2019. június 20., csütörtök , Rafael

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> A felnőttek iskolái >> I. rész

7. A kerettantervek bevezetését követő kutatás

2009. június 17.

7. A kerettantervek bevezetését követő kutatás

Mielőtt a kutatás eredményeiről számot adnánk, tekintsük át azt, hogy valójában kiket is érint mindaz, amiről itt beszélni fogunk?! Közismert, hogy az alap- és középfokú felnőttoktatás tízezrek számára nyújtott – utólagos – tanulási lehetőséget. E ténynek a társadalmi „hasznosságát” nem kell külön bizonygatni. Az alábbi táblázatból jól látható, hogy a 90’-es években tömeges igény a középfokú oktatás terén jelentkezett. A beiratkozók létszáma többnyire évről évre növekedett. (Az alapfokú oktatásban bekövetkezett erőteljes létszámcsökkenés okairól más helyütt már szóltunk!)

Év Alapfok Középfok
Intézmények száma Tanulók száma Intézmények száma Tanulók száma
Önálló Tagozat
1990/91 161 11 536 36 362 66 495
1991/92 153 11 724 36 340 64 360
1992/93 142 10 944 37 345 70 243
1993/94 112 8 982 35 344 75 277
1994/95 92 6 558 33 361 81 204
1995/96 82 5 205 31 349 74 704
1996/97 66 4 099 23 369 74 653
1997/98 58 3 165 24 377 78 292
1998/99 54 3 016 22 397 84 862
1999/00 57 3 146 22 400 88 462
2000/01   2 940     81 700
2001/02   2 793     95 231
2002/03   2 785     93 172

Ezek a számok igazi jelentőségüket a következő táblázat adtainak az ismeretében nyerik el. Ha megnézzük az adatokat, akkor két tendenciát érdemes figyelembe venni:

  • Egyrészt az érettségit nyújtó képzés kapcsán elmondható, hogy közel minden ötödik ember a felnőttoktatásban szerzi meg ezt a végzettséget.
  • Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy az alapfokú oktatásban, valamint a szakképzésben a résztvevők száma jelentős mértékben csökkent az utóbbi évtized során. Ez összefüggésben áll azzal, hogy a tanulólétszámok erőteljes csökkenése az általános iskolákat is egy újfajta stratégia kialakítására ösztönözte a túlkorossá váló problematikus tanulókkal kapcsolatban. Ennek ellenére ebben az iskolatípusban a 20 év alatti korcsoportok azok, amelyek meghatározó szerepet játszanak:
  Évfolyam Összesen Életkor
1–4. 5–6. 7–8.   <21 21–30 >30
1990/91 2,4 23,4 74,2 100,0% 79,8 13,4 6,8
1995/96 4,2 20,9 74,8 100,0% 4,6 87,4 8,0
1999/2000 6,4 19,0 74,6 100,0%      

Forrás: Statisztikai tájékoztató, Alapfokú oktatás 1999/2000. OM.

A középfokú érettségit nyújtó oktatás expanziója a szakképzésben is érezteti a hatását, és ez nemcsak a fiatal korcsoportok (tovább)tanulási szándékait, hanem az idősebbeket is befolyásolja oly módon, hogy a (tanulási) szándékot az érettségit nyújtó oktatás felé irányítja.

A felnőttképzésben végzettek aránya az összes végzett százalékában 1960–1995

Év Általános iskola 8. osztályát végzett Szakmunkásvizsgát tett Érettségizett
1960 22,7 41,8 22,9
1970 4,9 18,4 33,6
1980 5,2 30,6 71,1
1990 2,1 10,4 26,3
1995 1,7 10,1 19,8

Forrás: Oktatási adatok, 1998. OM.

Mindez elsősorban a fiatalabb korosztályokat érinti, bár az utóbbi évek erőteljesebb propagandájának a hatására a 30 év feletti korosztályok képviselői újból megjelentek az érettségit (is) nyújtó képzésben.

Életkor Gimnázium Szakközépiskola
  Alapfokú iskolai végzettségre épülő, 4 éves Szakmunkás-
végzettségre épülő
Középfokú végzettségre épülő szakmai képzés
Tanköteles korú (<16 éves) 1,3 1,2 0,1 0,0
17–20 éves 26,8 30,2 26,6 14,8
21–25 éves 36,4 38,2 39,6 38,6
26–30 éves 17,4 16,3 18,0 17,7
31–40 éves 14,3 10,9 12,8 20,1
>40 éves 3,8 3,1 2,9 8,8
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0

Forrás: Statisztikai tájékoztató, Középfokú oktatás 1999/2000. OM.

