2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1998 február

A pedagógiai program megvalósítása feladatmegosztással, a törvény értelmezése szerint

2009. június 17.

Szüdi János

A pedagógiai program megvalósítása feladatmegosztással, a törvény értelmezése szerint

A szerző a NAT bevezetésével és az alaptanterven alapuló tartalmi szabályozással összefüggő önkormányzati és iskolai kapcsolatrendszer törvényi hátterével foglalkozik. Bemutatja a középtávú megyei fejlesztési tervek bevezetésének a helyi oktatáspolitikára gyakorolt várható hatásait. Érinti továbbá a fenntartó önkormányzatok pedagógiai programokkal és helyi tantervekkel kapcsolatos feladatait is.

Akik régebben a közoktatásban dolgoznak, a mostanihoz hasonló megújítási folyamatot már átéltek 1987-ben, amikor is a szervezeti és működési szabályzatok váltották föl a rendtartást. Magam is átéltem azt a folyamatot, ezért merem állítani, hogy a NAT bevezetése, amely most már hosszabb ideje sok támogatással és még több ellenvéleménnyel, szűnni nem akaró viták közepette zajlik, néhány év múlva ugyanúgy igazolni fogja önmagát, és ugyanúgy nem jelent majd többé problémát, mint az a tény akkor, 1987 után, hogy fokozatosan radikálisan csökkentek a közoktatásban a jogszabályok. Ma már senkinek sem okoz gondot, hogy nem a minisztérium engedélyezi az iskolákban szervezett külföldi utakat, nem kell engedélyt kérni arra, hogy az iskolák nevet válasszanak, nincs központi tanulólétszám-tervezés stb. Akkor ez is nagyon szokatlannak tűnt, és számos iskolában elmondták, hogy ők nem jogászok, ezért nem képesek arra, hogy saját maguk szabályozzák a saját életüket. Kiderült, hogy ez az érv nem állta meg a helyét, ma a szervezeti és működési szabályzatok nagyon jól beváltották a hozzájuk fűzött reményt.

Úgy vélem, hogy a Nemzeti alaptanterv és az erre épülő pedagógiai programok jelentősége messze a jövőbe mutat. Először is véglegesen megszünteti az állam központi szabályozási monopóliumát, és olyan helyzetet teremt, amely valóban biztosítja az intézmények szakmai önállóságát, és garantálja, hogy a közoktatás ügye helyi ügyként fogalmazódjon meg és valósuljon meg. Indokolt itt is elmondani, hogy a pedagógiai programok és benne a helyi tantervek jóváhagyása sokkal nagyobb jelentőségű annál, mintsem hogy leszűkítsék a bevezetés időpontjának vitatott kérdésére. Az a tény, hogy helyben határozzák meg a tanterveket és a követelményeket, ugyanis kihat az egész rendszerre: az irányítási folyamatokra, arra a kérdésre, hogy van-e beleszólási joguk az intézményt igénybevevőknek, a tanulóknak és a szülőknek. Ehhez képest - jogászi szemmel nézve - majdhogynem közömbös, hogy melyik évfolyamokon kerül bevezetésre a helyi tanterv. A vita mindig erre csúcsosodik ki, holott észre kellene végre venni a lényeget, nevezetesen azt, hogy az állami feladatok visszaszorultak a jogszabályok kiadására, a szakmai, tartalmi követelmények megfogalmazására, a pénzügyi garanciák megteremtésére. A közoktatásról szóló törvény nagyon jól meghatározza azt a mozgásteret, amelynek keretei között a helyi tantervet el kell fogadni, adott, hogy mit tehet az önkormányzat, mit tehet az iskola. És ami nagyon fontos: először jelent meg törvényben, először jogszabályban, hogy a szülőknek és a tanulóknak beleszólási joguk van az oktatási folyamatba, igaz, eléggé áttételesen, az iskolaszéken keresztül, de erre vonatkozóan korábban semmilyen lehetőségük nem volt az érdekelteknek. Ugyanakkor az egész folyamatnak garantálnia kell azt, hogy az állam megkapja azt, amit elvárt: a minimális követelmények teljesítését, és azt, hogy helyben érvényesüljenek azok az igények, amelyeket fontosnak tart a helyi önkormányzat. Márpedig ez semmilyen más módon nem valósulhatott meg, mint ahogyan a közoktatásról szóló törvény új követelményrendszere meghatározza.

