2019. szeptember 20., péntek , Friderika

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Intézményi szintű folyamatok >> Mindenki középiskolája • Középfokú képzés az ezredforduló Magyarországán

Középiskola-választás a kilencvenes évek végén

2009. június 17.

Lannert Judit

Középiskola-választás a kilencvenes évek végén

A kilencvenes évek során a magyar közoktatás addig kiszámítható terepe viharos gyorsasággal változott át egy kevésbé átlátható, de sokkal színesebb arénává. Ebben a közegben a továbbtanulás egyéni és intézményi stratégiái is jelentősen megváltoztak. A továbbtanulás kérdését hazánkban mindig is élénk érdeklődés kísérte, de a legújabb fejlemények megértéséhez figyelembe kell venni a magyar közoktatásban lezajlott változások legmarkánsabb jellegzetességeit is. A tanulmány egyrészt arra keresi a választ, hogy milyen expanzió zajlott le a magyar középfokú iskolákban az elmúlt évtizedben, másrészt arra, hogy ez a bővülés növelte-e a tanulók továbbtanulási esélyeit.

Oktatás a kilencvenes években: expanzió, szelekció, hatékonyság

Az előző évtized egyik legdinamikusabban alakuló trendje a középiskolai oktatás bővülése volt. A nyolcvanas évek végéig a középfokon három iskolatípus volt uralkodó, melyek közül a tanulók zöme (a nyolcvanas évek végén mintegy 43%) az érettségit nem adó szakmunkásképzésben folytatta tanulmányait. A gimnázium jelentette a legszűkebb keresztmetszetet, ide a tanulóknak csak egyötöde jutott be az általános iskola elvégzése után, a szakközépiskolákba pedig 27%-uk. Napjainkra (adataink a 2000. évre vonatkoznak) ezek az arányok gyökeresen megváltoztak, a szakmunkásképzésben továbbtanulók aránya 23%-ra olvadt, miközben a továbbtanulók aránya a szakközépiskolai képzésben 39%-ra, a gimnáziumi oktatásban pedig 32%-ra nőtt. A változásokat nem egy tudatos oktatáspolitika, hanem a megváltozott gazdasági-társadalmi környezet kényszerítette ki. A kilencvenes évek elejének gazdasági válsága a szakmunkásképzés iránti kereslet nagymértékű csökkenését is eredményezte. Gyakorlóhelyek tömkelege szűnt meg, és a növekvő munkanélküliség miatt a tanulók és szüleik is egyre kevésbé tartották vonzónak a szakmunkásképző intézeteket. Eközben viszont felértékelődött az érettségit adó oktatás, azon belül is a szakközépiskolai képzés, amely egyben szakmai végzettséghez is juttatta az ott tanulókat. A kilencvenes évek során a közvélemény-kutatások (Oktatásügyi közvélemény-kutatások, 1995, 1997, 1999) is azt mutatták, hogy a lakosság leginkább a szakközépiskolai képzést preferálja. A vonzerőt leginkább az adta, hogy az itt tanuló diák viszonylag rövidebb idő alatt érettségihez és szakképesítéshez is hozzájuthatott. A szakképzés iránti keresletet, a róla kialakuló véleményeket ugyanakkor a jövőben minden bizonnyal befolyásolja majd az a tény, hogy a kilencvenes évek végére a szakképzés ideje meghosszabbodott – a szakiskolai képzés négy évre, a szakközépiskolai képzés hat évre –, a szorosan vett gyakorlati szakképzés pedig a korábbihoz képest jóval későbbi időpontra tolódott.

A középiskolai és a felsőfokú oktatás bővülése elméletileg szolgálhatja az esélyek kiegyenlítődését a magasabb szintű és a későbbiekben jobb esélyeket nyújtó képzésekhez való hozzájutásban, de Magyarországon az oktatás expanziója nem járt feltétlenül együtt az egyenlőtlenségek csökkenésével. A középiskolai expanzió jóval inkább relatív értelemben volt bővülés, ugyanis a középiskolákba felvettek száma a kilencvenes évek során nem sokat változott (80 ezer fő körül alakult), de miután ezen adat mögött egyre fogyó népesség állt, a középiskolai beiskolázás aránya megnőtt, mintegy 50%-ról 70%-ra. Gazsó Ferenc vitairatában hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyarországi középiskolai és felsőoktatási expanzió a szelekció és ezzel a társadalmi polarizálódás felerősödésével járt együtt (Gazsó, 1997). A kilencvenes években több nagyszabású empirikus vizsgálat is zajlott, amelyek a továbbtanulási döntéseket vizsgálták. Andor Mihály és Liskó Ilona kutatásai is kiemelték (Andor–Liskó, 2000), hogy a magyar iskolarendszerben eddig is meglévő igen erős szelekciós mechanizmusok tovább erősödtek, a szerkezetváltó gimnáziumokban, hagyományos gimnáziumokban, szakközépiskolákban, illetve a szakképzésben tanulók társadalmi háttere igencsak különbözik egymástól. A magyarországi egyéb, ilyen irányú kutatások a származás hatását még tetten érik az alapfokról a középfokra történő átmenetnél, viszont a felsőoktatásba való belépésnél ez a hatás elhalványulni látszik (Bukodi, 1995; Csákó et al., 1998). Erre a jelenségre, miszerint a származás szerepe csökkenni látszik a felsőbb iskolai fokozatokon, az egyik lehetséges magyarázat éppen a szelekciós mechanizmus léte, vagyis, minél feljebb megyünk az iskolarendszerben, annál inkább válogatott csoportokkal találkozunk, ahol így a származás hatását nehezebb felfedezni (Mare, 1981). Másképpen fogalmazva: a származás szerepének csökkenése a felsőbb szinteken jele lehet egy intenzíven működő korai szelekciós mechanizmusnak is.

A gazdasági-társadalmi folyamatok mellett a demográfiai változások is jelentősen befolyásolták az iskolaszerkezet és az oktatási kínálat alakulását, hiszen a kilencvenes évtizedben kezdett drasztikusan csökkenni az iskolás gyerekek létszáma. A tanulólétszám az általános iskolákban az 1986-os 1 300 ezres csúcshoz képest tíz év alatt több mint 300 ezer fővel csökkent, vagyis a kilencvenes évek közepén az egy évtizeddel korábbi gyerektömegnek csak a háromnegyede volt az alapfokú oktatásban. Ez a jelenség egyáltalán nem volt váratlan, hiszen a születések száma a hetvenes évek közepén tapasztalható legmagasabb érték után folyamatosan csökkent. Mindezek ellenére az oktatáspolitika nem volt felkészülve a gyereklétszám nagymértékű ingadozására, majd csökkenésére, és ezt a szempontot egészen a kilencvenes évek közepéig nem is tartotta szem előtt. Így történhetett meg, hogy a pedagóguslétszám akkor stabilizálódott1, és új, kínálatbővítő programok (szerkezetváltó gimnáziumok) akkor jöttek létre, amikor – a normatív finanszírozás rendszere miatt – az ezen folyamatok pénzügyi alapját jelentő gyereklétszám éppen csökkenni kezdett. Ezek a változások így óriási hatékonysági problémát jelentettek és jelentenek még ma is a közoktatás területén. Azonban a hatékonyság nemcsak pénzügyi, hanem pedagógiai értelemben is romlott. Miközben a kilencvenes évek folyamán az egy pedagógusra, illetve osztályra jutó tanulók száma csökkent, a tanulmányi eredmények a Monitor vizsgálatok szerint (Vári, 1997) összességében romlottak vagy stagnáltak, de mindenesetre nem javultak a nyolcvanas évekhez képest. Mi több, a harmadik évezred elején kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a szövegértési és logikai készségek terén nemzetközi összehasonlításban a magyar közoktatás teljesítménye elmarad az élbolyétól.

