2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1997 október

Nemzetközi pódiumvita az európai uniós csatlakozás oktatásügyi kérdéseiről (Szemere Pál)

2009. június 17.

Nemzetközi pódiumvita az európai uniós csatlakozás oktatásügyi kérdéseiről

A panelvita résztvevői - az Európai Unióba pályázó közép-kelet-európai országok és az Unió oktatásügyi szakértői - a maguk szemszögéből próbálták megközelíteni az integráció esélyeit, az ezzel járó kötelezettségeket és lehetőségeket. A beszélgetés jól példázza, hogy az egyes résztvevők nézőpontjait milyen erősen meghatározzák az adott országbeli feltételek. A vita egyértelművé tette, hogy az EU Nyugat-Európában hosszú idő óta jól működő projektjei megfelelő feltételek hiányában sokkal nehezebben érik el céljukat a most csatlakozni szándékozó országokban. A résztvevők nyilvánvalóvá tették, hogy az integráció többek között azért is jelentős a közép- és kelet-európai térség országai számára, mert ezáltal lehetőség nyílik a polgári társadalom értékeinek és normáinak elterjesztésére. Hangot adtak annak, hogy az Unió a szó hagyományos értelmében nem válhat "olvasztótégellyé", nem tüntetheti el az egyes oktatási rendszerek nemzeti jellegét, de ugyanakkor minden ország számára biztosítja a közös európai kulturális örökség közvetítését az oktatás által.

A beszélgetés résztvevői: Marcin Stryjecki (Cseh Köztárság); Dakmara Georgescu (Románia); Prof. W. Sienkiewicz (Lengyelország); Michel Jouve (Franciaország); Helmuth van Berlo, Maastricht University (Dánia). A beszélgetést Darvas Péter vezette.

- Marcin Stryjecki: Lengyel állampolgár vagyok, jelenleg egy cseh intézményt képviselek, angolul beszélek magyar közönség előtt európai kérdésekről. Pompásan hangzik.

Az európai integrációnak az oktatásban betöltött szerepéről szeretnék beszélni. Először az európai programokban való részvétel főbb irányait érintem, ezután a nehézségekről, illetve a lehetséges előnyökről szólnék. Az európai projektekben való részvétellel kapcsolatban főképpen a Leonardo programról szólok, mivel ezt ismerem a legjobban.

Ha a kérdést a kelet-európai intézmények szemszögéből nézzük, az európai programok révén kiépíthető kapcsolatok három dimenzióját, fő irányát látjuk magunk előtt. Először is azt a lehetőséget, hogy a Kelet-Európa országaiban már működő intézményekkel dolgozzunk együtt, olyanokkal, amelyek már sok tapasztalatot szereztek a korábbi programokból a saját országukban. Második dimenzióként az európai programok hálózatjellegét szeretném aláhúzni. Nagyon gyakran ugyanis nem egy nyugati intézménnyel veszünk részt közös projektben, hanem olyan intézményhálózattal, amelyet sokszor egy korábbi program hozott létre. Ilyenek például a csereprogramok vagy az olyanok, amelyek egyetemi, főiskolai hallgatók, illetve posztgraduális képzésben részt vevők elhelyezését szolgálják. A hálózatokhoz való kapcsolódás valóban komoly segítséget jelenthet azon országok számára, amelyek az elmúlt negyven évben az európai integrációtól el voltak szigetelve. Az európai dimenzió új lehetőségeket ad a potenciális partnereknek, és segíti a kelet-európai országokat. Az együttműködés új aspektusát jelenti. Nem a belső, nemzeti együttműködést, hanem egy sokkal szélesebb együttműködést, amely más intézmények tapasztalatainak előnyeit kínálja. De ez az európai dimenzió nem jelenti azt, hogy nemzeti szinten nem lehet sokszínűség. Az európai programok helyet hagynak a sokszínűségnek és a résztvevők igényeinek, ugyanakkor más országok tapasztalatainak hasznát ajánlják fel.

Ezek a projektek azonban számos nehézséget is támasztottak a bekapcsolódó kelet-európai intézmények számára. Önök közül azok, akik megpróbálták már elolvasni a Leonardo vagy a Socrates program jelentkezési lapját, tudják, milyen nehéz megérteni. A jelentkezőknek valójában egy egész kis könyvet kell kitölteniük. De nemcsak a kitöltés a probléma, hanem azok a költségek is, amelyekkel a program előkészítése jár. A telefonbeszélgetések költségei, a partnerekkel való kommunikáció költségei. Akik európai javaslattal akarnak előállni, azoknak az ilyen programok előkészítési költségeit jó előre figyelembe kell venniük.

További gondot jelentenek az európai projektekkel kapcsolatban a nyelvi nehézségek. Kétségtelen, hogy a világnak ezen a részén nem hangsúlyozták annyira az idegennyelv-tanulás jelentőségét, mint a nyugat-európai országokban, és ez számtalan nehézséget okoz a projektek szintjén, a nyugati partnerekkel való kommunikáció szintjén. Nemcsak a projekt létrehozásakor, hanem később is, amikor a projektet már elfogadták, olyan emberekkel dolgozunk együtt, akikkel idegen nyelven, leggyakrabban angolul kell kommunikálnunk. Újabb probléma a rendkívül bonyolult, bürokratikus jelentkezési ügymenet. A Leonardo esetében ez legalább nyolc hónapot vesz igénybe, a jelentkezés leadásának időpontjától addig, amíg a jelentkező értesül a támogatásról és arról, hogy talán majd pénzt is kap a Bizottságtól. Meg kell említenem továbbá azoknak az embereknek a csalódottságát, akik a projektek megvalósításán vagy előkészítésén dolgoznak, és akiknek programja nem kerül be a kiválasztottak közé. Őszintén meg kell mondanunk, hogy a Leonardo projektjeinek 80 százalékát elutasítják, mindössze 20 százalékuk sikeres. És ez nemcsak csalódottságot okoz, hanem az erőforrások pazarlását is. És ez kétségtelenül veszély.

