2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 július-augusztus

Nemzeti ünnepek az iskolában

2009. június 17.

A tanulmány röviden felvázolja, miként változott és hogyan rendeződött át az elmúlt másfél évtizedben a nemzeti ünnepek jelentéstartalma. A tanulmány második része egy ötödik osztályban végzett iskolaszociológiai vizsgálat eredményeit adja közre. Az elemzés bemutatja a gyerekek viszonyát az iskolai ünnepekhez, és hogy milyen tartalmat hordoznak számukra nemzeti ünnepeink. A szerző az ünnepekhez való viszony problémáinak orvoslásában fontos szerepet szán a történelemtanításnak és az iskolai ünnepek megszervezésében alkalmazandó új, a gyerekek sajátosságaihoz jobban alkalmazkodó dramaturgiai megoldásoknak.

Szabó Ildikó

Nemzeti ünnepek az iskolában

Bevezetés

A nemzeti ünnepeknek kettős arcuk van: egy múltat és egy jelent idéző.1 A múlthoz is, a jelenhez is fűznek. Az ünnepekhez való viszony elválaszthatatlan a megidézett eseményekhez, de az ünneplő jelenhez való viszonyunktól is. A megidézett történelmi eseményhez való személyes viszonyunk ismereteink, érzelmeink, értékrendünk, érdeklődésünk és érintettségünk függvényében alakul, és szerepet játszik abban, hogy mit jelent számunkra az ünnepi emlékezés.

Az iskolai ünnepek két szempontból is fontosak lehetnek a gyermekkori szocializációban.

(1) Hatással lehetnek a kollektív identitásokra. Az ünneplés révén a gyerekek az együvé tartozó (fizikailag vagy szimbolikusan jelen lévő) ünneplő közönség részévé válhatnak. Egyfajta beavatási szertartások ezek, a közösségbe való bevonódás alkalmai, amelyek sikerében vagy sikertelenségében a dramaturgiának, a verbális és vizuális üzeneteknek, a részvételnek, az esztétikai élménynek és nem utolsósorban az ünneplő közönségnek szánt (alá- vagy mellérendelő) szerepnek egyaránt jelentőségük van.2

(2) Hatással lehetnek a történelmi azonosságtudatra. Az iskolai nemzeti ünnepek a történelemoktatással együtt a történelmi emlékezet forrásai. Önazonosságunkban az emlékezet különböző formái (az önéletrajzi, a történelmi és a kollektív emlékezet) meghatározó szerepet játszanak. Az eredeti események megidézését és a jelenhez való kapcsolását a történelmi azonosságtudat egyik tényezőjének, a történelemhez vezető egyik útnak tekinthetjük. Az ünnepek a történelmi tudat konstrukciójának pillérei. Mivel az ünneplés egyúttal történelmi emlékezés is, rajta keresztül magához az eseményhez is kiépítjük személyes viszonyunkat.3

Ünneplésből ünnep

Legalább két feltétele van annak, hogy a megünneplés ünneppé is váljon: érvényesüljön szocializációs funkciója, valamint egyértelmű legyen az ünnep tartalma és az ünneplés társadalmi háttere.

(1) A múltidézés erősítse a kollektív identitást. A nemzeti ünnepek lehetőséget kínálnak a mindenkori nemzeti közösség kohéziójának erősítésére. Miközben a múltat idézzük, közösségi időélményünk gazdagodik. Az egykori eseményekre való emlékezés építheti a múltból a jelenbe vezető utat. Összekötjük a múltat a jelennel, és megpróbáljuk kiolvasni belőle a mának szóló „üzenetet”. A múltnak az ünneplő közösség által elvégzett „rekonstrukciójától” függ, hogy a jelen számára mennyire válik értelmezhetővé a napjainkig érő történelmi idő. Az ünneplések vállalható érzelmi töltése, a közös együttlét, a nemzeti szimbólumok intenzív jelenléte és közelsége hozzájárulhatnak ahhoz, hogy – újra és újra átélve a jelenhez vezető közös történelmi fordulókat – személyes és kollektív nemzeti identitásunkban megerősödjünk, és a közösségi szolidaritás élményében részesüljünk.

(2) Az ünnep értelmezésében legyen társadalmi konszenzus. Ahol a nemzeti ünnepekkel kapcsolatban társadalmi konszenzus van – például a nyugati világ országaiban –, az ünnep egyúttal a kollektív tudat rendszeres megerősítésének élménye is, mivel a szocializációban szerepet játszó tényezők – a család, az iskola, a média, a politikai pártok és szervezetek – az ünnep lényegében és jelentőségében egyetértenek: nem próbálják meg felülírni egymás hatásait, és nem közvetítenek ellentétes tartalmakat. Társadalmi konszenzus mellett az évről évre ismétlődő ünneplések szinte bevésik a felnövekvő nemzedékek tudatába a közös múlt értékeit, jelentőségét és az együvé tartozás szempontjából megfogalmazható tanulságait. Ha azonban ez a konszenzus hiányzik, az ünneplések éppen ellenkezőleg: a múltról beszélők hiteltelenségét és a jelen intézményei iránti gyanakvást erősítik.

Magyarországon az ünnepekkel kapcsolatos társadalmi konszenzus csak formálódóban van. Kialakulását nehezíti, hogy egyes ünnepek gyakran az aktuálpolitikai csatározások folytatásának alkalmaivá válnak.4 Az ünneplések tétje tehát nagy, hiszen – láttunk már ilyet – ki lehet őket vagy szimbólumaikat sajátítani, kétségbe vonva más politikai tényezők jogosultságát az ünnepek jelképezte értékekben való részesedésre.

Az iskolai ünneplések néhány sajátossága

A nemzeti ünnepek iskolai megünneplése az állampolgári kultúra fontos eleme minden országban. Erre a kultúrára Magyarországon rányomja bélyegét, hogy az ünnepek többségével kapcsolatban nem kristályosodhattak ki társadalmi tradíciók.5 Egyes ünnepek (például március 21-e, április 4-e és november 7-e) a rendszerváltással megszűntek. Más ünnepek (például augusztus 20.) átalakultak: jelentésrétegeik a politikai változások nyomán vagy kiestek, vagy módosultak. Arra is találunk példát, hogy valamely ünnep (például május 1.) hangsúlyai megváltoztak. Tudjuk azt is, hogy bizonyos nemzeti ünnepek (például október 23.) viszonylag új keletűek. Az olyan eseményekre pedig, amelyek hatalmi-politikai értékelésében a rendszerváltás gyökeres fordulatot hozott, és az értékelés „előjele” az ellenkezőjére változott (ráadásul még aktuálpolitikai csatározások is tépázzák az emlékét), a közgondolkozás végképp nem kap stabil fogódzkodókat az emlékezéshez. Az események értelmezésében bekövetkezett gyökeres fordulatok után általában el kell telnie valamennyi időnek ahhoz, hogy a társadalom különböző csoportjaiban kikristályosodjon a jelentőségük.

A társadalmi konszenzus kialakulásának az sem kedvez, hogy az elmúlt évtizedekben a hagyományosan megünnepelt és a kollektív identitásokban mélyen élő események (például március 15-e) értékelésében is sok változás volt.6 Az ünnepek jelentésének átírása mögött nem történettudományi okok húzódtak meg, hanem politikai törekvések.7 Az új politikai kurzusok rendszerint igyekeztek magukat visszamenőleg is legitimálni a múltban és a saját szerepükkel összekapcsolni a nemzeti ünnepekben megidézett eseményeket.

Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy vannak olyan nemzeti ünnepek, amelyek megítélésében nincsenek nagy különbségek (március 15. és október 6.). Az idő múlásával minden bizonnyal meg fog indulni az a kristályosodási folyamat is, amely a rövidebb múltra visszatekintő ünnepekkel való azonosuláshoz szükséges.

