2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2000 október

Az összefüggések hálójának keresése

2009. június 17.

Az összefüggések hálójának keresése

Izgalmas kérdést jár körül Vass Vilmos, amikor könyvében az integráció és a differenciálódás folyamatát a pedagógia szempontjából vizsgálja. Alapvető probléma, mit és hogyan tanítson az iskola, hogy a harmadik évezredben érvényes kompetenciákat adjon, illetve megalapozzon. Hiszen az emberi kultúra sohasem látott módon terebélyesedik, amit jól érzékeltet az - a szerző által is idézett - 1973-ból származó UNESCO-adatsor, amely 24 tudományfőágat, 221 tudományágat, valamint 1995 alágat sorol fel. A határterületeken megjelenő újabb és újabb tudományágak egyszerre mutatnak a differenciálódás irányába és segítik az integrációt a különböző területek között. Helyénvaló tehát a kérdésfeltevés: hogyan jelennek meg ezek a változások az iskola világában. Milyen válaszokat ad a pedagógia - szorosabban a tantervelmélet - azokra a kihívásokra, amelyek a tudományos-technikai fejlődés ütemének felgyorsulásából és az informatikai társadalom létrejöttéből adódnak? Mennyire aprózódnak szét tantárgyakra a világról szóló ismeretek, és mennyire jelenik meg a tantervekben az a törekvés, amely az összefüggések, az EGÉSZ megragadását célozza? Mennyire jellemzi napjaink (különös tekintettel a hazai) pedagógiai gyakorlatát a tantárgyköziség?

A szerző a tantárgyköziséget úgy határozza meg, hogy az "a teljes integráció és a tantervi szétszabdaltság között helyezkedik el. Jellegénél fogva egyensúlyteremtő tantervkészítési technikának és tanítási-tanulási módszernek tűnik". Hangsúlyozza, hogy az interdiszciplináris tanterv "kiemeli a pedagógiai és pszichológiai ismeretek szerepét az oktatásban. Olyan eszköztár létrehozását igényli, amely az egyéni és csoportos (Kiemelés tőlem. HHA) munkaformák mérését, ellenőrzését és értékelését minél hatékonyabban el tudja végezni", mert fontos szerepet kap az ilyen típusú tantervben a tanulói képességfejlesztés és tevékenykedtetés. Az interdiszciplináris tanterv előnyeihez tartozik, hogy tudatosan épít a diákok korábbi tapasztalataira, összekapcsolja az iskolai és iskolán kívüli tevékenységeket, preferálja a diákok egymás közötti, csoportos munkáját.

Nem véletlenül emeltem ki a csoportos munkaformákat. A pedagógiai irodalomban ugyan sokszor előkerül a csoportmunka fontossága, de a gyakorlatban jóval kevesebb teret kap ez az eljárás. Pedig kiváló lehetőséget kínál az egyik legfontosabb kompetencia, az együttműködési képességek elsajátításához. Arról nem is beszélve, hogy nélküle a tanulási technikák megismerése meglehetősen hiányos marad, hiszen a kooperatív forma elsajátítása csoportmunka nélkül nehezen elképzelhető. Éppen ahhoz kellene helyzetet teremtenie az iskolának, hogy a diákok meglássák és megértsék az összefüggéseket, a különböző tudományterületek szempontjait együtt tudják kezelni; minél többféle szerepben próbára tegyék önmagukat, keresve és megtalálva az együttműködés útjait a többiekkel. Ha az egyes feladatok megoldásakor olyan diákok kerülnek egy csoportba, akiknek különböző az érdeklődésük, eltérő a tanulási stílusuk, pedagógusi segítséggel egymást kiegészítve, erősítve eredményesek lehetnek számos probléma megoldásában. Eközben sokat tanulhatnak egymástól és élményeket, tapasztalatokat szerezhetnek arról, hogyan, hányféleképpen lehet tanulni. A diákok eredményesebbek lesznek a tanulás megtanulásában, közelebb jutnak az önálló, a sikeres, az egyén számára leghatékonyabb és legkönnyebb forma megtalálásához. A tantárgyköziség mint tanítási-tanulási módszer jó lehetőségnek látszik mindehhez.

Az interdiszciplináris tanterv előnye az is, hogy elősegíti a tanárok közös tanítását, valós élethelyzetekhez kapcsolódó problémák kerülnek elő, igényli az olyan munkaformákat, mint pl. a projektmódszer. Ezzel együtt Vass hangsúlyozza, hogy a tantervi integráció és így az interdiszciplinaritás nem csodaszer, de olyan "oktatási szükségesség", amelynek alkalmazása az említett kihívások miatt elkerülhetetlen. Ha pedig ez így van, akkor fel kell készíteni erre a feladatra a gyakorló tanárokat és a tanárjelölteket egyaránt. Vass Vilmos munkája mindkét célnak megfelel.