A harmadik dimenzió, amelyről röviden beszélni akartam, az, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyeket az európai programok nyitnak meg az intézmények - nem feltétlenül a közép-európaiak, hanem általában a részt vevő intézmények - számára. A mobilitásprogramok például óriási esélyt adnak a fiataloknak és az oktatóknak is arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek egy másik európai országban, illetve egy másfajta munkakörben, nem otthon, országos szinten, hanem sokkal tágabb körben. Esély arra, hogy más intézmények által elért eredményekhez hozzáférjenek, olyan intézményekéhez, amelyekben eltérőek a tapasztalatok és mások a módszerek. Ez talán valami újat hoz a résztvevők gondolkodásmódjába. Azok a próbaprogramok, amelyek az európai partnerségben dolgozókat érintik, ugyanezeket az előnyöket nyújtják, és ez is hozzájárul a projekt eredményeképpen létrejövő termék nemzetközi dimenziójához. Ez például azt jelenti, hogy ha a projekt végére a résztvevőknek sikerül létrehozniuk egy modulokból álló tantárgyat, akkor ez a tárgy, amelyet a résztvevők a saját országukban be is vezetnek, nemcsak az adott ország munkaerő-piaci követelményeinek felel meg, hanem esélyt ad arra az új tárgyat hallgatóknak, hogy a tudásukat egy másik országban kamatoztassák.

Véleményem szerint rendkívüli jelentős munkaerő-piaci szempontból - amint erről a konferencián már sok szó esett - az oktatás és a munkaerőpiac kapcsolódási pontja. A Leonardo program esetében kifejezetten előnyben részesülnek a különböző területekről együttműködni szándékozó intézmények, tehát ha nemcsak oktatási szakemberek dolgoznak egy projektben, hanem az ipar képviselői, a szociális partnerek és az egyetemek egyaránt részt vesznek benne. Ráadásul itt különböző országokban lévő intézmények együttműködéséről van szó.

A konferencián az egyik felmerült gondolat szintén ehhez kapcsolódott. Arról volt szó, hogy a vasfüggöny negyven éve után a tanárok, gyárban dolgozók, munkások gondolkodásmódja igen beszűkült amiatt, hogy nem utazhattak más európai országokba. Most az európai együttműködés új szempontokat adhat a munkájukhoz. Tapasztalatokat nemcsak az a gyár kínál, ahova elmennek, hanem az az ország is, ahol a gyár van. Vannak azonban veszélyek, amelyek valójában csökkenthetik ezeknek a projekteknek a helyi, illetve nemzetközi hatását, véleményem szerint - és ez nem a Leonardo program hivatalos álláspontja - a meghatározó szerep a nemzeti célkitűzéseknek és nem az európai céloknak jut.

Összefoglalva az európai projektek, a nevelés európai integrációjának előnyeit, az Európai Unió projektjeibe való bekapcsolódás előnyeit, nagyon gyakran bizonyos eredmények, bizonyos módszerek már meghonosodtak vagy kialakultak a nyugat-európai országokban, elegendő őket a helyi piacra adaptálni. Ahelyett, hogy valamit helyi szinten próbálnánk megoldani, az intézmények meríthetnek korábbi, már futó programok eredményeiből. További feladat a nemzetközi hálózatok megteremtése. A projekt nem csak egy termék kifejlesztését szolgálja. A Leonardo program hálózatok megteremtését, illetve létező hálózatokhoz való csatlakozást is biztosítja, és ezek a hálózatok a projekt lezárulta után is működhetnek, a részt vevő intézmények vagy cégek egyéb céljait szolgálva. Azonban a gyakorlat teszi a mestert. Sokszor nem lehet a munka eredményét egyszerűen lefordítani, valóban erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megértsük. Mégpedig a külföldi partnerekkel való együttműködés révén kell megtanulni, hogy a jövőben használni tudjuk. A Leonardo-projektekben egyébként a módszer gyakran fontosabb a végterméknél, mivel ez a tanulási folyamat a jövőbeli fejlesztéseknél is felhasználható, ugyanannál az intézménynél vagy akár országos szinten is.

Végezetül szeretnék rámutatni arra, hogy azoknak a szempontjából, akik az európai integrációs programokon dolgoznak, nagyon nehéz megállapítani, hogy mi is ezeknek a programoknak a tényleges hatásuk, és hogyan lehet őket végrehajtani. Mindössze érzékeltetni kívántam, hogy milyen jellegű tapasztalatokkal rendelkezik az, aki már öt éve európai kérdésekkel foglalkozik. Köszönöm a figyelmüket.

- Dakmara Georgescu: A Bukaresti Oktatáskutató Intézet képviseletében vagyok itt. Lényegében tantervekkel foglalkozom, szakterületem az állampolgári ismeretek. Arról fogok beszélni, amit az európai oktatásban fontosnak tartok az állampolgári ismeretek, illetve a szakmai képzés terén.

