2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2000 május

Mi a környezetpszichológia? II.

2009. június 17.

Rókusfalvy Pál

Mi a környezetpszichológia? II.

- A környezetvédelemre nevelés szemléletmódja és alapkérdéseinek rendszerezése -

A tanulmány előző részében a szerző a környezetvédelemre nevelés pszichológiai központú multidiszciplináris alapjait vázolta fel. Ebben a részben a nevelés problémáit mint sajátos szempontú személyiségfejlesztést tekinti át: a környezetvédelmi nevelés lényegét és célját, fő területeit és fő tevékenységi formáit, feladatait, valamint tartalmát és eszköztárát.


A környezetvédelmi nevelés etikus életvédelem

A környezetvédelem minden életnek a természet rendjéhez és törvényeihez igazodó védelme a Földön, tehát:

- az élőlényeknek - a növény-, az állat- és az embervilágnak a fejlesztő védelme és

- a Föld bioszférájának védelme, beleértve a természeti környezetnek őrző és helyreállító védelmét, valamint az épített környezetnek - ezen belül a társadalmi miliőnek - az élet fejlődését szolgáló kialakítását.

A környezetvédelmi tevékenységnek - miként a környezetkárosításnak is - a kiindulópontja az ember, az ember egészségének a védelme s ezen belül is - mivel az ember lényege lelki természetű - egészségének lelki, mentális erősítése. Másként fogalmazva: az emberhez méltó élet fenntartásának, illetve az emberiség jövőjét veszélyeztető dzsineffektus1 visszaszorításának a kulcsa a szellemi környezetvédelem! Ennek a minősége minden környezetvédelmi tevékenység hatékonyságának az alapja. Ezt lehet nem figyelembe venni, de akkor a jelenlegi önpusztító folyamatok s ezen keresztül a bioszférát pusztító folyamatok felgyorsulása a következmény. A Föld valamennyi még létező élőlényének (növény- és állatfajoknak) a fennmaradása az ember szellemi környezetvédelmének (az ebből fakadó természetszemléletének és magatartásának) a függvénye. A biológiai és fizikai környezetvédelemnek a hatékonysága olyan szintű, amilyen ennek a szellemi környezetvédelemnek az emberek magatartásában megnyilvánuló erkölcsi hatékonysága, azaz cselekvő felelőssége.

Mivel a Földön az élet a legfőbb érték, az élet lényegéből fakad, hogy a védelmére irányuló tevékenység eleve nem lehet más, csak etikus. Az olyan környezetvédelemnek nevezett tevékenység, amelyik nem etikus, az nem környezetvédelem. A Földön az élet veszélyeztetettsége globális mértékű és növekvő tendenciájú. Ezért a környezetvédelem is globális mértékű és abszolút prioritással rendelkező kell legyen minden más tevékenységgel szemben, beleértve a globális pénzügyi tevékenységet is. A környezet bármiféle szellemi vagy biológiai és fizikai szennyezése, károsítása már ma is de facto az egész emberiség életfeltételeit rombolja, korlátozza, vagyis emberiség elleni bűntett. Ezt tehát sürgősen de jure is - a nemzetközi jognak, törvényalkotásnak kodifikálva s a gyakorlatban szankcionálva - meg kell szüntetni.

A környezetvédelem tehát mára - a globalizálódás következtében - az emberiség minden tagjának alternatíva nélküli kötelessége, feladata. Ebben a széleskörűen s ugyanakkor konkrétan, pontosan értelmezendő életvédelembe mint természetessé váló élettevékenységbe mielőbb, nemzedékenként a kisgyermekkortól kezdve kell mindenkinek belenövekednie.

Ezt a belenövekedést segíti a fenti értelemben vett környezetvédelemre nevelés a családban és az iskolában egyaránt.

