2019. október 14., hétfő , Helén

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2009 április

Pazonyi Judit :: A vertikális és a horizontális tudásról

2009. szeptember 30.

A tudásgyarapítás különböző módozatai nem zárhatják ki egymást, de egyetlen megközelítés kevés a világ komplex megismeréséhez. Erre már a reneszánsz világ polihisztorai is rájöttek. A modern Európában számos különböző oktatási és kulturális szervezet hivatott újra megteremteni a reneszánsz reneszánszát oly módon, hogy cserelehetőségeket kínál mindazoknak, akik nyitottak a nemzetközi tapasztalatokra és az interkulturális együttműködésre. A Comenius Association egyike azoknak a nemzetközi, oktatási és kulturális csereprogramokkal foglalkozó szervezeteknek, amelyek tevékenyen részt vállalnak abban, hogy Európa polgárainak szemlélete megváltozzon. Mindazonáltal, a szervezet minden igyekezete ellenére a diákok és oktatók korántsem használják ki a rendelkezésükre álló, nemzetközi csereprogramok lehetőségeit. A cikk – többek között – ez utóbbinak az okait kutatja.

Csereprogramok, avagy a reneszánsz reneszánsza a felsőoktatásban

A tudomány és művészet hazája nem a lét,
az 'esse', hanem a lehetőség, a 'posse', s ha a létben
megnyilvánul, attól a lét lesz gazdagabb.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Idézett tanulmányában a költő a vers vertikalitásának megfogalmazása ürügyén a művészetfilozófiát lényegében a tudományfilozófiával azonosítja, amikor a tudás és a művészet lényegét egyként a folyamatos kísérletezés, változás folyamatában látja. Sokan úgy gondolják, a tudomány is, a művészet is több ennél, mások meg teljességgel tagadják a weöresi gondolatot, mondván a kísérletezés a kutatás folyamata, a tudás pedig maga az eredmény. Valójában kétféle megközelítésről van szó: az előbbi dialektikusabb, a világ természetének jobban megfelel, de lényesen bonyolultabb látásmódot, módszereket feltételez. Utóbbi statikusabb, de fontos a megértés és a szintézis szempontjából.

A magyar oktatásban az utóbbi dominál, de az egyre gyakrabban felmerülő elégedetlenség a magyar iskolák eredményességével kapcsolatban inkább a részletekben keresi a hibát. Akik a gyakorlatiasabb, kompetencia alapú oktatást követelik, helyesen teszik. Csakhogy mindez akkor működik, ha magából a rendszerből következik. Ma inkább a fordítottját tapasztaljuk, a gyakorlati aspektus többnyire utólagosan, mintegy díszítőelemként kerül be az amúgy statikus, horizontális típusú oktatási rendszerbe.

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején végre számunkra is hirtelen összezsugorodott a világ. A határok megnyíltak, megindult az országhatárokon túlívelő jövés-menés. Az oktatási rendszer is részévé vált az új folyamatoknak. Ha a fenti logikát folytatjuk, az ismeretek elmélyítésének (vertikalitásának) meghatározó része lehet diák, oktató, kutató számára egy ilyen „horizontális” típusú tudásgyarapítás, a másféle gondolkodás, másféle kultúra megismerésére irányuló külföldi tanulmányút. Mégis egyes provinciálisabb intézményekben még mindig gyanús, ha valaki rendszeresen utazik, tanul vagy tanít különböző oktatási intézményekben. Azt gondolnánk, ez a látásmód abból fakad, hogy 1989 előtt többnyire csak azok utazhattak hivatalosan, aki politikailag elkötelezettek voltak. Valójában azonban a statisztikák azt mutatják, hogy a körülöttünk lévő, hozzánk hasonló történelmi háttérrel rendelkező országok sokkal nyitottabbak az ilyen típusú tudásgyarapításra.

Közismertek azok az adatok, amelyek szerint a magyarok sokkal kevésbé élnek a szabad munkaerő-áramlás lehetőségeivel, mint a többi, friss uniós tagállam polgárai. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (felvi.hu) 2008/1. elektronikus számából az is kiderül, hogy a diákokra is vonatkozik mindez. Bagladi Orsolya, a PEHÖK Külügyi Bizottságának elnöke a 2008 februárjában tartott Külügyi Börze kapcsán megemlíti, hogy „a kínálat bősége ellenére […] alacsony a mobilitási hajlandóság a felsőoktatás hallgatóinak körében”.