Habár az OECD legújabb, a 15 évesek tudását felmérő, PISA névre hallgató nemzetközi vizsgálatát sok kritika érte, és a magyar adatok mélyebb elemzése még várat magára, az eredmények első ránézésre igen meghökkentőek és figyelemre méltóak (Knowledge..., 2001). Úgy tűnik ugyanis, hogy az iskolarendszerben meglévő erős szelekciós mechanizmus csökkenti a jó minőségű oktatáshoz való hozzáférés általános esélyeit, így mind az esélyegyenlőséget, mind az oktatás eredményességét tekintve kedvezőtlen a hatása. A különböző szövegértési és logikai feladatok megoldásában ugyanis rendre azon országok tanulói jeleskedtek, amelyekben a középfok viszonylag egységes (Kanada, Új-Zéland, Ausztrália, Egyesült Királyság, Korea, Japán). Ugyanakkor azon országok diákjai teljesítettek a legrosszabbul, ahol viszonylag korán különböző iskolatípusokba irányítják a tanulókat (Olaszország, Németország, Lengyelország, Magyarország). Hazánk gyengébb teljesítménye ugyan megfelel annak, ami a gazdaság fejlettségének ezen a szintjén elvárható, ugyanakkor intő jel, hogy a hasonló iskolaszerkezetű, jóval fejlettebb Németország tanulói már az ország gazdasági fejlettségének szintje alatt teljesítettek.

A PISA-vizsgálatban részt vett országok közül Magyarország „kitűnik” azzal is, hogy az összes országot összehasonlítva itt hat a legerősebben a család kulturális tőkéje (szülők iskolai végzettsége, családi könyvtár stb.) a diák teljesítményére. Ez a hatás viszont elsősorban az iskolákban tanuló diákok összetételén keresztül érvényesül. Ehhez hasonló erős, ún. kontextuális hatást mértek azon országok esetében, ahol a szelektivitás mértéke nagy (Németország, Ausztria, Belgium, Cseh Köztársaság, Lengyelország, Olaszország). Ezekben az államokban – akárcsak Magyarországon – az iskolák közt nagyok az eltérések a tanulók szüleinek iskolai végzettségét és foglalkozását tekintve. Így fordulhat elő az a paradox helyzet, hogy két hasonló családi hátterű gyerek teljesítményében – amennyiben két nagyon eltérő összetételű iskolába járnak – nagyobb a különbség, mint két eltérő családi hátterű gyerek között ugyanabban az iskolában. Ez arra utal, hogy a családi háttér hatása az iskolák homogén összetétele folytán felerősödik. A szelektív iskolarendszer, idejekorán homogén csoportokba válogatva a gyerekeket, felerősíti a már meglévő társadalmi különbségeket, ugyanakkor a tanulói teljesítményeket az ilyen egységesítés, úgy tűnik, nem befolyásolja kedvezően.

Az eddig is meglévő, de rejtőzködő jellegű szelekció lemeztelenedését Magyarországon a kilencvenes évek közepén már az általános iskola első osztályába való bekerülésnél (óvodákról nem is beszélve) tapasztalhattuk. Egy 1996/97-ben folytatott iskolavizsgálat (Lannert, 1999) eredményei azt mutatták, hogy a városi általános iskolák mintegy egyötöde felvételiztette a hat-hét éves gyerekeket, és több mint egynegyedük alkalmazott valamilyen szűrést. Ezzel szemben a községi általános iskolák 95%-ában sem felvételi eljárást, sem szűrést nem alkalmaztak. A budapesti iskolaigazgatók mintegy 60%-a nyilatkozott akkor úgy, hogy alkalmaznak valamilyen szelekciót az általános iskola első osztályánál.2

A szelekció felerősödését tehát a kiválasztási időpontok egyre fiatalabb korra csúszása jelenti3, amely lehetőséget ad az iskoláknak arra, hogy minél hamarabb, minél homogénebb tanulóközösséget alakítsanak ki, és egyben alkalmat biztosít azoknak a szülőknek is, akiknek az a céljuk, hogy egyre korábban elit pályára állíthassák gyermekeiket. A korai szelekció valóban egyre inkább azonos összetételű iskolai közösségeket hoz létre. Ez a homogenizáció viszont, miközben a pedagógus munkáját könnyítheti – hiszen nincs akkora kényszer a differenciálásra –, a tanulóktól elveszi azt az esélyt, hogy segíthessenek a sokkal rosszabbul tanulóknak, vagy hogy felzárkózhassanak a sokkal esélyesebbekhez, hiszen nem is találkoznak egymással. Ugyanakkor területileg árnyaltabb a kép. Egy kistérségi kutatás (Lannert, 2003) kimutatta, hogy a helyi oktatáspolitika és iskolakínálat is befolyásolja azt, hogy mennyire tud a korai szelekció és ez által a szegregáció, a túlzott homogenizáció érvényesülni. Ahol viszonylag nagy a szerkezetváltó gimnáziumi kínálat, és viszonylag kevés a négy évfolyamos középiskola, valamint a felvételi mechanizmus igen intenzív és kiterjedt, ott az iskolák már nagyon korán, igen eltérő gyerekcsoportokkal találkoznak, létrejönnek a cigányiskolák és a rangos szerkezetváltó gimnáziumokra felkészítő elit általános iskolák egyaránt. Ott, ahol viszont a négy évfolyamos középiskolai kínálat a domináns, és a felvételiztetés nem terjedt el, az iskolák közötti különbségek (a tanulók családi hátterét tekintve) nem olyan nagyok. A térségenként eltérő iskolakínálat és helyi oktatáspolitika mögött, természetesen igen eltérő szerkezetű helyi társadalmakat találunk.

Az, hogy ez a korai és intenzív szelekció felerősíti a szegregációt – azáltal, hogy törekszik a homogén csoportok kialakítására –, nem újdonság. Úgy tűnik, hogy habár a kilencvenes évek során nagyfokú expanzió indult be a középiskoláztatás terén – ez inkább csak relatívnak tekinthető a csökkenő tanulólétszámok miatt –, az elitek bizonyos csoportjai a korai szelekcióval fenn akarják tartani előnyös pozícióikat, illetve biztonságosan tovább szeretnék örökíteni azokat. Ezt a folyamatot pedig az iskola csak segíti, hiszen paradox módon éppen a gyereklétszám csökkenésével burjánoznak el a felvételi vizsgák középfokon, amit az iskolák elkeseredett versenye szít a minél jobb képességű, egységes iskolai tanulócsoportok kialakításáért (Andor, 1999; Csákó et al., 1998). Azt a sejtést, hogy a középiskolai felvételi nem mindig indokolt, mutatja az is, hogy az iskolai férőhelyek száma a középfokon 2000-ben minden pedagógiai program terén meghaladta a keresletet. A tanulók majdnem kétharmadát az első helyen megjelölt tagozatra vették fel, az első három hely valamelyikére pedig 85%-uk jutott be (Sugár, 2001).4 Az iskolák ugyanakkor – és ez a későbbiekben majd még nyilvánvalóbb lesz – nemcsak a legjobbakért harcolnak, hanem azért is, hogy nehogy olyanok kerüljenek be az iskola falai közé, akikkel később nem tudnak mit kezdeni.