*

A környezetvédelmi nevelés célja 1. az egészséges életvezetés kialakítása és 2. a multidiszciplinárisan értelmezett környezet-egészségügy elmélete és gyakorlata. E két terület mindegyikén egymással összehangoltan két fő tevékenységgel oldjuk meg a környezetvédelmi nevelés feladatait: 1. a szellemi környezetvédelemmel és 2. a biológiai és fizikai környezetvédelemmel. E két tevékenységcsoport (ugyanis igen összetett tevékenységekről van szó) között a különbséget főként az mutatja, hogy mire irányul (az ember személyiségére, pszichológiai funkcióival szabályozott magatartására vagy a külső környezet biológiai, biokémiai, fizikai összetevőire), és részben a tevékenység eszközei (lelki ráhatás vagy biológiai beavatkozás, tárgyi fizikai cselekvés) határozzák meg. Számos példa igazolja, hogy mindkét területen mindkét tevékenységre szükség van. A tanulók egészséges életvezetésének kialakításában nemcsak a DADA-program szellemi ráhatásai fontosak, hanem az egészséges táplálkozás és testedzés, de a szociabilitást fejlesztő karitatív tevékenység is. Másfelől egy közegészségügyi vagy mezőgazdasági (pl. a termőtalaj védelmére hozott) intézkedés bevezetése igen alapos szemléletformáló, tehát pszichológiai eszközökkel történő előkészítést, motiválást tesz szükségessé.

A személyiségfejlesztés a környezetvédelmi nevelésben is hasonló jellegű feladatok megoldásán keresztül valósul meg, mint bármely más - például anyanyelvi nevelés, matematikaoktatás - területen: 1. ismeretnyújtás, 2. szemléletformálás, 3. magatartás-alakítás. E feladatok csupán a pedagógiai gondolkodásban különböztetendők meg. Az oktató-nevelő munkában természetes módon szövik át egymást. Miként az életben, úgy a nevelésben is a konkrétum, az igazi eredmény, a "kimenet" (output) a cselekvés, illetve ennek érték- és emberi viszonyokat is tükröző formája a magatartás. Az ismeretnyújtás és szemléletformálás nélkül a cselekedtetés azonban csupán hatástalan idomítás, miként a helyes, a megfelelő értékek szerint rendezett szemléletmód híján az ismeretnyújtás is csupán üres verbalizálás marad. A tanulónak meg kell tanulnia gondolkodni, hogy ismereteit felhasználva helyesen tudjon cselekedni. Személyisége csakis ebben az értelmes cselekvésben és értékalkotó magatartásban fejlődik.

A környezetvédelmi nevelés feladatainak a megoldásában a szemléletmód alakítása kulcsfontosságú. A szemléletmód - a "mit, hogyan látok" - képalkotás, értékelő értelmezés és meggyőződéssé szilárduló cselekvési készenlét egyszerre. Amilyen bennem, a tanárban az ép természetről, az emberről, a gyermekről, az egészséges vidéki életről, a normális városi életről, a korszerű mezőgazdaságról, a kulturált környezetről stb. kialakított képem, olyan a magatartásom, úgy végzem a környezetvédelmi nevelést. Csak ha ez megfelelő, akkor vagyok képes a tanítványaimban meggyőződéssé formálni és szokássá szilárduló magatartássá fejleszteni az egyre árnyaltabb, egyre tudatosabb képet egészséges önmagukról és az egészséges természeti és emberi környezetről. Ha viszont ez sikerül, a legtöbbet tettem, mert az önnevelés fokára juttattam őket, mert meggyőződéssel élik életüket, s továbbadják, sugározzák egészséges meggyőződésüket.

Mielőtt továbbhaladnánk a nevelés kérdéseinek tárgyalásában, itt látjuk szükségesnek, hogy a környezetvédelmi nevelés terminológiájáról néhány eligazító észrevételt tegyünk. A szakkifejezések ugyanis nem egyszerűen szavak, hanem szemléletet is tükröző nyelvi formák. Minden új tevékenység, szakma, illetve tudomány - legalábbis amíg nem hatolunk a dolgok lényegéig - az újszerűség bűvöletében sajátos, gyakran pontatlan, magyartalan szóalkotásokra csábít. Most csupán két kifejezést említünk a terület pedagógiai dokumentumaiból: "környezettudatos", "környezetkultúra".