Az a jövőt illetően mindenképpen figyelmeztető jel, hogy a tanulás iránti igény, a tanulási aktivitás az idősebb korcsoportok esetében erőteljesen csökken. Azok számára viszont, akik újra bekapcsolódnak a „tanulás világába”, az iskoláknak mindenképpen sajátos módszertani megoldások kell kidolgozni a tanulási kudarcok elkerülésre, a tanulás hatékonyságának a biztosítására.

A beiratkozottak megoszlása korcsoportok szerint

  1996 1998 2000 2002
<20 év 13,5 9,8 8,0 6,8
20–24 év 27,3 25,2 23,0 20,2
25–29 év 17,3 18,7 19,6 20,0
30–34 év 12,6 14,8 15,8 16,3
35–39 év 10,8 11,3 11,6 12,3
40–44 év 9,2 10,0 9,6 9,7
45–49 év 6,1 6,7 7,8 8,4
50–54 év 2,6 2,9 3,6 4,6
>55 év 0,6 0,6 1,0 1,7

Forrás: Statisztikai tájékoztató, Középfokú oktatás 1999/2000. OM.

A kerettantervek bevezetése – az eddig bemutatott adatok kapcsán is nyilvánvaló módon – az iskolarendszerű felnőttoktatás jövője szempontjából kulcskérdésnek bizonyult, még akkor is, ha menetközben számos, előre látható nehézség merült fel. Párhuzamosan ezekkel az eseményekkel az is eldőlt, hogy az érettségi követelményekben (függetlenül attól, hogy az érettségi vizsgának hány szintje lesz) nem lesz különbség a nappali vagy bármilyen egyéb tagozatokon végzettek számára. A kerettanterv és az egységes érettségi koncepciója együttesen biztosítja, hogy ebben az iskolatípusban is a korszerűnek tekintett műveltségelemeket oktassák.

2002/03-ban az OKI FKK kutatási programja arra irányult, hogy felmérje, milyen helyzetet teremtett a kerettantervek bevezetése az iskolarendszerű felnőttoktatás intézményeiben. 1 A kutatás önkitöltős kérdőív segítségével készült, amelyet postai úton juttattunk el az intézményekhez. A minta nagysága 263 volt, amelynek a kialakítását a rendelkezésre álló adatbázisok tették lehetővé. 2

Azok az iskolák kerültek a mintába, amelyek a kutatás időpontjában a legfrissebb, továbbtanulást elősegítő kiadványok „felnőttoktatás” fejezetében (is) megtalálhatók. Ezekről az intézményekről lehetett nagy biztonsággal feltételezni, hogy felnőttoktatási tevékenységet folytatnak. Nem kerültek a mintába azok az iskolák, amelyek felmenő rendszerben a kutatás időpontjában kezdték el a felnőttoktatást, és kimaradt a mintából számos olyan iskola is, amely a Sziltop Kft. érdekeltségi körébe tartozik. Az adatokat a Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda (KÁOKSZI) adatbázisa segítségével ellenőriztük. Ez azt tette lehetővé, hogy végigtekinthessünk azokon az intézményeken, amelyek az utóbbi években érettségi tételeket kértek a felnőttek számára.

Nehezebb problémát okozott az alapfokú felnőttoktatást folytató iskolák feltárása és azonosítása. 3 Itt ugyanis semmiféle „lista” vagy nyilvántartás nem állt rendelkezésre. Ez arra vezethető vissza, hogy a rendszerváltást követően a dolgozók általános iskoláinak a többsége „átalakult”, profilt váltott, többnyire oly módon, hogy túlkoros, az általános iskolákból elutasított tanulók oktatását vállalta. A továbblépést az jelentette, hogy többségük létrehozott egy szakiskolát és így integrálódott a nappali tagozatos iskolák közé, sajátos profilként esetleg valamit megőrizve a korábbi felnőttoktatási jellegből. Ennek az iskolatípusnak az elsorvadásához két ok járult hozzá:

  • egyrészt a tanulólétszám drámai csökkenése, 4 amely már a ’80-as években megindult,
  • másrészt pedig a tanulók összetételének a változása, amely során a „valódi” felnőttek elmaradtak az oktatásból, átadva helyüket a túlkoros, fiatalabb nemzedékeknek.

