2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 április

"A mi nemzeti vagyonunk nem a földben, hanem a főkben fogalmazódik meg" -- Kerekasztal-beszélgetés

2009. június 17.

A kerekasztal-beszélgetés rávilágít azokra a gondokra, amelyek a romániai magyar oktatás mindennapjaiban jelentkeznek. A résztvevők azonban szólnak arról is, hogy mit jelent a magyar kisebbség megmaradásában, magyarságtudatának erősítésében a magyar nyelvű iskolázás, az anyanyelvápolás. A beszélgetésből megtudhatjuk, hogy egy-egy régió magyar oktatásának fejlődésében mit jelent az anyaországgal és a többi, magyarok lakta régióval - Kárpátaljával, Felvidékkel - való kapcsolat. A beszélgetés résztvevői: Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelője, Beder Rozália magyartanár és Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének főtitkára.

"A mi nemzeti vagyonunk nem a földben, hanem a főkben fogalmazódik meg"

Kerekasztal-beszélgetés

Beder Tibort, Hargita megye főtanfelügyelőjét jeles napon üdvözölhettük Budapesten: átvehette a Márton Áron Emlékplakettet. Minek az elismerése ez a kitüntetés?

Beder Tibor: Kettős helyzetben vagyok, hiszen tisztségemnél fogva az állam kinyújtott kezeként állami érdekeket képviselek, de regionális érdekeket is próbálok érvényesíteni. A kitüntetés inkább a második törekvésemnek szól, hiszen azt vallom, hogy a magyarság szempontjából a regionális érdekek előbbre valók a központi érdekeknél. Ha az iskola a miénk, a magyar közösségé, akkor ez a közösség megfogalmazza azokat a teendőket, amelyeket meg kell valósítani az oktatásban. Az állami érdek azonban egészen más. Ez sok konfliktust okoz, elsősorban bennem. 80 év után sem szűnt meg a törekvés az intézmények beolvasztására Romániában. Az oktatáspolitika is ezt a célt szolgálja ott is, ahol egy tömbben élő 730 ezres magyar kisebbség van, amely megpróbál ebben a nem autonóm térségben önállóan cselekedni. Ilyen nagyszámú magyarságot nehéz beolvasztani, mert - ahogy Sütő András fogalmazott - ott van a magyar nyelv "erdőrengetege" is. A politikai törekvések szerint a beolvasztási kísérletet a széleken kell kezdeni, hiszen Hargita megye, illetve a Székelyföld az erdélyi magyarság hátországa. Ez teremti meg a szórványban élő nagyobb rész megmaradási esélyeit. Sajnos egyre több a szórványsziget, és ezek ránk szorulnak. Ugyanakkor mi is rájuk, hiszen mint ahogyan az óceán közepén lévő kis szigetet védik a hullámhárító sziklatömbök, úgy védenek bennünket is a szórványban élő magyarok. Olyan oktatási rendszert kell megfogalmaznunk Székelyföldön, amely elsősorban tudásgazdagságot biztosít: a mi nemzeti vagyonunk nem a földben, hanem a főkben fogalmazódik meg, "a kiművelt emberfők sokaságában". De ez magyarságtudat nélkül nem valósítható meg.

A minőség nem elég garancia önmagában?