Ilyen kifejezéseket addig alkot az ember, amíg nem gondolja végig a jelenség, a dolog lényegét, s egy kezdetlegesebb gondolkodási szinten hajlamos jelenséget, folyamatot megszemélyesíteni. A környezetnek nincs kultúrája, csak az embernek van. A környezet azonban kulturált lehet, ha az ember olyanná alakítja. Hasonlóképpen nincs tudata sem a környezetnek. A "környezettudatosság" is teljesen értelmetlen kifejezés. A tanulókban kell tudatosítani az ember és a környezete közötti legkülönbözőbb kölcsönhatásokat. Ez az alapja a kulturált és egészséges környezet iránti fogékonyságnak, valamint a kialakítására és megőrzésére törekvő igényességnek, magatartásnak.

A környezetvédelmi nevelés tartalma és eszköztára

A környezetvédelmi nevelés tartalma rendkívül összetett, ha csupán az egészséges környezetre és az egészséges életvezetésre vonatkozó különböző ismeretköröket vesszük. A tartalom tovább bővül ugyanezeken a területeken alkalmazandó, ezeket alakító cselekvési, magatartási formákkal s az ezeket megszilárdító s egyszersmind rugalmassá tevő szokásokkal (pl. tisztálkodás, környezetgondozás, esti önvizsgálat, heti természetjárás stb.) és készségekkel.

Ugyanezeket a tartalmakat az egyes iskolai tantárgyak vagy komplexebb témakörök felől is megközelíthetjük. Nemcsak a természet témakörében találjuk meg a környezetvédelmi nevelés és oktatás fontos tartalmi részeit, hanem például az anyanyelvi nevelésben és az énektanításban is. Kodály Zoltán például 1939-ben a beszéd zenei mozzanatairól szólva, a kísérleti egészségtan megalapítóját idézi: "Pettenkofen szerint szenny mindaz az anyag, ami nincsen a helyén. A magyar kiejtés megtisztítása a rátapadt idegen elemektől egyik legégetőbb feladata volna mindenrendű iskolánknak."2 Kodály Zoltán ezzel a kijelentésével a szellemi környezetvédelem szószólója. (Csak úgy zárójelben: vajon mit szólna ma a sok idegen "szenny" láttán, ami mind "nincsen a helyén" az üzletek cégtábláin és a reklámok feliratain?) A biológia, a kémia, a gazdasági földrajz szerepe nyilvánvaló, de hasonlóan az egészségtané és a testnevelésé is. Kevésbé nyilvánvaló, mégis fontos mondanivalója van - az irodalomtörténettel és az etnikai földrajzzal együtt - a történelem tanításának a reális és stabil egyéni és közösségi identitástudat kialakításában. Ez ugyanis az egészséges életvezetés egyik - ha nem a - legfontosabb pillére.

*

A környezetvédelmi nevelést azonban már a családban el kell kezdeni. Valójában a családban számos környezetvédelmi feladatot oldanak meg anélkül, hogy ezt így neveznék (pl. takarítás, kertgondozásban való részvétel, családi kirándulás). Különösen így van ez vidéken, ahol természetközelibb az élet, kemény erőfeszítést igényel a mezőgazdasági munka, még elevenek (esetleg) az ősi hagyományok, értékek. Már itt is szükség van azonban főként az urbanizációs, iparosodási és tömegközlési folyamatok többnyire kedvezőtlen hatásainak a tudatosítására és ellensúlyozására.

A környezetvédelemre nevelés össztantestületi feladat

A nevelés alapkérdéseinek eddigi kifejtéséből úgy véljük, nyilvánvaló, hogy a környezetvédelmi nevelés feladatait egyetlen szaktanár sem képes egymaga megoldani. Ugyanakkor nincsen egyetlen olyan tantárgy sem, amelynek oktatója ne tudna valamilyen módon hasznosan hozzájárulni ugyanezen feladatok megoldásához. A feladat tehát össztantestületi. (Egyébként ehhez hasonlóan össztantestületi feladat még pl. a pályaválasztás előkészítése, valamint a gyermek- és ifjúságvédelem is.)