A már idézett tanulmány a 35 azonosított iskola térségi elhelyezkedését a következőképpen adta meg:

Régió Eset %
Dunántúl 9 25,9
Észak-Magyarország 6 17,2
Alföld 9 25,7
Budapest, ill. Pest-megye 11 31,4
Összesen 35 100,0

Településtípus Eset %
Budapest 2 5,7
Megyeszékhely 8 22,9
Egyéb város 15 42,9
Község 10 28,6
Összesen 35 100 5

Az alacsony esetszám miatt az adatokból nem lehet messzemenő következtetést levonni. Az biztos, hogy a kivétel nélkül önkormányzati iskolák megtartását csak „végszükség” esetén vállalta a fenntartó, olyan helyi oktatási probléma kezelésére, amelyben és amelyhez a nappali tagozatos képzést folytató intézmények nem tudtak vagy nem akartak partnerek lenni. Így ezek az intézmények, mint az várható, azoknak a tanulóknak az iskolájává vált, akik nem tudták/nem akarták az általános iskolát a királyi úton befejezni. A dolgozók általános iskolái a hátrányos helyzetű, leszakadástól veszélyeztetett, a társadalmi integrációból sok esetben kimaradó családok gyermekeinek az iskoláivá váltak. Az igazi problémát itt az jelenti, hogy ebből az iskolatípusból nem vagy csak komoly nehézség árán nyílik mód olyan továbbtanulásra, amely reális lehetőséget jelent a munkaerő-piaci pozíciók megszerzésére. A tanulók többsége, bár erről egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok, ha életkoruk ezt lehetővé teszi, a szakiskolák irányába orientálódik. Ez az iskolatípus azonban sokuk számára zsákutcát jelent.

7.1. Az iskolák térbeli elhelyezkedése

A beérkező adatok alapján egyértelművé vált, hogy iskolarendszerű felnőttoktatást csak városokban található intézmények folytatnak. Ez a tény fenntartási-finanszírozási problémákra vezethető vissza. Felnőtt osztályok fenntartása (elindítása) bizonyos kockázatot jelent, hiszen a közismerten magas lemorzsolódási ráták miatt komoly „ráfizetés” is előfordulhat. Ha sarkítjuk ezt a kérdést, akkor azt mondhatjuk: ott van iskolarendszerű felnőttoktatás, ahol erre törvényi kötelezettség van. Megyénként ez néhány települést jelent. Ezért ezeken a helyeken két probléma merül fel:

  • Ide koncentrálódik az adott térségben tanulni vágyók tömege, és ezért túlzsúfolt osztályokban indul az oktatás. Bár később még lesz róla szó, de már itt is említeni szeretnénk ezt az alapvető problémát, ami önmagában is gátját képezi a minőség kialakításának a felnőttek oktatásában: a finanszírozás itt is a létszámokra vonatkoztatott normatíva alapján történik, ráadásul az esti és levelező tagozatokon az óraszámoknak megfelelően csökkentett összegekkel. 6 A kerettantervek által meghatározott óraszámok biztosítása a jelen gyakorlat szerint csak nagy osztály- (csoport)létszámok alapján látszik lehetségesnek. Ez viszont egyértelműen szakmai-pedagógiai problémákat indukál, hiszen a gyakran 60-70 fős osztályokban az elemi feltételek (pl. ülőhely!) biztosítása számos esetben megoldhatatlanná válik. 7
  • A másik idetartozó probléma az elérhetőség kérdése. Sokak számára nehezen leküzdhető gondot jelent a városokban működő iskoláknak az „elérése”, és jelentős mértékben csökkentheti azoknak a számát, akik ily módon (és keretek között) szeretnének tanulmányokat folytatni. 8 A probléma másik oldala az iskolákat érinti: teljesen nyilvánvaló, hogy a tanítás időrendjét elsősorban nem a szakmai-pedagógiai szempontok, hanem a távolsági közlekedés menetrendjei fogják meghatározni. A nehézségeket egy rugalmasabban működtetett oktatási szisztémával lehetne kiküszöbölni, amely előnyben részesítené azokat a megoldásokat, amelyek a hagyományos tanórai foglalkozások mellett erősítenék az otthoni, egyéni tanulási tevékenységet oly módon, hogy biztosítanák a tanulók számára az ehhez szükséges módszertani támogatást. 9

Az elmondottakkal szemben Budapesten alapvetően más a helyzet. Itt számos intézmény áll az érdeklődők rendelkezésére, amelyeknek a többsége mind a városban, mind pedig az agglomerációban élők számára elég jól megközelíthető. Nem nélkülözhető azonban annak az áttekintése, éppen a főváros kulcsszerepe miatt, hogy milyen iskolahálózatot „örökölt” Budapest a ’80-as évekből?