A repülőgépen idefelé jövet alkalmam volt elolvasni a Business Central Europe egyik cikkét, amely az iskolákról és az iskolai reformról szól. Ebből a cikkből szeretnék idézni egy mondatot: "Romániában a felsőfokú végzettséggel rendelkezők ötvenszer kisebb valószínűséggel lesznek szegények vagy munkanélküliek, mint a csak alapfokú végzettséggel rendelkezők." Elgondolkoztató arány, eszünkbe jut az elit és a tömegek viszonya az oktatás kapcsán.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy az Európai Uniót valamiféle mennyországnak fogjuk fel, konfliktusoktól mentes, az embereket sújtó terhektől mentes helyet, ahol tiszteletben tartják a különbségeket. Én azonban azt kérdezem, hogy miféle különbségek fontosak és elfogadhatóak és az egyes országok polgárai között fennálló mely különbségek lesznek majd elfogadhatatlanok. Mert esélyegyenlőségről beszélünk. Véleményem szerint a legfőbb dolog, amit az oktatás tehet az integráció elősegítésére és az új Európa megteremtésére, az az esélyegyenlőség növelése azáltal, hogy az embereknek minőségileg jobbat, többet, egyenlően nyújt.

Ha megkérdezik azokat, akik jelenleg is az Európai Unióban élnek, hogy milyennek képzelik az integrált Európát, azt válaszolják, hogy a legfontosabb számukra az lesz majd, hogy különböző helyeken dolgozhatnak, hogy mobilissá válnak, hogy lehetőségük lesz a mozgásra. És hogy úgy tudnak majd máshol is dolgozni, mint otthon. Tehát a munka igen fontos érték az új Európában. Ezért is hiszem, hogy Romániában a szakképzési rendszer megváltozása egy PHARE-projekt segítségével, a jelenleg az országban zajló oktatási reform egyik legdinamikusabb területe.

Van egy pszichológus barátom, aki 1990 után munkaerő-közvetítő céget hozott létre, menedzsereket és magasan képzett szakembereket választ ki különböző, Romániában most megjelenő cégek részére, amilyenekből egyébként már sok van, és remélhetőleg még több lesz. Ez a barátom mesélte, hogy az emberek, akik munkáért jelentkeznek, nem tudják, hogyan kell magukat eladni. Például megkérdezik tőlük, hogy kell-e egy bizonyos állás, amire azt felelik: El akarom végezni a kötelességemet, hogy a feladatot teljesítsem. Létre akarok valamit hozni az életben. Ez igen nemes gondolat, és más nemes célokat is említenek. Nem képesek azonban azt mondani, hogy érdekli őket a magasabb fizetés, vagy hogy azért fogják ezt a munkát jól elvégezni, mert ez a szakterületük. Nem tudják, hogyan kell a fizetésről tárgyalni és így tovább, ezért azután nem kapják meg az állást. Ezt nem tanítják nálunk az iskolában.

Természetesen nem remélhetjük azt, hogy az iskola majd minden kérdésre választ ad. De az iskola jó kiindulópont, mert a lakosság nagy részét eléri. A tanárok hatásának is köszönhető az, hogy a közvélemény-kutatások szerint Romániában a népesség 80 százaléka helyesli az integrációt. De ha a kérdést részleteiben vitatjuk meg az emberekkel, érhetnek meglepetések. A legnagyobb félelem az új Európával kapcsolatban az, hogy abban megint csak lesznek első- és másodrendű állampolgárok. Mi olyan rendszerből jövünk, amelyben a szegénység egyenletesen oszlott el. Most pedig természetesen az a probléma, hogy az új Európában vajon egyenletesen oszlik-e majd el a gazdagság.

Gyakorlati probléma az állampolgári ismeretek oktatása területén az, hogy milyenfajta Európát fogunk hangsúlyozni. Távolodunk az autoriter rendszertől, a totalitárius államtól. Nagyon sokat teszünk azért, hogy egy új mentalitást megteremtsünk és hogy az országainkban demokratikus rendszer legyen. A kérdés csak az, hogy az Európai Unió mennyiben képviseli a szó valóságos értelmében a liberális értékeket, a szabadság értékeit, az egyéni szabadságot. Az emberek néha attól tartanak, hogy az egyik fajta autoriter rendszertől eltávolodva most majd egy másik fajta autoriter rendszerhez fognak csatlakozni, ahol az egyes emberek hangját nem hallani. Úgy vélem, az oktatás révén megoldható probléma az, hogy a gyerekeknek bemutassuk a vitatott kérdéseket, hogy a fiatalokat és a tanárokat felvilágosítsuk a különböző nézőpontokról, hogy úgy dönthessenek, hogy tudják, miről döntenek.

- Prof. W. Sienkiewicz: Néhány szót szeretnék szólni az európai integráció oktatásra gyakorolt hatásáról. Ez természetesen igen összetett kérdés. Mi Lengyelországban különös figyelmet fordítunk a Maastrichti Szerződés híres 126-os cikkelyére, amely valójában két dolgot mond ki. Az egyik az, hogy a tagállamoknak az oktatás minőségét együttműködve kell fejleszteniük. A másik pedig az, hogy ezért a minőségfejlesztésért, csakúgy, mint az oktatásért és a kultúráért, az egyes államok felelősek. Ez tehát azt jelenti, hogy Európa az Egyesült Államoktól eltérően nem olvasztótégely, hanem ez továbbra is különböző kultúrákat foglal magában. A "virágozzék minden virág" gondolat, mint Kanada példáján is látjuk, nagyon is biztató a mi országaink számára. Semmit nem erőszakolnak ránk; a mi független döntésünk az, hogy mit kezdünk az oktatási rendszerünkkel. Az a kérdés, hogy milyen mértékben kell javítanunk rajta.