Az objektivitás megkívánja azonban, hogy megemlítsük, a régi tagállamok közt sincs minden rendben e téren. A Comenius Association2 évente kétszer tartott konferenciáin újra és újra felmerül a kérdés, miképpen lehetne a csereprogramokat hatékonyabbá és vonzóbbá tenni. Strasbourgtól mintegy húsz kilométerre fekszik Klingenthal falucska, a Szent Odile hegy lábánál, ahol a Comenius Association tartja tavaszi tanácskozásait. A legközelebbi városka Obernai, a német és a francia kultúra találkozásának ékszerdoboza, a turisták egyik kedvenc úti célja Elzászban. Eddig lehet eljutni tömegközlekedéssel. Innen tovább gyalog, biciklin vagy autón (taxival) közelíthető meg a kilenc kilométerre fekvő klingenthali vár, a Goethe Alapítvány egyik központja. Az alapítvány elnöke, prof. dr. Marie-Paule Stinzi, aki a várat lakószobáival, éttermével és borzongatóan hűvös kazamatájával (tárgyalótermével) évente egyszer az egyesület rendelkezésére bocsátja. Az elnökasszony amúgy nem vesz részt a gyakran késő estébe nyúló tanácskozáson, de jelenlétével naponta háromszor – a reggelinél, az ebédnél és a vacsoránál – megtiszteli az egybegyűlteket. Ez a különös színhely, a különböző kultúrák metszéspontján fekvő vár, zordon falaival, hatalmas parkjával, a falucska közepén folydogáló patakkal, valamint a német és a francia hegyekre néző ablakai­val, meghatározza a Comenius Association szellemét. Egyszerre köti múlthoz és jelenhez, nemzeti és nemzeteken átívelő kultúrákhoz, a korszerű európaiság értékeihez.

Az őszi konferenciákat minden évben más európai országban szervezik. Ezeken a résztvevők a tanácskozással párhuzamosan megismerkedhetnek az adott ország oktatási rendszerével, ellátogathatnak különböző oktatási, nevelési intézményekbe, részt vehetnek szemináriumokon és műhelyekben, amelyek megismertetik őket a korszerű oktatási módszerekkel, elméletekkel.

A Comenius Association eredeti célkitűzése – névadójához, a cseh pedagógus, Johannes Amos Comenius (1592–1670) szelleméhez híven – közkinccsé tenni a nemzetközi gyakorlatban bevált kutatásokat, módszereket, személyes tapasztalattá tenni az interkulturális ismereteket, vagyis egyfajta európai nyitottságot teremteni a pedagógusképzésben. Comenius maga is európai szellemiségű tudós volt, hiszen a kis morva városkából eljutott Európa számos kulturális központjába, ahol tanult, tanított, dolgozott, előadott. Élete második felében kidolgozott filozófiájának, a pánszofiának a koncepciója, mely szerint a világot a maga teljességében lehet megérteni, és csak e tudás által találhatja meg az ember a helyét a világban, a maga módján ma is korszerű. A Comenius Association filozófiájának középpontjában, ezzel összhangban az áll, hogy a tanárképzésben a nyitott európai gondolkodás kialakítása megkerülhetetlen. Mindehhez az egyes országok hazai oktatása nem elegendő, szükség van csereprogramokra, amelyek lehetővé teszik az oktatók és diákok számára a különböző kultúrák, oktatási rendszerek, a gondolkodás sokszínűségének gyakorlati megismerését. A pedagógusképzésben a Comenius Association írásban deklarált felfogása szerint az elméletet nem szabad elválasztani élesen a gyakorlattól, sőt az elméleti tudást a gyakorlaton keresztül lehet elsősorban megszerezni.

A Comenius Association fennállásának közel húsz esztendeje alatt (idén májusban ünneplik a húszesztendős jubileumot) óriási nemzetközi hálózatot épített ki az európai óvodapedagógiai, általános iskolai tanító- és tanárképzésre és középiskolai tanárképzésre szakosodott felsőfokú intézmények között. Az alapvető célkitűzés e képzések horizontális (nemzeteken átívelő) és vertikális (az egyes szintek közötti) koordinációja a különböző képzésekben részt vevők folyamatos tapasztalatcseréje révén. Ezért az egyesület mindent megtesz, hogy minél szélesebb legyen a csereprogramok választéka, s hogy azokban minél több diák és oktató részt vehessen, s így megismerkedhessen a különböző kultúrákkal, oktatási rendszerekkel és módszerekkel, valamint ki-ki olyan nemzetközi kapcsolatrendszert építhessen ki a maga számára, amely lehetővé teszi, hogy a részvétel ne csak egyszeri legyen, hanem életformává váljon. Ugyanakkor elvárás az egyesület részéről, hogy a cserék során szerzett tapasztalatokat az oktatók és a diákok a saját hazájukban hasznosítsák.