  • A tanköteles korosztály alapoktatásának megszervezése a nagyobb városokban – többnyire – különösebb gondot a rendszerváltást megelőző években nem okozott. A körzetesítés kijelölte a családok mozgásterét, és az ettől való eltérést, egy „körzeten kívüli” iskola választását többnyire nyomós okok alapozták meg.
  • Más volt a helyzet akkor, ha valaki nem vagy csak jelentős időeltéréssel tudta teljesíteni a tankötelezettséget. Ha tanulmányait az alapoktatásban nem nappali tagozaton kívánta folytatni, akkor meg kellett keresnie azt a „dolgozók” általános iskoláját, amely a legjobban megfelelt a kialakult helyzetnek, amelynek ekkor már lényeges komponenseiként

    • a munkahely,
    • az utazás,
    • a családi körülmények határozhatók meg. (Ugyanez mondható el persze azokról a felnőttekről is, aki ezekben az években szerettek volna alapismereti képzést kapni!).
  • A középfokú oktatás esetében más volt a helyzet. Ha valaki továbbtanult, számolnia kellett azzal, hogy valószínűleg „átlépi” a körzethatárt, azaz szinte biztosan utazni kényszerül ahhoz, hogy a választott iskolába eljusson. Ez a felnőtt korú hallgatók esetében – a középfokú iskola megválasztásánál – is így volt, a különbség csak abban mutatkozott meg, hogy kevesebb intézmény állt az érdeklődők rendelkezésére, ennek minden konzekvenciájával.

7.1.1. Alapfokú oktatás – felnőtteknek

Az 1991/92-es tanévben Budapesten elvben 17 dolgozók általános iskolája működött, de ebből mindössze négy volt önálló igazgatású. Ezekben az iskolákban a legfontosabb problémát a folyamatos létszámcsökkenés mellett a tanulók életkori összetételének jelentős módosulása okozta. Sok helyütt ún. ifjúsági osztályokat indítottak, és ezért voltak olyanok, akik az oktatás „felnőtt” jellegét is megkérdőjelezték.

Mindezek az évtized során elvezettek az ún. dolgozók általános iskoláinak átalakulásához vagy megszűnéséhez. Ez utóbbira a fővárosban számtalan példa volt, az előbbire kevesebb. A megoldást az egyes kerületekben többnyire abban látták, hogy létrehoztak egy „alternatív” iskolát, amely vállalta, hogy kezelni tudja mindazokat a tanulókat, akik a nappali rendszerből kihullva hozzájuk érkeznek. Ebbe a megoldásba a valódi felnőttek „iskoláztatása” már alig-alig fért bele. 10

Jelenlegi adatbázisunkat egyrészt a 2000–2003. budapesti telefonkönyvei képezték, amelyek 18 kerületi dolgozók iskoláit soroltak fel, ám a fővárosi statisztikai összefoglaló mindössze hét kerületből jelez adatokat, azaz valódi oktatás (hiszen kértek fejkvótát!) csak ezekben az intézményekben történhet. 11 A többi iskola ezt a képzési irányt minden bizonnyal szünetelteti. Erre valószínűleg azért van lehetőség, mert az alapoktatás mellett az adott intézményben valamilyen típusú középfokú képzés is zajlik. Nézzük az adatokat az elmúlt két évtizedről: 12

Év/tagozat típusa Alapismereti tagozat Esti tagozat Levelező tagozat Munkás-
továbbképző tanfolyam
1980/81 343 1500 684 642
1985/86 136 1635 534 280
1986/87 142 1869 451 239
1987/88 163 1873 351 243
1988/89 122 2020 287 79
1989/90 88 2442 257 34
1990/91 55 2416 101
1991/92 37 2602 34
1992/93 22 2214 42
1993/94 18 1883 40
1994/95 27 1324 21
1995/96 28 942
1996/97 22 661
1997/98 20 312 26
1998/99 23 308 51

A létszámok csökkenése mögött csak részben állhatnak a nappali tagozatos képzést folytató iskolák sikeres pedagógiai innovációi. Arról van szó, hogy a túlkorossá váló tanulókat az eredeti iskolában oktatják tovább „speciális csoportokban”, egészen addig, amíg el nem érik a tankötelezettségi határt.

