2019. június 16., vasárnap , Jusztin

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Intézményi szintű folyamatok >> Mindenki középiskolája • Középfokú képzés az ezredforduló Magyarországán

Garami Erika :: Régiók és iskolák. A középfokú oktatás iránti kereslet és kínálat területi különbségei

2009. június 17.

A tanulmány a középfokú iskolázás kiterjedésének területi különbségeivel foglalkozik. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy az oktatás iránti keresletben és kínálatban az elmúlt évtizedben lezajlott változások milyen területi eltéréseket, sajátosságokat mutatnak. Mondhatjuk-e, hogy ezek a változások alapvetően átalakították a középfokú oktatás korábban kialakult területi szerkezetét, vagy épp ellenkezőleg, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy tovább élnek a korábbi struktúra maradványai.

Az iskolázási folyamatok területi különbségeinek vizsgálata jelentős hagyományokra tekint vissza Magyarországon. Az Oktatáskutató Intézet az 1970-es évektől kezdve végzett területi, regionális kutatásokat az általános iskolai oktatástól a felsőoktatásig. Megközelítésük az ún. szociálökológiai szemléletből táplálkozott (Dogan–Rokkan, 1969), amely annak a társadalmi térnek a fontosságát hangsúlyozta, melyben a társadalom minden egyes tevékenysége – beleértve az oktatást is – zajlik. Ez a szemlélet feltételezi az egyéntől függetlenül létező környezet létét, amelyet saját törvényei szabályoznak. Mindenekelőtt a szűkebb és tágabb lakóhelyet értelmezik ilyen környezetként, melynek társadalom-földrajzi jellemzői, társadalmi-gazdasági adottságai, infrastrukturális ellátottsága, intézményei, iskolái, történeti és kulturális hagyományai éppolyan meghatározóak lehetnek az egyén életére, mint származása, családjának kulturális közege, vagy a társadalmi struktúrában elfoglalt pozíciója (Forray–Kozma, 1992; Enyedi, 1993). Változó megítélésétől függetlenül, a szociálökológiai szemléletmód végigkísérte a XX. század társadalomtudományi gondolkodását.

A szociálökológiai szemlélet nagyon termékenyítőleg hatott az oktatásügyi kutatásokra, melyek az oktatási rendszer, az iskolázás térbeli folyamataival foglalkoztak (Kozma, 1983, 1987, 1996; Forray–Kozma, 1992, 1999a, 1999b; Kozma–Forray, 1986, 1987, 1988; Kozma–Benedek–Forray, 1983). A neveléstudomány korábban kevéssé foglalkozott a területi-társadalmi meghatározottság kérdéseivel, holott a mindennapi tapasztalat a területi hovatartozás meghatározó szerepét mutatta az iskolázásnak mind eredményességében, mind pedig az intézményes formáihoz való hozzáférésben. A területi kutatások egyik kulcskérdése a kutatás céljai szempontjából megfelelő területi egységek meghatározása. A hazai oktatásügyi kutatásokban a regionális megközelítés bizonyult a legalkalmasabbnak, mivel a területi elemzések sok esetben tudományosan megalapozott fejlesztési stratégiák kidolgozását is szolgálták (Rechnitzer, 1998; Balázs, 2001).

Az oktatás iránti kereslet és kínálat alakulását a szakirodalomból ismert szempontok szerint tárgyaljuk. A keresletet meghatározó egyik legalapvetőbb tényezőnek a lakosság korösszetételét, elöregedő vagy fiatalos jellegét szokták tekinteni. A közoktatásban érintett korosztályok számának folyamatos csökkenése óriási kihívást jelent az oktatási rendszer számára. Elvárásokat támaszt a népesség iskolázottsága is, hiszen a szülők végzettsége lényegesen befolyásolja a következő generációk taníttatásával kapcsolatos elképzeléseiket. A régiók gazdasági fejlettsége pedig egyszerre jelent kihívást és feltételrendszert az oktatási intézmények számára. A középfokú oktatás iránti kereslet alakulását három szempontból vizsgáljuk. Egyrészt az érettségit adó, illetve nem adó képzésben tanulók megoszlása, az egyes programokon tanulóknak a megfelelő korú népességhez viszonyított aránya, valamint az egyes képzési programokra történő jelentkezések szempontjából. Az oktatási rendszer kínálatát pedig az intézményhálózat területi megoszlásán, a különböző programokon meghirdetett képzési helyeken, valamint az egyszerre kínált programok színességén keresztül elemezzük. Tanulmányunk foglalkozik a naponta bejáró, illetve a diákotthoni elhelyezésben részesülő tanulók számának változásával is, mivel az összefügg mind a kínálat sajátosságaival, mind pedig a kereslet változásaival.

Az elemzésekhez felhasznált adatok a tanulmány írásakor rendelkezésünkre álló legfrissebb forrásokból származnak, és az elmúlt évtized két kitüntetett időpontjára vonatkoznak: az 1990/1991-es és az 1999/2000-es tanévre. Az iskolázottsági adatok tekintetében felhasználtuk a 2001. évi népszámlálás bizonyos eredményeit is. A többi adatot részben a megyei és budapesti statisztikai évkönyvekből, részben pedig az 1999. évre vonatkozó Magyar statisztikai évkönyvből nyertük1.

Az oktatás iránti keresletet meghatározó tényezők alakulása

Demográfiai tényezők

Magyarországot általában elöregedő társadalomnak szokták tekinteni. Ez egy több évtizedes (a 60-as évektől kifejezetten felerősödő) folyamat eredménye, amely folytatódott a 90-es években is. Nem javult a fiatalabb (30 éven aluli) és idősebb (60 éven felüli) népesség aránya (a fiatalabbaké átlagosan 40%, az idősebbeké 19-20% maradt), amihez hozzájárult, hogy jelentősen csökkent (3-4%-kal) a gyermekkorúak (14 éven aluliak), és több mint 20%-kal lett nagyobb az idős (65 év feletti) népességnek a gyermekkorúakhoz viszonyított aránya 1990 és 1999 között: 64,5% helyett 85,5%. Egyedül a 15–29 évesek aránya növekedett, ami az 1973–76-os demográfiai hullámhegy átvonulásának köszönhető (KSH, 2000b).

Az ország népességének közismert csökkenésével párhuzamosan (az 1990-es 10374,8 ezerhez képest 2000 elejére mintegy 332 ezerrel lett kevesebb lakosságunk) a közoktatásban érintett gyermek- és fiatalkorú népesség száma és aránya is csökkent az évtized folyamán. Az évtized végére a középfokú oktatásban érintett 14–17 évesek létszáma az 1990. évinek mindössze háromnegyede volt (670 ezer helyett mintegy 499 ezer), és arányuk is csökkent, az évtized eleji 6,5%-ról 5%-ra. Létszámuk általános csökkenése ellenére tapasztalhatóak bizonyos területi különbségek abban, hol, mekkora arányt képviselnek a népességen belül (1ásd 1. ábra és 1. táblázat).

1. ábra
A 14–17 éves népesség aránya az egyes régiókban, 1990 és 1999 (%)

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000b; KSH, 1990a; KSH, 1990b

A 14–17 évesek népességen belüli arányainak regionális különbségei mögött a régiók eltérő korösszetétele húzódik meg, amit olyan demográfiai tényezők befolyásolnak, mint az élve születések és halálozások száma, a fiatalabb és idősebb népesség aránya, az elöregedés mértéke, illetve a vándorlás. A régiók demográfiai helyzetét tekintve nem történtek lényeges változások az évtized elejéhez képest. Továbbra is ugyanazok a térségek bizonyultak népességkibocsátónak, mint korábban: az észak-alföldi és észak-magyarországi régió. Ezekben a térségekben még mindig átlag feletti a középiskolás korosztály népességen belüli aránya, ami a kedvezőbb demográfiai folyamatoknak köszönhető (mint például magasabb születésszám).

A közép- és nyugat-dunántúli régiónak kevésbé fiatalos a korszerkezete, mivel a 14 éven aluliak aránya elmarad az átlagtól. Az alacsony születésszám a Nyugat-Dunántúlt (a főváros után) az ország második leginkább elöregedő térségévé tette. A dél-dunántúli és a dél-alföldi régióban is az átlagnál alacsonyabb a közoktatásban érintett korcsoportok aránya, miközben az idősebb korcsoportoké jelentősen magasabb. A közép-magyarországi régió, korszerkezetét tekintve nagyon megosztott. A főváros az ország „legelöregedettebb” területének számít, amiért a lakosság korösszetétele, a születések számának jelentős csökkenése, valamint a nagyfokú elvándorlás egyaránt „okolható” (KSH, 2000b). Ugyanakkor Pest megyében igen magas vándorlási nyereség és fiatalos korszerkezet alakult ki, amit részben a fővárosból az agglomerációba költözés, részben az ország más részeiből az ide irányuló vándorlás okozott.

A népesség iskolázottsága

A népesség iskolázottságának alakulását a KSH gyakorlatának megfelelően a népesség korcsoportonkénti mutatói alapján közöljük (KSH Népszámlálás, 2001). Ezek az adatok azt mutatják, hogy az adott végzettséggel a megfelelő korcsoport mekkora hányada rendelkezik, függetlenül attól, hogy van-e annál magasabb képzettsége (lásd 2. táblázat).

Az adatok a képzettség általános szintjének emelkedésére utalnak. Az analfabétának tekintett lakosság száma 1990-től kevesebb, mint a felére esett vissza (125 ezerről 50 ezerre), az ennél magasabb iskolai végzettségűek aránya pedig nőtt. Legnagyobb mértékben a legalább általános iskolát végzetteké (78,1%-ról 89,1%-ra), közel hasonló mértékben a legalább középfokú végzettséggel rendelkezőké (29,2%-ról közel 40 százalékra), végül legkevésbé a befejezett felsőfokú iskolai végzettséggel bíróké nőtt, az 1996-os mikrocenzus2 alapján, 10,1%-ról 12,1%-ra.

Az iskolázottság területi megoszlása alapján térben kirajzolható az a fejlettségi-fejletlenségi tengely, amelynek léte régóta ismert a szakemberek előtt (Györgyi, 1995). Kutatásaik során sokszor találkoztak olyan területi sajátosságokkal, melyek hatása évtizedeken keresztül érvényesült, annak ellenére, hogy a népesség általános iskolázottsági szintje emelkedett.

A fejlettség tengelye északnyugat-délkelet irányba húzódik, itt magasabb a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Ez a tengely magában foglalja a gazdaságilag fejlettebb nyugat- és közép-dunántúli régió jelentős részét, Közép-Magyarország néhány kiemelkedő térségét (elsősorban a fővárost), valamint a dél-alföldi régióban Csongrád megyét (lásd 2. táblázat). Tradicionálisan is leginkább ezekben a régiókban taníttatják gyermekeiket a családok, hiszen már a XX. század elején is 80-90, illetve 90% feletti volt az elemi iskolába járó tankötelesek aránya (Baska–Nagy–Szabolcs, 2001). A felsőfokú végzettséggel rendelkezők fővárosi átlaga közel kétszerese az országosnak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a magasan képzett munkaerőt (főként Pest megyéből) elszívja.

A fejletlenség tengelye északkelet-délnyugat irányba húzódik, melynek egyik jellegzetessége, hogy az analfabéták, illetve az alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya magasabb, mint más térségekben. Ide tartozik az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió szinte teljes területe, a Dél-Dunántúlnak pedig bizonyos (elsősorban Tolna megyei és külső-somogyi) részei. E térségek többsége köztudottan súlyos gazdasági, társadalmi válsággal küzd, amit – különösen az északi és a dél-dunántúli részen – az aprófalvas településszerkezet is súlyosbít3. Észak-Magyarországon és Észak-Alföld bizonyos részein, az évtized során alig csökkent az általános iskolát végzettek aránya, ami jelzi, vannak még tartalékai ennek a képzésnek. Gondoljunk csak az ezeken a területeken jelentős számban élő cigány népességre, amelynél – a ’90-es évek közepén kimutatott 71%-os általános iskolai végzettség alapján (Glatz, 1999) – még egyáltalán nem beszélhetünk a teljes körű (vagy azt egyáltalán megközelítő) alapfokú iskolázottságról! A felsőfokú végzettségűek arányát tekintve csak Dél-Dunántúl „lóg ki” a tengelyből, melynek magasabb iskolázottsági színvonala minden bizonnyal a pécsi felsőoktatási központ vonzerejének köszönhető. Itt van a főváros és a nyugat-dunántúli régió után a legtöbb diplomás.

A régiók gazdasági fejlettsége

Miután egy térség gazdasági lehetőségei, munkaerő-piaci viszonyai lényegesen befolyásolják a fiatalok továbbtanulási, szakmaválasztási döntéseit, könnyen belátható, hogy a régiókat jellemző gazdasági környezet egyszerre jelent kihívást és feltételrendszert az oktatási intézmények számára (Diczházi, 1997; Hajba, 2001; Molnár, 2002; Napi Gazdaság, 2002; Nemes Nagy, 1998).

A régiók iskolázottsági mutatói összhangban vannak a gazdasági fejlettségükkel. Általában azokban a térségekben képzettebb a népesség, ahol ehhez alapot nyújtanak a környezet gazdasági adottságai, tárgyi és szellemi infrastruktúrája. A fejlettség táplálkozhat az évtizedeken keresztül megőrzött előnyös pozíciókból (amely alapulhat a kedvező földrajzi elhelyezkedésen éppúgy, mint a termelési kultúrán), de lehet az utóbbi évtizedben a piacgazdaságra való sikeres átállás eredménye is. Ez viszont a külföldi tőkebefektetéseknek, illetve az ezek hatására beinduló gazdasági és infrastrukturális megújulásnak egyaránt köszönhető. Ugyanakkor azokban a térségekben, amelyek a keleti piacokra települt nehézipar és a mezőgazdasági tömegtermelés összeomlása következtében súlyos gazdasági hátrányokkal, válságjelenségekkel küzdenek (munkanélküliség, szegénység stb.), lényegesen alacsonyabb a népesség iskolázottsága. Mindez nem számít új jelenségnek, hiszen a korábbi évtizedek állami iparpolitikája által kiemelten kezelt térségekben általában az alacsonyan iskolázott népesség gyűlt össze (Györgyi, 1995).

