2020. június 01., hétfő , Pünkösd, Tünde

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Konferenciák, rendezvények eredményei >> Nyitott iskola – tanuló társadalom (2003)

Új egyenlőtlenségek a tanuló társadalomban

2009. június 17.

5. szekció

Szira Judit előadása

Új egyenlőtlenségek a tanuló társadalomban

Az előadás meghirdetett címe „Új egyenlőtlenségek a tanuló társadalomban”, melynek talán „Lifelong Learning egyenlőtlenségek a tanuló társadalomban” címet kellene adnunk. Közismert, hogy a tanulás, az ismeretszerzés terén mindig is voltak egyenlőtlenségek, de ezek az utóbbi időben még élesebben látszanak, és az Európai Unióhoz történő csatlakozás után valószínűleg még markánsabbá válnak. Az egyenlőtlenségek, a különbségek attól válnak még nagyobbá, hogy vélhetőleg egyre több fiatal tanulhat majd külföldön, idegen nyelven. Ez természetesen nagyon pozitív fejlemény, de előre megjósolható, hogy honnan, milyen családi és iskolai háttérből érkeznek majd az új magyar diákok a Sorbonne-ra, Oxfordba és Heidelbergbe. Ahogyan a rendszerváltás többeknek igazi sokk volt, a lemaradás, a lecsúszás és reménytelenség kezdete, úgy a csatlakozás is olyan esemény lesz, amiből sokaknak csak az következik majd, hogy még távolabb kerülnek a legmagasabb végzettségűektől, tovább nő a már ma is hatalmas szakadék, a különbségek már-már behozhatatlanokká válnak. Továbbá a máig meglévő egyenlőtlenségi tendenciák is folytatódnak, a szülők nagy csoportja egyre fontosabbnak tartja, hogy gyerekeit olyan iskolába írassa be, ahol „jobb” oktatásban részesül, mint az átlag. Sokan pedig az átlagnál jóval gyengébb iskolákba kénytelenek járni. Visszautalva a címre tehát, azt hiszem, a régi, eddig is meglévő esélyegyenlőtlenségek maradnak, és újak is keletkeznek. Az okok a gyorsan fejlődő világban keresendők: a csatlakozás, az informatikai robbanás, az iskolai végzettség felértékelődése mind a hátrányos helyzetűek még nagyobb hátrányaihoz, a szakadék mélyüléséhez vezetnek.

Abban a szerencsés és ugyanakkor nehéz helyzetben is vagyok, hogy az esélyteremtésről, az esélyegyenlőségről majd mindennap szó esik a napi és a szaksajtóban. Így minden bizonynyal az esélyteremtésről általam felvázolt lehetőségek egy része is sokak számára ismerős lesz.

Előadásomban először az egyenlőtlenségek mibenlétét próbálom meg összefoglalni, majd a tanulók teljesítménye közötti különbségekről beszélek, elsősorban a hátrányos helyzetűek és a romák problémáiról, az őket érintő egyenlőtlenségekről, ennek okairól, illetve azokról a válaszokról, amelyeket az Oktatási Minisztérium Hátrányos helyzetű és roma gyerekek integrációjáért felelős miniszteri biztosának hivatalában dolgozva az egyenlőtlenségek nyomán felmerülő kihívásokra igyekszünk adni. Ezek a lépések csak korrekciós próbálkozások egy olyan rendszerben, amely alapvetően nem az esélykiegyenlítésre épül.

Az egyenlőtlenségekről

Az oktatási egyenlőtlenségeken olyan, a tanulói teljesítményekben, a továbbhaladásban tetten érhető különbségeket értünk, amelyek mögött szisztematikus szociális-kulturális hatás fedezhető fel. A tanulói teljesítményekben, illetve a továbbhaladás mikéntjében ilyen szisztematikus különbségeket láthatunk a családi háttér, a lakóhely jellege, a tanuló neme, illetve kisebbségi hovatartozása és újabban az egészségi állapota szerint is. A legnagyobb probléma az, hogy ezek az egyenlőtlenségek nemcsak az iskolában jelentkeznek, hanem végigkísérik a fiatalokat egész életükön át, meghatározzák munkavállalási és a további, felnőttkori tanulási lehetőségeiket is. Az élethosszig tartó tanulás folyamatából kirekesztődnek mindazok, akik az iskolában alig tanulhattak meg tanulni, és alapvető kommunikációs hiányosságokkal küzdenek.

