2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 november

A roma tanulók iskolai sikerességének és a roma kisebbség helyzetének javítását szolgáló eszközök és a Nemzeti Fejlesztési Terv

2009. június 17.

A tanulmány körvonalazza, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a roma tanulók sikeresen haladhassanak végig az iskolarendszeren. Az iskolai feltételek javításán túl szükség van a roma családok zömében létező szegénység enyhítésére és arra, hogy a családok képesek legyenek ellátni azokat a nevelési feladatokat, amelyek az iskolai sikeresség előfeltételét jelentik. A tanulmány javaslatot tesz a Nemzeti Fejlesztési Tervbe beilleszthető, a családok és a tanulók problémáit együttesen kezelő roma oktatásfejlesztési programokra.

Farkas Péter

A roma tanulók iskolai sikerességének és a roma kisebbség helyzetének javítását szolgáló eszközök és a Nemzeti Fejlesztési Terv

Bevezető

A rendszerváltás után a roma kisebbség helyzete kedvezőtlenül alakult. Jellemző a tartós munkanélküliség magas aránya, a segélyek, szociális támogatások, a családtámogatás arányának növekedése a jövedelmekben; a szegénység, a társadalmi kirekesztés különböző formáinak megjelenése, az iskolai szegregáció. Bár az oktatás területén komoly eredményeket értünk el, növekedett az általános iskolát elvégzők és a középfokon tovább tanulók aránya, s számos példaértékű kezdeményezés működik az országban – kisebbségi gimnázium, kollégiumok, alapítványi kezdeményezések, Phare-programok, ösztöndíj-lehetőségek bővítése –, továbbra is ugyanazokkal az átfogó problémákkal és nehézségekkel kell szembenéznünk, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt: hiányos óvodai ellátás, kisegítő iskolába küldés, elkülönítés az általános iskolában, az általános iskola alacsony hatékonysága, alacsony középiskolai továbbtanulás, lemorzsolódás a kilencedik-tizedik osztályban, a szakképzésben piacképtelen szakképesítések, a felsőoktatásban korlátozott belépési esélyek.

A tapasztalatok szerint a mai magyar közoktatásban elsősorban azok a gyermekek sikeresek, akiknek a szülei segíteni tudnak a tanulásban. A falusi vagy a városi slumosodó kerületekben élő roma családok jelentős része azonban gyakran az alapvető ellátást, gondozást, étkeztetést, ruházkodást sem tudja biztosítani, nem is szólva a tanuláshoz szükséges nyugodt körülményekről, íróasztalról, „gyerekszobáról”.

Megfogalmazható a munkahipotézis: a roma tanulók iskolai sikeressége csak olyan összetett programok keretében javítható, amelyek a pedagógiai eszközök fejlesztése mellett a szülők képzésére, foglalkoztatására, az életkörülmények javítására is kiterjednek. Tanulmányomban a következő kérdésekre keresem a választ:

  • milyen összetett lépések szükségesek ahhoz, hogy a kistelepüléseken élő roma családok képessé váljanak a társadalmi környezet által elvárt feladatok ellátására;
  • milyen konkrét eszközökkel segítheti az iskola a hátrányos helyzetű és roma gyerekek sikeresebb oktatását;
  • milyen projektek illeszthetők be a Nemzeti Fejlesztési Tervbe.

A roma tanulók iskolai helyzete, a roma családok munkaerő-piaci helyzete, jövedelmi viszonyai a közelmúltban megjelent kutatási eredmények alapján

Az elmúlt évtizedben számos kutatás folyt a roma kisebbség helyzetének feltárására. A KSH és az MTA Szociológiai Kutatóintézet reprezentatív adatfelvételei, az Oktatáskutató Intézet, a Delphoi Consulting vizsgálatai, a Szociális és Családügyi Minisztérium felmérései alapján ma átfogó információkkal rendelkezünk a roma kisebbség iskolázottságáról, foglalkoztatásáról, életkörülményeiről. Néhány szempont ezek közül:

  • Napjainkban a roma fiatalok kétharmada 16 éves koráig, négyötöde 18 éves koráig elvégzi az általános iskolát, közülük több mint 85% tovább tanul, kétharmaduk szakmunkásképző- és szakiskolába s 19%-uk középiskolába lép tovább. A középfokú oktatásba bekerülő cigány tanulók 36%-a morzsolódik le a 9. osztályban, 28,5%-a 10. osztályban. (Liskó Ilona: Cigány tanulók a középfokú iskolákban, Bp., 2002, OKI)
  • A 10 osztályos végzettséggel nem rendelkező roma fiatalok jelentős része a szakiskola szakképző évfolyamain elsősorban 31-es szintkódú, mezőgazdasági, építőipari, építőanyag-ipari, élelmiszer- és feldolgozóipari szakmát tanulhat. A romák többsége nem választhatja a 10 osztályos végzettséghez kötött kereskedelmi, szolgáltató, könnyűipari, kézműves, faipari, közlekedési, elektrotechnikai szakmákat, s a középiskolai végzettséghez kötött „elméletigényes” és irodai szakmákat sem. Ha a romák számára oktatott szakmák piacképességét mérlegeljük, megalapozottnak tűnnek a szakirodalomban rendszeresen ismétlődő megállapítások, amelyek szerint a szakiskolai végzettség nem kínál munkaerő-piaci esélyeket.
  • A 10 osztályos végzettséggel nem rendelkező roma fiatalok szakmaválasztását az is megnehezíti, hogy a számukra általában elérhető 31-es szintkódú szakmákban a képzőintézmények férőhelyeinek száma alacsonyabb a 10 osztályos végzettséggel nem rendelkezők létszámánál. Különösen kedvezőtlen a lányok helyzete, hiszen a hagyományos női kereskedelmi, szolgáltató, könnyűipari foglalkozások a 33-as kategóriába kerültek. A lányok számára olyan 6–12 hónapos képzési idejű OKJ-szakmák maradtak, amelyek követelményei a korábbi ágazati és betanítottmunkás-szinttel hasonlíthatók össze.
  • A roma lakosság jelentős része néhány észak- és kelet-magyarországi, illetve dél-dunántúli megyében él. Arányuk különösen magas a kistelepüléseken. Megfigyelhető egyes kisrégiókban a munkavállaló korú többséghez tartozó lakosság elvándorlása és a cigányság beköltözése a megürülő lakóépületekbe. E települések iskoláiban növekszik a roma tanulók aránya.
  • A roma tanulók arányának növekedésére a környezet a következő lépésekkel válaszol:
    • elköltözés;
    • a gyerek átíratása más iskolába (a településen belül, szomszéd településen);
    • a gyerek átíratása nyolcosztályos gimnáziumba, alapítványi iskolába.
  • A kisebb településeken a tanulók elvándorlásának megállítása érdekében az iskolák a cigány tanulók elkülönítésének különböző formáit alkalmazzák. (Roma felzárkóztató oktatás, kisegítő iskolai oktatás, a roma tanulók elhelyezése más épületben.)
  • Nagyobb településeken kialakul az iskolák közötti „munkamegosztás”. A roma tanulók többsége a hallgatólagosan „kijelölt” iskolákban koncentrálódik.
  • A kisebbségekhez tartozó tanulók iskolai elkülönítése a fejlettebb és gazdagabb országokban sem ismeretlen. Németországban, Ausztriában, Svájcban, ahol a gyerekek 10 vagy 12 éves korban választhatnak a különböző középiskolai lehetőségek közül, jellemző, hogy a nagyobb városokban a külföldiek, bevándorlók aránya az alacsonyabb elfogadottságú iskolatípusokban növekszik. A bevándorlók lakóhely szerinti elkülönülése ugyancsak gyakori.
  • A roma kisebbség foglalkoztatási helyzete a kilencvenes évek folyamán egyre kilátástalanabbá vált. A romák munkanélküliségéről aktuális országos adattal nem rendelkezünk. A kisebb mintákat feldolgozó újabb vizsgálatok szerint azonban a munkavállaló korú romák alig 20%-a tud munkát vállalni. Az OM cigányszegregáció-vizsgálata szerint az anyák mindössze 11,3%-a, az apák 26,4%-a rendelkezett keresőfoglalkozással. Szoros összefüggés állapítható meg az iskolai végzettség és a foglalkoztatottsági szint között: míg a 8 osztályos végzettséggel sem rendelkező férfiak alig 10%-a, az általános iskolai végzettséggel rendelkező romák 25%-a, a szakmunkások 50%-a, az érettségizettek 61,3%-a dolgozik. Az általános iskolai végzettséggel nem rendelkező anyák 4,2%-a, a nyolc osztályt végzett anyák 13%-a, a szakmunkás végzettségűek 49,4%-a, az érettségizettek 38,7%-a vállalt munkát. (Havas-Kemény-Liskó: Szegregáció a cigány gyermekek oktatásában, Bp., 2001.)
  • Drámai a különbség a nők és a férfiak iskolai végzettsége között.
  • A szülők iskolai végzettsége százalékban

    Végzettség Anya Apa
    8 általános alatt 37,8 21,3
    8 általános 55,1 59,3
    Szakmunkásképző 5,8 17,5
    Érettségi 1,1 1,6
    Felsőfok 0,2 0,3

    Hasonló eredményt adtak Babusik Ferenc észak-magyarországi vizsgálatai is (Babusik: Az ózdi régió cigány népessége. A romák esélyei Magyarországon. Bp., 2002, Kávé Kiadó, 125.), amelyek szerint az Ózd környéki régióban vizsgált 17–29 éves nők 37,2%-a nem rendelkezett általános iskolai végzettséggel. A városban lakó roma nők 30,7%-a, a falun lakók 46,4%-a tartozott ebbe a csoportba.

  • A roma családok egy főre eső havi jövedelme (Havas–Kemény–Liskó: Szegregáció a cigány gyermekek oktatásában, Bp., 2001, 37.) 2000-ben 10 559 Ft volt. Minthogy a családok 70,8%-ában egy kereső sem volt, 23,9%-ában az egyik szülő dolgozott, s a családok alig 5,3%-ában volt két kereső, nyilvánvaló, hogy e jövedelmek jelentős része munkanélküli-segélyből, szociális támogatásból, családi pótlékból származott.

Az idézett adatok alapján megállapítható, hogy Magyarországon 1960 és 2000 között lezárult a romák bevonása az általános iskolai oktatásba. Az elérhető információk szerint nagyon kevés ország van a világon, amely összevethető eredményeket ért el. Míg nálunk a cigányság zöme letelepült, addig Nyugat-Európában ma is jellemző a vándorló életforma fennmaradása. Utazóknak (travallers), nomádoknak nevezik őket, egyes országokban gyermekeik 30–40%-a jár iskolába, s kevesebb mint 10% marad ott a tankötelezettség végéig. A magyar közoktatás erőfeszítése, teljesítménye egyedülálló még akkor is, ha tudjuk, hogy az elért eredmény sem a hazai, sem az európai társadalom és munkaerőpiac követelményeit nem elégíti ki.

Ma – mint szinte mindenütt a világon – leírható és elemezhető a romák elkülönítése az élet fontos területein, például a lakhatás, a foglalkoztatás, a közösségi tevékenységek és az oktatás területén. A társadalmi viták elsősorban az oktatás területén tapasztalt hiányosságokra összpontosulnak, pedig nyilvánvaló, hogy a legértékesebb eredményeket ezen a területen értük el, az életkörülmények és a foglalkoztatás területén sokkal nagyobbak a feszültségek.

Könnyű leírni az adatokat: a vizsgált családok 70%-ában egy kereső sem volt, negyedében egy, 4–5%-ában két kereső volt. Az egy főre eső jövedelem a létminimum 40%-át sem érte el. Nem könnyű azonban megfogalmazni a következtetéseket, hiszen a romák munkaerő-piaci kirekesztettsége s tíz-tizenöt éve állandósult tömeges munkanélkülisége elfogadhatatlan és tarthatatlan.

A mai szakmai és politikai viták középpontjában az elkülönítés, a szegregáció áll. Megfogalmazódik a követelmény: ismerjük meg és fogadjuk el a romák kultúráját, viselkedésformáit, szokásait. A valóság azonban, amellyel ma találkozunk, gyakran nem a roma kultúra, szokásrend, hanem a szegénység világa. A többségi társadalom nem a roma kultúrát, szokásokat utasítja el, hanem a szegénység megjelenési formáit.