Tényleg sokkal rosszabbak vagyunk másoknál - az Európai Unió tagországainál -, vagy talán nem is vagyunk olyan rosszak? Erre a kérdésre nem könnyű elsőre, szubjektív érzések alapján válaszolni. De, hogy meglepjem Önöket némiképp, előástam az emlékezetemből bizonyos információkat egy felmérés publikált eredményeiből, amelyeket a Világbank tett közzé. Számos országban megvizsgálták az oktatási rendszert, nemcsak az Európai Unión belül - amit akkoriban még Európai Közösségnek hívtak -, hanem Kanadában, Szingapúrban, Izraelben és még néhány országban. És természetesen az európai országok többségében, beleértve Közép- és Kelet-Európa országait is. Nos, az eredmények szerint a mi iskoláinkban tanuló diákok eredményei összemérhetőek voltak Európa legtöbb országáéval, sőt bizonyos esetekben a mi diákjaink bizonyultak a legjobbaknak.

A felmérés következő fázisa az volt, hogy azokat a diákokat, akiknek a tudását korábban tesztelték, megkérték arra, hogy oldjanak meg bizonyos problémákat, méghozzá tisztázatlan, bizonytalan körülmények között. És mi történt? Azoknak az országoknak a diákjai, akik korábban a legrosszabbul teljesítettek, például az izraeliek vagy a szingapúriak, most hirtelen a legjobbak lettek. A mi országaink tanulói pedig, akik az első fázisban a legjobban teljesítettek, most a legrosszabbak között voltak. Ez igen zavarba ejtő eredmény, és világosan jelzi, hogy sokat kell változtatnunk az oktatási rendszeren.

Az oxfordi Sayer professzor azt állítja, hogy a következő évszázad olyan felfedezésekkel fog meglepni bennünket, amelyeket megjósolni vagy elképzelni sem tudunk. Ilyen körülmények között hogyan tervezzük vagy fejlesszük az oktatási rendszert? Nyilvánvalóan minden iskolának át kell esnie a változás és fejlődés folyamatán. Az európai integráció valójában kiváló alkalmat ad arra az együttműködésre, amely elvezet a partnerséghez, az európai oktatási projektek megvalósítása pedig olyan készségeket fejleszt, amelyek igen ritkák voltak és még ma is igen ritkák a mi országainkban. Mire gondolok? Csapatmunkára, a kommunikációs készségekre, a modern információs technológia használatára, az önálló, a tanári segítség nélkül történő tanulás képességére, a problémamegoldási készségre.

Kereshetünk az Európai Unión kívül is követésre alkalmas modellt? Talán igen, de az Európai Unión kívül senki nem hajlandó olyan készségesen segíteni nekünk, ők pedig éppen erre várnak, például a Socrates, a Leonardo és más programok keretében. A válasz tehát az, hogy használjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az európai integráció kínál az oktatási rendszerünk számára.

Az első számú kihívás az, hogyan tudunk megőrizni valamit a hagyományosan jó pozícióinkból, miképpen tudjuk megtartani azt az enciklopedikus jellegű tudást, amellyel a mi iskoláinkban tanuló diákok rendelkeznek. Miközben pedig megőrizzük ezt a jó pozíciót, fejlesztenünk kell azokat a készségeket, amelyek olyannyira nélkülözhetetlenek számunkra az Európai Unión belüli munkamegosztásban való részvételhez.

- Michel Jouve: Francia vagyok. Szeretném megmutatni, hogyan lehet az Európai Unió céljait elérni az oktatás minőségének fejlesztése révén a Socrates programban ajánlott tevékenységek segítségével. Vagyis arról szólnék, hogy kinek és mire szánták ezt a programot.

Először is működésre szánták. Ez ugyanis cselekvési program, más szóval a Socrates összetevőit arra szánták, hogy valóságos tevékenységgé váljanak. A programot ugyanakkor számos ország általános oktatási színvonalának javítására is hozták létre, vagyis azzal a céllal, hogy egyes tevékenységek gyakorlati megvalósításán túl is legyen hatása. Beszámolómban egyetlen mechanizmusra fogok összpontosítani, amely nagyon fontos, és a Socrates program Erasmus részének lényegi alkotóeleme. Talán már ismerik is ezt a rendszert és egész biztosan hallottak már róla. A neve Európai Tanegység Elfogadási Rendszer, angolul European Credit Transfer System, röviden ECTS.

Az ECTS keretében elismerik a külföldön töltött tanulmányi időt. Ez igen fontos minőségmenedzselési kérdésnek bizonyul. Európa-szerte egyre több diáknak van szüksége a biztonságra, arra a tudatra, hogy a mobilitási program hasznos is lesz, nem csak kellemes. Az egyetemeknek, a középiskoláknak, de a diákoknak is (és ne felejtsük el, hogy ők a legfontosabbak) koherens rendszerre van szükségük, általánosan elfogadott kritériumokkal, mégpedig egész Európára kiterjedően. Más szóval, át kell hidalni az egyes országok közti különbségeket, nem eltüntetve, hanem számításba véve őket. Az ECTS három nézőpontból jelentős. Az első az európai, a második a nemzeti, a harmadik pedig az intézményi nézőpont.

