2019. október 14., hétfő , Helén

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 május

A pedagógiai mentálhigiéné a nevelés egy lehetséges új értelmezése – Beszélgetés a pedagógiai mentálhigiénéről

2009. június 17.

A kerekasztal beszélgetés résztvevői kísérletet tesznek a mentálhigiéné, azon belül a pedagógiai mentálhigiéné fogalmának értelmezésére. Különösen érdekes a beszélgetésnek az a része, amelyben a meghívott szakértők magyarázatot keresnek arra, hogy ma miért van szükség a korábbi időszakokhoz képest tudatosabb pedagógiai tevékenységre a lelki egészség fejlesztésében. A beszélgetés választ ad arra a kérdésre is, hogy milyen ismeretekre, készségekre és milyen önismeretre van szüksége a pedagógusnak ahhoz, hogy meg tudjon felelni a mentálhigiénés feladatok követelményeinek.

A pedagógiai mentálhigiéné mint a nevelés új értelmezési kerete

Beszélgetés a pedagógiai mentálhigiénéről

A beszélgetés résztvevői: Grezsa Ferenc pszichiáter, az Oktatási Minisztérium mentálhigiénés szakértői bizottságának elnöke; Fodor Gábor mentálhigiénés szakértő, az OM mentálhigiénés tevékenységét felügyelő koordinátor, a minisztérium főosztályvezetője; Harangozó Ildikó, a kisteleki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyettese, tanító, iskolai mentálhigiénés szakember.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mentálhigiéné mint fogalom polgárjogot nyert a magyar közbeszédben, közgondolkodásban. A társadalom egy bizonyos rétegében megszokott szófordulat: "a beszélgetésre, a találkozóra mentálhigiénés okokból van szükségem, mentálhigiénésen jót tesz nekem egy kapcsolat, egy film vagy zene. Sőt talán már a mai beszélgetés szűkebb tárgya, a pedagógiai mentálhigiéné fogalma is - legalábbis a személyes tapasztalataim szerint - kezd beépülni a szakmai gondolkodásba. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ezek a fogalmak igen változatos, sokszor egymásnak nagyon is ellentmondó tartalmakat jelölnek. A beszélgetés indításaként ezért fontos lenne tisztáznunk, hogy a jelenlévők mit értenek mentálhigiénén, illetve a pedagógiai, iskolai mentálhigiéné fogalmán.

Grezsa Ferenc: A mentálhigiéné szó a köznyelvben a lelki egészséget jelenti. A fogalomnak két nagy értelmezési lehetősége van. Egyrészt létezik egy szűkebb, egészségügyi megközelítés, mely szerint lelkileg valaki egészséges vagy nem. Ebbe az értelmezésbe beletartozik a lelki egészség előmozdítása, védelme. Másrészt a mentálhigiénének létezik egy tágabb felfogása. Az újabb kutatások szerint az egészség mint állapot korántsem csak az egészségügyön belül értelmezendő. Sokkal összetettebb tényezők eredményeként kialakuló, fenntartható állapot. Ebben a megközelítésben a lelki egészség gondozásának része minden lelki érték, kapcsolati kultúra fejlesztése. A mentálhigiénét ezért én elsősorban lelki, kapcsolati kultúraként értelmezem.

Fodor Gábor: A mentálhigiéné fogalmába számomra is a lelki egészség, annak védelme tartozik. A hangsúlyt a védelemre, a megőrzésre helyezem, ami eleve maga után vonja a széles értelmezési tartományt. Ezt azért fontos kiemelni, mert Magyarországon hosszú időn át a mentálhigiénét meglehetősen leszűkítetten értelmezték. A fogalom tartalmának értelmezésére a medikalizálás, az orvoslás, azon belül is a pszichiátria keretei közé zárás volt a jellemző. A mentálhigiéné fogalmához jó ideig az egészség-betegség fogalma asszociálódott, s mint ilyen, majdnem kizárólag az egészségügy területére tartozó tevékenységnek minősült. Örömömre szolgált, hogy az imént Grezsa doktor pszichiáterként a fogalom széles értelmezése mellett tette le a voksát. Az ő gondolatát folytatva úgy látom, hogy a mentálhigiéné nemcsak és nem elsősorban gyógyító tevékenység, hanem épp a védelem, a prevenció dominanciája révén, sokkal inkább szemléletmód. A mentálhigiénés ismeretek épp ezért nemcsak a szűkebb értelemben vett szakembernek fontosak, hanem mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, a tanárnak, lelkésznek, orvosnak. A lelki egészség védelme ugyanis csak akkor lehetséges, ha ezek a szakemberek - az úgynevezett segítő szakmák képviselői - tudják, hogy milyen módon tartható fenn, mivel javítható a lelki egészség.

Harangozó Ildikó: Számomra is a lelki egészség fogalmát jelenti a mentálhigiéné. Kicsit meglepetten hallgattam a bevezetőnek azt a gondolatát, hogy a köznyelvben, közgondolkodásban egyre ismertebb a fogalom. Az én környezetemben ez még nem egészen így van. Tőlem gyakran megkérdezik a jelentését. Amikor megmagyarázom a fogalmat, mindig úgy próbálom megvilágítani, hogy ennek a kialakítása, fenntartása nagyban függ az ember kapcsolataitól, a másokkal folytatott kommunikációtól. Én a fogalom tartalmába beleértem önmagunk elfogadását, az önismeretet, a másik, illetve a másság elfogadását, a szociális, kulturális különbözés tolerálását.

Harangozó Ildikó megközelítésében mintha már egy kicsit benne foglaltatott volna a pedagógiai mentálhigiéné meghatározása. Mit jelent egy gyakorló pedagógus számára a fogalom?

Harangozó Ildikó: A személyiségfejlesztésben érvényesülő lelki egészségvédelem a szűkebben vett pedagógiai mentálhigiéné. Az iskolában pedagógiai programunk megfogalmazásakor három részre bontottuk a fogalmat, illetve ebből következően a személyiségfejlesztés körébe sorolható nevelési feladatokat. Foglalkozunk egyrészt a testi egészség nevelésével, idetartozik azoknak a szokásoknak a kialakítása, amelyek segítik a szomatikus egészség kialakulását. Másrészt segítjük azoknak a szokásoknak, cselekvési formáknak a megtanulását, gyakorlását, amelyek a lelki jóllét fenntartását szolgálják. Harmadrészt foglalkozunk a szociohigiénés magatartással, a társas kapcsolatok olyan alakításával, amelyek a lelki egészség megőrzését segítik elő. Mi ezt tekintjük az iskolai mentálhigiéné fogalmának, feladatainak.