Budapest nyolcadik kerületében, meglehetősen régen kezdtem tanítani egy ötödikes, igen vegyes összetételű osztályt, egy a Rákóczi tértől nem messze lévő iskolában, ahol hamar rá kellett jönnöm, ha kora reggel nem indulok el tornatanár kollégámmal néhány családhoz, akkor feltűnően sok lesz a hiányzó. Az volt a szokás, hogy reggel begyűjtöttük a gyerekeket, ha kellett. Erre általában novemberig volt szükség, aztán addigra megszoktak, meg is sajnáltak, és jöttek e nélkül is. Az osztályba járt egy orvosprofesszor fia, egy Rákóczi úti vendéglőben játszó cigányzenekar tagjainak néhány fia-lánya, színészgyerek, a takarítónő ikergyerekei és jó néhányan, akiket a mamájuk nevelt, aki a Rákóczi téren „dolgozott”. A gyerekek több mint fele roma volt. Ma már talán az egész országban sem lehet ilyen iskolát találni.

Hivatalosabban fogalmazva, mára olyan helyzet alakult ki iskolaügyben, hogy a szabad iskolaválasztás következtében a hasonló végzettségű, társadalmi státusú szülők hasonló iskolába viszik a gyerekeiket. Kutatások bizonyítják, hogy a szülők iskolai végzettsége az a mutató, ami leginkább befolyásolja azt, hogy a gyerekek milyen társadalmi pozíciót érnek majd el. A jó érdekérvényesítési képességgel bíró, képzett szülők jó hírű iskolákba viszik a gyerekeiket, ahol csupa ilyen tanuló gyűlik össze, hiszen az iskola is kiválasztja a neki megfelelő diákokat. Így aztán ez az iskola jó iskola lesz, ahol a tanárok nyugodtak lehetnek: amit ők nem tanítottak meg délelőtt, majd délután elmagyarázza a szülő, vagy megtanítja a magántanár. Vagyis a társadalmi egyenlőtlenségek tükörképe az oktatási rendszer, amely, mint egy indikátor, mutatja az egyenlőtlenségeket. Egyetértek azzal a véleménnyel, mely szerint ez a fajta eltérés elsősorban nem a pedagógiai minőségi különbséget, hanem a tanulói és szülői összetételben rejlő nagyfokú különbséget takarja.

A gyerekek teljesítménye közötti egyenlőtlenségekről

A 2000-es PISA-vizsgálat eredményei közül nem annyira a magyar tanulók teljesítménye, mint inkább az a tény volt a megdöbbentő, hogy a tanulók tanulmányi teljesítménye közötti különbséget Magyarországon magyarázta meg a legkiugróbb mértékben az adott iskola társadalmi összetétele. A PISA-vizsgálatban részt vett országok közül Magyarország azzal is „kitűnik”, hogy az összes országot összehasonlítva itt hat a legerősebben a család kulturális tőkéje (a szülők iskolai végzettsége, a családi könyvtár mérete) a tanulók teljesítményeire. Ez a hatás viszont elsősorban az iskolákban tanuló diákok összetételén át hat, vagyis a családi háttér hatása az iskolák homogén összetétele folytán felerősödik. Így az iskolák akarva-akaratlanul fel is erősítik a már meglévő egyenlőtlenségeket.

Számomra az egyik legszomorúbb olvasmány a Köznevelés című lapban évente megjelenő középiskolai rangsor. (Amint az ismert, ez a rangsor Neuwirth Gábor munkája nyomán jön létre évről évre.) Ebből látszik, hogy az egyetemekre minden évben gyakorlatilag ugyanazok az iskolák küldik a legtöbb diákot. A rendszerváltás után, a kilencvenes években a középiskolák egyharmadába, egynegyedébe jártak azok a diákok, akik aztán egyetemre kerültek. Neuwirth Gábor egyik kutatási beszámolójában olvastam, hogy ebben a néhány középiskolában tanult az egyetemre felvett diákok kétharmada. Ezek a budapesti „elitiskolák” és a nagyvárosok középiskolái, valamint a megyeszékhelyek iskolái. A gyerek jövőjét tehát meghatározza a család, de ezt nem képes befolyásolni az iskola.

