gyermek mozgásállapotához mért legnagyobb önállóság eléréséhez többféle megközelítés szükséges. Egyrészt az ergoterapeuta megtanítja a gyermeknek a különböző mozdulatokat, másrészt a szülőket és pedagógusokat is megtanítja azok gyakoroltatására. Segít a különböző segédeszközöket kiválasztani, használatát elsajátíttatja a gyermekkel, szülővel, pedagógussal.
  • Kompenzatív képességfejlesztő program: Módszertani segédanyag a többségi óvodapedagógusoknak, az integrált óvodai nevelésben részt vevő mozgáskorlátozott gyermekek sérülés-specifikus megsegítése érdekében.
  • Egyéni fejlesztési programok: Az utazótanárok készítik el a többségi pedagógusok számára a mozgáskorlátozott gyermekek személyre szabott egyéni fejlesztési programját. Végigkísérik a fejlesztés folyamatát, szükség esetén konzultálnak.
  • Egyéni fejlesztő foglalkozás: A foglalkozásokat az utazótanárok vezetik az általuk végzett megfigyelések, a szakértői vélemény, illetve a meghatározott felmérési eljárás alapján elkészített egyéni fejlesztési terv szerint.
  • Tanácsadás: A tanácsadás olyan szolgáltatás, amelyet az intézmények, pedagógusok, szülők vehetnek igénybe telefonon, e-mailben vagy személyesen. Vidéken eseti szaktanácsadást a különböző civil szervezetek közreműködésével is szervezünk.
  • Pályairányítási tanácsadás működtetése: A pályairányítást végző mentálhigiénés szakember segítséget nyújt a pályaválasztásnál a vágyak és a realitások összeegyeztetésében. Mivel az érdeklődés és a megélhetés elválik egymástól a fizikális korlátok miatt, ezért az előbbi erősítése – mint a személyiség építésének és a lelki egyensúly fenntartásának eszköze – szintén szerepel a programban. Kapcsolatot tart a pályaalkalmasságot vizsgáló szervezetekkel, felkutatja a megtanulható részfoglalkozásokat, előkészíti az intézménylátogatásokat. Munkahelyet, munkaeszközt keres a végzett fiataloknak. Kapcsolatot tart a szülőkkel, a befogadó intézményekkel.
  • Tanfolyamszervezés: Akkreditált 65 órás tanfolyam a többségi pedagógusok számára, „Mozgáskorlátozott gyermekek integrált óvodai és iskolai nevelését, oktatását segítő gyógypedagógiai ismeretek” címmel.
  • Tájékoztatás integrációs irányultságú pályázatokról az intézmények felé, illetve különböző a sérült gyermek szüleinek terheit enyhítő pályázatokról a szülők felé.

A Mozgásjavító Módszertani Központ gyakorlati tapasztalati

A többségi intézmények még mindig kevéssé tudják, hova fordulhatnak problémáikkal. A szülők szájról szájra adják tovább a módszertani központ szolgáltatásait, gyakoribb, hogy a szülő jelentkezik, mint az intézmény, ahová a gyermek jár. Oka lehet, hogy a mozgáskorlátozottság tág fogalom. Belefér a falusi iskola kis „bicebócája” és a mozdulni alig tudó, súlyosan sérült ember. Körülírtabb populáció esetében (pl. vakok) könnyebb a találkozás a gyermekkel, a szülővel, az intézménnyel. A jobb kommunikáció, a kidolgozottabb információáramlás érdekében együttműködés született az Országos Mozgásvizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsággal. Ennek értelmében a szakvéleményen a következő tanévtől szerepelni fog a módszertani központ mint lehetséges segítség a többségi intézményeknek, szülőknek, gyermekeknek. Másrészt a szakértői bizottság tájékoztatja a módszertani központot az integrációba javasolt gyermek intézményéről, melyet a központ keres fel.

Összegzés

Az integráció nem lehet a tolerancia nagyvonalú gesztusa, hogy mi, épek eltűrjük magunk között a sérülteket, és hagyjuk, hogy velünk élhessenek, hanem annak az elfogadása, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, de nem egyformák.

