2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2007 február

Püski Tamás - Középiskolások karrierképei

2009. június 17.
Cimkék: Püski Tamás

Milyen karrierelképzeléseik vannak a mai középiskolásoknak? Alapvetően erre a kérdésre keres választ Püski Tamás tudományos diákköri pályázatra készült rövid elemzése. Nemcsak a középiskolások pálya- és karrierelképzeléseit mutatja be, hanem a választások motivációs hátterére is választ keres. A felmérés egyik eredménye, hogy a megkérdezettek a karriercélok elérésének leggyakoribb eszközeként a tanulást, a szaktudás megszerzését jelölték meg.

A karrier fontossága életünkben

A karrier szónál fellapozva az Idegen szavak szótárát, majd az Értelmező kéziszótárt, megközelítőleg a következő magyarázatot kapjuk: 1. gyors, sikeres előmenetel, érvényesülés; 2. pályafutás, életpálya. Találhatunk még egy esetleges pejoratív értelmezést is, amely a törtetést, a gátlástalan érvényesülést, a túl gyors előrelépési ambíciókat jelentheti.

Megítélésem szerint a 14 és 18 év közötti fiatalokat (akik a mai középiskolásokat adják korosztályuk szerint) nem jellemezhetjük az utóbbi negatív minősítéssel, mivel még csak elképzeléseik vannak önálló életük megkezdéséről. Fontos azonban kialakítani egy bizonyos „karrierképet”, amely segítséget jelent abban, hogy a fiatal hasznos pozíciót tölthessen be a társadalomban.

A 21. századra jellemző egy bizonyos világnézet, amelyet sokan „hamburgersex”-nek neveznek. Ez azt jelenti, hogy nagy eredményeket hamar, gyorsan, kevés idő alatt, kevés befektetett energiával akarunk elérni. Ezt a hozzáállást nemcsak az önmegvalósításra szűkíthetjük le, hanem mindennapi életünk apró teendőire, sőt a párkapcsolatokra is. Idekapcsolódik a másik, közszájon forgó, mindenki számára ismerős fogalom is, a „szingli” és az ehhez tartozó életvitel. Egyedülálló személyt értünk alatta, kiváltképp nőket, de manapság a férfiaknál is egyre jobban terjed ez az életmód. Magyarázhatjuk ezt az egzisztenciális biztonság, illetve az önnönmagunkat körülvevő szűk tér jól ellátottságának kívánalmaival. Ennek érdekében háttérbe szorul a családalapítás, s nagyobb hangsúlyt kap a sokat említett önmegvalósítás. Az élet élvezése, a materiális javak gyűjtögetése, saját magunk és talán utódaink megélhetésének mielőbbi garantálása áll az igazi felelősségvállalással szemben.

A karrier életünknek olyan eleme, amelyet mindenki szeretne valóra váltani, ki-ki a saját célja, értékrendje szerint. A társadalom különböző rétegei ugyan együttműködnek, de a társadalmi egyenlőtlenség miatt közel sem egyenrangúak, s a lehetőségeik is erősen különböznek. Az alsóbb rétegeknek felemelkedési lehetőséget adhat a karrier, amellyel jól élve akár jelentős életszínvonal-változás következhet be náluk, míg a felsőbb rétegekben a tradíciók fenntartása vagy a még magasabb kvalifikáltság elérése a cél. Alapvetően a sikeres életpályák létrehozásához olyan mennyiségű többlettudás felhalmozása szükséges, amelyet elsősorban az iskolában lehet elsajátítani, így a fő hangsúly az oktatáson van. Létezik más alternatíva is, például a sportolóké, ahol inkább a fizikai paraméterek a meghatározóak, vagy olyan embereké, akik tehetségükkel kitűnnek az átlagból, s ezt felhasználva érhetnek el nagy karriert az élet különböző területein. Egy életút elindításában a család, annak társadalmi, anyagi helyzete, műveltsége, informáltsága s egyéb támogatóképessége az általam legfontosabbnak tartott faktor. Ez azért lényeges, mert egy jómódú értelmiségi családból származó tanuló számára természetesnek tűnhet egy magas minőségű életcél elérése, amelyet a szülők is támogatnak, s ha ez megfelelő szellemi kapacitással, rátermettséggel párosul, akkor „sínen” van az élete. Ugyanez vonatkozhat a szegényebb családokból származókra is, csak ott a diáknak sokkal jobban fel kell építenie a terveit, s akár nagy áldozatokat kell hoznia neki és a családjának is ahhoz, hogy szinten maradjon, s ne kerüljön lépéshátrányba társaival szemben. Így a tanulás olyan befektetési-megtérülési koncepció, ahol a végcél az, hogy a gyerek státusa ne legyen alacsonyabb, mint a szülőké. Ez a felfelé történő mobilitási magatartás teljesen érthető és racionális, mivel mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének, s talán ez a legegyértelműbb minta napjainkban. A különböző rétegek között itt is eltéréseket figyelhetünk meg. A felső társadalmi csoportok esetében csakis az elit iskolai végzettség fogadható el, más nem jelenthet kielégítő megoldást. Az alacsonyabb rétegeknél több variáció is lehetséges, s nem törekednek a legmagasabb pozíciókba. Minden csoportra egyaránt jellemző azonban, hogy a lecsúszástól való félelem érdekében mindenben segíteni próbálnak gyermekeiknek, a már említett erőfeszítések árán is.