A régiók fejlettségének bemutatásához sokféle gazdasági mutatót lehet használni, e tanulmány keretében azonban csak az egyik legpregnánsabbal, a bruttó hazai termék (GDP) területi eloszlásával foglalkozunk (lásd 2. ábra).

2. ábra
A bruttó hazai termék (GDP) regionális megoszlása, 2000 (%)

Forrás: KSH, 2000d; Napi Gazdaság, 2002

A gazdasági fejlettség alapján hasonló fejlettség – fejletlenség tengely rajzolódik ki, mint az iskolázottság kapcsán. Ennek egyik végpontján az átlagosnál fejlettebb és egyúttal gyorsabban is fejlődő közép-magyarországi, közép-dunántúli és nyugat-dunántúli régiók állnak (közöttük is kiugróan magas a főváros és környékének GDP-mutatója), a másikon pedig a problémákkal terhes, az átlagtól szinte mindenben elmaradó, támogatásra szoruló észak-magyarországi, észak-alföldi, dél-alföldi, valamint a dél-dunántúli régió. Minden más adat, mint például a külföldi vállalkozások megoszlása, a foglalkoztatottság és a munkanélküliség alakulása, vagy a szociális ellátás iránti igények szintén ezt a területi megosztottságot tükrözik.

Képzési kereslet a középfokú oktatásban

A középfokú oktatás iránti keresletet három mutató segítségével elemezzük. Egyrészt a továbbtanulás két fő irányának: az érettségit adó és az azt nem adó képzésekben való részvétel kilencvenes évekbeli alakulásával. Másrészt ezeket az adatokat finomítjuk, azaz a megfelelő korú (14–17 éves) népességhez viszonyítjuk. A képzési adatok azonban csak közvetve tükrözik a tényleges tanulói igényeket, ezért vizsgálatunkat végül kiterjesztettük a 2000-es középfokú jelentkezések elemzésére is. Miután erre nincsenek korábbi adataink, a fiatalok iskolaválasztási preferenciáinak időbeli változásait sajnos nem tudtuk követni.

Részvétel az érettségit adó/nem adó képzésekben

A középiskolai oktatásban az elmúlt évtizedben lezajlott egyik legalapvetőbb átalakulás az érettségit adó, illetve azt nem adó képzések részvételi arányainak változásában következett be, mégpedig az előbbi javára Míg 1990-ben a fiataloknak 44,9%-a tanult érettségit nem adó középfokú intézmény (szakmunkásképző vagy szakiskola) nappali tagozatán – ami akkor közel 100 ezer gyereket jelentett –, addig 1999-ben már csak 25,2%-uk, azaz 30 ezer fiatal (lásd 3. táblázat).

Ezek az eredmények nagyon hasonlítanak az OECD országaiban mért adatokhoz, ahol a mi fogalmaink szerinti középiskolában (tehát gimnáziumban és szakközépiskolában) átlagosan a diákok 72,5%-a tanul, míg a szakmai képzés egyéb formáiban 25,7%-uk (Education at a Glance, 2000).4 Témánk szempontjából azonban fontosabbak az országos átlagok mögötti területi adatok (lásd 3. ábra és 3. táblázat).

Adataink szerint a középfokú oktatásban részesülők megoszlása mutatja az egyik legstabilabb területi struktúrát (beleértve az érettségit adó és nem adó képzést is). Az elmúlt évtizedben jellegzetesen a térségek két típusában tanultak legtöbben a gimnáziumi és szakközépiskolai programokon. Egyrészt a hagyományosan magasan iskolázott és jelentős gazdasági fejlettséggel rendelkező közép-magyarországi és nyugat-dunántúli, valamint a hagyományosan népességkibocsátónak számító, az érintett korcsoport (relatíve még mindig) legnagyobb arányával rendelkező észak-magyarországi, észak-alföldi és dél-alföldi régiókban. A szakirodalomból tudjuk (Forray–Kozma, 1999a), hogy az említett területeken a szülők már a rendszerváltás előtt is az átlagosnál nagyobb mértékben küldték gyerekeiket érettségit adó középiskolákba. Nem egyszer az egyes térségekben fellépő súlyos gazdasági nehézségek is erre ösztönzik a szülőket, hiszen az érettségihez vezető képzés mintegy „parkolópályaként” szolgálhat gyermekeik számára. A nyugat-dunántúli és az észak-magyarországi régióban elsősorban a szakközépiskolai (nem a gimnáziumi) képzés tett szert jelentős szerepre.

3. ábra
A nappali tagozatos középfokú oktatásban résztvevők megoszlása régiónként, a képzés típusa (érettségit adó/nem adó) szerint, 1990 és 1999 (%)

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000a; KSH, 2000b

A viszonylag stabil területi megoszlás ellenére történtek jelentős átrendeződések. A dél-alföldi régióban átlagon felüli mértékben nőtt a középiskolai képzésben résztvevők aránya, ami elsősorban a hagyományosan magasan iskolázott Csongrád megyének (azon belül a szegedi egyetem inspiráló hatásának) volt köszönhető. A Dél-Alfölddel ellentétben, a súlyos társadalmi, gazdasági nehézségekkel küzdő észak-alföldi régióban az évtized végére már az országos átlagot sem érte el az érettségit adó képzésben tanulók aránya. Ugyanakkor a nyugat-dunántúli régióban – bár korábbi kedvező pozícióját megőrizte – lelassult az érettségihez vezető képzésben résztvevők arányának növekedése.

A szakiskolai képzésben részesülők területi megoszlása is stabilnak tekinthető. Ezt a képzési formát egyrészt a fejlődés határozott jeleit mutató közép-dunántúli, valamint a hátrányosabb gazdasági helyzetéből „kitörni” igyekvő dél-dunántúli és alföldi térségek tanulói részesítik előnyben. A diákok választását a Közép-Dunántúlon az is indokolhatja, hogy ez a képzés egyértelműen szolgálja a fejlődő gazdaság munkaerő igényeit. Másik két térségben nem erről van szó. Az Észak-Alföldön, ahol messze az átlagot meghaladó mértéket ért el a szakiskolai képzésben tanulók aránya, a motivációt elsősorban az jelenti, hogy az alacsonyan iskolázott (vagy iskolázatlan) szülői háttérrel rendelkező fiatalok erre a kínálatra támaszkodva, a rövid ideig tartó szakmai képzéssel kívántak egyáltalán bejutni a munkaerőpiacra.

A nyugat-dunántúli régiót jellemző gazdasági környezet is sokkal inkább a szakmai képzés iránti keresletet növelte, mint a hagyományos gimnáziumi képzés iránti érdeklődést. A prosperáló ágazatok térségbe történő települése ugyanis nem csupán a magasan képzett munkaerő iránt teremtett keresletet, hanem a kevésbé kvalifikált, de könnyen képezhető, megbízható és ugyanakkor olcsóbb munkaerő iránt is. A fiatalok pedig nyilván perspektivikusnak érzik ezt a képzést a maguk számára5.

Részvétel – a megfelelő korú népesség arányában

A továbbtanulóknak a megfelelő korú népességhez (14–17 éves) mért arányai még határozottabban mutatják az érettségit adó képzés előtérbe kerülését (lásd 4. táblázat), mint a középfokú oktatásban való részvétel adatai. Ezen dimenzió mentén az látható, hogy országosan mintegy 34%-kal nőtt a gimnáziumban vagy szakközépiskolában tanulók aránya: míg 1990-ben 44%, addig 1999-ben 78% volt. A szakiskolai és szakmunkásképzésben 1999-ben a megfelelő korú népességhez viszonyítva 9%-kal tanultak kevesebben, mint korábban (az 1990-es 33%-kal szemben 24%). Ez a viszonylag alacsony különbség arra utal, hogy e képzési forma vonzerejének tagadhatatlan csökkenése ellenére társadalmunkban még mindig van (és mindig újratermelődik) egy olyan csoport, melynek gyermekei számára ez az egyetlen lehetséges (bizonyos esetekben talán óhajtott) továbbtanulási út.

4. ábra
Nappali tagozaton középfokú oktatásban részesülő tanulók megoszlása a 14–17 évesek arányában, 1990 és 1999 (%)

Forrás: KSH, 2000d; KSH 2000a; KSH 2000b; Forray–Kozma, 1999a

A gimnáziumi és szakközépiskolai (azaz az érettségit adó) programokon tanulók megfelelő korú népességhez viszonyított arányának területi megoszlása 1990-ben nagyjából követte az iskolázottság szerinti „fejlettségi” tengelyt. A Nyugat-Dunántúlon, Közép-Magyarországon, a Dél-Alföldön, valamint – a képletbe nem illeszkedő módon – Észak-Magyarországon volt a legnagyobb az ilyen képzésekben résztvevők aránya. Az évtized végére azonban némileg átrendeződött ez a területi struktúra (lásd 4. táblázat és 4. ábra). Még jobban felzárkózott a határozottan „feltörekvőnek” mondható dél-alföldi régió, ahol az évtized során jelentősen megnőtt az érettségit adó képzések iránti kereslet. Ugyanakkor valamelyest veszített pozíciójából a nyugat-dunántúli régió: az évtized végére a megfelelő korú népességhez képest a középiskolások aránya a területi rangsorban már csak a harmadik helyhez elegendő. Az évtized során sem a középiskolai képzésben résztvevők létszámát, sem a megfelelő korosztályhoz mért arányukat tekintve nem következett be jelentős növekedés. Megmaradt viszont a hagyományosan fejlett közép-magyarországi régió elsőbbsége, sőt az a jellegzetessége is, hogy a fővárosi agglomeráció fiataljai elsősorban a főváros középiskoláiban tanulnak.

A szakiskolai programon tanulók megfelelő korú népességhez viszonyított arányának területi struktúrájában is történtek átalakulások. Az évtized elején jellemzően az ország egyes dél-alföldi, dél-dunántúli és közép-dunántúli gazdaságilag elmaradottabb, részben mezőgazdasági jellegű megyéiben, illetve az államszocialista rendszerben a nehézipar egyik központjául szolgáló észak-magyarországi térségben volt a legnagyobb a szakiskolai tanulók aránya (lásd 4. táblázat). Az évtized végére némiképp átrendeződött a kép. A gazdasági és egyéb hátrányokkal is küzdő dél-dunántúli régió továbbra is vezetett a szakiskolai tanulók arányát tekintve. Az érdeklődés általános csökkenése ellenére ez a képzési forma megőrizte „keresettségét” a fiatalok között. Ugyanakkor a Dél-Alföldön valamelyest, Észak-Magyarországon pedig jelentősebb mértékben csökkent a szakiskolai képzésben résztvevők aránya. Az utóbbi térségben szinte teljesen összeomlott az a gazdasági, ipari bázis, amire ez az oktatás korábban épülhetett. Viszont az érettségit adó programok is csak átlag alatti mértékben bővültek, azaz nem vették át a szakiskolai képzés helyét. Figyelembe véve, hogy (az észak-alföldi régió mellett) ez az a térség, ahol viszonylag még számottevő a középfokú oktatásban érintett korcsoport aránya, azt kell gondolnunk, hogy jelentős lehet azoknak a száma, akik a nappali oktatás szintjén ellátatlanok maradnak. (Jelen tanulmánynak nem tárgya, hogy megvizsgálja az esti és levelező, illetve az iskolarendszeren kívüli képzések alakulását, de úgy véljük, egy ilyen irányú vizsgálat pontosabb képet adhatna az ellátottak, illetve az abból kimaradók köréről.)

A gimnáziumi és szakközépiskolai részvétel alakulása

A továbbiakban kizárólag a középiskolai (érettségit adó) képzésben részt vevők csoportját vizsgáljuk, még pedig aszerint, hogy az általános és a szakmai képzés területi aránya hogyan alakult az elmúlt évtizedben. Itt érdemes talán megemlíteni, hogy az Európai Unió tagországaiban évtizedek óta a szakmai képzésben tanulnak többen, és a középfokon tanuló diákok jelentős többsége (helyenként több mint 60%-a) a kilencvenes évtized végén az OECD-országok több mint felében is szakmai jellegű képzésben vett részt (Education at a Glance, 2000).

Ha nem is ilyen arányban, de a hazai adatok is a szakközépiskolai képzés túlsúlyát mutatják. A gimnáziumba járók aránya mind az évtized elején, mind a végén alacsonyabb volt, mint a szakközépiskolában tanulóké. Ez utóbbi iránti igény még nőtt is az évtized során: 1990-ben a középiskolásoknak átlagosan 58%-a tanult szakközépiskolában, és 42%-a gimnáziumban, 1999-ben pedig már 62%-a vett részt szakközépiskolai és 38%-uk gimnáziumi képzésben (lásd 5. táblázat).

Területi megoszlásukat tekintve jellegzetesen más-más térségekre koncentrálódik a gimnáziumi, valamint a szakközépiskolai képzés. A gimnáziumi túlsúly az egész évtized alatt egyrészt az alacsonyabban iskolázott és/vagy gazdaságilag fejletlenebb térségekben jellemző – Észak-Alföld és Dél-Dunántúl –, másrészt a hagyományosan fejlett közép-magyarországi régióban. Mind az észak-alföldi, mind a dél-dunántúli régióban működik egy olyan, gazdag hagyományokkal rendelkező felsőoktatási centrum, amely hatást gyakorolhatott a középiskolákban továbbtanulók választásaira. De e térségek gazdasági helyzetéből eredő pályaválasztási nehézségek is szerepet játszhattak a gimnáziumi képzés iránti átlagon felüli érdeklődésben, hiszen a szülők, tanácstalanságuk miatt gyakran íratják gyerekeiket gimnáziumba, ahonnan reményeik szerint idősebb fejjel, érettségivel a kezükben, a rájuk váró nehézségekre talán jobban felkészülve kerülhetnek ki. Az évtized során jelentősebb elmozdulást csak az észak-magyarországi régióban tapasztalunk: itt csökkent a legnagyobb arányban (mintegy 10%-kal) a gimnáziumban tanulók aránya: 42%-ról 32%-ra (leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol 14%-os volt ez a csökkenés).

