2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 november

A roma gyermekek nevelése Romániában

2009. június 17.

Romániában is tekintélyes számú roma népesség él. A tanulmány bemutatja, milyen módon kezelik Romániában a romák iskoláztatásában általánosan jelentkező problémákat. Beszámol a roma tanulók szegregált és integrált oktatásának problémáiról. A kirajzolódó kép sok rokon vonást mutat a hazai helyzettel. Romániában is a roma fiatalok rendszeres iskolába járásának biztosítása és a tanulási motiváció fenntartása jelenti a legnagyobb problémát, és ott is komoly hátráltató tényezők a romákkal szembeni előítéletek.

Vass István

A roma gyerekek nevelése Romániában

Románia ma egyike a legnagyobb roma népességgel rendelkező országoknak Európában, s ez az arány állandóan nő, mivel e népesség természetes szaporulata rendkívül magas. Ezért a roma gyerekek nevelés általi integrálása nagy fontosságú oktatáspolitikai kérdés, kihívás a román oktatás és társadalom részére. A roma közösség eredete, nyelve, viselete, szokásai, életmódja, foglalkozása, a többségi nemzettel való kapcsolatai számos tanulmány, monográfia tárgyát is képezte. Románia egyik legrégebbi és legszámottevőbb etnikumáról van szó, és miután egy történelmi periódusban – a kommunista rendszer négy évtizede alatt – figyelmen kívül hagyták őket, ma a romaprobléma újból időszerűvé vált.

1.

A kérdés pedagógiai dimenziójának megfogalmazása, azonosítása a roma közösség integrálódásának egyik legfontosabb előfeltétele. (Constantin Cucos 1999)

A romániai roma etnikum hivatalos létszáma az 1992-es népszámlálás adatai szerint
409 723 volt, ami a lakosság 1,8%-át jelentette. (Adrian Miroiu 1998) A Romák Etnikai Szövetsége szerint reális számuk 2,5 millió, vagyis a lakosság 10%-a.

A romániai roma közösség néhány jellemzője

  • Átlagos házasságkötési kor a lányoknál 17 év, a fiúknál 18 év.
  • Natalitás: 5,1 gyermek egy nőre számítva, ezzel szemben az országos átlagos születési arányszám 1,9.
  • Számbelileg a romaság ma a második etnikum a magyar után (amely 7,1%-ot képvisel).
  • Az utóbbi 16 évben a roma népesség száma 80%-kal növekedett.
  • A férfiak 58%-ának, a nők 89%-ának semmiféle szakmája nincs.
  • A nők 59%-a, a férfiak 44%-a írástudatlan.
  • A roma közösségnek csupán 4,5%-a végez líceumot.
  • A roma gyermekek 40%-a (8 éves korig) nem jár óvodába.
  • A 7–10 év közötti gyermekeknek csak a fele jár iskolába.
  • Felsőfokú tanulmányokat ezerből hét végez.

A roma közösség társadalmi beilleszkedése képzésük és nevelésük fokától függ. A statisztikák azt mutatják, hogy a roma közösség iskolalátogatása az európai szinthez viszonyítva nagyon alacsony. Egy nemrég megjelent tanulmány (Jean-Pierre Liegeois 1994) arról tájékoztat, hogy a 7-8 milliónyi romából – ennyire becsülik az Európában élő romák számát – fele iskoláskorú, de nagyon kevesen integrálódtak egy képzési formába. Mi a magyarázat? Egyrészt a már idézett Constantin Cucos professzor szerint a felnőtt lakosság nem lát közvetlen kapcsolatot az iskolázottság és az anyagi vagy társadalmi helyzet között. Az iskolalátogatás számukra gyakran fájdalmas folyamat; fölöslegesnek és haszontalannak tartják azért is, mert elvonja a gyerekeket a családban való inaskodástól. Másrészt napjaink iskolája nincs felkészülve a fogadásukra, arra, hogy hatékony nevelést biztosítson számukra.

A romák iskoláztatása terén Romániában is több változatot kipróbáltak. Ezek vagy az iskola szerkezetét, vagy a tanítási módszereket helyezték előtérbe. A speciális iskolák létesítése nem mindig bizonyult járható útnak, következménye a diszkrimináció és az integrálódási képtelenség lett. Előnyösebbnek bizonyult az iskola belső szerkezeti változása, külön roma osztályok kialakítása, mivel biztosítja saját kultúrájuk gazdagítását, főleg ha a tanító is velük azonos etnikumú. (Ilyen esetek, ha kevés is, a Székelyföldön is fellelhetőek.) A romák legtöbbször elutasítják ezt a változatot, mert a diszkrimináció egyik nyílt formáját látják benne. (Legutóbb, 2001 szeptemberében országos ügy lett abból hogy la¸si polgármestere a romák „gettósításával” próbálkozott.) Constantin Cucos véleménye szerint a roma gyermekek elszigetelésének, gettóba zárásának megnyilvánulása az is, hogy az osztálytermek hátsó részébe ültetik őket.

A legújabb felmérések szerint Hargita megyében 17-18 ezer roma él 3500 családban. Ebből – bevallásuk szerint – 2019 családnak semmiféle jövedelme nincs, 812 családnak nincs fedél a feje fölött. Csupán 138 család rendelkezik művelhető mezőgazdasági területtel. A felmérés pontatlanságát jelzi, hogy közülük soknak személyazonossági igazolványa sincs. Románia több városában elkezdték a romák kitelepítését a lakott területek peremvidékére.