Beder Tibor: De igen, ám az ehhez szükséges humán erőforrások gyakran hiányoznak. Hargita megyében például, amely a Székelyföld egyik régiója, még mindig ezer képesítés nélküli, csak érettségivel rendelkező tanító tanít. És egyre nő a számuk. A tanári pálya elvesztette a vonzását, leértékelődött, hiszen ez a leggyengébben fizetett hivatás. Nem a legalkalmasabbak mennek pedagógusnak, hanem azok, akik nem tudnak máshol elhelyezkedni. Az is nagy gond, hogy a Székelyföldön, de az egész magyar nyelvterületen is csökken a lakosság. Tizenegy évvel ezelőtt 76 ezer diák kezdte a tanévet Hargita megyében, most tízezerrel csökkent a számuk. Ez 60 tanítóval és 120 tanárral jelent kevesebbet, vagyis ennyivel kevesebb értelmiségire van ma szükség. Gondunk az is, hogy a város és a vidék közti különbség nagyon elmélyült. A tanult emberek zöme a városokban él, falura már csak azok mennek, akik nem kaptak városon helyet és azok, akik érettségivel tanítanak. Az esélyegyenlőtlenség ezzel egyre nő. Míg városon jó iskoláink vannak - Hargita megye például az érettségi vizsgák eredményei tekintetében országosan az elsők között van -, a széleken lévő és a falusi iskolák elmaradnak ettől a színvonaltól. Siménfalván például, amely nagyközség ugyan, de kevés a gyerek, egy osztályba a 25 tanuló helyett csupán 13-an járnak. A kis létszám miatt nincs versenyhelyzet. Az ott tanító 48 pedagógus közül 32 képesítés nélküli, így aztán az ott végzett gyerekek számára nem sok esély marad a továbbtanulásra egy városi középiskolában.

Hogyan lehet segíteni a tanárhiányon?

Beder Tibor: Mindent megpróbáltunk. Magyarországi egyetemek bekapcsolása révén távoktatási rendszerrel például 250 tanító számára tudtunk diplomát biztosítani, de a tanári képzést így nem lehetett megoldani. A Magyarországon tanulók közül sokan nem jönnek haza, hiszen egy más életforma megismerése után nehezebb visszailleszkedni abba a környezetbe, ahonnan elindultak. Az erdélyi egyetem segítene a tanárhiány felszámolásában, de csak akkor, ha nem magán-, hanem állami egyetemként működne. Úgy érzem, joggal gondoljuk azt, hogy a sok román egyetem mellett egy állami magyar egyetem megilletne bennünket.

Tudnak-e az egyetemek fenntartásában az egyházak segítséget nyújtani? Azért kérdezzük ezt, mert a kezünkben van egy nemrég megjelent tanulmánykötete, amely a Gondolatok a jövő iskolájáról címet viseli, és ebben az egyik tanulmány címe: A felekezeti oktatás jelene és jövője Romániában.

Beder Tibor: Erdélyben hangsúlyozottabban vetődik fel az egyházi iskola gondolata, mint az anyaországban. Ahhoz, hogy meg tudjunk maradni magyarnak, közös harcot kell folytatnunk. Az egyház a két világháború között is nagy segítséget adott ehhez az oktatás megszervezésével, hiszen míg a román oktatás állami volt, a magyar oktatás az egyházakra maradt. Ma van is, nincs is felekezeti oktatás. Az egyház nem rendelkezik anyagi feltételekkel, ugyanis nem kapta vissza a vagyonát, így nincs miből fenntartania iskoláit, intézményeit. A törvény előírja, hogy ezeket az egyház tartsa el, egy rendelkezés viszont lehetőséget ad arra, hogy az állam is fenntarthatja. Ebben viszont az a veszély is benne rejlik, hogy az történik, amit az állam akar.

Az anyaország milyen segítséget tud adni a romániai magyar oktatásügynek?

Beder Tibor: A továbbképzések megszervezése például igen komoly segítséget jelentett számunkra. A Romániai Magyar Pedagógusok Érdekvédelmi Szövetsége kidolgozott egy továbbképző rendszert, a Bolyai Nyári Akadémiát, amelyen a Kárpát-medence peremterületeiről összegyűlt pedagógusoknak minden nyáron egy hónapon keresztül Magyarországról meghívott szakemberek tartanak előadásokat. Ez viszont kevés.