A szakközépiskolai képzés aránya az évtized során minden régióban megnőtt, ennek mértéke azonban az egyes térségekben eltérő volt. Az évtized végén a szakközépiskolai képzés iránti kereslet a korábbi időszak ipari bázisául szolgáló észak-magyarországi, valamint a fejlett vagy legalábbis „fejlődő” gazdasággal rendelkező nyugat- és közép-dunántúli régióban volt a legnagyobb. A Közép-Dunántúlon ez a gimnáziumi képzés iránti kereslet jelentős csökkenésének volt köszönhető, míg Nyugat-Dunántúlon inkább arról van szó, hogy egyik képzési forma javára sem történt elmozdulás. Körülbelül ugyanolyan mértékben választották a fiatalok a gimnáziumi és szakközépiskolai programokat az évtized elején, mint a végén (36-35, illetve 64-65%). A dunántúli régiók – a gimnáziumi programok háttérbe szorulása ellenére – még mindig az ország legmagasabb középiskolai részvételi arányával jellemezhető térségei közé tartoznak.

A tanulók jelentkezése a középfokú programokra

2000 óta egy központi információs rendszer (KIFIR) segítségével lehetőség van az általános iskolát végzett fiatalok továbbtanulási szándékainak, illetve a középfokú intézmények által felkínált képzési lehetőségek pontos megismerésére.6 Ezek az információk, összehasonlítva a középfokú oktatásban való részvétel korábban elemzett adataival, az egyes képzések iránti kereslet változásairól is tájékoztatnak.

A KIFIR adatai szerint (lásd 6. táblázat és 5. ábra) 2000-ben az összes, tanulmányaikat középfokon folytatni kívánó tanuló 33,7%-a gimnáziumban, 34,9%-a szakközépiskolában (tehát 68,6%-uk érettségit adó középiskolában), 31,4%-uk pedig szakiskolában akart továbbtanulni.

A KIFIR információit a különböző képzések részvételi adataival összevetve, három olyan térséget találunk, ahol jelentősen változtak a továbbtanulási preferenciák a korábbi időszakhoz képest. Egyrészt a nyugat-dunántúli és az észak-alföldi régiót, ahol ugyan még mindig magas az érettségit adó képzésekben résztvevők aránya, de a gimnáziumi, illetve szakközépiskolai programra történő jelentkezés messze elmarad ettől (jelentkezési arányokat tekintve csak a 7.-5., illetve az 5.-7. helyen állnak). Másrészt a közép-dunántúli térségben, ahol a szakközépiskolai képzésben tanulók aránya jelentősnek mondható ugyan, de az ilyen programokra való jelentkezés ettől messze elmarad (jelentkezési arányokat tekintve csak a 6. helyen áll).

5. ábra
A különböző középfokú képzésekre jelentkezők területi megoszlása, 2000 (%)

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

A szakiskolai programokra való jelentkezéseket vizsgálva azt látjuk, hogy ugyanazokban a térségekben jelentkeztek a legtöbben erre a képzésre, mint ahol korábban is a legtöbben részesültek ilyen jellegű oktatásban: tehát az Észak-Alföldön és a Közép-Dunántúlon. Viszont nem csupán ezekben a régiókban magas a kereslet az ilyen jellegű képzések iránt, hanem a gazdaságilag legfejlettebb, a piacgazdaság viszonyaihoz legjobban alkalmazkodni tudó nyugat-dunántúli, valamint az észak-magyarországi térségben is. A dél-dunántúli és a dél-alföldi régióban viszont – mint láttuk – korábban a tanulók jelentős csoportjai preferálták a szakmai képzésnek ezt a formáját, a jelentkezésekben viszont már nem tapasztalható ez az érdeklődés (a jelentkezési arányokat tekintve csak a 6., illetve az 5. helyen állnak).

A szakmai képzés iránt megmutatkozó kereslet mögött eltérő okok rejlenek az egyes térségekben. Ezeknek alapvetően három típusa különíthető el. Az egyik a gazdaságilag fejlett, de legalábbis „fejlődő”, a szakmai képzést hagyományosan preferáló térségek: például Közép-, illetve Nyugat-Dunántúl. A másodikat olyan területek alkotják, amelyek nem sorolhatók a gazdaságilag fejlett vagy fejlődő térségek közé, viszont jelentős hagyományai vannak a szakmai képzésnek: pl. Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország. Végül, az olyan térségek (pl. az észak-alföldi régióban), amelyekről szintén elmondható, hogy súlyos gazdasági hátrányokkal rendelkeznek, de nem a szakmai, hanem elsősorban a gimnáziumi képzésnek vannak hagyományai. Míg az egyik térségben a piacgazdaság követelményeihez való alkalmazkodás eszköze a szakmai képzés, addig a másik térségben ez inkább a gazdasági, társadalmi nehézségek valamiféle következményeként fogható fel.

Képzési kínálat a középfokú oktatásban

A képzési kínálat alakulását az intézményhálózat változásán, az oktatási intézmények által meghirdetett képzési helyek megoszlásán, valamint a konkrét képzési programok sokféleségének bemutatásán keresztül követjük.

Az intézményhálózat jellemzői

Az intézményhálózat változásainak bemutatásakor felvetődik az a kérdés, milyen típusú iskolákra kell gondolunk, amikor középfokú iskolákról beszélünk. A problémát az okozza, hogy az utóbbi évtizedben szinte teljesen eltűntek az ún. tiszta profilú iskolák, amelyek korábban csak egyfajta programot kínáltak (gimnáziumi, vagy szakközépiskolai, vagy szakmunkás, vagy szakiskolai képzést). Ezt nem úgy kell érteni, hogy maguk az intézmények szűntek meg, hanem úgy, hogy egy-egy intézményen belül a képzési programok sokasága jelent meg, így a hagyományos kategorizálásuk nehézzé vált.

Az Oktatási Minisztérium (az új statisztikai rendszer 2000. évi bevezetéséig) azt a gyakorlatot követte, hogy az iskolák besorolásához alapvetően azt a típuskódot alkalmazta, amely (az igazgatási szempontokat is figyelembe véve) elválasztotta egymástól a gimnáziumot, a szakközépiskolát és a szakmunkásképzőt, miközben feltüntette azt is, milyen egyéb képzési programokat kínál az iskola. Az új statisztikai rendszer viszont bevezette az „intézmények”, a „feladatellátási hely” és a „tanterv (program)” kategóriákat, amelyek együttes alkalmazásával kívánta az egyértelmű besorolást megoldani.

Az „intézmény” maga az iskola, amelyben többfajta képzés is folyhat. A „feladatellátási hely” igazgatásilag a központi intézményhez tartozó tagiskolákat vagy az azonos székhelyen, illetve telephelyen működő, eltérő közoktatási feladatokat ellátó egységeket jelenti, a „tanterv” alatt pedig az eltérő képzési programok értendők. A továbbiakban az intézmények megkülönböztetésében a minisztériumi gyakorlatot követjük, az adott intézményben folyó programok bemutatásában pedig – felhasználva az oktatásstatisztikai adatbázisok programokra vonatkozó információit – önálló típusalkotással próbálkozunk.

A középiskolai (tehát a gimnáziumi és szakközépiskolai) intézményhálózat 1999-re az 1990. évinek átlagosan valamivel több mint 40%-ával, a szakmunkásképzőké közel 20%-kal bővült, míg a szakiskoláké átlagosan 3,5%-kal csökkent (lásd 7. táblázat).

A középiskolai intézményhálózat területi megoszlása alapvetően nem változott az évtized folyamán. Továbbra is a közép-magyarországi, valamint (a középiskolákkal hagyományosan jól ellátott) észak- és dél-alföldi régióban található a legtöbb iskola, a legkevesebb pedig a Dunántúl déli és nyugati felében. A középiskolai intézmények száma mindenütt nőtt, de átlagon felüli bővülése alapvetően a térségek két típusában volt megfigyelhető. Vagy ott, ahol jelentős hagyományai vannak ennek a képzésnek (Közép-Magyarországon, ahol a főváros a környező települések iskolázási szükségleteit is ellátja), vagy a gazdaságilag „felzárkózó”, „fejlődő” régiókban, mint amilyen a Közép-Dunántúl. Legkevésbé azokban a térségekben bővült a középiskolai hálózat, amelyekben a képzés iránti kereslet növekedése is elmaradt az átlagtól: egyrészt a nyugat-dunántúli, másrészt az észak-magyarországi régióban.

A szakmunkásképző és szakiskolai intézményhálózatot meg kell különböztetnünk egymástól, mivel a kilencvenes években jelentősen eltért a két iskolatípus7. Intézményhálózatuk is más és más térségekben növekedett. A szakmunkásképzés alapvetően a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb, piacképesebb iparszerkezettel és termelési kultúrával rendelkező területein, tehát a Közép-Dunántúl bizonyos részein, valamint a nyugat-dunántúli régióban bővült. Ugyanakkor a szakmunkásképzés súlya leginkább azokban a térségekben csökkent, amelyekben a középiskolai kínálat megnőtt: tehát a fővárosban, a közép-dunántúli régió Fejér megyei részein, valamint a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld felsőoktatási centrumaiban. A szakmunkásképzés háttérbe szorulását az Észak-Alföldön viszont a szakiskolai képzés előretörése okozta.

A szakiskolai hálózat általános szűkülése ellenére két régióban, Közép-Magyarországon (azon belül elsősorban a fővárosban) és az Észak-Alföldön bővült. Az utóbbi térségben a szakiskolai kínálat bővítésére tulajdonképpen a középiskolai hálózat fejlesztése helyett került sor, ami elsősorban az e régiót sújtó gazdasági és társadalmi válságjelenségekkel magyarázható.

Három régióban: a Nyugat-Dunántúlon, a Dél-Dunántúlon, valamint Észak-Magyarországon az átlagot meghaladó mértékben csökkent a szakiskolák száma. Míg a dunántúli térségekben ez a középfokú képzés valamilyen más formájának (szakközépiskolai vagy szakmunkásképzés) bővítését jelentette, addig az észak-magyarországi régióban ez nem párosult egyik középfokú képzés átlagon felüli bővülésével sem. Általános intézményhiányos helyzetet sejtetnek ezek az eredmények.

Meghirdetett képzési helyek

Az oktatás kínálati viszonyait jobban megérthetjük, ha a meghirdetett képzési helyek megoszlását vizsgáljuk, hiszen az intézmények számának változása nem ad információt arról, hogy egy-egy intézményben növekedett vagy csökkent a párhuzamosan folyó képzések száma. A meghirdetett helyek viszont minden esetben egy-egy képzési programhoz kötődnek, ezért pontosabban jelzik az oktatási kínálat változásait (lásd 6. táblázat és 6. ábra).8

6. ábra
A meghirdetett középfokú képzési helyek területi megoszlása, 2000 (%)

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

A meghirdetett középiskolai helyeket a középiskolai intézményhálózat változásaival összevetve azt látjuk, hogy a legtöbb helyet meghirdető közép-magyarországi, dél-alföldi és dél-dunántúli régióban a középiskolai intézményhálózat bővülése is alátámasztja a kínálatot. A szintén jelentős számú középiskolai helyet kínáló észak-magyarországi régióban azonban a meghirdetett helyek száma nem áll arányban az intézményi háttér növekedésével. Lehetséges, hogy a meglévő érettségihez vezető képzést folytató iskolák kapacitásainak jobb kihasználására került sor, és sok olyan intézmény hirdetett meg középiskolai képzéseket, amelyek korábban ilyenekkel nem foglalkoztak. A közép-dunántúli régióban fordított a helyzet. Ott a középiskolai intézményhálózat bővülése egyértelműen kitapintható, ami viszont nem jelenik meg a meghirdetett helyek számában. Gyanítható, hogy a bővülő középiskolai intézményrendszert nem csupán érettségit adó programok indítására használták fel, hanem érettségit nem adó szakmai vagy egyéb képzésekre is.

Szakiskolai helyeket legnagyobb mértékben Közép-és Nyugat-Dunántúlon, valamint az Észak-Alföldön hirdettek meg, ami együtt járt az intézményhálózat bővülésével is. A dél-dunántúli és közép-magyarországi régióban viszont az intézményhálózat kiterjedését nem kíséri a meghirdetett helyek számának az emelkedése, mi arra enged következtetni, hogy nem elsősorban szakiskolai, hanem érettségi adó középiskolai programokat (vagy azokat is) indítottak.

A programkínálat változásai

Az iskolaszerkezet átalakulásának lényegét az egyes intézmények képzési programkínálatának korábban nem látott sokszínűsége alkotja. A diákokért folytatott harc jegyében egyre több iskola indított addigi profiljától eltérő képzést néhány osztálya számára. Így egyre többen kínálnak ugyanazon intézmény keretein belül mind tartalmában, mind a továbblépési lehetőségeket tekintve egymástól nagyon eltérő képzési programokat az ott tanuló gyerekek számára (Andor–Liskó, 2000). Jelenleg ugyan nincs rá adatunk, de sejthető, hogy a képzési programok száma többszöröse az intézmények számának9. A hetvenes évek végén, a szakirodalom szerint egyetlen olyan középiskola sem volt, ahol egyidejűleg folyt volna például gimnáziumi és szakközépiskolai képzés (Andor–Liskó, 2000). Ezzel szemben a 90-es évtized elején az összes (érettségit adó) középiskola kétharmadában már integrált képzés folyt, és csak egyharmada őrizte meg „tiszta” gimnáziumi, illetve szakközépiskolai jellegét. Az évtized végére tovább emelkedett (70% fölé) a vegyes profilú iskolák aránya (lásd 8. és 9. táblázat).