A közoktatásról szóló törvény (és végrehajtási rendeletei) egy középtávú fejlesztési tervet fogalmazott meg a tankötelezettség meghosszabbításával a tizennyolcadik életévig, amikor a követelményrendszer bevezetését 2004-ig indította, illetve határozta meg, hiszen az állam előtt állnak azok a feladatok, hogy kiépítse a vizsgaközpontok rendszerét, elkezdje működtetni a mérési, értékelési központokat, illetőleg, hogy beinduljon az országos és regionális szakmai mérés, amely benne van a törvényben, de jelen pillanatban, a gyakorlatban - elsősorban pénzhiány miatt - nem tud működni. Tehát a törvény megteremti a rendszer demokratikus működésének feltételeit amellett, hogy szigorúan meghatározza, kinek mi a feladata. És ez nagyon fontos része a törvénynek: hogy minden szereplő a megadott téren belül mozogjon és tartsa tiszteletben a másik fél jogosítványait. Úgy gondolom, a közoktatásról szóló törvénynek az egyik legjelentősebb változtatása volt a megyei tervezési lehetőségek megfogalmazása, a megyei fejlesztési tervek és a fővárosi fejlesztési terv elkészítésének az előírása.

Hadd tájékoztassam Önöket arról, hogy ez a fejlesztési terv nagyobb súlyt fog kapni a jövőben, mert ha a közoktatásról szóló törvénynek a Parlament előtt lévő módosítását elfogadják (a részleteit, a benyújtott módosító indítványokat már megszavazta az országgyűlés, az egységes törvényt még nem), akkor a fejlesztési tervtől való eltéréshez az önkormányzatok minősített szavazatára lesz szükség. Ez annyit jelent, hogy valóban komolyan kell venni a fejlesztési terv elkészítését, komolyan kell venni azt, hogy helyi oktatáspolitikát kell folytatni, amelynek az iskolák bevonásával kell elindulnia.

A helyi oktatáspolitikának meg kell tudni mondania, milyen módon akarja a közoktatási törvényben előírt feladatokat ellátni, ennek meg kell jelennie települési és megyei szinten is. Ugyanis nagyon nehéz lesz a törvényi rendelkezések megtartása, amennyiben a fejlesztési tervek nem adnak választ arra a kérdésre, hogy az önkormányzat jogszerűen hozza meg a döntését vagy sem. Ehhez a fejlesztési tervhez kapcsolódik a megyei közalapítvány, amelynek az egyik célja az, hogy elősegítse a fejlesztési tervhez kapcsolódó fejlesztések támogatását. Nem lehet és nem is szabad központilag megmondani, hogy az adott településen szükség van-e valamilyen szolgáltatásra és azt hogyan lássák el. Hogy szükség van, ez nyilvánvaló, hiszen minden gyermeknek jogában áll, hogy az óvodát, az iskolát igénybe vegye, de hogy ezt az önkormányzat milyen formában biztosítja, ezt már helyben kell mérlegelni, és a helyi megoldást kell valamilyen formában támogatnia vagy nem támogatnia a megyei közalapítványnak. A pedagógiai programok sajátossága, hogy a helyi igényekre kell épülniük. A helyi önkormányzatoknak jogukban áll megmondani, hogy mit várnak el az intézményeiktől, de az ehhez szükséges feltételeket az intézmények számára biztosítaniuk kell. Tehát jogos elvárás a települési önkormányzattól, hogy ott a helyi sajátosságokat ismertessék, például, hogy idegen nyelvet oktassanak intenzíven vagy számítástechnikát, ha a szükséges feltételeket az iskoláknak megteremtik.