A csökkenést előidéző másik ok az, hogy ezekből az iskolákból elmaradt az idősebb korosztály, azok, akik korábban nem fejezték be általános iskolai tanulmányaikat. 13 A tanulók korösszetétele a ’90-es évektől kezdődően ezt egyértelműen mutatja:

A másik szembetűnő változás, hogy a felnőttek iskoláiban a tanulóknak mindössze egyharmada nő, 14 ami kedvezőtlen tendencia a korábbi évtizedhez képest is.

A 7 iskola közül kettőben csak levelező oktatás van. Ebben a képzési formában csekély számban vesznek részt a fiatalabb korcsoportokhoz tartozó tanulók, ami igazolni látszik a korábbi megállapítást: a túlnyomórészt fiatalabb korcsoportokhoz tartozó tanulók szívesebben töltenek több napot is az iskolában, hiszen többségüknek egyéb elfoglaltsága, leszámítva az alkalmi jellegű munkavégzéseket, amúgy sincs. A nagy létszámú iskolák a IV. és a X. kerületben vannak. Ez utóbbi iskola az, amely például vállalja a börtönben lévők oktatását is. Ez a terület a felnőttoktatás egyik legnehezebb és legtöbb problémát felmutató „ágazata”. Egy igazgatóhelyettes nyilatkozata pontosan rámutat az iskola és a pedagógusok által már nehezen kezelhető problémákra, amely minden hasonló „iskola” esetében azonos:

„…1989 óta nem kötelező a börtönökben az általános iskola befejezése. Mi ezért itt mindig meghirdetjük az általános és középiskolai oktatást. A tanulók minden esetben önként jelentkeznek. Mi bekérjük a bizonyítványaikat, hogy megállapíthassuk, hogy melyik évfolyamon kell a tanulmányaikat folytatni. Ezt követi egy felmérés, ami a tanulók tényleges tudását és ismereteit térképezi fel. Három-négy hónapos előkészítő munkáról van itt szó. Ezután áll ténylegesen össze az a tanulócsoport, amellyel a tanév során a pedagógusok foglalkoznak. Bár a börtönökben nagy a fluktuáció, a jelentkezők folyamatosan végezhetik az egyes évfolyamokat.

A börtönben lévők többsége korábban sem dolgozott, nem volt munkájuk. Itt a zárkában ülnek reggeltől estig, ami nagyon nehezen viselhető el számukra. Az iskola alkalom arra, hogy elhagyják zárkáikat. Emellett fontos az is, hogy a tanulmányokért ösztöndíjat kapnak, havi 5600 forintot. Nekik itt tehát az a munkájuk, hogy tanulnak. Az itt tanulók szeretnek iskolába járni, az órákon jól érzik magukat, (…) van, aki először itt jár iskolába. Hihetetlen, hogy egyre több olyan elítélt jelenik meg mostanában, akik korábban egyáltalán nem jártak iskolába. Sok esetben 20 és 25 év közötti felnőttekről van szó.

Most (2003-ban M. J.) 95 tanuló jár az alapismereti programra. Közülük többen valóban egyáltalán nem tudnak írni és olvasni. A számolással kevesebb a probléma. A számokat ismerik, hiszen az életben ezt használták. Akit a feketegazdaság foglalkoztatott, az rákényszerült ennek az ismeretnek a megszerzésre, mert ott erre mindenképpen szükségük volt. Az itt tanulók többsége apróbb bűncselekményekért került börtönbe, sokukat „megélhetési bűnözőknek” is nevezhetnénk. A nagy veszély mindig az, hogy újra és újra visszakerülve a feketegazdaságba, többnyire visszaesőkké válnak.

Elsősorban empátia, szociális érzékenység és munkaszeretet az, ami jellemzi őket [ti. a pedagógusokat]. A szakmai sikerek itt – a „kinti” eredményekhez mérten – csekélyek. Ezért a legkisebb eredménynek is örülni kell. Ez nélkülözhetetlen képessége az itt tanítóknak. Alapvetően az egyéni foglalkozások vezetnek eredményre. Ennek ellenére a csoportos foglalkozások is fontosak. Nem vezetne eredményre az, ha nagy mennyiségű elméleti ismeretekkel bombáznánk a tanulókat. A legtöbb ismeretet gyakorlatiasan próbáljuk megismertetni velük. És elengedhetetlen a rengeteg gyakorlás. Az eredményekhez idő kell, a 30-40 éves embereket nem lehet egyik percről a másikra megtanítani írni és olvasni. Sikert jelent, ha a tanítványok már le tudják írni a nevüket, vagy az, hogy el tudják olvasni a kapott leveleket és idővel már tudnak rá válaszolni. Később már olyan sikerről is be szoktak számolni, hogy tanítványaik újságot olvasnak. Gondoljuk meg, hogy ha kikerülnek a börtönből, akkor már el tudják olvasni azt, hogy pl. vasútállomás.

