2019. szeptember 23., hétfő , Tekla

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Intézményi szintű folyamatok >> Mindenki középiskolája • Középfokú képzés az ezredforduló Magyarországán

Bevezető

2009. június 17.

Bevezető

Középiskolát mindenkinek!” – ez az akkoriban igencsak radikálisnak számító követelés a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben jelent meg az európai országok szakmai és társadalmi vitáiban, oktatáspolitikai dokumentumaiban, sőt oktatási törvényeiben is. (Azt persze nem felejthetjük el, hogy középiskolán ekkor a rövid, 4-6 éves elemi oktatásra épülő, hosszú, többnyire 8 évfolyamos, akadémikus jellegű képzést értettek!) A második világháborút át- és túlélő országokban mindenütt megfogalmazódott az a felismerés, hogy sürgősen szükség van a népoktatás radikális kiterjesztésére (expanziójára), azaz arra, hogy a nemzeti elitek képzésére fenntartott, az egyetemekre biztosan bevezető, szűk gimnáziumi képzést megnyissák nagyobb tömegek számára is. A háború utáni gazdasági-társadalmi újjászületés időszakában, az ötvenes-hatvanas évek szakmai-politikai vitáitól kísérve, mindenütt lezajlott a középfokú oktatás legalábbis első szakaszának, a 10/12–14/16 éves tanulókat beiskolázó alsó középfokú iskoláknak a demokratikus kiterjesztése. Az ötvenes-hatvanas évek jóléti társadalmaiban az oktatás éppúgy a fogyasztási javak körébe került, mint az anyagi jólét eszközei, és – az utóbbiakhoz hasonló módon – egyre tágabb társadalmi körök számára vált elérhetővé. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években aztán az expanzió fokozatosan átterjedt a felső középfok, majd a felsőoktatás területére is. Európa kevésbé szerencsés országaiban, a szovjet befolyási övezet alá került Közép- és Kelet-Európában, általában minden szakmai és politikai vitát megkerülve, közvetlenül a háború után megvalósított gyors törvénykezéssel (a „hosszú” – 8 vagy 10 évfolyamos – alapiskola létrehozásával) indult be a középiskolai képzés demokratizálásának folyamata. Ezt aztán a valóságos történések, e jólétinek kevéssé mondható országokban több-kevesebb folyamatossággal, döcögve követték. Így a 8-10 éves iskolák elvégzése lassan tényleg „általánossá” vált, és a hatvanas-hetvenes évektől kezdődően ezekben az országokban is megindult a középfokú képzés expanziója, egyre nagyobb tömegek számára vált hozzáférhetővé ez az iskolai szint is.

Mindez a régmúlt. Mint ahogyan lassan régmúlttá válik az a pillanat is, amikor a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveinek fordulóján, a politikai rendszerváltozást átélő közép-kelet-európai államok hirtelen ráeszméltek arra, hogy középiskoláik kissé különböznek Európa egyéb államainak iskoláitól, kevésbé váltak mindenki iskoláivá, mint azok. Nemcsak ez a felismerés, hanem a rendszerváltozás egyéb körülményei (az iskolákat érintő demográfiai hullámvölgy, a gazdasági környezet radikális változása, a szocialista nagyiparra épülő és a fiatalok tömegeit beiskolázó szakképzési szektor leépülése, az ifjúsági munkanélküliség megugró aránya stb.) is a kiterjesztés felé mozdították el a középiskolákat. A kilencvenes évek közepén Magyarországon törvénybe iktatták a kötelező iskolázás 18 éves korig történő meghosszabbítását, és az oktatáspolitikai deklarációkban megjelent a felsőoktatás radikális kiterjesztésének terve is. Mindezek közben viharos gyorsasággal valóságosan is megnőtt az érettségit adó középfokú, valamint a felsőfokú képzésbe lépő fiatalok aránya. Míg a nyolcvanas évek közepén a végzős általános iskolások kevesebb, mint fele (kb. 47%-a) iratkozott be a gimnáziumi vagy szakközépiskolai képzésbe, az 1999/2000-es tanévben már csaknem háromnegyedükről (kb. 71%) mondhatjuk ezt el. (Ne felejtsük persze el, hogy mindez egy rohamosan csökkenő tanulólétszám mellett következett be, azaz a valóságos számarányok szinte alig változtak. Így helyesebb „relatív expanzióról” beszélnünk.)

A változást talán kevésbé kísérték szakmai vagy társadalmi-politikai viták, mint az oktatási rendszer egyéb átalakulásait (az új fenntartók megjelenését, a tantervi változásokat vagy éppen a pedagóguspálya presztízsének csökkenését), az évtized (évezred) végére azonban egyre inkább a kutatói és a társadalmi érdeklődés előterébe került annak a kérdése, hogy milyen is, kié is hát ez a „mindenki középiskolája”. Sőt, az is elmondható, hogy sok, korábban vitatott szakmai kérdésről is (pl. a pedagógusképzésről, a pedagógusok módszertani kultúrájáról, a tantervekről vagy a vizsgareformról) most kezdünk igazán a középiskolai (és felsőoktatási) expanzió fényében gondolkodni.

