2019. október 14., hétfő , Helén

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 április

Mozgássérültek a közoktatásban

2009. június 17.

A szerzők ismertetik a mozgássérültek iskolai integrációjának nehézségeit és azokat a tárgyi, infrastrukturális feltételeket, amelyek ma még hiányoznak az eredményes együttnevelés megvalósításához. Írásuk második részében bemutatják a Berzeviczy Gizella Általános Iskola gyakorlatát és azt a szervezetfejlesztési folyamatot, amely a pedagógusokat fogékonnyá tette az integrációra, továbbá beszámolnak azokról a fejlesztésekről, amelyek eredményeként az iskola épülete alkalmassá vált a mozgássérült gyerekek befogadására.

Kovács Andrásné – Novák Valentin

Mozgássérültek a közoktatásban

„Mindegy, hogy képességeid mekkorák, fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk.”
Weöres Sándor

Ígéretek és valóság

A kilencvenes évek elejétől végre Magyarországon is nagyobb figyelmet fordítanak a mozgássérültekre. Ez azonban elsősorban a szóbeli ígéretekre vonatkozik s nem a konkrét cselekedetekre, az életminőség javítására, az élhető élet megteremtésére. Álljon itt néhány elgondolkodtató példa!

Egy gimnáziumot végzett lány felsőoktatási intézményben szeretett volna tovább tanulni, de nem választhatta a kijelölt intézményt, mert az épület liftje két emelet között állt meg, ahonnan egy kerekes székbe kényszerült ember egyik irányba sem tudja folytatni az útját.

Két testvér egy kiállítást kívánt megtekinteni. A múzeum liftjén még valahogy feljutottak az emeletre, de a tárlatot úgy alakították ki, hogy csak az alsóbb szintről és csak lépcsőn lehetett megközelíteni.

Néhány diákunkkal ellátogattunk a fizika érdekességeit bemutató kiállításra. Az első emeleten létesített interaktív bemutatóterembe azonban lépcső vezetett. A személyzet segítségével (ők nem lettek volna kötelesek erre) kocsistul, kézben kellett felvinni a gyermekeket.

Ismerősöm felolvasóestre igyekezett egy patinás budapesti klubba. Kocsija olyan nehéz volt, hogy az ötvenéves férfit ölben kellett az emeletre vinni, ez megalázó, emberi méltóságát sértő helyzetbe hozta őt.

A példák vég nélkül sorolhatók…

Budapesten nincs megoldva a mozgássérültek közlekedése. A legalapvetőbb probléma, hogy a járdaszigetek zömére nem képesek fölgurulni az önjáró görszékek. Az alacsony padlós buszok általában nem azokon az útvonalakon közlekednek, amelyeken a legnagyobb igény van rájuk. A metró bejárhatatlan terület a kerekes székesek számára, ugyanakkor a trolin és a villamoson sem megoldható a közlekedésük. A kis földalattin (tudomásunk szerint) csak három állomáson üzemel lépcső mellé telepített emelő, és azt csak kérésre indítják be. A mozgássérültek által is használható buszokat többnyire nem merik igénybe venni a rászorulók, mert egyrészt rengeteg megjegyzés éri őket, hogy nagy helyet foglalnak el „mások kárára”, másrészt lassítják a forgalmat, hiszen a vezetőnek ki kell szállnia a vezetőfülkéből, hátra kell mennie, hogy a rámpát lehajtsa, és ehhez még az utasoknak is helyet kell adniuk. A vezetőfülkéből működtethető rámpákkal ez a probléma kiküszöbölhető lenne. Léteznek kisebb befogadóképességű, a mozgássérültek utaztatására speciálisan kialakított buszok is, ezek viteldíja azonban a normál tarifa duplája volt még 2001-ben, holott ennek ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásnak kellene lennie.

A mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyeket a legcsekélyebb mértékben sem veszik figyelembe az autósok, rengeteg bosszúságot okozva ezzel az érintetteknek.