1. melléklet

Tanulási képességet vizsgáló bizottságok vidéken

Tanulási Képességet Vizsgáló Bizottság Vezető neve Elérhetőség
Baranya megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Merényi Lászlóné 7600 Pécs, Mikes Kelemen utca 13.
Tel.:/Fax: (72) 312-294
Bács-Kiskun megyei 1. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló és Rehabilitációs Tevékenységet Végző Szakértői Bizottság Dr. Knyihárné Gaika Judit 6000 Kecskemét, Juhar u. 23.
Tel.:/Fax: (76) 477-666
Bács-Kiskun megyei 2. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Gellért ágnes 6500 Baja, Barátság tér 18. Tel.:/Fax: (79) 322-599/17.mellék
Békés megyeiTanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Csepregi András 5600 Békéscsaba, Luther utca 5/b.
Tel.: (66) 326-669
Fax:: (66) 325-377
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet Pedagógiai Szakszolgálat
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Cserjési Mária 3534 Miskolc, Andrássy út 96.
Tel.: (46) 401-433
Csongrád megyei Pedagógiai és Közművelődési KHT.
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Hégely Gábor 6726 Szeged, Közép fasor u. 1-3.
Tel.: (62) 431-231
Szeged Megyei Jogú Város
Humán Szolgáltató Központ
Pedagógiai IntézetTanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság
Megyeri Pálné 6725 Szeged,Sás u.2.
Tel.: (62) 477-358
Fejér megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Vámos Éva 8000 Székesfehérvár, Kikindai u. 1.
Tel.: (22) 316-001
1212. vagy 1218. mellék
Győr-Sopron-Moson megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Rajtáné Szabó Zsuzsa 9023 Győr, Bárczi Gusztáv u. 2.
Tel.: (96) 419-022
15. mellék
Hajdú-Bihar megyei Gyógypedagógiai Szakértői és Rehabilitációs Központ Gyurkó Péterné 4024 Debrecen, Monti ezredes u. 7.
Tel.:/Fax: (52) 344-121,
(52) 344-069
Heves megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
dr. Hídvégi Márta 3300 Eger, Szervita u. 23.
Tel.: (36) 312-929
Jász-Nagykun-Szolnok megyei
Pedagógiai Intézet
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Pótáriné Szabó Erika 5400 Szolnok, Mária u. 19.
Tel.:/Fax: (56) 422-363,
(56) 371-604,
(56) 342-910
Szolnok Megyei Jogú Város
Városi Nevelési Tanácsadó
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Csécseiné Nagy Zsuzsanna 5000 Szolnok,Vásárhelyi Pál u. 56/a.
Tel.:/Fax: (56) 421-113
Tel.: (56) 420-828
Komárom-Esztergom megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Nagyné Sebestyén Ibolya 2890 Tata, Új utca 21.
Tel.: (34) 381-658
Nógrád megyei Pedagógiai Pszichológiai Szakszolgálat
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Mezodi Magdolna 3100 Salgótarján, Május 1. út 81-83.
Tel.: (23) 314-814
Pest Megye Önkormányzata 1. sz.
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Veres Györgyné 1117 Budapest, Karinthy F. u. 3.
Tel./Fax: (1) 1850-243
Pest megyei 2. sz.
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
SárKözy Kálmán 2700 Cegléd, Buzogány u. 23.
Tel.:/Fax: (53) 310-959
Somogy megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Huber Jánosné 7400 Kaposvár, Ifjúság u.62.
Tel.:/Fax: (82) 314-342
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló 1.sz. Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Bíró László 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 24.
Tel.: (42) 315-914
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló 2.sz. Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Szakács Antalné 4300 Nyírbátor, Debreceni u. 67.
Tel.: (42) 281-244
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló 3.sz. Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Mikita Istvánné 4600 Kisvárda, SzentgyÖrgy tér 2.
Tel.: (45) 415-047
146. mellék
Tolna megyei Önkormányzat
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Rajkóné Kiss Ágnes
Tel.: (74) 510-189
7100 Szekszárd, Szt. István tér 15-17. Pf. 217
Tel.: (74) 510-188
Vas megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Völgyiné Schik Judit 9700 Szombathely, Petőfi u. 8.
Tel.: (94) 318-720
Fax: (94) 512-050
Veszprém megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Novák Sarolta Mária 8200 Veszprém,Tüzér u. 44.
Tel.: (88) 424-842
15. mellék
Zala megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Román Bernadett 8900 Zalaegerszeg, Apácai Csere János tér 5/a.
Tel.: (92) 311-301