Fodor Gábor: Az imént elhangzott gyakorlatias fogalommeghatározás tükrözi, hogy mi történik a mentálhigiéné terén az iskola mindennapjaiban. Az oktatási tárca szempontjából is fontos ennek a fogalomnak a gyakorlati definiálása. A pedagógiai mentálhigiéné egyaránt jelenti az iskolai munkában jelen lévő, megoldandó lelki egészségvédelmet, a mentális egészség fenntartását szolgáló értékek közvetítését, az ezt elősegítő magatartás, szokásrendszer kialakítását, a pedagógus munka lelki egészségvédelmét. Magyarországon ma hozzávetőleg 165 ezer pedagógus tevékenykedik a pályán; a 9500 oktatási intézményben 1,3 -1,4 millió diák tanul. Ezeknek a diákoknak lehetnek, vannak lelki, konfliktuskezelési, önismereti, kommunikációs problémái még akkor is, ha szerencsére lelkileg egészségesek. Az intézményekben dolgozó pedagógusoknak is vannak adott esetben hasonló problémái, különösen azért, mert mint minden emberrel foglalkozó szakmában, tevékenységben, jóval nagyobb a lelki terhelés, ami magában hordozza a kiégés, a lelki elfáradás veszélyét. A pedagógus ráadásul a tevékenységét közösségbe szerveződve végzi, amely közösségeknek saját dinamikája van. Ott is felmerülnek szervezeti, személyek közötti konfliktusok, amelyek számos mentálhigiénés probléma forrásává válhatnak. Mindebből következik, hogy a diákok, a pedagógus, a pedagógusközösség lelki egészsége, annak megőrzése számos specifikus elemet hordoz, mellyel külön-külön foglalkozni kell. Nyilvánvaló, hogy a mentálhigiéné általános szemlélete, ismeretei sok tekintetben ugyanúgy alkalmazhatóak ebben a közegben is, mint az élet bármely területén. Ugyanakkor a diákok körében végzett munkának számos olyan eleme is van, amely elkülönül az általános mentálhigiénés ismeretektől, gyakorlattól. Ez a pedagógiai mentálhigiéné. Már utaltunk rá, hogy a mentálhigiéné alapvetően szemlélet, a pedagógiai mentálhigiéné fokozottan az. Olyan szemlélet, amelynek érvényesülése eredményezi, hogy az iskolai élettér, az ott kialakuló viszonyok, kapcsolatok segítsék az ott élők lelki egészségének védelmét; megtanítsák őket arra, hogy a lelki egészség érték, amelyet védeni kell. Az iskola az életkészségek elsajátításának tere, melyeknek számos olyan eleme van, amelytől függ az egyén, a kisebb közösségek mentálhigiénés állapota. Az iskolában lehet megtanulni azt, hogy milyen kommunikációval tudok segíteni a másik emberen; hogyan tudok empatikus lenni; s hogyan tudom a saját erőforrásaimat a problémáim megoldása, egy konfliktus megoldása, egy dolgozat megírása vagy egy vizsga sikeres letétele érdekében összpontosítani.

Ahogy hallgattam a két meghatározást a pedagógiai mentálhigiénéről, óhatatlanul az a kérdés merült fel bennem, hogy mi ebben az új, mi az, amit ebből egy jó pedagógus nem használt eddig is a maga tevékenységében. A magyar irodalom nagy pedagógus alakjai, a visszaemlékezések régi tanárokra mind arra utalnak, hogy a pedagógusoknak milyen nagy szerepe volt a lelki harmónia megteremtéséhez szükséges tudnivalók átadásában.

Grezsa Ferenc: Azok az alapelvek, amelyek a mentálhigiénés - ezen belül az iskolai mentálhigiénés - szemléletmódban tükröződnek, valóban nem új felfedezések. Mindezek évtizedekkel, sőt akár évszázadokkal ezelőtt az emberi kapcsolatokban, az intézmények munkájában spontán módon megjelentek. A mentálhigiéné mostanára azért vált tudománnyá és erre alapozott praxissá, mert a társadalmi változások hatásaként e spontaneitás sok közösségben és intézményben háttérbe szorult, vagy legalábbis eltompult. Ezért, bár még ma is meghatározó súlyú az emberi közösségek spontán problémamegoldó képessége, számos lelki szükséglet kielégítése érdekében már szakemberek képzése, új szolgálatok alapítása szükséges. A hatvanas évek eleje óta él ez a felismerés. Ennek nyomán indultak el a különböző telefonos, illetve személyes kapcsolatra épülő segítő szolgálatok, ennek nyomán szerveződtek képzések. Bizonyos értelemben újra kell tanítani, tanulni azt, amely egykor természetes módon benne élt az emberekben, a kapcsolatokban. Immár intézmények, intézményesült közösségek foglalkoznak az emberi, lelki problémák megelőzésével, kezelésével, mert a közösségi hagyomány és kapcsolatrendszer átalakulása, sokszor szétzilálódása a spontán segítő működést erősen gátolja. A mentálhigiéné - azon belül az iskolai mentálhigiéné - a valamikori spontaneitás mintegy tudatossá, elméletileg megalapozottá tétele. Egy született pedagógus anélkül, hogy erről olvasott volna, közvetítette ezeket az értékeket, rendelkezett a lelki egészség fejlesztéséhez, őrzéséhez szükséges készségekkel. Mint ahogyan régen egy orvos, egy lelkész is hasonlóan élt, tevékenykedett. De ezeknek a hivatásoknak a művelői közül is sokakból eltűnt ez a készség, vagy ha nem is tűnt el, de elfedődött. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy a legtöbb humán hivatás szakmává kezdett válni, a spontán emberi gesztusok és reakciómódok helyét lassacskán a puszta rutin vette át.

Harangozó Ildikó: A spontaneitás kapcsán fontos elmondani, hogy számtalanszor találkozhatunk a képzések során olyan pedagógus kollégákkal, akik a mentálhigiénével még nem találkoztak, s amikor szembesülnek a mentálhigiénés ismeretekkel, kultúrával, elmondják, hogy ők ezt sok vonatkozásban régóta így csinálják. Az ő számukra a képzés, az iskolán belüli mentálhigiénés konzultáció alapvetően a megerősítés miatt fontos. Ezért lényeges, hogy minél több iskolában legyenek olyan kollégák, akik el tudnak menni, előadásokat tudnak hallgatni, s utána meg tudják erősíteni a többieket abban, hogy amit csinálnak, azt jól csinálják. Mint ahogy az is fontos, hogy ráébresszék a kollégák egymást arra, hogy épp a lelki egészség védelme más módszereket, másfajta pedagógiai szemléletet igényel.