Az ünnepek kapcsán meg kell említenünk egy újabb problémát is. 2000 óta Magyarországon az iskolákban kötelező két emléknapot is tartani: a holokauszt-emléknapot és a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Az előbbi emléknappal a magyar közoktatás európai standardokhoz kíván igazodni, az utóbbihoz azonban végképp nincsenek minták. Köztudott az is, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapját a holokauszt-emléknap apropójából folytatott belpolitikai csatározások eredményeképpen fogadta el a magyar parlament.8 Az emléknapoknak Magyarországon nem voltak hagyományai. Azt, hogy pontosan mit is jelent az „emléknap”, sok iskolában csak most tanulják.

Az ünneplések recepciója – egy ötödik osztály példája

A következőkben nézzük meg egyetlen iskolai osztály példáján, hogyan zajlanak az ünnepek az iskolai gyakorlat szintjén! Mit jelentenek a gyerekek számára ezek az évről évre visszatérő alkalmak?

Az egyik kecskeméti általános iskola – a város egyik legjobb iskolája – ötödik osztályában 2002. novemberben néhány kérdést tettünk fel a nemzeti ünnepekről, amelyekre írásban válaszoltak a gyerekek. Bevezetésképpen elmondtuk, hogy nem dolgozatról van szó, hanem arról, hogy szeretnénk megismerni, mit gondolnak az ünnepekről.

Kérdések • Először a gyerekek ismereteire voltunk kíváncsiak. Azt kértük tőlük, hogy soroljanak fel legalább négy nemzeti ünnepet, és írják melléjük, hogy mit ünneplünk az adott napon. Ezután az ünnepekkel kapcsolatos véleményüket firtattuk. Arra kértük őket, hogy válasszák ki a legfontosabb ünnepet, és erről írjanak részletesen is. Írják meg, miért választották ezt az ünnepet, hol találkoznak vele, mit gondolnak róla, illetve a megünnepléséről. Írják meg, amit szeretnek benne, és azt is, amit nem. Végül arra is lehetőséget adtunk, hogy ha akarják, fejtsék ki, hogyan ünnepelnének felnőttkorukban. Kérdéseinket a táblára írtuk. Mind a 29 jelen lévő gyerek válaszolt a kérdésekre.

A módszer • Annak, hogy egyetlen osztály tanulóinak véleményét elemezzük, módszertani előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Az itt kapott eredmények nyilvánvalóan csak jelzésértékűek lehetnek más iskolák számára – de fontos jelzések. Ugyanakkor az, hogy szűk körben vizsgáljuk az ünnepekhez való viszonyt, kiváló lehetőséget is rejt magában arra, hogy az ünnepek gyermeki felfogásában mutatkozó sajátosságokat a maguk intenzitásában vizsgáljuk. Az is előny, hogy azonos korú, az együtt töltött évek alatt összeszokott gyerekekről van szó, akik ugyanazokról az ünnepélyekről szerezték benyomásaikat.

Ebben az életkorban a gyerekek világképe már elég tág ahhoz, hogy olyan témákról is véleményük legyen, mint amilyen az ünnep és az ünneplések témája. Az ötödik osztályosok már különösebb nehézségek nélkül fejezik ki magukat írásban. Ahogy majd látni fogjuk, szívesen, sokan nagyon árnyaltan fogalmaznak. Tetszett nekik, hogy véleményt formálhatnak valamiről, és örültek, hogy kíváncsiak a véleményükre.9

Nemzeti ünnepek – mik is azok?

Először nézzük meg, milyen ismereteik vannak az ötödik osztályosoknak: mit tartanak nemzeti ünnepeknek, és milyen események vagy alkalmak ünnepének tudják őket. Kérdésünk a következő volt: „Hány nemzeti ünnepet ismersz? Sorolj fel legalább négyet! Írd melléjük azt is, hogy mit ünnepelünk ezeken a napokon!”

A gyerekek átlagosan 2,9 ünnepet említettek, így összesen 92 válasz áll rendelkezésünkre. Ezeknek azonban csak alig valamivel több mint a fele (52,1%-a) volt jó válasz. Az említések 9,8%-át pontatlan válaszok alkották, további 38%-ukat pedig egyéb (társadalmi, vallási, családi) ünnepek.

1. táblázat • Nemzeti ünnepek említése
Ünnepnap Említések száma Minek az ünnepe? Válaszmotívumok
Március 15. 23 Nemzeti ünnep 6
    Szabadságharc 13
    A szabadság kikiáltása 1
    A szabadság ünnepe 2
    Forradalom 4
    Aradi vértanúk 1
Október 6. 14 Aradi vértanúk 11
    Széchenyi 1
Október 23. 5 Forradalom 1
    Köztársaság 1
    A köztársaság kikiáltása 3
Augusztus 20. 6 A kenyér napja 1
    Szent István király 3
Összesen 48    

Érdemes megnéznünk azokat a válaszokat is, amelyek pontatlanok voltak, de utaltak valamilyen ünnepre vagy történelmi eseményre. Minden tizedik említés (összesen kilenc) ilyen volt. Rendszerint a dátumot tévesztették el a gyerekek. Ketten azt nem tudták pontosan, hogy az aradi vértanúkra október melyik napján emlékezünk, a többiek pedig dátum nélküli válaszokat adtak. Ketten csak annyit írtak a kérdésre, hogy „nemzeti ünnep”, és olyanok is voltak, akik csak valamilyen eseményre utaltak: „a köztársaság kikiáltása”, „szabadságharc”, „forradalom 1948 (!)” vagy éppen „Millennium”.

Az említések majdnem kétötödének (35 említés) semmi kapcsolata nem volt a nemzeti ünnepekkel. Ezeket társadalmi, vallási, családi ünnepek alkották. A leggyakrabban a karácsony (11 említés), a húsvét és a Mikulás (6-6 említés), valamint a szilveszter (4 említés) jutott a gyerekek eszébe nemzeti ünnepként, de előfordult a válaszok között a halottak napja, május 1., a gyermeknap, a névnap, az anyák napja és a születésnap is.

A válaszokból levonhatunk néhány következtetést.

(1) Ebben az életkorban láthatóan még nem egyértelmű a „nemzeti ünnep” fogalma, és az sem, hogy egy ünnep miért „nemzeti”. Az, hogy négy említési lehetőséget kínáltunk fel, kedvezett annak, hogy a nemzeti ünnepeknél szélesebb körre, általában az ünnepekre gondoljanak. Senki nem tudott négy nemzeti ünnepet említeni, és hármat is mindössze öten tudtak. 14 gyerek (48%) válaszai tartalmaztak csak nemzeti ünnepeket. 13 tanuló (44,7%) válaszaiban keveredtek a nemzeti ünnepek egyéb ünnepekkel, ketten pedig csak egyéb ünnepeket említettek. A gyerekek fele nem tesz különbséget a nemzeti és az egyéb ünnepek között, azaz nincs tisztában azzal, hogy a nemzeti ünnep sajátossága az, hogy ilyenkor a nemzet történelmében legjelentősebb eseményekre, fordulatokra emlékezünk – olyanokra, amelyek együvé tartozásunk szempontjából most is fontosak.

(2) Megállapíthatjuk azt is, hogy az ötödik osztályosok nem ismerik eléggé az összes nemzeti ünnepet. Arra a kérdésre nehéz válaszolni, hogy mennyire „kell” ismerniük a nemzeti ünnepeket. Az azonban biztos, hogy azokat, amelyek a tanév időtartamára esnek, minden évben megünnepelték az iskolában – tehát legalább ilyen alkalmakkor hallottak róluk.

Az ünnepek hierarchiája

Egy-egy ünnep fontosságát jól érzékelteti, hogy (az első, második, harmadik vagy negyedik helyen) összesen hányan említették. A táblázatból kiderül, hogy a legtöbben (23-an) március 15-ét említették. Négyen ugyan nem írták oda, hogy ez minek az ünnepe, egy gyerek pedig az aradi vértanúk ünnepének gondolta, de a többi válaszból látjuk, hogy számukra ez a szabadságharc ünnepe. 16 említéssel a legfontosabb kulcsszó a szabadságharc, illetve a szabadság (időnként: „szabatság”). Elgondolkoztató, hogy a forradalom kevésbé asszociálódik március 15-éhez, mint a szabadságharc. Második helyen hat említéssel a „nemzeti ünnep” áll. Eszerint március 15-e nem valaminek a nemzeti ünnepe, hanem maga a megtestesült nemzeti ünnep.