Burus Siklódi Botond: Ennek érdekében igyekeztünk ezt úgy kialakítani, hogy pótolni tudjuk mindazokat a hiányosságokat, amelyeket az állami intézmények a magyar pedagógusok részére nem tudnak vagy nem is akarnak biztosítani. Szükségünk volt módszertani központok kialakítására, amelyek az iskolákban folyó pedagógiai munkát hivatottak segíteni vállalt szolgáltatási területenként. Úgy is mondhatnám, hogy állami feladatokat próbálnak ellátni természetesen állami (költségvetési) támogatás nélkül. Megalakulásuk pillanatától kezdve (1994-től) a központok igyekeztek közszolgáltatási értelmezéssel megfogalmazni működési filozófiájukat, melynek jellemzője a nyitottság és a nyilvánosság biztosítása. A négy területi oktatási-módszertani központ feladatainak meghatározásában és munkamódszereiben a legfőbb elv a konkrét, helyi igényekhez igazodó pedagógiai és eszközjellegű szolgáltatások erősítése: a nevelési-oktatási intézmények, a pedagógusok, a munkaközösségek, az intézményvezetők részéről beérkező igényeknek megfelelően megszervezett programok (elsősorban továbbképzési jellegűek), helyszíni tanácsadás, esetleg szakvéleményezés. Továbbképzési programjainkat a "megrendelésnek" megfelelően szervezzük, nyitottak vagyunk az országos szintű és a helyi kezdeményezésű továbbképzések segítésére, támogatására. Kialakítottuk és azóta is erősítjük, bővítjük szakmai munkakapcsolatainkat hazai és anyaországi felsőoktatási intézményekkel, pedagógiai intézetekkel, továbbképző központokkal. Évközi és nyári továbbképző programjainkon többnyire együtt vesznek részt pedagógusok erdélyi, anyaországi vagy a Kárpát-medence régióiból akár hallgatói, akár előadói minőségben. Büszkék vagyunk a Bolyai Nyári Akadémiára, melyet nyolcadik alkalommal szerveztünk, és amely a Kárpát-medence legnagyobb magyar pedagógusfórumává nőtte ki magát.

Erdélyben hagyománya volt az iskolaszékeknek is. Fel tudták eleveníteni a hagyományt? Milyen lehetőség van az autonómiára?

Beder Tibor: Valóban jól működő iskolaszékek szerveződtek még a századelőn, 1918-ig, de ezeket megszüntették. Én újraalakítottam őket, igaz, ezek így már nem lentről szerveződtek, de legalább harminc százalékuk működőképes. A többiek is most kezdenek éledni, mert az emberek nehezen jöttek rá arra, hogy ők dönthetnek a sorsukról, nem a tanfelügyelőség. Arra kell törekednünk, hogy békés időszakot biztosítsunk, mindenki tudjon építkezni saját tervei szerint. Úgy is mondhatnánk, hogy Hargita megyében tönkretettem a tanfelügyelőség nimbuszát azzal, hogy bizonyítani próbáltam, hogy az iskolában az igazgató az úr, mi csak hivatalnokok vagyunk. Persze ez nem sikerült. A főtanfelügyelő Romániában még most is óriási hatalommal rendelkezik, még a helyettese is naponta bejelentkezik hozzá kihallgatásra, nem beszélve az olyan egyszerű halandóról, mint az igazgató. Nálam ez nem így van, mindenki szabadon jár-kel az irodámban, amikor akar.

Burus Siklódi Botond: A megyei tanfelügyelőségekkel minőséginek is nevezhetővé vált a kapcsolatunk az utóbbi négy évben. Újabb kérdés, hogy meddig maradhatnak magyar ajkú főtanfelügyelőink, főtanfelügyelő-helyetteseink, illetve a magyar nyelvű oktatásért felelős szaktanfelügyelőink a helyükön.

Milyen tanügyi reformokat említene a romániai iskolákban, és hogyan tudják ezeket segíteni a tanfelügyelőségek?

Beder Tibor: A tanügyi miniszter széles látókörű ember, sokat jár Nyugaton, nyugati nyelveket beszél. Megpróbálta angol mintára felépíteni a román oktatási rendszert, ezért észrevétlenül kialakult egy erős központi irányítás.