A középfokú felvétel központi információs rendszere (KIFIR)

Jelen tanulmány a továbbiakban azt vizsgálja, hogy az ellentmondásos tendenciáktól terhelt közoktatásban mi jellemzi a tanulók középfokon való továbbtanulását. Az elemzést a Középiskolai Felvételi Iroda (Győr) 2000-es évi adatai segítették. A középfokra történő bejutást 2000 óta egy központi információs rendszer (KIFIR) szabályozza.5 Ez az adatbázis ugyanakkor nemcsak információs-szervezési célokat szolgál, hanem egyszerre kínál lehetőséget a tanulói választások (a középfokú intézmények programjai iránti kereslet) és a középfokú intézmények programkínálatának elemzésére, összevetésére is. Az adatbázis ugyanis tartalmazza a tanuló bizonyos adatait (az általános iskola települését, a tanuló életkorát, valamint sorrendben azokat az intézményeket és tagozatokat, ahova jelentkezett, és azt a helyet, ahova végül is felvették). Tartalmazza továbbá a középfokú intézmények adatait is, így a meghirdetett tagozatok számát, az azokra felvehető maximális létszámot, valamint a különböző tagozatokra ténylegesen felvettek számát.

A továbbiakban egyrészt annak a vizsgálata következik, hogy mennyire van összhangban a középfokú képzés iránti kereslet és maga a kínálat, milyen típusú képzési programokon tudták leginkább feltölteni a helyeket. Az elemzés tárgya másrészt az is, hogy kiknek sikerült bekerülniük az elsőnek választott helyre, s a bekerülés sikerességét vajon befolyásolta-e az, hogy volt-e szűk keresztmetszet a kínálatban. A kiinduló hipotézis az volt, hogy annál nagyobb az esély a középfokú oktatási intézménybe való bejutásra, minél nagyobb az adott képzési programból a kínálat, illetve minél kevésbé népszerű képzésről van szó. Meglepő módon az eredmények viszont azt mutatták, hogy ez az összefüggés ilyen formában nem áll fenn. Lássuk tehát, kik jutottak be könnyedén és kik nem a középfokra!

A középfokú kínálat

A tanulók középfokú továbbtanulási döntéseit befolyásolja az adott környezet, ahol nevelkednek (családi háttér, település), jelentős tényező az általános iskolai előremenetelük (érdemjegyek), illetve azok a hatások, amik az iskolában érik őket (a pedagógus munkája, az intézmény ellátottsága), egyéni képességeik (amelyek nem függetlenek az előző két hatástól), de szerepe van a meglévő középfokú kínálatnak is. Tíz-tizennégy éves korban ugyanis még igen nagy áldozatokkal jár (nem csak anyagi értelemben) a lakóhely és az iskola székhelye közötti túl nagy távolságra történő váltás, ezért evidenciának tűnik, hogy a szűkebb környezet középfokú intézménykínálata ebben az életkorban erősen befolyásolja a továbbtanulási döntéseket.

A gimnáziumi szektor nyolcvanas évekbeli viszonylagos egysége a kilencvenes évek során széttöredezett, és attól függően, hogy optimista vagy pesszimista valaki, szokta a kínálat sokszínűvé válásának vagy az átláthatóság és átjárhatóság megnehezülésének nevezni ezt a jelenséget. A szerkezetváltó gimnáziumi programok beindítása a kilencvenes évek első felében volt a legdinamikusabb, amikor egyrészt erre az oktatáspolitika lehetőséget adott – és ha nem bátorította is kifejezetten, de nem is akadályozta e programok indítását –, másrészt, amikor a gyereklétszám csökkenése a középfokú intézményeket is nehéz pénzügyi helyzetbe hozta, ezért azok érdekeltté váltak a lefele való terjeszkedésben.6 Országosan – a már meglévő középfokú kínálat, a helyi oktatáspolitika, a demográfiai változások és lakossági elvárások eredőjeként – igen eltérő gimnáziumi kínálat alakult ki. A szerkezetváltó gimnáziumi szektor Budapesten, valamint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyében lett a legizmosabb, míg a négy évfolyamos gimnáziumi képzés arányaiban a legstabilabbnak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Békés és Vas megyében bizonyult (lásd 1. ábra és 1. táblázat). Annak ellenére, hogy Hajdú-Bihar megye a középmezőnyben foglal helyet, a hatosztályos gimnáziumi képzés aránya itt jóval magasabb az országos adatoknál, Vas megye pedig azzal tűnik ki, hogy a viszonylag magas arányú négy évfolyamos gimnáziumi férőhelykínálat mellett a nyolcosztályos gimnáziumi képzés is magas mértékűnek mondható.

1. ábra
Maximális gimnáziumi férőhelyek megyénként, 2000 (%)

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

A szakképzési kínálat terén még mindig a szakiskolai7 helyek vannak túlsúlyban, holott az ilyen típusú képzés iránti kereslet egyre inkább csökken. Míg országosan a négy évfolyamos gimnáziumok a meghirdetett helyeik 81%-át tudták betölteni, addig a szakközépiskolai helyeknek 77%-át, a szakiskolai helyeknek pedig csak a 62%-át, sőt Komárom-Esztergom és Nógrád megyében ezeknek több mint a fele üresen maradt (lásd 2. ábra és 2. táblázat). Ez is mutatja, hogy a hetvenes-nyolcvanas években túlfejlesztett szakképzési kapacitásokat még a kilencvenes évek végére sem sikerült visszafejleszteni.8

2. ábra
A középfokú kínálat megyénként, 2000 (%)

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

Tagozatok, szakok

A gimnáziumi tagozatok zömét az általános gimnáziumi képzés (27%), az angol, illetve a német tagozatos képzés (15,5% és 11,0%), valamint a humán tagozat teszi ki (10,5%). A meghirdetett férőhelyeket tekintve az általános gimnáziumi képzési kínálat még nagyobb arányú, majdnem 40%, míg 14% az angol és 10% a humán képzés aránya. A szakközépiskolai képzés zömét a gazdasági (16%), valamint a világbanki képzés (15,5%) adja, és a tagozatok számát tekintve jelentősnek mondható még a művészeti képzés aránya (9%). A férőhelyek számát illetően szintén a gazdasági képzés a legjelentősebb arányú (20%), majd ezt követi a világbanki képzés (17%), ugyanakkor a művészeti oktatás a férőhelyeket tekintve már kisebb arányú (2,5%), hiszen esetükben kis létszámú szakokról van szó. A helyeknek ugyanakkor 7%-át hirdették meg pályaorientációként (míg a meghirdetett ilyen tagozatok aránya csak 4,5%), tehát itt a nagy létszámú csoportok a jellemzőek. A szakiskolai képzésben (ide sorolva a szakmunkásképzést, szakiskolai képzést) a 9–10. osztályos képzés adja a tagozatok legnagyobb hányadát (20%, a férőhelyek számát tekintve 25%), jelentős még a textilipari és a mezőgazdasági képzés (10% és 8%). A férőhelyeket tekintve 7-7% a pályaorientáció9, a textilipari, az építőipari és a mezőgazdasági képzés aránya.

Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy az adott tagozatokra, szakokra milyen arányban sikerült beiskolázni a tanulókat, akkor két szempont szerint is elemezhetjük azok népszerűségét, sikerességét. Az egyik ilyen mutató a feltöltési arány, vagyis hogy a meghirdetett helyek hány százalékát sikerült elsőre betölteni.10 Nem volt egy olyan tagozat, szakma sem, ahol ez az arány 100 százalékos lett volna, sőt mint láttuk, az átlagos feltöltési arány, azaz minden tagozatot és szakmát együttesen tekintve, 73% volt. A másik vizsgált indikátor, hogy az iskolák a rangsor hányadik helyéről tudták felvenni a tanulókat. A vizsgált mutató (hányszorosa a felvettek rangszám-összege a minimumnak) ideális esetben 1-es értéket vesz fel, ami azt jelenti, hogy az első helyekre rangsoroltakból tudták betölteni a férőhelyeket. Minél nagyobb ez a mutató, az adott iskolának annál inkább meg kellett alkudnia a felvétel során, és meg kellett elégednie a rangsor végén állókkal.

A gimnáziumi képzésben a legsikeresebbnek a nyolc évfolyamos képzés mondható: igen nagy arányban fel tudták tölteni a helyeket, és olyan gyerekekkel, akiket előkelő helyen rangsoroltak (lásd 3. táblázat). A gimnáziumi képzések közül az általános tagozat a legkevésbé népszerű, egyrészt ide kevésbé jelentkeznek a diákok, másrészt a kurrensebb helyekről is ide irányítják át a hátrébb rangsorolt klienseket. A szakközépiskolai képzésben a legsikeresebbnek a művészeti szakképzés mondható. Habár a feltöltési arány nem a legmagasabb, de a felvett tanulók a rangsor elejéről kerülnek be. Ez az a képzés, ahol a képességeknek kiemelten fontos szerepük van, ezért inkább nem töltik fel olyan nagy mértékben a tagozatokat, de csak azt veszik fel, aki valóban tehetséges. Ugyanúgy sikeresnek mondhatók a szolgáltatásokkal foglalkozó tagozatok, szakmák (humán, pedagógia, egészségügy, gondozás, idegenforgalom, vendéglátás). Az ipari, könnyűipari és mezőgazdasági szakok viszont kevésbé népszerűek. Ezeket a szakokat csak 60%-os arányban tudták feltölteni, ráadásul olyanokkal, akiket az iskola eredetileg hátrébb rangsorolt.11 A szakiskolai képzésben szintén az ipari, textilipari és mezőgazdasági szakmák a legkevésbé sikeresek a tanulótoborzásban, éppen ezért nem igen szerencsés, hogy éppen ezeket a szakmákat hirdetik meg a legnagyobb arányban.

Továbbtanulás a középfokon

Az általános iskolából ma már több ponton is van arra lehetőség, hogy a tanuló átlépjen a középfokra, és ott folytassa tanulmányait. Miután a KIFIR-adatbázis teljes körűen tartalmazza a középfokra bekerülők adatait, lehetőséget nyújt mind a korai, a 10, illetve 12 éves korban a szerkezetváltó gimnáziumokban történő továbbtanulás, mind az általános iskola befejezése utáni továbbtanulása vizsgálatára.

Továbbtanulás az általános iskolából a szerkezetváltó gimnáziumokba

A KIFIR adatai alapján 2000-ben a 14 év alattiak közül 4721 gyerek jelentkezett nyolc évfolyamos, 6912 gyerek pedig hat évfolyamos gimnáziumba. Ez a megfelelő korosztályra számítva azt jelenti, hogy a 10-11 évesek (a négy általános iskolai osztályt végzettek) durván 4%-a és a 12-13 évesek (a hat általános iskolai osztályt végzettek) 6%-a próbált bejutni szerkezetváltó gimnáziumba. A fiatalabbaknak 64%-át, az idősebbek 71%-át vették fel, tehát a 10-11 évesek 2,5%-a, a 12-13 évesek 4%-a került át az általános iskolából a kisgimnáziumba. A sikertelen felvételi ezen a szinten kisebb kockázattal jár, mint az általános iskola befejezése után, hiszen itt természetes módon adódik a lehetőség arra, hogy a tanuló a régi iskolájában maradjon. A nyolcosztályos gimnáziumba felvettek 96%-a, a hatosztályos gimnáziumokba felvettek 91%-a került be az első helyen. A jelentkezők 30%-a Budapesten, 23%-a megyeszékhelyen, 26%-a pedig egyéb városban járt általános iskolába, és mindössze 18%-uk jött falusi iskolából. Az utóbbi alacsony arány betudható annak, hogy ilyen jellegű képzés csak a városokban található, viszont ilyen fiatal korban még az adott iskola távolsága igencsak számít. Mindazonáltal a bejutás esélyei nem a községből jelentkezők esetében a legrosszabbak. A budapesti jelentkezők 67%-át, a megyeszékhelyen általános iskolába járó jelentkezők 64%-át vették fel, míg a községi iskolákból jelentkezőknek a 69%-át, az egyéb városokban tanulóknak pedig a 73%-át. Ez elsősorban nem a kisebb településtípus előnyét mutatja, sokkal inkább azt, hogy ahol nagyobb a kínálat, ott a kereslet is nagyobb. A kisebb településeken élők már eleve cenzúrázzák vágyaikat, így csak azok aspirálnak a kisgimnáziumi továbbtanulásra, akiknek valóban jók az esélyeik. Míg a budapesti gyerekeknek csak a 85%-a jutott be pontosan abba az iskolába, amit megjelölt, addig ez a más településeken élő és tanuló gyerekek körében minimum 95%.

A budapestieknek 96%-a fővárosi szerkezetváltó gimnáziumba nyert felvételt (ezen belül viszont a gyerekek 85%-a más-más kerületből jött), a megyeszékhelyeken ez az arány 62%, az egyéb városok esetében 82%, míg a falvak esetében értelemszerűen csak 10% esetében egyezik meg a gimnázium települése az általános iskoláéval. Míg a megyeváltás a városi gyerekek esetében minimális (4-5%), addig a községi gyerekek mintegy egyötöde vált megyét is, amikor szerkezetváltó gimnáziumba jelentkezik. Az ilyen típusú mozgások túlnyomó többségét viszont a Pest megye és Budapest közötti kétirányú fluktuáció teszi ki.

A továbbiakban már kifejezetten csak azoknak a gyerekeknek a továbbtanulásáról lesz szó, akik nem váltottak iskolát sem negyedik, sem hatodik osztály után, vagyis az általános iskolában fejezték be a nyolcadik évfolyamot.

Az általános iskola elvégzése utáni továbbtanulás

Az általános iskolát végzettek 90%-át olyan típusú képzésre vették fel, ahova első helyen jelentkezett (27%-ot gimnáziumi, 32%-ot szakközépiskolai és 31%-ot szakiskolai képzésre). A tanulók 2%-a „magasabb” típusú képzésre nyert felvételt, mint ahova jelentkezett (1%-ot a szakközépiskolából gimnáziumba, 1%-ot szakiskolából szakközépiskolába irányítottak), és 8%-a „alacsonyabb” típusú képzésbe jutott be (3%-ot gimnáziumból szakközépiskolába, 4%-ot szakközépiskolából szakiskolába és 1%-ot gimnáziumból szakiskolába irányítottak). Amennyiben az első és a második helyen megjelölt képzési típusokat vizsgáljuk, a tanulói választások kevésbé konzisztensek, vagy mondhatjuk úgy is: több, illetve kevesebb kompromisszumot tartalmaznak. A tanulók 69%-a jelölte meg elsőként és másodikként is ugyanazt az iskolatípust, 13%-uk másodikként magasabb (6% szakközépiskola után gimnáziumot, 6% szakiskolai képzés után szakközépiskolát, 1% szakiskolai képzés után gimnáziumot), 18%-uk alacsonyabb (10% szakközépiskolai képzés után szakiskolait, 6% gimnáziumi képzés után szakközépiskolait, 2% gimnázium után szakiskolát) képzési típust jelölt meg.