Minél nagyobb az iskolák színvonala közötti különbség, minél homogénebb az adott iskola tanulóközössége, annál inkább felerősödik az ún. „kontextuális” (összetételi) hatás. Eszerint, azokban az iskolákban, ahol a tanulók jómódú és iskolázott családokból jönnek, a szegényebb családok gyermekei is jobban teljesítenek, és ez fordítva is igaz (Radó Péter és Cs. Czachesz Erzsébet idézi: Knowledge and Skills for Life, 2001). Másképpen fogalmazva, az iskolákba járó gyerekek közös státusa jobban magyarázza a tanulási eredményeket, mint az egyes gyermekek háttere. Az ilyen összetételi hatás annál erősebb, minél inkább leképezi a tanulmányi eredmények alapján zajló szelekció a családi háttér adta különbségeket. Ha az egyes iskolákon belül a tanulók nagyon hasonló szinten teljesítenek, akkor az iskolarendszer szelektívnek mondható. Míg az OECD-országokban átlagosan a tanulók közötti olvasási teljesítménykülönbségek 36 százalékát magyarázzák az iskolák közötti különbségek, a magyar tanulók olvasási teljesítményeiben meglévő különbségek 71%-a adódik az iskolák közötti különbségekből, és az eltéréseknek csak 35%-a magyarázható az iskolákon belüli különbségekkel. Mindezt köznapi nyelven úgy mondhatnám, hogy bár tőlünk, tanároktól is sokat tanulhatnak a gyerekek, azért a legtöbbet mégiscsak egymástól tanulnak.

Abban, hogy milyen az iskola, a szülők társadalmi hátterén túl a település elhelyezkedése, mérete, infrastruktúrája is számít. Meghatározó, hogy városi vagy falusi-e az iskola, és milyen a környék gazdasága. De számít az is, hogy állami, egyházi, magán esetleg alapítványi fenntartású-e az intézmény. A közoktatási egyenlőtlenségek szélsőséges formája a szegregáció, amikor a tanulókat vallási, faji, világnézeti vagy bármilyen más, nem legitim vagy nem legitimnek tekintett különbözőség alapján szelektálják. A magyar közoktatásban az elmúlt évtizedben erősödtek a szelekciós mechanizmusok. Ugyanakkor szegregáció is tapasztalható, elsősorban a roma tanulók iskoláztatása terén. A szegregált oktatás jelentős mértékben a lakóhelyi szegregáció és a demográfiai folyamatok eredménye. E tényezők hatására a magyar iskolarendszerben a roma tanulók jelentős mértékű koncentrálódása megy végbe. Ezt a folyamatot erősíti a nem roma tanulók elvándorlása azokból az iskolákból, amelyekben a roma tanulók aránya elér egy bizonyos, a többség számára nem kívánatos mértéket.

Az oktatási egyenlőtlenségek által sújtottak sora még bővíthető, a bevándorlók gyerekei, a fiúk-lányok közötti egyenlőtlenségek, illetve egy újabban jelentkező probléma, a beteg gyerekek kirekesztése, eltávolítása az iskolából. Nyilvánosságra került, hogy egy debreceni általános iskola tanulói között van egy hepatitis C vírussal fertőzött gyermek is, akit a szülők egy része nem szívesen látna gyermeke iskolatársaként. A főváros egyik iskolájából HIV-pozitív gyereket utasítottak el. Az iskolák általában azt ajánlják az érintett családoknak, hogy a gyerek magántanulóként folytassa tanulmányait, akkor is, ha egyértelmű, hogy a többiekre közegészségügyi veszélyt nem jelent.

Szelektivitás vagy esélykiegyenlítés

A magyar oktatási rendszer tehát inkább szelektív, mint esélykiegyenlítő, és a szelekciós mechanizmusokat csak korrigálni tudjuk. Vannak azonban olyan országok, ahol más gyakorlatot folytatnak az esélyegyenlőtlenségek mérséklése érdekében, és itt a szabad iskolaválasztásról gyakorlatáról kell elgondolkodnunk. Az angolszász országokban sem egyszerű persze, nem mondhatjuk, hogy ott mindent megoldottak, de a szabad iskolaválasztásnak igen szigorú határai vannak. Biztosan ismerős a moziból az a történet, amikor a bevándorolni szándékozó névházasságot köt egy helyivel. Egy speciális rendőrség lesi-figyeli őket, hogy ez most igazi házasság, vagy csak az állampolgárság megszerzése miatt köttetett. Kora reggel becsöngetnek, ellenőrzik az ágyat, a fogkeféket stb. Így van valahogy az iskolakörzetekkel is. Nem lehet átjelentkezni a nagymamához, mert ott jobb az iskola, ellenőrzik, hogy igazán ott lakik-e a gyerek. Ha nem, a körzeti iskolába kell járnia. (Az iskolák közötti különbségek természetesen nem olyan drámaiak, mint nálunk. A körzeteket pedig a be- és elvándorlások nyomán rugalmasan változtatják, és iskolabuszok segítségével próbálják kompenzálni a települési szegregációt.) Ha a szülőknek az itt nyújtott oktatás nem felel meg, van magániskola, ahol meg kell fizetniük az extraszolgáltatást. Sajnos nekem úgy tűnik, hogy itthon a többség fizeti a kisebbség – és itt most a kisebbség a kivételezett elit – „magániskoláit”.