A karrier tehát ösztönző tényező is, amely segíthet felzárkózni a lemaradt rétegek feltörekvő jelöltjeinek, ha a társadalom elég nyitott erre. Igaz, hogy az oktatás a karrier legmeghatározóbb eleme, de nem általánosíthatunk, mondván, az, aki színjeles, s elvégez minden szükséges iskolát, a legmegfelelőbb egy poszt betöltésére, mert akkor teljesen elhanyagoljuk az emberi értékeket. Ezt a szemléletet érdemes elkerülni, mert ha hiányoznak a megfelelő személyiségjellemzők, a magasabb iskolai végzettség s a magas szintű minősítések nem feltétlenül elegendőek az érvényesüléshez.


A felmérés

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium két, illetve a mezőberényi Petőfi Sándor Két-tannyelvű Gimnázium négy végzős osztályában végeztem kérdőíves felmérést a diákok jövőbeli elképzeléseiről. A kérdőívet 53 fiú (35,81%) és 95 lány (64,18%) töltötte ki, tehát kétharmados lánytöbbség volt az általam vizsgált hat osztályban.

A kérdések a következők voltak:

Érettségi után mindenféleképpen tovább tanulsz? • A kérdésben nagy hangsúlyt kap a „mindenféleképpen” szó, mivel határozott irányultságot kér.

Ha nem tanulsz tovább, vagy nem vesznek fel, mit teszel? • A kérdés arra az esetre vonatkozik, ha valaki nem tanul tovább, vagy nem sikerül bejutnia a felsőoktatásba. Három opciót adok, az első az OKJ-s képzésre, továbbképzésre vonatkozik. Ez a forma divatosnak mondható napjainkban, könnyen túl lehet élni vele egy kiesett évet, s még új tudással és képesítéssel is gazdagodhat a tanuló. A második lehetőség a munka, ez anyagilag kifizetődő, de a tudás s a tanulás iránti motiváció megkophat. Végül a harmadik opció a folyamatos tanulás és a felvételire való készülés, erre szintén számos példát találhatunk.

Ha igen, ki/mi befolyásol a legjobban a pályaválasztásban? • Itt az iskola (tanárok, órai anyagok), a család (mintaképpen szolgáló szülők, testvérek elvárásai, más rokonok tanácsai), a barátok (kötődés a szoros ismerősökhöz, amely szintén befolyásolhatja a pályaválasztást), illetve a saját döntéshozatal (amely nagy önállóságra vagy esetleges felelőtlenségre is utalhat) kap szerepet.

Mi a legfontosabb az életben neked? • A kérdés az értékrendet próbálja megvilágítani az anyagiak (pénz, státusszimbólumok), a család (rokoni szálak szorossága, ahhoz való kötődés), az elismerés (társadalom, rokonok, ismerősök által nyújtott megbecsülés) és az egészség közti választás lehetőségével.

Mi szükséges az érvényesüléshez? • Az utolsó kérdés azt firtatja, ki miben látja az érvényesülés gyökereit. A végzettség (iskolai bizonyítványok, nyelvvizsgák, ajánlólevelek stb.), a kapcsolatok (az ismeretség fontossága, amely az összeköttetés általi könnyebb elhelyezkedést feltételezi) s nem utolsósorban az anyagiak, vagyis a pénz befolyásának nagysága közül választhatnak a diákok.