Nem tartom érdemtelennek ideírni a Krónika című országos napilap tájékoztatóját (2001. okt. 20–21.), amely egy Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevet viselő szervezet által terjesztett falragaszokról tudósít: „Állítsátok meg Románia elcigányosodását! A cigányok megnyilvánulásai primitívek, és sértik a többségi román nemzeti méltóságát”. A romáknak felrója azt is, hogy mocskos a szóhasználatuk, és agresszív viselkedésük, ízléstelen zenéjük fenyegeti a román nép kulturális identitásának megőrzését. Románia egész Európában nevetség tárgyává vált azáltal, hogy ez az etnikum valóságos fertőző, erőszak- és bűnözőgócokat hozott létre, tagjai lebecsülik a becsületes munkát, és általánossá vált, hogy maffia típusú bandákat szerveznek – írja a falragasz. A szervezet (Új Jobboldal) elnöke azt állítja, hogy szervezetük hivatalosan és törvényesen bejegyzett csoportosulás, és nem neonáci jellegű, mint ahogyan állítják róla. (A tudósításról még csupán annyit, hogy a fenti szervezet mindezt Segesváron – városunktól 25 km-re – cselekedte, egy olyan erdélyi kisvárosban, ahonnan a Németországba kimenekült szász lakosság helyébe nagyrészt a környékbeli romák költöztek be. A 34 ezer lakosú városban a népszámlálási adatok 900 roma etnikumú személyt mutatnak ki, a rendőrség ezzel szemben 2000-re teszi a számukat.)

Nagy Olga néprajzkutató, a romániai roma közösség életének, kultúrájának egyik legelismertebb kutatója írta 1994-ben, hogy ha az újságok valamilyen gaztettről írnak, nők megerőszakolásáról, rablásról, fosztogatásról, gyilkosságról stb., akkor, ha ezt magyarok vagy románok követik el, akkor ezeknek nincs nevük, csak egyetlen megjelölés van: „cigányok”. Ami azt jelenti, hogy magát a gaztettet valójában nem bizonyos személyek, hanem maga a roma közösség követte el. „Ezek a cigányok!” – szokás ilyenkor mondani, s elfelejtjük, hogy a banditizmus, gengszterizmus, maffia, a mindenféle emberrablás, robbantás stb. nem roma találmány, hanem nagyon is európai és amerikai „gyakorlat”. Sőt olyan megszokott, hogy már-már ez a témája minden filmnek. (Nagy Olga 1994. 20.).

A Nevelésügyi Minisztérium stratégiája a roma lakosság oktatását illetően 1998-ban látott napvilágot. A stratégiai célkitűzések között a következők szerepelnek.

  • Intézkedések a roma fiatalok egyetemre járásának ösztönzésére, egy fiatal roma értelmiségi réteg kialakulása céljából. Ennek érdekében az ország több egyetemén – Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron – a roma etnikum számára fenntartott helyeken túlmenően újabb 150 helyet biztosítottak az 1998-as felvételi vizsgákra, és 136 helyet az 1999-es évre.
  • A Bukaresti Egyetem idegen nyelv szakán az 1998/1999-es tanévtől kezdődően roma nyelv és irodalom tagozat létesült, évenkénti 10-10 hellyel.
  • A minisztérium ösztönzi a roma nyelv tanítását (heti 3-4 órában) azokban az iskolaegységekben, ahová roma tanulók járnak. Az 1998/1999-es tanév végén a roma nyelvet 2000 roma etnikumú tanuló tanulta.
  • A személyzetet ezekben az iskolákban szakképesített és szakképesítetlen (érettségizett) roma fiatalokból verbuválják. A roma nyelvi ismeretek tökéletesítésére 21 napos továbbképző tanfolyamokat szervez(ett) a Minisztérium.
  • Iskolai programok készültek roma nyelvből és irodalomból, a romák történelme és civilizációja tantárgyak tanításához, valamint tankönyvek az elemi tagozat számára.
  • A minisztérium elrendelte egy-egy roma felügyelő kinevezését a megyei tanfelügyelőségekhez (1999 decemberéig 23 roma felügyelő kinevezésére került sor).

Felmerül a kérdés, hogy a pedagógusnak hasonló társadalmi környezetből kell-e kikerülnie, mint tanulóinak, hogy a kisebbségi tanárok valóban hatékonyabbak-e olyan iskolákban, ahol sok a velük azonos faji, etnikai, kulturális csoportból származó tanuló. Közvetve emellett szólnak azok a kutatási eredmények, amelyek kimutatták, hogy a kedvenc tanár választása kulturálisan determinált: a gyerekek többsége azokhoz a tanárokhoz vonzódik, akik valamilyen folyamatosságot testesítenek meg a család és az iskola között. De amerikai kutatók szerint „egyes kutatási eredmények arra utalnak, hogy a kisebbségi tanárok gyakran fokozottan hajlamosak az előítéletességre, a színes diákok alábecsülésére. A jelenség hasonlít ahhoz, amit elsőgenerációs, munkáskörnyezetből származó tanároknál tapasztaltak, illetve tapasztalnak. A továbbtanulás esetükben >>felemelkedés<<, és éppen az iskolai pályafutás, a többségi kultúrához való alkalmazkodás következtében elszakadással jár, ami kompenzálást és a saját társadalmi környezet lekicsinylését, lenézését hozhatja magával. A kisebbségi tanár valójában akkor tud közvetítőként fellépni, ha saját pályaszocializációjában mód nyílik egy eredeti foglalkozási szerep kiépítésére, és a körülötte lévő társadalmi szervezet sem kényszeríti teljes konformizmusra és kulturális cserére”. (Boreczky Ágnes 2000. 85.)