Az oktatás tehát helyi közügy. Ugyanakkor az önkormányzatok nincsenek abban a helyzetben, hogy az iskolától megtagadják azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a törvény meghatározni készül, illetve meg kell hogy teremtsék a feltételeket ahhoz, hogy az iskolák a törvényben megfogalmazottakat teljesíteni tudják. A közoktatásról szóló törvény ötvenedik paragrafusa megfogalmazza a nappali rendszerű iskolai oktatást mint fogalmat. Ez azért nagyon lényeges, mert a nappali rendszerű iskolai oktatás nem csak a kötelező tanórai foglalkozásokból áll. Tehát téved az az önkormányzat, amelyik úgy hiszi, hogy ha a Nemzeti alaptanterv követelményeit teljesíteni lehet a kötelező óraszámok hetven-nyolcvan százalékában, akkor - úgy tartja - ennyi az iskola működtetésére szánt idő, és ehhez kell a feltételeket megteremteni. Nem így van. A nappali rendszerű iskolai oktatásban a kötelező tanórai foglalkozások minimális 90 százalékát el kell végezni. Hogy a Nemzeti alaptantervben foglaltakon túl mit oktatnak, hogyan egészítik azt ki, ez a pedagógiai programnak a része. Ezenkívül ehhez az ellátási formához hozzátartoznak a nem kötelező tanórák, a tanórán kívüli foglalkozások, az egyéni foglalkozások, a tanulók felügyelete és minden olyan alapszolgáltatás, amely az iskola működésével együtt jár. Ezt pontosan megmondja a törvény értelmező rendelkezése: a 121. paragrafus ezzel kezdődik. Ez azért nagyon lényeges, mert amikor a pedagógiai programot a fenntartó megkapja, akkor meg kell néznie, hogy ezek a szolgáltatások benne vannak-e.

Tehát nemcsak a fenntartó kötelezettsége, hogy a nappali rendszerű iskolai oktatásban mindezek a szolgáltatások meglegyenek, hanem az iskola feladata is, hogy mindezeket a szolgáltatásokat a pedagógiai programja tartalmazza, és azt oly módon állítsák össze, hogy a tanulók részére rendelkezésre álljanak a nem kötelező tanórák, osztálybontások, egyéni foglalkozások. Mindez minden fenntartóra igaz, az alapítványokra is, gazdálkodó szervezetekre, magánszemélyekre, mert a fenntartói irányítás egységes, a fenntartói körtől függetlenül. Az önkormányzatok felelőssége nyilvánvalóan ennél nagyobb és szélesebb, hiszen nekik kell biztosítaniuk a mindenki által igénybe vehető ingyenes ellátást. A mindenki által igénybe vehető ellátás lényege, hogy nem lehet világnézetileg elkötelezett az önkormányzati intézmény.