Kötetünk tanulmányai ehhez a szakmai diskurzushoz kívánnak hozzájárulni. Nem ígérnek mindent megvilágosító magyarázatokat, de arra törekszenek, hogy a középiskolai képzés kiterjedésének folyamatáról többféle megvilágításból, bőséges adat segítségével sokféle információt nyújtsanak. Kitüntetett figyelmet szentelnek annak a kérdésnek, hogy miközben a képzési lehetőségek bővüléséről beszélhetünk, az iskolák, de még inkább a képzési programok minden korábbinál jóval erőteljesebb differenciálódása is lezajlik. Az iskolákért folyó versenynek (ami másrészt az iskoláknak a tanulókért – sőt: a „legjobb” vagy éppen „jobb” tanulókért – folyó versenyeként írható le), ma mindkét részről éppúgy vannak vesztesei, mint nyertesei.

A szerzők egy része az expanzió értelmezésére is vállalkozik. Többen utalnak ugyanazokra a folyamatokra, illetve jellegzetességekre. Reméljük, olvasóinkat nem fárasztják ezek az ismétlődések, a vélemények és értelmezések közötti esetleges ellentmondások, hanem élvezetüket lelik a különféle megközelítésekben, gondolatmenetekben. Ezek az ellentmondások is jól jelezhetik azt, hogy az oktatás kiterjesztésének megítélésében ma – és nem csak nálunk – sokféle álláspont él egymás mellett, élénk szakmai viták zajlanak. Ezekről a vitákról és a középiskolai expanzió számos kérdéséről a további tájékozódást igénylők számára az egyes fejezetek végén található – lehetőség szerint a külföldi példákra is kitekintő – irodalomjegyzék nyújthat segítséget.

Balázs Éva tanulmánya egy 1999-ben, négy megyében, komplex elemzési módszerrel készített empirikus kutatás eredményeit összegzi. A fenntartói, iskolaigazgatói és osztályfőnöki interjúk elemzésével a középiskola kiterjedésével kapcsolatos véleményeket, eltérő érdekeket és érdek-összeütközéseket mutatja be, az osztályfőnököktől felvett adatok segítségével pedig az expanzió „alanyainak”, a diákoknak a sorsába is bepillantást nyújt. A finom elemzések figyelmeztetnek arra, hogy az expanziós folyamatokat nemcsak mint a különböző térségek gazdasági, társadalmi és oktatási átalakulásait, hanem mint a családi és egyéni sorsok változásait is meg kell ismernünk.

A középiskolázás kiterjedését a kereslet-kínálat gondolatmenetében tárgyalja a következő két tanulmány. Garami Erika arra vállalkozik, hogy országos statisztikai adatok elemzésével képet nyújtson arról, hogy az ország különböző régióiban a kilencvenes évek elejétől az évtized végéig miként alakult a középiskolák kínálata, illetve a keresletnek milyen változásai jellemezték az átalakulási folyamatokat. A középiskolai expanzió regionális elemzését segíti a régiókról nyújtott átfogó demográfia és gazdasági áttekintés. A kilencvenes évek változásait összeveti a 2000-es tanulói középiskolai jelentkezések adatbázisával (KIFIR) is. A tanulmányt bőséges táblázatgyűjtemény egészíti ki. Lannert Judit tanulmánya a KIFIR-adatbázis részletes elemzésére vállalkozik, és bár a megyei kínálat-kereslet összefüggéseire is kitér, alapvetően más problémát állít elemzésének középpontjába. A társadalmi mobilitás és az oktatás tömegesedésének az összefüggéseivel foglalkozó hazai és nemzetközi szakirodalmat is felhasználó írásban a szerző arra a kérdésre keres válaszokat, hogy a középiskolai oktatás kiterjedése hogyan hat a népes középiskolai korosztályok életesélyeinek alakulására, hogy kinek az iskolája is a mindenki középiskolája az ezredforduló Magyarországán. A sikeres és első fokon sikertelen jelentkezések alapján képet vázol arról, hogy a mai magyar középiskolákban hol, és milyen eséllyel jut hely a különböző általános iskolákból érkező és eltérő társadalmi helyzetű tanulók számára.