Újabban kezdenek megnyílni Európa határai is, és a nemzetközi csereprogramok keretében már Indiába, Közel- és Távol-Keletre, sőt Afrikába is utaznak hallgatók és oktatók. Fontos előrelépés, s talán egy új korszak kezdetét jelzi, hogy az európai csereprogramokat szervező intézmények belátták, hogy a „nyitott európai szellem” kialakítása nem korlátozódha­t csupán Európa országainak csereprogramjaira. Magyarországon talán még idegen ez a látásmód, függetlenül attól, hogy egyes felsőoktatási intézmények már lehetővé teszik az Európán túli csereprogramokban való részvételt.

A legutóbbi tanácskozást 2008 októberében a németországi Schwäbisch Gmündben tartották az ottani Pädagogische Hochschule rendezésében. Ennek a konferenciának a tanulságait érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy láthassuk, azok nemcsak a nemzetközi csereprogramokat, hanem bizonyos tekintetben egész Európa oktatását érintik. A konferencián (2008-ban), egyebek közt, a résztvevők megvizsgálták, történtek-e lényegi változások 2005 májusa óta az akkor tárgyalt problémák tekintetében. A megválaszolandó kérdésekből világos, hogy az adott tanévben (2004–2005) az oktatók részéről nem volt tülekedés a nemzetközi programokban való részvételért, aminek következtében aztán meglehetősen nehezen lehetett biztosítani az európai oktatói mobilitás (vendégoktatás) folyamatosságát. Ezt bizonyítandó a korábbi, a Comenius Association 2005. májusi tanácskozásának javaslataiból idézünk néhányat a 2005-ös Klingenthali Jelentés alapján.

„Segítsünk az idegen nyelvi problémákkal küzdő oktatóknak. Javaslatok: a felsőoktatási intézmények szervezzenek idegennyelv-tanfolyamokat a dolgozók számára. Az intézmények idegen nyelvi intézetei, tanszékei segítsék azokat a kollégáikat, akik vendégoktatóként részt vesznek a különböző európai intézményekben; idegennyelv-tanulási weboldalak, e-kurzusok létrehozása.

Az intézmények párosával vagy kiscsoportokban küldjék az oktatóikat. Ha az oktató nem mer önállóan oktatni az idegen közegben, asszisztensi feladatokat is elláthat a vendéglátó oktató mellett.

Szervezzünk Erasmus-ösztöndíjból finanszírozott, tematikus szemináriumokat a partnerintézmények közös részvételével! A vendéglátó intézmény által meghatározott témákra hívjunk meg szakembereket, akik hasznos tudnivalókkal szolgálhatnának a partnerintézetek által delegált résztvevőknek.

Szervezzünk Comenius Association Hetet a különböző intézmények nemzetközi koordinátorai, vezetői és oktatói számára a vendéglátó intézmény nemzetközi koordinátora, vezetősége és tanárai részvételével.

Integráljunk interkulturális modulokat intézményeink oktatási rendszerébe saját és vendégoktatók részvételével.”

A javaslatokból egyértelműen leszűrhető, hogy az oktatók többségének nem elégséges a nyelvtudása ahhoz, hogy gátlások nélkül hajlandók lennének tapasztalataikat, tudásukat vendégoktatóként idegen – főként angol, német vagy francia – nyelven megosztani a partnerintézmények valamelyikében, miközben a szakmai tudás színvonaláról nem esik szó. (Mindez nem bizonyítja azt, hogy ez utóbbival ne lennének problémák.) Noha közvetlenül nem érintett téma, mégis a vita során újból és újból felmerül az európai idegennyelv-tanítás megkérdőjelezhető hatékonysága. Kimondatlanul pedig ott motoszkál bennünk a kérdés, vajon a tanárképzés területe kellőképpen motivál-e az idegen nyelv kompetens elsajátítására, ha az nem kötődik közvetlenül az idegennyelv-tanításhoz.

De nézzük meg, történt-e változás az eltelt három és fél év alatt! Az alábbiakban felidézzük a Schwäbisch Gmündben elhangzottakat a vendégoktatás jelenlegi helyzetével kapcsolatban a Comenius Association 2008 Schwäbisch Gmünd-i tanácskozásának jelentéséből.

„Az oktatók kettesével vegyenek részt vendégoktatásban, hogy segíthessék egymást, ha valakinél probléma merülne fel; esetleg vegyék igénybe Erasmus-ösztöndíjas diákjaik segítségét a vendégoktatás során.

A tanárok nemcsak vendégoktatással nyerhetnek el Erasmus-ösztöndíjat. Pályázni lehet megbeszéléseken vagy tapasztalatszerzésre irányuló műhelyekben való részvétellel is.

A barcelonai Ramon Llull Egyetemen a korábbi javaslatokkal összhangban nyelvtan­folyamokat szerveznek azoknak az oktatóknak, akik vendégoktatásra jelentkeznek.

