2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 szeptember

Miért kell megváltoztatni az oktatást, nevelést az internetgalaxis korában?

2009. június 17.

A szerző az információs és kommunikációs technológiák oktatási alkalmazásának nemzetközileg elismert szakértője. Tanulmányában átfogó képet ad az oktatás válságának jelenségeiről, amelyben szerepet játszik a rendkívüli mértékben megnőtt információmennyiség és az ismeretátadatás régi paradigmája közötti ellentmondás. Cohen szerint a probléma megoldásának egyik módja lehet a világhálónak, az információrobbanás kezelésének megfelelő kompetenciák fejlesztése.

Rachel Cohen

Miért kell megváltoztatni az oktatást, nevelést az internetgalaxis korában?1

Mostanában a fiatalok tüntetésekkel kiáltják világgá saját (társadalmi) „rosszullétüket”, felháborodásukat és a jövővel kapcsolatos félelmeiket. Politikusok, szociológusok, pszichológusok és mások is sokféle okra vezetik vissza a történteket, de senki nem beszél az igazi problémáról, az oktatásról, és annak az oktatási-nevelési rendszernek a csődjéről, amelynek az lenne a feladata, hogy felkészítse a fiatalokat mindarra, ami rájuk vár a társadalom és a munka világában. Nézzünk tehát szembe a valósággal: a ma fiataljainak fenntartott oktatás inadekvát, mert igencsak távol van az ő realitásaiktól, az általuk már igen jól használt kommunikációs eszközöktől, a mindennapjaikban megélt valóságtól és az őket foglalkoztató dolgoktól, és még azt a szakképzettséget sem képes nyújtani számukra, amely ahhoz kellene, hogy munkahelyet találjanak maguknak.2

Joel de Rosnay-nek már évtizedekkel ezelőtt is okos, profetikus és globális látomásai voltak a harmadik évezredről. A pron@tariátus3 lázadása, a médiatömeg és a tömegek médiája címet viselő könyve 2006-ban jelent meg. (Erre a munkára később visszatérünk.)

A múlt év őszének zűrzavaros időszakát és a 2006 tavaszán történt eseményeket4 követően, valamint az „esélyegyenlőséget mindenkinek” projektjével szembesülve a 2003-ban írt cikkem továbbra is időszerűnek tűnt. A multimédia, a technológia újításainak következtében ugyanis az utóbbi három évben valóban szédítő fejlődés zajlott le, az alacsony árak hatására mindenki hozzáférhet az alkotómunkában, a tudomány fejlődésében való részvételhez és ahhoz a lehetőséghez, hogy hallassa hangját, kivegye a részét lakóhelye életéből, és teljes értékű polgárrá válhasson. A fiatalok nem várnak! Ha az iskola erre nem készíti fel őket, nemcsak elvész ez a nagyszerű demokratikus lehetőség, hanem esetleg megalapozódik egy önmagából kivetkőzött, mindennel szembeszegülő jövő kockázata is.

„Egyetlen nemzetnek sincs jövője, ha nem neveli a saját ifjúságát… Ez a társadalom tartóoszlopa, s ez a legfőbb küzdelem.” (Nelson Mandela)

Bevezetés és visszatekintés (2003)

2003. január 14-én kollokviumot tartottak Párizsban az „iskolai unalom” kérdésköréről. Itt arról értesülhettünk, hogy a tanulók 85%-a unatkozik az iskolában. Ezt egyes tanárok úgy magyarázták, hogy „a tanulók nem is figyelnek, nem is érdeklődnek, csak cseverésznek, nyugtalankodnak…”, „… az idő fele fegyelmezéssel telik…”, „…az erőszak gyakran még a tantermekben is jelen van…”, „…a gyenge motiváltság könnyen durvaságokhoz vezet”.

A kollokvium egyik házigazdája középiskolai tanulók körében folytatott vizsgálatot, s az ott összegyűjtött vélemények arról tanúskodnak, hogy a gyerekek úgy érzik: „reggel, amikor megérkezünk a gimibe, már tudjuk, hogy … a tanárok olyan dolgokat tanítanak, ami már nem felel meg a mi életünknek…”, „…az iskola a lemezen kívül van”.

Maga a miniszter is bevallotta, hogy ő maga is unatkozott annak idején, amikor iskolába járt! A tanulmányi programok és a tantermek a számos reform ellenére semmit sem változtak. De az erőszak már az iskolák területén is megjelent. Az újnak mondott technológiák pedig nemcsak a gazdaság és a társadalom életét forgatták fel, hanem felborították a nevelésről-oktatásról vallott eddigi felfogásunkat is.

1995-ben publikáltuk a Romain Rolland Kollégium5 kutatócsoportjával végzett közös munkánk eredményét egy négyesztendős tanulmányi időszakot átfogó hálózatról, amelyet harmadikos és negyedikes műszaki iskolai tanulók hoztak létre. Ezek az iskolai kudarcokon edzett fiatalok akkorra már két vagy három bukás lehetőségével is számoltak. E közös munka eredménye azonban felülmúlta minden várakozásunkat mind a tanulók egyéni fejlődése, mind a tanulmányaik során feltárt érdekek vonatkozásában.