A hátrányos helyzetű gyerekek és a roma tanulók kudarcainak több lehetséges okát említi a szakirodalom. Első helyen a társadalomban elfoglalt rossz helyzetük áll, ami a gazdasági, szociális, nyelvi helyzetet is jelenti. Ezt súlyosbítja a térbeli eloszlás: a szegények legtöbbször elkülönülten élnek. A többségi társadalom kirekeszti őket, és ennek következtében ők is elkülönülnek. A kisebbségek, így a romák jogai jogszabályokban rögzítettek, de a mindennapokban nem vagy alig érvényesülnek. Az, hogy az oktatás területén diszkrimináció éri őket, bizonyított tény. De az is igaz, hogy az utóbbi időben sok olyan intézkedés történt, ami reményeink szerint segíteni fogja helyzetük javulását.

A közoktatásból kiesettek iskolázása

A hagyományos iskolarendszerű felnőttoktatás átalakulása és az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) végrehajtott szakmai struktúraváltás alig-alig tette lehetővé a hátrányos helyzetűek, romák (iskolai) jó képzettséghez jutását. A „jó” szakmák érettségihez vagy befejezett 10. osztályhoz kötöttek. Így a hátrányos helyzetűek nehezen szerezhetnek piacképes szakmát.

Györgyi Zoltán tanulmányából (Tanulás felnőttkorban, 2002) tudhatjuk, hogy a magas jövedelemmel rendelkezők és a formális középfokú végzettséggel rendelkező szakmunkások tanulási hajlandósága nagy. A legtöbb tanulást akadályozó tényezőt az alacsonyabb státusú rétegek látják maguk előtt. Sokan vélik akadálynak a korukat, a tanfolyamok árát és az utazási költségeket. Látható az is, hogy a nők hátrányosabb helyzetben vannak a férfiaknál, a családi feladatok mellett gátolja őket alacsonyabb jövedelmük, illetve az, hogy nehezebben tudják elfogadtatni a családjukkal, hogy képzésük kiadásokkal jár.

A helyzetet nehezíti, hogy a roma fiatalok iskolai kudarcai következtében folyamatosan bővül azoknak a száma, akik a fentebb megjelölt helyzetekbe kerülnek. Az általános iskolából kimaradók, valamint a szakiskola kilencedik évfolyamából kihullók már életpályájuk ezen szakaszában behozhatatlan hátrányokat halmoznak fel a társadalom többségével szemben. Csak egy példa. A költségvetés jelentős normatívát biztosít a felzárkóztató oktatásra. Ez az általános iskolát be nem fejezett, legfeljebb 23 évesek számára biztosít lehetőséget, hogy elvégezzék a 8. osztályt és szakiskolában tanulhassanak tovább. Most szeptemberben eddig csak 375 diákra igényelték ezt a normatívát, pedig statisztikai adatok bizonyítják, hogy évente 4-5 ezer fiatal hullik ki a közoktatásból. Mindez nem jelenti azt, hogy számos esetben, helyi szinten nem születtek követhető és követendő megoldások.

Túl azokon az intézkedéseken, amelyek a közoktatásban tanuló hátrányos helyzetű gyerekeket érintik, a fiatal, a tankötelezettségi koron éppen hogy túllévő roma fiatalok, valamint roma felnőttek számára a közoktatás intézményeiben és az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatás és felnőttképzés intézményeiben kell azokat a képzési irányokat és módokat meghatározni, amelyek alkalmasak arra, hogy csökkentsék a roma népesség „aluliskolázottságát”, s hogy segítsék olyan szakmai végzettség megszerzését, amely biztonságos munkaerő-piaci pozíciót garantál.