Fodor Gábor: Miután nem vagyok a neveléstörténetben járatos, nem tudom, hogy mit tanítottak meg a régi korok tanárainak.

A mai értelemben vett mentálhigiénés ismeretekből nagyon keveset. A Grezsa doktor által említett spontaneitás alapvetően a pedagógus személyiségéből következett, mivel a pályára kerülés fontos szempontja volt az a fajta emberi érzékenység, amelyet ma hiányolunk.

Fodor Gábor: A pedagóguspályára nem mindig a legfelkészültebb, legalkalmasabb hallgatók jelentkeznek. Ezért a képzésben kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy ezeket a készségeket elsajátítsák a leendő pedagógusok.

Grezsa Ferenc: Nem egyszerűen arról van szó, hogy új készségeket próbáljanak a mentálhigiénés szakemberek bevinni az iskolába, mivel - ahogy ezt az imént Harangozó Ildikó elmondta - sok készség és módszer megjelenik a gyakorlatban. Ennél fontosabb, hogy azok a kollégák, akik tudatosan vagy ösztönösen mentálhigiénés értelemben jól végzik a dolgukat, valóban megerősítést kapjanak, s lássák, hogy amit csinálnak, az a lelki egészség szempontjából miért jó. Az új készségek bevitelére és a megerősítésre pedig azért van nagy szükség, mert az utóbbi évtizedekben nagyon megváltozott a pedagógus szerepe, tevékenysége. Ma sokkal több gyerekkel, sokkal jelentősebb, nehezebb feladatokat kell megoldania, mint korábban. Sokkal nagyobb az ismeretanyag; a társadalom változásaival, szerkezeti átalakulásával együtt jelentősen módosulnak az iskola és a tanár iránti elvárások. Egy hajdani tanár, akinek volt tíz-egynéhány órája egy héten egy ötven évvel ezelőtti gimnáziumban, magától értetődőbben és természetesebben tudta a lelki értékeket közvetíteni, sokkal többet tudott a diákjai személyiségével foglalkozni, mint az a mai tanár, akiben lehet, hogy ugyanúgy megvannak ezek az értékek és a közvetítésükhöz szükséges érzékenység, motiváció, csak kétszer akkora óraszámban, kétszer-háromszor annyi gyereknek kétszer-háromszor több ismeretanyagot kell átadnia ugyanannyi idő alatt. Lényegesen frusztráltabb élethelyzetben dolgoznak ma a pedagógusok. Nem lehet összehasonlítani például egy mai és egy ötven évvel ezelőtti középiskolai tanár társadalmi státusát, presztízsét. A lelki, kapcsolati kultúra tekintetében különösen magukra maradtak a tanárok, nagyon fontos, hogy mentálhigiénés feladataik ellátásához, sőt saját lelki egészségük, lelki kultúrájuk karbantartásához, kiteljesítéséhez szervezett támogatást, megerősítést kapjanak.

Harangozó Ildikó: A nevelési funkciók változásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni a családi funkciók változását. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ma már nem ugyanazok a gyerekek jönnek be az iskolába, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. A családok jelentős hányada nem tudja jól betölteni nevelő, értékközvetítő funkcióját, s ezt az iskolának, a pedagógusnak kell pótolnia. Elsődleges feladataink közé tartozik a családi nevelés hiányosságait pótlandó reszocializációs, korrekciós funkció. Tevékenységünk olyan segítő beavatkozást jelent a gyermek életébe, amely a kommunikáció, az emberi kölcsönhatás révén igyekszik pozitív változást elérni a tanuló viselkedésében, magatartáskultúrájában.

Grezsa Ferenc: A mentálhigiéné fogalmát az előzőekben lelki, kapcsolati kultúraként is értelmeztük. Természetes, hogy ennek kialakítása, fejlesztése nem lehet csak az iskola feladata, a társadalom nagyon sok szegmensének van ebben felelőssége, így a családnak, a kortárscsoportoknak, baráti és munkahelyi közösségeknek, az egyházaknak, a civilszervezeteknek, a szomszédsági csoportoknak, a tömegtájékoztatásnak, a közművelődési intézményeknek. E szerveződések a mentálhigiénés munka lehetséges színterei. Mindegyikben való munkálkodásnak megvan a maga sajátos célja, módszertana. Ezek között az egyik legfontosabb színtér az iskola.

Milyen az iskolai mentálhigiéné helyzete? Mennyire adottak ma az előzőekben felvázolt mentálhigiénés szemlélet elterjesztésének a feltételei?

Grezsa Ferenc: Sajnos igazán nem tudjuk, hogy milyen a magyar pedagógusközösség mentális állapota, mint ahogy azt sem, hogy milyenek az iskolai munka feltételei. Talán egy év múlva lesznek az Oktatási Minisztériumnak erre vonatkozó adatai. Pszichiáterként, tanárcsoportokkal foglalkozó mentálhigiénés szakemberként persze vannak információim a helyzetről, ami azonban nem helyettesíti az egzakt adatokra épülő helyzetképet. Alapvető tapasztalatom, hogy nagyon sok pedagógus frusztrált. Túl nagynak érzik a rájuk háruló terheket a teljesítőképességükhöz, a lehetőségeikhez mérten. A másik jellemző, hogy e frusztrált állapot kezelésére olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek nem hatékonyak. Gyakori, hogy feszültségük átszüremkedik a családi kapcsolataikba. Több esetben észleltem, hogy intenzívebbé válik a drogfogyasztásuk. Nem kábítószerre kell persze gondolni, hanem a dohányzásra, nyugtató- és altatószerek használatára, esetenként alkoholfogyasztásra. A hivatásbeli frusztráció pályaelhagyást motiválhat - nem feltétlenül tudatosan. Ugyancsak jellegzetes feszültségcsökkentő kísérlet, amikor a pedagógus kivonja a személyiségét a munkából, tárgyiasultabbá válik a diákokkal - és nagyon gyakran a kollégáival - való kapcsolata. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a jelzett megoldási kísérletek nemcsak a pedagógusoknál, hanem minden más humán szakma képviselőinél megjelenhetnek védekezési módként.