Annak lehettünk ugyanis tanúi, hogy a tanulók érdeklődése és motivációja hétről hétre növekszik; még a túlkoros, már nem iskolaköteles fiatalok is újra felfedezik a kollégium felé vezető utat. A tanárok egy csapata ugyanis új, multidiszciplináris munkaformát, új pedagógiai stratégiát vezetett be. Az 1990 és 1994 között általunk már megélt példa azonban nem talált követőkre, a legtöbben nem is hallottak felőle. Akkoriban azt is mondták nekünk, hogy a hálózat – következésképpen az internet is – csak a kutatóknak és az egyetemi hallgatóknak való.

Mégis megnyílt előttünk egy új, előremutató munkahipotéziseket felvető és jó eredményekkel kecsegtető útirány; helyességét a későbbi fejlemények igazolták. Tovább folytattam tehát a kutatást, több országban is felkerestem iskolákat, jelentéseket olvastam, különböző szakemberekkel: pedagógusokkal, szociológusokkal, informatikusokkal beszélgettem. Nyilvánvalóvá vált, hogy az oktatás-nevelés, illetve az, amit ezen a címen a legtöbb ország iskoláiban folytatnak, nem képes megfelelni az információs és kommunikációs technológia (IKT) által megnyitott perspektíváknak.

2002 után az ipari társadalomról a tudás társadalmára való áttérés kényszerítő hatására egyre jobban kitisztultak az elvek. A technika szédítő fejlődéshez vezetett bennünket, az egyén és társadalom mindennapi életében magával hozva az internet exponenciális irányú elterjedését. Mit kell tennünk az iskolában azért, hogy az ebből fakadó új elvárásoknak megfeleljünk? Mi változott meg az iskolai munkában az ipari társadalom, valamint a tudás alapú társadalom követelményei között? Melyek azok a kompetenciák, amelyeket a tanulóknak, a holnap felnőtteinek meg kell itt szerezniük? Vajon megelégszenek-e gyermekeink még hosszú időn át azzal a (tanulási) rendszerrel, amelyet számukra működtetünk? A kommunikációs és tudás alapú társadalom tényleg már az óvodában elkezdődik?

Ezekre a kérdésekre a gazdasági és szociális álláspontok megítélésének szintjén kellene megadni a választ. Erre teszek kísérletet röviden az alábbi összeállítás során. Kiválasztottam az aktuális gondolatmenethez fűződő néhány olyan aspektust, amelyek egyes, a korábbi tanulmányaimban felvetett reflexióimat is felhasználják. Ez a rövid áttekintés a további kutatások, forrásfeltárások és bibliográfiák kiindulópontjaként szolgálhat.

„Itt az ideje, hogy átgondoljuk…”

Az IKT-val való ellátottság napjainkban

Az oktatás-nevelés lehetőségeinek problémáját nem lehet megközelíteni anélkül, hogy meg ne vizsgálnánk a technológia szédítő iramú fejlődése által befolyásolt társadalmi átalakulásokat. Világossá vált ugyanis, hogy az IKT minden modern gazdasági fejlődés kulcstényezőjévé vált.

„A kommunikációs technológia hálózata átfogja az egész világot, és meg is változtatja azt.” (Kofi Annan)

„Végeredményét tekintve világos, hogy első látásra ezen innovációs technikák mindegyike mély hatást gyakorol az emberi kommunikációra, tehát az emberi fejlődésre. … A hálózatok világa pedig összekapcsol bennünket: egyik embert a másikkal, egyikünket mindenkivel, mindenkit mindenkivel. … Először fordul elő, hogy ebben a mintegy 6000 beszélt nyelvre és 1000 írásmódra kiterjedő világban közelítünk ahhoz a lehetőséghez, hogy minden egyén minden más földi halandóval társalogni tudjon. … Fel kell tehát készülnünk arra is, hogy megtanuljuk más szemén keresztül látni (a világot).” (Gage)

Az IKT és a társadalom

Nem csak arról van tehát szó, hogy új eszközöket vessünk-e be a már létező struktúrákba vagy ne. A társadalom vertikális változásai vannak ugyanis most napirenden. Új humanizmus látott napvilágot, amely magában foglalja a korábbi elismerését. Először fordul elő, hogy minden emberi lény hallathatja a hangját: hogy már nemcsak tárgya, hanem szereplője (alanya) is lehet (ennek a folyamatnak). A (szóban forgó eszközzel való) rendelkezés azonban már (eleve) megosztott.

A technológiának a társadalomra gyakorolt hatásáról szóló metafora azonban nem egészen helyénvaló megjelölés. Amit ugyanis az új technológia fogalma alatt azonosítanak, az tulajdonképpen átfedi az emberi csoportoknak azt a sokféle aktivitását, amelyet a kollektív és összetett jövendő számukra felmutat. Ez pedig maga a szociális előrehaladás. És ezen a ponton központi szereplőként közbelép a „kollektív intelligencia”. Az igazi kérdés az, hogyan lehet megismerni a minőségi változásokat, azt a még feltáratlan környezetet, amely az új hálózatok, a transzverzális kommunikációs vonalak újonnan létrejövő, interaktív és együttműködésre alkalmas alakzatai mentén jön létre.