Felvetődik az a kérdés, hogy vannak-e olyan térségek, amelyekre bizonyos képzési formák jellemzőbbek, mint másokra, vagy nincs semmiféle kapcsolat az egyes térségek sajátosságai és az iskolák programkínálata között. Adataink szerint, a hagyományos „tiszta” gimnáziumi képzés leginkább a tradicionálisan fejlett közép-magyarországi régió, a gimnáziumi és szakközépiskolai képzés együttes kínálata a közép-dunántúli régió iskoláira jellemző, a 6/8 évfolyamos gimnáziumi oktatás pedig egyrészt a hagyományosan fejlett közép-magyarországi és a gazdaságilag fejlett, bár e képzés tekintetében leginkább elmaradó nyugat-dunántúli régióban, illetve a közép-dunántúli és a dél-dunántúli térségben nőtt meg. Közép-Dunántúlon a 6/8 évfolyamos gimnáziumi képzés terjedése beleilleszkedik a középiskolai kínálat bővülésének folyamatába. A szintén hagyományosnak mondható „tiszta” szakközépiskolai képzés más térségekre koncentrálódik: egyrészt a pártállami rendszer időszakában az iparosítás bázisául szolgáló és a rendszerváltás óta jelentős társadalmi, gazdasági hátrányokkal küszködő észak-magyarországi, másrészt a közép-dunántúli, illetve a dél-dunántúli térségre.

Az olyan vegyes, sokféle képzést kombináló intézmények, amelyekben például a gimnáziumi és szakközépiskolai képzés mellett általános iskolai vagy egyéb szakmai programokat is nyújtanak, jellemzően azokban a régiókban jelennek meg nagyobb számban, amelyek vagy társadalmi, gazdasági válsággal küzdenek, mint Észak-Magyarország, illetve Észak- és Dél-Alföld, vagy éppen „feltörekvő” jellegük miatt igyekeznek (lásd Dél-Dunántúl) minél szélesebb társadalmi igényeket kiszolgálni. Az olyan vegyes képzések esetében, amelyben gimnáziumi program már nincs, hanem a szakközépiskolai képzéshez kapcsolódik érettségit nem adó szakmai, általános iskolai vagy más jellegű képzés, szintén érzékelhető a térségek hátrányos helyzete és a képzési kínálat bővülése közti összefüggés. Ezek a képzések átlagon felüli arányban fordulnak elő az alföldi régiókban. A szakmai képzésre mindig nagy hangsúlyt fektető közép- és nyugat-dunántúli régióban szintén az átlagnál nagyobb arányban találhatóak ilyen jellegű programok. Egészen mást jelent persze a szakmai képzés bármely formájában részt venni Nyugat- vagy Közép-Dunántúlon, mint az Alföldön. A Dunántúlon a fejlett, prosperáló gazdaság igényeihez való alkalmazkodást jelenti, ezzel szemben az Alföldön inkább egy hajdan fejlettebb, magasabb iskolázottságra predesztináló intézményrendszer leépüléséről van szó. A szakmai képzés érettségit nem adó formái ebben a térségben azért jelentenek zsákutcát, mert itt csak lassan tud kialakulni olyan gazdasági környezet, ami felvevő piacot jelenthetne az iskolából kilépő fiatalok számára.

A kereslet és a kínálat összefüggései

A középfokú oktatás iránt mutatkozó kereslet és kínálat összefüggéseinek elemzésekor arra az alapvető kérdésre keressük a választ, hogy ugyanazokban a térségekben jelentkeztek és tanulnak-e a legtöbben egy-egy programon, mint ahol a legnagyobb mértékben bővült az intézményhálózat, illetve ahol a legtöbb helyet hirdették meg, vagy pedig ez a négy tényező egymásnak ellentmondóan alakul.

A középiskolai (tehát gimnáziumi, szakközépiskolai) képzés területén három olyan régió van, ahol nagyon szerencsésen alakult a kereslet és a kínálat közti összhang: a hagyományosan fejlett közép-magyarországi, valamint a „feltörekvő” dél-alföldi és dél-dunántúli régióban. Ezen három térségben a megfelelő korú népesség igen jelentős hányada vett eddig is részt (érettségihez vezető) középfokú képzésben, és keresik is a fiatalok ezeket a programokat. Az intézményhálózat bővülése, valamint az ilyen programokra meghirdetett képzési helyek magas aránya pedig meg is felel a növekvő keresletnek. Más típusú a kapcsolat a kereslet és a kínálat között a közép-dunántúli régióban, ahol annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt a középiskolai oktatásban részesülők aránya, és ezzel párhuzamosan bővült a középiskolai hálózat, sem a meghirdetett középiskolai helyek, sem a jelentkezések aránya nem érte el az országos átlagot 2000-ben.

Az észak-magyarországi régióban a szakközépiskolai képzések iránti kereslet nőtt meg, ami mind az ilyen programokon tanuló fiatalok, mind pedig az ilyen programokra való jelentkezések kiemelkedő arányából látható. A növekvő keresletet a kínálat annyiban követte, hogy a meghirdetett szakközépiskolai helyek aránya 2000-ben átlag feletti volt ebben a régióban. Viszont az intézményhálózat bővülése még az átlagos mértéket sem érte el. Ebben az „intézményhiányos” helyzetben nem az intézmények száma, hanem a meglévők kihasználtsága nőtt. Lényegében hasonló a helyzet a szakiskolai képzés területén is, ahol a kereslet ugyan egyértelműen nőtt, ám az intézményi háttér változása ezt nem követte.

Végül, megint egy másik típusát képviseli a kereslet és kínálat közti összhangnak a nyugat-dunántúli és az észak-alföldi régió. Nyilvánvalóan két nagyon különböző térségről van szó, mégis hasonlóan alakult a középiskolai képzések iránti keresletük és kínálatuk. Mind a két térségben hagyományosan magas volt az érettségit adó középiskolai képzésekben való részvételi arány (Nyugat-Dunántúlon a szakközépiskolai, Észak-Alföldön a gimnáziumi), az intézményhálózat mégis csak átlag alatti mértékben bővült. A képzési helyek szűkössége is közrejátszott abban, hogy a középiskolások megfelelő korú népességhez viszonyított aránya az évtized végére az átlagot sem érte el. A középiskolai képzések iránti érdeklődés csökkenését jelzi mind a meghirdetett helyek, mind pedig a jelentkezések alacsony aránya.

A szakiskolai képzés esetében (beleértve a korábban szakmunkás és szakiskolai képzésnek nevezett programokat is) van három olyan régió, ahol kialakult valamiféle összhang a kereslet és a kínálat között: a közép-dunántúli, az észak-alföldi, valamint a nyugat-dunántúli régióban. Mind a három térségben a megfelelő korú népesség jelentős hányada vesz részt (érettségit nem adó) szakmai képzésben, és keresik is a fiatalok ezt a képzési formát. Jelentősen bővült e képzés háttere is, mind az intézményhálózatot, mind a meghirdetett helyek számát tekintve.

Végül, van a régióknak egy olyan csoportja, melyben a szakiskolai képzésnek csak egy-egy keresleti vagy kínálati eleme jut kiemelkedő szerephez. Így például a közép-magyarországi régióban az intézményi háttér adott lenne a szakmai képzések szélesebb körű kínálatának kialakításához, mégsem került erre sor. A dél-dunántúli régióban pedig hiába átlag feletti a szakiskolai képzésben részt vevők aránya, és bővült valamelyest az intézményhálózat is, az mégsem volt elegendő a kereslet további növeléséhez. Hasonló folyamat játszódott le a dél-alföldi térségben is, ahol még az intézményi háttér bővüléséről sem beszélhetünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy pontosan ez az a három régió, ahol a középiskolai képzés iránti kereslet és kínálat tudott igazából összhangba kerülni, ami nyilvánvalóan befolyásolja és behatárolja a szakiskolai képzés lehetőségeit.

A középfokú oktatás kiterjedésének egy speciális területe: a bejáró és diákotthonokban élő diákok

A középfokú oktatás kiterjedésének sajátos aspektusaként fogható fel a bejáró és a kollégiumokban élő diákok jelenléte a közoktatásban, hiszen az egyes képzési formák iránti kereslet és kínálat alapvetően befolyásolja, hogy a különböző képzésekben részt vevő fiatalok közül mennyien kényszerülnek ingázásra, illetve szorulnak rá a kollégiumi elhelyezésre. A kilencvenes évek elején ez a középfokon tanuló összes diák mintegy 46%-át érintette, 1999-ben pedig már több mint a felét. Ezen belül a bejáróknak az összes középfokon tanuló diákhoz mért aránya 30%-ról 37%-ra nőtt, míg a kollégistáké 16%-ról 14%-ra csökkent (lásd a 10. és 11. táblázat). A bejáró diákok aránya az összes képzési típusban nőtt. A kollégisták létszáma viszont csak az érettségit nem adó képzésben résztvevők esetében csökkent: a szakmunkástanulók körében az évtized elejéhez képest 30-40%-kal, a szakiskolai tanulók esetében pedig 60-70%-kal.

Az adatokból egyértelműen látható, hogy a bejárás elsősorban a szakmunkás és szakiskolai tanulókat érinti: 1992-ben a szakmunkástanulók 42%-ának, 1999-ben már közel 50%-uknak kellett iskolájába naponta ingáznia. A szakiskolásoknak 1993-ban átlagosan 30%-át, 1999-ben már 38%-át érintette a napi bejárás. A középiskolások ugyan kevesebben ingáznak, ám 1990-ben így is 24, 1999-ben pedig már 34%-uk kényszerült erre az életformára. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a növekedés mértéke az ő esetükben volt a legmagasabb (10%).

A bejáró diákok területi megoszlásában vannak bizonyos hasonlóságok a három képzési forma között. Három olyan régió van, ahol az évtized során konzekvensen magas volt az ingázó fiatalok aránya: a közép- és nyugat-dunántúli, valamint az észak-magyarországi régióban. Ezeken a területeken a fiatalok ingázását az aprófalvas településszerkezet éppúgy befolyásolja, mint az, hogy a középfokú iskolázás szempontjából meghatározó kisvárosok több mint fele szintén a dunántúli régióban található. Közép-Magyarország e tekintetben (is) kettős arcot mutat: míg legkevésbé a fővárosban kényszerülnek ingázásra a fiatalok, addig a pest megyei bejáró diákok aránya országosan az egyik legmagasabb.

A kollégiumot igénybe vevő diákok aránya mind az évtized elején, mind a végén a középiskolások körében volt a legnagyobb. 1991-ben közel 19%-uk részesült kollégiumi ellátásban, 1999-ben pedig csaknem 15%-uk. Őket követik a szakiskolások a kollégiumban élők 14, illetve 11%-os arányával, majd a szakmunkástanulók, 13%-kal. A területi különbségeket vizsgálva, két olyan régió van, ahol az évtized során konzekvensen magas volt a kollégiumban élő fiatalok aránya: a dél-dunántúli, valamint az alföldi régiókban. Ebben a dunántúli térség aprófalvas településszerkezete éppoly meghatározó lehet, mint az Alföld hagyományos, kiterjedt tanyavilággal rendelkező mezővárosias településszerkezete10, melyben a középiskolák mindig a nagyobb városokhoz kötődtek. Legkevésbé a közép-magyarországi térségben élő fiatalok igényelték a kollégiumi ellátást. A földrajzi közelség miatt értelemszerűen ez nemcsak a fővárosi, hanem a Pest megyei fiatalokra is igaz.

Felvetődik az a kérdés, hogy mennyiben hasonlít egymásra az ingázás és a kollégiumi ellátás területi megoszlása. Ahol az egyik kiemelkedő arányokat produkál, ott a másik háttérbe szorul? A középiskolák esetében megállapítható, hogy ahol a legkisebb a bejárók aránya, ott a legnagyobb a kollégiumot igénybe vevőké. Ez a helyzet például az Alföldön, melynek városai vonzásközpontot jelentenek a környező kistelepülések számára. A szakmunkásképző iskolák esetében pedig az állapítható meg, hogy ahol a bejáró tanulók aránya magas, ott a kollégiumban élőké alacsony. Ez jellemző a nyugat-dunántúli régióra, ahol ez alapvetően az aprófalvas településszerkezettel magyarázható.

Jellegzetes egybeesések is tapasztalhatóak. A közép-dunántúli és az észak-magyarországi régióban például mind a bejárók, mind a kollégisták aránya magas. Ezt a jelenséget településszerkezeti sajátosságok éppúgy magyarázhatják, mint a szakképzés hagyományosan nagyobb súlya, melynek következtében elkerülhetetlen, hogy az ingázó és a kollégista fiatalok azonos területről kerüljenek ki. A szakiskolák esetében a bejárók és kollégisták arányának területi megoszlásában ellentétes tendenciákat éppúgy tapasztalhatunk, mint egybeeséseket. Míg a bejárók aránya Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon kifejezetten alacsony, addig a kollégiumi ellátásban részesülőké átlagon felüli. Említhetnénk Észak-Magyarországot is, ahol az ingázó fiatalok aránya a legmagasabbak, a diákotthonban élőké pedig a legalacsonyabbak között van. Nyugat-Dunántúlon viszont egybeesés tapasztalható a bejáró és kollégista arány között. Mind a kettő ebben a térségben a legnagyobb, ami szintén köszönhető a szakmai képzés súlyának is.