Burus Siklódi Botond: Az utóbbi időben sokat javult a helyzet, elsősorban a minisztériumban működő kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság újraszervezése óta. Az államtitkár kifejezetten és következetesen törekedett a szakmai együttműködésre, nem született döntés a minket érintő problémákban széles körű konzultálás nélkül. Ez ilyen formában mindenkinek, elsősorban a magyar tannyelvű oktatás színterén levőknek hasznára vált.

Beder Tibor: Minden szabályozva van. Mindennap iratok tömkelege érkezik, azokat továbbítani kell. Ha ezt megszokják, erős centrális rendszer alakul ki. Azáltal, hogy az országos alaptanterv csak a tananyag 70 százalékát határozza meg kötelezően, az iskolák számára lehetővé válik, hogy egyéniségük legyen, mert a tananyag 25-30 százaléka választható, és a fakultatív tárgyak tanításával tág mozgásteret biztosít. Az iskolák vezetőségének és az iskolatanácsnak (iskolaszéknek) fontos szerepe lesz abban, hogy a helyi közösség javára használja, annak igényei szerint töltse meg tartalommal a rendelkezésre álló időkeretet. Fel kell készülni arra is, hogy megváltozik az oktatás szerkezete, a törvény értelmében nem 8, hanem 9 évfolyamos lesz a kötelező oktatás, és bővülnek az oktatás formái is, törvénybe iktatódott például a távoktatás. A reformra szükség van, csak az a baj, hogy ezeket nagyon gyorsan akarják megvalósítani. 15 év feladatait nem lehet három év alatt megoldani még a választások kedvéért sem. Fennáll annak a veszélye, hogy nincs és nem is lesz meg az állandóság.

Burus Siklódi Botond: Épp a felmerülő gondok és a megoldás keresése vezetett el arra az elhatározásra, hogy itt is a civil szervezeteknek kell átvenniük a helyenként nem megfelelően működő kormányzati intézmények szerepét. Ilyen megfontolásokból jutottunk arra a következtetésre, hogy saját tankönyvkiadót kell létrehozni. Így a Szövetség, ha késve is, de végre létrehozta Ábel Kiadó néven saját tankönyvkiadóját, melynek azt a célt kell szolgálnia a körvonalazódó szabadpiaci körülmények között, hogy a magyar tannyelvű oktatási intézmények, tagozatok számára a tartalmi pluralizmus jegyében biztosítsa az alternatív tankönyveket, a hozzájuk tartozó munkafüzeteket és egyéb oktatási segédanyagokat. A törvény adta lehetőségekkel élve a kiadó együttműködési megállapodásokat kötött, illetve szándékozik kötni anyaországi tankönyvkiadókkal, hogy a tantervi adaptációt követően a közös tankönyvkiadás is lehetővé váljon az eredeti vagy románból fordított tankönyvek mellett.

Hogyan látják a magyarországi reformokat?

Beder Tibor: Mivel nálunk megszokták az emberek a centralizmust, furcsának találják, hogy Magyarországon az oktatásügyben egyáltalán nincs irányítottság. Székelyföldön persze nem csodálkozunk annyira, mert nekünk életkérdés az, hogy szabad embereket neveljünk. Persze nagyon fontos a partnerviszony. A magyar szórványban sajnos sok olyan tanító dolgozik, aki még soha nem látott tanfelügyelőt. Ez a nagy szabadság sem jó, mert nincs mérce, amihez mérhetné magát az ember.

A tankönyvek sem adnak segítséget?

Beder Rozália: Sajnos nem. Jó lenne, ha a romániai magyar tankönyvírók kapcsolatba lépnének a magyarországiakkal, egyeztetnék a szempontjaikat, hiszen nekünk ugyanazt a kultúrát kell közvetítenünk. Ahogy egyik pedagógia szakos kolléganőnk mondta, ne tank-könyveket nyomjunk a gyermek kezébe, hanem olyan tankönyveket, amelyekből tényleg tudnak tanulni.

Magyarországi tankönyveket nem használhatnak?