  • A roma tanulók beiskolázási százalékának javítása céljából a minisztérium tervei között a következők szerepelnek: mivel az ország beiskolázatlan gyermekeinek 80%-a roma nemzetiségű, központi, helyi és külső (határon kívüli) pénzügyi források felhasználásával biztosítani kell az ingyenes, mindennapos reggelit („tízórait”) számukra. A nomád lakosság számára „iskolai karavánok” szervezését javasolja a minisztérium azokra az időszakokra, amíg a családok „úton vannak”.

Románia alkotmánya (is) kimondja a nemre, fajra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélküli jogegyenlőséget. De a jogi egyenlőség nem tünteti el a meglévő és megújuló társadalmi különbségeket a helyi közösségek „ranglétráján”, az eltéréseket az életvitelben, a családok összetartozásának külső és belső jelenségeiben, a gyermeknevelési szokásokban és az emberi élet számos más területén. Mivel a romakérdés iskolai probléma is – térségünknek főleg a falusi településein –, itt sem lehet megkerülni a helyzet elemzését, a szükséges lépések meghatározását. Ahogy Drótos András fogalmaz: „nem a családok életében kell vájkálni, hanem a helyi cigányságról, létszámáról, életmódjáról, megélhetési forrásairól, rétegeződéséről, egyszóval szocializáltsági szintjéről kell ismeretekkel rendelkezni a döntéshez.” (Drótos András 2000. 104.)

Környékünk roma lakosságának életmódját, életszínvonalát, szociális problémáit eléggé jól ismerem, közel két évtizednyi, falun töltött éveimnek köszönhetően. Szentábrahámon és Fiatfalván nyolc-nyolc évet tanítottam egy olyan periódusban (hatvanas-hetvenes évek), amikor mindennaposnak számítottak a beiskolázási gondok. Az iskoláskorú népességet akkor is törvény kötelezte (volna) a tanulásra, de az akkori helyi tanácsok nem jártak el kellő szigorral ebben a kérdésben; a pedagógusnak pedig egyetlen „fegyvere” a meggyőzés maradt. Gondjainkat még tetézte az, hogy „teljes gőzzel” folyt az írástudatlan felnőttek oktatása is.

Az egykori helyzet érzékeltetésére egy szentábrahámi iskolai jegyzőkönyvből idéznék: „Egészen 1954 második feléig eredményesen dolgoztunk. Az esős-sáros idő beálltával nehézségekbe ütköztünk, mivel analfabétáink a községen kívül laknak, egy valóságos sárfészekben, ahonnan probléma bejönni az iskoláig. Ott viszont nincsenek megfelelő körülmények, hogy őket taníthassuk. A legtöbb házban nyolc-tíz gyerek vergődik, undorító szag, egészségtelen környezet. Ennélfogva az a hiányosság állt be(?), hogy egyik napon eljött egyharmada, másnap a másik egyharmada, harmadik napon pedig a fennmaradt egyharmada. Így szakadás állt be az oktatás menetében. A nagy sár és a lábbelihiány gátolta a 100%-os látogatást. Februárban, miután egy műsoros táncestélyt szerveztünk hallgatóinknak (analfabéta-tanfolyam), a látogatottság újra 20–30%-ra csökkent, sőt olyan eset is volt, hogy egyetlen egy hallgató sem jelent meg.”

A roma gyermekek aránytalanul nagy szegénységi terhet viselnek az általános gyerekpopulációhoz képest, és ma is jóval kisebb a beiskolázottsági hányadosuk.

Annak ellenére, hogy az iskolába járás kötelező ahhoz, hogy a család megkapja a gyermeknevelési segélyt, az egyik újabb felmérés megrázó iskolai kimaradási arányt mutatott ki. Kjell Reidar Jonassen dán szakértő kutatási eredményei (1995) szerint kilencszáz roma gyermek közül 48% nem járt iskolába. Hogy ezeket az adatokat a romániai kontextusban elhelyezhessük, meg kell jegyezzük, hogy 1995-ben a 7–14 éves gyermekeknek 6,7%-a nem járt iskolába (Nemzeti Humán Fejlesztési Beszámoló 1998). Romániában az iskolai oktatás kötelező és ingyenes. De – amint Jonassen és mások kimutatták – a szülők a pénzhiányra (amely a cipő, ruha, táplálék biztosításához szükséges) hivatkoztak mint az iskolába járást akadályozó komoly tényezőre. Továbbá a roma gyermekek azt állítják, hogy mind a tanárok, mind az osztálytársak ellenséges magatartást tanúsítanak velük szemben. Az iskolalátogatás arányát kutató kísérletek, amelyeket vegyes iskolákban folytattak, ahol a román, magyar és roma nemzetiségű csoportok egyaránt jelen vannak, kimutatták, hogy a roma gyermekek ellenséges légkörrel szembesülnek, beleértve az ellenük forduló etnikai előítéleteket is. Az említett vizsgálatokra alapozva, Zamfir (1997) felhívja a figyelmet, hogy bár a roma gyermekek iskolán belüli diszkriminációja vitatható, tény, hogy a nevelésben nem fektetnek kellő hangsúlyt a tanuló-tanár kommunikáció fejlesztésére, a kooperatív munkacsoportok kialakítására, az etnikai tolerancia és a kulturális értékek tiszteletére. A roma gyermekeket társaik sok esetben kirekesztik az iskolai közösségből, ez társadalmi izolációhoz vezet, és hozzájárul az analfabetizmus magas arányához a roma népesség körében (Roth Mária 2000). Szándékosan idéztem ilyen hosszasan a romániai roma gyermekek iskolai munkáját értékelő tanulmányból. Anélkül, hogy kétségbe vonnám a leírtak objektivitását, némely általánosítását nem tartom elfogadhatónak kistérségünkre vonatkoztatva. Minden jel arra mutat, hogy a székelyföldi romaság és a többségi nemzet (a mi vidékünkön a magyarság) viszonya, az említett diszkrimináció foka stb. vidékenként, országrészenként változó, s emiatt nem egy kérdésben nem tanácsos általános következtetéseket levonni az egész romániai roma közösség helyzetéről, anyagi feltételeiről stb., és iskolával szembeni magatartásáról sem.