Habár a jelentkezések és a felvételek megoszlása eltér némileg egymástól, ennek mértéke nem drámai, ami azt mutatja, hogy a jelentkezések alapvetően racionális alapon, az esélyek mérlegelésével történtek. Az első jelentkezések körében nagyobb arányú az idegenforgalmi, gazdasági, informatikai jellegű képzés, illetve az angol és humán tagozatú gimnáziumi képzés, mint amennyi diákot ezekre felvettek. A 9–10. osztályos általános képzés, a gépész és mezőgazdasági képzés, valamint a gimnáziumi általános tagozat viszont az első jelentkezések körében kisebb arányt képvisel, mint a tényleges felvételi adatok esetében, vagyis ezek a szakok – mint már a tagozatok sikerességét taglaló résznél is nyilvánvalóvá vált – kevésbé népszerűek (lásd 3. táblázat). Érdekes azt is megvizsgálni, hogy a másodikként jelölt tagozatok hogyan viszonyulnak az elsőként megjelöltekhez. Másodikként nagyobb arányban választották a gimnáziumi általános tagozatot, a gépész és az eladó képzést, vagyis ezek esetében gondolhatták úgy a jelentkezők, hogy a képzés számukra még elfogadható, és a bejutás esélye is viszonylag magas. Ugyanakkor a művészeti és az angol tagozatos gimnáziumi képzést jóval kevesebben jelölték meg másodikként, ami azt is jelzi, hogy a második választás már a biztonságra törekvést tükrözi, ezért olyan szakot, ahol a felvétel esélye kisebb, kevésbé jelölnek meg.

A KIFIR adatbázisa arra is lehetőséget nyújt, hogy az általános iskola településtípusa szerinti bontásban elemezzük a felvételi szándékokat és magukat a felvételi arányokat. Mint sok más kutatásban, itt is tapasztalhatjuk a települési lejtő meglétét, vagyis minél kisebb településen van az általános iskola, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy szakmunkásképzőbe, illetve szakiskolába jelentkezik a tanuló. A felvételi adatok is ugyanezt a tendenciát mutatják (lásd 3. ábra és 4. táblázat)

3. ábra
A középfokra felvettek az általános iskola településtípusa szerint, 2000 (%)

Az elsőre felvettek

A továbbiakban azt vizsgáljuk, hogy mennyire volt sikeres a tanulók jelentkezési stratégiája. A sikeresség alatt itt azt értjük, hogy sikerült-e egyáltalán bejutni az első körben valamilyen középfokú intézménybe, és ha igen, akkor az elsőnek megjelölt helyen, vagy nem. A sikerességet tehát itt nagyon szűken értelmezzük, a jelentkezési lapon első helyként megadott képzési programra való bekerülést helyezve a vizsgálat középpontjába.

Láttuk, hogy a települési lejtő érvényesül mind a jelentkezések, mind a felvételek középfokú képzési helyenkénti megoszlásában, vagyis minél kisebb településen járt a tanuló általános iskolába, annál inkább hajlamos alacsonyabb fokozatú képzési típust megjelölni a továbbtanulás során. Kérdés, hogy vajon a felvétel sikerességében a községi tanulók hátrányosabb helyzetben vannak-e, mint városi társaik, s vajon milyen más tényezők befolyásolhatják még a továbbtanulás sikerességét. Annak megvizsgálására, hogy a különböző tényezők (már amiről adatunk van a KIFIR-adatbázisban) hogyan befolyásolják a felvétel sikerességét, egy logisztikus regressziós modellt állítottam fel. A felvétel sikeressége itt azt jelenti, hogy első körben bejutott a középfokra. Az első körben be nem jutottakról sajnos nem tudunk többet, ők később rendkívüli eljárás keretében találtak minden bizonnyal valamilyen iskolára. A modell tehát azt mutatja, hogy ha a tanuló Budapesten, vagy valamelyik megyeszékhelyen végezte az általános iskolát, az majdnem a felére csökkenti annak az esélyét, hogy első körben felveszik középfokra, a községekben tanuló társaikhoz képest (lásd 5. táblázat). A gimnáziumba, illetve a szakközépiskolába való felvételi szándék másfélszeresére emeli az esélyét a felvételnek a szakiskolába való felvételi szándékhoz képest. Minél idősebb a tanuló, annál kisebb az esélye a sikeres felvételnek, míg a több hely megjelölése enyhén (1,15-szörösére) emeli a bejutás esélyét. A modell is azt mutatja, hogy a középfokra való felvétel esetén, amennyiben annak sikerességét nézzük, nem a községi tanulók vannak a legnagyobb hátrányban (erről lásd még később). Az első körben felvetteket is több csoportra oszthatjuk. „Legsikeresebbnek” azokat tekinthetjük, akiknek sikerült abba az iskolába, és arra a tagozatra bejutniuk, amit elsőnek megjelöltek. (Feltételezzük, hogy a jelentkezés sorrendje valós preferenciát takar, ezért itt csak az első jelentkezéseket vizsgáljuk.) Másik csoportot alkotnak azok, akik az elsőként megjelölt iskolába, de másik tagozatra kerültek. A harmadik csoportot azok jelentik, akik másik iskolába kerültek, de ugyanolyan tagozatra, mint amit elsőnek megjelöltek. A negyedik csoportot alkotják azok, akik nem abba az iskolába, és nem arra a tagozatra kerültek, mint amit elsőnek megjelöltek.

A különböző középfokú képzési irányt tekintve, a szakiskolákba felvettek körére igaz az a leginkább, hogy nem az első helyen megjelölt helyre és tagozatra vették fel őket, vagyis a szakiskolába felvettek egyötöde kénytelenségből került oda (lásd a 6. táblázat). Ugyanígy, minél korosabb a tanuló, annál inkább meg kellett alkudnia a felvétel során azzal, hogy nem az eredeti elképzelései szerint tanul tovább (lásd 4. ábra).