Nyilvánvaló, hogy a hagyományos iskolai és képzési stratégiák az esetek többségében itt nem használhatóak. Ezért a meglévő oktatási és képzési formák flexibilis alkalmazhatóságát kell kialakítani oly módon, hogy az a romák számára is – a tömeges kudarcok elkerülésével – járható utat kínáljon. Fontos lenne, hogy az oktatási és képzési programok foglalkoztatással együtt valósuljanak meg, vagy legalábbis a tanulást lehetővé tevő támogatási rendszer kiépítésével párhuzamosan szerveződjenek, mert sok hátrányos helyzetű ember nem tud tanulni akkor, ha közben a családjáról is gondoskodnia kell.

Néhány konkrét intézkedésről

Mivel több, mint egy éve dolgozom a Hátrányos helyzetű és roma gyerekek integrációjáért felelős miniszteri biztos hivatalában, gondoltam tanulságos lehet, ha felsorolok néhányat az elmúlt évben tett intézkedésekből.

Az új közoktatási törvény előírja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a közoktatásban. Az új rendelkezések alapján semmissé lehet nyilvánítani minden olyan döntést, intézkedést, amely a gyermekek, tanulók csoportját vagy akár egyetlen egy gyermeket, tanulót neme, kora, származása, családi helyzete vagy bármely más oknál fogva hátrányosan megkülönbözteti.

Az óvodai étkeztetés ingyenessé vált a rászorultak javára, ez nagyon fontos intézkedés, mert a roma gyerekek 12%-a nem járt eddig óvodába a költségek miatt. 2003. szeptember 1-jétől integrációs normatíva vehető igénybe az általános iskolák első és ötödik évfolyamán felmenő rendszerben. Ez a képesség kibontakoztató normatíva háromszorosa, 51 000 Ft, tehát igen komoly összeg.

„Utolsó Padból Program” indul, mert a roma tanulók indokolatlanul felülreprezentáltak az enyhén értelmi fogyatékosok iskoláiban. Arányuk a felülvizsgálatok következtében várhatóan fokozatosan csökken majd. (A mostani arány 5,3%, az EU-átlag 2,5%.)

A buktatás tilalma, a hosszabb alapozó szakasz szintén segíti a szegény családból érkező gyerekeket. A tanulók nagy része az iskola első éveiben halmozza fel azokat a hátrányokat, amelyeket később már nem tud ledolgozni. Megfelelő írni-olvasni tudás nélkül a későbbi tanulmányok sikertelenek. A hosszabb alapozó szakasz megnyújtja az alapkészségek elsajátítására szánt időt, tehát segíti a továbbtanulást.

A magántanulóvá nyilvánítás feltételei szigorodnak.

A Nemzeti alaptantervbe bekerült, hogy minden, a közoktatásban tanuló gyereknek tanulnia kell a romák kultúrájáról, közös történelmünkről. Reményeink szerint ez segítheti az ellenérzések, előítéletek csökkenését.

A felsőoktatási felvételin eddig sokszor nem a középiskolai tananyagot kérték számon. Ez a gyakorlat tovább növelte az esélykülönbségeket, mert a sikeres felvételihez fizetős különórákat és előkészítő tanfolyamokat kellett igénybe venni. 2005-től az érettségi vizsga lesz a felvételi, így talán nem jelent már akkora előnyt a család által fizetett különóra.

A 32/1997-es MKM-rendelet módosítása szerint nem lehet többé felmenteni a gyermekeket a cigány kisebbségi oktatás indokával az idegen nyelv tanulása alól. Ebben a vonatkozásban példátlanul eltérő helyi gyakorlatok alakultak ki. Ma az északi régió iskoláinak 17%-ában fordul elő, hogy a roma gyerekeket fölmentik az idegen nyelv tanulása alól, míg a dunántúli iskoláknak csak 3%-ában.

2005-től érvényes lesz a sokat vitatott pozitív diszkrimináció. A hátrányos helyzetű fiatalok, ha a költségtérítéses képzés ponthatárát elérik, bejuthatnak az egyetemre. Csak őket nem a család, hanem az állam „fizeti be”.