Egyéni tapasztalataim is azt igazolták, hogy abban az esetben, ha az egyes közösségek – esetünkben a roma közösség – életmódjukban és életformájukban megváltoznak olyan módon, hogy az ellentétpárok (a kultúra és a kulturálatlanság, civilizációs készség és ennek hiánya, írásbeliség és írástudatlanság) megszűnnek, a romakérdés mint konfliktushelyzet módosulhat, illetve meg is szűnhet.

2.

2001 tavaszán-őszén több Székelykeresztúr környéki településen felméréseket végeztem. A roma etnikumhoz tartozó gyermekekkel és felnőttekkel, pedagógusokkal, falun dolgozó orvosokkal, lelkészekkel, a rendőrség alkalmazottaival beszélgettem el, adatokat gyűjtöttem az iskolai populációk jelenlegi és távlati létszámáról, etnikai megosztottságáról stb. Kérdőívemben a következő pontokat fogalmaztam meg:

  1. Körülbelül milyen a roma közösség és a magyarság arányszáma a faluban?
  2. (Nem a hivatalos népszámlálás adataira voltam kíváncsi, hiszen azok – meglátásom szerint – nem a valóságos helyzetet tükrözik. Például Szentábrahám község nyolc falujában az 1992-es népszámlálás adatai szerint összesen ötven roma etnikumhoz tartozó személy élt. Felkérésemre a helyi tanács titkára és adószedője, az úgynevezett mezőgazdasági lajstrom alapján összeszámolta a romának tekinthető lakosokat, és a község egyetlen falvában, a községközpontban 291 roma származású lakost talált a nyilvántartásban. Ugyanezt a felmérést nem végeztük el a községhez tartozó többi hét faluban, de a falvak etnikai összetételének ismeretében kb. ötszázra becsültük a romaság lélekszámát a hivatalosan kimutatott ötvennel szemben.)

  3. Van-e társadalmi, anyagi megosztottság a roma lakosság körében (gazdagok, szegények)?
  4. <éi> Van-e „lumpen” réteg, akik nem dolgoznak, kéregetésből tengetik napjainkat?
  5. Milyen fokú a bűnözés a roma lakosság körében, nagyobb-e, mint a magyarságnál?
  6. Milyen az életszínvonaluk, jövedelmük a magyarságéhoz képest?
  7. Milyen a viszony a két etnikum között? Tapasztalhatók-e etnikai feszültségek?
  8. Külön utcákban, kompakt tömbökben élnek-e?
  9. Tapasztalható-e alsóbbrendűségi komplexus a magyarsággal szemben?
  10. Van-e (volt-e) vegyes házasság a faluban (magyar-roma)?
  11. Mivel foglalkoznak? Kitanult szakmák? Miből van jövedelmük?
  12. Tapasztalható-e hátrányos megkülönböztetés velük szemben: a helyi szervek, az iskola, a rendőrség stb. részéről?
  13. Milyenek a lakáskörülményeik, a lakások ellátottsága (háztartási gépek, bútorzat, fürdőszoba, vécé a lakásban, higiénia stb.)?
  14. Vannak-e külföldön dolgozó romák? Hányan és hol?
  15. Vannak-e földműveléssel foglalkozó romák? Vannak-e közöttük földtulajdonosok?
  16. Milyen a kapcsolatuk az egyházakkal? Konfirmálnak-e a gyerekeik? Közös temetőjük van-e a falu magyarságával? Fizetik-e az egyházi adót?
  17. Gyermekszám/család.
  18. A női inaktivitás helyzete a roma családokban.
  19. Milyen az iskolával szembeni magatartásuk? Vannak-e beiskolázási gondok?

A fenti kérdések sorrendjében térségünk roma etnikumáról a következők mondhatók el.

A környék falvainak egy jelentős részében (Gagy, Szentábrahám, Etéd, Kőrispatak, Alsóboldogfalva, Újszékely, Szenterzsébet, Rugonfalva, Siménfalva stb.) a magyarság mellett jelentős számú roma lakosság is él. Adataim szerint egyetlen faluban, Szenterzsébeten múlja felül a roma lakosság az ott élő magyarság számát. Az iskoláskorú populáció tekintetében azonban a helyzet lényegesen más: jelenleg a vizsgált nyolc falu közül ötben a roma gyermekek száma felülmúlja már a más nemzetiségűekét, öt éven belül pedig még egy faluban (Szentábrahám) lesz a tanulóknak több mint a fele roma származású. A roma lakosság legmagasabb százalékát Szenterzsébeten tapasztaltuk, ott az iskoláskorú gyermekek 80%-a roma; sorban utána Kőrispatak következik, ahol a gyerekek 78%-a roma. Egyedi esetet jegyeztem fel Fiatfalván, ahol a jelenlegi (2001/2002) tanévben a III. osztálynak mind a 16 tanulója roma származású. Kiderült, ennek az az oka, hogy a más nemzetiségű gyerekek – számszerűen hatan – mind Székelykeresztúrra iratkoztak be. A legalacsonyabb százalékban Rugonfalván vannak roma tanulók, de itt is az összlétszám 43%-át teszik ki, és a 2004/2005-ös tanévre még 3 százaléknyit gyarapodnak.