Két nyitott kérdést is feltettem a tanulóknak. Az egyik arra irányult, hogy milyen életet képzelnek el maguknak tíz év múlva. Kértem, hogy az őket körülvevő világot próbálják elképzelni, majd leírni leendő foglalkozásukat, egzisztenciális helyzetüket, szabadidős tevékenységüket, családi állapotukat. A másik kérdés az elképzelt jövő felé vezető útra vonatkozott, vagyis arra, hogy amit „elértek”, ahhoz milyen eszközöket vettek igénybe.

Összesen száznegyvennyolc kérdőívet dolgoztam fel, de néhány kérdésnél ennél több választ elemezhettem, mivel sokan nem csak egy lehetőséget jelöltek meg az eldöntendő kérdéseknél. A százalékos eloszlások elég határozottan mutatják a diákok véleményét. Nagyon örvendetes, hogy a tanulók meghatározó többsége (94,59%) a felsőoktatásban kíván tovább tanulni, s ha esetleg ez nem sikerül, akkor is csak 25%-uk fordulna el a tanulástól. A többség (45,75%) OKJ-s képzésekben venne részt, mások (27,45%) magántanároknál készülnének a következő felvételire. A fennmaradó csoport (26,79%) szívesebben dolgozna, a kihagyott idő s a tudás halványulása azonban nehezítheti a későbbi tanulást. Nagy függetlenségre, felelősségtudatra utal a pályaválasztásban megnyilvánuló önállóság (86,79%), amely nagyon fontos személyiségjegy, de könnyelműséget s a mások véleményétől való elzárkózást is jelezhet. Kis szerep jut ebben a kérdésben a családnak (11,94%), pedig jóval nagyobb szerepet kellene kapnia. Problémát jelent a teljes érdektelenségbe merült iskola, holott a középiskoláknak mindenféleképpen ösztönözniük kellene a diákokat a továbbtanulásra. Az ehhez szükséges perspektívák felvázolásában tevőlegesen is részt kellene venniük, és ennek mutatkoznia kellene a diákok visszajelzéseiben is. Az értékrend kialakításában a család (57,14%) visszaveszi a vezető szerepet, ami erős kötődést jelez. Ezért is nehéz megmagyarázni a család kevés befolyását a tanulmányokra, miközben a ragaszkodás a legszűkebb környezethez igen nagy mértékű. Ezt csak az emberek elismerése (16,57%) tudta megközelíteni, ebből a tudás megszerzésének fontosságát s a belőle következő tiszteletet, megbecsülést lehet kiolvasni. Az utolsó kérdésnél újból egy „negatív” tényező került az első helyre: az összeköttetés (56,32%), amely nem feltétlenül függ össze a magas tudásszinttel; s csak a második helyre került a végzettség (25,86%).

A nyitott kérdésre írott válaszok másféleképpen mutatják a diákok elképzeléseit. Ezekben jobban kifejezhették magukat, mint az eldöntendő kérdésekben, maguk fogalmazhatták meg gondolataikat, nem pedig az általam megadott lehetőségek közül kellett választaniuk. Születtek egész oldalas fogalmazások, de volt olyan lap is, amelyre semmi sem volt írva.


1. táblázat • A kérdésekre adott válaszok megoszlása

puski_tamas_1


A jövővel kapcsolatos válaszokat három nagyobb csoportra osztottam.

Az első csoportba azokat a határozott elképzeléseket soroltam, amelyekben a tanulók konkrétan megnevezik az általuk elképzelt foglalkozást. Nemcsak a divatos szakmákat (jogász, orvos, közgazdász) említik, hanem olyan hivatások is előkerülnek, mint szociális munkás, informatikus, miniszterelnök, rendőr, mérnök, orvos, boncmester, védőnő, óvónő, tanár, belgyógyász, fodrász, jogász, fogorvos, vezérigazgató, zongorista, sportoló, lelkész, bőrgyógyász, logopédus, tolmács, bankár, gyógyszerész, erdőmérnök. A mezőberényi gimnázium tanulói közül feltűnően sokan lennének tolmácsok, fordítók, illetve sokak tanulnának nyelvi szakokon, ez nyilván a német nyelv magas szintű oktatásának köszönhető. A felsorolásból kiderül, hogy mennyire különböző életutakra készülnek a fiatalok, s lehet, hogy még egymás elképzeléseivel sincsenek teljesen tisztában, annak ellenére, hogy négy éve osztálytársak.