Fodor Gábor: Több, pedagógusokkal tartott kommunikációs tréning tapasztalata, hogy a csoportfoglalkozás harmadik mondatánál saját lelki problémáikról, a kollégáikkal, a gyerekeikkel, a házastársukkal való konfliktusaikról kezdenek el beszélni. Az eredeti céltól el kellett térni, s engedni, hogy a tréningcsoport átalakuljon esetmegbeszélő csoporttá, hogy kibeszéljék magukból a saját gondjaikat. Ez a példa is mutatja, hogy mennyire szükséges a pedagógusok esetében egy ilyen lehetőség, amely sajnos nagyon ritkán adatik meg a számukra.

Az intézmények vezetői számára ez a szükséglet tudatosodik valamilyen szinten?

Fodor Gábor: E tekintetben óriási az intézmények vezetőinek a felelőssége. Ha nincsenek - akár ösztönösen is - mentálhigiénés ismereteik, nem érzik a pedagógusok lelki problémáival való törődés fontosságát, akkor nagyon nagy problémák adódhatnak a tantestületben. Azért is óriási az igazgatók felelőssége, mert személyiségük - mint minden vezetőé - kihat a tanárokéra, az övék pedig a gyerekekre. Megfelelő önismeret kell az igazgatónak ahhoz, hogy felismerje, milyen folyamatokat indukál a személyisége a tantestületben, az iskolában. Megfigyelhető, hogy ha az igazgató nem érzékeny e problémák iránt, akkor hiába van a tantestületben mentálhigiénés szakképzettséggel rendelkező kolléga, nem tudja igazán megvalósítani az elképzeléseit. A kérdésre - hogy mennyire vannak meg a mentálhigiénés szemlélet elterjedésének a feltételei - a válaszom: bizony kevéssé. Ez egy többelemű rendszer. Már a pedagógusképzésben meg kellene jeleníteni azokat az elemeket, amelyek segítik a leendő pedagógusok felkészülését. A korábban diplomát szerzett pedagógusoknak továbbképzést kellene biztosítani. S ami a legfontosabb: a már kiképzett szakembereket hagyni kellene dolgozni, támogatni kellene az iskolán belüli tevékenységüket, s e mellett lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy ők folyamatosan egymással is kapcsolatban lehessenek. Ebben a szakmában a konzultációs hálózat rendkívül fontos lenne, mivel nagyon nagy a szükség a szupervizióra, a tapasztalatok folyamatos cseréjére.

Harangozó Ildikó: A pedagógus a személyiségével dolgozik, állandóan kirakatban áll. A gyerekek sokat mesélnek rólunk a szüleiknek, állandó kontroll alatt vagyunk, figyelik a magatartásunkat, a reakcióinkat. Ezért veszélyes, ha a pedagógus kifárad, kiég, nemcsak fizikai, hanem pszichés értelemben. Különösen az életkor előrehaladtával érzékelhető ez. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az én tantestületem fiatal, az átlagéletkor 30 év körüli, ezért nálunk nem tapasztalható a kiégés. A kezdő vagy néhány éve tanító kolléga még lelkes, érzékeny a gyerekek személyiségére, minden rezdülésre oda tud figyelni. Ez nem jelenti persze azt, hogy ne lennének súlyos problémák a mentálhigiénés szemlélettel. Nagyon sok feltétel hiányzik ehhez. Amint az ismert, ennek a szemléletnek a lényege az esetmegbeszélés, amely időigényes is. A kollégák egy jó része túlterhelt, s ha javaslok egy időpontot, akkor gyakorta az a válasz: dolgozatokat kell kijavítanom ekkorra és ekkorra... nem érek most rá; a másik válasz: vár a család, rohanok. Ezekben a válaszokban nemcsak az időhiány látszik, hanem egyfajta védekezés is.

Mi ellen védekezik ezzel a pedagógus?

Harangozó Ildikó: Nem akarja igazán kiteregetni, bevallani azt, hogy problémái vannak; nem ismeri fel, hogy az esetmegoldó csoport segíti a munkáját, segít megőrizni személyiségének épségét. A pedagógus önképéhez hozzátartozik az, hogy magabiztos, képes megoldani a problémáit. Még önmagának sem igazán hajlandó bevallani, hogy ez nincs feltétlenül mindig így. Komoly erő kell annak elfogadásához, hogy egy ilyen csoportban tükröt tartsanak elé, elmondják, hogyan látják őt. Ehhez tréningek sora szükséges. Ugyancsak probléma, hogy a gyerekek mentálhigiénés problémáival történő foglalkozáshoz nincs időkeret és túlórapénz az iskolában. A mi iskolánkban e nélkül is vállalják a kollégák ezt a munkát, de ez nem általános. Nem lehet csak a lelkesedésre alapozni. Ugyancsak nehezíti a mentálhigiénés szemlélet érvényesülését az a háttér, amelyből a pedagógusok nap mint nap az iskolába érkeznek (anyagi problémák, párkapcsolatokban jelentkező gyereknevelési gondok). Nehéz elérni, hogy kint tudják hagyni ezeket a gondokat. Pedig fontos ennek a megtanulása, ugyanis ha ezeket beviszik egy gyerekcsoportba, ha megfáradtan, megtörten, kiégetten állnak a gyerekek elé, az nagyon károsan hat. A gyerekek ép személyiséggé formálásához ép, egészséges pedagógusszemélyiség szükségeltetik. Ez persze nem megy önmagától, csak tanulással. Mint ahogy számos egyéb dolgot is el kell - kellene - sajátítani. Pályám első évében megfogalmaztam az akkori főnökömnek, hogy nekem nem tanították meg sem valóságosan, sem pedig átvitt értelemben, hogy hogyan guggoljunk le egy gyerekhez. Ehhez képzés és jó lelkiállapot, kiegyensúlyozottság kell.

Semmi nem marad meg a pedagógusban abból az eredetileg belénk kódolódott, mondhatni ösztönös empátiából, a másikhoz, a gyerekhez való odafordulási, odafigyelési igényből?

Harangozó Ildikó: Talán azokban a pedagógusokban igen, akik úgy mentek a pályára, hogy pici gyerekkoruk óta gyerekek tanításáról álmodtak. Azokban, akik csak azért mentek a főiskolára, mert nem vettek fel őket a jogra vagy az orvosira, sajnos nagyon ritkán vagy egyáltalán nincs meg ez az ösztönös képesség. Ezek a pedagógusok gyakran kényszerként élik meg a pályájukat, a tanítást. Őket valójában sehol sem szűrik ki a pályáról, sem a felvételin, sem a képzés alatt, és sajnos az iskolákban sem. Szomorú tény, de nem is igazán kérdés a pályára való alkalmasság.