Ezt azért volt fontos elöljáróban hangsúlyozni, mert egyes tanárképző intézményekben már folyik - valamilyen szakpárosításban - a környezetvédelem szakos tanárképzés, és így az a téves hiedelem alakulhat ki, mintha ő egymaga képes lenne a teljes feladatkört lefedő tevékenységre. Ha eltekintünk is attól a ténytől, hogy ez a képzés még gyermekcipőben jár, s szemlélete meglehetősen egyoldalú (pusztán természeti és biológiai), ez akkor is illúzió, mivel a környezetvédelem problémaköre olyan összetett, bonyolult, hogy csak multidiszciplináris teammunkában oldható meg. A környezetvédelem szakos tanárnak ugyanakkor mégis kiemelt szerepe van a testületben: e teammunka megszervezése, folyamatos összehangolása.

Arra már korábban hoztunk példákat, hogy minden szaktanárnak van lehetősége, feladata a környezetvédelmi nevelésben. Most csupán a lakóhelyi sajátosságok alapján utalunk még egyszer a különböző tantárgyak egymást kiegészítő szerepére. A magyar irodalom tanára az érzelmeket, esztétikai és közösségi attitűdöket fejlesztő hatásaival, a történelem és a földrajz tanára a helytörténeti, régiótörténelmi ismereteivel, a környező táj természeti szépségeinek megszerettetésével járulhat hozzá e feladat megoldásához. A testnevelő tanár és az iskolaorvos feladata, lehetőségei az egészségre nevelésben vagy a természetjáró s környezetvédő táborok szervezésében kézenfekvőek. E táborokban természetes módon adott a szellemi környezetvédelmi és mentálhigiénés szempontok érvényesítése is. Az utóbbiakhoz kapcsolódik a stresszkezelési technikák elsajátítása. Ebben a tekintetben igen elmaradott helyzetben van tanárképzésünk. A legtöbb skandináv országban már a 70-es években a 10-14 éves tanulók az iskolában sajátították el ezeket a feszültségoldó, relaxációs technikákat. A testnevelő tanároknak ez tantervi rutinfeladatuk volt. (Mi a 80-as évek közepén a Magyar Testnevelési Egyetemen dolgoztuk ki erre vonatkozó programunkat. 1998 elején pedig alapozó cselekvéses tantárgyként - a hallgatók igen kedvezőtlen testi és mentális egészségügyi mutatói miatt - a szombathelyi tanárképző főiskolán készítettük el az Egészséges életvezetés javaslattervezetét. Sajnos egyikből sem lett semmi.)

A biológiai-fizikai, de különösen a szellemi környezetvédelem csak abban az iskolában lehet eredményes, amelyikben megfelelő a tantestületi miliő és jó a légkör. Ennek számos összetevője van: kulturált emberi kapcsolatok, hatékony vezetés és mindenekelőtt emberi példaadás. Ezek képesek csupán ellene hatni annak a szellemi környezetszennyezésnek, aminek ma mindannyian ki vagyunk téve, s amelyről Thiering Etelka így ír: "Bizonytalanság, értékvesztés, céltévesztés szellemi, kulturális téren, romló emberi kapcsolatok minden súlyos konzekvenciájukkal - ez a szellemi környezetszennyezés.3

Ennek a következő szembetűnő megjelenési formáját írja le:

1. Az anyagiak uralkodnak csaknem mindenben.

2. Általános eldurvulás érezhető mindenütt.

3. Anyanyelvünk kerékbetörése a médiában, a mindennapi érintkezésben.

4. Lelki katarzist létrehozó kultúránk, léleknemesítő hagyományaink elsorvadnak.

5. Maga a tanár is egyre kevésbé tud megfelelni a magas erkölcsi követelményeknek, mind kevésbé tud valóban példaképpé válni.