A romák helyzetét elemző vizsgálatok egy része arra törekedett, hogy leírja a roma csoportok értékeit, szokásait, életstratégiáját. Két kultúra találkozásakor ugyanilyen fontos a többség értékeinek, szokásainak, életstratégiájának bemutatása. A mai magyar falusi lakosság értékei, normái nem térnek el az EU szociálpolitikájának alapelveitől: a középpontban a munka áll. Fenntartás és előítéletek nélkül elfogadják azt, aki megkeresi a kenyerét, de gyanakodva figyelnek a hosszú évek óta egyre inkább segélyekre szoruló romákra. A lakókörnyezetben tapasztalható kirekesztés csak a sikeres munkaerő-piaci beilleszkedés után válik kezelhetővé.

Rövid, illetve középtávon nehezen kezelhető az iskolai szegregáció. A magyar közoktatás-politika az iskolaválasztás szabadságának biztosításával és az iskolai helyi tantervek szabadságfokának növelésével, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok újraszervezésével olyan mozgásteret teremtett, amely nemcsak a roma tanulók elkülönítését könnyíti meg, de a többséghez tartozó lassabban tanulókét és az alacsonyabban képzett, szegény szülők gyermekeinek elkülönítését is.

Az egymást követő tanterv- és vizsgareformok nem tudták megváltoztatni a közoktatás versenymodelljét. Az általános iskolák egy részében „algimnáziumi” tankönyveket használnak, 5. osztályban olyan fogalmakat tanítanak, amelyeket néhány évtizeddel azelőtt a 8. osztályban oktattak (matematika: egyenletek), a hetedik-nyolcadik osztályban korábbi középiskolai tananyagokat (Avogadro-féle szám). A középiskola munkáját továbbra is az egyetemi felvételi vizsgák követelményei határozzák meg, s az ismétlődő reformokban megvalósult tananyagcsökkentést felülírják az emelt szintű vizsgakövetelmények.

Közoktatásunkban – ahogy a bevezetőben említettük – elsősorban azok a gyermekek sikeresek, akiket otthon szüleik folyamatosan támogatnak. Gondoskodnak ellátásukról, megteremtik a rendszeres tanulás feltételeit, adott esetben segítenek a tananyag elsajátításában. A roma családok többsége ma nem képes ezekre a feladatokra, nem egy esetben a gyermekek megfelelő öltöztetésére, rendszeres étkeztetésére sincs lehetőségük. Az alacsonyan képzett szülő, elsősorban az édesanya maga is alapvető hiányosságokkal küzd, nem tud segíteni gyermekének a tanulásban. (Az ózdi régióban a vizsgált 17–29 éves falusi roma lányok és asszonyok 46%-a nem végezte el a nyolcadik osztályt!)

Ha javítani kívánjuk a roma kisebbség foglalkoztatási, szociális és anyagi helyzetét, ha a roma tanulók iskolai sikerességét kívánjuk erősíteni, ha szeretnénk elérni a lakókörnyezetben tapasztalható előítéletek és elkülönítés csökkenését, akkor olyan programokat kell indítanunk, amelyek

  • javítják a romák foglalkoztathatóságát,
  • érzékelhetően csökkentik a szegénységet,
  • elérik, hogy a roma családok az iskola partnereivé váljanak, és segíteni tudják gyermekeiket a tanulásban.

A tanköteles, a 17–24 éves, a 25–40 éves és a 41–60 éves romák létszáma

Bár kiindulhatnánk abból a feltételezésből is, hogy a szegénység, a társadalmi kirekesztettség önmagában elfogadhatatlan a felelősen gondolkozó, tisztességes állampolgárok számára, s ezért a politikaformálók szintjén is mindenki fenntartás nélkül támogatja a kezelését szolgáló programokat; a tapasztalatok alapján nem zárható ki, hogy a peremcsoportok támogatásakor ma is a maradékelv érvényesül. A roma kisebbség létszámának meghatározására két szempontból lehet szükségünk. Először akkor, ha mérlegelni kívánjuk integrációjuk stratégiai jelentőségét társadalmi, gazdasági és európai szempontból; másodszor akkor, ha meg kívánjuk becsülni az integráció költségeit és lehetséges ütemezését.

Ma Magyarországon a roma kisebbség létszáma mértékadó becslések szerint 550–630 ezer fő lehet. Hablicsek László demográfus számításai szerint (idézi Polónyi István: A cigány népesség demográfiai, iskolázottsági és foglalkoztatási helyzete. In: A cigányság társadalomismerete. Pécs, 2002, Iskolakultúra) 2000-ben a romák létszáma 609 ezer fő volt. Hablicsek korábbi publikációjában, amely az MTA reprezentatív adatfelvételének eredményére támaszkodik (Hablicsek László: Kísérlet a roma népesség demográfiai előreszámítására 2050-ig. Bp., 1999, KSH, 23.), alacsonyabb érték, 1995-re vetítve 491 ezer fő szerepelt, amiből 2000-ben kb. 540 ezer fős roma népességre következtethetünk. Ma, ha Hablicsek László okfejtéseit követve feltételezzük, hogy a roma népességre továbbra is 28–29 ezrelékes születési arány s tíz ezrelék alatti halálozás jellemző, a roma népesség évente kb. 10 ezer fővel növekszik. A Polónyi által idézett magasabb adat szerint a romák létszáma megközelíti a 630 ezer főt. A roma kisebbségi szervezetek becslései szerint azonban a létszámuk eléri a 800 ezer főt.

Készíthető becslés a Magyarországon élő romák életkormegoszlásáról. A becslés bizonytalansági fokát növeli az a tény, hogy az utolsó átfogó adatfelvételek óta lassan tíz év telt el. Az adatbizonytalanság miatt a becslés elsődleges célja az arányok és a nagyságrendek szemléltetése.

Viszonylag sok információval rendelkezünk a roma népesség korcsoportok szerinti megoszlásának becslésére. Az elmúlt évtizedre 28–30 ezrelékes születési arány jellemző, amely a félmillió fős populációra vetítve 1992 és 2002 között 14–16 ezer fős újszülöttlétszámot jelez. Támpontot jelenthetnek a korábbi évtizedek oktatási statisztikái is az iskolarendszerben tanuló roma gyermekekről.

Ha elfogadjuk Hablicsek számításait (540–630 ezer fő), s figyelembe vesszük az elmúlt évtizedek születéseire vonatkozó becsléseket, összeállíthatjuk a következő táblázatot.