Egy újabb Socrates-program lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények adminisztratív dolgozói részt vehessenek különböző felsőoktatási intézményekben tapasztalatszerzés céljából.

Figyeljünk arra, hogy az Erasmus-ösztöndíjas diákok ne (csak) saját országuk diákjaival töltsék a csereprogram időszakát.

Meg kellene próbálni valamennyire összehangolni a partnerintézmények időbeosztását. Sokszor okoz nehézséget mind az oktatóknak, mind a diákoknak az időbeosztások egybehangolása.

Az egyes intézmények írásban deklarálják, hogy pontosan mit várnak a vendégoktatóktól és a diákoktól. Sokszor nem világos az elvárás a vendégek és a küldő intézmények számára sem.

Mint látjuk, az oktatócsere továbbra is kulcskérdés maradt. A tapasztalatok megosztása megkerülhetetlen, de az oktatók továbbra is vonakodnak megtenni ezt idegen nyelven. Bizonyos javaslatok megismétlődtek, például az oktatók számára a lehetőség, hogy kettesével pályázzanak, illetve az oktatást egyéb eseményeken való részvétellel váltsák ki, hogy így hozzászokhassanak ahhoz, hogy idegen környezetben idegen nyelven kommunikáljanak. A javaslatokból implicit módon kiderül, hogy az esetek nagy részében a diák jobban kommunikál idegen nyelven a tanároknál.”

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (felvi.hu) fentebb már idézett, elektronikus újságjának cikkéből (2008/1.) kiderül azonban, hogy a magyar hallgatók esetében ez nincs teljesen így, hiszen lényegesen alacsonyabb számban jelentkeznek Erasmus-programokra, mint a többi friss uniós tagállam felsőoktatási intézményeinek diákjai. A „magyar hallgatók a vélt anyagi aggályok mellett az alacsony szintű nyelvtudásuk miatt nem vállalkoznak a külföldi utakra”. (www.felvi.hu) Az újságírónak nyilatkozó szakember (a PEHÖK Külügyi Bizottságának elnöke) hozzátesz ehhez egy nagyon fontos megállapítást: „Valójában azonban megfelelő nyelvi kvalitással rendelkeznek, csupán az oly sokat emlegetett magyar nyelvoktatási rendszer precizitást megkövetelő volta kelt kétségeket a diákokban.” (Uo.)

A jelentésből mindenképpen ki kell emelni azt a gyakorlati problémát, hogy a szorgalmi és vizsgaidőszakok egyeztetése a különböző felsőoktatási intézmények esetében nem mindig egyszerű, de a tapasztalat az, hogy ezt a problémát általában a kiutazók különféle halasztási kérelmekkel meg tudják valahogyan oldani.

Fontosabb kérdés az utolsó, hiszen visszatartó erő lehet, ha egy fogadó intézményről az a hír terjed el, hogy gyakorta elégedetlen a vendégoktató és/vagy a cserediákok teljesítményével. Ezért kétségkívül helyesebb, ha írásban rögzíti a kívánalmait, és ezt a küldő intézményekhez időben eljuttatja.

Láthatjuk, hogy a problémák nem csak hazai szinten jelentkeznek, s azt is, hogy a legnagyobb akadály a nyelvtudáshoz kapcsolódik. És ebből a szempontból teljesen érdektelen, hogy az illetőnek valóban elégtelen a nyelvtudása, vagy csak úgy érzi. A valós problémákat nem az egyének lelkiállapotában, hanem a kiváltó okokban, az egyes oktatási rendszerekben kell keresni. Ahogy a bevezetőben említettük, ezek a tanulás, a megismerés, a tananyag tartalmában és szerkezetében, általánosabban a szemléletben keresendők. A kísérletezés, a felfedezés örömének hiánya, a megismeréshez vezető sokféle út kiiktatása a magyar iskolában, a horizontális tudás leszűkítése a tényanyagra, a vertikális tudás megszerzésének ellehetetlenítése vezetnek ahhoz, hogy ma csak egy szűk elit képes élni a fenti lehetőségekkel.

Így volt ez a reneszánsz idején is, amikor a tudósok, művészek rádöbbentek arra, hogy a világ megismerhető, s hogy az egyes diszciplínák más diszciplínákkal állnak szoros egységben, s hogy az egyes tárgyakban való elmélyülés mellett szükség van arra, hogy a világ horizontálisan is kitáguljon. S hogy a művészek, tudósok járják a világot, tanuljanak külhoni mesterektől, s a külföldön megszerzett tudást azután építsék be saját hazájuk kultúrájába. Ám akkor a tapasztalatszerzés lehetőségeit kinek-kinek magának kellett megteremtenie. De vajon szükségszerű-e, hogy a mai világban mindez csak egy elit kisebbség privilégiuma legyen?

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.