6. Mind nehezebb szót érteni a szülőkkel és a gyerekkel (a diákokkal).

Bár súlyosnak tartja a helyzetet, bízik a tanárokban: "A tanár a ťlelkek fazekasaŤ. Ő a szellemi gyarapodás irányítója, az értelem pallérozója, az érzelmek és a humánum legfőbb közvetítője, a pozitív értékeket hordozó, jövőt építő kultúra egyik fontos letéteményese és továbbadója. Országépítő... Nem szabad feladni."

Az információs társadalom célja az ember és a természet összhangja

A környezetvédelem számunkra nemcsak az Európai Unióhoz csatlakozás egyik próbaköve, hanem a kialakuló információs társadalom kulcskérdése is.

Az információs társadalom nálunk ma még csak divatos fogalom. Belőle ízelítőt az internet ad. Ezen az új társadalmon különböző körökben különböző dolgokat értenek, legtöbbször a számítógépek uralmát, egy elembertelenedett, gépies világot. Pedig a kifejezés egyáltalán nem ezt jelenti. A helyes értelmezéshez vegyük a példát onnan, ahol az információs társadalom már majdnem kifejlett valóság, Japánból. Ezt a társadalmat Masuda Joneji könyvéből ismerhetjük meg.4


1972-ben a Japán Számítógép-alkalmazások Fejlesztési Intézete a kormány elé terjesztette "Az információs társadalom terve - nemzeti cél a 2000. év felé közeledve" című dokumentumot. A terv két lépésben, 1985-ig szólt.



1972 és 1977 között egy közbenső úgynevezett felgyorsító tervet, három millió dollár költségigénnyel és 1972-1985-ig egy hosszú távú alaptervet 65 milliárd dolláros befektetéssel irányoztak elő. Ennek az igényes tervnek a vezetője - amelyet a kormány a magáévá tett - a könyv szerzője lett.



A terv fő fejezetei címszavakbanA terv fő fejezetei címszavakban:



A. Közigazgatási adatbank



B. Számítógépesített város



C. Körzeti távvezérelt orvosi rendszer



D. Számítógép-központú oktatás egy kísérleti körzetben



E. Egy nagy kiterjedésű körzet integrált környezetvédelmi rendszere



F. Tanácsadó testület



G. Vezetési információs rendszer bevezetése a kisvállalatoknál



H. Munkaerő-átképző Központ



I. Számítógépes béketestület



A tervről, megindítása előtt, nemzetközi közvélemény-kutatást végeztek.



A terv alapján a könyv megírásáig (1980-ig) a japán kormány támogatásával megvalósult eredmények közül csak az egészségügy területét idézzük: "Az Egészségügyi és Népjóléti Minisztérium (Minisztry of Health and Welfare) előzetes kutatómunkába kezdett egy országos egészségügyi információs hálózat létesítésére (ötéves terv, kb. 5000 millió jen), amely az ország összes körzeti orvosi információs rendszerét összekapcsolná egymással. A Nemzetközi Kereskedelmi és Ipari Minisztérium pedig megkezdte a gyógykezelésre és kivizsgálásra alkalmas rendszerek kifejlesztését (hétéves terv, kb. 30 000 millió jen). Ezek hosszú távú projektek." A könyv pontosan beszámol a projektek végrehajtásának akkori állásáról. Az idézett részhez még egy tájékoztató megjegyzést fűzünk. Az egészségügyi információs hálózat létesítésére fordított ötmilliárd jen kb. 4,3 milliárd dollárnak felel meg. Az említett tervezőintézet erre a célra eredetileg csupán 277 millió dollárt javasolt. A japán állam azonban annyira fontosnak tartotta a népegészségügyet, hogy ennek az összegnek a 18-szorosát fordította e célra.