Itt minden a tanórán zajlik. Bár arra van lehetőség, hogy igénybe vegyék a börtön könyvtárát, mégis, tankönyveket nem adunk oda. Ezeket nem vihetik magukkal a cellákba. Ennek természetesen nem pedagógiai okai vannak, hanem a börtön biztonsági rendszabályai írják ezt elő.

A fluktuáció a tanárok között minimális. Csak akkor történik változás, ha olyan ok merül fel, amely bárhol és bármikor felmerülhet, így például költözés vagy szülés. Az első két itt eltöltött év nagyon nehéz. Aki végigcsinálja, az már itt marad. Ezen túl persze igyekszünk olyan pedagógusokat alkalmazni, akiktől az várható, hogy képesek lesznek ezt a feladatot megoldani. Akik tehát itt maradnak, azok e terület specialistáivá válnak. Ez a munka ugyanis egészen mást kíván a pedagógustól, mint a hagyományos keretek között végzett felnőttoktatás. De a munka nem könnyű, mert a felsőbb évfolyamokon a csoportlétszám 25-30 fő között van, de előfordult az is, hogy átlépte a 30 főt. Az alapismereti csoportnál csak 15-20 fő alkot egy csoportot.

Ami biztos, hogy az elítélt szabadulását követően találkozik a pártfogói rendszerrel. A pártfogók tudják, hogy mi történt az érintett személlyel a börtönben. Igyekeznek neki munkát találni, és amennyiben ez lehetséges, beiskolázzák őket, pontosan azért, hogy a tanulmányok lehetőség szerint ne szakadjanak félbe. Ez a rendszer most jobban működik, mint 10 évvel ezelőtt. De azt is el kell mondanom, hogy a szabadulók egy része – szinte természetesen – visszaesővé válik.” 15

A budapesti felnőtteket képző általános iskolákban a pedagógusok többsége óraadó, a főfoglalkozásúak az óraadók harmadát teszik ki. Ez nem a legszerencsésebb, hiszen a túlmunkában tanítók számos ismert ok miatt többnyire nem tudnak teljes értékű szakmai munkát végezni az adott intézményben.

7.1.2. A felnőttek középiskolái

A középfokú felnőttoktatás területét a főváros oktatásának irányítói az utóbbi években kiemelt területként kezelik. Megerősödött az a felismerés, hogy a felnőttkori iskoláztatásnak mind a foglalkozáspolitikában, mind pedig a társadalmi esélyegyenlőtlenség csökkentésében jelentős szerepe van, illetve lehet. 16 Ezért a főváros a feladat megoldásához a felnőttek oktatásával foglalkozó intézményrendszer átalakítását tervezi oly módon, hogy a város területén néhány, nagy befogadó képességű komplex oktatási központ látná el a kérdéses feladat minden területét az alapismereti tanfolyamtól az érettségiig bezárólag. Ennek a tervnek a végrehajtása minden bizonnyal még éveket várat magára, így továbbra is valószínűsíthető, hogy a felnőttek alap- és középfokú oktatásának feladata a fővárosi fenntartású intézmények mellett a kerületi önkormányzatok kezelésében lévő iskolákra is hárul.

Az évtizedforduló körüli években mutatkozó tendencia a középfokú iskolák esetében alapvetően két dolgot jelzett:

  1. részben a NAT, majd a kerettantervek bevezetése mind levelező, mind pedig esti tagozaton megnövelte a tanórák számát. Ez a tény fővárosi és helyi szintű alkuk lehetőségét (és szükségességét) vetíti előre.
  2. Szemben a korábban már megszokottnak tekinthető előrejelzésekkel (hogy ti. rohamosan csökken a felnőttoktatás keretei között tanulók száma, így előbb-utóbb e forma megszűnésével kell/lehet számolni) megállapítható, hogy a tanulói/hallgatói létszámok számottevő módon nem csökkentek, sőt, a gimnáziumokban kismértékű növekedést mutatnak. Ez az általános (közismereti) képzés előtérbe kerülését, súlyának növekedését (is) jelenti. 17 A rendkívül népszerű szakmunkások szakközépiskolája 2000 után megszűnt, ám valószínűsíthető, hogy a két- és hároméves képzés más név alatt, ám lényegében változatlan tartalommal és céllal működni fog.