A távolsági utazás a városi közlekedéshez hasonló problémákat vet fel. A buszokon szinte kivitelezhetetlen az emberhez méltó körülmények megteremtése a mozgássérültek számára. A vonatokon van lehetőség csoportos utazásra, de a speciális vagont jóval az utazás előtt kell megrendelni. A városközi utazás még négy-öt éve is gyakran csak mentővel volt megoldható, természetesen, ha a mentőszolgálatnak volt szabad kapacitása.

A mozgássérültek közlekedését még az is nehezíti, hogy a kerekes székbe kényszerült emberek nem kevés utánjárással és költséggel tudnak megfelelő minőségű, elektromos motorral működtethető, forgalomban használható székhez jutni. A mozgáskorlátozott fiatalok szülei kénytelenek kisbuszt vagy tágasabb, drágább autót venni, ha kerekes székes gyermekük van. A költségek magasak, a támogatások minimálisak, a bürokratikus útvesztő kimerítő, gyakran fizikailag is, hiszen a hivatalokba jutás is jelentős szervezést, tervezést igényel a mozgássérültek részéről.

A bemutatott példákból is kitűnik, hogy Magyarországon nem történtek hathatós intézkedések a mozgássérültek helyzetének megkönnyítésére. Az állam leginkább csak beszél róluk, a társadalom pedig idegenkedéssel fogadja jelenlétüket a hétköznapi életszituációkban. Márpedig a társadalmi előítéletek felszámolásában éppen az államnak van a legnagyobb felelőssége. Az esélyegyenlőségi törvény szerint 2005 volt a közintézmények akadálymentesítésének határideje. Ez egyrészt a régi épületek átalakítását, másrészt az újak építésekor a mozgás (rámpa, lift) és a tájékozódás lehetőségeinek megteremtését (vezetővonalak, hang, hisz más fogyatékkal élőknek is szavatolni kell a közintézményekbe, egyáltalán a lakóházakba való bejutást) jelenti. A megrendelőknek, a kivitelezőknek mindezeket figyelembe kellett volna venniük. 1998 óta nem adhatnának ki építési engedélyt abban az esetben, ha a tervdokumentációban nem szerepelnek az említett épületfunkciók. Budapest főpolgármestere az engedélyek felülvizsgálatát tervezi, hiszen mulasztások sora történt. Pontos kimutatás nincs, de mindössze az épületek egyharmadában hajtották végre ezt a változtatást! A kormány módosítani kívánja a törvényt, az új határidő 2010 lenne. Ám a jelenlegi határidő-módosítás sem garantálja a jobb eredményt, ugyanis az eredeti menetrend szerint a tömegközlekedést már akadálymentesíteni kellett volna. Mivel ez nem történt meg, a hátralévő öt évben dupla teher nehezedik a kormányra. Jelenleg a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) perek sokaságával próbálja fölhívni a figyelmet erre a mulasztásra. Ami a legszomorúbb vagy leggroteszkebb, hogy a pereket bonyolító bíróságokon sem biztosított a fogyatékkal élő emberek közlekedése.

Mit várhatunk a társadalomtól, ha az ország felelősei sem intézkednek megfelelő körültekintéssel? Az emberek többsége vagy nem vesz tudomást sérült embertársairól, vagy mélyen elutasít mindenfajta kommunikációt velük. A társadalom egyszerűen nincs felkészítve arra, hogy együtt éljen ezzel a problémával, nemhogy segítően lépjen fel. Az egyetlen kiút a sérültek integrációja, ehhez azonban, mint láttuk, hazánkban nincs meg az infrastruktúra.