Beder Rozália: Hivatalosan nem, de nem hivatalosan mindenki azt használ, amihez hozzájut. Ezt már 1995 óta így tesszük. Sokat segítenek a tanulmányi kirándulások is. Én is gyakran szervezek ilyeneket, meglátogatjuk azokat az irodalmi helyeket, amelyekről tanulnak. Újabban már Magyarországra is szervezünk kirándulásokat, de sajnos sok minden ellenünk dolgozik, elsősorban az anyagiak hiánya.

Beder Tibor a rokoni kapcsolatokat nemcsak Magyarországgal ápolja, hanem a törökökkel is. Gyakran megfordul török földön, tudunk olyan látogatásáról is, amikor gyalog tette meg ezt a nem kis utat. Élményeit megírta könyvben is. Gyalogosan Törökországban címet viseli ez a lebilincselő olvasmány. Mikor járt utoljára "rokonainknál"?

Beder Tibor: Két héttel ezelőtt, ez volt a tizedik utam. Most már olyan, mintha hazamennék. Magyar voltomból eddig még csak károm származott, de ott hasznomra válik a magyarságom. Ha megmondom, hogy magyar vagyok, azért jár tea, étel, szállás. Amikor gyalog tettem meg az utat, 87 nap alatt 2800 kilométert gyalogoltam. Az élményeimből született könyvnek az a fő gondolata, hogyan lehet megmaradni magyarnak 1700 km távolságból is. Hogyan maradt meg a közösség abban a tudatban, hogy ő valójában magyar, bár már nem tud magyarul és mohamedán vallású. Példájuk megerősített abban, hogy magyarságunkat vállalni kell, még küzdelmek árán is.

Most voltunk Rodostóban, ahol felavattuk a Mikes-szobrot a Rákóczi-szobor hátterében. Ott fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a Juliánus Alapítvány képviselőjeként felvállalom Rákóczi tolmácsának, Ibrahim Müteferika szobrának a felállítását. Székelyföldről származott, és a török nyomdászat megteremtője volt. Olyan könyveket nyomtatott, amelyeket ma a világ legbecsesebb könyvei között tartanak számon a nagy könyvtárakban. Őt is megilleti egy szobor Mikes mellett. Ugyanakkor mint a Székelyföldi Társaság elnöke vállaltam, hogy a Rákóczi ebédlőház mellé építendő Mikes-ház bejáratához készítünk egy székely kaput. Nekem szükségem van ilyesfajta feltöltődésre. Én Csíkszeredától 1300 km-re elmegyek oda, ahol a polgármester tartja az ünnepi beszédet, és a török gyerekek kuruc dalokat énekelnek magyarul. Ez felemelő érzés. Jó lenne, ha a magyarság figyelme a törökök felé is fordulna, és ideje lenne a finnugor rokonság mellett elismerni azt, hogy nekünk sok közünk van régről a törökökhöz, a török népekhez. Jó lenne a török nép kéznyújtását elfogadni.

Ezekről az élményekről beszámol a székelyeknek is?

Beder Tibor: Legalább százötven helyen tartottam előadást Erdély különböző településein a magyarság eredetéről, nyelvéről, a megmaradásról, a török-magyar kapcsolatokról. A könyvem műfaját nehéz lenne meghatározni, hiszen nem útleírás, nem is történelemkönyv, bár benne van a magyar, a török, a székely történelem.

Beder Rozália magyar szakos pedagógusként milyen gondokkal, örömökkel találkozott pályáján?

Beder Rozália: 1959-ben végeztem a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán. Olyan professzorok tanítottak bennünket, akiknek a megjelenése is fegyelmező erejű volt, a hivatástudatot ott táplálták belénk. Ma a fiatal pedagógusok esetében ez nincs mindig így. A tananyag nagyon zsúfolt, nincs idő a feleltetésre, hogy a gyermek a szép, választékos beszédet megtanulja. A tanterv- és tankönyvírók egy betűnyit sem akarnak kihagyni az irodalomtörténet gazdagságából, nehogy valami elvesszen, de közben elvész a gyermek tudása. A tankönyveket elméleti szakemberek írják, rábízzák a tanárra a szelektálást, a felelősség a miénk, hiszen mi készítjük fel érettségire a tanulókat. Mindenkitől ugyanazt a tantervi teljesítést várják.