A roma közösségre, a magyarsághoz hasonlóan, az anyagi megosztottság a jellemző. A jól szituált kereskedő, vállalkozó családok mellett a roma közösség nagy része a magyarság legszegényebb rétegével hasonló anyagi szinten van. Az átlagosnál jobb anyagi körülmények között élnek a főleg seprűkötéssel, kosárfonással foglalkozó családok (Alsóboldogfalva, Siménfalva), amelyek külföldi megrendelőknek is dolgoznak, és vállalkozóként szegényebb társaik számára is munkát tudnak biztosítani. A legszegényebb rétegnek a napszámos roma lakosság tekinthető, akik elsősorban a helyi nagyobb földterülettel rendelkező gazdáknál napszámban dolgoznak kapálás, kaszálás stb. idején. Ebből következik, hogy a tél beálltával nemigen találnak maguknak munkalehetőséget, s a családok keserves téli hónapoknak néznek elébe.

Helység
2000–2001
2001–2002
2002–2003
2003–2004
2004–2005
Össz-lét-szám
Ebből cigány
Össz-lét-szám
Ebből cigány
Össz-lét-szám
Ebből cigány
Össz-lét-szám
Ebből cigány
Össz-lét-szám
Ebből cigány
N
%
N
%
N
%
N
%
N
%
Gagy
93
48
51
99
53
53
101
55
54
112
67
60
103
69
67
Fiatfalva
117
61
52
118
63
53
115
67
57
117
71
60
115
72
62
Szentábrahám
118
51
43
129
57
44
138
62
45
147
71
48
152
79
52
Szenterzsébet
145
117
80
147
118
80
129
102
80
128
104
81
128
96
75
Etéd
148
86
58
142
78
55
150
90
60
165
100
61
175
109
62
Kőrispatak
91
72
78
85
67
78
73
61
89
71
59
83
71
62
87
Újszékhely
186
69
37
187
79
43
179
81
45
159
73
46
170
89
52
Rugonfalva
107
37
38
107
46
43
100
48
48
92
41
44
83
38
46

A még néhány évtizede eléggé jellemzőnek mondható kéregetés, a munka nélküli tengődés majdnem teljesen megszűnt ezen a vidéken. A bűnözés tekintetében az illetékesek (rendőrség) véleménye megnyugtató, de a pedagógusok, lelkészek is úgy értékelik, hogy a bűnözés nem hangsúlyozottabb a roma lakosság körében, mint a magyarságnál.

Majdnem általánosnak mondható, hogy a roma közösség külön utcákban, kompakt tömegben, illetve a falvak eleji-végi házakban él. Eltérés ettől ott tapasztalható, ahol a módosabbja házakat tudott megvásárolni a falvak főutcáiban; elsősorban az a réteg „mozdult el”, amelyik Magyarországot járja, ott dolgozik évek óta, s az összegyűjtött pénzből házvásárlásra is telt.

A megkérdezettek etnikumtól függetlenül úgy látják, azt tapasztalják, hogy különösebb etnikumközi feszültségek nem tapasztalhatók a falvakban. Egyébként az alsóbbrendűségi komplexus jelensége fellelhető a roma közösségnél. Van, aki vállalja roma nemzetiségét, van, aki nem, és sértésnek veszi, ha „lecigányozzák”. A vegyes házasságok eléggé ritkák ezen a vidéken, de van rá példa, hogy igen szegény magyar családból származó fiatal módosabb romacsaládhoz házasodik be (Újszékely, Kőrispatak).

A hátrányos megkülönböztetés kérdésében nem könnyű határozott választ adni. Az iskolák nagy részében, ha más nem is történik, a romagyerekek az osztályok hátsó padjaiban ülnek, ezzel mintegy azt sugallva, hogy nem egyenrangúak a többiekkel. Persze ellenpéldát is lehetne említeni, ahol „vegyes” az ülésrend, ahol a magyar gyermekek jól megvannak roma osztálytársaik mellett, ha „azok tiszták, rendesen fel vannak öltözve”. Van olyan iskola/osztály, ahol a tanító délben, az órák végeztével összegyűjti a füzeteket, tankönyveket, ceruzákat roma tanulóitól (21 gyerekből 20 roma nemzetiségű), mert – mint mondja – „nincs garancia arra, hogy másnap is fel tudják mutatni ezeket”. Megtörtént már, hogy a tankönyv lapjaival gyújtottak otthon tüzet. A felnőtt roma lakossággal szembeni diszkrimináció különösebben nem jellemzője ennek a vidéknek. Szentábrahámon a roma lakosságot éppenséggel pozitív példaként említették a tanácsnál, mert „ők az elsők, akik befizetik az adókat”. Úgy gondolom, nem tévedek, ha vidékünkre vonatkoztatva a roma közösséggel szembeni előítéletek csökkenését tartom jellemzőnek.