Az emberiség finom összekapcsolódása minden szinten olyan nyitott és interaktív hálót hoz létre, amely – bár az eddigihez képest meglehetősen szokatlan helyzetet teremtett, ám reményeink hordozójaként – az oktatás-nevelés, a művészet terén új megoldásokért kiáltó problémákat is létrehoz. „Ez ugyanis már egy más léptékkel mérhető, egészen más pályán haladó olyan új univerzum, amely a kommunikációs összeköttetések s a közösségek bekapcsolásával építkezik, terjeszkedik, alakul, állandóan megújul…” (Levy)

Mindez több annál, mint ami csupán a kommunikáció változásaiból következhetne. Ez egy szisztematikus változás megalapozását jelenti. Az előzőekben „(magát) a(z egész) rendszert a megosztás jellemezte. Jelenleg ugyan ebbe (a hálózati rendszerbe) már mindannyian be vagyunk kapcsolva, de még senki nincs leterhelve. Ez a rendelkezési viszony azonban magán a rendszeren belül is különböző mértékben strukturált… a hálózatok pedig az egyén számára olyan új birtoklási viszonyt jelentenek, amely képes az államok és a piacok az egész történelem folyamán soha nem látott mértékű befolyásolására is. Az egyének ily módon közvetlenül is képesek a világ színpadán cselekvő hatalmi tényezővé válni.” (Friedman)

Az oktatás-nevelés megváltozásának szükségessége

Napjainkban minden olyan gyerek, aki kapcsolatban áll az internettel, a hálózat révén hozzá tud jutni a legkülönbözőbb adatbázisokhoz, képekhez. A világ ilyen módon történő szemlélése pedig átalakítja a megértést, az intelligenciát, a gyermeki alkotókészséget is, mivel ő maga is képessé válik szövegek, képek, zene létrehozására és arra, hogy mindezt kommunikálja is, és megossza az egész világ többi gyermekével.

Minden gyerek meg tudja tehát találni a saját helyét ebben a hatalmas kommunikációs szövetben, és ezek a „meghallgatott” gyerekek már nem kizárólag csak azok közül kerülhetnek ki, akik „jók a matekban és az irodalomban”. A tanárok, akik jól látják szerepük változását, szintén nem elégedhetnek meg azzal, hogy csak közvetítik az ismereteket („leadják a tananyagot”), hanem ki kell alakítaniuk tanulóikban azokat a kompetenciákat, amelyek lehetővé teszik, hogy képesek legyenek megtanulni egy új, a tudás felfedezéséhez és megszerzéséhez szükséges autonómiát.

„Társadalmunkban a kulturális javak átadásához szükséges oktató-nevelő rendszereket hozunk létre, s az IKT mindezt az oktatás követelményévé alakította át. (Most) kezdjük csak megérteni ezeket az új eszközöket, ám közben meg kell tanulnunk azt is, hogyan reformáljuk meg az egész oktatást-nevelést annak érdekében, hogy riválisként képes legyen összhangba kerülni az IKT révén már felemelkedett komplex gazdasági és szociális rendszerekkel.” (Gage)

„Az új technológiák már rendelkeznek azzal a potenciállal, ami ahhoz kell, hogy alapjaiban átalakítsák mindazt, amit az emberek egész életükben megtanultak. Annak érdekében tehát, hogy ezekből az új technológiák által felkínált lehetőségekből hasznot húzzunk, nekünk is alapjaiban kell újragondolnunk a tanuláshoz és az oktatáshoz-neveléshez fűződő viszonyunkat, s arra is figyelnünk kell, hogy az új technológiák milyen módon tudják előmozdítani e változásokat.” (Resnick)

Ez még nem a mai helyzet. A világban tapasztalt megdöbbentő mértékű előrehaladás ugyanis a tantermekben még nem hozott változást: a tanár még ma is a tábla előtt áll, s az előtte ülő tanulóknak a vizsga napjához érkezve el kell ismételniük, amit memorizáltak. Ráadásul még az is változatlan maradt, amit a tanulók megtanultak, amit a tanárok nekik átadtak. Pusztán attól ugyanis, hogy számítógépeket is elhelyeznek a tanteremben, a helyzet nem változik meg, s a tanár/diák viszony sem módosul. Az esetek többségében ugyanis ma még az iskolák annak érdekében használják fel a technikát, hogy megerősítsék a tanuláshoz való divatjamúlt közelítést. De ne arra törekedjünk, hogy ugyanazon tartalmat jobban tanítsuk, hanem arra, hogy az átalakulás alatt lévő társadalmi közegben az új ismeretek megszerzésére is alkalmas eszközöket kovácsoljunk, új kompetenciákat hozzunk létre, új magatartásformákat alakítsunk ki! Annak érdekében azonban, hogy ezt az átalakulást megértsük, elemeznünk kell a tudáshoz fűződő új kapcsolatot, a megszerzett kompetenciákat és a pedagógusok új szerepvállalását is.