4. ábra
A felvétel mennyire egyezik meg az első helyen való jelentkezési iránnyal életkori csoportonként, 2000 (%), N = 108 992

A leginkább a nagyvárosokban tanuló általános iskolásokra jellemző, hogy nem az elképzeléseiknek megfelelően alakul a jövőjük (lásd 5. ábra). Ez nagyrészt abból is adódik, hogy a nagyobb városokban nagyobb arányban jelentkeznek a tanulók középiskolákba, mint a kisebb városokban és a falvakban. Míg Budapesten az általános iskolát végzettek 40%-a aspirál gimnáziumi továbbtanulásra, addig a községi diákok körében ez az arány csak 20% (lásd 7. táblázat). Míg Budapesten a szakiskolákat elsőnek megjelölők 90%-át vették fel szakiskolába, és 8,5%-ukat szakközépiskolába irányították, addig a kisebb városokból és a községekből jövő szakiskolába aspiráló tanulók 95%-át vették fel szakiskolába, és csak 3%-uk került szakközépiskolába. A községi általános iskolás tanulók tehát azáltal, hogy kisebb arányban jelentkeznek középiskolába, nagyobb eséllyel kerülnek be abba az iskolába és arra a tagozatra, amit elsőként megjelöltek. A megyeszékhelyeken tanulók esetében térnek el leginkább a vágyak valóságtól (lásd 5. ábra). Míg a többi településtípus általános iskolásai esetében igaz az, hogy a nem az első helyre bekerülők 90%-a azonos iskolatípusban folytathatja tanulmányait, mint amit elsőként megjelölt (a fennmaradó 6-7%-ot alacsonyabb presztízsű tagozatra, 3-4%-ot pedig magasabb presztízsű szakra irányítanak), addig a megyeszékhelyen tanulók esetében csak 86%-uk kerül be az elsőnek megjelölt tagozathoz hasonló szintű képzésre, és 10%-ot irányítanak alacsonyabb presztízsű képzési szintre. Felmerülhet magyarázatként, hogy a második helyen megjelölt tagozat a megyeszékhelyeken tanulók esetében nagyobb kompromisszumot takar, mint társaik esetében, ezért kerülnek nagyobb arányban alacsonyabb státusú helyre. Ugyanakkor ennek a feltételezésnek ellentmond az, hogy az első és második választás közötti koherencia hasonló a különböző településtípuson lakó általános iskolások körében.

5. ábra
A felvétel helye és tagozata egyezik-e az első helyen megjelölt tagozattal, 2000 (%), N = 107 314

Akiket nem vettek fel az első körben

Láthattuk tehát, hogy a középfokra bejutásnál a községi tanulók a bejutás sikerességét tekintve nincsenek hátrányban, de sajátos helyzetük onnan adódik, hogy ezt a sikerességet éppen alacsonyabb szintű pályaválasztási aspirációik biztosítják, hiszen eleve a kevésbé frekventált szakokra és tagozatokra jelentkeznek. Kérdés viszont, hogy kik azok, akik első körben nem jutottak be a középfokra. A már említett modell sejtetni vélte, hogy egy olyan rétegről van szó, akiket az iskolák nem szívesen fogadnak be. A kínálat elemzése során bebizonyosodott, hogy a kínálat szűkössége nem lehet oka az elutasításnak. Szinte minden iskolatípusban és tagozaton túlkínálat van, a gimnáziumi helyek 80%-át, a szakközépiskolai helyek 70%-át és a szakiskolai helyek 60%-át tudták csak feltölteni. Éppen ezért igen meglepő, hogy az első körben elutasított gyerekek száma igen magas. A KIFIR-adatbázis adatai szerint a 2000-ben az általános iskolát végzettek 91,2%-a (99 582 fő) került be első körben valamilyen középfokú intézménybe, 8,6%-ukat (9 410 fő) elutasították. Amennyiben azt nézzük meg, hogy az utóbbiak milyen típusú képzésre jelentkeztek, az adatok azt mutatják, hogy az elutasítottak zöme éppen nem a kurrens gimnáziumi és szakközépiskolai tagozatokra és szakokra jelentkezettek közül kerül ki. A középfokra elsőre be nem kerülők zömében olyan képzési típusra jelentkeztek, ahol a legnagyobb a túlkínálat, nevezetesen szakiskolába (lásd 6. ábra).

6. ábra
Az első körben a középfokra bekerültek, illetve elutasítottak megoszlása és száma az első jelentkezés szerint, 2000 (%), N = 104 230

Miután a szakiskolába inkább a kisebb városi, illetve községi általános iskolába járók jelentkeztek, valószínűsíthetnénk, hogy ismét működik a települési lejtő, és a községi diákokat nagyobb arányban utasították el, mint városi társaikat. Az adatok ennek éppen az ellenkezőjét mutatják: a bejutottak közt nagyobb arányban találunk községi iskolából jövő tanulókat, mint az elutasítottak körében. Az első körben való elutasítás éppen a nagyvárosokban élőket sújtja inkább: a budapesti vagy valamilyen megyeszékhelyen tanuló gyerekeket (lásd 7. ábra).

7. ábra
Az első körben valamilyen középfokú intézménybe bejutottak, illetve elutasítottak száma és megoszlása az általános iskolájuk településtípusa szerint, 2000 (%), N = 103 932

Az életkori megoszlás mentén szintén élesen szétválik a két csoport. Az első körben elutasítottak körében találhatjuk a túlkoros tanulókat. Míg a felvettek körében alig találni 15 évnél idősebbet, addig ez a csoport az elutasítottak közt túllépi a 10%-ot (lásd 8. ábra és 8. táblázat).

Az első körben be nem jutott majdnem 10 ezer gyerek közt tehát az átlagosnál nagyobb arányban találhatunk nagyvárosi iskolából jövő, túlkoros tanulót, aki szakiskolába jelentkezett. Az adatbázis arra is lehetőséget ad, hogy ne csak a településtípus szerinti, de megyei megoszlást is vizsgálhassunk. Ha megyei megoszlásban nézzük a bejutottak és be nem jutottak arányát, akkor azt láthatjuk, hogy a budapesti, borsodi és szabolcsi gyerekek az országos átlagnál nagyobb arányban kerültek elutasításra (lásd 9. táblázat).

8. ábra
A középfokra fel nem vettek és felvettek életkori megoszlása és száma, 2000 (%), N = 105 565

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a középfokú képzési helyek mennyiségi tekintetben meghaladják a keresletet, a jelentkezők majdnem 10%-át mégis elutasítják az első körben. Az elutasítottak között az átlagosnál nagyobb arányban találhatunk budapesti, borsodi (miskolci) és szabolcsi (nyíregyházi) túlkoros gyerekeket. Ezek a gyerekek a legkevésbé frekventált szakiskolai képzést célozták meg, de még ide sem sikerült bejutniuk. Ez az a réteg, amely már az általános iskolát is bukdácsolva végezte el, és a középfok még akkor sem fogadja be őket (legalábbis elsőre nem), ha erre elvileg a lehetőség megvan. Ez is azt a vélekedést támasztja alá, hogy manapság a felvételiztetésnek (amely bizonyos területeken a szakiskolákat is jellemzi) nem annyira az arra a képzési típusra megfelelők kiválasztása a célja, mint inkább az oda nem illők kiszűrése. Ez a tendencia egy olyan homogenizációs folyamatot jelent, amely folyamat végén a hátrányos helyzetűek és a magatartási problémákkal küszködő, zömében cigánytanulók iskola nélkül maradnak. Habár feltételezhető, hogy a második körben ezek a tanulók is – legalábbis a tanköteles részük – valamilyen iskolára lelnek, de nagy valószínűséggel azt nem fogják elvégezni, és hamar lemorzsolódnak.