A Magyarországon élő romák létszáma és életkormegoszlása 2002-ben

1–10 éves 150 000 fő
11–16 éves 80 000 fő
17–24 éves 80 000 fő
25–40 éves 130 000 fő
41–60 éves 110 000 fő
61–x éves 30 000 fő
Összesen 580 000 fő

A félreértelmezések elkerülése végett ismét hangsúlyozni szeretném, hogy a becslés elsődleges célja nem a létszámok meghatározása, hanem az arányok és a nagyságrendek szemléltetése.

Európai kitekintés: közös programok a szegénység és a társadalmi kirekesztődés ellen

Az Európai Unió az elmúlt évtizedben számos területen összehangolta a tagállamok fejlesztéseit. A gazdaság versenyképességének növelése, a fenntartható növekedés feltételeinek megteremtése, a tudás alapú gazdaság megteremtése, a foglalkoztatás bővítése, a társadalmi kohézió erősítése került a politika középpontjába. E célok megvalósítására fejlesztési tervek, nemzeti foglalkoztatási akciótervek, valamint a szegénység, és a társadalmi kirekesztődés elleni nemzeti akciótervek készültek. A szegénység és a társadalmi kirekesztődés fogalma a mai szóhasználatban azokra vonatkozik, akik korlátozva vannak abban, hogy maradéktalanul részt vegyenek a gazdasági, társadalmi és civil életben; alacsony jövedelmük és egyéb személyes, családi, társadalmi és kulturális körülményeik lehetetlenné teszik számukra, hogy elérjék a társadalomban elfogadhatónak tartott életszínvonalat és életminőséget. Az adott csoporthoz tartozó személyek gyakran nem képesek alapvető emberi jogaik érvényesítésére.

Az Európai Unió Tanácsa 2001 végén elkészítette a társadalmi befogadásról szóló első közös jelentés tervezetét, amely a szegénység és társadalmi kirekesztés okait, megjelenési formáit, az EU és a tagállamok eddigi intézkedéseit s a tagállamok által készített, a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentését szolgáló nemzeti akcióterveket elemzi. Az akciótervekből nyolc kihívás, illetve cél emelhető ki:

  • befogadó munkaerőpiac kialakítása és a foglalkoztatás előmozdítása, hogy az mindenki számára elérhető legyen (a munkavállalás nemcsak a szegénységet és a kirekesztettséget csökkenti, de a szegénység és kirekesztés megelőzését is szolgálja);
  • az emberhez méltó jövedelem és források biztosítása;
  • az oktatásbeli hátrányok kezelése (a ráfordítások növelése, a hátrányos helyzetű csoportok igényeinek figyelembevétele, a lemorzsolódás csökkentése, az egész életen át tartó tanulás lehetőségeinek megnyitása stb.);
  • a családi szolidaritás megőrzése és a gyermeki jogok védelme;
  • jó lakásfeltételek biztosítása;
  • a minőségi egészségügyi, közlekedési, szociális, kulturális, szabadidős szolgáltatások egyenlő hozzáférésének biztosítása;
  • jobb szolgáltatások nyújtása;
  • halmozottan hátrányos helyzetű körzetek regenerációja.

Az elkészült nemzeti akciótervek jellemzője az, hogy összehangolják őket a foglalkoztatási akciótervekkel és a nemzeti fejlesztési tervekkel, hiszen az alapvető célok – a regionális fejlesztés, a munkahelyteremtés, a foglalkoztathatóság növelése, az emberhez méltó jövedelem biztosítása – csak a gazdaság-, a társadalom-, a foglalkoztatás-, az oktatáspolitika öszszehangolt lépéseivel érhetők el. (Az Európai Unió Tanácsa: Közös jelentés a társadalmi befogadásról. Brüsszel, 2001. december.)

Javaslatok a roma kisebbség foglalkoztatási, szociális és anyagi helyzetének javítását szolgáló programokra

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni nemzeti akciótervekben megfogalmazott feladatok nem kerülhetők meg a roma kisebbség helyzetének javítására indítandó programokban. Nyilvánvaló, hogy a roma gyermekek kirekesztését erősítő vagy a roma családok lakóhely-változtatását akadályozó konfliktusok, amelyek a közelmúltban ismét a felszínre kerültek, csak korlátozottan kezelhetők az okok felszámolása nélkül. Nem állítható fel fontossági vagy ok-okozati sorrend a szülők képzetlensége, a rossz lakáskörülmények, a tíz éve állandósult munkanélküliség, a középkori szegénység, a romák romló egészségügyi helyzete s a válságrégióban jellemző fekete foglalkoztatási gyakorlat és éhbér között. A felsorolt jelenségek egyszerre okok és következmények. A megoldás keresésekor azonban már indokolt a feladatok hierarchiájának meghatározása.

Az Európai Unió gazdasági, szociális és társadalompolitikájának centrumában a foglalkoztatás áll. A szegénység, a képzetlenség oka és következménye a foglalkoztatás alacsony szintjének. A cél az állampolgárok segítése annak érdekében, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra. Az Európai Unió ismétlődő ajánlásaiban hangsúlyozza, hogy a fiatalok, fiatal felnőttek számára a munkanélküliség első hat hónapjában, a felnőttek számára egy éven belül fel kell kínálni képzési vagy foglalkoztatási lehetőséget. A nemzeti foglalkoztatási akciótervekben megfogalmazódnak ennél rövidebb határidők is. E célok megvalósítása érdekében az EU-tagállamok széles körű programokat indítanak, amelyek nem egy esetben több százezer fiatalt és fiatal felnőttet látnak el. A francia nemzeti foglalkoztatási akcióterv „személyre szabott újrakezdés az elhelyezkedés érdekében” – programjának tervezett támogatott létszáma 2001-ben 1,5 millió fő volt, közülük 320 ezer hat hónapon belül ellátandó fiatal, 600 ezer tizenkét hónapon belül ellátandó felnőtt s 580 ezer fő, aki a „kirekesztéssel fenyegetettek” csoportjába tartozott. (Foglalkoztatáspolitika az Európai Unióban – Szociális ügyek és foglalkoztatáspolitika az Európai Unióban. Szerk.: Gyulavári Tamás – Kozma Ágnes, Budapest, 2000, SZCSM.) Figyelmet érdemel a munkával kombinált képzési programok differenciált kínálata, amely a fiatalok tanulószerződéseit, orientációs programjait s az idősebbek képzési programjait foglalja magában. Kiemelt feladatnak tekintik a nők bevonását az oktatásba, s a hosszabb ideje szociális segélyből élők aktivizálását.