Vegyük először az európai nézőpontot. Az ECTS álláspontja világos. Biztosítani kell, hogy egy másik európai egyetemen eltöltött tanulmányi időt korrektül elfogadják. Így megfogalmazva nagyon egyszerűnek látszik. Elfogadjuk a tanegységeket. De tudjuk, hogy ez valójában mit jelent. Kevésbé széles látókörű kollégák számára ez valóságos kulturális forradalom. Az Európai Bizottság alapfeltevése az, hogy mindenféle oktatási módszernek és tudományos megközelítésnek megvan a létjogosultsága. Nem mind ugyanolyan: különböznek, de mindnek megvan a létjogosultsága. Az első lépés ennek elérésére az átláthatóság. Pontosan tudnunk kell, hogy a másik mit csinál, hogy a diák min dolgozik, és a diáknak is tudnia kell, hogy milyen elbánásban lesz része ott, ahova megy. A másik kulcsfogalom a bizalom. Bíznunk kell a kollégáinkban. Bíznunk kell a másik oktatási rendszerben. Túl kell lépnünk a nemzeti büszkeségen, ami mindnyájunkban megvan. Egyetlen olyan országról sem tudok, amely azt gondolná, hogy az oktatási rendszere rossz, viszont sok olyan országot ismerek, amelyik azt gondolja, hogy az ő oktatási rendszere a legjobb. Meg kell bíznunk a kollégáinkban, egymásban. Az előnyök világosak. A küldő ország számára előny a diákok mobilitása és a bizalom az európai mobilitásban. Ha valaki külföldről visszatér, el kell ismerni, hogy ott komoly munkát végzett. Ha megjelenik a munkaerőpiacon, úgy kell tekinteni, mint különleges tapasztalatokkal rendelkező munkavállalót.

Másodszor, a nemzeti nézőpontból szemlélve, az ECTS szintén javulást jelent. Ennek a mechanizmusnak a révén az országon belül működő rendszert is jobban megismerik, mert valljuk be, hogy nem mindig ismerjük egymást elég jól.

Harmadszor, az intézmény nézőpontjából számba véve az előnyöket, az ECTS segít a szervezeti felépítés tudatosításában az intézményen belül is. Más szóval, mindenki, az egyetem minden oktatója részt vesz abban a párbeszédben, amelyben megfogalmazzák az egyetem sajátosságait, mivel a mechanizmus mindenki számára ugyanaz. Ezáltal a minisztérium is jobban megismeri az egyes intézményeket. Mindenekelőtt azonban előnyben kell részesíteni az egyetemi autonómiát: ez nem olvasztótégely, amelyben mindenki olyan lesz, mint a szomszédja. Azok maradunk, amik vagyunk: magyar, lengyel, francia, angol, és megmarad a tudományos identitásunk is. De az Európában működő rendszeren belül, amely segít ésszerűsíteni az adminisztrációs folyamatokat. Az ECTS ugyanis rákényszerít bennünket, hogy jobb adminisztrátorok legyünk. Ez minden diáknak előnyös, ezenkívül természetesen hatalmas mértékben javul az egyetem nyilvánossága, az egyes órákról adott információ. Ne felejtsük el, hogy az európai egyetemeknek ez volt és ma is ez az egyik leggyengébb pontja, mondjuk az amerikaiakkal vagy a kanadaiakkal összehasonlítva. Nagyon gyakran vetik a szemünkre, hogy milyen gyenge az információ. Az ECTS segítségével ezen javíthatunk, és képesek leszünk szót érteni a világ többi részével is. Ez a mechanizmus tehát nem csak az Erasmus programban működik majd jól, mint láthatják, az előnyei azonban messze túlmutatnak e program keretein. Hasonló elemzést lehet végezni a Socrates program többi részéről is.

- Helmuth van Berlo: Szeretnék néhány elgondolkoztató pillanatfelvételt bemutatni Önöknek. Tökéletesen egyetértek azzal az elhangzott véleménnyel, hogy végül is a nemzeti oktatási rendszer javítása nem a célja, hanem az eredménye annak, amit teszünk. Hogy a legtöbb dolog, amit az oktatás területén teszünk, szükségszerűen hatással van a nemzeti oktatáspolitikára. Mint azonban az előadásomban már kifejtettem, és ahogy az előttem szólók is utaltak rá, a 126-os cikkely nem jogosítja fel a Európai Unió Bizottságát arra, hogy befolyást gyakoroljon a nemzeti oktatási rendszerekre. Az uniós tagság azonban befolyásolja az oktatáspolitikát és a nemzeti oktatási rendszereket is. Három pillanatfelvételt fogok bemutatni, lehet, hogy azt hiszik majd, hogy ezeknek semmi közük ahhoz, amiről itt beszélünk, de azt hiszem, nagyon is van. A pillanatfelvételek elárulnak majd valamit az oktatási rendszerek fejlesztésének, az oktatási és képzési politika kidolgozásának időbeli feltételeiről.

Hadd kezdjem egy példával: egy felmérésről szeretnék beszélni, amelyet Nagy-Britanniában végeztek, és amely az országban 800 iskolásra terjedt ki, tehát nem a nagyvárosok modern negyedeiben készítették, hanem egész Nagy-Britanniában. Sok más kérdés mellett két nagyon egyszerű kérdést tettek fel, de két különleges kérdés is volt. Az egyik az volt, hogy Ausztrália tagja-e az Európai Uniónak, a másik pedig az, hogy vajon Németország-e az Unió legszegényebb országa. Az iskolások 41 százaléka válaszolta azt, hogy Ausztrália természetesen tagja az Európai Uniónak, 30 százalékuk pedig azt, hogy Németország az Unió legszegényebb tagországa.