Lakásviszonyaikra általában jellemző az egyetlen helyiségből álló lakás, és arra is van eset (Fiatfalva, Kőrispatak), hogy egyetlen helyiségben 2-3 család szorong: a szülők kényszerből megosztják az amúgy is szűk lakteret felnőtt, megházasodott gyermekeikkel. Fürdőszoba alig van a roma lakásokban, de olyan közösségeket is ismerek (Fiatfalva), ahol a családok nagy részének még kinti vécéje sincs.

Az aktív, munkaképes roma lakosságnak egy igen jelentős százaléka – jóval nagyobb arányban, mint a magyarság – a romániai rendszerváltás óta Magyarországon keres és talál magának munkalehetőséget. Az effajta „mobilitásnak” az a magyarázata, hogy a termelőszövetkezetek felszámolása után a főleg állattenyésztésben dolgozó romák munkanélküliekké váltak. Mivel a környéken nem nagyon adódott számukra munkalehetőség, a jobban fizetett munka reményében külföldön próbáltak/próbálnak szerencsét. (Szentábrahámon az aktív roma férfiak 70–80%-a jár ki dolgozni, Kőrispatakon 40-50 család dolgozik legalább egy-egy félévet Magyarországon, Szenterzsébeten hasonló a helyzet. Ebből következik, hogy az iskoláskorú gyermekek az itthon maradt nagyszüleik gondjaira vannak bízva.) Nagy részük a mezőgazdaságban helyezkedik el, magántermelőknél, de dolgoznak építkezéseknél, erdőkitermelésben is.

Itthon igen kevés földműveléssel foglalkozó roma van, és akinek pénze gyűlik össze, az sem földet vásárol. Kivételként említhető meg a Székelykeresztúr közvetlen szomszédságában lévő Alsóbodrogfalva, ahol éppen a sikeres roma vállalkozóknak, kereskedőknek köszönhetően a falu roma lakossága nem kényszerült szülőfaluja elhagyására, az otthoni seprűkötésből megél a család. Ugyanitt, a helyi lelkészek információi szerint a módosabb roma családok kb. 15 hektár szántóföldet birtokolnak, ahol a seprűkötés nélkülözhetetlen nyersanyagát, cirokot termesztenek. A tulajdonképpeni termelők (seprűkötők) családjaiban nemcsak a férfi, hanem az asszony is, sőt a nagyobb, tizenéves gyermekek is részt vállalnak a seprűkötés munkálataiban; a női inaktivitás nem jellemzi ezen a vidéken a roma közösséget. A vállalkozóknak („seprűsök”) mondhatni az egész országra kiterjedő kapcsolatai vannak, a termékek értékesítése így nem gond, ugyanakkor rendszeresen járják a piacokat, áruikkal jelen vannak a közeli városok, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Segesvár heti piacain is.

Az egyházakkal való kapcsolatuk faluról falura változó. A három helyi felekezet – katolikus, református, unitárius – közel az utóbbi kettőhöz tartozó roma lakosságnak tulajdonképpen csak formális kapcsolatai vannak az egyházzal. Általában megkeresztelkednek, gyermekeik konfirmálnak, de egy jelentős részük nem fizet egyházadót (Alsóboldogfalván pl. a református romák 58%-a, az unitáriusoknak 20%-a); templomba csak a jelentősebb egyházi ünnepekkor – karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor – jutnak el.

Az iskolával szembeni magatartásukban az egyetlen, de lényegesnek mondható pozitív változás az, hogy eléggé rendszeres a gyerekek iskolalátogatása. Igaz viszont, hogy ebben a jó irányúnak mondható mentalitásváltásban(?) sokat segített az, hogy a gyermeksegély-folyósítás kötelező feltétele a rendszeres iskolalátogatás: a „csekklapok” az iskoláknak adódnak át, azok pedig hónapról hónapra csak azoknak a családoknak osztják ki az igazoló iratokat, akiknél nem volt iskolalátogatási probléma. A tanulással szembeni magatartás azonban nem sokat vagy talán semmit sem változott. Az osztályozónaplók érdemjegyei azt mutatják, hogy ritka kivételtől eltekintve a roma gyermekek az iskolák leggyengébb, legfelkészületlenebb tanulói. Az elemi tagozaton még elfogadható ismeretekkel rendelkező roma gyermekek fokozatosan leszakadnak a többiektől, iskolai teljesítményeik a felsőbb osztályokban jóval gyengébbek, mint az iskoláztatás első éveiben. Igen ritka az a roma gyerek, aki a nyolcosztályos iskola elvégzése után továbbtanul. Vidékünkön azt tapasztalhatjuk, hogy még a kevesebb tudást igénylő szakiskolákba sem iratkoznak be, bár erre lenne lehetőségük, hiszen még csak a képességvizsga-igazolást sem kellene felmutatni.