Összegzés

Tanulmányunk a középfokú oktatás iránti kereslet és képzési kínálat területi különbségeivel foglalkozott. Alapvetően arra a kérdésre kereste a választ, hogy a középfokú oktatási rendszerben az elmúlt évtizedben lezajlott változások milyen területi sajátosságokat mutatnak, illetve hogy a változások területileg új struktúrát hoztak-e létre, vagy pedig tovább élnek a korábbi maradványai. Adataink alapján azt mondhatjuk, vannak a középfokú oktatás iránti keresletnek és kínálatnak olyan elemei, amelyek nem rendezték át alapvetően a kialakult területi struktúrát, és vannak olyanok, amelyek figyelmet érdemlő átalakulást okoztak.

Miközben az ország demográfiai helyzete lényegesen megváltozott az elmúlt évtized alatt, az egyes régiók jellegzetességei meglehetős állandóságot mutatnak. Miközben például a középiskolázás szempontjából érintett 14–17 éves népesség száma az évtized végére átlagosan az 1990. évi létszámnak már csak 74%-a volt, továbbra is ugyanazok a térségek bizonyultak népességkibocsátónak, mint korábban (az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió).

A népesség iskolázottságát tekintve is tovább élnek a korábbi évtizedeket jellemző területi különbségek, annak ellenére, hogy a népesség általános iskolázottsági szintje emelkedett. Továbbra is létezik az iskolázottság szerinti fejlettségi–fejletlenségi tengely, északnyugat-délkelet, illetve északkelet-délnyugat irányban. A régiók iskolázottság szerinti fejlettsége összhangban van gazdasági fejlettségükkel.

A középiskolai oktatás iránti kereslet területi változásait tekintve is az átalakulás és az állandóság kettősége jellemző. Az érettségit adó képzés egyrészt a hagyományosan magasan iskolázott és jelentős gazdasági fejlettséggel rendelkező közép-magyarországi és dunántúli, másrészt a népességkibocsátónak számító észak-alföldi térségekre volt jellemző. Az érettségit nem adó szakiskolai képzés pedig egyrészt a gazdaságilag elmaradottabb, részben mezőgazdasági jellegű dél-dunántúli és dél-alföldi, valamint a korábban a nehézipar egyik központjául szolgáló észak-magyarországi térségben volt domináns. A legjelentősebb átrendeződések az alföldi és a dunántúli térségekben történtek. Dél-Alföldön az érettségit adó, azon belül is elsősorban a gimnáziumi képzés iránt nőtt meg a kereslet, Észak-Alföldön viszont a szakiskolai képzés iránt. Ezen túl, Észak-Magyarországon is növekedett az érettségit adó programok iránti érdeklődés. A közép- és nyugat-dunántúli régióban lezajlott változások közül a szakiskolai képzés iránti fokozódó keresletet érdemes kiemelnünk, ami – legalábbis Nyugat-Dunántúlon – a középiskolázás iránti igények szolid növekedése mellett jelentkezett.

A középfokú intézményi kínálatot elemezve szintén arra a következtetésre juthatunk, hogy alapvető vonásaiban ugyan nem változott a területi megoszlás, de történtek átrendeződések. Ezek azonban kicsit más képet mutatnak, ha az intézményhálózatot, és mást, ha a programkínálatot vizsgáljuk.

A középiskolai (tehát gimnáziumi és szakközépiskolai) intézményhálózat az évtized során minden térségben bővült, de átlagon felüli mértékben csak az e tekintetben erős hagyományokkal rendelkező közép-magyarországi, valamint a fejlődés jeleit egyértelműen mutató közép-dunántúli régióban. Az utóbbi térségben azonban a növekvő számú intézmények nem középiskolai képzési programjaikat, hanem szakiskolai képzési kínálatukat bővítették nagyobb mértékben, összhangban az ilyen jellegű képzések iránti kereslet növekedésével. Ezzel szemben vannak olyan térségek, ahol a középiskolai helyek jelentős arányú meghirdetésével nem járt együtt az ilyen profilú intézményrendszer megfelelő mértékű bővülése, például a dél-dunántúli, a dél-alföldi és az észak-magyarországi régióban.

A szakmunkásképző és szakiskolai programkínálatban is kimutathatóak olyan változások, amelyek lényeges átalakulást jelentenek az érettségit nem adó képzés területi struktúrájában. A szakmunkásképzés a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb, piacképesebb iparral rendelkező területein, tehát a közép- és nyugat-dunántúli régióban bővült jelentős mértékben, a szakiskolai hálózat pedig (az általános csökkenés ellenére) Közép-Magyarországon (elsősorban a fővárosban) és az Észak-Alföldön. Eredményeink rávilágítanak arra is, hogy mennyire eltérő funkciói lehetnek a szakmai képzésnek a különböző sajátosságokkal rendelkező térségekben.

A programkínálat területi elemzése emellett arra is felhívja figyelmet, hogy bár mindenütt növekedett a vegyes középiskolák száma, a képzési kínálatok kombinációiban lényeges eltérések vannak. A hagyományosabb középiskolai képzéseket együttesen meghirdető intézmények mellett növekszik a több iskolafokozatra és sokféle képzési irányra egyaránt felkészítő, széles tanulói rétegeket megcélzó iskolák száma. Ez utóbbiakkal nagyobb gyakorisággal találkozunk Észak-Magyarországon, illetve Észak- és Dél-Alföldön. A középiskolai programok kínálatának változásaira feltehetően hatással vannak a felsőoktatási centrumok is, ami határozottan érzékelhető a közép-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régióban.

Irodalomjegyzék

Andor Mihály – Liskó Ilona (2000): Iskolaválasztás és mobilitás. Iskolakultúra, Budapest.

Balázs Éva (2001): Területi tervezés, humánerőforrás-fejlesztés a közoktatásban. Kutatási zárótanulmány. Kézirat. Országos Közoktatási Intézet, Budapest.

Baska Gabriella – Nagy Mária – Szabolcs Éva (2001): Magyar tanító, 1901. Iskolakultúra, Pécs.

Beluszky Pál (1999): Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus, Budapest–Pécs.

Diczházi Bertalan (1997): Külföldi tőkebefektetések hatása a regionális gazdaságra. Tér és Társadalom. 2. sz. 67–91.

Dogan, M. – Rokkan, S. eds.(1969): Quantitative Ecological Analysis in the Social Sciences. MIT Press, Cambridge, London.

Education at a Glance (2000): OECD, Párizs.

Erdei Ferenc (1974): Magyar falu. (Hasonmás kiadás.) Akadémiai Kiadó, Budapest.

Enyedi György (1997): A sikeres város. Tér és Társadalom. 4. sz. 1–9.

Enyedi György (szerk.) (1993): Társadalmi-területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest.

Forray R. Katalin – Kozma Tamás (1992): Társadalmi tér és oktatási rendszer. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Forray R. Katalin – Kozma Tamás (1999a): Regionális folyamatok és térségi oktatáspolitika. Educatio Füzetek. Oktatáskutató Intézet, Budapest.

Forray R. Katalin – Kozma Tamás (1999b): Az oktatáspolitikai regionális hatásai 1990–97. Kézirat. Oktatáskutató Intézet, Budapest.

Glatz Ferenc (szerk.) (1999): A cigányok Magyarországon: A roma népesség helyzete címmel 1997. november 19-én rendezett konferencia előadásai alapján. Összeállította: Kemény István. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest.

Györgyi Zoltán (1995): A felnőtt népesség iskolázottsága és a fiatalok részvétele a nappali tagozatos iskolai oktatásban – regionális megközelítésben. Oktatáskutató Intézet, Budapest.

Hajba Ferenc (2001): A régiók fejlődése és a kiszorítósdi. Népszabadság, november 30. 9.

Korompai Attila (1998): A területi szakképzés irányai, az együttműködés lehetőségei. Tér és Társadalom. 4. sz. 143–160.

Kozma Tamás (1983): Az oktatásfejlesztési koncepció regionális alkalmazása. Zárótanulmány. Tervezéshez kapcsolódó kutatások. Oktatáskutató Intézet, Budapest.

Kozma Tamás (1987): Iskola és település: regionális oktatásügyi kutatások. Akadémiai Kiadó, (Közoktatási kutatások 2) Budapest.

Kozma Tamás (1996): Településhálózat és iskolarendszer. Educatio. 2. sz. 248–259.

Kozma Tamás – Benedek András – Forray R. Katalin (1983): Területi kutatások az oktatásügyben. Oktatáskutató Intézet, Budapest.

Kozma Tamás – Forray. R. Katalin (szerk.) (1986): Oktatásökológia. Oktatáskutató Intézet, Budapest.

Kozma Tamás – Forray R. Katalin (1987): Regionalitás az oktatásfejlesztésben: a területi – társadalmi folyamatok távlati alakulása és az oktatás hosszú távú fejlesztése. Tájékoztató a közoktatási kutatásokról 5. sz. 95–122.

Kozma Tamás – Forray. R. Katalin (1988): Társadalmi hatásmechanizmusok az iskolahálózat átalakulásában. Közoktatási Kutatások Irodája, Budapest.

KSH (19990a): Népszámlálás 1990. Megyei kötetek.

KSH (1990b): Népszámlálás 1990. Budapesti adatok.

KSH (1990c): 1990. Népszámlálás főbb adatai.

KSH (1998): Magyarország régiói, Budapest.

KSH (2000a): Budapest statisztikai évkönyve 1999, Budapest.

KSH (2000b): Statisztikai évkönyv 1999, Budapest.

KSH Megyei igazgatóságai (2000c): Magyarország kistérségei I. – VII. kötet.

KSH (2000d) Megyei statisztikai évkönyvek 1999. I. – XIX. kötet. Megyei Igazgatóságok

KSH Népszámlálás 2001. http://www.ksh.hu/

Molnár László (2002): A települési szintű relatív fejlettség meghatározása. Közgazdasági Szemle. Január. 74–90.

Napi Gazdaság (2002): A KSH szerint 2000-ben nőtt a régiók fejlettsége szerinti különbség. Április 30. 3.

Nemes Nagy József (1998): Vesztesek – nyertesek – stagnálók. Társadalmi Szemle. 8-9. sz.

OM, Statisztikai tájékoztató. Középfokú oktatás 1999/2000.

Polónyi István – Tímár János (2001): Tudásgyár vagy papírgyár. Új Mandátum, Budapest.

Rechnitzer János (1998): Területi stratégiák. Dialóg Campus, Budapest–Pécs.

Táblázatok

1. táblázat
A népesség, a középfokú oktatásban érintett korcsoport* létszáma, valamint e korcsoportnak az egyes megyék, régiók népességén belüli arányai, 1990 és 1999

Megye, régió Népesség száma 14–17 évesek száma 14–17 évesek aránya (%)
1990 1999 1990 1999 1990 1999
Budapest 1 881 792 1 811 552 119 852 77 542 6,4 4,3
Pest 869 305 1 032 672 63 230 50 972 7,3 4,9
Közép-Magyarország 2 751 097 2 844 224 183 082 128 514 6,7 4,5
Fejér 382 537 423 531 28 431 21 614 7,4 5,0
Komárom-Esztergom 287 785 311 770 21 051 15 730 7,3 5,0
Veszprém 348 301 371 862 25 011 19 581 7,2 5,3
Közép-Dunántúl 1 018 623 1 107 163 74 493 56 925 7,3 5,1
Győr-Moson-Sopron 389 233 424 507 29 568 21 998 7,6 5,2
Vas 253 641 266 411 18 141 13 181 7,2 4,9
Zala 281 011 293 233 19 122 15 158 6,8 5,2
Nyugat-Dunántúl  923 885  984 151 66 831 50 337 7,2 5,1
Baranya 384 279 400 806 27 129 19 858 7,1 5,0
Somogy 316 793 330 261 21 383 16 204 6,7 4,9
Tolna 231 706 243 701 16 109 12 600 7,0 5,2
Dél-Dunántúl  932 778  974 768 64 621 48 662 6,9 5,0
Borsod-Abaúj-Zemplén 690 031 729 965 50 246 39 572 7,3 5,4
Heves 307 548 322 629 21 099 16 136 6,9 5,0
Nógrád 208 312 216 538 13 597 10 381 6,5 4,8
Észak-Magyarország 1 205 891 1 269 132 84 942 66 089 7,0 5,2
Hajdú-Bihar 497 761 541 581 38 624 29 037 7,8 5,4
Jász-Nagykun-Szolnok 389 150 410 694 27 717 20 720 7,1 5,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg 513 307 569 676 40 939 32 938 8,0 5,8
Észak-Alföld 1 400 218 1 521 951 107 280 82 695 7,7 5,4
Bács-Kiskun 498 308 532 465 34 473 26 537 6,9 5,0
Békés 377 963 391 702 25 948 19 065 6,9 4,9
Csongrád 404 480 417 668 28 889 20141 7,1 4,8
Dél-Alföld 1 280 751 1 341 835 89 310 65 743 7,0 4,9
Összesen/országos átlag 10 374 800 10 043 224 670 559 498 965 6,5 5,0

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000b; KSH, 1990a; KSH, 1990b
* A középfokú oktatásban érintett korcsoportnak azért a 14–17 éveseket tekintjük, mert az adatgyűjtéshez használt megyei statisztikai évkönyvek az oktatásban részesülők arányát ehhez a korcsoporthoz viszonyítják.