Tehát a pedagógiai program nem tartalmazhat olyat, amivel megszegné az iskola semlegességét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem tartalmazhat világnézeti szempontból bármilyen ismeretet, sőt kell, hogy tartalmazzon, hiszen a közoktatási törvény szerint sokszínű ismereteket kell átadnia. Egy dolgot nem tehet az iskola, azt, hogy kijelentse valamilyen világnézeti anyagról, hogy ez az igaz, ettől nem lehet eltérni, ezt a tanulónak kötelessége elfogadni. Az intézmények fenntartóinak, vagyis a helyi önkormányzatoknak nagyon fontos erre is gondot fordítaniuk, valamint arra is, hogy az iskolák közötti átjárhatóság valamilyen módon megoldható legyen. Tudjuk, hogy ez a Nemzeti alaptanterv egyik legkényesebb pontja, ezért az önkormányzatoknak arra kell törekedniük, hogy ha lehet, településen belül, de legalább a vonzáskörzeten belül a különböző pedagógiai programok és helyi tantervek illeszkedjenek egymáshoz. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy adott településen nem lehetnek eltérő, sajátos programmal dolgozó iskolák, de fel kell mérni a beiskolázási igényeket, a tanulólétszámot, és ehhez képest kell engedélyezni az általánostól eltérő tantervi programokat, hogy ez a beiskolázásnál senkinek ne okozzon problémát. Nem tudom, hogy a pedagógiai programok elkészítésekor hány településen jöttek létre intézmények közötti szakmai munkaközösségek. Nagyon jó lenne, ha működnének és az általános iskolákban és a középiskolákban dolgozó, azonos tantárgyat oktató pedagógusok segítenének egymásnak a pedagógiai programok, helyi tantervek elkészítésében. A közoktatásról szóló törvény meghatározza a minimális időkeretet, amelytől - mint tudjuk - el lehet térni, ha a fenntartók ehhez hozzájárulnak. Egyetlen időkeret nem léphető túl, ez a kötelező tanítási órákra meghatározott időkeret. A tanuló nem kötelezhető arra, hogy az ötvenkettedik paragrafus harmadik bekezdésében meghatározott időkereten túl részt vegyen tanórai foglalkozáson. Ezért minden intézményfenntartónak különösen oda kell figyelnie, amikor a pedagógiai programokat, helyi tanterveket jóváhagyják, hogy az alapműveltségi vizsgára, érettségi vizsgára történő felkészítés a kötelező tanórai foglalkozások időkeretében valósuljon meg. Ez vonatkozik a nemzeti etnikai kisebbségi oktatásra is. Ezekben az intézményekben a tanulók ugyanúgy nem terhelhetők túl, mint bármilyen más intézményben. A nemzeti etnikai kisebbségi iskolák a kötelező tananyagot az anyanyelvi képzést és a magyar nyelv oktatását egyaránt a kötelező tanórai foglalkozás keretében kell hogy megvalósítsák. Ezért is más az alapműveltségi vizsga és az érettségi követelménye ezekben az iskolákban. Ugyanis, ha nem így alakítanák ki a pedagógiai programot, akkor a tanulóknak három nyelvet kellene tanulniuk. Ugyanúgy a középiskoláknak két idegen nyelv tanulási lehetőségét biztosítaniuk kell, de a nemzetiségi iskolában egyike ezeknek az anyanyelv, hiszen érettségi vizsga van magyar nyelv és irodalomból és nemzetiségi nyelv és irodalomból. Nyilvánvaló, hogy a nemzetiségi oktatás időigényesebb, mint ami a közoktatási törvényben van, tehát ehhez minden bizonnyal szükség van osztálybontásra és az egyébként nem kötelező tanórai foglalkozásokhoz további időkeret biztosítására. A költségvetési törvényben a nemzetiségi oktatásra szánt külön normatív hozzájárulás kifejezetten megfogalmazza az osztálybontást és a nem kötelező tanórai foglalkozások biztosítását. Hasonlóképpen nyilvánvaló, hogy a két tanítási nyelvű iskolákban sem elégséges az az időkeret, amely a kötelező tanórai foglalkozások keretében rendelkezésre áll. Amennyiben a fenntartó ilyen programot hagy jóvá, vagy az új vizsgaszabályok szerinti emelt szintű oktatást tervez, akkor ehhez a szükséges időkereteket meg kell adni. A jogszabályok a nem kötelező tanulói foglalkozáson való részvételt kötelezővé teszik, mihelyt a tanuló azt választotta, vagyis a nem kötelezőség addig az időpontig áll fenn, amíg a szülő és a tanuló tudomásul nem veszi, hogy a helyi tanterv, a pedagógiai program megvalósulásához a nem kötelező tanulói foglalkozásokon is részt kell venni. Mihelyt a választás megtörtént, ezek az órák kötelezővé válnak a tanulók részére, hiszen nyilvánvalóan nem lehet úgy iskolai oktatást szervezni, hogy a pedagógusok nem tudják, hogy a szeptemberben jelentkezett tanulók meddig járnak az óráikra. Az osztályozás értékeli is a nem kötelező tanórai foglalkozásokon nyújtott teljesítményeket.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy kevesebb szó esik a pedagógiai program helyi tanterven kívüli részéről, holott ez is nagyon fontos, ezt is figyelemmel kell kísérnie a fenntartónak. A helyi tanterven kívüli résznek kell választ adnia például arra, hogy milyen módon teljesíti az iskola a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatokat, amelyekben a törvény szerint részt kell vennie. Az egész oktató és nevelő munkát - úgy gondolom - fel lehet fogni gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységnek, hiszen az intézmény egész működésének olyannak kell lennie, hogy azok, akik bármilyen oknál fogva lemaradtak a tanulmányaikban, felzárkózzanak, illetve a tehetségesebbek ki tudják bontakoztatni képességeiket. De a pedagógiai programnak meg kell fogalmaznia, hogyan, milyen pedagógiai eszközökkel oldják meg ezt a feladatot. Nagyon fontosnak tartom a mindennapos testedzés feladatának a megjelenítését a pedagógiai programban. A közoktatásról szóló törvény alapján minden iskolának biztosítania kell, hogy a tanulók hozzáférjenek a testmozgáshoz. A testnevelési óra is ugyanúgy beletartozik a helyi tantervbe, mint az összes többi. Abba nem lehet központilag beleszólni, hogy hány testnevelési óra legyen egy intézményben, de hogy a pedagógiai programban a mindennapos testedzésnek meg kell jelennie, az viszont a törvényből eredő kötelezettség. Hogy ez hogyan történik - kötelező vagy nem kötelező tanóra, iskolai sportkör, tanórán kívüli foglalkozás: turisztika, kerékpározás, úszás -, az iskolai belügy, ezt helyben kell eldönteni. Arról nem szólnak a jogszabályok, hogy minden osztálynak, minden évfolyamnak, mindennap negyvenöt perces órát kell tartani, de arról igen, hogy minden tanuló részére a mozgás lehetőséget biztosítani kell. Pedagógiai programok jóváhagyásakor bizonyára okozott már konfliktust, hogy a fenntartó kívánta megmondani, hogy a rendelkezésre álló órakeretet miképpen használják fel az iskolák. Erre nem kaptak jogosítványt a fenntartók. A fenntartók jogkörébe az tartozik, hogy megnézze, hogy az intézményei az alapító okiratban meghatározott feladatok szerint készítették-e el a pedagógiai programjukat, megtartották-e a törvényben meghatározott időkeretet, jogosult meghatározni bizonyos elvárásokat az iskolákkal szemben, nem jogosult viszont megmondani, hogy az iskola milyen időkeretet mire fordítson, például hány matematikaóra, hány testnevelési óra legyen. Nem fenntartói feladat annak meghatározása sem, hogy hány óvodai csoport és iskolai osztály indulhat egy adott intézményben. Nagyon sok helyen tették ezt, több közigazgatási hivatal megkeresett ebben az ügyben, bírósági per is volt, a bíróság ugyanezt állapította meg. A fenntartónak egyébként erre nincs is szüksége. Valójában a közoktatásról szóló törvény 102. és 104. paragrafusa fölsorolja a fenntartói irányítási jogosítványokat, és valahol még erről annyit mond, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben jogszabály nem utal máshová, az intézmény vezetője jogosult dönteni.