Fodor Gábor: Harangozó Ildikó említette, mennyire nehéz elérni a kollégákkal, hogy hagyják az iskola kapuján kívül a problémáikat. Az érett személyiség egyik fontos jegye a kongruencia, a hitelesség. Nekem annak idején, az egyetemen még úgy tanították, hogy a pedagógus olyan, mint egy színész. Belépve az iskolába leveti az otthoni szerepeit, kinn hagyja az összes problémáját, magára ölti a tanárszerep kellékeit, és megtartja az órát. A pedagógusok frusztráltságának jó részét ez a szerintem hamis szerepértelmezés okozza. Teljesíthetetlen ugyanis az az elvárás, hogy az otthoni gondjaimat teljesen kint hagyjam. Szerintem akkor hiteles egy tanár, ha képes felvállalni a személyiségét, az esetleges konfliktusait. A gyerekeket, a kollégákat persze nem kell terhelnie ezzel, csak az élethelyzetek vállalásáról van szó. Ez fontos, mert a gyerek érzékelheti, hogy a tanár is ember, aki ugyanolyan életet él, mint bárki más. Az emberi arc megmutatása teheti vonzóvá, esetleg példaképpé a tanárt. Én az ilyen hiteles személyiségű tanárokat tekintem a mestereimnek, nekik köszönhetem, hogy tanár lettem. Ha már kimondtam a mester szót, meg kell említenem, hogy a pálya csúcsa az, amikor egy tanár mesterré tud válni: a személyes hitelessége, a szakmai felkészültsége megszeretteti a gyerekekkel a tantárgyát, meggyőzően közvetíti azt az értékrendet, emberképet, amelyet ő maga képvisel.

Készülve erre a beszélgetésre áttekintettem, hogy milyen mentálhigiénés képzési és továbbképzési programok léteznek pedagógusok számára. Úgy tűnik, hogy már kezd kínálat kialakulni. A kívülállóban azonban felmerül a kérdés, hogy képzésükkel javíthatóak-e azok a személyiségükben, mentálhigiénés állapotukban jelen lévő problémák, amelyekről a beszélgetésben már szót ejtettünk. Kezelhető-e a pedagógusok frusztrált állapota, kiégettsége, személyiségük folyamatokon kívülre helyezése? Egyáltalán mi a kiút ebből a nemkívánatos állapotból?

Grezsa Ferenc: Meglehetősen sok kutatás foglalkozott azzal, hogy fejleszthetőek-e a mentálhigiéné szempontjából releváns személyes készségek, képességek. A pszichológiában talán ezt a problémát tárták fel eddig a legjobban. A segítő szakmákban általában - így a pedagógiában is - elég jól körvonalazottak azok a személyes értékek, amelyek egy segítőt jó segítővé, azaz egy tanárt jó tanárrá, egy orvost jó orvossá, egy lelkészt jó lelkésszé tesznek. Az egyik ilyen érték - ez elhangzott az előbb - a hitelesség. A másik az empátiára való képesség. Ugyanígy fontos a toleranciára való képesség: a miénktől eltérő álláspontok megértése, elfogadása. A személyiségvizsgálatok igazolják, hogy nincs olyan ember, akiben ezeknek az értékeknek, készségeknek a csírája ne lenne meg. Ezek a képességek nagyon jól fejleszthetők, ezt számos kísérlet, kutatás igazolta az elmúlt évtizedekben. Úgy tűnik, hogy ezeknek a készségeknek a fejlesztése ma még többnyire csak a posztgraduális képzésekben történik, s nem épül be kellően a graduális képzésekbe. Pedig fejlesztésük, megerősítésük már a hivatásra készülés időszakában is nagyon fontos lenne, mivel e személyes képességek jelentik a tanári hatékonyság alapját. Csak ezek révén tudják formálni diákjaik személyiségét, kezelni a napi munkában óhatatlanul jelentkező konfliktusokat, feszültségeket. Ha a fejlesztés kulcsfogalmát, kulcsterületét keressük, akkor ez nem más, mint az önismeret. A pedagógusnak - általában a segítőnek - ismernie kell önmagát, tudnia kell, hogy milyen a személyisége, hogyan reagál különböző helyzetekre. Tudnia kell, hogy hivatásában, személyes életében milyen céljai vannak. Csak ezeknek az ismereteknek a birtokában lehet önmagunk és mások számára kívánatos módon alakítani az emberi kapcsolatokat. Az önismeretre való ösztönzés, az önismereti munka nagyon hiányzik a tanárképzésből. Szó volt az előzőekben arról, hogy ha bármilyen csoportban dolgozni kezdünk a tanárokkal, a munka első órái panaszáradattal telnek, látszólag ennek nincs is igazán köze a csoport eredetileg kitűzött céljához, munkaprogramjához. Amikor aztán ez a panaszáradat kimerül, amikor kiszellőztetik magukból a pedagógusok azt, ami frusztrálja őket, a csoport lassan kezdi betölteni eredeti célját. Egy-egy pedagógiai probléma sok szempontú elemzése során hihetetlenül meg tudnak nyílni a pedagógusok. Még viszonylag rövidebb idejű saját élményű, illetve esetmegbeszélő csoportmunka is látványos hatású lehet. Egy-egy ilyen csoportmunka keretében folyó képzés után a pedagógusok ugyanannyi fizetésért, ugyanolyan óraszámban tanítanak, s ugyanazokkal az iskolai, családi s személyes problémákkal szembesülnek, mégis jobban képesek kezelni ebből eredő feszültségeiket, konfliktusaikat, mert kissé máshogy, másmilyen szemlélettel kezdik látni hivatásukat, munkájukat s benne persze önmagukat. A jó mentálhigiénés képzés szakmaibb szemléletmódhoz s azon túl új emberi távlatokhoz is hozzásegítheti a résztvevőket.

Harangozó Ildikó: Meg tudom erősíteni Grezsa doktor szavait. Két kollégám mentálhigiénés képzésre jár. Egyik kolléganőm rendkívül fáradtan, elgyötörten indult el a legutóbbi kétnapos továbbképzésre, s amikor visszatért, az iskolában szinte szárnyalt. Elmondta, hogy milyen fantasztikus élményt jelentett neki, úgy érezte, hogy feltöltődött, kicserélődött. Azt is elmesélte, hogy aznap reggel, amikor valaki nem köszönt neki, nem lett azonnal ingerült, hanem megpróbálta feldolgozni magában. Azt is mondta, ha ez a képzést megelőző héten történik, iszonyatosan bőgött volna.