Az oktatás, képzés területén is nagyok a lemaradások. A kiépült kényszerstruktúra az integráció ellenében hat. A mozgássérült gyermekek alapszintű (intézetben történő, orvosi, konduktori szakellátást is biztosító) oktatása megoldott Budapesten. A „gyűjtőkörzet” természetesen országos. Gimnáziumba vagy szakiskolába is mehetnek, ugyancsak bentlakásos, kollégiumi rendszerben. A „védettség” azonban eddig tart! Innen már nem egyszerű a továbbtanulás vagy az elhelyezkedés! Sőt, ha a kollégiumi ellátás megszűnik, a vidékről származó tanulók legtöbbször kénytelenek visszatérni körzeteikbe, ahol talán még kevesebb esély van a fogyatékkal élők integrációjára.

A WHO jelentése szerint Magyarországon a lakosság tíz százalékát érinti a testi, érzékszervi fogyatékosság, amely az alapvető emberi funkciók akadályozott működésével jár együtt. Az érintettek egy része fiatal, sokukat lehetne integrálni a hagyományos iskolákba a tárgyi és a személyi feltételek megteremtésével és az előítéletek megszüntetésével.

A közoktatási törvény hivatalos keretet ad az integrációs kezdeményezéseknek, de az integráció széles körű elterjedéséről nem beszélhetünk. Becsléseink szerint az érintett diákok három százaléka tanul integráltan. Sajnos az iskolák nem ismerik az integrált oktatással-neveléssel kapcsolatos lehetőségeket. A tanárképzési programba egyáltalán nem vagy csak érintőlegesen épültek be a speciális nevelési szükségletű tanulók integrálásához szükséges ismeretek, ami rontja a fogyatékkal élő gyerek befogadásának esélyeit. A szülőkben sem tudatosult még ez a jogilag rendezett alternatíva, s ha élni akarnak vele, nehéz utat kell megtenniük a hiányzó feltételek és a személyes meg nem értés miatt. Ugyanakkor jelen van a nagy hagyományokkal rendelkező, jól kiépített és differenciált speciális iskolarendszer, ahol megfelelően képzett szakemberek komplex módon fejlesztik a sérült gyerekeket. Ez azonban ma még nem jelenik meg alternatívaként, hanem szemben áll a hagyományos iskolák integrációs törekvéseivel.

Az integrációnak jogi, anyagi és szakmai feltételei vannak. Sajnos nem mindegyik feltétel teljesül optimálisan, ám ez nem akadályozhatja az integrációs törekvést. A legfontosabb a szakmai, pedagógiai tevékenység, a személyes elkötelezettség, amely a célok és feladatok megfogalmazásában, megvalósításában jelenik meg.

Mi történik akkor, ha a gyerek a családjában marad, mert anyagilag képesek megteremteni ennek feltételeit (autóvásárlás, utaztatás, a lakás teljes átalakítása)? Mi több, a család úgy dönt, hogy a gyerek a szokásos szegregált oktatási struktúrából az integráltba lépjen át, és otthonról, bejáróként látogassa az iskolát? Hiszen így már kisgyermekként is megtapasztalhatja a többségi társadalom világát, s beilleszkedési esélyei is nőhetnek. Van-e erre lehetőség és kínálat egyáltalán? Milyen hatásai lehetnek az integrációnak a fogyatékkal élő gyermekre és kortársaira? A korábbi struktúra maradéktalanul felváltható-e az integrált oktatással? Mik a realitások? Hogyan történik mindez a valóságban?

Erre keresünk választ a budapesti XIII. kerületi Berzeviczy Gizella Általános Iskola példáján, mely országos szinten is élen jár az útkeresésben, a mozgássérültek előtt álló akadályok legyőzésében.