Nem azért hoztam ezt a példát, hogy jól kinevessük a nagy-britanniai oktatás színvonalát. Megtehetjük, de nincs rá különösebb okunk. Nem ezért tettem, hanem azért, hogy egy kicsit érzékeltessem azt, hogy Önök különleges viszonyban vannak azzal, ami most az Unióban történik. Önök azt kérdezik: "Mit tegyünk, hogy olyan jók legyünk, mint ti?" Svédországban, mielőtt még az Európai Unió tagja lett, az volt a kérdés: "Mit tanulhat tőlünk az Európai Unió?" Mert Svédország a legszebb és legjobb ország a világon. Önök nem ezt kérdezik, hanem azt, hogy mit tanulhatnának az EU-tól. Ugyanakkor arról is szó esett itt, hogy milyen kimagaslónak találták a kelet-európai diákok matematikai és természettudományos teljesítményét az idézett világbanki jelentésben. Önök kimagasló teljesítményekkel büszkélkedhetnek az oktatás területén, és biztos vagyok benne, hogy számos olyan dolog van, amit az EU tanulhatna meg Önöktől. Természetesen Önök is tanulhatnak az európai tapasztalatokból. Azt hiszem, hogy az Unióval való kiforrott kapcsolat az a dialektikus folyamat, amelynek során Önök élvezik az Unió kedvező tapasztalataiból származó előnyöket, a tagországok pedig hasznot húznak abból, ahogyan Önök elérték ezt a kimagasló szintet az iskolai képzésben.

Amikor annak idején hasonló megbeszéléseken vettem részt Svédországban, ott a résztvevők 99,9 százaléka svéd volt, és egyetlen külföldi, ez voltam én. Itt legalább vagyunk öten külföldiek, a többiek magyarok, de biztos vagyok benne, hogy ez az utolsó ilyen konferencia. Mert az Európai Unióban a konferenciákra egész Európából meghívjuk a barátainkat is, a hálózatokat is. Az ilyen nemzeti konferencia egy "még nem tag" jellegzetesség. Az Önök országai és az EU közötti kapcsolatokat a nemzetközi megbeszélések fogják igazán elmélyíteni, az Önök bizonytalanságait pedig eloszlatni. Ez volt az első és legkisebb pillanatfelvétel.

Második pillanatfelvétel. Az európai uniós tagsággal együtt járnak olyan politikai kérdések, amelyek felbukkannak, előkerülnek megfontolások, amelyeket bizonyos országokban számításba kell venni. Az egyik ilyen probléma az, hogy az Unióban jelenleg 57 millió szegény ember él, azaz az EU-polgárok 17 százaléka szegény. A szegénységet úgy definiálják, hogy a jövedelmük kevesebb, mint az országban kiszámított átlagjövedelem 50 százaléka, ami az egyenlőtlenségnek viszonylag rossz megfogalmazása, de azért elárul valamit az ezekben az országokban található helyzetről. Ez elfogadhatatlan a nemzeti kormányok és az Unió számára. Igen heves vita folyik erről a foglalkoztatás és versenyképesség törvényi növeléséről szóló Fehér Könyv1 óta. Széles körű vita zajlik arról, miképpen csökkenthetnénk a szegény és kirekesztett emberek számát a társadalmunkban. Afelé haladunk, hogy a hátrányok halmozódnak, és mindez a kirekesztődési folyamat része. Ha megkérdezzük ezeket az embereket arról, hogy miért szegények vagy miért vannak a társadalomból kirekesztve, azt válaszolják, hogy azért, mert a szüleik szegények voltak, vagy mert az ország szegény vidékén laknak, vagy mert nincs megfelelő iskolázottságuk. És ha megkérdezzük őket, hogyan lehet ebből a helyzetből kikerülni, akkor jobb lakáskörülményeket, munkalehetőséget és oktatást kérnek. Ezek azok a területek, amelyeken az Európai Unió nagyon szorosan együttműködik cselekvési programok formájában. Az oktatás területén is számos akciónk zajlik ezeknek a kérdéseknek a rendezésére. Úgy tudom, ezek súlyos problémák ma Magyarországon is, és nem kizárt, hogy még nehezebb lesz a helyzet. Önök ugyan rendkívül sikeresek az iskoláztatásban, kiváló szakemberekkel rendelkeznek, de sok diák kimarad az iskolából, és nem szerez végzettséget, nem kap diplomát. Ezért a minőségi oktatás kérdése mellett van más, igen jelentős megoldásra váró probléma is, amelyben még nem jutottak döntésre: ez pedig a felnőttoktatás, az esti tagozatok számára megnyíló kezdeményezések stb. Ezeknek a területeknek rohamosan nő a jelentőségük az Unió országaiban. Ezek például olyan kérdések, amelyek a tagság következtében nagyobb prioritást kapnak majd Magyarországon, a tagság kétségtelenül befolyásolni fogja az oktatáspolitikát ezeken a területeken.