A tudáshoz fűződő új viszony

„Az oktatás-nevelés jövője a tudáshoz fűződő korszerű viszony átalakulásának előzetes elemzésén nyugszik: az exponenciális mértékű adathalmaz, az információk valóságos özöne, amin lehetetlen úrrá lenni, a tudományos-műszaki ismeretek egyre gyorsabban növekvő mennyisége, az információs források sokasága, továbbá a rengeteg figyelembe veendő szempont puszta kijelölése és az együttműködésre alapozott információszűrés, valamint a memóriatartalékok; íme, ezek az előzetes elemzést igénylő kérdések. Minden csoport és minden individuum adóállomássá válik, és a csatlakozók tömegét gyarapítva, egyszerre teszi lehetővé a tudásanyag és a know how gyors megjelenítését és megújítását. A már megszerzett kompetenciák pedig gyorsan avulnak; s a munka azon új természete, hogy tanulni, továbbítani, átadni, illetve termelni tudja a tudást és az ismereteket, továbbá képes legyen együttműködni az információhoz való hozzáférés új formáival (navigáció, motrikus kutatás) is, új kompetenciaegyüttesek megjelenésére tart igényt.”

„…A technológiák kiteljesednek, kiterjednek, és módosítják a kognitív funkcióikat: a memóriát, a képzelőerőt, a felfogás készségét, a racionális gondolkodást, igénylik az ésszerű gondolkodás kiterjesztését az ismeretanyagra, és elvezetnek az embercsoportok kollektív intelligenciájának potenciális fejlődéséhez. (…) A már összegezhetetlen és uralhatatlan ismeretanyag végérvényesen a múlté. A mindenség mindörökre az elérhetőn kívülre kerül: mindenkinek magának kell újra felépítenie a részleges totalitást. A tudással kapcsolatban lévő központi metafora ma egyre inkább a szörfölés és a navigáció (az ismeretek óceánján): a piramis metaforája pedig körülhatárolhatóvá válik. (…)

Itt tehát az oktatás-nevelés és a képzés adottságainak mély változásáról, még inkább arról van szó, hogy szükség van az ismeretek kiterjedésének és tömegének szünet nélkül való újratermelődését is felmérő új modellek felépítésére.”

„Attól fogva, hogy az oktatás-nevelés legfőbb funkciója már nem az ismeretek szétszórásában (diffúziójában) rejlik, ezt más eszközökkel sokkal hatékonyabban kell biztosítani. A pedagógusnak (ezután) a csoportintelligencia animátorává kell válnia. Feladatköre egyre inkább a tanulási folyamatot kezelő és kísérő szerepének ellátása, a tudás anyagcseréjének az ösztönzése, annak ésszerű közvetítése, a személyre szabott pályaíven való mozgás irányítása lesz.” (Lévy)

A világhálónak megfelelő új kompetenciák

Annak érdekében, hogy ebben az új környezetben navigálni lehessen, az egyénnek meg kell szereznie azokat a szociális és technikai jellegű kognitív kompetenciákat is, amelyek birtokában képes lehet arra, hogy

  • kiválogassa a megszerzett információkat (azaz azonosítsa az információs forrásokat, értelmezze azokat, legyen képes megfelelő koncepció és kritika kialakítására, tudjon kommunikálni a többiekkel); alkalmasnak kell lennie arra is, hogy a problémákat multidiszciplináris távlatban rugalmasan elemezze, s ebben az új környezetben újabb kompetenciákra tegyen szert;
  • tudjon együttműködni, csapatmunkában dolgozni, információit a hálón keresztül másokkal megosztani; kísérletet tegyen arra is, hogy hatékony interaktív kapcsolatokat építsen ki más kultúrák és nyelvek segítségével;
  • uralni tudja az IKT és a tudás felhasználási lehetőségeit, valamint a multimédia új technikai eljárásait az információ megszerzésétől a tudás(alapú) ismeretek felépítéséig tartó folyamatban.

Az információtól a tudás felépítéséig

Ez az evolúció – vagy revolúció? – különleges, ám szerfelett kielégítő és konstruktív folyamat, és mint ilyen, lehetővé teszi, hogy újra felfedezzük az „Új oktatás-nevelés” („Éducation Nouvelle”) azon eszméit, elgondolásait és gyakorlatát, amelynek Freinet, Cousinet, Dewey és mások voltak az úttörői.

Spirális evolúció ez, amelyhez a számunkra új hatalmi tényezőt is jelentő IKT is hozzácsatlakozik. Ennek alapvető aspektusa pedig a Piaget számára oly nagy értéket képviselő, az „ismeretek felépítéséhez” vezető út. Mostanra ideérthetjük az ahhoz csatlakozó pályára lépő interakciókat és cseréket is; vagyis mindaz, ami a tanulás alapvető tényezője, ahogyan azt Vigotszkij is leírja (és milyen jól). „A tanulás (olyan) aktív folyamat, melynek során cselekvő felfedezés, kísérletek, viták és a gondolkodás révén a tanulók felépítik a maguk számára az őket körülvevő világból mindazt, amit elsajátítottak.”

„…A számítógépek az információs gépeknél jóval többet jelentenek; ezek (olyan) új közvetítő eszközök, amelyeken keresztül alkotni tudunk és kifejezzük magunkat… A számítógépeket úgy is felfoghatjuk, mint az egyetemes építkezés anyagkészletét, amely képes lehet az alkotói és a tanulási készségek meghosszabbítására.”