Az Európai Unió tagországai a kilencvenes évek folyamán átlagosan a GDP 2%-át fordították aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközökre. (Átlag alatti értékek: a dél-európai tagállamok, Franciaország, Nagy-Britannia; átlag felettiek: Ausztria, Németország, Hollandia, Belgium, a skandináv országok. Magyarországon 1992–1999 között az aktív és passzív foglalkoztatási intézkedésekre fordított összegek az 1992. évi 2,81%-ról 1999-re a GDP 1%-a alá csökkentek, 810,9 millió euróról 435 millió euróra. (1992–1999 között az aktív és passzív foglalkoztatási intézkedésekre fordított összegek. In Közös foglalkoztatáspolitikai értékelés Magyarország, 9. [tervezet]. 2000. november 2., 12. táblázat. Forrás: GM)

A roma kisebbség társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának költségeit csak akkor fedezhetjük, ha a foglalkoztatáspolitika eszközrendszerének fejlesztésekor elfogadjuk az Alpoktól északra elterülő régiók normáit és gyakorlatát, s a GDP 2–3–4%-át fordítjuk a foglalkoztatáspolitika eszközeire. Erre lehetőséget ad a Munkaerő-piaci Alap Foglalkoztatási Alaprészének bővülése a bérkiáramlás növekedésével és a Nemzeti Fejlesztési Terv forrásainak bevonása. Ha növelni akarjuk a romák foglalkoztatását, elemeznünk kell a munkaerőpiac elvárásait és igényeit.

A szocializmus évtizedeiben Magyarországon a teljes foglalkoztatás volt a jellemző. A termékekkel, szolgáltatásokkal szembeni piac ugyanis korlátlanul bővülő volt. A fegyverkezési és katonai versenyben a hadseregek minden erőforrás-felesleget felszívtak. Korlátlanul bővítették a keresletet az ipari nagyberuházások, a hatalmas lakásépítési programok, a hetvenes évek közepétől különböző piacokon a cserearányromlás, majd az adósságszolgálat. A korlátlan felvevőképességű piacokon a minőségi követelmények teljesíthetők voltak.

1990 után Magyarország új gazdasági térbe került, ahol megváltoztak a játékszabályok. Ma a gazdaság erőforrásainak és termelőeszközeinek jelentős része külföldi tulajdonosok kezében van. A korábbi periódusok importkorlátozása megszűnt. A piacvédelem gyenge. A termékek a hazai piacon is korlátlan versenyhelyzetben vannak.

A globalizáció mai szakaszában, amikor a tőke, a technika és a munkaerő áramlása egyre akadálytalanabb, a nemzetközi piacokon akkor lehetünk versenyképesek, ha a mindenütt elterjedt technológiát hatékonyan alkalmazzuk, s egy vagy több területen költségcsökkentésre vagyunk képesek. (Alacsonyabb bérek, szállítási költségek, olcsóbb nyersanyag, olcsóbb energia, kedvezőbb adóterhek, képzettebb munkaerő.) A kilencvenes években Magyarország elsősorban a gyors privatizáció, a viszonylag képzett munkaerő és az alacsonyabb bérek miatt számos tömegtermelő beruházást vonzott.

A magyar munkaerőpiac ma egyértelműen piacként viselkedik, ahol csak a versenyképes végzettséggel rendelkező munkavállaló tud elhelyezkedni. A képzettség versenyképessége elemezhető a munkaszervezetek általános igényei és a munkaerő-kínálat szerkezete szempontjából.

A negyedszázaddal ezelőtti amerikai munkaerőpiac-elméletek szerint (L. C. Thurow: A munkaerőrangsor és a munkaerő-piaci verseny modellje – Die Arbeitskräfteschlange und das Modell des Arbeitsplatzwettbewerbs – (In (szerk.) Sengenberger: Der gespaltene Arbeitsmarkt. Frankfurt–New York, 1978, Campus) a munkavállalók a feladatuk ellátásához szükséges ismeretek és készségek meghatározó részét nem az iskolában, hanem a munkahelyen sajátítják el. Az esetleg rendelkezésre álló szakképesítések mellett egy sor fontos tulajdonsággal rendelkeznek, mint például az általános képzettség/műveltség, örökölt képességek, életkor, nem, egyéni szokások, viselkedés, pontosság, megbízhatóság, egészségi állapot, pszichológiai tesztek által kimutatott eredmények. Ezek a tulajdonságok meghatározzák a munkahelyi továbbképzések költségeit, de következtethetünk belőlük a munkavállaló hatékonyságára, termelékenységére is.

A várható képzési költségek csökkentése érdekében a munkaadók a jelentkező munkavállalókat egyéni tulajdonságaik alapján rangsorolják. Az élen azok állnak, akiknek a legolcsóbb a képzése. A rangsort szubjektív szempontok is befolyásolják. Az értékelés meghatározója azonban az iskolai bizonyítvány, amellyel bizonyította a munkavállaló, hogy sikeresen, hatékonyan tud tanulni, így a képzési költségei is alacsonyak lesznek. Bizonyította, hogy képes a pontos munkavégzésre, az utasítások végrehajtására, számára kellemetlen feladatok elvégzésére és az iskolai vagy a munkahelyi csoportban meghatározott szabályok betartására. Ezek a tulajdonságok a munkahelyen is fontosak, gyakran fontosabbak, mint az adott feladat ellátásához szükséges szakmai végzettség. A tapasztalatok szerint a munkafegyelem elsajátítása gyakran nehezebb, mint a szakmai ismeretek megtanulása.

A munkaerőrangsor és a munkaerő-piaci verseny vázolt modellje Magyarországon is érvényes. A hazánkban megjelenő külföldi vállalatoknál elterjedt gyakorlat, hogy a belépő szakképzett munkavállalókat néhány hetes-hónapos tanfolyamra küldik.

Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a munkaerőpiac sehol sem tekinthető homogénnek. Az áru- és munkaerőpiacok tagoltak (szegmentáltak). Megfigyelhető a sajátos nemzetközi és nemzeti munkamegosztás. Egyes régiók átvehetnek termékcsoportokat, mint például ma Kelet-Európa az olcsó munkaigényes, környezetszennyező tömegtermékek előállítását. Nyugat-Európában a szolgáltatások, a tömegtermelés és az építőipar egyes ágazataiban a külföldi vendégmunkások aránya növekszik. A szegmentáció vállalaton belül is megjelenik, hiszen más és más tulajdonságokat várnak el a munkahelyre belépő betanított munkástól, szakmunkástól, mérnöktől, menedzsertől.