A Berzeviczy Gizella Általános Iskola bemutatása

A Berzeviczy Gizella Általános Iskola egy hajdani katonatiszti lakótelepen épült. Mára a lakosság kilencven százaléka kicserélődött. A lakótelepi lét sajátos problémái mellett (elidegenedés, közöny, társas magány, elsivárosodás) a növekvő munkanélküliség is rányomja bélyegét a családok szociális helyzetére, lelkiállapotára, így igen változatos a családok motivációs háttere. A tanulók többsége teljes családban él, de az utóbbi időben ugrásszerűen megnövekedett az elvált szülők száma, ami megviseli a gyerekeket. Ennek orvoslása javarészt a mi feladatunk, lehetőleg a szülőkkel karöltve. Ebben a munkában szinte minden pedagógus közreműködik, munkájukat a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, valamint a szabadidő-szervező hangolja össze.

Az iskola beiskolázási körzetéhez tartozik a Váci út – Róbert Károly körút – Lehel út – Dózsa György út által határolt terület, de szívesen fogadja azokat a körzeten kívüli gyerekeket is, akiknek a szülei azonosulni tudnak az iskola pedagógiai programjával, célkitűzéseivel.

Az iskola nyolc évfolyamos, nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó, alapfokú nevelési-oktatási intézmény. A jóváhagyott pedagógiai program alapján a tanulókat érdeklődésüknek, képességüknek és tehetségüknek megfelelően készíti fel a középiskolai továbbtanulásra. A pedagógiai munkában kiemelt szerepet kap az egyéni képességekhez illeszkedő, differenciált tanulásszervezés. A harmadik évfolyamtól felmenő rendszerben egy tanulócsoportban emelt szintű nyelvoktatás folyik (angol, német vagy olasz nyelven), a negyedik évfolyamtól kezdve pedig a technika-életvitel tantárgy keretében informatikai alapismereteket oktatunk. A felzárkóztatás, fejlesztés és tehetséggondozás azonos hangsúllyal szerepel az iskola feladatai között. A jogszabályban foglaltak szerint alapszolgáltatásként napközi otthonos és tanulószobai ellátást, tanulói felügyeletet, iskolai étkeztetést, iskolasportot szervez az iskola, s emellett gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat lát el.

2000. szeptember elsejétől akadálymentes környezetben valósul meg a tanköteles korú, ép értelmű mozgássérült gyermekek integrált oktatása. Az együtt nevelkedő gyerekek életében kiemelkedő szerepe van az osztálytanítónak, a státusban lévő gyógy- és fejlesztőpedagógusnak, a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősnek, valamint a szabadidő-szervezőnek. Az intézményünkbe érkező mozgássérült tanulók minden iskolán belüli és kívüli, nem kötelező tevékenységben is részt vehetnek.

Élet a tanórákon kívül

A tanítási időn kívül szervezett programok egy része (a tehetséggondozástól a felzárkóztatásig) szorosan kapcsolódik a tanórákon folyó oktató-nevelő munkához. Ezek különböző készség- és képességfejlesztő, valamint tantárgyakhoz kapcsolódó (biológia-, magyar-, idegen nyelvi, kézműves-, rajz-, kisgazdasszony-, barkács-, furulya-, környezetvédő) szakkörök, illetve énekkari és tömegsport-foglalkozások.

A tanítási időn kívül szervezett programok másik része hazánk és lakóhelyünk megismerésével, a környezetvédelemmel kapcsolatos. Alapvetően a kultúra ápolása, az esztétikai nevelés és az érzelmi kötődés kap hangsúlyt (természetjárás, gyalogtúrák, múzeum- és színházlátogatás, társadalmi munkák). Az iskolai munkaközösségek szaktantárgyakhoz kapcsolódó többnapos programokat szerveznek (idegen nyelvi napok, természettudományi hét és egészséges életmód hete).