„A digitális uralom birtoklása” azonban nemcsak azt jelenti, hogy használni tudjuk ezeket a technológiai eszközöket, hanem azt is, hogy általuk jelentős objektumok felépítését is el tudjuk végezni.” (Papert, Resnick)

„Az oktatási-nevelési reform reformjának szükségessége”

Az itt következő sorok elsősorban a döntéshozók számára íródtak, jóllehet a döntéshozók maguk is – közigazgatási tisztviselőként, pedagógusként, nevelőként és tanulóként – a hierarchia bizonyos pontjain helyezkednek el. (Ezért) az itt következő soroknak az a céljuk, hogy a reformok gyutacsaként (megfelelő) reflexiókat váltsanak ki belőlük.

(Itt) ugyanis „két imperatívusz” jelenik meg.

  • A tanulási készségek és a tanulás szellemének nyitott és (hosszú) távú meghonosítása;
    • új pedagógiai stílus bevezetése, amely egyszerre részesíti előnyben a személyre szabott és a hálózati együttesben való tanulást;
    • a pedagógus új, vagyis a kollektívintelligencia-animátori szerepének kialakítása.
  • A tudás és a kompetenciák megszerzésében mindenki által elért teljesítmény megfelelő elismertetése. Az ismeretek átadásának monopóliumával szemben e téren az új ismeretgazdaság működtetésére kell helyezni a hangsúlyt (Lévy).

A reformok megreformálása (Resnick)

„…A nemzetek egyre inkább felismerik, hogy az oktatás megjavítása a legjobb módszer a gazdagság növeléséhez, az egészség színvonalának emeléséhez és a béke fenntartásához vezető úton… Gyakran azonban a reformok nem jutnak el a problémák középpontjáig, mert a kezdeményezések bevezetnek ugyan új kísérleti formákat, de a(z addigi) programokat és az oktatási stratégiát változatlanul meghagyják. (Ezért) nekünk „Újra kell gondolnunk, hogy hogyan (kell) tanulni.”

Néhány gyakorlati tanács ennek megvalósításához:

„Újra kell szervezni (azaz másképpen kell berendezni) a tantermet; meg kell változtatni az információkkal rendelkező tanár modelljét; szerepét pedig át kell alakítani vállalkozói, konzultánsi, a diszciplinákon átívelő projektekben is munkálkodni képes, az ismeretek megszerzése területén kialakított természetes kapcsolatok gazdagságából a saját részt kivenni tudó szerepkörré. Ez arra fogja bátorítani a különböző korú tanulókat, hogy közös projekteken dolgozzanak, a tanulók között létrejövő interakció révén lehetővé válik a tudás megosztása, sőt, még az is, hogy saját projektjeiken hosszú időtávon keresztül önállóan dolgozzanak.”

Újra át kell gondolni, mi az, amit tényleg meg kell tanulni. A tantervet a digitális kor számára újra időszerűvé kell tenni.

„Fel kell készíteni a tanulókat a digitális társadalom új kompetenciáinak megszerzésére, és nemcsak azon kell gondolkozni, hogy mit kell a tanulóknak megtanulniuk, hanem azon is, hogy mi az, amit valóban képesek is megtanulni. Most a digitális technológiák kreatív felhasználása miatt még a korábban nehéznek tartott tananyag is hozzáférhető lett, s ezért a tanterveket át kell alakítani annak érdekében, hogy elsősorban ne a tartalomra, hanem „a tanulási stratégiára” összpontosítsanak, és arra, hogy a tanulók ’megtanuljanak a legjobb tanulókká’ (tudás-elsajátítókká) válni.”

Újra át kell gondolni: „hol” és „mikor” kell tanulni.

„Nem csak az 5–16 éveseknek, nem is csak 8 és 17 óra között, és nem csupán az iskolának nevezett épületekben! Az iskolák ugyanis csak egyik részét képezik a legtágabb értelemben vett tanulási és képzési ökoszisztémának. A képzés olyan tapasztalatszerzés, amelynek ki kell terjednie a nap egészére és az egész életre. Meg kell tehát ragadni és fejleszteni az otthoni és a közösségi élet tanulási alkalmait is. Mindenütt tanulni kell!”

Irány: az ismeretgazdaság közéleti szabályozása (Levy)

„A tudás mélyreható változása megnöveli a megismerési (kognitív) kapacitást: a technológiák újradefiniálják a hatósugár és a megjelenítés fogalmát, és a kollektív reagálás céljából felosztott tanulás számára új együttműködési, illetve kollaborációs hálózati lehetőségeket is teremtenek. Tudatos és kötöttségektől mentesen zajló civilizációs változásról van szó: a tudás általános struktúraváltásáról, a kompetenciák mobil önigazgatású összefüggéseiről…”

„… Napjainkban a megszerzett tudás már a pályakezdet elején – a szakmai pályaív végére utalva – elavul: ezzel pedig olyan általános felgyorsulást idéz elő, … ahol a tudományok már nem jelentenek stabil entitást, és az ismeretek eddigi osztályozása sem lehet továbbra is érvényes szabály. … Egy olyan tudástömegről van ugyanis már szó, amelyben meg kell tanulni navigálni is, mert a változó kompetenciák, a folyamatkezelés, az individualizált útvonalak ugyan adottak, ám az emlékezet kollektív.” (Levy: A kollektív memóriától a kollektív intelligenciáig.)