A munkaerőpiacon jelentkező roma munkavállalók tulajdonságkészlete nem versenyképes. Alacsony iskolai végzettségük, egészségi állapotuk, a többségi normától eltérő viselkedésük, a pontosságukkal, megbízhatóságukkal kapcsolatos előítéletek következtében valamint az évtizedes munkanélküliséggel és nyomorral elkerülhetetlenül együtt járó leépülés, sérült személyiség miatt nemcsak a nemzetközi piaci követelményeket követő nagyvállalatoknál, de a jövedelmezőségre és hatékonyságra törekedő magyar vállalatoknál is a rangsor végére kerülnek.

Nem tagadható, hogy a munkaerőrangsor bemutatott modellje a diszkrimináció strukturált modelljeként is értelmezhető, mégis figyelembe kell vennünk, ha stratégiát dolgozunk ki a kirekesztett csoportok számára.

A munkaerő-piaci igények mellett fontos a munkaerő-kínálat áttekintése. Keveset mond a KSH által kimutatott 6% alatti munkanélküliségi arány. A foglalkoztatási ráta továbbra is 55–56%, s a foglalkoztatottak száma továbbra is kb. 3,8 millió. Ez azt jelenti, hogy a regisztrált munkanélküliek mellett 6–800 ezer olyan munkaképes korú inaktív honfitársunk van, aki az elhelyezkedési lehetőségek javulásakor a roma kisebbség versenytársaként jelenik meg a munkaerőpiacon.

A kilencvenes években átalakult a magyar közoktatás. Ma a tizennégy évesek kétharmada érettségit adó iskolába jár. Az érettségizettek közel negyven százaléka lép a nappali felsőoktatásba. Sokan tanulnak az esti-levelező oktatásban. Létszámukat nehéz megbecsülni. A szakközépiskolai szakképzés az érettségi után kezdődik, ugyancsak az évjárat 30–35%-a számára. A hagyományos szakmunkásképzés a leggyengébb 25%-ot fogadja be. Az oktatási expanzió hamarosan abba a szakaszba lép, amikor az általános iskolai végzettség már nem érdemként jelenik meg, hanem az érettségi hiányát tekinti a munkaadó a munkaerő-rangsor meghatározásakor a deviancia jelének.

Átalakult a szakmunkásképzés. A korábbi hároméves modellt 1998 után a 2+2 éves modell váltotta fel. Az általános művelés a 9–10. osztályban is folyik; a 9. osztályban pályaorientációval, szakmai előkészítéssel, a 10. osztályban szakmai alapozó képzéssel kiegészítve. A közismereti programok céljának, követelményeinek meghatározása elmaradt. Nem készültek el 1997-ben az alapműveltségi vizsga részletes vizsgakövetelményei, amelyek az 1998-ban bevezetett helyi tantervek kidolgozásához és az oktatás megszervezéséhez szükségesek lettek volna. A feltételek tisztázatlansága mellett nem meglepő, hogy a 9. osztályosok közel egyharmada nem kezdi el tanulmányait a következő tanévben, a 10. osztályban. A 10 osztályos végzettséggel nem rendelkezők 31. szintkódú szakképesítéseket tanulnak. A szakképző évfolyamokon azonban tisztázatlanok az általános képzés folytatásának, az ismeretek pótlásának keretei, követelményei. Várható, hogy a 31-es szintkódú szakképesítésekkel kapcsolatban a munkaerőpiacon előítéletek alakulnak ki.

Megállapíthatjuk, hogy a munkaerőpiacon nem elegendő a biztonságos foglalkoztatáshoz, ha a munkavállaló rövid képzési idejű, speciális programot végzett, hiszen a munkaadók a felvételkor – figyelembe véve az iskolai bizonyítványt – a szakmai végzettség mellett értékelik a munkavállaló általános háttértulajdonságait is, mint a magatartás, viselkedés, szokások, pontosság, megbízhatóság, egészség, életkor, kitartás, tisztaság, öltözködés. A roma munkavállalók esélyeinek növeléséhez olyan programokra van szükség, amelyek a felsorolt tulajdonságok fejlesztése mellett biztosítják az általános iskolai végzettséget, a munkaerőpiacon elfogadott szintű szakmai képesítést, de középtávon megalapozzák az érettségi megszerzésének lehetőségét is.

A nemzetközi gyakorlatban a fiatal felnőttek és felnőttek szakmai képzésére három modell terjedt el:

  • a munkaviszonyban állók szabadidejükben tanfolyami – esti, levelező – keretek között tanultak;
  • a korábban munkaviszonnyal rendelkezők 6-12-24 hónapos „átképzésben” részesültek, a munkaügyi kormányzattól átképzési támogatást kaptak;
  • az átképzési támogatásra nem jogosultak és azok, akik jogosultak voltak, de az átképzési támogatásból nem tudták eltartani családjukat, olyan igényes foglalkoztatási programokban vettek részt, amelyekhez moduláris szakképzés kapcsolódott.

Nyilvánvaló, hogy a roma kisebbség számára olyan foglalkoztatással összekapcsolt moduláris szakképzés javasolható, amely megfelel a következő szempontoknak