Két ezzel összefüggő kérdés. Az egyik az a földrajzi koncentráció, amely az Európai Unióban található. Vegyünk egy gyakorlati példát. Mely területeken folyik a legintenzívebben innováció? A következő három területen próbálkoztunk vele: mesterséges intelligencia, biotechnológia és repülés. A külföldi szakemberek 80 százaléka ezeken a területeken - és földrajzilag nagyon kis körben - koncentrálódik, nagyon kis szórással. Közép- és Kelet-Európa azonban ebben nincs jelen. Benne lehetnének, de biztos vagyok benne, hogy nincsenek, mert az ezekkel a területekkel foglalkozó vállalatoktól, egyetemektől és intézményektől megkérdeztük, hogy kikkel dolgoznak együtt, és senki sem említette, hogy tőlük Keletre mi folyik ezeken a területeken. Természetesen vannak hálózatok, de Önök, statisztikai értelemben, nincsenek jelen. Ezt azért mondtam, mert ha nem tesznek ezzel kapcsolatban valamit, akkor Önöknél is az a mechanizmus lép majd működésbe, hogy egész biztosan részt vesznek majd ezekben az innovációs szigetekben, ahogyan nevezzük őket, de nem lesz belőle sok hasznuk. A növekedés, az elhelyezkedési lehetőségek, a magas fizetések - bizonyos magasan kvalifikált szakemberek számára - meglesznek, és azok az emberek, akiket most Önök az egyetemen képeznek, oda fognak menni a magas fizetésekért és a jó elhelyezkedési lehetőségekért, de az ország ebből semmiféle hasznot nem lát.

Természetesen az európai integrációhoz tartozik a növekedés és a versenyképesség gépezete is, amely megteremti a foglalkoztatottságot. Ha Magyarország tenni akar valamit ezzel a gépezettel kapcsolatban, akkor valamilyen stratégiát kell kidolgoznia arra, hogyan fogják kiaknázni ezt a növekedési és foglalkoztatási lehetőséget. Ez a stratégia pillanatnyilag nincs jelen, egyszerűen nem létezik, de szükség van rá, mivel Önök mások, mint a többi ország az Unióban. Ez is az oktatáspolitika része.

A harmadik és egyben utolsó pillanatfelvétel a sokszínűségről szól. Nem arról van szó, hogy integrációt akarunk, pedig rendkívül szeretjük a sokszínűséget, hanem arról, hogy európai integrációt akarunk, éppen azért, mert sokfélék vagyunk. Hogyan függ össze a sokszínűség fogalma és az európai integráció jellege? A sokszínűség az európai integráció fő mozgatóerejévé válik. Ezt mindenki megemlíti a szónoklataiban, de arról senki nem beszél, vagy nagyon kevesen, hogy mit is értünk ez alatt.

Azt mondhatom, hogy a sokszínűség jellemzi azt, ahogyan a tudományt műveljük, ahogy cselekszünk: az ember megállapítja, hogy mi a probléma, és megoldásokat keres. A módszerek azonban nagyon eltérőek az Unióban. Országonként is különbözőek, régiók között is vannak különbségek, mint ahogy társadalmi rétegek között is. Sokféleséget, sokszínűséget tapasztalhatunk ezeken a területeken. Nincs róla pontos képem, de van egy árulkodó mutató, amit az Eurobarometer vizsgált. Az Eurobarometer a Bizottság szolgáltatása, amely rendszeresen készít felméréseket, közvélemény-kutatásokat az európai polgárok körében. Ezeknek az eredményei 20 évre visszamenőleg megvannak. Ha kutatással foglalkoznak, ez a rendelkezésre álló legjobb adatbázis a közvélemény-kutatás területén; a világon az egyik legjobb és mindenki számára elérhető, Luxemburgban található.

Az Eurobarometer vizsgálatában szerepelt egy kérdés, amelyet általában nem illik feltenni, de ők már 20 éve tesznek fel ilyen kérdéseket. Félévente megkérdezték az emberektől, hogy elégedettek-e a magánéletükkel. Ilyen kérdést azért nem lehet feltenni, mert nem tudjuk, hogy mire fognak válaszolni, hogyan értelmezik ezt a kérdést. A rendkívüli az benne, hogy a válaszok megvannak 20 évre visszamenőleg. Azt láthatjuk, hogy bármilyen rossz is ez a kérdés, úgy tűnik, hogy ugyanarra a dologra válaszolnak 20 éven át. Eléggé kiegyenlített: nagyon kevés hirtelen emelkedés van benne; ugyanakkor hihetetlenül változatos. Vegyük például az én hazámat, Dániát. Itt az emberek 60-70 százalékban elégedettek a magánéletükkel. Annak ellenére, hogy itt a legmagasabb a válás és az öngyilkosság aránya, ha megkérdezzük, az emberek nagyon is elégedettek az életükkel. Olaszországban vagy Görögországban például az emberek 6-10 százaléka nagyon elégedett a magánéletével. Ez nem jelent semmit az emberek magánéletéről ezekben az országokban, de elmond valamit arról, hogy az emberek hogyan szoktak válaszolni az ilyen kérdésekre - láthatjuk a hihetetlen változatosságot: ezek az országok külön világokat jelentenek. Az európai integráció ezeknek a típusoknak az integrációját jelenti; azokét, akik tökéletesen különböző dolgokról beszélnek, más a gondolkodásuk szerkezete, másképpen használják a fogalmakat, más a viszonyuk a társadalmi intézményekhez. Ezzel azt akarom mondani, hogy ez a sokszínűség, ez a változatosság meg fog maradni. Az integráció nem fogja ezt megváltoztatni: nem lesz közös európai család vagy a családon belül egységes közvélemény. Továbbra is megmarad ez a hihetetlen sokszínűség, és ez az Európai Unió ereje. Miért dolgoznánk együtt valakivel, aki a határ túloldalán él, ha ugyanolyan, mint mi. Éppen azért érdemes velük együtt dolgozni, mert mások.