Végezetül néhány szót arról, miért is integrációs hivatal a hivatal, és miért gondoltuk ezt a legjobb megoldásnak. Sok vizsgálat eredményeit áttanulmányoztuk, sok neves kutatót, szakértőt kérdeztünk meg integrációs terveinkről. Egy kutatást kiemelnék: Székelyi Mária és Örkény Antal 2001-ben végzett vizsgálatot sikeres romák körében. A siker szó jó lakás- és munkakörülményeket, a szülőkénél magasabb iskolai végzettséget, szakmai eredményeket jelentett. Kiderült, hogy a sikeres, mobil romák 40%-a gyermekként zömmel magyarlakta településen élt, majdnem kétharmaduk olyan általános iskolában fejezte be a tanulmányait, ahol a roma gyerekek aránya kisebb volt, mint 20%. Barátságaik 32%-a nem roma gyerekekkel köttetett. Nemcsak az integráltságot, hanem a szegregáció mértékét is vizsgálták, és kiderült, hogy a szegregált roma környezet nem kedvez a mobilitásnak.

A legutóbbi tervezett intézkedéshez befejezésül egy rövid történet. A pozitív diszkrimináció mindenhol nagy vitát vált ki. Amerikában 25 éve vitáznak róla, de annyi biztos, hogy fekete a külügyminiszter és a nemzetbiztonságért felelős főtanácsadó. A pozitív diszkriminációt konzervatív oldalról legutóbb is megtámadták, a Michigani Egyetemmel szemben két pert indítottak olyan diákok, akik közül kettőt az egyetem alapképzésére, egyet pedig a michigani jogi fakultásra nem vettek fel. A felperes fehér diákok keresetükben származási alapon tett megkülönböztetéssel vádolták az egyetemet. A huszonöt évvel ezelőtti nagy jelentőségű döntés abból a történeti megfontolásból indult ki, hogy a feketék a történelem során kialakult hátrányos helyzetük miatt kiemelt segítséget érdemelnek, és az állam feladata jóvátenni a megtörtént igazságtalanságokat. A legtekintélyesebb magánegyetemek Michigant támogató levelet írtak, amiben azzal érveltek, hogy az egyetemek missziója olyan szakemberek képzése, akik képesek megfelelni a mai kor követelményeinek, akik ismerik saját társadalmukat, annak különböző csoportjait, akik sokféle, sokszínű társadalmi tapasztalattal rendelkeznek. Az egyetem feladata, hogy az életre készítse fel a jövő szakembereit, ennek a feladatának pedig csak abban az esetben képes megfelelni, ha a felsőoktatási intézmények nem szegregáltak, ha a legkülönfélébb társadalmi tapasztalattal rendelkező hallgatók élnek és tanulnak együtt egyetemi éveik alatt. Nem lenne jó, ha a többséghez tartozó diákokat elzárnák attól a lehetőségtől, hogy együtt tanuljanak, éljenek az egyetem falai között, és egész életre szóló kapcsolatokat építsenek ki a kisebbségek tagjaival is. Az egyetemek érvei szerint a mostani döntésnek tehát nem a kisebbségek érdekében kell a kisebbségek iránti megkülönböztető figyelmet alktományosnak tekintenie, hanem éppen ellenkezőleg, a többség érdekében szükséges a kisebbségek minél nagyobb számban történő bevonása. Ez az eddigi érvrendszerrel szemben jelentős és igen fontos új indok.

A két ügyben hozott döntés több szempontból is figyelmet érdemel: új – és az eddig használt történeti igazságossági jogcímmel szemben –, előremutató módon érvel amellett, hogy az államnak és a társadalomnak alapvető érdeke fűződik az egyetemek sokszínűségéhez, a kisebbségek megfelelő képviseletéhez a hallgatók között. A bíróság elismerte, hogy az oktatási intézmények pedagógiai feladatait nem lehet csak szűk szakmai keretek között értelmezni. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a jelentkezőket egyénileg, nem mechanikusan, csoporthoz tartozás alapján kell megítélni.

Ez a példa nem arra szolgált, hogy azt sugalljam, van hely a földön, ahol egyenlőtlenség és esély ügyekben minden rendben lenne. De a méltányos megoldások keresését nem szabad abbahagynunk.

Optimizmusra egyébként a mondandóm elején emlegetett sokak számára távoli Európa is okot ad. A csatlakozás, a kritikus országjelentések, a szerencsésebb országok politikai kultúrája és a különböző programokban való részvétel reményt ad arra, hogy ami lassan ment eddig, talán gyorsabban megy majd az európai presszióval, segítséggel és jó példával.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.