Következtetések

Számos kísérlet folyt mind a különböző intézményekben, általános és középiskolákban, mind az oktatás szempontjából kiemelt övezetekben (ZEP)6. E kísérletek azt bizonyítják, hogy a fenti gyakorlatra való törekvés nem utópisztikus, s maguk a kísérletek nemcsak lehetségesek, hanem hatékonyak is. Sajnos azonban a sikerült innovációk sem mindig kaptak támogatást, nem nyerték el a jóváhagyást az általános bevezetést is lehetővé tevő folytatáshoz, ezzel már a kezdettől elbátortalanították a leglelkesebbeket is.

Anélkül, hogy elméleti következtetésekre jutnánk, vagy kimerítő leírásokat adnánk a Franciaországban és külföldön is sikerrel zárult kísérletekről, itt csak két olyan, Franciaországban sikerre vitt példát idézünk, amelyek megvalósításában maga a szerző is részt vett, s ami a jövőben erjesztőként hathat.

A kollégiumban

A Seine Saint Denis megye Clichy sous Bois településén működő – már felidézett – Romain Roland Kollégiumban a 4. és a 3. műszaki osztályokba járók7 nagy része súlyos iskolai kudarcokkal és bukással küzdött, és sokan – a már nem tankötelesek közül – korábban ki is maradtak az iskolából.

Hosszan tartó erőfeszítésekkel sikerült leküzdeni az adminisztratív és egyéb gyakorlati problémák miatt keletkezett nehézségeket, és négy esztendő alatt a kollégium oktatóiból alakult szorgalmas csapat munkája lehetővé tette egy nemzetközi hálózati projekthez való csatlakozást. E projekt megvalósítása során a fiatalok újra megtalálták az iskolába vezető utat, és jelentős iskolai hátrányuk ellenére sikerült újra munkába állítani őket. A tanulók és tanáraik is felmérték az elérhető nyereséget, amelyhez ezeknek az új munkaformák gyakorlati alkalmazása révén jutottak hozzá. A résztvevők az értékelések és a velük készült interjúk során kifejezést adtak a kísérlet során szerzett elégedettségüknek is, amely munkájukat a kísérlet négy éve alatt elkísérte.

Az alábbiakban bemutatjuk annak a levélnek a részleteit, amelyet a 3. műszaki osztály tanulói írtak a tanáraikhoz (felnőttek beavatkozása és javítása nélkül), és amely sokkal kifejezőbb, mint bármely erről készült értékelés.

„Osztálytársaim nevében szeretném Önökkel megosztani gondolataimat. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az iskola negyedikes műszaki osztályának úttörői lehettünk. Kezdetben nem voltunk érdeklődőek, de a 3. osztályra azzá váltunk. Ez alatt a két tanév alatt tanultunk, felfedeztünk, alkottunk, információkat szereztünk és adtunk másoknak is.

A nemzetközi kommunikáció, a rendszeresen megjelenő újságunk, az Európával kapcsolatos játék, a levelesláda, a hipertext, amelyek a kommunikációhoz kapcsolódtak, mind hozzásegítettek minket ahhoz, hogy gondolatainkat jobban kifejezhessük, jobban elmondhassuk. Ezek igazán jól emlékezetünkbe vésődtek.

Osztályunk egyike azoknak, ahol a legtöbbször csoportmunka folyik, így a tanárok és a diákok közel kerültek egymáshoz. Osztályunk közössége összeforrt, bár voltak kisebb kellemetlenségek, de hát senki sem tökéletes. Örültünk, hogy egy jól felszerelt, jól képzett csapattal dolgozhattunk együtt.

Sajnálunk mindenkit, akitől most el kell válnunk. Soha nem fogjuk elfelejteni Önöket, és emlékezetünkben két csodálatos, együtt töltött évet őrizünk meg. Majdnem biztos vagyok abban, hogy egyetértenek velem, ha azt mondom: a legszebb évek a „collčge”-ben töltött esztendők!

Köszönöm! Figyelem! Ez csupán egy „viszlát!”

SOUAD

E tanév végén minden tanuló sikerrel letette az alsó középfok elvégzéséről szóló vizsgát (Brevet), Souad pedig – ezt később tudtuk meg róla – később eljutott az érettségiig is.

A munkáról szóló beszámoló egy közös kiadványban jelent meg Mutáció az oktatásban: a nemzetközi telematikai kommunikáció címen 1995-ben.8 Mint annyi más esetben, nem talált visszhangra annak ellenére, hogy hatékonysága és értéke bebizonyosodott, de csakúgy, mint más, az illetékes hatóságok által nem támogatott és számában sem gyarapított újítás, az idők folyamán még az emléke is elhalványult. „Ejtették” és ezzel – az ismert fejlemények miatt – a kísérlet folytatásához fűződő remény is elhalt, s a kollégium nevét ezután csak a legutóbbi kedvezőtlen események kapcsán emlegették ismét.

Az óvodában

Minden változtatást már kisgyermekkortól meg kell és meg lehet indítani. Jelenleg Franciaországban már minden óvoda rendelkezik számítógépekkel, és gyakran az internethez való kapcsolódás lehetősége is biztosított. Nagyszámú, teljesen az oktatómunkára támaszkodó kísérlet indult el.