  • Komplexitás: fejleszteni kell a munkaadók által értékelt általános tulajdonságokat (kitartás, rendszeresség, megbízhatóság, pontosság), biztosítani kell az álláskeresést és a munkahelyi beilleszkedést megkönnyítő külső elemeket (öltözködés, viselkedés, tisztaság), biztosítani kell az általános iskolai és a piacképes szakmai végzettséget.
  • Fokozatosság, egymásra épülés: a program 3–6 hónapos modulokból áll, amelyek két-három célt kapcsolnak össze, például: gazdasszonyképzés + háztartási-kertészeti munkák + olvasás, számolás, kommunikáció fejlesztése; mezőgazdasági vagy vendéglátó vagy kézműves jellegű munkák + általános iskola befejezése + egészségügyi nevelés stb.
  • Családközpontúság: tekintettel arra, hogy nagyon sok esetben mindkét szülő munkanélküli, mindkét szülő képzését és foglalkoztatását támogatni kell.
  • Differenciált célok: figyelembe kell venni, hogy a roma közösségben a hagyományos női szerep nem változtatható meg. A több gyermeket nevelő fiatal nők képzésében kiemelt fontosságú az általános képzettség biztosítása, a műveltség emelése, felkészítés a gyermeknevelés feladatára. El kell érnünk, hogy a roma család is az iskola partnerévé váljék, képes legyen a gyermekek ellátására és segítésére a rendszeres tanulásban. Emellett törekedni kell az igények függvényében a munkaerőpiacon hasznosítható képzettségek átadására is. A férfiak képzésében is differenciálhatók a célok az előképzettség, az életkor, az egészségi állapot, az egyéni elképzelések függvényében.
  • Emberhez méltó jövedelem: a foglalkoztatásba integrált képzési programok csak akkor tarthatók fenn és akkor működtethetők hatékonyan, ha a résztvevők számára biztosítják a létfenntartás fedezetét. Ha ma az egy főre eső létminimum eléri a 35–40 ezer forintot, akkor egy ötfős család ellátásához havonta körülbelül 180–200 ezer forint szükséges.
  • A lakásfeltételek javítása, költségek csökkentése: ha a mai kedvezőtlen lakásfeltételek nem változnak, nem érhető el, hogy a roma gyerekek sikeresek legyenek az iskolában. A rossz és zsúfolt lakásban a szülők nem tudnak pihenni, így az átképzési program is veszélybe kerül. Javaslat: a férfiak képzése építőipari, mezőgazdasági szakmákban; illetve a közhasznú foglalkoztatás színterein: lakásfelújítás, kertészet, állattenyésztés.
  • A konfliktusok kezelése, integrált szemlélet, regionális megközelítés: a többségi környezet csak akkor fogadja el konfliktusok nélkül a romák nagyvonalú és szükséglet szerinti támogatását, ha ezzel párhuzamosan az ő életfeltételei is megváltoznak. A roma kisebbség támogatása tehát nem jelenhet meg önmagában, hanem olyan átfogó kisrégiós programok részeként, amelyek az infrastruktúra fejlesztése mellett a többséghez tartozó egyének életkörülményeinek és foglalkoztatási lehetőségeinek a javítását is magukban foglalják. (A komplex projektek, amelyeknek a romák mellett a többséghez tartozók is kedvezményezettjei, terepet adhatnak a két csoport együttműködéséhez is.)
  • A roma képzési-foglalkoztatási programok értelmezhetők igényes foglalkoztatási programként a többség számára is.

Javaslatok a roma tanulók iskolai sikerességének elősegítését szolgáló programokra

Az Oktatási Minisztériumban az elmúlt hónapokban átfogó tervező-fejlesztő munka indult. A családok foglalkoztatási és élethelyzetének javítása, képzésbe való bevonása mellett a gyermekek sikeres iskolai beilleszkedéséhez indokolt a Nemzeti Fejlesztési Tervben a következő területek kiemelése.

  • Az óvodai hálózat kiépítése és a feltételek javítása a romák által lakott kistérségekben. Legalább kétéves képességfejlesztő, a nyelvi hátrányok kezelését segítő óvodai ellátás biztosítása.
  • Az általános iskolában rugalmas, nyújtott iskolakezdés lehetősége, egész napos iskola. A francia regionális programok tapasztalatai alapján javasolható az érintett régiókban a szakmai feltételek megteremtéséhez és biztosításához kapcsolva az általános iskolák megemelt finanszírozása.
  • A dán szabadiskolák tapasztalatai alapján javasolható olyan fejlesztő iskolai kísérletek indítása, amelyekben a kortársaiktól több évvel elmaradó, eltérő magatartású gyermekek a hatályos tantervekben megfogalmazott tevékenységformáktól és követelményektől eltérő keretek között is tanulhatnak.
  • A szakképzésben indokolt a 3-as szintű OKJ-képesítések tagolásának felülvizsgálata. A 10 osztályos végzettséggel nem rendelkező tanulók számára ugyanakkor lehetővé kell tenni a hiányzó műveltség pótlását a szakképző évfolyamokon és/vagy a felnőttoktatásban.
  • Moduláris felépítésű szakképző programokat kell indítani a kisegítő iskolát végzett (nem fogyatékos) roma fiatalok teljes értékű szakképzésére.
  • Ki kell dolgozni a felnőttek gimnáziumának új modelljét, amely figyelembe veszi a közoktatás 10 osztályosra nyújtását, és az érettségibe kreditelemként beilleszti a szakképzettséget is. (Német, svájci, osztrák, angol modellek.)

A roma tanulók iskolai sikerességének és a roma kisebbség helyzetének javítását szolgáló programok költségeinek becslése

A 3–5 éves roma gyermekek óvodai ellátásáról s a beruházási igényekről valószínűleg készültek felmérések. Ezek alapján meghatározható a beruházások forrásigénye. Ugyanez érvényes az általános iskolai szektorra, ahol egy PHARE-programot készítettek elő a feltételek javítására.

A tanköteles korú és 23 évesnél fiatalabbak oktatásának-képzésének költségeit a mindenkori költségvetés fedezi. A költségvetés elfogadja a pozitív diszkrimináció elvét, így lehetőséget ad a sérültek és hátrányos helyzetűek emelt finanszírozására (lásd a felzárkóztató oktatás emelt fejkvótáját).

A kedvezőtlen demográfiai feltételek miatt 2003–2004 után évente 20–25 ezer fővel csökken az általános iskola tanulólétszáma. (A kilépő nyolcadikosok létszáma 118–120 ezer fő, az 1997 után született, 2003 után belépő elsősöké 94–98 ezer fő lesz.) Középtávon így automatikusan megteremtődik az emelt támogatás fedezete.

Nehezebben becsülhetők meg a munka nélküli felnőttek képzésének, foglalkoztatásának, az életfeltételek javításának a költségei.

A bevezetőben megfogalmaztuk a munkahipotézist: a roma tanulók iskolai sikeressége csak olyan összetett programok keretében javítható, amelyek a pedagógiai eszközök fejlesztése mellett a szülők képzésére, foglalkoztatására, az életkörülmények javítására is kiterjednek. Megállapítottuk, hogy ma az 1–10 éves roma gyermekek száma kb. 150 ezer, a 11–16 éveseké 80 ezer, a 17–18 éveseké 25 ezer fő lehet. Ez a negyedmillió gyermek és fiatal körülbelül 80–90 ezer családban él, s a felmérések szerint a családok döntő része nagyon szegény. Az egy főre eső jövedelem két éve alig haladta meg a tízezer forintot, s jelentős részben munkanélküli-segélyből, szociális támogatásból, családi pótlékból származott. (Havas–Kemény–Liskó: Szegregáció a cigány gyermekek oktatásában, Budapest, 2001, 37.)