Az elmondottak kapcsán érdemes szemügyre venni a létszámadatokat:

Iskolatípus
Tanév
Gimnázium Szakközépiskola
1980/81 9 830 26 152
1985/86 6 655 17 940
1986/87 7 093 17 598
1987/88 7 522 17 685
1988/89 7 713 17 184
1989/90 8 084 16 088
1990/91 8 830 15 386
1991/92 8 924 14 626
1992/93 8 669 14 420
1993/94 8 796 15 062
1994/95 9 041 16 033
1995/96 8 337 13 929
1996/97 8 114 12 972
1997/98 8 817 12 750
1998/99 9 615 12 823

A táblázatból a fentebb elmondottak jól láthatók. A gimnázium létszámadatairól annyi bizonyosnak látszik, hogy néhány évnyi stagnálást követően lassú emelkedés indult meg. A szakközépiskolában a létszámcsökkenés csak látszólagos. Itt ugyanis arról van szó, hogy a részben a kedvezőbb finanszírozás, részben pedig a jelentkező igények miatt a szakmunkások szakközépiskolájának nappali (kétéves, intenzív jellegű) képzésére járó hallgatók létszámát statisztikai/pénzügyi szempontból értelemszerűen a nappali tagozatos adatok között tüntetik fel. Ez azonban a lényegen nem változtat, mert „felnőtt korú” hallgatókról van szó, akik adott esetben nem szakították meg tanulmányaikat a szakmunkás vizsga megszerzését követően.

A létszámkérdés mellett fontos mutató lehet a hallgatók életkori összetétele. Itt is két dolgot lehet az utóbbi néhány évben megfigyelni. A szakirodalomban általánossá vált az a nézet, hogy erőteljesen csökkent a hallgatók átlagéletkora. Az bizonyos, hogy a hallgatói összlétszám 43,5%-át a 18-22 év közöttiek adják. Ám a probléma másik fele az, hogy a 26-40 év közöttiek aránya 25,3%! Mit jelenthet ez? Azt, hogy mindazok, akik még a ’80-as években szereztek szakmai képesítést maguknak vagy az általános iskolát követően hagyták abba tanulmányaikat, a rendszerváltást követően (nyilván többségük a kényszerítő szükség hatására) újra beiratkoztak a magasabb képesítést (érettségit is) nyújtó intézményekbe.

  • A főváros budai oldalán a II. és III kerület mellett csak a XI. kerületben működik középfokú felnőttoktatási intézmény. A ’80-as évek végét követően az I., a XII. és a XXII. kerületekben működő iskolák megszűntek. Azok az iskolák, amelyek napjainkig működnek, összességében a város jól megközelíthető pontjain helyezkednek el. Ez azért fontos, mert így mód és lehetőség nyílik arra, hogy akár késő estig is lehessen órákat tartani, hiszen a tanulók közlekedési problémái – a vidéki feltételekhez képest – viszonylag könnyen megoldódnak.
  • A pesti oldalon nem volt ilyen mértékű az intézmények számának csökkenése.

Az azonban tény, hogy mind az esti, mind a levelező tagozatokon az osztályok túlzsúfoltak. A főváros leglátogatottabb felnőttoktatási intézményeiben az átlagos osztálylétszám az alábbiak szerint alakul az ezredforduló körüli években:

Iskola Átlagos tanulólétszám
IV. 39    fő/osztály
VI. 47,8 fő/osztály
XIII. 37    fő/osztály

Felmerül(het) a kérdés, hogy miért kell (lehet) ilyen létszámú osztályokat indítani? A finanszírozás alapját az év eleji, október középén készült statisztika képezi. Ez még az első vizsga (beszámoló) időszaka előtt van, ekkor még csekély a lemorzsolódás mértéke. 18 A probléma azzal a finanszírozási gyakorlattal van, amely maga alá rendeli a pedagógiai gyakorlat szakmai szempontjait.

Az eredmény nem is marad el! A gimnáziumokban éves szinten a csökkenés megközelíti, sokszor eléri a 30%-ot, a szakközépiskolák esetében pedig mindig túllépi. Ehhez érdemes hozzászámolni a sikertelen érettségizők számát, amely középfokon mindig elérte a 10%-ot!