A második leggyakrabban említett ünnep 14 említéssel október 6-a volt. Bár erről sem írták meg ketten, hogy minek az ünnepe, egyvalaki pedig Széchenyi nevével kapcsolta össze, 11 gyerek egyértelműen az aradi vértanúk ünnepeként határozta meg. Ezután augusztus 20-a következett hat említéssel. Két esetben erről sem tudtuk meg, hogy minek az ünnepe, de a táblázatból úgy tűnik, többen gondolnak róla Szent Istvánra, mint az új kenyérre. Október 23-át csak öten említették, és alapvetően a köztársasághoz, a köztársaság kikiáltásához kapcsolták.

A gyerekeknek tehát elsősorban március 15-e, majd október 6-a jut az eszükbe, ha a „nemzeti ünnepek” fogalmát hallják – az előbbi sokuk számára egyenesen azonos is ezzel a fogalommal. A két másik ünnepet (október 23-át és augusztus 20-át) együttesen sem említették annyian, mint október 6-át. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy ezekről nem is tudnak, de azt mindenképpen, hogy a rájuk vonatkozó tudásuk jóval passzívabb.

Az említésekben tapasztalható különbségeket kézenfekvő lenne azzal magyarázni, hogy az iskola nem játszik egyforma szerepet megünneplésükben. Augusztus 20-át valóban nem ünneplik az iskolában, mivel az a nyári szünetre esik, október 23-át azonban már igen. Ráadásul kérdéseinket éppen pár héttel az október 23-ai ünnepség után tettük fel. Mégis azt láttuk, hogy ez utóbbit említették a legritkábban, míg a másik őszi ünnepre, október 6-ra viszonylag sokan utaltak.

Az ünnepek fontosságának másik mutatója az, hogy a válaszokban a lehetséges négy említésből hányadik helyen szerepelnek. Ebből a szempontból is március 15. áll az első helyen: az ezt az ünnepet említő 23 diák 17 esetben az első helyen említette (kettőben a második, háromban a harmadik, egy esetben a negyedik helyen). Október 6-át viszont a 14 említésből csak két esetben találjuk az első helyen (viszont hat esetben a másodikon, három-három esetben a harmadik, illetve a negyedik helyen). Megállapíthatjuk tehát, hogy mind az említések gyakoriságát, mind a rangsorban elfoglalt helyet tekintve március 15-e a legfontosabb ünnep a vizsgált ötödik osztályban.

A legfontosabb nemzeti ünnep

Nézzük meg a kiválasztott ünnepekről írott fogalmazásokat! Miért emelték ki a gyerekek az egyik vagy a másik ünnepet, mi a véleményük róla, és miért szeretik vagy nem szeretik? A legtöbb fogalmazás – összhangban a nemzeti ünnepek említésének gyakoriságával – március 15-éről és október 6-áról szólt. Az előbbiről 17, az utóbbiról 15 gyerek írt.10 Október 23-áról11 és augusztus 20-áról12 mindössze egy-egy gyerek írt, azonban ők sem említették ezeket az ünnepeket az első helyen.

A továbbiakban először azt nézzük meg, hogy a gyerekek szerint mit ünnepelünk március 15-én és október 6-án, majd azt, hogyan ünnepelünk, és hogyan kellene ünnepelnünk. Végül az ünnepekhez fűződő személyes viszonyukat vesszük közelebbről is szemügyre, függetlenül attól, hogy melyik ünnepet tartották a legfontosabbnak.

Mit ünnepelünk március 15-én?

A fogalmazások ismerettartalma viszonylag szegényes, ugyanakkor bővelkednek érzelmi momentumokban. A tartalmi elemek két részre oszthatók: a történelmi esemény fogalmi kategorizálására és konkrét mozzanataira. A kulcsfogalmak a szabadságharc13 és (ritkábban) a forradalom; harc és szabadság; a konkrét mozzanatok pedig alapvetően Petőfi Sándor személyével kapcsolatosak.

Forradalom és szabadságharc

„Régen, 1848-ban kitört a forradalom.” (lány)
„A forradalom egy magyar nemzeti ünnep. Arra emlékeznek az emberek, hogy milyen erősek voltak. És ügyesek, okosak, bátrak.” (lány)
„1848. szabadságharcot március 25-én (!) csinálták.” (fiú)
„A szabadságharc március 15-én kezdődött 1848-ban. A forradalomban egyik költőnk is harcolt, Petőfi Sándor. A magyarok a saját szabadságukért harcoltak.” (lány)
„Azért nevezték szabadságharcnak, mert a magyarok megszabadultak a rabságtól. Ezért köszönhetjük nekik az életünket.” (fiú)
„A Pilvax kávéházban felkeltek az ott lévők. Így kelt fel a Szabadságharc.” (lány)

Az ötödikeseknek érzékelhetően nehézséget jelent a forradalom és a szabadságharc megkülönböztetése. A két fogalmat egymás szinonimáiként használják, jelentésüket egymásba mossák. Számukra mindkettőnek önértéke van, de a szabadságharc fogalmának elemeit („szabadság” és „harc”) etimológiailag informatívabbnak érzik. Az, hogy a Pilvax kávéházban „felkeltek” az ott lévők, szintén etimológiai magyarázatnak („felkelés”) tűnik.

Azt nem tudják, hogy mitől forradalom a forradalom és mitől szabadságharc a szabadságharc, de – ahogy a következő részletek is mutatják – március 15. leginkább a „jó, igazságos háború” képét idézi fel bennük.

Harc és szabadság

„Ez egy nagy harc volt. Fontos Magyarországnak a szabadság, és ezért kitört a háború, mert a magyarok nem voltak szabadok. Nagy háború volt ez 1848-ban. Sok áldozattal járt a szabadság. (…) Magyarországnak a harc után el tudott kezdeni fejlődni a gazdasága, az embereknek megbízhatóságot (!) adni, de amikor rabok voltunk, ők mondták meg, hogy mit csináljunk. A harcból sok mindent elértek az emberek. Fontos volt a nép számára a szabadság a fejlődés szempontjából.” (fiú)
„Szerintem azt jelenti a Nemzeti ünnep, hogy a Magyar Nemzetért harcoltak, és ezt ünnepeljük olyankor az ünnepeken.” (lány)
„Azok az emberek, akik tudtak harcolni, és feláldozták magukat a hazájukért. Verekedtek és harcoltak, és büszkén kiálltak a csatatérre. Nem féltek a haláltól. Lovakkal mentek a háborúba. Fegyvereik lándzsa, nyíl, védőpáncél és egy pár felnőttnél vagy huszárnál volt vadászpuska vagy pedig csak sima fegyverek. Legtöbben gyalog álltak ki a csatamezőre. Az ellenség is ugyanúgy, volt náluk fegyver, de náluk 50%-kal több volt a fegyver, mint a magyaroknál. Nekik több lovaik voltak, kevesebben mentek gyalog. A fegyverük is több volt. Rengeteg vadászpuskájuk volt. Nyilaik is több volt, meg a védőpáncéljuk is. Ágyúk is voltak, ezzel robbantották ki a magyarokat. Viszont nekünk nagyobb volt az erőnk, hiába, hogy nem volt sok fegyverünk. Mert nekünk nem voltak fegyvereink. Leginkább nem a fegyverrel foglalkoztunk. Hanem, hogy szabadok legyünk. Mert nem akartunk örök életre rabok vagy rabszolgák lenni. Mert mi is a saját életünket akartuk élni, mint a többiek. Mi is dolgozni akartunk. Megérezni akartuk, hogy milyen is szabadnak lenni.” (lány)
„Ebben a harcban nagyon sok magyar katona halt meg és mind a haza védelmében. 1848-ban robbant ki a szabadságharc, 1849-ben pedig befejeződött. Ezt a háborút nagyon megsínylette az ország. Mikor a háború a vége felé járt, a katonák száma is. A nagy csatát végül is úgy, ahogy, de megnyertük, de a magyar nép nem teljesen lett szabad. Szerintem ez volt a legnagyobb háború itt, Magyarországon a két világháború óta. Mikor vége lett a harcnak, emlékek készültek az emlékükre. Azóta minden évben megemlékezünk róluk ünnepélyekkel.” (lány)
„A szabadságharcnak 1849-ben vége lett, és szabadságunk lett. (…) A háborúk közti szünet a fegyverszünet. Ez alatt azt értem, ha véget ér egy háború, nemsokára kezdődik a másik.” (fiú)

A szabadságharc értelmezésében a szabadság hiányával és a rabságtól való megszabadulás gondolatával egyaránt találkozunk. A szabadságharc olyan háború, amelynek eredménye a szabadság. Mi a szabadság? A fejlődés és az „emberek megbízhatóságának” feltétele. De a szabadság egyfajta szünet is (fegyverszünet) két háború között. Talán etimológiai fejtegetés ez is, hiszen a felnőttek szabadsága is valaminek a szüneteltetése.