Összegzés

A kilencvenes évek folyamán lezajlott a középiskolai oktatás expanziója, a tanulók egyre nagyobb hányada került érettségit adó intézménybe. A középiskolai helyek bővülése ugyanakkor nem jelentette azt, hogy a tanulók esélyei a megfelelő színvonalú középiskolai képzésben való továbbtanulásra kiegyenlítődtek volna. Egyrészt a középiskolai szektor ma jóval differenciáltabb (szerkezetben és színvonalban egyaránt), mint volt a nyolcvanas években. Másrészt még a középfokú képzési helyek túlkínálata mellett is viszonylag nagy arányban kerülnek elutasításra (az első körben) az általános iskolát végzett tanulók. A KIFIR-adatbázis elemzése során nyilvánvalóvá vált, hogy az elutasítás magas mértéke nem abból adódik, hogy a tanulók zöme a kurrens tagozatokra, szakmákra jelentkezik, hanem abból, hogy a nyolcadik osztályt végzett tanulók mintegy egytizede még a szakiskolák elvárásainak sem felel meg. A magyar iskolarendszer egyik legnagyobb problémáját jelentik ezek a leszakadók, akiknek az expanzió sem jelent gyógyírt. Ennek a rétegnek a középfokú iskoláztatását elvileg az erre módszertanilag legkevésbé felkészült szakiskolának kellene megoldania, de ez erre természetéből fakadóan nem képes. Ennek a rétegnek minden bizonnyal más típusú képzésre lenne szüksége (valószínűleg már az általános iskolában is).

Azt mondhatjuk tehát, hogy a középfok expanziója mellett, a túlkínálat ellenére is strukturális, illetve minőségi meg nem felelés van a középfokra jelentkezők és a középfokú képzést nyújtó iskolák kínálata között. Habár a programkínálat esetén mennyiségi értelemben nem beszélhetünk szűk keresztmetszetről, a tanulók egy része még sincs azon a szinten, amit a középfok elvár, a középfok által kínált programok zöme pedig nem is igen próbál eleget tenni annak a kihívásnak, amit ennek a leszakadó rétegnek a középfokú végzettséghez való hozzásegítése jelent.

Irodalom

Andor Mihály (1999): Az iskolákon át vezető út. Új Pedagógiai Szemle. 10. sz.

Andor Mihály – Liskó Ilona (2000): Iskolaválasztás és mobilitás. Iskolakultúra, Budapest.

Bukodi Erzsébet (1995): Az iskolázottsági esélyek alakulása. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

Csákó Mihály et al. (1998): A felsőfokú továbbtanulás meghatározói 1998-ban. ELTE, Budapest.

Gazsó Ferenc (1997): A társadalmi folyamatok és az iskolarendszer. Századvég. 1997 tél.

Knowledge and Skills for Life (2001): First Results from PISA 2000. OECD, Párizs.

Lannert Judit (1999): Szerkezetváltási tendenciák és a továbbtanulási arányokat befolyásoló tényezők a közoktatásban. In: Vágó Irén (szerk.): Tartalmi változások a közoktatásban a 90-es években. Okker Kiadó, Budapest.

Lannert Judit (szerk.) (2003): Pályaválasztási aspirációk. Országos Közoktatási Intézet, megjelenés alatt.

Mare, Robert D. (1981): Change and Stability in Educational Stratification. American Sociological Review. Vol. 46.

Oktatásügyi közvélemény-kutatások, 1995, 1997, 1999. Adatbázisok. Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központ, Budapest.

Sugár András (2001): Tanulók, iskolák, tagozatok. A 2000. évi felvételi rendszer eredményeinek értékelése. Kézirat. Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központ, Budapest.

Vári Péter (szerk.) (1997): A Monitor ’97 vizsgálat főbb eredményei. Kézirat. Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központ, Budapest.

Táblázatok

1. táblázat
A 2000-ben rendelkezésre álló gimnáziumi férőhelyek maximális száma
és aránya megyénként (%)

4 osztályos 6 osztályos 8 osztályos N
Szabolcs-Szatmár-Bereg 93 1 5 2 792
Jász-Nagykun-Szolnok 89 2 9 1 804
Heves 88 5 7 1 404
Békés 88 6 6 2 327
Vas 87 3 10 966
Csongrád 84 10 6 1 873
Zala 83 12 5 997
Baranya 82 11 7 2 238
Somogy 82 13 6 1 301
Hajdú-Bihar 81 16 3 2 468
Fejér 80 12 8 1 249
Tolna 78 13 9 948
Győr-Moson-Sopron 78 11 11 2 120
Nógrád 77 11 13 828
Veszprém 76 16 7 1 740
Komárom-Esztergom 76 17 7 1 615
Bács-Kiskun 74 19 7 2 177
Borsod-Abaúj-Zemplén 74 19 7 2 677
Budapest 73 18 8 11 478
Pest 69 16 14 3 212

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

2. táblázat
A középfokú kínálat megoszlása 2000-ben az általános iskola elvégzése után megyénként (%)

Négyosztályos gimnázium Szakközépiskola Szakiskola
Bács-Kiskun 22 34 44
Baranya 34 30 36
Békés 32 28 39
Borsod-Abaúj-Zemplén 23 41 36
Budapest 33 41 26
Csongrád 24 40 35
Fejér 21 38 41
Győr-Moson-Sopron 21 38 41
Hajdú-Bihar 26 28 45
Heves 29 31 40
Komárom-Esztergom 22 29 49
Nógrád 24 28 48
Pest 28 34 38
Somogy 20 41 39
Szabolcs-Szatmár-Bereg 30 29 41
Jász-Nagykun-Szolnok 21 33 46
Tolna 23 34 43
Vas 22 32 46
Veszprém 27 22 50
Zala 23 32 45

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

3. táblázat
A tagozatok és szakmák sikeressége

A feltöltöttség
aránya
A felvettek rangsorából
képzett mutató*
Tagozatok
száma
Gimnázium
Gimnázium matematika 0,87 2,10 74
Gimnázium 6 év 0,82 1,22 181
Gimnázium humán 0,85 2,11 133
Gimnázium reál 0,86 2,16 125
Gimnázium speciális 0,84 1,95 54
Gimnázium sport 0,76 1,81 27
Gimnázium ének-zene 0,70 1,47 16
Gimnázium angol 0,83 2,24 196
Gimnázium számítástechnika 0,85 2,58 73
Gimnázium nyelv 0,82 2,32 83
Gimnázium német 0,81 2,26 139
Gimnázium 4 év 0,75 2,81 341
Összesen 0,81 2,36 1538
Szakközépiskola
Eladó 0,83 1,19 1
Rendőr 0,90 2,01 7
Adminisztráció, gépelés 1,00 2,07 3
Gondozás, háztartás, egészségügy 0,83 2,03 11
Humán, nyelv, pedagógia 0,82 2,03 47
Kézműves, művészeti 0,79 1,38 106
Idegenforgalom, vendéglátás 0,82 2,11 42
Informatika 0,90 2,54 98
Gazdasági, számviteli, kereskedelmi 0,86 2,59 192
Nulladik, pályaorientáció, meg nem nevezett általános 0,76 2,42 53
Nyomdaipar 0,69 2,32 3
Vegyipar 0,65 2,05 7
Élelmiszeripar 0,75 2,45 10
Világbanki 0,80 2,60 184
Építőipar 0,65 2,40 25
Közlekedés, posta, távközlés 0,77 2,65 55
Elektronika 0,82 2,93 67
Fa-, bútor-, papíripar 0,69 2,54 19
Mezőgazdasági 0,58 2,45 61
Környezetvédelem, vízügy 0,71 2,75 30
Műszaki 0,75 3,36 15
Szolgáltatás 0,59 2,58 3
Textil-, könnyűipar 0,57 2,50 57
Gépész 0,68 2,85 70
Szerelés 0,58 2,66 12
Ipari (általános) 0,62 3,65 8
Fémipar 0,22 4,52 3
Összesen 0,77 2,55 1189
Szakiskola
Üvegipar 0,82 1,64 3
Szolgáltatás 0,74 2,15 15
Szobafestő 0,70 2,13 15
Szakiskola speciális 0,67 1,21 6
Élelmiszeripar 0,73 2,37 79
Fodrász 0,88 2,44 25
Fa-, bútor-, papíripar 0,68 2,18 85
Nulladik, pályaorientáció, meg nem nevezett általános 0,70 2,36 62
Gazdasági, számviteli, kereskedelmi 0,72 2,38 29
Virágkötő 0,56 1,64 7
Közlekedés, posta, távközlés 0,88 2,70 5
Építőipar 0,66 2,33 104
Idegenforgalom, vendéglátás 0,70 2,44 61
Adminisztráció, gépelés 0,68 2,40 55
Alapképzés 9-10 0,59 2,23 308
Környezetvédelem, vízügy 0,13 1,00 2
Eladó 0,73 2,64 81
Elektronika 0,78 2,81 12
Kézműves, művészeti 0,38 1,69 10
Gondozás, háztartás, egészségügyi 0,53 2,31 19
Vasas 0,68 2,55 5
Szerelés 0,60 2,63 64
Informatika 0,56 2,52 33
Mezőgazdasági 0,53 2,49 117
Vegyipar 0,46 2,47 3
Ipari (általános) 0,59 3,08 9
Gépész 0,58 2,90 110
Textil-, könnyűipar 0,45 2,61 156
Fémipar 0,51 2,74 27
Összesen 0,62 2,43 1507