Ahogy hallgatom Grezsa Ferencet és Harangozó Ildikót, felidéződik bennem a beszélgetés kezdete, amikor arról beszéltünk, hogy ötven-száz évvel ezelőtt a konfliktuskezelés, a feszültségoldás még természetesebben működött bennünk. Úgy tűnik számomra, mintha ezek a képzések, a csoport keretében folytatott önismeret-fejlesztés visszavezetnék a résztvevők személyiségét ehhez az egykori természetes állapothoz: mintha előhívnák belőlük azokat a készségeket, amelyeket az életmód, az élethelyzet elnyomott bennük.

Grezsa Ferenc: Nagyjából így is történik ezeken a képzéseken. Valóban arról van szó, hogy elő kell hívni azt, ami bennünk van, de nem vagy csak nehezen tud megnyilvánulni.

Fodor Gábor: Richard Bach azt írja Illúziók című könyvében, hogy a tanítás nem más, mint felismertetni tanítványainkkal, amit ők is tudnak. Grezsa Ferenc az imént megfogalmazta, hogy a kulcs az önismeret. Ez valóban igaz, de ezzel kapcsolatban mindig felmerül a kérdés: lehet-e az önismeretet tanítani. Egy főiskolai, egyetemi képzés keretében kötelezővé lehet-e tenni a hallgató számára, hogy foglalkozzon saját személyiségével? S ha igen, akkor hogyan oldható meg ez a gyakorlatban. Elég csak azt a problémát megemlíteni, hogy önismereti csoportot nem vezethet olyan tanár, aki egyébként hatalmi viszonyban van a csoporttagokkal. Ugyancsak nehezen várható el, hogy a hallgatók csoporttársaik előtt annyira megnyíljanak, kiadják önmagukat, amennyire az egy ilyen csoportban szükséges. Hogyan lehet a nyitottságot kötelezővé tenni? Pedig ez elemi feltétele az önismeret-fejlesztésnek. Formálisan kijelenthető, hogy van ilyen képzés, de vajon milyen hatékonysága van a hallgató valóságos együttműködése nélkül. Jelenleg ez az egyik nagy dilemmája a pedagógusképzésbe beépítendő stúdiumnak. Ennek ellenére azonban nem vitatható, hogy az önismeret, illetve az előzőekben felsorolt egyéb, a mentálhigiénés szemlélet érvényesítéséhez szükséges készségek, értékek taníthatóak, fejleszthetőek. Éppen ezért már 2001 szeptemberétől elindul egy 30 órás érzékenyítő képzés, amelytől ugyan nem lesz a pedagógus mentálhigiénés szakember, de legalább valamit megérez a lényegéből. Lesz füle a hallásra és szeme a látásra. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy észreveszi, hol a baj, s tudja, hogy hova, kihez kell fordulni az orvoslására. Ez az úgynevezett MAP, a "Mentálhigiénés alapképzés pedagógusoknak" című program. A map angolul térképet jelent, azaz a program neve szimbolikusan jelzi, hogy a személyiség útvesztőiben történő eligazodást hivatott segíteni. Ezen túlmenően a tanárképzés 600 órás pedagógiai blokkjából egy 100 órás modult szeretnénk majd a jövőben a mentálhigiénés ismereteknek szentelni. Az OM előre kíván lépni az iskolai mentálhigiénés szakemberképzés terén is. Ki szeretnénk dolgoztatni egy olyan négyéves iskolapszichológus-mentálhigiénés alapszakot, amelyet évente 100 pedagógus ingyenesen végezhet majd el másoddiplomás képzésként. A már akkreditált szakirányú továbbképzési szakok - a mentálhigiénés szakember (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar), az egészségfejlesztő mentálhigiénikus (Szegedi Tudományegyetem, JGYTF), illetve a szupervizor-képzés - hallgatói közül évente 100 pedagógus pályázhat képzési költségeinek 40 százalékára. Ezáltal nemcsak a képzési költségekhez, hanem a tankönyvek, illetve az útiköltség egy részéhez is hozzájárulhat a támogatás, amely így valójában 120%-os finanszírozásnak felel meg. (A pályázati lehetőség csak azokra a kollégákra vonatkozik, akiket felvettek az előbb említett szakirányú továbbképzések valamelyikére, és a fenntartó a pedagógus-továbbképzési keretből finanszírozza a képzés 80%-át.) Ezzel is segíteni kívánja az oktatási tárca a szakemberek számának növekedését.

Ahogy lassan bevezetésre kerül az iskola világába a mentálhigiéné fogalma, úgy kezdenek egyre nagyobb várakozások ébredni ez iránt a szemlélet, tevékenység iránt. Valójában mit kellene megoldania a jövőben a pedagógiai mentálhigiénének?

Harangozó Ildikó: Ebben a beszélgetésben eddig viszonylag kevés szó esett a gyerekekről. Az iskolai mentálhigiéné igazi célja, hogy az ő lelki egészségük biztosított legyen. Tudjuk azt, hogy nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem megfelelő családi környezetben élnek, tudjuk, hogy sok köztük a veszélyeztetett. Egyre kevesebb család tud megfelelő érzelmi biztonságot nyújtani. Egyre több hárul ebből is az iskolára, a pedagógusra. Nagyon súlyos, amit mondok, de igaznak érzem: a mentálhigiéné azért kell, mert így legalább lesz egy ember, akitől biztonságot kaphat, akihez odafordulhat. Oda kell figyelnie a pedagógusoknak minden apró jelre, a gyermekektől érkező "segélykiáltásokra". Az iskolai mentálhigiéné arra teszi alkalmassá a tanárt, hogy nyitott legyen a gyerek problémáira, és a megoldásukban is segíteni tudjon. Ami talán még ennél is fontosabb: váljék e szemlélet által olyanná a pedagógus, hogy a gyerek merjen odafordulni hozzá, merjen segítséget kérni.