Az, hogy amire március 15-én emlékezünk, valaminek a kezdete, több fogalmazásban is felbukkant. Az azonban, hogy ez október 6-ával végződött, csak egy fogalmazásban fordul elő: „Amikor kimondják, hogy március 15, akkor én az aradi vértanúkra gondolok. De amikor az aradi vértanúkat mondják ki, akkor én március 15-re gondolok.” (fiú)

Petőfi Sándor

Az 1848–49-es események legfontosabb alakja az ötödikesek szemében Petőfi Sándor. Ezt nemcsak azzal magyarázhatjuk, hogy még nem tanultak összefüggően az ünnepekben felidézett történelmi eseményekről, hanem azzal is, hogy ebben az életkorban az elvont fogalmak helyett a konkrét személyek alkalmasabbak egy korszak felidézésére. Petőfi verseivel már találkoztak, és életéről is hallottak.

„Ekkor Petőfi Sándor költött egy szép verset, aminek a címe: Nemzeti dal.” (lány)
„Petőfi Sándor írta meg a 12 pontot.” (lány)
„Ilyenkor mindig megemlékezünk Petőfi Sándorról, Kossuth Lajosról és sok másról.” (lány)
„Petőfi Sándor írt egy verset a szabadságharcról. Ők hazánkért harcoltak. Azért nevezték szabadságharcnak, mert a magyarok megszabadultak a rabságtól. Ezért köszönhetjük nekik az életünket.” (fiú)
„A forradalomban egyik költőnk is harcolt, Petőfi Sándor.” (lány)
„Ebben a csatában Petőfi is részt vett. Ennek emlékére írta a Nemzeti dal című költeményét.” (lány)

Petőfi Sándor tehát megszemélyesíti március 15-ét: harcolt a forradalomban, verset írt, megírta a 12 pontot, és másokkal együtt harcolt a hazáért. A személyével kapcsolatos képek rögzülésében nyilvánvalóan az iskolai ünnepek a legfontosabb források.

Március 15-e megünneplése

Az ünneppel való találkozás elsődleges helyszíne az iskola. Többen is írták, hogy csak az iskolai ünnepélyeket ismerik, és hogy az iskolában találkoztak először március 15-e megünneplésével. Ahogy az egyik fiú fogalmazott: „Első osztályban ismerkedtem meg vele március 15-én.”

Az ünneplés – úgy tűnik – a személyes jelenlét műfaja. A televízió nem játszik szerepet benne. Mindössze egy fiú említette a tévét: „A tévében az ilyenekről szólókat mindig megnézem, mert érdekelnek.” A városi rendezvények sem érik el az ötödikeseket. Csak egy fogalmazásban bukkant fel a művelődési ház: „Meg akkor mindig elmegyünk a művelődési házba” – írta egy másik fiú. A többes szám itt talán a családot jelenti. A család még egy fiú fogalmazásában előkerült. Ő általában emlegette a városi rendezvényeket: „A városban ilyenkor rendezvények szoktak lenni. Ilyenkor megemlékeznek szomorúan. Otthon anyukám nem szokott kiöltözni, de ő is a szíve mélyén megemlékezik.”

Az ünnep formai elemei

„Ezen a napon fehér ingbe és fekete alsóba, piros-fehér-zöld kokárdával kell jönni az iskolába. Nyolc óra felé kezdődik az ünnepség.” (lány)
„Minimum kétszer hallottam a Himnuszt. Nagyon megfájdult a lábam az állástól.” (fiú)
„Csak fehér blúzban és fekete nadrágban jöttem, és a cipőm is fekete.” (lány)
„Olyankor kokárdákat kell tűzni a fehér ingekre vagy blúzokra. Tehát fölül fehérnek kell lennie, alul pedig egy fekete alsó és egy fehér vagy fekete ünneplőcipő.” (lány)
„Ezeken az ünnepeken az illik, hogy ünneplőruhát veszünk fel. Mert ez így illik. És aki nem vesz fel ünneplőt, az akkor szégyellje magát.” (lány)
„Erre az ünnepre mindig ünneplőben jövök, mert le kell róni a tiszteletünket. Akik nem ünneplőben vannak, azok nem tisztelik az ősöket. A nemzeti ünnepeken a nemzeti zászlót szokták kitenni.” (fiú)
„Ezen a napon ünneplőben kell jönni az iskolába. A tanárok is ünneplőben jönnek. Az iskolát kidíszítik, legjobban az emeletet, mert ott tartják az ünnepségeket.” (fiú)
„Ilyenkor mindig föl szoktuk készíteni az iskolát.” (lány)
„Reggel ünneplőbe kell menni. Nyolc órakor szokott kezdődni. Mindenki sorakozik. Egy kis műsort adnak elő a nagyobbak. A Himnuszt is elmondják állva. Aztán vége az ünnepségnek. Kokárdát is kell tűzni. Néha koszorúkat is szoktunk venni.” (lány)
„Álltunk. A Himnuszt játszották. A többiek nem olyan jól viselkedtek. A Márk az ünnepségen meg akarta hódítani a Diát.” (fiú)

Fehér-fekete ünneplőruha, kokárda, nemzeti zászló, feldíszített iskola, sorakozó: nyolc órakor kezdődik az ünnepi műsor. A formai elemek ebben az életkorban még elsősorban a külvilág szabályaiként jelennek meg. A hozzájuk való viszonyt azok a tartalmak alakítják – esetünkben az ünneplés módja, megformálása, gondolati és érzelmi értékei –, amelyeknek kereteket adnak. Leginkább az ünnep és az ünneplőruha közötti kapcsolatot fogadják el a gyerekek, az ünneplőruhát az illem és a tisztelet fogalmaihoz kötik.

„Nem szeretem egyiket sem, mert sokat kell állni az ünnepeken, meg unalmasak. Nem érdekesek, nincs bennük semmi fantázia. Nem annyira jók, és hülyeség is, semmi értelme nincs.” (fiú)
„Én ezt a napot nem szeretem, mert akkor ünneplőruhába öltözünk.” (fiú)

Az ünnepi formák elutasítása

„Azt nem értem, hogy miért kell fehér blúzban jönni, amikor a gyász színe a fekete, és a fehér pedig másé. És a szabadságharcban pedig sokan meghaltak. Még azt sem értem, hogy miért van a Himnusz, és hogy miért kell énekelni az ünnepségek elején.” (lány)
„Én szeretem is ezt az ünnepet meg nem is. Azért nem szeretem, mert ünneplőbe kell jönni az iskolába, és azért nem, mert egyszer elfelejtettem elhozni, és vissza kellett mennem érte. Szaladtam, aztán estem egy jó nagyot, ami nagyon fájt. Aznap nem is tornáztam. (…) Azért szeretem, mert akkor tavasz van. És én pedig szeretem a tavaszt. Azért szeretem a tavaszt, mert akkor majdnem olyan meleg van, mint nyáron. Azért is szeretem, mert amikor ünnepeljük, legalább az első óra elmarad.” (lány)

Vannak, akiket éppen a formális szabályok idegenítenek el az ünnepektől. Ha a formális elemekhez nem kapcsolódnak a gyerekeket megérintő tartalmak, és nem járnak együtt a részvétel élményével, nyűggé válnak. A formák puszta megkövetelése ellenérzéseket vált ki, és az ünnepben csak az lesz a jó, hogy az első óra elmarad.