A második csoportba azok a megjegyzések kerültek, amelyekben már nem konkrét szakmát jelölnek meg a tanulók, hanem inkább jelzőket, kapcsolatokat használnak elkövetkezendő életszakaszuk minősítésére. Ezek mind pozitív tartalmúak, s a családi, illetve a munkahelyi körülményekre is vonatkoznak. Vannak, akik elvetik az anyagiakat a boldogságért cserében (nem meghatározó a pénz, anyagi dolgok nem lényegesek), s van, aki Magyarországot tartja mérvadónak (amire szüksége van a magyar államnak). Van, aki a gyülekezetének és Istennek kíván megfelelni (Istennek tetsző életet élni és tőle várni az útmutatást). Az összes írásból csupán háromban jelent meg a vallás szerepe, de azokban erős hangsúlyt kapott. Az alábbi jelzők gyakoriak még: boldog, sikeres, fiatalos, elismert, nyugodtan élni, jó fizetés. Közöttük is kiemelkedik a ’boldog’, ’sikeres’, ami azt mutatja, hogy az élet jobbik felét célozzák meg a diákok. A ’boldogság’ a családi életre vonatkozik, míg a ’sikeres’ az életben történő érvényesülést kívánja jellemezni. Ezek létünk szubjektív szeletei, amelyeket nem lehet mércével mérni s eldönteni, hogy elértük-e a kívánt értéket vagy sem. Mindenki maga tudja majd eldönteni húsz év múlva, hogy mire vitte az életben, elégedett-e magával.

A harmadik csoportba soroltam azokat, akik nem tudják, hogy mit szeretnének tenni tíz év múlva. Ők a bizonytalanok, akik érdektelenek ebben a témában, vagy még nincs kialakult elképzelésük a későbbi életükről (szerintem egy mai fiatal nem tudja eldönteni, hogy mi lesz ilyen idős korában).

Van a diákoknak még egy csoportja, amely külföldön szeretne egzisztenciát teremteni magának. A hazatérés után ezt az anyagi alapot felhasználva, a könnyebb boldogulást látják ebben a lehetőségben. Ez a hazai életből, fizetésből, morálból, emberekből való kiábrándultságnak is jele lehet.

Megkértem a tanulókat arra is, hogy a leendő családi életükről is próbáljanak véleményt formálni. Érdekes módon a megkérdezettek fele (74 fő) nem válaszolt, illetve nem tervezne még családot az adott életkorban (még nem fogok a családalapításon gondolkodni). Ezt főleg azzal indokolták, hogy nem szeretnék, ha valamit is nélkülözniük kellene felnőttkorukban. A gyerekeiknek mindent meg szeretnének adni, s azért várnának még a családalapítással, hogy biztos egzisztenciát teremtsenek (a családalapítással még nem szeretnék foglalkozni, csak miután révbe ért a karrier). Olvashattam olyan véleményt is, amely nem tartja összeegyeztethetőnek a munkát, a karriert a családalapítással, vagy egyáltalán nem akar gyereket vállalni (gyermeket nem szeretnék vállalni, és párkapcsolatban akarok élni). A másik oldal viszont már boldog családban szeretne élni (egyértelműen szeretnék családot), férjet vagy feleséget képzel el, s két-három gyereket is tervez (szeretnék addigra két gyermeket s egy szerető férjet). Ebben a csoportban is jelen vannak azok, akik az anyagi háttér miatt aggódnak, de itt nagyobb elszántság mutatkozik a családalapításra (biztos anyagi háttér nélkül nem mernék egy-két gyereknél többet vállalni).

Az utolsó kérdésben az útvonalra voltam kíváncsi, vagyis arra, hogy amit „elérnek”, ahhoz milyen eszközöket vennének igénybe. Mindenki egyöntetűen a tanulást jelölte meghatározó faktornak. Szerepel a kapcsolatok kiépítése is (tanulok és kapcsolatokat építek), amelynek nagy jelentősége van a diákok szemében. További ajánlatos tulajdonságok a szorgalom, az akaraterő, a kitartás, amelyeket szintén elengedhetetlennek tartanak a jó eredmények elérésében (tanulással és szorgalommal, szerencsével és elhivatottsággal). Itt is megtalálható a bizonytalan réteg (nem tudom, nem vagyok látnok, na ez az, amit még nem tudok), amely nem tudja, hogyan fog érvényesülni, de általában azok tartoznak ebbe a kategóriába, akik az előző kérdésre sem adtak bő választ, s még nincs kialakult elképzelésük a jövőjükkel kapcsolatban. A kapcsolatok mellett a másik visszatérő elem a külföldi munka, ennek szintén nagy jelentőséget tulajdonítanak, s ha nem sikerülne valami az elképzeléseik szerint, akkor szívesen kipróbálnák magukat a már említett módon.