Grezsa Ferenc: Az első és legfontosabb iskolai mentálhigiénés feladat a gyerekek lelki egészségének a védelme, illetve kiteljesítése. Mint tudjuk, elég jelentősek e téren a problémák, amelyek a köztudatban a gyerekek alkoholfogyasztására, dohányzására, kábítószer-fogyasztására szűkülnek. Ennél jóval összetettebb jelenségkörről van itt szó. Persze erőteljesen vissza kell szorítani ezeket a problémákat, mégpedig annak tudatában, hogy ezek csak felszíni tünetek, pusztán ezek ellen küzdeni szélmalomharc. Az említett önkárosító viselkedésformák hátterében - azokat befolyásoló, azoknál sokkal fontosabb - alapvető kérdések húzódnak meg. Például az, hogy milyen lesz a felnövő generáció értékszemlélete. Folytatódik-e a materializálódásnak az a folyamata, amely Magyarországon az elmúlt évtizedekben lényegesen túlhaladta a nyugat-európai fiataloknál tapasztalható szintet. Jelenleg a magyar társadalom értékrendszere sokkal anyagelvűbb, mint a mai német vagy francia társadalomé. Ezt a problémát Hankiss Elemér már a nyolcvanas évek elején leírta. Nagyon fontos az agressziónak, az agresszió kezelésének kérdése is. A felnövő generáció lelki épsége szempontjából kulcskérdés, hogy folytatódik-e az agresszió terjedése. Sok gyerek ma szinte az összes kapcsolataiban - sajnos a családi, egymás közöttiekben is - nagyon erőszakos. Egy-egy gyerekek közötti, gyerekek által megvalósított kriminális esemény csak a felszín. Még elgondolkodtatóbb az általánossá vált nyelvi, fizikai agresszió. A magyar társadalom jövőbeli mentális egészsége szempontjából nagy jelentőségű, hogy tíz-húsz év múlva a mai gyerekek mit fognak gondolni az agresszióról, alkalmas eszköznek tekintik-e a problémák megoldására. Hogy ez miként alakul, abban a mai tanárok mentálhigiénés kultúrájának, ismereteinek nagy szerepe van. Ha sikerül megtanítani a konfliktusmegoldás, konfliktuskezelés mindennapokban is alkalmazható módszereit, akkor jobbak lehetnek az agresszió visszaszorításának esélyei. Ugyancsak ilyen súlyú kérdés a szorongás, illetve az, hogy mit tud kezdeni a pedagógus, az iskola a gyerekek szorongásával. Nem is mondanám azt, hogy ma a gyerekek jobban szoronganának, mint harminc évvel ezelőtt. A serdülő gyerekek akkor is szorongtak, ma is s húsz év múlva is fognak. Ez a serdülőkor sajátossága. Ma már látjuk, hogy a későbbi mentális állapot szempontjából meghatározó, hogy ezzel a természetes szorongással tud-e valamit kezdeni az iskola. Nagyon fontos lenne, hogy az iskola olyan magatartásmintákat tudjon közvetíteni, amelyek segítik a szorongások feloldását.

Nagyon fontosnak érzem Grezsa Ferenc gondolatát, mert ma még a pedagógusok egy jó része a mentálhigiénés feladatok között fontosabbnak érzi a drog, az alkohol, a dohányzás elleni küzdelmet, s nem ismerik még fel, hogy az értékrend, az agresszió, a szorongás kezelése az előfeltétele a függőségek visszaszorításának.

Grezsa Ferenc: Meg kell a pedagógusoknak érteniük, hogy a drogok - benne az alkohol, a nikotin, a gyógyszerek és kábítószerek - visszaszorítása csak akkor lehetséges, ha ezekkel az imént jelzett problémákkal kezdünk el nagyon érzékenyen foglalkozni. Lehet, hogy sokan irritálónak tartják, de ki merem jelenteni, hogy a drogfogyasztás másodrendű kérdés az értékrendszerbeli vagy a szorongás problémájához képest. A szerekkel való visszaélés, illetve a függőség ugyanis ezeknek a következménye. Az is orvosszakmai közhely, hogy a függőségek problémáján belül a gyerekek kábítószerfogyasztása lényegesen kisebb súlyú kérdés a fiatalok alkoholfogyasztásának problémájához képest. Ugyanis sokszorosan több gyerek iszik ma rendszeresen és visszaélésszerűen alkoholt, mint amennyien rendszeresen és visszaélésszerűen kábítószert szednek. Már gyermekkorban megalapozódik az az adat, hogy az alkoholfüggők, illetve az ilyen irányban súlyosan veszélyeztetettek száma ma hazánkban 1 millió főre tehető.

A mai beszélgetésben mintha a a pedagógusok mentálhigiénében betöltött szerepét említettük volna a leggyakrabban. Milyen feladatokat lát a pedagógusokkal összefüggésben?

Grezsa Ferenc: Az iskolai mentálhigiénés szemlélet megerősödésének kulcskérdése az, hogy a tantestület tud-e együttműködő közösséggé, műhellyé válni, hogy az egyes kollégák képessé válnak-e egymás támogatására mind szakmai, mind személyes értelemben. Aki részt vett már műhelymunkában, esetmegoldó csoportban, az pontosan tudja, hogy ennek milyen nagy a jelentősége, pontosan érzi, hogy milyen élmény az, amikor azonos hivatású emberek egy csoportban dolgoznak, s azt érzik, hogy a többiek megértik szakmai és emberi problémáikat, hogy támogatják egymást, együtt keresik a megoldást. Ez az a katartikus élmény, amelyről már az előzőekben szó esett. Az egyes tanár számára nagyon fontos annak átélése, hogy a pedagógiai munkában kiteljesedhet a személyisége, s nem kényszernek, hanem hivatásnak tekintheti a munkáját. A pedagógusok személyiségével foglalkozó kutatások szerint a tanári eredményesség szempontjából az a fontos kérdés, hogy milyen a pedagógus szakmai önképe, nevezetesen az, hogy jó tanárnak gondolja-e önmagát. A szakmai önképben nemcsak a szakmai eredményesség tükröződik, hanem az önmagáról mint emberről alkotott képe is. Az önkép jelentősen befolyásolja azt, hogy kielégítőnek tartja-e, amit pedagógusként csinál. A kutatások szerint egy tanár számára fontosabb a jó szakmai önkép, mint az, hogy mennyi a fizetése. Ez lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de mégis igaz, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy akkor tehát a pedagógusok bérét nem kell emelni.