A felnőttoktatás tehát évről évre szembe kell, hogy nézzen a hallgatók kimaradásának, lemorzsolódásának, egyszóval az iskolai kudarcnak a problémájával. Az elmúlt évtizedekben a kérdést kampányjelleggel igyekeztek orvosolni, kevés sikerrel. Tudjuk, hogy a tanulmányok abbahagyásának, „felfüggesztésének” többnyire iskolán kívüli okai vannak. Bizonyos azonban, hogy ezeknek az okoknak a száma jelentős mértékben csökkenthető iskolai eszközökkel. 19 Azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy még ma sem tekintik az oktatás minőségét befolyásoló tényezőnek azt, hogy az adott évfolyamról (osztályból, csoportból) a tanulók hány százaléka tudja eredményesen elvégezni az adott évfolyamot, iskolát. A siker elérhetősége gyakorlatilag a tanulók „kitartásától” és egy jó adag szerencsétől függ.

Az iskolák jelenleg nem vagy csak csekély mértékben tudnak olyan programokat biztosítani, amelyek a tanulásban hatékony segítséget nyújtanak a tanulóknak (ilyenek pl. a szintre hozó vagy érettségi előkészítő programok, amelyek gyakorlatilag kizárólag tantárgyi korrepetálásoknak felelnek meg mind tartalmukat, mind pedig módszertanukat illetően!) 20

E kérdéskört vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy a felnőttoktatás tartalmi-szakmai modernizációjának az egyik – és pillanatnyilag nehezen kiküszöbölhető – akadálya a főállású, „főfoglalkozású” felnőttoktatók hiánya. A részben hiányos szakmai kompetencia pótolható lenne, ám a jelzett feltételek mellett nehezen képzelhető el olyan többletmunkát is igénylő fejlesztőtevékenység, amely helyi, intézményi szinten garanciája lehetne az előre- és továbblépésnek. 21

Összegzés:

Budapesten az iskolarendszerű alapoktatásban hasonlóan kedvezőtlen helyzet alakult ki a ’90-es évtizedben, mint vidéken. A korábban jól-rosszul működő intézményhálózat számos eleme megszűnt vagy más funkciót kapott. Ezzel párhuzamosan a nappali tagozatos iskolák is stratégiát váltottak oly módon, hogy a túlkorossá váló, ám még a tankötelezettség határán belül lévő tanulókat már nem igyekeztek a „dolgozók iskoláiba” átigazoltatni, hanem amíg az lehetséges volt, maguk kínlódtak e tanulókkal. E tendencia mögött nem e korábban sokszor visszautasított, kevéssé vonzó terület szakmai felértékelődése, hanem sokkal inkább a krónikussá váló gyerekhiány és az ebből fakadó fenyegető intézménybezárás állt. Kétségtelen, hogy azok az iskolák, akik vállalták e problematikus tanulócsoport oktatását, az adott körzetben, kerületben nélkülözhetetlenné válva biztosíthatták maguk számára a túlélést.

Ami a középfokú oktatást illeti, ott eltérően alakult az iskolatípus története. Vidéken az amúgy is kedvezőtlen térségi elhelyezkedést számos iskola bezárása tovább rontotta. Ez azokban az években kedvezőtlenül hatott, amikor a rendszerváltást követően a piaci folyamatok térnyerése és a teljes foglalkoztatottság összeomlása széles tömegek esetében munkanélküliséget, valamint az életszínvonal csökkenését hozta magával. A nehezen megközelíthető és ezért komoly anyagi áldozatokat (is) követelő tanulás lehetősége sokakat tartott távol az iskoláktól.

Budapesten, noha itt is sor került iskolabezárásokra, ez nem járt olyan súlyos következményekkel, mint a megyékben. A tömegközlekedés feltételrendszere, a mindig elegendő számban rendelkezésre álló iskolák az évtized közepére bekövetkezett létszámcsökkenést hamar ellensúlyozni tudták. Ugyanakkor egyéb, a főváros kedvező társadalmi-gazdasági adottságaiból következő egyéb tényezők is a tanulás mellett szóltak, amit az itt élők az adatok tanúsága szerint jól használtak ki. Számos egyéb, a későbbiekben még tárgyalandó kedvezőtlen tényező a fővárosban és vidéken egyaránt akadályozta azt, hogy az oktatás minősége a korábbi évtizedhez képest jelentős módon javulhasson.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.