Az integráció első lépcsői

A Berzeviczy Gizella Általános Iskola a mozgássérültek igényeinek megfelelően (már korábban) önkormányzati beruházással akadálymentesítette az iskola épületét (lift, rámpák, bejárati ajtók). Az iskola főépülete előtti téren közúti jelzőtáblával ellátott akadálymentes parkolót alakítottunk ki három gépkocsi számára, emellett az iskola hátsó udvarában, illetve a Tüzér utcában az utcára merőleges parkolóhelyen lehet még várakozni. Az utóbbi parkolók az épület bejáratától ötven méteren belül helyezkednek el. Elkészült a fő- és a hátsó bejárat szintkülönbségét áthidaló rámpa, amely az épületbe jutást biztosítja. Az épületen belül minden terem elérhető a széles és tágas folyosókon keresztül, a szintek között lifttel lehet közlekedni. A mozgás fejlesztéséhez jól felszerelt tornaszoba áll a mozgássérült tanulók rendelkezésére, a tornaszoba mellett található a számukra kialakított illemhely. A szünetekben és a szabadidős foglalkozások alkalmával a hátsó bejárati rámpán közelíthető meg az udvar.

A jövő feladata az integráció bővítése, a látás- és hallássérült gyermekek bevonása az oktatásba. Az alapvető tárgyi feltételekre építve iskolánk alkalmassá válhat a speciális nevelési szükségletű tanulók fogadására, megteremtve a szabad iskolaválasztás feltételeit.

A nevelőtestület az integráció motorja

A tárgyi, környezeti feltételeken kívül nagyrészt a nevelőtestület felkészültségén, érzelmi beállítódásán és pedagógiai tevékenységén múlik az integráció sikere. Ez a munka természetesen pluszfeladatokat jelent, de sok váratlan örömet is szerez. Egyfajta szervezetfejlesztést is igényel, melyben prioritást élvez az elfogadás, elfogadtatás. Az innovatív tantestület olyan program kimunkálásába fogott, amely maximálisan figyelembe veszi a gyerekek adottságait, képességeit, fejlődési ütemét, egyéni sajátosságait. Azokban az osztályokban, ahol mozgáskárosodott tanulók vannak, kiemelt szerepet kap a differenciált tanulásszervezés, kiegészítve az egyénre szabott fejlesztőprogrammal. Gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus és utazó tanár bevonásával segítjük a tanulót és az osztályban tanító pedagógust.

A kéttanáros pedagógiai modellen alapul az a projekt (Messzelátó projekt), amely a sajátos nevelési igényű, elsősorban tanulásban akadályozott gyermekek integrált nevelését-oktatását valósítja meg. Együttműködési megállapodás keretében konzorciumi tagként dolgozunk a modell továbbfejlesztésén és terjesztésén. Az integrációval foglalkozó iskolai team tagjai két érzékenyítő programban gyűjtöttek tapasztalatot a fogyatékosságból eredő sajátos élethelyzetekről. A program célja az volt, hogy a pedagógusokban erősödjön a feltétel nélküli elfogadás, az empátia, a személyre szabott, bátorító attitűd. Ezt követően pedagógusaink a Prizma Általános Iskola és Óvoda, Logopédiai Szakszolgálat szervezésében harmincórás képzés keretében – Hatékony iskolát mindenkinek, avagy integrált nevelés a gyakorlatban – betekintést nyerhettek az integráció és a differenciálás összefüggésrendszerébe, elősegítve a tanórai tanulásszervezést. Az elméleti órák – 3 x 10 óra a Prizma Általános Iskolában – után a Gyermekek Házában folytatódott a képzés (6 x 5 óra). Akkreditált pedagógusaink hasznos tapasztalatokat szereztek, ezeket nem sokkal a tanfolyam után a gyakorlatba is megpróbálták átültetni. A tudásáramlást segítette a konzorciumban részt vevő intézmények pedagógusai számára szervezett tapasztalatcsere egy külföldi és egy magyar tanulmányút keretében (Ausztria – Rogatsboden-Scheibbs, valamint Magyarmecske – Szigetvár).