Burus Siklódi Botond: A tankönyvellátás tekintetében jelentkeztek a legnagyobb gondok az elmúlt időszakban. Az alternatív tankönyvek bevezetésével fokozatosan teret veszített, kiszámíthatatlanná vált a kisebbségek nyelvén kiadott tankönyvek biztosítása. Ennek okait nehéz feltárni és megoldást találni rá.

A kétnyelvűség nem zavarja a gyerekeket?

Beder Rozália: De igen. Különösen a városi gyermekek erősen kevert nyelvet beszélnek, a falusiak inkább csak divatból űzik ezt a fajta nyelvhasználatot. Nehezen fejezik ki magukat. Érdekes, hogy a magyarországi vendégek elcsodálkoznak, milyen gyönyörű archaikus nyelvet beszélnek a székely magyarok. A katedra mellől nem ezt tapasztaljuk. Az a legnagyobb baj, hogy a tanárok egy része sem beszél szépen. A silány filmeket fogyasztó, nem olvasó gyermekek csak az iskolában tanulhatják meg anyanyelvüket. Ehhez viszont a heti három óra kevés. A 9. osztály után már nem is tanulnak nyelvtant, csak tömjük a fejükbe az irodalmat, így aztán olyan nyelvi tudással kerülnek ki az iskolából, hogy a tanár szinte szégyelli magát miatta.

A nem magyar szakos kollégákra lehet-e számítani az anyanyelvápolásban?

Beder Rozália: Nem nagyon. Nem javítják a helyesírási hibákat, nem ügyelnek a szép tiszta beszédre. Pedig összefogással jobb eredményt érnénk el. Minden magyar ajkú tanár tehet a magyarságtudat kialakításáért valamit. A matematikatanár tanítsa Bolyai Jánost, a biológiatanár Benkő Józsefről beszéljen.

Érik-e mégis sikerek a pedagógust? Elsősorban a saját sikereire vagyunk kíváncsiak.

Beder Rozália: A siker bizony nagyon fontos. Nem tanítottam soha a Márton Áron Gimnáziuméhoz hasonló színvonalú iskolában, hanem egy ipari középiskolában. Eleinte el voltam keseredve, hogy a gyermekek nem tudnak semmit. De aztán Tompa László szavaival élve rájöttem, hogy nem a vidék nyomja le az embert, hanem az ember emeli fel a vidéket. Úgy éreztem, hogy ezekből a gyermekekből becsületes munkásemberek lesznek, és a magyar irodalmon keresztül a nemzettudatukat kell megerősíteni, és ezáltal kulturáltabb emberré tenni őket. A nyugdíjazásom előtti végzős osztályom igazi elégtételt nyújtott azzal, hogy 28 tanulóból a felénél többen felsőoktatásba jutottak az első felvételin. Nagyon boldog voltam.

Burus Siklódi Botond szerint mi a Szövetség funkciója? Hogyan tudja közvetve vagy közvetlenül segíteni a pedagógiai munkát?