Az ünnepek tartalma

„Az iskolában szoktak lenni olyanok, akik verset szavalnak az 1848. március 15-e kedvéért. A tanítók szokták mondani, hogy lehet verset szavalni, és ezért osztályfőnöki dicséretet szoktak kapni.” (fiú)
„A falon képek vannak, és ki van téve egy asztal, ahol gyertyák vannak. A földön vázák. Az osztályokból egy vagy kettő ember jön ki, és virágot tesz a vázákba.” (lány)
„A műsoron az énekkar és azok, akik az említett eseményt elmondják, lépnek fel. Amíg a műsor tart, a nézőknek csöndben kell maradni. Ahogy elkezdik mondani a verseket, szinte átérezzük a forradalmat. Minél többet beszélnek az eseményről, annál jobban érdekel mindenkit. Mesélnek Petőfi Sándorról és a többi hősről. Elmondják a költő versét, a Nemzeti dalt. Ilyenkor eszembe jut a szövege a versnek, és mondom magamban én is. Elképzelem magamban, hogy is történt mindez.” (lány)
„Tavaly, amikor ünnepeltük az iskolában a szabadságharcot, pár gyerek eljátszott pár jelenetet. Nekem legjobban az tetszett, amikor a Petőfit játszó gyerek olyan szépen elszavalta a Nemzeti dalt. Ilyenkor bennem valami megfog. Ez olyan érzés, hogy nekik köszönhetünk mindent.” (lány)

A felidézett momentumok műfaji és formai szempontból egyaránt változatosak, és a megfogalmazásokból az is kitűnik, hogy hatottak íróikra. Ugyanakkor senki sem írt arról, hogy valamikor közreműködött volna az ünnepi műsorban, miközben többen is utaltak arra, hogy a nagyobbak szerepeltek benne.

Ünneplés – túl az iskolán

„Hogyha én miniszter leszek, minden ünnepre három nap szünetet adnék. A felnőttek az ünnepekre nem mennek el, nem mindegyik. A felnőttek fele nem tiszteli az ünnepeket.” (fiú)
„Az én anyukám nem valamennyire kedveli, de régen ő is kedvelhette.” (fiú)
„Ha nekem kéne egyedül megünnepelnem, akkor is megünnepelném. Szerintem jó, hogy meg van tartva az iskolákban ez az ünnep. Remélem, hogy felnőttkoromban nem leszek ilyen naiv.” (lány)
„Hogyha az iskolában nem ünnepelnénk meg, akkor otthon, a családommal ünnepelném meg. Ez az én véleményem a március 15-i ünnepről. Ha nagy leszek, akkor is ugyanez lesz a helyzet.” (lány)
„Ha az iskolában nem ünnepelnénk meg, én otthon is megünnepelném.” (fiú)
„Én azt gondolom, hogy ez az egész fontos!!! Én a családommal gyászosan és boldogan ünnepelnénk!!!” (lány)
„Nem tudom, hogy a jövőben a modern korban megemlékeznek, de remélem, hogy megemlékeznek akkor is. Én most már tényleg csak ennyit tudok írni.” (fiú)
„Hogyha nagy leszek, akkor én minden évben elmegyek Budapestre a megemlékezésre. És elmondom a gyerekeimnek, hogy milyen nagy ez az ünnep.” (fiú)
„Ha nagy leszek, a gyerekeimnek azt mondom, hogy tiszteljék, mert szabadságot nyertek.” (fiú)

Az ünneplések értékeléséből is az derül ki, hogy a gyerekek számára fontosak, annak ellenére, hogy ezeknek sokkal inkább „tárgyai”, mint „alanyai”, és hogy formai elemeiket sokszor öncélúaknak érzik. Az ünnep otthoni felidézéséről senki nem írt. Az iskolai ünnepek mintegy kiváltják az otthoni megemlékezéseket. De arról ketten is írnak, hogy gyermekeiknek beszélni fognak az általuk kiemelt ünnep fontosságáról.

Az eseményekhez fűződő személyes viszony

A fogalmazások leggazdagabb, legszebb részei azok, amelyekben az ötödikesek azt írják le, hogy nekik mit jelent március 15-e, és hogy milyen kapcsolatot látnak az akkori események és a jelen között. Ahogy láttuk, ehhez a naphoz elsősorban a szabadságharcot kapcsolják: harcokat és halált. A történések lényege, hogy a hősök, akiket tisztelnünk kell, akikre emlékezünk, meghaltak. A halállal, a háborúval, a harcokban való részvétellel felnőttként sem könnyű szembesülni, nemhogy gyermekként. Kérdés, hogyan dolgozzák fel, hogy a legkiválóbbak meghaltak.

A kulcsfogalmak ezekben a fogalmazásrészletekben is a szabadságharc, a hős, a halál, a szabadság – és a mi életünk. A személyes viszonyulások három típusa rajzolódik ki előttünk. Az elsőben a közösség nézőpontjából elvégzett értékelésekkel találkozunk, a másodikban a múlt eseményeinek, jeleneteinek és szereplőinek elképzelésével és átélésével, a harmadikban pedig az „én mit tennék a hősök helyében” dilemmájával. A leggyakoribb kulcsfogalom a büszkeség, majd a hősiesség és az önfeláldozás. Ezeket követi a hűség a hazához, a tisztelet, a hála és a bátorság.

Tisztelet a hősöknek, akik életüket áldozták

Azok, akik az események jelentőségét a magyar nép szempontjából értékelték, egyfajta összegzésre törekedtek. Ennek megfelelően nem írtak részletekről: gondolataik középpontjában különböző értékkategóriák állnak. Hangsúlyozzák a harcok és a hősiesen harcolók fontosságát, kiemelik a hősök nagyságát, és kifejezik a közösség nevében érzett büszkeséget, tiszteletet, köszönetet.

„Ez a harc nagyon fontos volt a magyar nép életében. Azok a katonák, akik itt meghaltak, mind hűségesek voltak a hazájukhoz.” (lány)
„Nekem azért fontos, mert akkor már nem élnének magyarok. Az a sok ember feláldozta az életét a magyaroknak. Nagyon nagy hősök voltak. Rengeteget harcoltak. Büszkének kell lennünk rájuk. Ezért szoktuk eztet ünnepelni, és visszaemlékezünk a múltra.” (fiú)
„Szerintem jó, hogy harcoltak a magyarok a szabadságukért, a jövőért, a jelenért és az utódok szabadságáért. Ők voltak a legnagyobb emberek. A leghősiesebbek.” (lány)
„Szerintem a magyar nép büszke lehet a magyar harcosokra, bátran harcoltak a népért. Énnekem ez az ünnep jelent a legtöbbet, mert sok jó harcos szerepelt benne.” (lány)
„Az én kedvenc ünnepem március 15. Azért, mert akkor ért véget a szabadságharc.14 (fiú)
„Azért ez a kedvenc ünnepem, mert úgy érzem, hogy abban az emberek áldozták fel magukat, hogy mi ne haljunk meg.” (lány)
„Én azért is szeretem, mert nagyon szeretem a költeményeit Petőfinek, Kossuthnak. De sajnos, meghalt nagyon fiatalon Petőfi Sándor. Volt neki egy felesége is. Kossuth költeményei közül az Esső (!) esik karikára tetszik. Az iskolában nem csak én kedvelem a szabadságharcot.” (fiú)
„A szabadságharc tagjai mentettek meg minket. Őket tisztelem. Ők építették az iskolákat, múzeumokat és segítették Magyarország előrébbhaladását. Nekik köszönhetjük életünket, szabadságunkat. Ők írták irodalmi műveinket. Szerintem ők nagy hősök voltak.” (fiú)

Többen közvetlen kapcsolatot teremtettek a szabadságharcban meghaltak és a mai élet között: megmentettek minket; azért haltak meg, hogy mi ne haljunk meg; nekik köszönhetjük életünket.