A kötet következő két tanulmánya a középiskolák egy-egy szegmensét veszi górcső alá. Nagy Mária írása a középiskolák felsőoktatási felvételi eredményei alapján készült „toplisták” éllovasait, a hat és nyolc évfolyamos középiskolákat mutatja be egy, az ilyen képzést folytató iskolák teljes körére kiterjedő, 2000-ben készített empirikus vizsgálat alapján. A dolgozat – miközben ki-kitekint az elitképzéssel kapcsolatos nemzetközi szakirodalomra is – azt jelzi, hogy ugyan ezek az intézmények mindenütt a helyi elit beiskolázására szolgálnak (más képzési formákkal együtt, természetesen), azonban az ilyen képzést (is) folytató iskolák közti belső különbségek legalább olyan nagyok, mint amilyen különbséget a „szerkezetváltó gimnáziumok” és a többi középiskola között a laikus közvélemény feltételez. A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumi képzést folytató középiskolák többsége ugyanis valójában sokféle szolgáltatást nyújtó „vegyes” középiskola, melyek igen eltérő célokkal és feltételekkel működnek, miközben persze mindegyikük alapvető törekvése az, hogy az oda jelentkező tanulók javát, azaz a középosztályos értékeket megvalósító képzés számára leginkább reményteljes diákokat oda beválogassa. Mártonfi György tanulmánya az iskolarendszerű szakképzés átalakulásáról ad átfogó képet. Írásában az igen nagy változatosságot mutató európai gyakorlatokban mutatkozó főbb trendek és ellentmondások, a huszonegyedik század szakképzésével szemben megfogalmazódó új kihívások bemutatására építve tekinti át a magyarországi gyakorlat kilencvenes évekbeli radikális átalakulását. A törvényi változások és az országos statisztikai adatok elemzése mellett, dolgozatában épít néhány, e témában az utóbbi években lefolytatott empirikus vizsgálat tanulságaira is. Bemutatja, hogy miközben a képzés egyes területein meglepő adaptivitás tapasztalható, a rendszerben a változatlanság, a modern átalakulási tendenciáktól való végzetes lemaradás elemei is fellelhetők. Tanulmányában óvatos becslésekbe bocsátkozik a várható fejlődés irányairól is.

A következő két írás a középiskolai átalakulások „belső”, szakmai világába vezeti az olvasót. Vágó Irén tanulmánya a középiskolai tantervek változásait mutatja be. A magyarországi történések értelmezéséhez jó fogódzkodókat nyújt a szerzőnek a nemzetközi vizsgálatokra, elemzésekre irányuló folyamatos reflexiója. A kilencvenes évek hazai tantervi szabályozásának rövid bemutatása mellett kitér az egyes tárgyak, műveltségi területek változó óraszámainak alakulására, azaz a tömegessé váló középiskolák új műveltségtartalmainak („modernizációjának”) meghatározása körüli harcok iskolai óraszámokban megjelenő eredményeire is. A tanulmány jelentős részben a tantervi változások meghatározó színterévé vált középiskolák alkalmazkodási-innovációs stratégiáit elemzi, a kilencvenes évek folyamán több ízben is lefolytatott empirikus vizsgálatok adatainak elemzésével. A szerző arra is kísérletet tesz, hogy e stratégiák alapján a középiskolák egyfajta tipológiáját megalkossa. Horváth Zsuzsanna a középiskolai záróvizsga, azaz az érettségi változásait és változatlanságait elemzi. Arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos elemeiben ez a vizsga, a bevezetése óta eltelt 150 évben változatlanul megőrizte eredeti sajátosságait (pl. a „felnőtté válás” rituáléját vagy éppen a jellegével – záróvizsga vagy képesítő vizsga? – kapcsolatos dilemmákat), miközben a vizsgával rendelkezők aránya az érintett korosztály körében a múlt század hatvanas éveitől kezdve fokozatosan, majd a kilencvenes években hihetetlenül gyorsan megnőtt. A mennyiségi növekedésre a vizsga átalakuló tartalmát illetően a mai Magyarországon még mindig nem született válasz, nem jött létre megnyugtató társadalmi-szakmai konszenzus. A különböző érettségivizsga-koncepciók vitájának elemzésével a szerző az egymásnak feszülő érveket és érdekeket is bemutatja. A dolgozat kitér arra is, hogy az érintett fiatalok életében mit jelent ma az, hogy érettségi vizsgát tesznek.

Kötetünket mindazoknak ajánljuk, akik résztvevői és alakítói a vizsgált folyamatoknak. Elsősorban a középiskolák iránt érdeklődő szülőknek, a változásokat átélő-létrehozó iskolaigazgatóknak és pedagógusoknak, az iskolázás eredményességéért, minőségéért és az érintett korosztályok méltányos iskolázottsághoz juttatásáért felelős országos és helyi szintű oktatáspolitikusoknak, valamint az oktatás társadalmi kérdései iránt érdeklődő laikus nagyközönségnek. Végül, ajánljuk a tanárképzésben dolgozó oktatóknak, akik hallgatóikat már a mindenki középiskolájában való munkálkodásra készítik fel.

A szerkesztő

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.