A Seine Saint Denis óvodáiban vezetett programok eredményeit publikálták is. Ezek azt bizonyítják, hogy már az egészen kicsi gyerekek is képesek arra, hogy használják a számítógépet, de nemcsak játékra, hanem arra is, hogy különféle, tanulással összefüggő feladatokat oldjanak meg vele. Mivel az emiatt csökkent motoros aktivitás a továbbiak során sem okozott náluk semmilyen zavart, jókedvűen fedezték fel az írást, és képesek voltak arra is, hogy már az óvodában megszerezhető kompetenciákon túlmenően kreatív céllal használják a számítógépet. Az óvodások – mindezen felül – még az iskola szemszögéből tekintve is hasznot húzhattak a kísérletekből, a kognitív és szociális „haszonról” nem is beszélve. Ezzel megnyílt előttük az analfabetizmus, az iskolai kudarc leküzdéséhez és az egyenlő esélyek biztosításához szükséges, a preventív beavatkozás érdekes perspektíváihoz elvezető út is.

Ma az MMM Egyesület, azaz a Mini Web, Multilingue, Maxi apprentissages projekt9 Franciaország óvodáiban is bevezette az internethasználatot. Ez a szerveződés, amelyet a francia pedagógusok egy csoportja kezdeményezett, s amely más országokban is jelen van, 1999 óta olyan közérdekű óvodai hálózatot hozott létre, amelynek révén óvodás gyerekek a világ más országainak hasonló korú gyermekeivel kommunikálnak az interneten. 2004–2005-ben ez a hálózat 10 országra és kb. 1500 3–8 éves korú gyerek részvételére terjedt ki, és a kommunikáció során a gyerekek négy nyelvet használtak.

Célkitűzések • Lehetővé kell tenni a legfiatalabbak számára is, hogy saját alapvető funkciójuknak megfelelően fedezzék fel és használják az írott nyelvet, és hogy ezzel hozzájáruljanak a beszélt nyelv fejlődéséhez is; bátorítani kell körükben az IKT nemcsak játékos, hanem tanulási célú használatát is. Be kell vezetni valamely idegen nyelv oktatását is, s így a kultúrák közötti cserék révén fejleszteni kell a más kultúrák és más életmód irányában megnyilvánuló érzékenységet, ezért előnyben kell részesíteni az interaktív együtt munkálkodást is annak érdekében, hogy multidiszciplináris projekteket lehessen beindítani a különböző népek osztályai között. Bővebb felvilágosítás minderről a honlapon található: http://www.mmm-ec.org

E két példa alapján reménykedhetünk: a közeli jövőben az egymástól elszigetelt példák előbb-utóbb egységes szabályozóvá válnak, s egy új törvényalkotás lehetővé teszi az oktatás-nevelés igazi, a névhez méltó reformját is, amely majd választ ad a társadalom és a fiatalok igényeire is.

A kreatív társadalom és az új humanizmus felé – 2006

Úgy tűnik, hogy a napjainkban az exponenciális technológiai robbanás megjelölésére az elmúlt években a gazdaság és a társadalom minden területén annyira elterjedt „információs társadalom” kifejezés már nem tekinthető megfelelőnek. Az „ismeretek társadalma” fogalom szintén elégtelen, ha a technológia által megnyitott valamennyi lehetőségre kívánunk utalni. Ebben a keretben a világ valamennyi iskolája ugyanazon kihívás elé kerül: a tanulók ugyanis nemcsak a tudás fogyasztói, hanem – annak végtelenül változatos és gazdag formái között – a tudás termelőivé is válnak.

Leginkább Resnick megfogalmazása fogadható el az ún. „kreatív társadalom”-ról. Resnick ugyanis elsősorban a digitális korszak új, gyümölcsöző alkotó és fejlődő aspektusára teszi a hangsúlyt. A multimédia technológiái, a sokrétű hozzáadott érték, a szédületes átalakulásban egyre inkább hozzáférhetővé váló részvétel ugyanis napjainkban olyan soha nem ismert lehetőségeket nyit meg, amelyek minden tehetségnek biztosítani tudják a megnyilatkozást, hiszen… minden individuum, minden csoport képes arra, hogy kifejezze, megértesse magát, nemcsak az írás segítségével, hanem más eszközökkel is: a zene, a művészet, a fotózás, a videózás révén. Ezen túlmenően a csoportok oly módon is túllépnek a határokon, hogy megosztják egymással ízlésüket, vágyaikat, küzdelmeiket és reményeiket. Napjainkban még a legfiatalabbak „blogjai” is úgy navigálnak, mint az idősebbekéi! Ezek pedig többé már nem csupán a kifejezés, hanem a cselekvés eszközei is, amelyeket a csoportok már hatékonyan tudnak használni. A fiatalok ily módon szociális és politikai szereplőkké vál(hat)nak, akiknek saját helyük van a társadalomban, és ezzel számolni kell.