Ma 2000-et írunk, és 15 évvel vagyunk a japán információs társadalom hosszú távú tervének végső megvalósítási dátuma után. Természetesen nem gondoljuk, hogy - bármilyen grandiózus tervről is van szó - egy tudományos terv végrehajtása önmagában, az egész társadalmat is átalakítva, új történelmi korszakot hozott létre. Az azonban valószínű, hogy Japán a globális problémákat idejekorán felismerve (és más, korábbi nemzetközi kutatások - D. McClelland, 1969 - eredményeiből5 a lakosság magas szintű teljesítménymotiváltságát ismerve) nagy lépésekkel s más országoknál gyorsabban halad az információs társadalom felé.



A világban egyébként Kanadában, Svédországban és újabban Finnországban folynak hasonló kísérletek.


*

- Az információs társadalom új típusú társadalom lesz - s a semmitmondó homályos posztindusztriális kifejezéssel szemben (minden poszt előképző csak arra utal, ami volt) konkrét tartalma van -, amelyben a társadalom átalakulásának és fejlődésének a hajtóereje "az információs javak termelése lesz, nem pedig az anyagiaké".

- A másik jellemző egy merész "történelmi hipotézis": az emberi társadalom fejlődéstörténete a jövő társadalmának analóg történelmi modellje.

A könyv részletesen összehasonlítja - az innovációs technológia, a társadalmi-gazdasági szerkezet és az értékek szerint - az ipari fogyasztói és az információs társadalmat. Ez utóbbit egy új reneszánsznak tekinti, amely legalább két vonásában különbözik a korábbi reneszánsztól. Az első a globalizmus, vagyis annak a felismerése, hogy Földünkön bárhol bekövetkező hatás valami módon az egész glóbuszon érezhetővé válik. Földünk "összezsugorodása" globális problémává tette azt a felismerést, hogy természeti kincseink kimerülőben vannak. Továbbá az űrhajózás eredményei ráébresztettek arra is, hogy az emberiségnek nincsen más választása, mint ezen a Földön leélni az életét. A második jellemző eltérés: amíg a reneszánsz szelleme az ember felszabadítását hozta, addig az új korszaké a szimbiózis eszméje. "Ez a békés együttélésnek, az ember és a természet szimbiózisának a koncepciója, korunk új gondolkodásmódja, amely felülkerekedik a liberalizmuson és az individualizmuson. Ennek történelmi hátterét a végső tudományok kifejlődésében és az ezekkel egyidejűleg fellépő környezetszennyeződési problémákban kereshetjük."

Masuda Joneji nem rejti véka alá az információs társadalom várható problémáit sem. Amíg az ipari társadalom fő problémái a munkanélküliség, a háborúk és a fasizmus voltak, addig az információs társadalmaknak a gyors változások okozta jövősokkal, az egyéni és a csoportos terrorakciókkal, valamint az egyén magánéletébe való jogtalan beavatkozásokkal kell megküzdenie.

Valójában ezek az új dolgok sem teljesen újak, csak eddig nem vettük komolyan azokat. Emlegettük, követeltük, a pedagógiában hirdettük például a személyiség autonómiáját, a társadalmi demokráciát. Ám közben nem akartuk tudomásul venni, hogyha valóban fejlett, öntörvényű (autonóm) egyéniségek vagyunk, akkor nemcsak az önérvényesítésünket határozzuk meg magunk, hanem az önkorlátozásunkat is. A társadalmi életben pedig nemcsak jogaink vannak, hanem másokra tekintettel lévő, másokat segítő kötelességeink is. Az új társadalom igazi gondja a gazdagok önkorlátozása. Az ipari társadalomban kialakult öncélú, értelmetlen túltermelésnek és a gazdagok túlfogyasztásának megszüntetése, a józan mértékű önkorlátozás általános életelvvé válása megkerülhetetlen feladat ahhoz, hogy akárcsak 100 év múlva is emberhez méltó élet maradhasson a földön.

Ebben a globalizmus mára rossz csengésű értelmezése helyett annak kézenfekvő konstruktív értelmezése segíthet. A globalizmus az "összezsugorodott" Földön az egymásra utaltság tényét és tudását és az egymással, valamint a természettel való harmonikus együttélés szükségszerűségét jelenti.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.