Egy-egy településen a két etnikum (roma, magyar) arányából adódóan számos sajátosságra figyelhetünk fel. Azokban a falvakban, ahol a roma lakosság aránya felülmúlja a más nemzetiségűekét, az előbbiek szervezettsége is hangsúlyozottabb. Szenterzsébeten a legfrissebb felmérések (2001) szerint a falu lakosságának 66%-a roma nemzetiségű. (A „népszámlálást” egyébként a helyi roma szervezet képviselői végezték.) Ugyanakkor érdemesnek tartom megemlíteni, hogy a 2001/2002-es tanévben a helyi nyolcosztályos általános iskola tanulóinak 80%-a vallja magát romának, amiből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy távlatilag a roma etnikumnak nőni fog az aránya, a magyarságé pedig fokozatosan csökken. Az itteni roma közösség magyar anyanyelvű, a roma nyelvet az idősebbek még beszélik, a fiatalabb korosztályok már nem ismerik, nem beszélik, de a 16 tagú tantestületnek egy roma nemzetiségű tagja is van, aki választott órák keretében igyekszik megtanítani e nyelvre az iskola roma gyerekeit. Úgy tűnik, hogy a roma nyelvnek, a romák történelmének, kultúrájának megismeréséhez a szükséges anyagi és szellemi feltételek biztosítottak: olvasókönyveket, tankönyveket kaptak, és az elemi tagozat gyerekei heti egy órában, a nagyobbak heti két órában tanulják nyelvüket. Tanítónőjük háromhetes speciális képzésen vett részt.

A szervezettség jeleként fogható fel az is, hogy az ottani roma közösség szellemi vezetőjének tekinthető tanítónő az országosan is bejegyzett roma párt (Partida Romilor) tagja; a faluban egyébként még nem beszélhetünk párttagságról, ugyanis a tagság kötelező feltételeként megszabott tagsági díjak fizetése – úgy tűnik – egyelőre visszatartja az itteni roma közösséget. A községi tanácsnak két roma tagja is van, akik elsősorban saját etnikumuk érdekeit képviselik. Négyéves periódusra összeállított akciótervük számos olyan célkitűzést fogalmaz meg, amelyek a roma lakosság életkörülményeinek javítását célozzák meg. Habár az elképzelt változtatások jelentős részének a megvalósulása túlzott optimizmusról tanúskodik, mi több, utópisztikusnak tűnhet, megemlítenék néhányat ezek közül.

  • A helyi tv-adásban heti egyórás speciális műsor beiktatása a roma közösség részére.
  • Évenkénti számadás, jelentés a roma gyermekek iskolai helyzetéről.
  • A tanerőknek az interkulturalitás szellemében való nevelése, képzése.
  • Napi egy ingyenes étkezés biztosítása a roma tanulók számára.
  • Tradicionális roma mesterségek, szakmák felélesztése, a vállalkozó kedvű roma családok pénzügyi támogatása, hitelek folyósítása.
  • Havonkénti találkozók szervezése a rendőrség és a helyi roma vezetők között a bűntények megelőzése, a bűnözés visszaszorítása céljából.
  • A polgármesteri hivatal és a roma szervezetek együttműködésének fokozása, azért, hogy pontos nyilvántartás készüljön a gyermeksegélyre, nyugdíjra, szociális juttatásokra, szülési és munkanélküli-segélyre jogosult romákról.
  • Egészségvédelmi célkitűzések: a roma lakosság családi orvosokhoz való bejegyzése, védőoltási kampányok szervezése, a tüdővészben, az esetlegesen AIDS-ben vagy bőrbetegségekben szenvedők kiszűrése.
  • A faji diszkrimináció esetleges formáinak felfedése.
  • Szociális otthonok építése a sokgyermekes, alacsony jövedelmű családok számára.

Megjegyzendő, hogy a helyi tantestületnek köszönhetően, a Soros Alapítvány támogatásával 1997-től egy helyi lap látott napvilágot, a Szenterzsébeti Cirogató, amely elsősorban az itteni romaság problémáival foglalkozik. Ahogy első számában pontosították, a fő cél „a szenterzsébeti roma és magyar közösségek harmonikus együttélését tanulmányozni, illetve elősegíteni a közösségfejlesztés módszereivel”. A lap egyes számaiban eddig megjelent írások címeiből tallózok: Rege a romákról; Néhány szó a szenterzsébeti cigányokról; Védőoltások; Jutalmazás és büntetés a családi nevelésben.

A vidék roma etnikumától, annak életmódjától, életkörülményeitől lényegesen eltérő helyzet tapasztalható az Etéd községi „sátoros” romák („gáborok”) esetében. A falu nagy létszámú romasága két jól elhatárolható közösségre oszlik: szám szerint az úgynevezett „házi cigányok” vannak többen, akiknek nagy része nyomorúságos körülmények között él. Napszámosként dolgoznak, de a rendszeres kéregetés is eléggé jellemző rájuk. A sátorosok a falu külön színfoltját képezik. A község egyik végén tömörülő házaik is jómódról árulkodnak. Vendégszerető, barátságos, közlékeny, az ország és a világ dolgairól jól informált emberek benyomását keltik. Összesen 20 családot számoltunk össze, egy-egy családnak 3-5 gyereke van. Kereskedéssel, ahogy ők mondják: „üzletelgetéssel” foglalkoznak, s a lakások mérete, felszereltsége is a jól szituáltságot igazolja. Modern háztartási gépek, színes televízió, videomagnó, sőt számítógépek is találhatók a lakásokban, van fürdőszoba, a gyerekek és a felnőttek jól öltözöttek, a garázsokban nyugati márkájú gépkocsik állnak. (A férfiak a leginkább a nagy karimájú, rendelésre készített kalapjaikra büszkék. Egy-egy ilyen kalapért – mondják – 35 ezer forintot is adnak.)