Elmélyedünk a múltban

A múltat felidéző fogalmazásrészletek olyan személyes viszonyulásról tanúskodnak, amelynek középpontjában a hős mint ember áll. A múltra való emlékezés sajátos időutazás: a gyerekek elképzelik azokat az eseményeket, amelyeket az ünnep felidéz, érzékenyek a részletek iránt, és megpróbálják átélni, mit érezhettek az események szereplői.

„Legjobban az a véleményem, hogy mindenkinek hálásnak kell lenni. Petőfi adott mindenkinek hitet, hogy harcoljunk a szabadságért. Ilyenkor gondolom azt, hogy milyen rossz lehet annak, aki ott volt akkor, és átélt mindent. Petőfinek nem sok ellensége volt, aki ellene fordult volna a szabadságharc idején. Ha valakit nem érdekel ez az ünnep, akkor az gondoljon bele, milyen annak, aki ott volt, és ő is harcolt azért, hogy a mai embereknek legyen szabadságuk.” (lány)
„Én ezt a nemzeti ünnepet szeretem, mert az iskolai műsor is nagyon tetszett. Meg a versek is tetszenek róla. Meg nagyon sok híres ember élt akkor. Én ilyenkor vidám vagyok, de azért sajnálom azokat, akik meghaltak. Meg szeretem azt is benne, hogy milyen szépen égnek a gyertyák. Örömmel emlékszem vissza arra a harcra. Sajnálom, hogy elvesztettük a csatát. És nem akarom azt, hogy ez megtörténjen.” (fiú)
„Elképzelem magamban, hogy is történt mindez. Szerintem a magyar nép büszke lehet a magyar harcosokra, akik bátran harcoltak a népért. Énnekem ez az ünnep jelent a legtöbbet, mert sok jó harcos szerepelt benne.” (lány)
„Csak én kedvelem a szabadságharcot. Az én anyukám nem valamennyire kedveli, de régen ő is kedvelhette. Arany János Családi kör című művében benne van egy lány, elveszítette a férjét a szabadságharcban, de csak a költő ezt képzelte művében. (…) Szerintem Petőfi és Kossuth hősi vérrel küzdöttek, mert ők mentették meg a hazát. Én csak ennyit tudok leírni.” (fiú)
„A halottakat megbecsülöm, mert Magyarország szabadságáért feláldozták magukat. Amikor ez az ünnep van, elmélyedek a múltban.” (fiú)

A múltat idéző fogalmazásrészletek az emlékezés plasztikus példái. Ezekben is összekapcsolódnak az események a jelennel, de ez kiegészül a korszak hősei iránti emberi érdeklődéssel. Az emberek, sorsok, családok, érzések, drámák megjelenítésében láthatóan nagy szerepük van az iskolai ünnepélyeknek, illetve az irodalmi műveknek.

Szerencsére ma már nem kell hősnek lenni

A személyes viszonyok harmadik típusának középpontjában is a szabadságharcban részt vevő személyek állnak. Ezekben az esetekben is összekapcsolják a gyerekek a jelent a múlttal, kiemelve a forradalom és a szabadságharc jelentőségét a mai élet szempontjából. Az itt következő megfogalmazások etikai érdekessége azonban mindenekelőtt az, hogy tovább is mennek: szembesítik magukat azzal a kérdéssel, hogy ők mit csinálnának hasonló helyzetben.

„Én nem annyira szeretem ezt az ünnepet, mert nem jó nézni meg hallgatni, hogy mi történt azokkal az emberekkel, akik ott harcoltak. A jó pedig az benne, hogy nekik köszönhetően ilyen az ország, amilyen most van.” (lány)
„Szerintem a forradalom nagyon fontos volt, mert akkor, ha nem lett volna, nem ilyen lenne az élet, mint most. Szerencsére mostanában nincsenek szabadságharcok. Régen nagyobb volt az országunk, csak sajnos, az a baj, hogy a harcban elvesztettünk egy kis részt. A háborúk közti szünet fegyverszünet volt. (…) Szerencsére nem voltam ott a szabadságharcban.” (lány)
„Én szeretem a háborút és szeretnék benne részt venni. (…) A felnőttek is szokták tisztelni (a szabadságharcot), de ők általában nem szeretnének a háborúban részt venni.” (fiú)
„Én ezt az ünnepet szeretem a legjobban. Én ilyenkor szomorú vagyok, mert sajnálom azokat, akik meghaltak. Örömmel emlékszem vissza az ünnepre. Sajnos, elvesztettük a csatát. Én még ekkor nem éltem, de nem is sajnálom. Nekem ezek a gondolataim.” (lány)
„Szerencsére nem voltam ott a szabadságharcban.” (lány)
„Én ilyenkor arra gondolok, hogy én soha nem akarom átélni, ami ott történt.” (lány)

Sajátos morális dilemmák tükröződnek ezekben a gondolatokban. Sajnálják azokat, akik meghaltak a szabadságharcban, úgy érzik, sokat köszönhet nekik az ország, ugyanakkor örülnek, hogy ők nem akkor éltek, és nem kellett részt venniük a harcokban. Mindössze egy fiú írt arról, hogy – ellentétben a felnőttekkel – ő szívesen harcolna.15

Mit ünneplünk október 6-án?

Az ötödikesek nem értik igazán, hogy mi is történt 1849. október 6-án, és nem tudják, hogy pontosan kik is voltak azok, akiket ezen a napon kivégeztek. Ezúttal is felbukkannak olyan értékelő motívumok, amelyekkel már a március 15-éről szóló fogalmazásokban is találkoztunk (szabadságharc, harc a szabadságért, hősök). Ismerős számunkra az október 6-i események jelennel való közvetlen összekapcsolása is (feláldozták magukat értünk, nekik köszönhetjük a békét). Elgondolkoztató azonban, hogy az ünnepek kapcsán előkerülő, súlyos szavak: halál, kivégzés, vér elsősorban önmaguk szörnyű üzenetei, amelyeket nem rendeznek el a gyerekek számára konkrét történelmi események. Figyelemre méltó, hogy akár általában beszélnek az október 6-i eseményekről, akár konkrétan, a vértanúk megnevezésére vagy a „hősök”, vagy a „vértanúk” szavakat használják. Nem említik, hogy milyen szerepük volt a szabadságharcban.

Feláldozták magukat értünk

A legáltalánosabb megfogalmazások a hősök önfeláldozásáról szólnak.

„Azért ezt a nemzeti ünnepet választottam, mert ők harcoltak a mi jövőnkért. Ők adták vérüket, hogy mi most szabadon lehetünk. Ők harcoltak a szabadságharc élén, őket végezték ki, mert őket tartották a fő bűnösnek.” (fiú)
„Azon a napon 13 hős halt meg.” (fiú)
„Ezek az emberek feláldozták magukat értünk. Én ezt az ünnepet szeretem, mert emlékezünk a régen meghalt hősökre.” (lány)
„Nekik köszönhetjük a békét. Tiszteljük és becsüljük őket. Bátrak voltak és hősök. Ők is sokat harcoltak a török ellen. Álmos vezér sokat törődött az embereivel. Sajnos, hamar meghalt.” (fiú)

Arra is látunk példát, hogy az aradi vértanúk a törökök ellen harcoló Álmos vezér kortársaiként jelennek meg. A gyerekek úgy írnak harcról, hősiességről, önfeláldozásról és szabadságról, hogy ezeknek a fogalmaknak csak a pátoszát ismerik, a kontextusait nem.

Vértanúság

A megfogalmazások második részét az 1849. október 6-án történtek megnevezésének nehézségei jellemzik. Jól látszik belőlük, hogy a vértanúság fogalmát sokan nem értik.