2. táblázat
A népesség iskolai végzettsége a megfelelő korúak százalékában megyék és régiók szerint, 1990, 1996, 2001 (%)

Megye, régió A 10 éves és idősebb népességből az általános iskola első osztályát sem
végezte el
A 15 éves és idősebb népességből
legalább az általános iskola 8. osztályát
elvégezte
A 18 éves és idősebb népességből
legalább befejezett
középiskolai végzettségű
A 25 éves és idősebb népességből befejezett felsőfokú iskolai végzettségű*
1990 1996 2001 1990 1996 2001 1990 1996 2001 1990 1996
Budapest 0,6 0,3 0,1 87,0 92,2 94,8 45,2 54,1 59,9 19,1 22,9
Pest 1,3 1,0 0,3 77,1 85,2 89,7 24,0 31,2 37,3 7,4 9,9
Közép-Magyarország 1,0 0,5 0,2 82,0 89,8 92,9 34,6 46,6 51,7 13,3 18,6
Fejér 0,9 0,5 0,4 79,3 86,1 90,2 26,3 29,9 36,5 8,7 10,2
Komárom-Esztergom 0,8 0,5 0,3 79,4 86,7 90,4 26,5 30,8 36,3 7,9 9,5
Veszprém 0,9 0,4 0,3 77,9 85,9 90,0 25,8 31,1 35,0 8,4 9,9
Közép-Dunántúl 0,9 0,5 0,3 78,9 86,2 90,2 26,2 33,0 35,9 8,3 9,9
Győr-Moson-Sopron 0,6 0,3 0,3 80,9 87,6 91,4 29,8 36,3 40,4 9,2 11,3
Vas 0,7 0,4 0,3 79,2 85,8 90,4 28,3 33,6 37,0 8,3 9,7
Zala 1,2 0,5 0,6 75,0 84,7 87,7 25,1 31,7 33,5 7,9 8,9
Nyugat-Dunántúl 0,8 0,4 0,4 78,4 86,2 90,0 27,7 34,2 37,4 8,5 10,1
Baranya 1,7 0,7 0,7 78,2 86,1 89,2 26,7 32,4 36,0 8,7 10,8
Somogy 1,9 1,1 0,8 73,8 82,7 86,8 23,2 27,3 32,9 7,5 9,5
Tolna 1,5 1,2 0,7 73,6 82,4 86,3 23,0 28,9 30,9 7,3 9,3
Dél-Dunántúl 1,7 0,9 0,7 75,2 84,0 87,7 24,3 29,8 33,7 7,8 10,0
Borsod-Abaúj-Zemplén 1,5 1,2 0,6 76,9 83,1 87,9 26,8 31,0 35,7 7,9 8,8
Heves 1,5 0,8 0,6 73,3 81,0 86,1 25,8 28,7 35,2 7,8 9,7
Nógrád 1,4 1,3 0,7 73,0 79,3 85,9 23,2 26,3 32,4 6,7 7,5
Észak-Magyarország 1,5 1,1 0,6 74,4 81,9 87,1 25,3 29,6 35,0 7,5 8,8
Hajdú-Bihar 1,7 0,9 0,7 74,7 82,8 86,3 25,7 30,0 35,3 8,7 10,6
Jász-Nagykun-Szolnok 1,6 1,1 0,5 72,8 79,9 85,9 23,5 28,0 32,8 7,2 7,9
Szabolcs-Szatmár-Bereg 2,4 1,4 1,2 71,6 79,9 83,8 21,4 24,4 29,8 6,7 7,8
Észak-Alföld 1,9 1,2 0,8 73,0 80,9 85,3 23,5 27,4 32,6 7,5 8,8
Bács-Kiskun 1,5 0,9 0,5 73,2 80,7 85,6 21,6 26,8 30,3 7,0 8,6
Békés 1,1 0,5 0,5 72,6 81,6 85,5 23,4 28,2 31,3 6,6 8,3
Csongrád 1,0 0,5 0,4 77,6 85,5 89,6 28,6 33,3 39,6 9,4 11,2
Dél-Alföld 1,2 0,7 0,5 74,5 82,5 86,9 24,5 29,4 33,5 7,7 9,3
Országos átlag 1,2 0,7 0,5 78,1 85,2 89,1 29,2 34,7 39,5 10,1 12,1

Forrás: KSH, 1998; KSH, 2000b; KSH, 1990c; KSH Népszámlálás, 2001 www.ksh.hu
* A 2001. évi népszámlálás a tanulmány írásakor elért feldolgozottsági állapotában nem tartalmazott adatokat a 25 éves és idősebb népesség befejezett felsőfokú iskolai végzettségére vonatkozóan.

3. táblázat
Nappali tagozaton középfokú oktatásban részt vevő tanulók megoszlása megyék és régiók szerint a különböző képzési programokban, 1990 és 1999 (%)

Megye, régió Érettségit adó programok Érettségit nem adó programok
Gimnáziumi képzés Szakközép-
iskolai képzés
Összesen Szakmunkás-
képzés
Szakiskolai képzés Összesen
1990 1999 1990 1999 1990 1999 1990 1999 1990 1999 1990 1999
Budapest 26,3 33,4 38,0 52,6 64,3 86,0 32,8 12,0 2,9 2,0 35,7 14,0
Pest 25,4 33,0 26,2 40,3 51,6 73,3 44,5 25,7 3,9 0,9 48,4 26,6
Közép-Magyarország 26,0 33,0 36,0 50,0 62,0 83,0 35,0 15,0 3,0 2,0 38,0 17,0
Fejér 19,1 21,4 36,0 54,6 55,1 76,0 42,2 22,3 2,8 1,8 45,0 24,1
Komárom-Esztergom 22,4 27,5 27,4 45,8 49,8 73,3 46,7 24,6 3,5 2,1 50,2 26,7
Veszprém 21,8 25,6 28,6 45,1 50,4 70,7 45,4 28,2 4,2 1,1 49,6 29,3
Közép-Dunántúl 21,0 24,0 31,0 49,0 52,0 73,0 45,0 25,0 3,0 2,0 48,0 27,0
Győr-Moson-Sopron 22,5 30,4 39,1 44,8 61,6 75,2 36,4 24,1 2,0 0,7 38,4 24,8
Vas 19,9 25,6 35,6 47,7 55,5 73,3 43,1 26,7 1,4 0,0 44,5 26,7
Zala 20,8 21,8 36,0 56,7 56,8 78,5 41,6 20,0 1,6 1,5 43,2 21,5
Nyugat-Dunántúl 21,0 27,0 37,0 49,0 58,0 76,0 40,0 23,0 2,0 1,0 42,0 24,0
Baranya 25,8 33,9 27,9 43,9 53,7 77,8 43,1 21,1 3,2 1,2 46,3 22,3
Somogy 20,4 23,3 31,4 47,4 51,8 70,7 44,8 28,5 3,4 0,8 48,2 29,3
Tolna 23,4 25,7 30,7 45,0 54,1 70,7 42,3 26,4 3,6 3,0 45,9 29,4
Dél-Dunántúl 23,0 28,0 30,0 45,0 53,0 73,0 44,0 25,0 3,0 2,0 47,0 27,0
Borsod-Abaúj-Zemplén 23,3 25,0 31,4 51,2 54,7 76,2 43,2 22,6 2,2 1,2 45,4 23,8
Heves 20,3 24,5 33,3 50,7 53,6 75,2 44,5 24,3 1,9 0,5 46,4 24,8
Nógrád 24,8 26,3 31,1 46,9 55,9 73,2 42,4 26,2 1,7 0,6 44,1 26,8
Észak-Magyarország 23,0 25,0 32,0 50,0 55,0 75,0 43,0 24,0 2,0 1,0 45,0 25,0
Hajdú-Bihar 28,9 32,4 29,3 41,0 58,2 73,4 41,9 23,7 0,0 2,9 41,9 26,6
Jász-Nagykun-Szolnok 22,2 26,0 32,7 47,1 54,9 73,1 42,9 24,9 2,2 1,9 45,1 26,8
Szabolcs-Szatmár-Bereg 27,6 29,7 26,6 41,2 54,2 70,9 44,1 26,7 1,7 2,4 45,8 29,1
Észak-Alföld 26,0 29,5 29,0 43,0 55,0 72,5 43,0 25,0 1,2 2,5 44,2 27,5
Bács-Kiskun 23,5 26,2 25,4 46,5 48,9 72,7 49,1 27,2 2,0 0,1 51,1 27,3
Békés 22,1 30,2 30,5 41,7 52,6 71,9 45,7 26,6 1,7 1,6 47,4 28,2
Csongrád 23,2 28,3 37,9 52,3 61,1 80,6 37,0 18,8 1,9 0,6 38,9 19,4
Dél-Alföld 23,0 28,0 31,0 47,0 54,0 75,0 44,0 24,0 2,0 1,0 46,0 25,0
Országos átlag 24,0 29,0 33,0 48,0 55,1 74,8 41,0 22,0 2,0 1,0 44,9 25,2
Országos összesen (fő) 123 427 145 210 168 445 241 369 291 872 386 579 209 371 109 534 130 87 7 504 222 458 117 038

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000a; KSH, 2000b

4. táblázat
Nappali tagozatos oktatásban részt vevő tanulók megoszlása megyék és régiók szerint a 14–17 évesek arányában, képzési programonként, 1990 és 1999 (%)

Megye, régió Szakmunkás-
tanulók, szakiskolások száma
Középiskolások száma
14–17 évesek
arányában szakmunkás-
tanuló, szakiskolás
14–17 évesek
arányában
középiskolás
1990 1999 1990 1999 1990 1999 Különbségük 1990 1999 Különbségük
Budapest 42 614 15 494 76 806 94 673 35,6 20,0 –15,6 64,1 122,1 58,0
Pest 13 291 7 445 14 180 20 547 21,0 14,6 –6,4 22,4 40,3 17,9
Közép-Magyarország 55 905 22 939 90 986 115 220 30,5 17,8 –12,7 49,7 89,7 40,0
Fejér 8 944 4 940 10 957 15 617 31,5 22,9 –8,6 38,5 72,3 33,7
Komárom-Esztergom 8 177 4 166 8 121 11 438 38,8 26,5 –12,4 38,6 72,7 34,1
Veszprém 9 136 5 624 9 299 13 565 36,5 28,7 –7,8 37,2 69,3 32,1
Közép-Dunántúl 26 257 14 730 28 377 40 620 35,2 25,9 –9,4 38,1 71,4 33,3
Győr-Moson-Sopron 8 975 5 684 14 381 17 234 30,4 25,8 –4,5 48,6 78,3 29,7
Vas 6 343 3 407 7 911 9 363 35,0 25,8 –9,1 43,6 71,0 27,4
Zala 6 690 3 396 8 774 12 422 35,0 22,4 –12,6 45,9 82,0 36,1
Nyugat-Dunántúl 22 008 12 487 31 066 39 019 32,9 24,8 –8,1 46,5 77,5 31,0
Baranya 9 372 4 413 10 870 15 389 34,5 22,2 –12,3 40,1 77,5 37,4
Somogy 7 747 4 748 8 340 11 452 36,2 29,3 –6,9 39,0 70,7 31,7
Tolna 5 602 3 699 6 608 8 908 34,8 29,4 –5,4 41,0 70,7 29,7
Dél-Dunántúl 22 721 12 860 25 818 35 749 35,2 26,4 –8,7 40,0 73,5 33,5
Borsod-Abaúj-Zemplén 17 482 9 093 21 046 29 100 34,8 23,0 –11,8 41,9 73,5 31,7
Heves 8 280 4 227 9 571 12 847 39,2 26,2 –13,0 45,4 79,6 34,3
Nógrád 4 116 2 408 5 221 6 574 30,3 23,2 –7,1 38,4 63,3 24,9
Észak-Magyarország 29 878 15 728 35 838 48 521 35,2 23,8 –11,4 42,2 73,4 31,2
Hajdú-Bihar 11 555 7 404 16 047 20 413 29,9 25,5 –4,4 41,5 70,3 28,8
Jász-Nagykun-Szolnok 9 823 5 866 11 932 16 006 35,4 28,3 –7,1 43,0 77,2 34,2
Szabolcs-Szatmár-Bereg 12 001 8 039 14 173 19 581 29,3 24,4 –4,9 34,6 59,4 24,8
Észak-Alföld 33 379 21 309 42 152 56 000 31,1 25,8 –5,3 39,3 67,7 28,4
Bács-Kiskun 13 004 6 855 12 443 18 255 37,7 25,8 –11,9 36,1 68,8 32,7
Békés 9 246 5 609 10 270 14 311 35,6 29,4 –6,2 39,6 75,1 35,5
Csongrád 9 497 4 521 14 922 18 816 32,9 22,4 –10,4 51,7 93,4 41,8
Dél-Alföld 31 747 16 985 37 635 51 382 35,5 25,8 –9,7 42,1 78,2 36,0
Országos átlag 221 905 117 038 291 872 386 621 33,1 23,5 –9,6 43,5 77,5 34,0

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000a; KSH, 2000b; Forray–Kozma, 1999a

5. táblázat
A középiskolákon belül a gimnáziumi és szakközépiskolai programban tanulók aránya megyék és régiók szerint, 1990 és 1999 (%)

Megye, régió Gimnázium
Szakközépiskola
Programtípusok
különbségének mértéke
1990 1999 1990 1999 1990 1999
Budapest 41 39 59 61 +18 +22
Pest 49 45 51 55 +2 +10
Közép-Magyarország 42 40 58 60 +16 +20
Fejér 35 28 65 72 +30 +44
Komárom-Esztergom 45 37 55 63 +10 +26
Veszprém 43 36 57 64 +14 +28
Közép-Dunántúl 40 33 60 67 +20 +34
Győr-Moson-Sopron 37 40 63 60 +26 +20
Vas 36 35 64 65 +28 +30
Zala 37 28 63 72 +26 +44
Nyugat-Dunántúl 36 35 64 65 +28 +30
Baranya 48 44 52 56 +4 +12
Somogy 39 33 61 67 +22 +34
Tolna 43 36 57 64 +14 +28
Dél-Dunántúl 44 38 56 62 +12 +24
Borsod-Abaúj-Zemplén 43 29 57 71 +14 +42
Heves 38 33 62 67 +24 +34
Nógrád 44 36 56 64 +12 +28
Észak-Magyarország 42 32 58 68 +16 +36
Hajdú-Bihar 50 44 50 56 0 +12
Jász-Nagykun-Szolnok 40 36 60 64 +20 +28
Szabolcs-Szatmár-Bereg 51 42 49 58 –2 +16
Észak-Alföld 48 41 52 59 +4 +18
Bács-Kiskun 48 36 52 64 +4 +28
Békés 42 42 58 58 +16 +16
Csongrád 38 35 62 65 +24 +30
Dél-Alföld 42 37 58 63 +16 +26
Országos átlag 42 38 58 62 +16 +24