Fodor Gábor: Arra a kérdésre, hogy mit tud megoldani a mentálhigiéné, valójában nagyon egyszerű a válasz: a jövő generáció nevelését. Hogy valójában mi is ez a szemlélet, azt legjobban egy példával tudom megvilágítani. Önismereti csoportban találkoztam olyan tanítónővel, aki noha eredetileg kémia szakos szeretett volna lenni, mégsem lett az, mert kémiatanára nem értette, miért hiányzott egy hetet, mikor édesanyja meghalt. Azt a megalázó helyzetet, mikor tanára megrótta a hiányzásért, a mai napig nem felejti, és ez az esemény megváltoztatta életpályáját. Ez a példa is mutatja, hogy mekkora a tanárok felelőssége: életutakat határozhatnak meg gesztusaik, szemvillanásaik. A mentálhigiéné kapcsán nem szabad rövid távú gazdasági érdekeket figyelembe venni, csak hosszú távú szemlélettel szabad közelíteni. Ezt azért fontos megemlíteni, mert nagy nehézséget jelent egy-egy iskolafenntartó meggyőzése arról, hogy miért érdemes a mentálhigiénés képzésbe befektetni, mikor az rövid távon semmi kézzelfoghatót nem hoz a számára. Egy énekkar működtetése esetleg díjat hoz az iskolának, aminek fénye a fenntartóra is rávetül. Ezzel szemben a mentálhigiénés képzésekbe invesztált pénzek nem hoznak azonnali eredményt, csak tíz-húsz év múlva, a kiegyensúlyozottabb személyiségű felnőttekben térülnek majd meg. Ehhez kell egyfajta türelem, előrelátás, jövőre figyelés. Szeretnék Grezsa doktor tanári közösségről elmondott gondolatára is reflektálni: az egyes tanároknak meg kell érteniük, hogy a tanári közösség a közösségi létével is nevel. Ha a diák azt látja, hogy a tanárok összetartanak, együttgondolkodnak, akkor a diákok nem próbálják meg a tanárokat egymás ellen kijátszani. Ha ezt a közösségi létet, összetartozást, egymás iránti lojalitást nem érzik a gyerekek, akkor előfordulhat - mint ahogy elő is fordul -, hogy az egyik tanárnál a másik kolléga leminősítésével próbálnak rokonszenvet, előnyöket elérni. Egy jól működő tanári közösségben ez elképzelhetetlen. Itt ismételten fontos felhívni a figyelmet az iskolavezetés kitüntetett szerepére. Ha az igazgató felismeri a tantestület közösségi létében rejlő erőt, akkor ezek a veszélyek nem kísértenek. Ha ő maga nem kellően felkészült, akkor a közösségben olyan csoportdinamikai folyamatok indulnak el, amelyek nagyon megoszthatják a testületet, s ezzel feszültségek keltődnek tanárokban, diákokban egyaránt. A pedagógus szakmai önképével kapcsolatban is lenne egy megjegyzésem. A pedagógusok mentálhigiénés képzése egyrészt segítheti ennek az egészséges önképnek a kialakítását, másrészt hozzájárulhat a pedagógusok társadalmi elismerésének növeléséhez. Ugyanis a mentálhigiénés képzés segítheti az érdekérvényesítéshez szükséges képességek, készségek fejlesztését, s ezzel javulhat a pedagógusok nyomásgyakorlása, érdekeik társadalmi megjelenítése. Egy egészséges személyiségű tanár egészséges önérvényesítési képességgel is rendelkezik. Az önértékelési zavarokkal rendelkező pedagógusok sokasága nem tudja elfogadtatni a társadalommal önmaga értékeit, fontosságát, s ez gátolja a pozitív szakmai önkép kialakulását.

A beszélgetés végén összegezve a résztvevők gondolatait a szerkesztőben óhatatlanul is felmerül az a gondolat, hogy a pedagógiai mentálhigiéné részleteiben kevés olyan elemet tartalmaz - elnézést a kissé leegyszerűsítő megfogalmazásért -, amelyet ne ismertünk volna eddig is, újdonságot a részletek szemléletté formálása jelent. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a mentálhigiénés szemlélet a pedagógia, a nevelés egy lehetséges új értelmezési kerete, ha úgy tetszik, szervező elve. Ez utóbbi kifejezést talán azért érdemes nyomatékosítani, mert a mentálhigiénés szemlélettel kapcsolatban az emberrel foglalkozó tudományok új módon épülnek be a pedagógiai tevékenységbe, az iskola működésébe.

Fodor Gábor: Valóban így kell tekinteni az iskolai mentálhigiénére. Ugyanakkor óva inteném önmagunkat - mindenekelőtt a mentálhigiénét művelő, fejlesztő, tanító szakembereket - attól, hogy egy hosszan elnyúló értelmezési vitába kezdjünk arról, hogy milyen tudományok is azok, amelyek integrálása ez a szemléletmód. A mentálhigiénés szemlélet követői valójában nem tesznek mást, mint, hogy a rendszert - a nevelés folyamatát - egy másik nézőpontból kezdik vizsgálni. Ez a szemlélet tehát mindazt magában foglalja, amit a pedagógia tud az emberről, az ember személyiségének alakításáról, tehát nem az erről alkotott eddigi képünk tagadása, hanem kiegészítése azokkal a módszerekkel, amelyek az elmúlt évtizedekben megjelentek a pedagógia hagyományos eszköztára mellett. Olyan elemekre gondolok, mint a kommunikációfejlesztés, a konfliktuskezelés, az önismeret fejlesztése. S ezek alapján jött - jön - létre egy új rendező elv, amely közelebb visz a személyiség alakításának folyamatához, talán jobban illeszkedik annak törvényszerűségeihez. Ehhez a tudáshoz közelebb próbálja vinni a pedagógus személyiségéről korábban kialakult képünket.

Harangozó Ildikó: Az a tény, hogy az új pedagógiai programokba - így az iskolai életbe is - kötelező beépíteni egy "Személyiségfejlesztés"-sel foglalkozó részt, arra utal, hogy ténylegesen át kell értelmeznünk a nevelésről alkotott eddigi felfogásunkat.

Grezsa Ferenc: Én is elfogadom azt, hogy a mentálhigiéné egy új értelmezési keret a pedagógiában, de azzal a megszorítással, hogy nemcsak a pedagógiában, hanem általában a humán szakmákban jelenti a hagyományos tevékenységrendszer újraértelmezését. A lelkész számára éppen úgy új értelmezés ez, mint az orvos számára. A lelkész úgy teszi fel a kérdést, hogy amikor egy híve hozzá fordul valamilyen problémával, elég-e, hogy liturgikus eszközökkel próbáljon segíteni a megoldáskeresésben, vagy mozgósítania kell más eszközöket. A lelkészek egyértelműen azt mondják, hogy más eszközök is kellenek, s ez a mentálhigiénés kultúra, ismeret. Az orvosok egyre gyakrabban ismerik fel, hogy a gyógyításban a személyközi kapcsolat a lényeg, a laborleleteken, a röntgeneredményeken messze túlmutat s legalább annyira meghatározza a beteg sorsának kimenetelét, mint a gyógyszerek. Abban bízom, hogy talán az emberi értékek valamilyen reneszánszához vezet, ha a humán szakmákban ez az értelmezés kiteljesedik. Talán újra felértékelődik az emberi, ami azért fontos, mert mögöttünk van néhány évszázad, amikor ezzel ellentétes folyamatok jellemezték a világot.

A beszélgetést vezette és szerkesztette: Schüttler Tamás

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.