Szó esett itt az önkormányzatok hozzáértéséről, arról, hogy minden önkormányzatot megilleti az a jog, hogy meghatározza, milyen módon látja el a feladatát, megilleti az a jog, hogy gyakorolja a fenntartói jogosítványokat, de a közoktatási törvény szerint ott, ahol kettőnél több intézményt vagy négynél több évfolyamban működő iskolát tart fenn az önkormányzat, ott a döntés-előkészítésbe megfelelő szakértelemmel rendelkező szakembert kell bevonni. Ezt írja elő a törvény. Nem mondja azt, hogy foglalkoztatni vagy alkalmazni kell, de a döntés-előkészítésbe be kell vonni, például a szakértői listán szereplő embereket ott, ahol nincs megfelelő szakképzettséggel rendelkező szakember. Úgy gondolom, a közoktatás megérdemli, hogy a döntések előkészítésében olyanok vegyenek részt, akiknek ténylegesen az oktatás a szakterületük.

Zárszóként csak annyit, hogy remélem, ha egy vagy két év múlva találkozunk, akkor igazolva látják majd azt az állításomat, hogy miként annak idején a szervezeti és működési szabályzatok bevezetése sem okozott gondot, minden zavar nélkül felváltották a központi rendeleteket és utasításokat, úgy a pedagógiai programok bevezetése is sikeres lesz végül.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.