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000a; KSH, 2000b

6. táblázat
A középfokú oktatási intézmények kínálata és az irántuk megmutatkozó kereslet alakulása megyék és régiók szerint, 2000 (a meghirdetett helyek, illetve a jelentkezők százalékában)

Meghirdetett gimnáziumi helyek aránya Meghirdetett szakközép-
iskolai helyek aránya
Meghirdetett szakiskolai helyek aránya Gimnáziumba jelentke-
zettek
aránya
Szakközép-
iskolába jelentke-
zettek aránya
Szakiskolába jelentke-
zettek
aránya
Budapest 40,7 36,2 23,1 44,0 37,3 18,8
Pest 35,9 30,4 33,7 38,0 30,2 31,8
Közép-Magyarország 39,5 34,8 25,7 42,7 35,7 21,6
Fejér 24,8 36,5 38,8 26,3 40,6 33,1
Komárom-Esztergom 27,6 26,7 45,7 29,5 35,7 34,8
Veszprém 33,2 20,6 46,2 34,6 22,4 43,0
Közép-Dunántúl 28,6 27,7 43,7 29,7 33,7 36,6
Győr-Moson-Sopron 29,9 25,2 44,9 27,5 33,8 38,7
Vas 24,8 31,1 44,1 27,2 33,5 39,2
Zala 26,3 30,3 43,4 24,3 34,7 41,0
Nyugat-Dunántúl 27,6 28,1 44,3 26,4 34,0 39,6
Baranya 38,5 28,1 33,3 41,5 29,9 28,5
Somogy 23,6 39,4 37,0 26,0 49,8 24,2
Tolna 27,6 31,6 40,9 23,7 40,3 36,0
Dél-Dunántúl 30,4 33,1 36,5 31,6 39,2 29,2
Borsod-Abaúj-Zemplén 28,5 37,9 33,6 31,9 38,6 29,6
Heves 31,6 29,6 38,8 32,8 29,8 37,4
Nógrád 29,2 25,9 44,8 34,3 29,4 36,3
Észak-Magyarország 29,4 33,7 36,9 32,4 35,1 32,4
Hajdú-Bihar 30,7 26,5 42,8 30,9 31,0 38,1
Jász-Nagykun-Szolnok 23,0 32,0 45,1 27,4 36,2 36,4
Szabolcs-Szatmár-Bereg 32,0 28,1 40,0 31,2 30,1 38,7
Észak-Alföld 28,7 28,8 42,5 30,2 31,9 37,9
Bács-Kiskun 27,3 31,4 41,3 28,5 36,6 34,9
Békés 35,1 27,2 37,7 33,2 33,2 33,6
Csongrád 29,3 37,6 33,1 39,6 38,4 22,1
Dél-Alföld 30,4 32,1 37,5 33,7 36,2 30,1
Országos átlag 31,8 31,6 36,6 33,7 34,9 31,4

Forrás: KIFIR-adatbázis, 2000

7. táblázat
A középiskolai ellátás mutatói – intézmények megyék és régiók szerint, 1990 és 1999

Megye, régió Közép-
iskola össze-
sen
Szak-
munkás-
képzők
Szak-
iskoláka)
Középiskolák száma
1999
Középiskola összesen Szakmunkás-
képzők
Szakiskolák Középiskolák aránya (az országos összesen belül) Szakmunkás-
képzők aránya (az országos összesen belül)
Szakiskolák aránya (az országos összesen belül)
1990 1990 1990 gimná-
zium
szak-
közép-
iskola
vegyes iskola 1999 válto-
zásb)
1999 válto-
zás
1999 válto-
zásc)
1990 1999 1990 1999 1990 1999
Budapest 165 46 16 111 115 39 265 60,6 51 10,9 27 68,8 22,5 25,1 14,9 14,3 13,9 24,3
Pest 45 21 12 21 34 17 72 60,0 24 14,3 6 –50,0 6,1 6,8 6,8 6,7 10,4 5,4
Közép-Magyarország 210 67 28 132 149 56 337 60,5 75 11,9 33 17,9 28,6 32,0 21,8 21,1 24,3 29,7
Fejér 27 13 6 8 22 12 42 55,6 12 –7,7 7 16,7 3,7 4,0 4,2 3,4 5,2 6,3
Komárom-Esztergom 26 10 5 4 19 12 35 34,6 11 10,0 7 40,0 3,5 3,3 3,2 3,1 4,3 6,3
Veszprém 26 15 10 8 21 10 39 50,0 20 33,3 4 –60,0 3,5 3,7 4,9 5,6 8,7 3,6
Közép-Dunántúl 79 38 21 20 62 34 116 46,8 53 39,5 18 –14,3 10,8 11,0 12,3 14,9 18,3 16,2
Győr-Moson-Sopron 38 15 3 14 26 11 51 34,2 20 33,3 1 –66,7 5,2 4,8 4,9 5,6 2,6 0,9
Vas 24 11 4 8 18 2 28 16,7 14 27,3 --- –100,0 3,3 2,7 3,6 3,9 3,5 ---
Zala 20 10 7 5 17 6 28 40,0 13 30,0 4 –42,9 2,7 2,7 3,2 3,7 6,1 3,6
Nyugat-Dunántúl 82 36 14 27 61 19 107 30,5 47 30,6 5 –64,3 11,2 10,2 11,7 13,2 12,2 4,5
Baranya 26 10 5 13 21 8 42 61,5 12 20,0 4 –20,0 3,5 4,0 3,2 3,4 4,3 3,6
Somogy 26 16 5 5 18 11 34 30,8 17 6,3 2 –60,0 3,5 3,2 5,2 4,8 4,3 1,8
Tolna 22 11 6 7 12 7 26 18,2 13 18,2 4 –33,3 3,0 2,5 3,6 3,7 5,2 3,6
Dél-Dunántúl 74 37 16 25 51 26 102 37,8 42 13,5 10 –37,5 10,1 9,7 12,0 11,8 13,9 9,0
Borsod-Abaúj-Zemplén 45 20 7 12 31 17 60 33,3 22 10,0 5 –28,6 6,1 5,7 6,5 6,2 6,1 4,5
Heves 24 11 5 7 17 6 30 25,0 12 9,1 3 –40,0 3,3 2,8 3,6 3,4 4,3 2,7
Nógrád 16 6 2 4 12 6 22 37,5 7 16,7 1 –50,0 2,2 2,1 1,9 2,0 1,7 0,9
Észak-Magyarország 85 37 14 23 60 29 112 31,8 41 10,8 9 –35,7 11,6 10,6 12,0 11,5 12,2 8,1
Hajdú-Bihar 33 15 4 9 22 17 48 45,5 16 6,7 11 175,0 4,5 4,6 4,9 4,5 3,5 9,9
Jász-Nagykun-Szolnok 32 16 6 6 19 18 43 34,4 19 18,8 8 33,3 4,4 4,1 5,2 5,3 5,2 7,2
Szabolcs-Szatmár-Bereg 36 15 2 15 22 10 47 30,6 18 20,0 6 200,0 4,9 4,5 4,9 5,1 1,7 5,4
Észak-Alföld 101 46 12 30 63 45 138 36,6 53 15,2 25 108,3 13,8 13,1 14,9 14,9 10,4 22,5
Bács-Kiskun 37 17 2 16 28 7 51 37,8 19 11,8 1 –50,0 5,0 4,8 5,5 5,3 1,7 0,9
Békés 31 17 4 8 21 15 44 41,9 22 29,4 7 75,0 4,2 4,2 5,5 6,2 3,5 6,3
Csongrád 34 13 4 11 26 10 47 38,2 14 7,7 3 –25,0 4,6 4,5 4,2 3,9 3,5 2,7
Dél-Alföld 102 47 10 35 75 32 142 39,2 55 17,0 11 10,0 13,9 13,5 15,3 15,4 8,7 9,9
Összesen/Országos átlag 733 308 115 292 521 241 1054 43,8 366 18,8 111 –3,5 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000a; OM, 1999/2000; OM oktatásstatisztikai adatbázisa, 1999/2000
a) Szakiskolák alatt a következő profilúak értendők: gép- és gyorsíró, egészségügyi és egyéb (közelebbről nem meghatározott) szakiskola (épek részére).
b) Az 1990-hez képest mért változás százalékban értendő (az 1990. évi hány százalékával változott).
c) A kis elemszámok miatt ilyen nagyok a százalékos különbségek.

8. táblázat
A középfokú képzési formák megoszlása régiónként, 1993/94

Képzési típusok Közép-
Magyar-
ország
Közép-
Dunántúl
Nyugat-
Dunántúl
Dél-
Dunántúl
Észak-
Magyar-
ország
Észak-
Alföld
Dél-
Alföld
Összes
Csak gimnázium (önálló, „tiszta gimnázium”) n 69 14 13 15 14 21 19 165
% 41,8 8,5 7,9 9,1 8,5 12,7 11,5 100,0
% 26,2 15,9 14,0 18,1 14,4 17,4 15,6 19,0
Gimnázium + szakközépiskola* n 10 12 9 10 12 10 6 69
% 14,5 17,4 13,0 14,5 17,4 14,5 8,7 100,0
% 3,8 13,6 9,7 12,0 12,4 8,3 4,9 8,0
Gimnázium + szakközépiskola (+ egyéb, pl. általános iskola/szakmai képzés, egyéb intézmény) n 9 6 5 4 6 17 17 64
% 14,1 9,4 7,8 6,3 9,4 26,6 26,6 100,0
% 3,4 6,8 5,4 4,8 6,2 14,0 13,9 7,4
Gimnázium + szakmunkásképző intézet (+ szakmai képzés/általános iskola/egyéb intézmény) n 2 2 0 0 2 1 0 7
% 28,6 28,6 0,0 0,0 28,6 14,3 0,0 100,0
% 0,8 2,3 0,0 0,0 2,1 0,8 0,0 0,8
Gimnázium + általános iskola (+ egyéb szakmai képzés/egyéb intézmény) n 31 3 4 4 5 7 13 67
% 46,3 4,5 6,0 6,0 7,5 10,4 19,4 100,0
% 11,8 3,4 4,3 4,8 5,2 5,8 10,7 7,7
Gimnázium + egyéb intézmény n 3 1 8 4 4 8 3 31
% 9,7 3,2 25,8 12,9 12,9 25,8 9,7 100,0
% 1,1 1,1 8,6 4,8 4,1 6,6 2,5 3,6
Csak szakközépiskola (önálló, „tiszta” szakközépiskola) n 50 10 15 5 16 14 16 126
% 39,7 7,9 11,9 4,0 12,7 11,1 12,7 100,0
% 19,0 11,4 16,1 6,0 16,5 11,6 13,1 14,5
Szakközépiskola + gimnázium (+egyéb, pl. +általános iskola/szakmai képzés, egyéb intézmény) n 17 0 0 1 0 0 0 18
% 94,4 0,0 0,0 5,6 0,0 0,0 0,0 100,0
% 6,5 0,0 0,0 1,2 0,0 0,0 0,0 2,1
Szakközépiskola + szakmunkásképző (+ egyéb, pl. általános iskola/szakmai képzés, egyéb intézmény) n 53 29 31 25 30 31 35 234
% 22,6 12,4 13,2 10,7 12,8 13,2 15,0 100,0
% 20,2 33,0 33,3 30,1 30,9 25,6 28,7 27,0
Szakközépiskola + általános iskola/szakmai képzés/egyéb intézmény n 19 11 8 15 8 12 13 86
% 22,1 12,8 9,3 17,4 9,3 14,0 15,1 100,0
% 7,2 12,5 8,6 18,1 8,2 9,9 10,7 9,9
Összes n 263 88 93 83 97 121 122 867
Összes % 30,3 10,1 10,7 9,6 11,2 14,0 14,1 100,0
Összes % 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Forrás: OM, oktatásstatisztikai adatbázisa, 1993/1994
Megjegyzés: Cellánként látható az elemszám, majd a sorszázalék, amely az adott képzési formán belül az egyes régiók súlyára mutat rá (vízszintesen adja ki a 100%-ot), végül az oszlopszázalék, amely az adott régión belül mutatja az egyes képzési formák súlyát (függőlegesen adja ki a 100%-ot).
* A közös igazgatású gimnázium + szakközépiskola nem ugyanazokat az iskolákat foglalja magában mint a közös igazgatású szakközépiskola + gimnázium, mert az első a gimnáziumi statisztikai jelentés csoportjába, a második pedig a szakközépiskolai statisztikai jelentés csoportjába tartozik. Viszont a közös igazgatású szakközépiskola + gimnáziumok az intézményi szintű aggregált adatok szintjén az 1997/98-as tanévtől szinte eltűnnek, mivel – az intézményi azonosító alapján – megegyeznek a gimnáziummal közös igazgatású szakközépiskolákkal, így nem alkotnak külön intézményt. Amikor külön iskolatípusként tüntettük fel őket, az valóban azt jelentette, azokban az években teljesen különálló intézményként működtek.