Végül kiemelek négy gondolatot, amelyek újabb értékrendbeli különbségeket mutatnak, s elgondolkoztatók lehetnek azok számára, akik fiatalokkal foglalkoznak.

  • „Gátlástalan módon. Szerintem az ember csak úgy érvényesülhet, ha csak magára gondol, és nem foglalkozik senkivel.”
  • „Igyekszem a legjobb tanulmányi átlagot elérni, és szorgalmasan fogok készülni az érettségire, nyelvvizsgára s a felvételire.”
  • „Elveszek feleségül egy gazdag, öreg nénit, és miután meghal, öröklöm a vagyonát.”
  • „Szeretnék egyetemen tovább tanulni az érettségi után, s ha lehetőségem lesz, akkor dolgozni akarok. Esetleg külföldre is kiutaznék rövid időre, hogy pénzt keressek, és megvalósíthassam az álmaimat.”


Összegzés

A felmérés adatainak elemzése előtt úgy gondoltam, nagyon elterjedt az a szemléletmód, amely az anyagi javakhoz kötődik, s háttérbe szorítja az életben megtalálható érzelmeket, a családalapítást. A tanulói válaszokban azonban konkrétan csak egyszer találkoztam ezzel a gondolattal, ami elenyésző aránynak tekinthető. Az Új Pedagógiai Szemle januári számában olvastam egy cikket: Ki milyen jövőt álmodik magának 10 év múlva? Nyolcadikos diákoktól kértek rövid fogalmazást arról, hogy mit képzelnek el magukról-maguknak 10 év múlva. Ez a cikk adta meg az inspirációt dolgozatom elkészítéséhez. Elolvasva a fogalmazásokat, megdöbbentő konzekvenciákat vonhatunk le belőlük. A diákok szemléletének középpontjában egyértelműen az anyagi javak állnak, a családalapítás szándékáról csak elvétve olvashatunk, s ezt csak tetézi, hogy a „gazdagságot” könnyűszerrel kívánják elérni. Azért említem ezt a cikket, mert diákjaim java már túllépett ezen a szinten, s megmutatkozik náluk az a szemléletváltás, amely a család szerepét felerősíti, és az iskola, a tanulás funkcióját is magasabb szintre helyezi. Megjelenik náluk egy új elem is, amely talán a pénzt hivatott helyettesíteni, ez a kapcsolatok kiépítése, amelyet lételemként emlegetnek. (Talán nem is olyan új elem ez, mint gondolom, csak most került előtérbe.) Ugyan a pénz is lényeges mindenki számára, de a többség jobban szeretne nyugodt családi életet, szerető társsal, gyerekekkel, közepes házzal, mint egy dúsgazdag, milliomos életvitelt, ahol a pozíció megtartása lehet a napi cél, s eltörpülnek az élet más elemei. A családról már nem elvétve olvashatunk, a diákok fele tervez gyerekeket, s ragaszkodnak a szüleikhez is, ami pozitív jellemfejlődésnek mondható. Úgy gondolom, a diákok nagy része nem a klasszikus karriert akarja megvalósítani, hanem meg szeretné találni a helyét az életben, s reálisnak tűnő álmait kívánja megvalósítani.


*


Köszönetet szeretnék mondani dr. Micheller Magdolnának és dr. Abonyi Ivánnak, akik tanácsaikkal segítették munkámat, illetve a Szegedi Kis István Református Gimnázium igazgatónőjének, Szabó Endrénének és a Petőfi Sándor Két-tannyelvű Gimnázium igazgatójának, Szilágyi Tibornak, akik engedélyezték, hogy középiskolájukban kutatást végezzek. Végül köszönet a végzős diákoknak is, akikre munkámat alapoztam.


Irodalom
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.
Békési Kálmán: Tanulás Magyarországon. Új Pedagógiai Szemle, 2006. 2. sz.
Ki milyen jövő álmodik magának 10 év múlva? Szerk.: Schüttler Tamás. Új Pedagógiai Szemle, 2006. 1. sz.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.