„Az én kedvenc nemzeti ünnepem az aradi vértanú. (…) Hasonlít a halottak napjára. (…) Azon a napon 13 hős halt meg. Pl. Szabadságharc, Forradalom és még stb.” (lány)
„Ez az ünnep az aradi vértanúk kivégzéséről terjedt el.” (lány)
„Minden évben október 6-án van az aradi vértanúk, és mi az iskolában mindig megünnepeljük.” (fiú)
„Október 6. aradi vértanúnkon meghaltakat ünnepeltük.” (fiú)
„Az aradi vértanúk a kedvenc ünnepem, mert október 5-én születtem, és ők nem árulták el a hazát, inkább meghaltak érte. Hajnau (!) tábornok kivégeztette őket, mert megőrült.” (fiú)
„Az aradi vértanúkról annyit tudok, hogy tizenhárman voltak, plusz a polgármester.16 Szerintem ezek az emberek sokat megtettek a hazájukért és élőhelyükért. Ezek az emberek hazaimádók voltak, szóval, szerették a szülőhelyüket, anyaföldjüket. Családjukat szerethették nagyon-nagyon, de hazájuk is nagy értéket jelenthetett akkoriban.” (lány)

A fogalmazások kevés konkrétumot tartalmaznak. Úgy tűnik, az ötödikesek nem értik igazán, hogy kik és miért végeztették ki azokat, akikre ezen a napon emlékezünk, és hogy a hazaszeretet és a vértanúság között pontosan milyen összefüggés is van.

Vérszerződés

Az események leírásának harmadik típusát azok alkotják, amelyekből az derül ki, hogy az ünnep kapcsán a „vér” szó egészen más történelmi eseményt idéz fel: a vérszerződést.

„Az aradi vértanú olyan, hogy vérszerződést csináltak. Mindig ünnepelnek ezen a napon, és mindig látjuk, hogy ünnep lesz ebből. De nem értettem meg, hogy mit csináltak ezen a napon az emberek. Az anyukám mondta, hogy milyen nap ez, és már értettem, hogy aradi vértanút csinálnak. Valamikor szoktunk ott lenni, hogy ünnepeljünk rajta ezen a szép napon. Mindig azt hittem, hogy állandóan ott ünnepelnek, azon a helyen. Azután az ünnep után mindig kiveszek egy Magyarország-zászlót (papírzászló).” (fiú)
„Én nagyon szeretem ezt az ünnepet, egyben azért, mert egy nappal előtte születtem. Ők nagyon bátor emberek voltak, az én példaképeim. Ópusztaszerre elmentünk az osztállyal. Ott megnéztük a nagy kört17, és én akkor nagyon jól éreztem magam. Nagyon megszerettem őket. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora hősök ők. Minden születésem napján rájuk gondolok, hogy vérüket ontották, hogy mi és az egész Magyarország nyugodtan élhesse a saját életét. Az én véleményem szerint ők a legnagyobb hősök a világon!” (fiú)
„Van valahol egy kép, amin megvan, ahogyan elvágják az erüket, és egy kis tálba ömlesztik bele. Én nem tudom azt, hogy hol található az a kép. Szerintem nem kellett volna elvágni az ereket, mert utána… Volt tizenhárom aradi vértanú. A tizenhárom aradi vértanút kivégezték, lelőtték őket. És ha volt családjuk, nagyon szomorúak voltak. Én nagyon sajnálom őket, de ez így történt. Miért kellett meghalniuk az aradi vértanúknak.” (fiú)

Az aradi vértanúk és a honfoglaló magyarok képe egy ópusztaszeri kirándulás és Feszty Árpád körképe jóvoltából kapcsolódik össze. Ez az összekapcsolódás kizárja annak a kérdésnek a feltételét, hogy „miért haltak meg”. A történéseket a „csak” logikája – a szükségszerűségek logikája – szervezi: így cselekedtek, így történt.

Október 6-a megünneplése

Az ünnep formai elemei

Október 6-a kapcsán is találkozunk az ünneplés ismerős formai elemeivel. A formákhoz való viszonyt ezekben a megfogalmazásokban is az iskolai „kell” logikája irányítja. Érdekes azonban, hogy a fogalmazások egyikében felbukkan egy önként, belső motivációból kialakított gesztus: az ünneplő fiú az ünnep után „mindig” magához vesz egy piros-fehér-zöld papírzászlót.

„Fehér ingben vagy blúzban kell jönni és fekete alsóban. (…) A magyar zászló ilyenkor mindig előkerül.” (lány)
„Ilyenkor ünneplőbe jövünk.” (fiú)
„Olyankor ünneplőruhába kell jönni az iskolába.” (lány)
„Valamikor szoktunk ott lenni, hogy ünnepeljünk rajta ezen a szép napon. Mindig azt hittem, hogy állandóan ott ünnepelnek azon a helyen. Azután az ünnep után mindig kiveszek egy Magyarország zászlót (papírzászlót).” (fiú)

Akik nem szeretik az ünnepet

Az ünneplés formáihoz való viszonyról többet tudhatunk meg azoktól, akik nem szeretik ezt az ünnepet. Az ötödikesek az október 6-i ünnepségeknek is passzív szereplői. Csöndben kell állniuk és sokat, miközben mások verset mondanak és gyertyát gyújtanak.

„Én nem szeretem ezt az ünnepet nagyon. Az iskolában a faliújságon is van. Mi az iskolában úgy ünnepeljük, hogy néhány gyerek föllép más szerepében, és tizenhárom darab gyertyát gyújt mindegyik aradi emlékére. Én azért sajnálom őket.” (fiú)
„Nem szeretem, mert csak állni, csöndben kell maradni. (…) Az osztályból szerintem csak egy-két gyerek szereti ezt az ünnepséget. (…) Sajnálom őket, de nem18 szeretem az ünnepséget, amit az ő emlékükre rendeztek. Azért néha szeretem, mert elmarad az első órából negyed óra. Hát ez az én véleményem az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepről.” (lány)
„Mi az iskolával mindig megünnepeljük. De van egy nagyon rossz benne, az, hogy sokat kell állni.” (fiú)

Az ünnepek tartalma

Október 6-a megünneplésében a felsőbb osztályosok működnek közre. A legfontosabb üzenetet a gyertya hordozza.

„Ilyenkor égni szoktak a gyertyák, és virágot is szoktunk vinni, és szavalni szoktak a fölsősök. Bár én még sosem szavaltam.” (lány)
„Ilyenkor mindig készülnek a hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok valami kis ünnepséggel. Én nem szoktam szerepelni.” (lány)
„Az aradi vértanú napján mindenki gyertyát gyújt. Verset is szoktak olvasni.” (lány)

Ünneplés – túl az iskolán

„Énszerintem ennek az ünnepnek sokkal nagyobb tiszteletet kellene adni, mert ők adták meg nekünk a szabadságot részben. Ezért szerintem munkaszünetet kellene tartani, felfedni sírjukat, és kötelező lenne meglátogatni őket, és legalább egy gyertyát gyújtani értük. Aki nem látogatja meg őket, azt nagyon súlyos pénzbüntetésre ítélni, aki többször megszegi a szabályt, egy hónapig börtönbe zárni. Jó lenne, ha a gyerekek is elmennének, mert ők tudnák, hogy kiket öltek meg ártatlanul. Énszerintem ezt kellene tenni.” (fiú)
„A tévében mindig október 6-án a Hírek bemutatják, hol és hogyan ünneplik. Legtöbbször Budapesten ünneplik.” (lány)
„Mi otthon nem szoktunk erről beszélni.” (lány)
„Mi otthon nem szoktuk megünnepelni, mert nincs rá idő.” (fiú)
„Ezeken a napokon filmeket is szoktak a tévében vetíteni. A papámék is erről szoktak beszélgetni.” (fiú)
„Már tévében is láttam ilyet.” (lány)
„Ezután nem lesz sok olyan ember, mint most, aki szeretné az ünnepeket. Esetleg a karácsonyt vagy azokat, amikor ajándékot kaphatnak.” (lány)
„Amikor lesznek gyerekeim, minden apró részletet el fogok mesélni nekik, és majd mindig kérdezgetnek, elhalmoznak sok kérdéssel.” (lány)

Az iskolán kívül még leginkább a tévében találkoznak a gyerekek október 6-i megemlékezéssel. Egy családban beszélnek arról, hogy mi történt ezen a napon. Van, aki úgy látja, később még kevesebben fogják családi körben szeretni ezt az ünnepet, mivel ekkor – ellentétben a karácsonnyal – nem kapnak ajándékot.