9. táblázat
A középfokú képzési formák megoszlása régiónként, 1999/00

Képzési típusok Közép-
Magyar-
ország
Közép-
Dunántúl
Nyugat-
Dunántúl
Dél-
Dunántúl
Észak-
Magyar-
ország
Észak-
Alföld
Dél-
Alföld
Összes
Csak gimnázium (önálló, „tiszta gimnázium”) n 64 7 9 3 9 14 9 115
% 55,7 6,1 7,8 2,6 7,8 12,2 7,8 100,0
% 18,8 6,0 8,4 2,9 8,0 9,8 6,2 10,7
Gimnázium + szakközépiskola* n 33 21 9 9 12 13 9 106
% 31,1 19,8 8,5 8,5 11,3 12,3 8,5 100,0
% 9,7 18,1 8,4 8,7 10,6 9,1 6,2 9,9
Gimnázium + szakközépiskola (+ egyéb, pl. általános iskola/szakmai képzés, egyéb intézmény) n 25 12 9 17 17 32 24 136
% 18,4 8,8 6,6 12,5 12,5 23,5 17,6 100,0
% 7,3 10,3 8,4 16,3 15,0 22,4 16,4 12,7
Gimnázium + szakmunkásképző intézet (+ szakmai képzés/általános iskola/egyéb intézmény) n 2 0 0 0 0 0 1 3
% 66,7 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 33,3 100,0
% 0,6 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,7 0,3
Gimnázium + általános iskola (+ egyéb szakmai képzés/egyéb intézmény) n 60 11 11 23 10 12 21 148
% 40,5 7,4 7,4 15,5 6,8 8,1 14,2 100,0
% 17,6 9,5 10,3 22,1 8,8 8,4 14,4 13,8
Gimnázium + egyéb intézmény n 8 2 7 0 5 6 5 33
% 24,2 6,1 21,2 0,0 15,2 18,2 15,2 100,0
% 2,3 1,7 6,5 0,0 4,4 4,2 3,4 3,1
Csak szakközépiskola (önálló, „tiszta” szakközépiskola) n 77 19 15 19 25 15 25 195
% 39,5 9,7 7,7 9,7 12,8 7,7 12,8 100,0
% 22,6 16,4 14,0 18,3 22,1 10,5 17,1 18,2
Szakközépiskola + gimnázium (+egyéb, pl. +általános iskola/szakmai képzés, egyéb intézmény) n 0 1 1 0 0 0 0 2
% 0,0 50,0 50,0 0,0 0,0 0,0 0,0 100,0
% 0,0 0,9 0,9 0,0 0,0 0,0 0,0 0,2
Szakközépiskola + szakmunkásképző (+ egyéb, pl. általános iskola/szakmai képzés, egyéb intézmény) n 55 33 36 28 29 39 37 257
% 21,4 12,8 14,0 10,9 11,3 15,2 14,4 100,0
% 16,1 28,4 33,6 26,9 25,7 27,3 25,3 24,0
Szakközépiskola + általános iskola/szakmai képzés/egyéb intézmény n 17 10 10 5 6 12 15 75
% 22,7 13,3 13,3 6,7 8,0 16,0 20,0 100,0
% 5,0 8,6 9,3 4,8 5,3 8,4 10,3 7,0
Összes n 341 116 107 104 113 143 146 1070
Összes % 31,9 10,8 10,0 9,7 10,6 13,4 13,6 100,0
Összes % 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Forrás: OM, oktatásstatisztikai adatbázisa, 1993/1994
Megjegyzés: Cellánként látható az elemszám, majd a sorszázalék, amely az adott képzési formán belül az egyes régiók súlyára mutat rá (vízszintesen adja ki a 100%-ot), végül az oszlopszázalék, amely az adott régión belül mutatja az egyes képzési formák súlyát (függőlegesen adja ki a 100%-ot).

10. táblázat
A vidékről naponta bejáró tanulók megoszlása megyék és régiók szerint, 1990, 1992, 1993 és 1999

Megye, régió Vidékről naponta bejáró
középiskolások száma


Vidékről naponta bejáró középiskolások aránya (a megyék összes tanulói %-ában) Vidékről naponta bejáró
szakmunkástanulók száma


Vidékről naponta bejáró szakmunkások aránya (a megyék összes tanulói %-ában) Vidékről naponta bejáró
szakiskolások száma


Vidékről naponta bejáró szakiskolások aránya (a megyék összes tanulói %-ában)
1990 1999 Vált. mért. 1990 1999 1992 1999 Vált. mért. 1992 1999 1993 1999 Vált. mért. 1993 1999
Budapest 10 588 20 794 2,0 13,8 21,9 7 357 3 930 –1,9 23,4 29,7 838 438 –1,9 17,1 19,5
Pest 6 786 10 774 1,6 47,9 52,4 7 032 4 340 –1,6 60,6 60,4 472 119 –4,0 83,8 45,2
Közép-Magyarország 17 374 31 568 1,8 19,1 27,4 14 389 8 270 –1,7 33,4 40,5 1 310 557 –2,4 24,0 22,2
Fejér 3 170 6 575 2,1 28,9 42,1 3 139 2 402 –1,3 41,8 52,5 599 234 –2,6 48,2 64,3
Komárom-Esztergom 2 980 5 427 1,8 36,7 47,4 3 900 2 411 –1,6 56,1 62,9 256 103 –2,5 59,0 31,0
Veszprém 3 037 6 182 2,0 32,7 45,6 3 675 2 924 –1,3 46,3 54,0 434 117 –3,7 44,6 56,8
Közép-Dunántúl 9 187 18 184 2,0 32,4 44,8 10 714 7 737 –1,4 47,8 56,0 1 289 454 –2,8 48,6 50,3
Győr-Moson-Sopron 3 860 6 710 1,7 26,8 38,9 3 833 2 999 –1,3 46,3 54,2 157 82 –1,9 47,3 54,3
Vas 1 940 3 287 1,7 24,5 35,1 2 178 1 732 –1,3 38,0 50,8 25 12,3
Zala 2 020 4 852 2,4 23,0 39,1 2 683 1 720 –1,6 44,6 54,5 184 122 –1,5 44,1 51,0
Nyugat-Dunántúl 7 820 14 849 1,9 25,2 38,1 8 694 6 451 –1,3 43,4 53,3 366 204 –1,8 38,4 52,3
Baranya 2 061 5 089 2,5 19,0 33,2 3 398 1 928 –1,8 42,0 46,1 83 67 –1,2 25,8 29,4
Somogy 2 067 4 044 2,0 24,8 35,3 3 082 2 315 –1,3 44,8 50,1 172 71 –2,4 21,8 55,5
Tolna 2 296 3 609 1,6 34,7 40,5 2 545 1 883 –1,4 51,5 56,6 334 197 –1,7 63,3 52,5
Dél-Dunántúl 6 424 12 742 2,0 24,9 35,7 9 025 6 126 –1,5 45,3 50,5 589 335 –1,8 35,9 45,8
Borsod-Abaúj-Zemplén 5 869 10 783 1,8 27,9 37,1 6 513 4 355 –1,5 43,5 50,5 427 221 –1,9 41,0 47,8
Heves 3 047 5 844 1,9 31,8 45,5 3 884 2 740 –1,4 53,8 66,1 234 46 –5,1 51,9 56,1
Nógrád 1 968 3 516 1,8 37,7 53,5 1 782 1 453 –1,2 56,5 61,8 257 51 –5,0 33,7 91,1
Észak-Magyarország 10 884 20 143 1,9 30,4 41,5 12 179 8 548 –1,4 48,1 56,5 918 318 –2,9 40,7 53,0
Hajdú-Bihar 1 758 2 801 1,6 11,0 13,7 3 636 2 820 –1,3 36,6 42,8 460 345 –1,3 28,3 42,6
Jász-Nagykun-Szolnok 3 214 6 308 2,0 26,9 39,4 4 140 2 838 –1,5 60,5 52,1 492 198 –2,5 83,7 46,8
Szabolcs-Szatmár-Bereg 3 843 6 907 1,8 27,1 35,3 5 269 4 134 –1,3 49,1 56,1 351 371 –0,9 34,8 55,1
Észak-Alföld 8 815 16 016 1,8 20,9 28,6 13 045 9 792 –1,3 47,4 50,5 1 303 914 –1,4 40,5 48,0
Bács-Kiskun 3 055 6 329 2,1 24,6 34,7 5 559 3 378 –1,6 47,4 49,4 98 5 –19,6 51,6 25,0
Békés 2 522 5 144 2,0 24,6 35,9 3 465 2 418 –1,4 41,2 45,6 129 42 –3,1 39,0 13,5
Csongrád 2 559 5 266 2,1 17,1 28,0 2 611 1 671 –1,6 31,1 38,2 147 51 –2,9 24,5 36,2
Dél-Alföld 8 136 16 739 2,1 21,6 32,6 11 635 7 467 –1,6 40,8 45,2 374 98 –3,8 33,4 20,8
Összes, illetve országos átlag 68 640 130 241 1,9 23,5 33,7 79 681 54 391 –1,5 42,3 49,7 7 490a 2 880 –2,6  29,9b 38,4

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000a; OM, 1999/2000; OM oktatásstatisztikai adatbázisa, 1999/2000
a) Ebben a számban benne vannak a vidékről naponta bejáró egészségügyi szakiskolások is.
b) Ennek az aránynak a kiszámításánál figyelembe vettük az összes szakiskolában tanulót.

11. táblázat
A diákotthoni elhelyezésben részesülő tanulók megoszlása megyék és régiók szerint, 1991, 1992, 1993 és 1999

Megye, régió Diákotthonban lakó
középiskolások száma


Diákotthonban lakó középiskolások aránya (a megyék összes tanulói %-ában) Diákotthonban lakó
szakmunkástanulók száma


Diákotthonban lakó szakmunkások aránya (a megyék összes tanulói %-ában) Diákotthonban lakó
szakiskolások száma


Diákotthonban lakó szakiskolások aránya (a megyék összes tanulói %-ában)
1991 1999 Vált. mért. 1991 1999 1992 1999 Vált. mért. 1992 1999 1993 1999 Vált. mért. 1993 1999
Budapest 3 734 5 007 1,3 4,9 5,3 1 343 696 –1,9 4,3 5,3 471 215 –2,2 9,6 9,6
Pest 1 994 1 890 –0,9 14,1 9,2 1 191 655 –1,8 10,3 9,1 9 0 1,6 0,0
Közép-Magyarország 5 728 6 897 1,2 6,3 6,0 2 534 1 351 –1,9 5,9 6,6 480 215 –2,2 8,8 8,6
Fejér 1 950 1 788 –0,9 17,8 11,4 1 104 700 –1,6 14,7 15,3 157 10 –15,7 12,6 2,7
Komárom-Esztergom 1 782 1 136 –0,6 21,9 9,9 1 275 351 –3,6 18,3 9,2 50 28 –1,8 11,5 8,4
Veszprém 2 138 2 472 1,2 23,0 18,2 1 302 618 –2,1 16,4 11,4 104 5 –20,8 10,7 2,4
Közép-Dunántúl 5 870 5 396 –0,9 20,7 13,3 3 681 1 669 –2,2 16,4 12,1 311 43 –7,2 11,7 4,8
Győr-Moson-Sopron 3 555 3 376 –0,9 24,7 19,6 760 459 –1,7 9,2 8,3 11 8 –1,4 3,3 5,3
Vas 2 214 1 899 –0,9 28,0 20,3 1 062 534 –2,0 18,5 15,7 107 0 52,7
Zala 1 777 1 742 1,0 20,3 14,0 511 193 –2,6 8,5 6,1 128 48 –2,7 30,7 20,1
Nyugat-Dunántúl 7 546 7 017 –0,9 24,3 18,0 2 333 1 186 –2,0 11,6 9,8 246 56 –4,4 25,8 14,4
Baranya 2 614 2 673 1,0 24,0 17,4 1 036 486 –2,1 12,8 11,6 107 13 –8,2 33,2 5,7
Somogy 2 508 2 711 1,1 30,1 23,7 1 510 1 123 –1,3 22,0 24,3 136 35 –3,9 17,2 27,3
Tolna 1 791 1 572 –0,9 27,1 17,6 865 555 –1,6 17,5 16,7 120 109 –1,1 22,7 29,1
Dél-Dunántúl 6 913 6 956 1,0 26,8 19,5 3 411 2 164 –1,6 17,1 17,8 363 157 –2,3 22,1 21,5
Borsod-Abaúj-Zemplén 4 371 5 377 1,2 20,8 18,5 2 580 1 223 –2,1 17,2 14,2 143 22 –6,5 13,7 4,8
Heves 2 416 2 575 1,1 25,2 20,0 1 160 390 –3,0 16,1 9,4 35 4 –8,8 7,8 4,9
Nógrád 909 668 –0,7 17,4 10,2 326 187 –1,7 10,3 8,0 47 2 –23,5 6,2 3,6
Észak-Magyarország 7 696 8 620 1,1 21,5 17,8 4 066 1 800 –2,3 16,0 11,9 225 28 –8,0 10,0 4,7
Hajdú-Bihar 4 292 3 884 –0,9 26,7 19,0 1 541 723 –2,1 15,5 11,0 388 193 –2,0 23,9 23,9
Jász-Nagykun-Szolnok 2 969 2 916 1,0 24,9 18,2 667 766 0,9 9,8 14,1 119 53 –2,2 20,2 12,5
Szabolcs-Szatmár-Bereg 3 867 4 382 1,1 27,3 22,4 2 118 1 442 –1,5 19,8 19,6 47 10 –4,7 4,7 1,5
Észak-Alföld 11 128 11 182 1,0 26,4 20,0 4 326 2 931 –1,5 15,7 15,1 554 256 –2,2 17,2 13,4
Bács-Kiskun 3 222 3 277 1,0 25,9 18,0 1 529 1 108 –1,4 13,0 16,2 54 9 –6,0 28,4 45,0
Békés 3 028 3 458 1,1 29,5 24,2 1 891 1 336 –1,4 22,5 25,2 144 21 –6,9 43,5 6,8
Csongrád 3 739 3 105 –0,8 25,1 16,5 833 553 –1,5 9,9 12,6 43 29 –1,5 7,2 20,6
Dél-Alföld 9 989 9 840 1,0 26,5 19,2 4 253 2 997 –1,4 14,9 18,1 241 59 –4,1 21,5 12,5
Összes, illetve országos átlag 54 870 55 908 1,0 18,8 14,5 24 604 14 098 –1,7 13,0 12,9 3 524 814 –4,3 14,0 10,8

Forrás: KSH, 2000d; KSH, 2000a; OM, 1999/2000; OM oktatásstatisztikai adatbázisa, 1999/2000

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.