Joël de Rosnay a saját realista vízióiról szóló A médiatömeg és a tömeg médiája című reflexiójában viszont egy olyan aspektus mellett érvel, amely planétánk lakói, azaz az általa „pronetároknak” (pronètaires, illetve pron@taires) nevezettek közötti új kapcsolatrendszerről és arról a hatalomról szól, amelyet a „Világ pronetárjai, egyesüljetek!” jelszó jelenít meg. Azt mondja, hogy mindez szükségszerűen új útra, egy olyan új gazdasági és szociális modell irányába terel bennünket, ahol majd minden egyén megtalálja a saját helyét, és ahol mindenki jól meg tudja magát értetni másokkal.

Bizonyos, hogy semmilyen társadalmi változást és/vagy humán magatartást nem követ nyomban a technológiai újítások sorozata: ahhoz is több évszázad kellett, hogy a „Gutenberg-galaxis” felépüljön és működjön. Évekre van még szükség ahhoz is, hogy társadalmunk és benne az iskoláink megváltozzanak. Ugyanakkor az ideák feltörekvése előbb-utóbb meghozza az elengedhetetlen átalakulást és változást.

Új humanizmus jött tehát világra. Ebben az ember, bármilyen legyen is a kora, a szociális és a szakmai státusa, a lakóhelye és az általa beszélt nyelv, hallathatja a hangját, és megértetheti magát másokkal, részt vehet a társadalmi és politikai vitákban, és részesülhet abból a hatalomból, amelytől a múltban meg volt fosztva. A hálózatok mindenkit összekötnek mindenkivel és mindenkit mindegyikünkkel. A technológia a demokrácia nyitott kapuja lett azzal a feltétellel, hogy ahhoz mindenki hozzáférhet, aki megtanul élni vele nyílt szellemmel, kreatívan, demokratikusan, olyan kritikai szellemű megítélés birtokában, amely az Ember lényegi és egyetemes értékein nyugszik.

Egymás közötti csere, együttműködés, (javak-értékek-tapasztalatok) megosztás(a), a másik elfogadása kultúrájukkal, nyelvükkel, szempontjaikkal együtt… Ezek különbözőségek is ugyan, ám olyanok, amelyek a lényegi és változatlan emberi értékek sorában egységes megbecsülésre tartanak igényt. Egy lépés a tolerancia s a nemzetközi megértés felé. Bár – sajnos – számos országban még mindez csak jámbor óhaj, de „A nemzetek egyre inkább felismerik, hogy az oktatás-nevelés fejlesztése a legjobb eszköz arra, hogy növekedjék a gazdaság, fejlődjön az egészségügy és fennmaradjon a béke… Ezek a célok pedig elérhetők, ezért az oktatás-nevelés és a tanulás érdekében is új intézkedésekre és új típusú technológiákra van szükség.” (Resnick)

Hivatkozások
Castells, M.: The information age: economy, society and culture. Blackwell, 1996–2000.
Castells, M.: La société en réseaux. Fayard, Paris, 1998, 1999.
Cohen, R.: Les jeunes enfants, la découverte de l’écrit et l’ordinateur, PUF. Paris, 1987.
Quand l’ordinateur parle, PUF. Paris, 1992.
La communication télématique. Une mutation dans l’éducation. Retz. Paris, 1995.
Les nouvelles techniques de communication sont-elles un luxe ou une nécessité » – Actes du Colloque “Enseignement a distance: personnalisation, interactivité et évaluation” – Sophia Antipolis – 28–29. mars 1996.
Faut-il réinventer l’école dans la “Cité numérique?” – 17čme Université de la Communication – Le Journal – 26 aout 1996 – N°1. Enseignant Magazine – avril 1998.
Rachel Cohen személyes honlapja: http://perso.wanadoo.fr/rachel.cohen/
MMM Egyesület honlapja: http://www.mmm-ec.org
(The) global information technology report: 2001–2002.
Readiness for the network world (with CD ROM) World Economic Forum. Oxford University Press. December 2002
SCHWAB, K.: The world economic forum.
GAGE, J. : Some thoughts on how ICT could really change the world.
RESNICK, M.: Rethinking learning in the digital age.
HAWKINS, R.: Ten lessons for ICT and education in the developing world.
Friedman, T. L.: Longitudes and attitudes. Exploring the world after September 11. Farrar Straus Giroux, New York, 2002.
Levy P.: Cyberculture. Rapport au Conseil de l’Europe. Editions Odile Jacob. Paris, 1997.
L’intelligence collective. La découverte, Paris, 1995.
World philosophie. Editions Odile Jacob, 2000
Piaget, J.: Psychologie et pédagogie. Paris, Denoël, coll. “Médiations”, 1969.
Oú va l”education? Paris, Denoël, 1972.
De Rosnay, J.: L’homme symiotique. Regards sur le troisième millénaire. Seuil, Paris, 1995.
La révolte du pronétariat. Des mass media aux media des masses, Fayard, Paris, 2006. www.pronetariat.com
Sakaiya, T.: The knowledge value revolution or history of the future. Kodansha International. New York, London, Tokyo.
Tella, S.: Media Education Center. University of Helsinki, Finland. http://www.edu.helsinki.fi/media
Vygotsky, L. S.: Thought and language Cambridge, Mss., MIT Press, 1962. Traduction française: Pensée et langage. Paris, 1997.
Fordította: Lakatos Tibor

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.