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000
* Minél alacsonyabb a szám, annál inkább tudta felvenni az iskola az általa előre rangsorolt diákokat.

4. táblázat
Az első helyre való jelentkezések, illetve a felvételi arányok megoszlása a középfokú képzés típusa és az általános iskola településtípusa szerint, 2000 (%)

Első jelentkezés Budapest Megyeszékhely Egyéb város Község Összesen
Gimnázium 41 37 32 21 30
Szakközépiskola 38 36 35 37 36
Szakiskola 21 27 33 42 34
Összesen 100 100 100 100 100
N 15 089 19 852 31 617 40 454 107 012
Ahova felvették Budapest Megyeszékhely Egyéb város Község Összesen
Gimnázium 40 34 31 20 29
Szakközépiskola 38 37 34 36 36
Szakiskola 21 29 35 44 35
Összesen 100 100 100 100 100
N 13 504 17 523 29 522 37 605 98 154

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

5. táblázat
A sikeres jelentkezés logit modellje*

Változó B S.E. Wald df Sig R Exp(B)**
Község 813,5881 3 0,0000 0,1147
Budapest –0,4837 0,0340 202,0630 1 0,0000 –0,0571 0,6165
Megyeszékhely –0,6992 0,0302 535,1996 1 0,0000 –0,0932 0,4970
Egyéb város 0,0811 0,0303 7,1774 1 0,0074 0,0092 1,0845
Szakiskola 274,5596 2 0,0000 0,0664
Gimnázium 0,4192 0,0300 195,3337 1 0,0000 0,0561 1,5208
Szakközépiskola 0,3987 0,0280 203,0606 1 0,0000 0,0572 1,4899
Életkor –0,4418 0,0156 802,2838 1 0,0000 –0,1142 0,6429
Hány helyre jelentkezett 0,1354 0,0080 284,4433 1 0,0000 0,0678 1,1450
Konstans 8,2358 0,2324 1256,215 1 0,0000

 * A modell a szórásnak mintegy 71%-át magyarázza.
** Ez az érték a középfokra való bejutás esélyét mutatja: a településtípus esetén a községi tanulókhoz, a középfokú iskola típusánál a szakiskolába jelentkezettekhez, az életkornál a fiatalabbakhoz, a hány helyre jelentkezett mutatónál pedig a kevesebb helyet megjelölőkhöz képest.

6. táblázat
A felvétel helye és tagozata egyezik-e vagy nem az első jelentkezés irányával, képzési típusonként, 2000 (%)

Ahova felvételt nyert Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola Összesen
Iskola és/vagy tagozat stimmel 86,3 81,6 78,8 82,0
Se iskola, se tagozat nem stimmel 13,7 18,4 21,2 18,0
N 28 635 35 502 35 239 99 376

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

7. táblázat
Az első jelentkezések, illetve a sikeres felvételek helye program- és településtípusonként,
2000 (N és %)

Általános iskola településtípusa Ahova elsőre jelentkezett Ahova felvették Összesen
Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola
Budapest Gimnázium 5 200 338 85 5 623
92,48 6,01 1,51 100,00
Szakközépiskola 181 4 620 443 5 244
3,45 88,10 8,45 100,00
Szakiskola 45 221 2 370 2 636
1,71 8,38 89,91 100,00
Összesen 5 426 5 179 2 898 13 503
40,18 38,35 21,46 100,00
Megyeszékhely Gimnázium 5 594 708 220 6 522
85,77 10,86 3,37 100,00
Szakközépiskola 284 5 394 775 6 453
4,40 83,59 12,01 100,00
Szakiskola 107 272 4 097 4 476
2,39 6,08 91,53 100,00
Összesen 5 985 6 374 5 092 17 451
34,30 36,53 29,18 100,00
Egyéb város Gimnázium 8 705 746 264 9 715
89,60 7,68 2,72 100,00
Szakközépiskola 390 8 964 1 079 10 433
3,74 85,92 10,34 100,00
Szakiskola 120 368 8 882 9 370
1,28 3,93 94,79 100,00
Összesen 9 215 10 078 10 225 29 518
31,22 34,14 34,64 100,00
Község Gimnázium 7 070 691 265 8 026
88,09 8,61 3,30 100,00
Szakközépiskola 388 12 259 1 464 14 111
2,75 86,88 10,37 100,00
Szakiskola 153 484 14 786 15 423
0,99 3,14 95,87 100,00
Összesen 7 611 13 434 16 515 37 560
20,26 35,77 43,97 100,00

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

8. táblázat
A felvettek és elutasítottak életkori megoszlása, 2000 (%)

Életkor Igen Nem Összesen
13 4,2 3,1 4,1
14 79,5 65,4 78,3
15 13,1 20,4 13,7
16 2,5 7,5 3,0
17 vagy több 0,7 3,6 1,0
N 99 582 9 410 108 992

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

9. táblázat
Az első körben felvettek és fel nem vettek aránya országosan

Nem vették fel Felvették Nem vették fel arány –
felvették arány
Budapest 18,12 13,41 4,72
Baranya 3,69 4,13 –0,44
Bács-Kiskun 3,88 5,74 –1,86
Békés 2,94 4,43 –1,49
Borsod-Abaúj-Zemplén 12,26 7,46 4,80
Csongrád 3,41 4,23 –0,82
Fejér 3,91 4,60 –0,69
Győr-Moson-Sopron 4,27 4,30 –0,03
Hajdú-Bihar 6,78 6,10 0,69
Heves 3,56 3,16 0,40
Komárom-Esztergom 1,42 3,41 –1,99
Nógrád 1,83 2,03 –0,21
Pest 9,44 9,80 –0,36
Somogy 1,94 3,56 –1,61
Szabolcs-Szatmár-Bereg 9,00 6,64 2,36
Jász-Nagykun-Szolnok 2,78 4,60 –1,81
Tolna 2,76 2,59 0,17
Vas 1,50 2,78 –1,29
Veszprém 2,93 3,93 –1,00
Zala 3,58 3,10 0,48

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.