Az eseményekhez fűződő személyes viszony

Négyen írtak pozitívan arról, mit jelent számukra az október 6-i ünnep. Megfogalmazásaik arról tanúskodnak, hogy a megemlékezés azoknak is inkább valamiféle tagolatlan összkép, akik szeretik. Fontos ez az ünnep, írják ketten is. Mint a többi ünnep is, folytatja egyikük. És hozzáteszi: nagyon sok ünnep van.

„Amikor a nemzeti ünnepen vagyok, beleélem magam. (…) Aki beszélget ünnepen, az nem tiszteli az ünnepet, márpedig előfordult a mi osztályunkban, a fiúk szoktak beszélgetni. Szerintem ez nagyon fontos nemzeti ünnep. Visszaemlékezünk az aradi vértanúkra. A felnőttek is sokat elárulnak róla.” (lány)
„Szerintem ez a legjobb nemzeti ünnep. Nekem nagyon húzódik a szívem ehhez az ünnephez.” (lány)
„Nagyon fontos ez az ünnep, mint a többi ünnep is. Nagyon sok ünnep van.” (lány)
„Én speciel szeretem ezeket a hazáról szóló ünnepeket. Ez az ünnep sokaknak sokat ér. (…) Sokat jelent ez az ünnep.” (lány)

Befejezés helyett

Az ötödikesek nemzeti ünnepekhez fűződő viszonya alapvetően érzelmi viszony. Kevés, töredékes, képszerű ismeretelemmel rendelkeznek az általuk kiválasztott ünnepekről. Valószínűleg a korszakhoz kapcsolódó versek és dalok hordozzák számukra a legfontosabb üzeneteket. Az eseményeket nem tudják elhelyezni a történelmi idő folyamatában. Elsősorban konkrét képek ragadnak meg bennük: egy-két név, fegyverek, harc, vér, halál.

A múlthoz, jelenhez, közösséghez való viszony hétköznapi koordinátái hiányoznak a gyerekek iskolai ünnepléseiből. Az ünnepekről emelkedett kategóriákban (hősök, szabadság, önfeláldozás, véráldozat stb.) gondolkoznak; olyan kategóriákban, amelyek mögött nem látnak valóságos folyamatokat, és amelyeknek az átélése ebben az életkorban és a harmadik évezred Magyarországán egyáltalán nem könnyű.

Az iskolai ünnepélyek a gyerekek érzelmi szocializációjában vesznek részt, anélkül azonban, hogy valóságos ismeretekkel egészülnének ki a közvetített érzelmek, és anélkül, hogy befogadásuk a korabeli helyzet megértésével, a cselekvési kényszerek felismerésével és a körülmények belátásával egészülne ki. A fogalmazások arról tanúskodnak, hogy az ünnepélyek közvetített érzelmei önmagukban törékenyek; kívül maradnak mindennapi életvilágukon, és könnyen kiürülnek.

A lineáris történelemoktatás gyakorlata az ünnepekhez való viszonyban is visszaüt, jelentősen csökkenti az iskolai ünnepek hatékonyságát a kollektív identitások alakításában. Az ünneplések paradoxona az, hogy a gyerekek ugyan bizonyos nemzeti ünnepekről (például március 15-éről) már óvodáskoruk óta hallanak minden évben, és maguk is részt vesznek az ünneplésben, azonban magukról az eseményekről, amelyekre ilyenkor emlékezünk, még nem tanultak összefüggően, legfeljebb néhány tudásmozaikkal rendelkeznek róluk. Ezek forrását néhány versen és rövid elbeszélésen kívül éveken át az ünnepi programok jelentik.

Az eddigiekhez tegyük hozzá gyorsan: elvileg iskolán kívüli forrásokból is szerezhetnek ismereteket a gyerekek; olvashatnak az adott korról, láthatnak filmeket, részt vehetnek megemlékezéseken, vagy figyelemmel követhetik ezeket a televízióban. Természetesen a család is közvetíthet ismereteket. Kérdés azonban, hogy a történelemhez való viszony kiépítésében milyen szerepet játszik, játszhat a család. Azok, akiknek a történelmi szocializációja maga is ellentmondásos volt, kevéssé tudják gyermekeiket segíteni a történelemben való eligazodásban és a történelemhez való viszonyuk kiépítésében.19 Bár nem kétséges, hogy a családi szocializáció meghatározó az állampolgári kultúra elsajátítása szempontjából, valamint hogy a családi identitásminták érzelmi kötöttségük révén is nagy jelentőségűek a gyerekek életében, a múlthoz való viszony kiépítésében nem lehet megkerülni az iskola szerepét.

Az iskolai ünneplésekkel kapcsolatos kérdéseket áttekintve megállapíthatjuk, hogy tartalmi, dramaturgiai és állampolgári szempontból sem könnyű a nemzeti ünnepek megünneplése. Annak ellenére így van ez, hogy az elmúlt években kedvező változásoknak lehettünk tanúi az iskolákban ezen a téren is.

(1) Tartalmi problémák • Az ünnepek változásai a huszadik század sajátos magyar társadalomtörténetében gyökereznek. Az események bizonytalan értelmezésében a történelem többszöri politikai „átírásának”20 máig élő öröksége érhető tetten. A politikai fordulatok egy-egy ünnep megszűnésével vagy „árfolyamának” megváltozásával jártak. Az elmúlt évszázadban ünnepek szűntek meg, alakultak át és keletkeztek. A mögöttük lévő események értelmezésében az iskolák nem támaszkodhattak a közgondolkozásban jelen lévő, általánosan elfogadott, kikristályosodott, a szocializációban továbbadott értelmezési mintákra és viszonylag stabil értékekre, hiszen a szülők nemzedéke gyakran egészen más ünnepek szellemében szocializálódott iskoláskorában, mint a gyermekeké. Bár az iskolák önállósága ma minden téren kétségtelenül nagyobb, mint valaha is volt Magyarországon – a nemzeti ünnepek értelmezése és megünneplése terén is –, és remélhetőleg nem élünk már meg több radikális politikai cikcakkot, a felülről szabályozott, politikai elvárások mentén lebonyolított, politikai visszacsatolásokban bővelkedő ünneplések hagyománya mélyen rögzült, és gyakran túlélte a politikai fordulatokat is.

(2) Dramaturgiai problémák. • Az iskolai ünneplések lebonyolításában Magyarországon sok pattern és sok sablonos minta él. Keményen tartja magát az ünnepléseknek a direkt (verbális vagy vizuális) pátosz abszolút elsőbbségén nyugvó hagyománya, amellyel nehezen fér össze a megidézett eseményeket kísérő félelem, szorongás, kétely, bizonytalanság, dilemma, konfliktus, megalkuvás, esendőség vagy tévedés megidézése. Még csak most formálódik az az ünnepi kultúra, amelyben a tartalomnak, a korszerű, mához szóló gondolatoknak, az érzelmi közösséget a ünneplésben való aktív részvétellel építő dramaturgiának, a hétköznapokban gyökerező ünneplésnek és a letisztult formáknak egyaránt helyük van.

(3) Az állampolgári szerepekkel kapcsolatos problémák. • Végül azt a felfogást említhetjük meg, amely szerint „nem az ünnep van a gyerekekért, hanem a gyerekek az ünnepért”. E felfogás hátterében nem nehéz felfedeznünk a diákok és a tanárok közötti egyenlőtlenségek kiterjesztését az ünneplés területére, egy olyan területre, ahol pedig ugyanahhoz az állampolgári közösséghez tartozóként teljesen egyenlőek. E hierarchikus iskolai viszonyokra épülő felfogás szerint az ünnep elsősorban az iskola és a tanárok ügye, amit a gyerekek „fogyasztásra készen” kapnak. Az ünnepi folyamatoknak – a koncepciótól a gyűjtőmunkán és a készülődésen át a megvalósulásig – a gyerekek nem annyira alanyai, mint inkább tárgyai, akikre „irányulnak” az ünnepek, és akik jobbik esetben csak elviselik, de a rosszabbik esetben elszenvedik ezeket. Ezekben az esetekben a részvételen alapuló demokrácia egyik lehetséges gyakorlási alkalmából rekesztődnek ki a diákok.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.