Jelenleg is zajlik egy képzés, amely a kéttanáros modellt hivatott szemléletesen bemutatni. Az elméleti képzést a Prizma Általános Iskolában, a gyakorlati képzést a Pannónia Általános Iskolában tartjuk. A képzés célja, hogy pedagógusaink képesek legyenek arra, hogy a gyermekekkel kapcsolatos speciális tevékenységek folyamán a megfelelő szakember segítségét kérjék ki, és javaslatait értőn alkalmazzák pedagógusi munkájukban, valamint hogy ismerjék és használják az egyéni fejlesztés, differenciálás módszereit a gyakorlatban is.

Hatékonyan együttműködünk a kerület speciális iskolájával, a Prizma Általános Iskolával, amely a kéttanáros modell kialakításához egy szomatopedagógust biztosít számunkra, aki az első osztályosoknak írás-előkészítő, grafomotoros gyakorlatokat tart, a nehezebben haladó, lemaradó gyerekeknek pedig – saját tempójukhoz igazodva – az írásfeladatok megoldásában segít. Egyéni magyarázatok keretében egészíti ki a tanító instrukcióit, s az órákat pihentető, levezető gyakorlatokkal zárja. Az iskola első és a harmadik osztályában tanul egy-egy mozgássérült gyermek, egy fiú és egy kislány, nekik személyre szabott, órai támogatást nyújt, s a tornaórákat gyógytornával, mozgásos fejlesztő gyakorlatokkal, masszázzsal helyettesíti.

Az iskolavezetés szerepe az integrációs folyamatokban

Ha sajátos nevelési igényű tanuló jár az iskolába, felvetődik a kérdés, vajon a testi fogyatékkal élő gyerek szükségletei mennyire különböznek ép társaik szükségleteitől, s milyen segítséget igényelnek az adott osztályban tanító pedagógusoktól. Gondos, körültekintő munka szükséges annak feltérképezésére, hogy a fogyatékkal élő tanuló képes-e lépést tartani osztálytársaival tanulmányi és szociális téren. Ahhoz, hogy a neki legmegfelelőbb oktatásban részesüljön, szakképzett gyógypedagógusra van szükség, aki segítséget nyújt a tanárnak, tanulónak egyaránt. Fontos, hogy az iskola tevékenységrendszerébe beépüljön az utazó tanár, aki szaktanácsadóként vagy speciális segítséget nyújtó pedagógusként hozzájárul a sérült gyermek személyiségfejlődéséhez. A szükségletek kielégítése a kötelező taneszközök mellett speciális eszközökkel történik, és ez az iskola költségvetését terheli.

Kidolgoztuk a sajátos nevelési igényű gyermekek egyéni fejlesztésére irányuló programot, amely tartalmazza a tanulók aktuális állapotának leírását, a fejlesztés ütemét, valamint az évenkénti és a rövid távú célokat. Ez a fejlesztés nem függhet a tanuló életkorától, hisz a hangsúly azon van, hogy a fejlesztett készségek, képességek, motívumok optimális begyakorlása megtörténjék. Ismerve a tanuló fejlettségi szintjét, meghatároztuk a fejlesztés eszközét, módszerét és a szervezeti megoldásokat. Fontos volt a szülők bevonása a gyerekek számára kialakított programba, valamint hogy összehangoljuk a szülők, nevelők ismereteit és megítélését a tanulók képességeiről és szükségleteiről.

A szülők felelőssége

A szülő rendkívül nagy szerepet játszik abban, hogy a gyerek iskolai beilleszkedése sikeres legyen. Ő a pedagógus napi informátora, és sok vonatkozásban neki kell pótolnia a szakember segítségét a pedagógussal való kapcsolattartásban. A szülő vállára ugyan nagyobb terheket ró, hogy gyermekét naponta el kell hoznia az iskolába, s haza is kell szállítania, szemben egy speciális, bentlakásos intézettel, de mindez megtérül, hiszen a későbbiekben a gyerek önállóbb lesz, a hospitalizáció jelei nem mutatkoznak, s életvitele a szülő számára is könnyebbséget jelent majd.