A szerző úgy mutatja be az interdiszciplináris tanterveket, hogy mind tantervelméleti szempontból, mind a felhasználás, a gyakorlat oldaláról elemzi azokat. Kiindulásul problématörténeti áttekintést ad az integrációs törekvésekről az ókori görögöktől napjainkig érzékeltetve az integráció fogalmi sokszínűségét, szerkezeti változatosságát. Arra a következtetésre jut, hogy az "adott integrációs szerkezet iskolai használatát a személyi, tárgyi, és társadalmi feltételek nagyban befolyásolják. Meghatározott filozófiára épülő pedagógiai program esetében az összes tantervi típus előnyös használata elképzelhető. A pozitívumok összegyúrása azonban rendkívül nehéz, tudatos tervezőmunkát, többéves tanítási gyakorlatot igényel." Az integrált tantervek jellegét bemutató táblázat jól érzékelteti az egyes típusok előnyeit, hátrányait, egyúttal abban is segítséget kínál a gyakorló pedagógusok számára, hogy milyen szempontok szerint vizsgálják az ilyen tanterveket.

A szerző az interdiszciplináris tantervi modellek hét típusát különbözteti meg, mindegyiket részletesen elemzi, hazai és külföldi példákat hoz a szemléltetésükre. Egy-egy típus bemutatását az előnyök és hátrányok pontokba szedésével zárja, segítve ezzel a pedagógusok tájékozódását, esetleges választását. Vass Vilmos kitér arra is, hogy a felsőfokú képzés területén mennyire nyernek teret az interdiszciplináris kurzusok, hogyan jelenik meg az interdiszciplinaritás a tanárképzésben. Hiszen, ha nem kapnak semmiféle felkészítést a leendő tanárok, akkor nehéz elvárni tőlük, hogy interdiszciplináris tanterveket készítsenek, illetve használjanak napi munkájukban.

Vass nem elégszik meg annyival, hogy bemutatja a különböző modelleket, felhívja a figyelmet előnyeikre, hátrányaikra, hanem képzeletben kézen fogja olvasóját és végigvezeti az interdiszciplináris tantervek tervezésének lépcsőfokain, a tananyag kiválasztásától a tanterv értékeléséig. A gyakorlat oldaláról közelít a szerző, amikor legrészletesebben, a legtöbb példát felhozva a közös kapcsolódási pontok (a háló) kialakításának problémáját és az időkeretek kérdését tárgyalja. Nem titkolja, hogy ilyen tantervek készítése nehéz és hosszadalmas folyamat, de azt is tudatosítja, hogy a tervezés is megtanulható. Nem beszélve arról, hogy a tudományok fejlődése megköveteli, hogy a tanítás-tanulás folyamatában is összetettebb ismereteket, tapasztalatokat szerezzenek a tanulók.

A szerző 37 programot és tantervet dolgozott fel, ennek majd kétharmadát hazai anyagok teszik ki. Ezek alapján nem véletlenül kezdi azzal az összegzését, hogy az interdiszciplinaritás "a tartalmi modernizáció egyik fontos eleme immár". Itt vitába kell szállnom a szerzővel. Az elkészült tanterveknek és még inkább az iskolákban alkalmazott tanterveknek csak töredékét teszik ki az interdiszciplináris szemléletűek. Nyilván az a fontos - gondolom, így érti Vass Vilmos is -, hogy egyáltalán léteznek, hogy jelen vannak a tantervi kínálatban. Viszont súlyukat, elterjedtségüket jó lenne növelni.

Úgy látom, hogy a mai közoktatás-politikai helyzet lehetőséget kínál az interdiszciplináris tantervek további elterjedéséhez. A pedagógiai programok készítése jó alapot nyújt az iskolák számára ahhoz, hogy tantervi kérdésekben otthonosabban mozogjanak, tudatosabb tervezést folytassanak a pedagógusok. A kerettantervek bevezetésének időszakában elkerülhetetlen, hogy az iskolák újra áttekintsék pedagógiai programjukat, s azon belül a helyi tantervüket. Ezt az alkalmat felhasználhatják arra is, hogy átgondolják az egyes tantárgyak helyzetét, kapcsolódási lehetőségeit és esetleg megpróbálkozzanak egy tantárgyközi tanterv átvételével vagy elkészítésével. Vass Vilmos könyve ehhez minden segítséget megad.

Ha a tanárok a közeljövőben mégsem az interdiszciplináris tantervekkel foglalkoznak majd, akkor korántsem biztos, hogy ennek okát szakmai felkészületlenségükben kellene keresnünk.

Végezetül megemlítek néhány problémát. A tárgyalásmód, a többirányú megközelítés alapján feltételezhető, hogy a kötet címe a borítólapon is többes számban szerepelne, ha nem tréfálta volna meg a szerzőt a nyomda ördöge. Sajnos, elírások, nyomdahibák a szövegen belül is előfordulnak. A kötet használatát, megértését segítette volna, ha a szerző sűrűbben tagolja bekezdésekkel a szöveget, a nagyobb méretű betűk pedig az olvasást könnyíthették volna. Ezzel együtt a Mestersége: Tanár című sorozat az olvasott kötet és az előkészületben lévők tematikája alapján ígéretes tűnik.

VASS VILMOS: A tantárgyköziség pedagógiai megközelítései. Mestersége: Tanár. Soros Oktatási Könyvek. 2000, Önkonet, 120 p.

Horváth H. Attila

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.