Ezért van az, hogy a Socrates programnak és más együttműködési programoknak hatalmas az innovációs erejük. Az innováció valószínűleg úgy alakul ki, hogy különböző módszerek ütköznek egymással. Ez természetesen nem azonos az egyedüli legjobb módszer kiválasztásával, magától értetődik, hogy vannak jobb és rosszabb módszerek, de az Unión belül nem az egyedüli legjobb módszer keresése folyik, hanem a különböző módszerek ütköztetése. Ezáltal az ember megkérdőjelezi a saját addigi módszerét és kifejleszti a saját legjobb módszerét. Önök az Európai Unión belül is továbbra is magyarok maradnak, magyar módszerekkel.

- Kérdés a hallgatóság részéről: Szeretnék feltenni egy kérdést a jelenlévő EU-tisztségviselőknek. Szerintem az elmúlt években Önök már gyűjtöttek némi tapasztalatot az EU-programok kevéssé hatékony menedzselésével kapcsolatban. Van valami tervük vagy elképzelésük arra vonatkozóan, hogy ezeket a programokat megreformálják a jövőben? És amennyiben igen, jelenleg milyen reformokat terveznek?

- Helmuth van Berlo: Kétféleképpen szoktunk beszélni az EU-programok jövőjéről. Az egyik az, hogy levonjuk a következtetéseket abból, hogy - amint azt előadásomban említettem - a jelenlegi program alulfinanszírozott. Körülbelül háromszor-hatszor annyi programra lenne igény, mint amennyire pénzünk van. Talán azt is tudják többen Önök közül, hogy az általunk adott összegek kezdenek nagyon-nagyon alacsonyak lenni. Akkor érdemes Erasmus-támogatásért folyamodni, ha tudja a pályázó, hogy EU-diákként mire számíthat. Ezen a területen fontos kérdések merülnek fel, például az, hogy a pénzhiány miatt nem veszélyeztetjük-e vajon ezeknek a programoknak az arculatát vagy a működőképességét.

A Bizottság javaslatot terjesztett elő a finanszírozás növeléséről az utolsó két évre, 50 millió ECU értékben. Ezt a javaslatot éppen ezen a héten tárgyalja az Európai Parlament. A Gazdasági Bizottság szempontjait körülbelül novemberre kapjuk kézhez, előbb nem; ugyanez a helyzet a Régiók Bizottságával. Ez azt jelenti, hogy az év vége előtt semmi esetre sem kerül sor arra a döntéshozatalra, amely remélhetőleg több pénzt juttat nekünk a programokra.

A jövőbeni programokat illetően a vita már megkezdődött, a Bizottságon belül már meg is volt az első megbeszélés a tagállamok részvételével. Kikértük a Socrates-bizottság szempontjait a Socrates program jövőjére vonatkozóan. Amit a Bizottságban már megvitattunk, és ezt ne vegyék hivatalos bejelentésnek, az a három program, a Socrates, a Leonardo és az Erasmus egymáshoz való viszonya. Ezenkívül megvitattuk a lényeges szolgáltatásokat és az EU más politikai irányvonalának oktatási vonatkozásait, de nem csak mi, az a 22 ember, aki az oktatásért, a fiatalok képzéséért felelős, hanem az egész Bizottság. Például, ha a szerkezeti alapot nézzük, körülbelül egymilliárd ECU jut oktatási-képzési célra a szerkezeti finanszírozási alapból minden évben, ami alapvető jelentőségű az Unión belüli oktatási rendszer kiépítésében. A szerkezeti alap körül egyébként élénk vita folyik: az a kérdés, hogy a szerkezeti alapot kisebb régiókra, kevesebb célra, koncentráltabb célokra kellene-e összpontosítani. Más szóval a vita középpontjában nyilvánvalóan az emberi erőforrások és az oktatás-képzés áll majd.

A Socrates programban bejelentettük, hogy a szolgáltatásokról jelenleg folyó vitát 1997 októberében vagy novemberében közlemény kiadásával és az irányelvek megfogalmazásával zárjuk majd le. Akkor is így volt, amikor a Socrates elkezdődött. A Leonardo programban a Bizottság közleménye csak a fő irányokat adja meg, a vita alapjául szolgáló logikát és az elveket. Ezeket októberben-novemberben fogjuk benyújtani, a Bizottság pedig majd megvitatja és elfogadja, azután a tanács oktatási bizottsága is megtárgyalja.

Megkezdtük ezenkívül a Socrates program értékelését, épp most készülünk szerződést kötni egy külön szakértő testülettel. Ez az értékelés az év végére elkészül, akkor majd beterjeszthetjük a javaslatunkat egy új programról, ez lesz a Socrates-Leonardo program vagy Socrates-Leonardo ifjúsági program. Meglátjuk, mi lesz az új programból 1998 januárjában. Jelenleg itt tartunk. Ha azokra a politikai kérdésekre kíváncsi, amelyekről most tárgyalunk, ajánlom figyelmébe az említett Fehér Könyvet, találhatóak ezenkívül tények MME Gerson csoportjának visszajelző jelentéseiben is, amelyeket éppen néhány hete publikáltak. Mindezek a szolgáltatásokról jelenleg folyó vita alapanyagául szolgálnak.

Fordította és szerkesztette: Szemere Pál

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.