2019. augusztus 19., hétfő , Huba

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> A felnőttek iskolái >> I. rész

2. Egy új iskolatípus a tömegoktatás szolgálatában

2009. június 17.

2. Egy új iskolatípus a tömegoktatás szolgálatában

A második világháborút megelőző időszakban Magyarországon még nem alakult ki az a rendszer, amely az akkori közoktatáson belül szavatolta volna azt, hogy a felnőttek iskolarendszerben pótolhassák hiányos vagy alacsony iskolai végzettségüket. Az utolsó európai békeévben a hazai törvényhozás megtette az első lépéseket, hogy a felnőttoktatást beillessze az iskolarendszerbe, de a háborús évek e folyamat kibontakozását végül nem tették lehetővé. 1

A második világháborút követő hónapok politikai csatározásainak egyik legmaradandóbb produktumává Magyarországon az akkor demokratikusnak tekintett iskolarendszer kialakítása vált. A nyolc évfolyamból álló általános iskolai képzés mellett létrehoztak egy olyan középfokú rendszert is, amely a baloldali pártok által elitistának, következésképpen „antidemokratikusnak” tekintett – a Horthy-korszaktól örökölt – iskolatípust úgy formálta át, hogy az a korábbiakhoz viszonyítva sokkal szélesebb, eddig szóba sem kerülő társadalmi rétegek gyermekeinek tömeges oktatását tette szinte azonnal lehetővé. Mindezek a változások önmagukban is felerősítették a társadalmi mobilizációt, lehetővé tették a középosztály alatt húzódó csoportok iskolázottsági szintjének és esélyeinek minőségi megváltozását.

Ugyanakkor nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a ’40-es évek közepén százezerszámra éltek olyan felnőttek az országban, akik a korábbi év(tized)ekben sokszor önhibájukon kívül nem juthattak megfelelő iskolai végzettséghez. Számukra is biztosítani kellett egy olyan oktatási rendszert, amely lehetővé teszi számukra a tanulmányok elkezdését, vagy ha már voltak iskolai előzmények, akkor a befejezését.

Az is világossá vált – különösen a fordulat éveihez (1947/48) köthető politikai változások nyomán –, hogy az ország nem rendelkezik elegendő számú megfelelő képzettséggel bíró szakembergárdával, olyanokkal, akikkel eredményesen pótolhatták volna részint a „háborús” szakemberveszteségeket, részint pedig azt az űrt, amelyet a politikai változások nyomán megindult – és többnyire a kvalifikált rétegeket érintő – emigrációs hullám okozott. 2

Ezt a többrétegű problémát csak egy szélesre nyitott, nagy áteresztő képességgel bíró iskolarendszerrel lehetett áthidalni. A megoldást, mint láttuk, nem minden előzmény nélkül a felnőttek iskolai oktatásának („dolgozók iskolái”) bevezetése jelentette, 3 „általános iskolától az egyetemig”.

Az esti, majd később a levelező tagozatok felállítása hatalmas tömegek oktatását tette lehetővé – és ami az adott helyzetben különösen fontos volt – akár lerövidített képzési idő alatt is. 4

Mindez az oktatás egésze számára egy teljesen új helyzetet eredményezett. A háború előtti közép- és felsőfokú képzés szűk keresztmetszetével szemben ezúttal (bár akkor a kifejezést még nem használták) valódi „tömegoktatás” bontakozott ki, a maga minden előnyével és hátrányával együtt. Az ’50-es évek közepére azonban komoly eredmények mutatkoztak ennek hatására, például az analfabétizmus leküzdésében, és az sem volt elhanyagolható szempont, hogy mindez olyan – noha az ismert okok miatt meglehetősen egysíkú – kulturális fogyasztáshoz vezetett, amelyről a korábbi évtizedekben álmodni sem lehetett volna. 5

Azonban az sem vitatható, hogy a korabeli köznyelv által „gyorstalpalók”-nak titulált képzési formák színvonala, az onnan kikerültek tudásszintje és műveltsége számtalan vonatkozásban hagyhatott kívánnivalót maga után, mégis mindezek ellenére a felnőtteket képző iskolarendszer kiállta a próbát. 6 Bizonyítást nyert az, hogy a tanulási tevékenység – mint mobilizációs lehetőség – a hagyományostól eltérő életkorban és tömegméretekben járható út lehet megfelelően biztosított feltételek esetén.

Az ’50-es évek elejére a felnőtteket képző iskolarendszer fő vonalai kiépültek, és ezen a következő évtizedekben döntő módon az oktatás irányítói már nem változtattak.

A szocializmus gazdasági és társadalmi rendszere a ’80-as évek közepére azonban már nem elleplezhető módon válságba került. A gazdaság összeomlással fenyegetett, ugyanakkor a gyökeres változásokhoz a politikai feltételek még nem értek meg. A késő Kádár-korszak politikai és gazdasági elitjének reformerei (valamint pártonkívüli „másképpen gondolkodók”) érzékelték mindezt és igyekeztek megfelelő lépéseket tenni a válság kezelésére. Az oktatási rendszert irányítók korabeli reformszándékai (1978, 1985) világosak voltak, ám konzekvens (és épp ezért eredményes) változ(tat)ásokhoz a politikai-hatalmi keretek nem álltak rendelkezésre.

Részben ezzel (is) magyarázható, hogy a korszak felnőttoktatását is sajátos kettősség jellemezte. Noha jelentős eredménynek minősült az a tény, hogy alap- és középfokon születtek a speciális taneszközök (tankönyvek, önálló tanulást segítő munkafüzetek stb.), továbbá kísérlet történt új képzési formák bevezetésére (távoktatás, a média szerepének felismerése stb.), mégis továbbra is hatott a „mennyiségi” szemlélet, amely a hallgatók számából és a hagyományosan működtetett képzési formákból kiindulva vélte finanszírozhatónak a rendszer egészét, eltekintve azoktól a didaktikai és minőségi fejlesztési követelményektől, amelyek a továbblépéshez ekkor már nélkülözhetetlenné váltak.

A felnőttoktatással kapcsolatban jelentkező problémákat a politikai vezetés tulajdonképpen pontosan és helyesen érzékelte, ám ezek leküzdésére hatékony lépéseket nem tudtak kidolgoztatni. 7

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.