A feladat elvben 70–80 ezer rászoruló roma család komplex támogatása, amely kiterjed a foglalkoztatásra, a képzésre, a munkaerőpiacon megkövetelt tulajdonságok, mint megbízhatóság, kitartás, pontosság, külső jegyek (öltözködés, tisztaság, viselkedés) fejlesztésére és a lakás, valamint az életfeltételek javítására.

A költségek tervezésekor abból kell kiindulnunk, hogy a mai életfeltételek a foglalkoztatási-képzési program sikerességét is veszélyeztetik. Éhesen, betegen sem tanulni, sem dolgozni nem lehet.

A képzési költségek tervezésekor ne a munkaügyi központok mai normáit tekintsük alapnak. Ma egy tizennégy éves, nyolc osztályt végzett gyermek, aki középiskolába lép, másfélmillió forintos „utalványt kap”. A szakközépiskolai évfolyamokra négy év alatt a költségvetés és a fenntartó együtt egymillió forintot, a szakképző évfolyamokra összesen félmillió forintot fordít. A gyermeket nevelő roma szülők nagy része ezt az „utalványt” nem vette igénybe, s ha ezt a pénzt a képzésükre fordítjuk, akkor nem „többet kapnak”, mint a többséghez tartozók, csak ugyanannyit.

Létfenntartásukhoz azonban a közhasznú foglalkoztatás béreként az EU-szóhasználat szerint „emberhez méltó jövedelemre” és megfelelő lakásra van szükségük. Ez feltételezhetően csak a Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódva a Munkaerő-piaci Alap és az Európai Szociális Alap forrásainak összekapcsolásával biztosítható.

Egy család „felzárkóztatásának” költségei két év alatt elérhetik a hatmillió forintot. (Közhasznú foglalkoztatás bére, képzési költségek, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó beruházások, a lakásfeltételek javítása.) A költségeket csökkentheti a foglalkoztatás során létrehozott új érték. 70 ezer család felzárkóztatása ekkor 70 ezer x 6 millió = 420 milliárd forint nagyságrendű forrást igényel. Hasonló összegek szükségesek a többségi környezetben élők foglalkoztatási helyzetét javító konfliktusmegelőző regionális fejlesztő programok működtetéséhez is.

Ekkora összeg nem áll rendelkezésre a jelen kormányzati ciklusban. A kemény korlát azonban nem a pénzszűke, hanem az a tény, hogy a vázolt igényes foglalkoztatási-képzési programok elindításához, működtetéséhez ma sem a szakmai, sem a jogi, sem az eszközfeltételek nem adottak. További korlátozó feltétel lehet, hogy nem biztos, hogy sikerül létrehoznunk a romák számára elfogadható, hatékony programokat. Az EU foglalkoztatási irányelveiben megfogalmazott célok – a tartósan munka nélküli felnőttek 12 hónapon, a fiatalok 6 hónapon belüli képzése-foglalkoztatása – a roma kisebbség számára így nem érvényesíthetők.

A tervezéskor valószínű, hogy nem a rendelkezésre bocsátható források szűkössége a korlát, hanem a hatékony és eredményes forrásfelhasználás képességének korlátozottsága. Magyarországon kétségtelen sikereket értünk el az oktatás és a képzés területén. Az a tény, hogy a roma gyermekek döntő többsége 16 éves koráig részt vesz a közoktatásban, hogy az általános iskolát 16–17 éves korig befejezők 85%-a átlép a szakképzésbe vagy a középiskolába, azt jelenti, hogy a roma kisebbséghez tartozó szülők többsége elfogadja, hogy a tanulás az érvényesülés eszköze. Ez alátámasztja azt a feltételezést, hogy a roma kisebbséghez tartozó szülők többsége is tanulni és dolgozni akar, és elfogadja a segítséget.

Az előttünk álló két évben olyan hatékony programmodellek megteremtése a feladatunk, amelyek a romák számára elfogadhatóak, követik a kirekesztés és a szegénység elleni akciótervek elveit, segítik a foglalkoztathatóságot, biztosítják az emberhez méltó jövedelmet, hozzájárulnak a szegénység felszámolásához és a szegregáció visszaszorításához.

Az elmúlt hónapok kiéleződő konfliktusai arra figyelmeztetnek, hogy a romák társadalmi beillesztését szolgáló átfogó intézkedések nemcsak az érintett kisebbség érdekében szükségesek, de a többség alapvető érdeke is. Lelassíthatja az érintett régiók fejlődését, fékezheti a tőkebeáramlást és a bekapcsolódást a nemzetközi munkamegosztásba, ha nem sikerül elérnünk, hogy az ott élő roma családok emberi körülmények között, az iskola partnerévé válva neveljék gyermekeiket.

A feladat nem teljesíthetetlen: 70 ezer család, 140 ezer felnőtt foglalkoztatásba integrált képzési programja, kiegészítve az életfeltételek javítását segítő elemekkel 6-8 év alatt elvégezhető, s a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészére, az EU forrásaira támaszkodva, ha a foglalkoztatásra szánt forrásokat az EU gyakorlatának megfelelő mértékben bővítjük, finanszírozható.

A foglalkoztatás szempontjából el kell választanunk a mai iskolásokat, a fiatal felnőtteket és az idősebb felnőtteket. Arra kell törekednünk, hogy a mai iskolások teljes értékű, versenyképes szakképzettséghez jussanak, munkaerő-piaci esélyeik azonosak legyenek a többséghez tartozók esélyeivel és lehetőségeivel.

A hosszabb ideje munka nélküli fiatal felnőttek beilleszkedése a munkaerőpiacra csak hoszszabb átmeneti szakasz után várható. A foglalkoztatásba integrált képzés után több évig „védett” munkahelyeken dolgoznak, az infrastruktúra kiépítését, a környezetvédelmet vagy a városrehabilitációt szolgáló regionális projektekben. (Tömbrehabilitáció, nyugdíjasok lakásainak felújítása stb.) A hosszabb ideje munka nélküli idősebb roma munkavállalók egy része nem fog beilleszkedni az „első munkaerőpiac” szervezeteibe. Foglalkoztatásuk célja a támogatási költségek csökkentése mellett elsősorban az, hogy a többségi környezet számára elfogadható életfeltételeket, életformát és életkörülményeket fenntartsák.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.