Burus Siklódi Botond: A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a magyar tannyelvű óvodai és iskolai oktatás érdekvédelmi, érdekképviseleti és szakmai szervezete. Közel tíz éves múltra tekint vissza, ugyanis több ízbeni előzetes próbálkozás után - a nagyváradi, a marosvásárhelyi vártemplomi, majd a szovátai kezdeményezések és egyeztetések eredményeképpen - végül 1991 decemberében Sepsiszentgyörgyön, reprezentatív megyei küldöttek jelenlétében alakult meg. Rövidesen bíróságilag is bejegyeztetett mint tevékenységét önállóan szervező és kifejtő, politikai csoportérdekeknek semmilyen formában alá nem rendelődő civil szervezet. Alapvető célkitűzései között szerepel a romániai tanügyi rendszer demokratizálási folyamatában való aktív részvétel, a magyar tannyelvű oktatás minőségi fejlesztése, a magyar tannyelvű oktatásban érintettek érdekeinek, álláspontjainak képviselete, saját belső információs rendszer kialakítása a döntéshozatali háttér megteremtése érdekében és mások. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a romániai oktatási rendszer - és azon belül a magyar tannyelvű önállósuló oktatási rendszerünk is - megfeleljen azoknak az elveknek és elvárásoknak, amelyeket az európai politikai-gazdasági-kulturális struktúrákba való integrálódás folyamata megkövetel a csatlakozni szándékozó államoktól. Romániában folyamatban van a tanügyi rendszer demokratizálását, gyökeres átalakítását célzó reform, amely oly sok ideig váratott magára. 1998-tól az oktatási rendszer reformjára vonatkozó határozatok és intézkedések kilendítették a holtpontról a reformtervezetet, és annak megvalósítása ma már teljes dinamizmusában tetten érhető, természetesen a maga előnyeivel és hátrányaival.

A közelmúlt felgyorsult, az európai integrációs oktatáspolitikai döntések meghozatalában is gazdag történései alapvetően új helyzetbe hozták Szövetségünket is. Újból és újból át kell gondolnia, módosítania kell az anyanyelvű oktatás kérdéseinek kezelésében eddig érvényesített taktikáját. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a ’90-es évek elején ránk kényszerített, passzívnak mondható, elsősorban érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító cselekvésről át kellett térnünk a sokkal aktívabb cselekvés vállalására. Továbbra is arra kell összpontosítanunk erőforrásainkat, hogy a már kialakított, romániai magyar oktatás sajátos érdekei képviseletének szakmai és emberi feltételeit az oktatásirányítás hivatalos testületeiben helyi és országos szinten egyaránt biztosítsuk. Minden eszközt meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy a törvényes keretek által megengedett lehetőségeknek érvényt szerezhessünk az oktatás minden területén. Gondolok itt elsősorban az önállósuló rendszerünkben megmutatkozó hiányosságok pótlására, az alaptanterv, kerettanterv és helyi tanterv kínálta lehetőségek sajátos céljaink szerinti érvényesítésére, a pedagógusi munka hatékonyságának a növelésére, a minőségbiztosításra. Mindenekelőtt minőséget produkáló oktatási intézményekre van szükségünk annak érdekében, hogy tanulóinkat megtarthassuk iskoláinkban, esélyegyenlőséget teremtve számukra, hogy szülőföldjükön maradva fiataljaink be tudjanak illeszkedni közvetlen és tágabb környezetükbe.

A Beder Tibor által említett problémák megoldásából - képzés, tankönyvellátás, a magyarságtudat ébren tartása stb. - magára tud-e vállalni valamit a Szövetség?

Burus Siklódi Botond: Fontosabb feladatköreink meghatározásakor abból indulunk ki, hogy az oktatási-nevelési intézmények szakmai szolgáltatás iránti igénye örvendetes módon folyamatosan növekszik, és hogy a pedagógiai szolgáltatások egyre inkább nélkülözhetetlenné válnak az egyes intézmények szakmai tevékenységében. A szakmaiság iránti igény növekszik a közoktatás területén egyre nagyobb felelősséget vállaló helyi közösségek, önkormányzatok részéről is. A Szövetség, pontosabban a területi módszertani központok koordináló szerepet is betöltenek, és a megfelelő szakmai háttér biztosításával egyes területeken, különösen falvak, községek esetében nélkülözhetetlen támogatást nyújtanak. Mindezt, természetesen még stabil költségvetési háttérrel és nagyobb apparátussal működő intézménynek is nehéz lenne vállalnia.