Az év nagy részét Magyarországon töltik, ott üzletelnek, a módosabbak már ott is vásároltak házat, bejegyzett kisvállalkozása is van egyiknek-másiknak. Nem egy olyan családfővel beszélgettem, akik Nyugat-Európában is dolgoztak (Svájc, Franciaország, Ausztria). Mivel az év nagy részét külföldön töltik, a gyerekeket is viszik magukkal, az iskoláskorúakat beíratják egy ottani iskolába. (Az egyik ház falán egy budapesti iskola által kibocsátott dicsérő oklevelet mutat a családapa, gyereke ugyanis éltanulóként végezte az osztályt.) Különösebb anyagi megosztottság nem tapasztalható ennél a közösségnél, a falu legmódosabb családjainak szintjén állnak. Nyugdíjas tanító kollégám véleménye szerint a sátorosok gyermekei igyekvő, általában jól tanuló, szorgalmas, tisztelettudó iskolások. (Meglátásuk szerint a 6-8 elvégzett osztály elégséges számukra, hiszen írni, olvasni, számolni megtanulnak; azzal érvelnek, hogy azok a ritkaságszámba menő fiatalok, akik eljutnak az érettségiig, ugyanazt csinálják, mint ők: üzletelnek.)

A faluban különben csak magyar tagozatú osztályok működnek, de a gyerekek otthon, a családban elsajátítják a roma nyelvet is. A felnőttek három nyelvet beszélnek azonos szinten: a cigányt, a magyart, a románt. Ritka az a gyerek, aki befejezi általános iskolai tanulmányait, ugyanis a családalapítás – hagyományaikhoz híven – nagyon fiatal korban történik: a lányok 13-15 éves korukban mennek férjhez, a fiúk 15-17 évesen házasodnak. A fiatalokat a szülők „hozzák össze”. Válás, főleg ha gyerek is van már, ritkán fordul elő. Kijelölt, választott vezetője ennek a közösségnek nincs, az idősek iránti tisztelet azonban példamutató. Mint mondják, ők nem politizálnak (habár a híreket naponta meghallgatják), nem tagjai egyetlen roma pártnak sem. Kisebbségi érzésük a magyarsággal szemben nincs, baráti kapcsolataik a helyi magyar közösségre is kiterjednek. A házi romákat lenézik, lustáknak, munkakerülőknek tartják. Nagy részük református, „szombatisták” is akadnak közöttük; az egyházzal való kapcsolataikra a lazaság jellemző: megkeresztelkednek, konfirmálnak, de aztán templomba nem járnak. Egyházi adót eléggé rendszertelenül fizetnek, illetve, ahogy nyilatkoztak, „visszamenőleg, egyben fizetnek, ha a helyzet úgy alakul” (az egyház a temetési szertartást csak így vállalja).

Összegezve: vidékünk roma etnikuma az országosan is kimutatható, egyetlen folytonos lélekszámbeli növekedésben lévő népesség. A roma etnikumhoz tartozó iskoláskorú populáció kistérségünk falvainak jelentős részében eléri, illetve felülmúlja a más nemzetiségű gyerekek számát. Gyenge iskolai teljesítményeik általában a hátrányos családi háttérből adódnak. (Az elfogadható, illetve jónak minősíthető családi helyzet – adataim, információim szerint – a roma lakosság kb. 10 százalékára jellemző; legalább ekkora azonban azoknak az aránya, akik hihetetlen nyomorúságban, embertelen körülmények között élnek.) Az iskolák általában csak azt teszik, hogy minimális igényt támasztanak velük szemben, azzal érvelve (önmaguknak), hogy a roma gyerekek tömeges lemorzsolódása osztályok, iskolák létét hozná veszélybe. Társadalmi integrálódásukra kevés esély van, ha el is végzik a nyolc általánost, tovább nem tanulnak, kitanult szakmáik nincsenek, legtöbben napszámban dolgoznak, illetve az üzletelést látják az egyetlen esélyüknek.

Eredményként kell azonban elkönyvelnünk, hogy az elemi, általános iskolai osztályokat elvégzik, így a mai iskoláskorú populációból nem termelődik írástudatlan réteg. A roma lakosság és az itteni magyarság kapcsolata nem egyértelműen feszültségmentes. A roma közösséggel szembeni előítéletek léteznek, s ezek erősségi foka – tapasztalatunk szerint – helységről helységre változik, hangsúlyozottabb azokban a falvakban, ahol számottevő anyagi differenciálódás van a roma és a többi etnikum között.

A roma etnikum társadalmi elfogadottságát illetően, valamint abban, hogy pozitív irányú változást tapasztalhassunk a roma közösség és az iskola kapcsolatában, hogy gyökeres mentalitásváltozás álljon be a továbbtanulás ügyében, a pedagógustársadalomnak is alapvető mentalitásváltásra lenne szüksége.

Irodalom

Boreczky Ágnes: Kultúra – azonos pedagógia, Új Pedagógiai Szemle, 2000. 7–8. sz.

Cucos, Constantin: A nevelés. Kulturális és interkulturális dimenziók (román nyelven). Románia, 1999.

Drótos András: Cigánygyermekek az iskolában. Új Pedagógiai Szemle, 2000. 7–8. sz.

Miroiu, Adrian: A mai román oktatás (román nyelven). Polirom, 1998. 142.

Nagy Olga: Barangolásaim varázslatos tájban. Erdélyi Gondolat, 1994. 20.

A Román Nevelésügyi Minisztérium stratégiája a romák oktatását illetően (román nyelven). 1998. december.

Roth Mária: Hátrányos helyzetű gyermekek kognitív funkcióinak fejlesztése. Erdélyi Pszichológiai Szemle (Kolozsvár), 2000. 1. sz.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.