2. melléklet

Szakértői bizottságok a fővárosban

Tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság Vezető neve Elérhetőség
1. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ
Az I., II., XI., XII., XX-XXII. kerületek részére
Dr. Gönczyné Horváth Erzsébet 1116 Budapest, Rácz László u. 73. T: 208-2295
2. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
A III., IV., VI.,VII., XIII., XV., XVI. kerületek részére
Metzger Balázs 1058 Budapest, Deák F. u. 17. T: 340-9231
3. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság
Az V., VIII-X., XIV., XVII-XIX. kerületek részére
Pussay Zsuzsanna 1141 Budapest, álmos vezér u. 46. T: 220-4842
4. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ
A diákotthonok, gyermekotthonok, középsúlyos fogyatékosok részére
Nádor Györgyné 1027 Budapest, Csalogány u. 43. T: 201-5892

Testi, érzékszervi fogyatékosokat vizsgáló szakértői bizottságok

Tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság Vezető neve Elérhetőség
Látásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ
gyengénlátók, vakok vizsgálata
Molnár Béláné 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. T: 343-9645
Hallásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ
nagyothallók, siketek vizsgálata
Gállos Ilona 1147 Budapest, Cinkotai út 125-137. T: 251-9342
Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ
mozgássérültek vizsgálata
Péró Sára 1145 Budapest, Mexikói út 60. T: 220-6459
Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ
beszédfogyatékosok, dyslexia, dysgraphia, dyscalculia
Csabay Katalin 1115 Budapest, Halmi út 26. T: 203-8497

Irodalom

1993. évi törvény LXXIX. törvény a közoktatásról, módosításokkal egybeszerkesztett változat. 2003.
Dr. Bernolák Béláné (szerk.): Együtt a többiekkel – egy-másért. Előadásgyűjtemény a mozgáskorlátozott gyermekek integrált neveléséről. Budapest. FÉBÉ, 2001.
Dr. Bernolák Béláné – Dr. Benczúr Miklósné: Felelős vagyok érte. Mozgásfogyatékos kisgyermekek irányított családi nevelése. Budapest. BGGYTF, 1991.
Dr. Illyés Sándor (2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE BG Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest.
Dr. Kálmán – Könczei György: Tajgetosztól az esélyegyenlőségig. Budapest. Osiris, 2002.
Dr. Papp Gabriella (szerk.): Válogatás az integrált nevelés szakirodalmából. Budapest. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.
Halász Gábor: Sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése: európai politikák és hazai kihívások. Új pedagógiai Szemle, 2004. február. [Online:] {http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2004-02-be-Halasz-Sajatos.html}
Illyés Sándor: Az eszmény, a törvény, a tradíció és a feltételek a közoktatás megújulásában. Új Pedagógiai Szemle, 2001. július-augusztus. [Online:] {http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-07-ta-Illyes-Eszmeny.html}
Kőpatakiné Mészáros Mária – Salné Lengyel Mária: Együttnevelés – Ajánlás. Fejlesztő Pedagógia, 13. évf., 2002/1.
Kőpatakiné Mészáros Mária (2003) (szerk.): Befogadó iskolák, elfogadó közösségek. Budapest. OKI, 2003.
Schüttler Vera (összeáll.): OECD tanulmányok magyarul – Az inkluzív oktatás fenntartása: a speciális oktatást igénylő gyermekek bevonása a többségi iskolákba. Budapest. OKI, 2003.
Várkonyi Zsuzsa (szerk.): Baj van a gyerekemmel. Gondolat. Budapest, 1977.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.