A pedagógusképzésre vonatkozóan a Szövetség kezdeményezte és támogatta az anyaországi főiskolák erdélyi kihelyezett tagozatainak a működését. Hangoztattuk, hogy a pedagógus-utánpótlás kérdése csak akkor oldódik meg véglegesen, ha saját igényeinknek megfelelő számú és szakos pedagógust képző önálló magyar tannyelvű egyetem és hozzá kapcsolódó, főiskolai, kollégiumi hálózat jön létre. Erre sürgősen szükség lenne, ugyanis a képzett pedagógusok hiánya miatt iskolák léte forog veszélyben.

Rendelkeznünk kell valósághű, időnként frissíthető információs adatbankkal a romániai magyar tannyelvű iskolákra, tagozatokra, tanulókra és oktatókra vonatkozóan. Ennek az adatbanknak a létrehozása remélhetően a közeljövőben megoldódik, az RMPSZ pályázatot nyújtott be az Illyés Közalapítvány Erdélyi Alkuratóriuma Oktatási Szaktestülete célpályázatára.

A továbbképzések területén fontos lépéseket tettünk és teszünk: hiánypótló, tartalmas, konkrét igényekre reagáló programokat szerveztünk és tervezünk a jövőre is. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezen a területen volt a legeredményesebb a tevékenységünk.

Az említett évközi és nyári továbbképzések, akadémiák szervezése terén kitűnő kapcsolataink alakultak ki anyaországi egyetemekkel, főiskolákkal, pedagógiai intézetekkel, melyek képviselőivel közösen dolgozzuk ki az épp esedékes és valamilyen konkrét igénynek megfelelő programokat. A szülőföldön szervezett továbbképzések mellett lehetőség nyílik anyaországi vagy más régióbeli (felvidéki, kárpátaljai, vajdasági) programokon való részvételre. Mindezek megszervezésében és lebonyolításában szerepet vállaltunk. Évente több alkalommal is közzétesszük Hírlevelünkben tervezett programjaink részletes ismertetőjét, lehetőséget biztosítva az érdeklődő kollégáknak az igények szerinti választásra és részvételi pályázásra. A kínálat pedig gazdag: például a Bolyai Nyári Akadémia 22 szekcióját működtetjük évente, és témától függően 20-40 hallgató vehet részt a tanfolyamokon. Az idei Bolyai Nyári Akadémián a 22 szekción összesen 946 hallgató és 154 előadó "fordult" meg Erdély (777), Magyarország (10), Felvidék (46), Kárpátalja (46) és Vajdaság (67) majd minden szegletéből.

Milyen a Szövetség kapcsolata a határon túli magyar pedagógusszövetségekkel?

Burus Siklódi Botond: Kimondottan jónak minősíthetem, hiszen gyakran és hatékonyan tudunk együttműködni. Az anyaországi Oktatási Minisztériumnak, ezen belül a Határon Túli Magyarok Főosztályának, majd Titkárságának köszönhetően működik a határon túlra szorult régiók pedagógusszövetségeinek oktatási tanácsa, mely kitűnő fórum különböző régiók sajátos problémáinak megvitatására, megoldások keresésére. Az oktatási tanács működtetése több szempontból is fontos: az állandó, koordinált kapcsolattartás érdekében és közös gondjaink megoldására ezen a fórumon kaptunk és reméljük, hogy fogunk kapni a jövőben is megoldást. Elmondhatom, hogy a minisztérium empátiadús régi és újabb munkatársai problémaérzékeny magatartásról tesznek nap mint nap tanúbizonyságot.

Kapcsolataink kiterjednek a közös rendezvényeken való részvételre, jeles események alkalmával meglátogatjuk egymást, sőt az oktatási tanács üléseit is "kihelyezzük" a lehetőségektől függően valamely régióba. Legutóbb a Kárpátaljai Pedagógus Szövetség éves közgyűlésére kaptunk meghívást, majd Komáromban köszöntöttük tízéves működésük alkalmából felvidéki pedagógusszövetségi barátainkat. 2001 decemberében mi látjuk szívesen minden régió képviselőjét jubileumi ünnepi évfordulónkra.

A beszélgetést vezette és szerkesztette: Erdélyi Erzsébet és Nobel Iván

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.