Az egészségesek és a fogyatékkal élők hatása egymásra

Tapasztalataink szerint az egészséges gyermek megtanulja elfogadni a „másságot”, rádöbben az egészség megőrzésének fontosságára, az integrált oktatásban részesülő diákok pedig megtanulják az egészséges embertársakkal való együttélés szabályait, s érezhetik, hogy nincsenek kirekesztve a társadalomból. A mozgássérült diákok az elfogadó és befogadó légkör hatására jobban koncentrálhatnak tanulmányaikra, olyan közösségi programokban vehetnek részt, amelyek addig elérhetetlenek voltak számukra, ezáltal világképük változik, látókörük szélesedik. A mozgáskorlátozott diákok az egészségesek társadalmával mindennapos interakcióban vannak, így könnyebben adnak választ a hétköznapok kihívásaira, mint a szeparációban élők. A hosszú távú élettervezés sem lehetetlen immár, hiszen tapasztalataik révén ismerik a társadalom elvárásait mind a tanulás, mind a munka tekintetében. Továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségeik is nőnek, ugyan a külső környezet nem biztos, hogy elfogadóbb lesz, de az integrált oktatásban részesült tanulók képesek jobban alkalmazkodni az elvárásokhoz, miután gátlásaik csökkennek, és talán könnyebben tudnak hatni környezetükre is, például az előítéletek megszüntetése terén. Ha jelentkezik intézményeinkbe mozgáskorlátozott tanár vagy tanító, alkalmazzuk, hogy jelenlétével példát mutasson a differenciált oktatást igénylő gyermekeknek, hisz a testi, esetlegesen érzékszervi hátráltatás nem feltétlenül jelent akadályt az érvényesülésben.

Az integráció példaértéke, tudatosítása

Iskolánknak nagy a felelőssége abban, hogy az akadálymentesítés megvalósulásáról és az integrált oktatás lehetőségéről tájékoztassa az érintetteket a médián keresztül.

A bemutatóórák alkalmat adnak arra, hogy az eddig felhalmozott tudást és tapasztalatot megosszuk a konzorciumban részt vevő intézmények pedagógusaival. A Fővárosi Pedagógiai Napok keretében nálunk járt a Mozgásjavító Általános Iskola, Módszertani Intézmény és Diákotthon két tanára, hogy betekintést nyerjen egy normál tantervű általános iskolában folyó integrációba. A szakmai fórumok, a publikációk pedig arra hivatottak, hogy az e téren szerzett tapasztalatainkat minél szélesebb körben ismertté tegyük.

Ezzel párhuzamosan fejlesztjük kapcsolatainkat a mozgássérülteket segítő alapítványokkal, szövetségekkel, hogy az integráció ne csak a tervek szintjén maradjon, hanem az intézményközi ajánlás-fogadás eredményeképpen hétköznapi gyakorlattá váljon. Ennek megfelelően az alapítványokat és szövetségeket megfelelő írásos dokumentációkkal is segíteni kell, hogy a hozzájuk forduló családokat intézményeinkhez irányíthassák. Természetesen a sikeres integráció megvalósulásához nem nélkülözhető a speciális intézetek léte, szakmai segítsége.

Zárógondolatok

Iskolánkban az együttnevelés célja független, önálló, önmagát és másokat elfogadni tudó személyiségek formálása. A „sérült” tanulók fokozott gondoskodást, intellektuális és emocionális támogatást igényelnek. Az együttnevelés érdekében minden olyan szolgáltatást biztosítani kell, amelyet a speciális szükségletek kielégítése és a gyermek optimális személyiségfejlesztése megkövetel. Ebben a folyamatban az első feladatot a lehető legkevesebb korlátozást jelentő fizikai környezet megteremtése jelenti, hogy a sajátos nevelést igénylő tanulók a közösség teljes jogú tagjai lehessenek.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.